Dr. Szűrös Mátyás, Vörös Vince, Dr. Dornbach Alajos elnöklete alatt
Jegyzők: Balogh Gábor, dr. Kóródi Mária, dr. Horváth József, Glattfelder Béla, Tóth Sándor, Trombitás Zoltán
Dr. Antall József - miniszterelnök Dr. Balsai István - igazságügy-miniszter Bogár László - nemzetközi kapcsolatok minisztériumának államtitkára Dr. Botos Katalin - tárca nélküli miniszter Dr. Für Lajos - honvédelmi miniszter Dr. Gálszécsy András - tárca nélküli miniszter Dr. Gergátz Elemér - földművelésügyi miniszter Dr. Horváth Balázs - tárca nélküli miniszter Dr. Jeszenszky Géza - külügyminiszter Dr. Keresztes K. Sándor - környezetvédelmi miniszter Dr. Kiss Gyula - munkaügyi miniszter Dr. Kupa Mihály - pénzügyminiszter Dr. Mádl Ferenc - tárca nélküli miniszter R. Morvay István - belügyminisztériumi államtitkár Nagy Ferenc József - tárca nélküli miniszter Dr. Pohankovics István - ipari minisztériumi államtitkár Rajkai Zsolt - közlekedési államtitkár Dr. Surján László - népjóléti miniszter
(Az ülés kezdete: 10.óra 3 perc - Elnök: Szabad György - Jegyzők: Balogh Gábor és dr. Kóródi Mária)
Az ülésnap megnyitása
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm minden képviselőtársamat, kedves vendégeinket, a rádióra és a képernyőre figyelő honfitársunkat.
Ülésszakunk mai ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Balogh Gábor és Kóródi Mária jegyzők lesznek segítségemre.
Mai ülésnapunkról 11 képviselőtársunk jelezte előre távolmaradását. Amennyiben mégis meg tudtak jelenni, kérem jelzésüket.
Jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem képviselőtársaimat, nyomják meg az "igen" gombot, most. (Megtörténik.) Köszönöm. A jelzőrendszer kimutatása szerint a képviselők száma az ülésteremben 225. Az ülés határozatképes.
Napirend előtt
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtt Csurka István, a Magyar Demokrata Fórum képviselője kért szót.
Napirend előtti felszólaló: Csurka István (MDF)
CSURKA ISTVÁN (MDF)
CSURKA ISTVÁN (MDF) Elnök úr! Tisztelt Ház! Látszólag jelentéktelen és lassan mindennapivá töppedő eset az, amiből kiindulok. A Magyar Fórum című lap még január elején feladott egy fizetett hirdetést a Rádió reggeli hírműsorában való közlésre, amelynek felhívó jelmondata ez volt: "Egy lap, amelyet nem volt kommunisták szerkesztenek." Úgy gondolom, hogy ez a mondat a reklám-szokásjognak megfelel, mert nem sért senkit, nem állítja, hogy ez az egyetlen ilyen lap, és nem mutat rá egyetlen versenytársra sem megszégyenítőleg. Tényt közöl, amire mi büszkék vagyunk.
A szöveg ebben a formában csak az első héten hangzott el. A második héten értesítették a szerkesztőséget a Rádió hirdetési osztályáról, hogy a Rádió politikai adásainak helyettes vezetője, Szalai Zsolt, aki kommunista pártállami érdemei jutalmául ma is tájékoztatási főnök, pontosabban cenzor lehet, utasította a reklámosokat, hogy csak e nélkül a mondat nélkül vehetik fel a hirdetést.
Ezek után magam léptem érintkezésbe Gombár Csabával, a Magyar Rádió elnökével, akit viszont reformkommunista érdemeiért nevezett ki két, annak idején egymást felülmúlóan antikommunista jelszavakat hangoztató párt megegyezése alapján a Köztársaság elnöke, és ő megerősítette a Szalai által mondottakat. A Rádió pártsemlegességére hivatkozott, valamint egy rendelkezésre, amelynek alapján a Rádiónak jogában áll megtagadni a szemléletétől idegen (derültség, közbekiáltás: bravó!) reklámokat. (Nagy taps.) Ilyen formán tehát a Rádió elismerte és írásba is adta, hogy ez a mondat, a Magyar Demokrata Fórum mondata: "egy lap, amelyet nem volt kommunisták szerkesztenek" idegen a Magyar Rádiótól. Mindez pedig a rendszerváltás első évfordulójához közeledve, akkor, amikor az Országgyűlés a kommunista rendszer által okozott károk pótlásán vitatkozik.
Szerkesztőségünknek választania kellett: vagy megalkuszik, vagy rádióhirdetés nélkül marad.
Az eset, tisztelt Országgyűlés, mintaértékű. Kétkezi munkavállalók tömegeitől az értelmiségi munkások és alkalmazottak névtelen százezreikig rettegnek ma az emberek az elmúlt rendszer uraitól, és azt is sokan állítják, hogy ezek most korlátlanabbul és gátlástalanabbul érvényesített hatalommal rendelkeznek, mint párttagságuk idején (nagy taps) , mert ha belegondolunk, hogy ezt a kormányzat legnagyobb pártjának elnökségi tagjával lehetett megcsinálni, nem kell különösebb képzelőerő annak belátásához, hogy mi történik azokkal az emberekkel, akik mögött nem áll senki, és akiknek nincs módjuk felszólalni az Országgyűlésben.
Merem remélni, hogy akik itt helyet foglalunk, valamennyien a demokrácia és a jogállamiság érdekében dolgozunk, de én attól félek, rosszul értelmezzük a jogállamiságot, amikor habozunk fellépni a régi rendszer összefonódásai ellen. Végül is nemcsak arról van már szó, hogy a pártállam érdemdús kedvezményezettjei, a különböző jelzőkkel ellátott kommunisták még mindig ott vannak a helyükön, és élvezhetik kiváltságaikat, akik a régi orgazdaság fejében ma is előnyre tehetnek szert, hanem ma már arról esik szó, hogy közülük egyesek rútul visszaélnek ezzel a hatalommal, és ártatlan embereknek ártanak, szembeszegülnek a kormányzat intézkedéseivel, az Országgyűlés által alkotott törvényekkel, kijátsszák őket, vagy a múltban általuk hozott rendelkezések mögé bújva ma is uralkodnak a magyar népen.
Nem a múltban viselt dolgokról van tehát szó, tisztelt Országgyűlés, hanem a jelen kártevéséről, a jelen orgazdaságáról és a jelen mindennapjának keserveiről.
Fel kell tenni a kérdést, tisztelt Országgyűlés, hogy kinek az oldalán áll az Országgyűlés megbocsátó humanizmusával, amikor helyükön hagyja az ilyeneket: a kevés volt kommunista orgazda vagy a kiszolgáltatott tömegek, a terheket cipelő nép oldalán.
Feltétlenül ki kell várnia a demokrácia erőinek, hogy a nemzetközi politikai égbolt elsötétülésének hatására idehaza is megalakuljon a megmentés pufajkás tanácsa? Nem, ez a megbocsátás nem igazi humanizmus, hanem felelőtlenség. Nem erre vagyunk megválasztva. Ha a magyar nép tömegei kiábrándulnak a rendszerváltozásból és a demokráciából, mert azt érzik, hogy választottaik cserbenhagyták őket, akkor a magyar történelem, mint olyan, befejeződött. Míg ellenben ha most, amikor a múltban elszenvedett sérelmek és károk kiegyenlítése és jóvátétele folyik, a tisztelt Országgyűlés arról is gondoskodik, hogy a régi orgazdák mai kártétele ne folytatódhassék, ha keményen és határozottan szab gátat a jelen kommunista garázdálkodásának, akkor a magában is bízó, félelmét levetkezett magyar nép eredendő vonzódása a békéhez és a demokráciához olyan erőt fejt ki, amit semmilyen lánccsörtetés nem tud áttörni. Ez tehát a tét. (Taps a jobb oldalon.)
Nem szabad tehát hagyni, hogy mire megalkottuk a múltra vonatkozó kárpótlási törvényt, máris elkezdhessük a jelenét.
Bocsássanak meg, hogy ezúttal kevés metaforát alkalmaztam. Köszönöm a szót. (Nagy taps a jobb oldalon.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólási lehetőséget kért Kupa Mihály pénzügyminiszter úr.
Napirend előtti felszólaló: Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Elnézést kérek, hogy a nagyívű és mély tartalmú koncepcionális vitát a kárpótlási törvényről néhány száraz pénzügyi, gazdasági adattal szeretném alátámasztani, megvilágítani. Azért is elnézést kérek, hogy nem fejből beszélek, de mert az Önök zsebéről beszélek, így jobb, hogyha olvasom...
ELNÖK (megszakítja a beszédet) Kérdést intézek a pénzügyminiszter úrhoz. Az ülésnap kezdetének a protokolláris és tartalmi mozzanatai után térünk vissza a kárpótlási javaslathoz.
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Bocsánat, elnézést. Már le is ültem.
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Jó. Ha megengedi, akkor adom meg a szót. Köszönöm szépen.
Megjelent a képernyőn Eörsi Mátyás képviselő úr neve.
Napirend előtti felszólaló: Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Engedjék meg, hogy nagyon röviden reflektáljak Csurka István felszólalására. (Nagy zaj.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Megkérdezem képviselő urat, hogy személyes megtámadtatás címén... (Derültség és nagy taps a jobb oldalon.)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Meg kell hogy mondjam, hogy elnök úrnak a viccét rendkívül otrombának tartom. (Nagy taps a bal oldalon.) Nem erről van szó. Csurka István úr napirend előtt szót kért, én is napirend előtt kértem szót.
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Tessék? Nem értettem.
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Csurka István úr napirend előtt szót kért, én is napirend előtt kértem szót, amit a gomb megnyomásával jeleztem.
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Kérem szépen, én megadom képviselő úrnak a szót, de képviselő úr nagyon jól tudja, hogy a napirendi felszólalásokkal kapcsolatban a házbizottságnak egy megállapodása van, amely a frakcióvezetők útján kéri a bejelentést. Képviselő úr tehát formailag ennek nem tett eleget, ennek ellenére megadom a szót.
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Köszönöm Elnök úr, ígérem, hogy nagyon rövid leszek. Nem szeretnék Csurka István felszólalásának érdemével vitatkozni, annál is inkább nem, mert ismerjük Csurka István nézeteit; és Parlamenten kívüli fórumokon mindenkinek módjában áll kifejteni az ezzel kapcsolatos véleményét. Annyit még hadd tegyek hozzá a dolognak az érdemét is illető részéhez, hogy nem az SZDSZ-nek vagy a FIDESZ-nek a Kormánya az, aki a Miniszterelnöki Hivatalban olyan elvtársakat alkalmaz, aki korábban Pozsgay Imrének volt a jobbkeze, nem a mi frakciónkban ülnek olyan képviselők, akik állítólag korábban Grósz Károly elvtárssal egyeztették a híradások tartalmát.
Ezért azt gondolom (taps a bal oldalon) , hogy jó lenne, hogyha az ilyen politikai kirohanások előtt mindenki a saját háza táján próbálna meg rendet teremteni. Az MDF elfogadhatta volna az SZDSZ III/III-as ügyosztályra vonatkozó javaslatának a sürgős tárgyalását. De nem is folytatom a sort. (Taps a bal oldalon.)
Igazából azért kértem szót, Elnök úr, hogy két dologra fölhívjam a Parlament figyelmét. Az első az az, hogy hasznos lenne, hogyha a Parlament olyan kérdésekkel foglalkozna, ami a Parlament hatáskörét érinti. Törvényekkel foglalkozna és nem politikai kirohanásokkal. A második megjegyzésem pedig az, hogy Csurka István nemcsak mint országgyűlési képviselő szólalt fel, hanem mint a Magyar Fórumnak a főszerkesztője. És ez megítélésem szerint súlyosan sérti a jó erkölcsöt, az üzleti versenyt, hogyha egy újságnak a főszerkesztője itt felszólalhat. Elnök úr tegye lehetővé, hogy a karzatról (a karzat felé mutat) más újságok főszerkesztői is elmondhassák a véleményüket, és propagandát fejthessenek ki az újságuk érdekében. Én ezt rendkívül aggályosnak találom, hogy a Parlamentben ilyen típusú felszólalások elhangozhatnak.
Köszönöm szépen, ennyit kívántam elmondani. (Nagy taps a bal oldalon.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Kónya Imre frakcióvezető jelentkezett.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Kónya Imre (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Anélkül, hogy a felszólalás érdeméhez szeretnék hozzászólni, én tulajdonképpen egy ügyrendi jellegű hozzászólást szeretnék tenni. Én tudom, hogy Elnök úr kellemetlen helyzetben van ott a pulpituson, amikor meg kell ítélni a felszólalásokat, de kérem, hogy tegye ezen túl magát.
Mivel itt Eörsi Mátyás képviselőtársunk otrombának minősítette (bekiabálások balról: Mert az is volt!) az Ön nagyon helyénvaló hozzászólását, kérem, hogy igazítsa helyre és figyelmeztesse Eörsi Mátyást, mert nem való ez a hang a Parlamentbe! (Nagy taps a jobb oldalon.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik Pozsgay Imre független képviselő.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Pozsgay Imre (független)
POZSGAY IMRE (független)
POZSGAY IMRE (független) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezen a szomorú napon csak egy megjegyzésre szeretnék reflektálni. Visszautasítom Eörsi Mátyás észrevételét (taps a jobb oldalon) , már csak a személyes okon túl azért is, mert eme otromba megjegyzésével lehetetlenné tette a további érdemi vitát. Köszönöm szépen. (Nagy taps a jobb oldalon.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! (Dr. Eörsi Mátyás jelentkezik, de nem kap szót.) Ezt az előzetes vitát lezárom. Egyetlen megjegyzést szeretnék tenni. Erről a pulpitusról saját személyemet nem kívánom megvédeni. Kérdésem - amit a felszólaláskérő képviselőtársunkhoz intéztem - indokolt ügyrendi kérdés volt, hiszen nem előzetes napirend előtti felszólalás esetében indokolt volt megkérdeznem, hogy személyes megtámadtatásról van-e szó. Köszönöm.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy mai ülésnapunk programját ismertessem. Először folytatjuk a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8 után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját az ebédszünetig. (Mozgolódás.) Kérem a figyelmüket! Délután a szokásos időpontban, 14 órától 16 óráig az interpellációk és kérdések elmondására kerül sor. Ezt követően a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájával folytatjuk ülésünket, majd sor kerül az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetve egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az egyes nyugdíjak felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatásról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájára. Végül, de feltétlenül még a mai napon a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalásával folytatjuk munkánkat. Végezetül pedig személyi javaslatokban döntünk.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a tegnapi napon Kövér László képviselőtársunk a FIDESZ részéről önálló indítványt nyújtott be a Jugoszláviába történt fegyvereladások ügyében létrehozandó vizsgáló bizottság felállításáról. Továbbá Szent-Iványi István a Szabad Demokraták Szövetsége részéről sürgős tárgyalást kérve ugyancsak önálló indítványt nyújtott be ugyanebben a tárgykörben. Továbbá Kőszeg Ferenc a Szabad Demokraták Szövetsége részéről sürgős tárgyalást kérve önálló indítványt nyújtott be a szomszédos országba irányuló fegyver- és hadieszköz szállításokról szóló törvényjavaslat formájában. Az önálló indítványok napirendre tűzéséről és sürgős tárgyalásba vételéről a következő ülésünkön fogunk dönteni.
Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági elnökök ma reggeli értekezletének állásfoglalása alapján ismertetem az új indítványok, törvényjavaslatok bizottsági tárgyalásának rendjét.
1. A megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal létesítéséről és egyes hatáskört megállapító jogszabályi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslatot az önkormányzati bizottság, a gazdasági bizottság és az alkotmányügyi bizottság tárgyalja meg.
2. Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló 1990. évi LXXXIII. törvény módosításáról szóló javaslatot a költségvetési és az alkotmányügyi bizottság tárgyalja meg.
3. Az országgyűlési oktatási bizottság létrehozásáról szóló határozati javaslatot a kulturális bizottság tárgyalja meg.
4. A Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslatot az alkotmányügyi bizottság tárgyalja meg.
A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8 után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Elsőként Kupa Mihály pénzügyminiszter úrnak adom meg a szót.
Felszólaló: Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm az ismételt szót. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az asztalukon lévő törvényjavaslat néhány gazdasági összefüggését, korlátját és lehetőségét szeretném bemutatni Önöknek. Először szeretném azt elmondani, amit Önök ugyanolyan jól tudnak, mint én, hogy bármilyen kárpótlással, akár a részleges kárpótlással, akár a németek kárpótlásával kapcsolatos vitának négy vetülete van: politikai, etikai, jogi és gazdasági. Mindegyik vetületre találtunk példát a tegnapi felszólalásokban. Úgy vélem, hogy ez alapvetően politikai kérdés. Magam egyetértek és jogosnak tartom a kárpótlást, de csak a gazdasági lehetőségekről, korlátokról és hatásokról kívánok szólni.
Magyarország gazdasági helyzete nagyon jól ismert Önök előtt. Nemrég vitattuk az 1991. évi költségvetést, amelynek hiánya 79 milliárd forint, és amelyben egyetlen fillért sem irányoztunk elő kárpótlásra. Nehézségek árán megszereztük az 1991. év külföldi kötelezettségeihez szükséges finanszírozási forrásokat. Figyelembe véve mindezt, valamint a lakosság leterhelését, a 21 milliárd dolláros külföldi és a 1400 milliárd forintos belföldi adósságot, valamint az inflációs hatásokat, csak olyan mértékű kárpótlást tartok finanszírozhatónak, függetlenül a kárpótlás politikai megoldásától, és a kárpótlásban részesülők körétől, amely nem haladja meg a 70-90 milliárd forintot. Itt egyetértek a Nyers Rezső úr által elmondottakkal.
Itt mindjárt kitérhetek arra a felfogásra, hogy tekintsük a mostani törvényjavaslatot első ütemnek, maga a törvényjavaslat is így fogalmaz, és később legyen további üteme a kárpótlásnak. Ezt lehet politikailag, etikailag vagy jogilag így értelmezni, de szakmai tisztességem nem engedi meg, hogy azzal áltassam Önöket, hogy erre az elkövetkező 1-2 évben újabb szabad forrásunk lesz. Ezen az összegen lehet és gondolom, hogy kell konszenzusra jutni. Nem determinálhatjuk a következő évek gazdaságpolitikáját, nem terhelhetjük a fiatal generációt sem kárpótlási jegy, sem vagyonjegy formájában.
Végül szeretném elmondani, hogy a gazdaságpolitikában figyelembe kell vennem ezt a keresleti többletet, mert ez az, az inflációs hatásaival együtt, amelyek egyelőre nagyon nehezen becsülhetők, a nemzetközi pénzügyi szervezetekben és a külföldi hitelezőknek pedig el kell magyaráznom, hogy nem az ő pénzüket költjük keresletélénkítésre és kárpótlásra. Ezt meg fogják kérdezni. E gazdasági korlátok miatt, amelyek az ország összeomlása nélkül nem hághatók át, nem tudom elfogadni sem az SZDSZ javaslatát a vagyonjegyről, sem a Kisgazdapárt emelt tétjeit. 2-300 milliárd forintokat nem lehet bepumpálni úgy a gazdaságba, hogy az ne omoljon össze. (Mozgolódás az SZDSZ és a Független Kisgazdapárt soraiban.)
Az országért felelős gazdasági szakember nem vállalhat el ilyen kockázatot. Miből kárpótolhatunk? Természetesen az állami vagyonból. Az állami vagyon, az állami vállalatok vagyona mintegy 1800 milliárd forintra becsülhető. Ez a szám teljesen bizonytalan, hiszen ez a könyv szerinti érték, lehet több, de valószínűleg kevesebb. Ebből a könyv szerinti 1800 milliárd forintból 300 milliárd forint az önkormányzatokat illeti meg, a vagyonpolitikai irányelvek pedig újabb 100 milliárd forintot a társadalombiztosításra akarnak bízni. A fennmaradó 1400 milliárd forinttal szemben ugyanekkora összegű államadósság áll fenn. Ez azt jelenti, hogy nincs pénz. És akkor még nem beszéltem az állami vállalatok dolgozóinak juttatandó kedvezményes részvényekről. Itt egyetértek Nyers úrral, de csak úgy értek egyet, hogy a privatizáció ütemében és átalakuláskor kaphatnak ilyet, és ezt nem tudom állampolgári jogon mindenkinek biztosítani. Az erre vonatkozó törvényjavaslat egyébként előkészítés alatt áll - vagy nem számoltunk azzal, hogy a hatályos törvények szerint a vállalatok tulajdonában maradó, a bevételek 20%-át kitevő részvények a vállalatot illetik meg.
Magyarul: a mobilizálható magyar nemzeti vagyon teljes privatizálása esetén a bevétel lekötött, minden ezen felüli elígérkezés az államadósságot növeli. Ilyen tétel ez a kárpótlás is, és itt egyetértek a FIDESZ vezérszónokával, hogy kérem, ezt a kárpótlást a társadalom fogja megfizetni. Az államnak erre nincs forrása. Tehát itt mérlegelnünk kell a gazdasági lehetőséget és a társadalom tűrőképességét. (Közbeszólás: Vonják vissza!)
Mit is jelent a törvényjavaslatban beterjesztett kárpótlási jegy? A kárpótlás a tulajdonos személyétől és a tulajdon tárgyától függetlenül azonos elvek és módszerek alkalmazásával a kárpótlási jegy formájában történnék. A kárpótlási jegy forgatható értékpapír, amely az állammal szemben fennálló követelést testesít meg, tehát én erre az állami vagyonra kibocsátok egy kárpótlási jegyet és garantálom, hogy ezt a kárpótlási jegyet át lehet váltani névértékben állami vagyonra. A kibocsátott kárpótlási jegy az államadósság mindenkori kamatával, idén 9%-kal, a törvény hatályba lépésétől, de a felhasználás ösztönzése céljából csak 3 évig kamatozik.
Az államadósság kamata közelíti meg leginkább a termelő tőkejavak értéknövekedését, és ezzel a később felhasznált kárpótlási jegyek tulajdonosa is olyan helyzetbe kerül, mint aki a kárpótlási jegyet már korábban befektette. A kárpótlási jegy a birtokosát nem készpénzben, hanem az állami vagyon megvásárlására, privatizációjára jogosítja fel az Állami Vagyonügynökség által a vagyonérték 5-20%-a között meghatározott százalékos érték erejéig. Meghatározott feltételek esetén a kárpótlásra jogosult termőföldet is szerezhet.
A kárpótlási jegyek felhasználási lehetőségét az állam garantálja. Teljesen egyetértek, hogy az Állami Vagyonügynökség 5-20%-os limitjét még vizsgálni kell, mert az attól is függ, hogy mekkora privatizációs vagyon áll majd készen is rendelkezésre.
A kárpótlás - hangsúlyozom - átlagos értéke a termőföldek esetében közel 80%-os, a lakásoknál 30% körüli, míg az iparvállalatoknál 10%-ot alig meghaladó lehet. Nem tagadható, hogy e számítások mögött számos bizonytalanság húzódik meg. Nem tudjuk megbecsülni az igényjogosultak körét, a jelentkezők körét, és azt sem, hogy a jogvitákban milyen értékek fognak kialakulni. Az A változat szerint körülbelül 70 milliárd forint kárpótlási jegyre lesz szükség, de lehet, hogy többre. Annyi azonban bizonyos, hogy a kárpótlás nagyságrendje és a kárpótlási arányok eltérése az előbbi tendenciáknak megfelelnek.
Milyen gazdasági kockázatok vannak azonkívül, amit elmondtam? Az államadósságról már volt szó. Elvileg az állami vagyon privatizálása lehetőséget teremt az államadósságtól való megszabadulásra. A kárpótlással azonban újabb államadósság jelenik meg, hiszen ezt az állami vagyonrészt ingyen adom oda, jogosan ingyen adom oda, nem ezt vitatom (zaj) de az erre az állami vagyonra eső adósság ott marad az állam kasszájában, és azt nekem adóból, bármi másból meg kell fizetnem. (Zaj.)
A kárpótlás nagysága a költségvetés pozícióját közvetlenül is és áttételesen is nehezíti. Közvetlenül úgy, hogy a kárpótlás miatt nem csökkenthető államadósság mindenkori kamata a költségvetést terheli, közvetve és közvetlenül úgy, hogy ez az idén 9%-os kamat természetesen az államot terheli, tehát ezt is valahonnan finanszírozni kell.
Nem felhőtlenebb a helyzet az éppen csak formálódó értékpapírpiacra gyakorolt hatása miatt sem. Jelenleg az értékpapírpiac forgalma mintegy 30-40 milliárd forint évente, és erre zúdul rá mintegy 20-30 milliárd forint nagyságú évi kárpótlási jegy. Ez részben azzal a veszéllyel jár, amit itt említettek többen is: hogy maguknak a kárpótlási jegyeknek az árfolyama esik nyilvánvalóan, másrészt ugyanez nem zárható ki a többi értékpapír esetében sem.
Itt megfontolandó az, hogy ezt az értékpapírt tőzsdén jegyzett értékpapírokká tegyük, hogy a lakosság - hiszen másfél millió emberről van szó - tudjon tájékozódni arról, hogyan jegyzik ezt, milyen az ára ennek a kárpótlási jegynek a tőzsdén, és megfontolandó, hogy megfelelő korlátozásokkal az elkerülhetetlen spekulációt mérsékeljük.
A lakosság esetében nyilvánvalóan lesz egy olyan hatás, hogy azonnal át akarja váltani készpénzre a kárpótlási jegyet. Ez csökkenti a pénzmegtakarításokat, vásárlóerőként jelenik meg a piacon, és valószínűleg, aki így is csinál, nagyon rosszul fog járni. Az jár jól, aki megpróbálja más forgatható értékpapírra, részvényre, állami tulajdonra átváltani, mert hosszú távon a mögött már reália van és nem papír.
A legnagyobb problémát azonban a privatizációs ügyekkel kapcsolatban látom. Ehhez az összegű kárpótlási jegyhez hatalmas összegű, azonnal rendelkezésre álló privatizáció vagy privatizálandó vagyonra van szükség, és végső soron a kárpótlási jegy értékét pontosan az fogja megszabni, hogy rendelkezésre áll-e ez a vagyon azonnal, vagy nem áll rendelkezésre!
Én magam egyetértek azzal, hogy erősíteni és gyorsítani kell a privatizációs folyamatot, de ez egy jelentős feladatot ró a Kormányra. Amint láthatták, jelentős bizonytalanság, kockázat, indulat, politikai feszültség, minden van emögött a kárpótlási javaslat mögött, mégis szeretném elmondani, hogy:
1. Azért is értek egyet a kárpótlási javaslattal és azért értek egyet a föld ilyen kiemelt kezelésével, mert a föld esetében nemcsak a tulajdontól fosztották meg az embereket, hanem az életterüktől fosztották meg, és ez nagy különbség!
2. Mindaddig, amíg nem rendezzük az alapvető tulajdonviszonyt, márpedig a földet addig se a hazai vállalkozó, se a külföldi vállalkozó, se senki nem hajlandó idejönni befektetni, hiszen az a bizonytalan, ami éppen áll, ül vagy épít.
Végül azt szeretném elmondani, hogy ez a ma reggel is úgy kezdődött, hogy egy kicsit indulatos viták alakultak ki. Ez a kárpótlási törvény is tulajdonképpen indulatokat, sérelmeket tükröz azoknak az oldaláról, akiket nem tudunk kárpótolni, de sérelmeket tükröz azoknak az oldaláról, akik azt mondják, hogy ők nem vettek már részt ezekben a folyamatokban, és mégis fizetni kell. Úgy gondolom, hogy az indulat nagyon jó a társadalomban, de ezt az indulatot egészséges indulattá kellene átalakítani, önmagunkkal kellene végre kiegyezni, s ez a kárpótlási törvény egy remek alkalom arra, mert előre kell haladnunk. Köszönöm a figyelmet. (Erőteljes taps a jobb oldalon.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képviselőcsoportok második vezérszónokai következnek most sorra az előzetes megállapodás szerint. Elsőként dr. Szabó Iván, a Magyar Demokrata Fórum részéről.
Felszólaló: Dr. Szabó Iván az MDF-képviselőcsoport nevében
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF) Mélyen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Anélkül, hogy bárkit megbántani szeretnék, vagy megkérdőjelezném a tisztességét, eszembe jut és idéznem kell egy irodalmi körökben eléggé közismert szójátékot, amely a műfordításokról szól, és azt mondja: "A műfordítás olyan, mint az asszony, ha szép, akkor nem hű, ha hű, akkor nem szép." Azért jutott ez eszembe, mert a kárpótlási törvény benyújtása és a tegnap itt elhangzott vita alapján a szójátékot el merném mondani erre is, "ha igazságos, akkor nem jogszerű, ha jogszerű, akkor nem igazságos."
Tegnap sokan kerülgették a forró kását, hogy tulajdonképpen miből is vezethető le ez az egész kárpótlási törvényjavaslat. Azt hiszem, becsületesen meg kell mondanunk, hogy a megoldás kulcsa nem ilyen vagy olyan etikai, igazságérzeti vagy jogtörténeti, jogforrási levezetés, hanem ki kell mondanunk, hogy a kárpótlási törvényt önmagában vizsgálva úgy kell tekintenünk, mint egy olyan új társadalmi szerződést, amelyet mi itt a népképviselet szerveként Magyarországon vagy meg tudunk hozni, és el tudjuk indítani a XXI. század magyar társadalmát ennek a társadalmi szerződésnek a nyomvonalán egy új struktúrában, tulajdonviszonyában, birtokosi pozíciójában, vagy nem tudjuk ezt a társadalmi szerződést itt helyrehozni, s akkor erről a kérdésről - felelősségem tudatában mondom - sem itt, sem másutt többet szót nem kell ejteni.
Világos volt, hogy érdekek fognak ütközni. Világos volt, hogy sokan fogják ellenezni ezt az újfajta társadalmi szerződést, amely nagyon markánsan fogalmaz meg bizonyos újraelrendeződéseket a magyar társadalomban. Vártam is többféle oldalról ezeket az ellenvetéseket, de őszintén meg kell mondanom, hogy számomra a legmegdöbbentőbbnek a Szabad Demokraták Szövetségének tegnap elhangzott és teljes koncepciótlanságot mutató észrevételei tűnnek, mert egészen egyszerűen nem tudtam hova tenni egy darabig, önmagamban sem tudtam feldolgozni, hogy tulajdonképpen mivel állunk szemben. Azt hiszem, hogy egy nagyon furcsa jelenséggel.
A Szabad Demokraták úgy érzem annak a régi módszernek a valóságát választották, ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére. (Derültség és taps jobbról.)
Azt hiszem, sokan emlékezünk még arra, amikor a választási küzdelemben Árva László, aki ma a fővárosi önkormányzatban képviseli az MDF-et és ugyanazon Soós Károly Attila, aki tegnap itt elmondta a koncepcióját az SZDSZ-nek, arról vitatkoztak, hogy majd lesz-e kártérítés. Akkor Soós Károly Attila azt mondta ebben a vitában a televízió nyilvánossága előtt, hogy itt kártérítés pedig nem lesz, mert ennek nincs értelme. Kérdés, metamorfózis történt-e avagy sem.
Röviden arra szeretnék csak egypár villanófény erejéig rámutatni, amit itt hallottunk, hogy az SZDSZ ki akarja terjeszteni ezt a témát térben, időben, és válogatás nélkül állampolgári jogon minden személyre (szórványos taps az SZDSZ részéről) egészen a politikai foglyoktól a Mosonmagyaróváron esetleg lövető ÁVH-s parancsnokig. (Szórványos taps jobbról.) Egyszerűen azt kell mondanom, hogy ebben a tekintetben ugyanazt mondja, amit sokkal markánsabban és karakterisztikusabban, de egyenesebben a FIDESZ nevében Orbán Viktor mondott. Ő felvállalta azt, hogy szemben menetel a kárpótlással, az SZDSZ felvállalta, de úgy szétterebélyesítette, hogy gyakorlatilag axiómaszerűen kimondhatom, aki mindenkinek akar adni, az senkinek nem akar adni, tehát ugyanúgy ellehetetleníti ezt a törvényt. (Taps jobbról.)
Az előbb hallottuk, sok adatot elmondott Kupa Mihály pénzügyminiszter úr, amit nekem nem kell megismételnem. Tegnap hallottuk azt, hogy legyen húszezer forint állampolgáronként ahhoz a körhöz képest, amely már be van terjesztve időben visszamenve nem tudom, meddig. Miből finanszírozható ez, hallottuk itt az előbb. Nyilvánvalóan nem adótöbbletet fog kivetni a költségvetés, hanem mit fog csinálni a pénzügy, mit fog csinálni az ország? Azt a többletet - nagy valószínűség szerint, s erre rávilágított az előbbi tájékoztatás -, annak a fedezetét csak inflációból tudjuk megteremteni. Ha ez 70 milliárd, akkor az infláció, nem akarok jósolni, milyen nagyságrenddel jelentkezik a magyar társadalomban, de ha ez az a mérték, amelyet tegnap hallottunk, amelyik nemhogy 70 milliárd, s nem igaz, hogy másfélszer 70 milliárd, hanem 2000 milliárdos nagyságrendű, akkor az egy olyan hiperinflációt rejt, hogy nemhogy a kárpótlás, hanem minden ezt meghaladó vagyon is tönkremegy ebben az országban, tehát ezért nem kap senki semmit. Ilyen szempontból tehát ez a koncepció követhetetlen, és nagyon csodálom, hogy ennél épkézlábabb dologgal nem tudtak előállni. (Derültség.)
Két kis részletkérdést szeretnék még érinteni. Nem tudom megérteni hol olvasták ki, s az általam tényleg nagyrabecsült Soós Károly Attila hol látta a megművelési kötelezettséget, amiről beszélt. A korábbi változatokban valóban volt, de én azt hiszem világos, hogy a megművelési és a hasznosítási kötelezettség között illenék már egymás között nekünk különbséget tenni, hiszen a kettő között léptékbeli különbség van, s nem is biztos, hogy nekünk itt a megművelési kötelezettséget szabad kiejtenünk a szánkon.
A másik, sokan vitatták az időbeli, időszakonként való kizárás dolgát, s itt jelent meg, hogy ezt 6 hónapra fel lehet függeszteni, vagy akármilyen időre fel lehet függeszteni, amit megszavazunk. Ezt úgy emlegették sokan, hogy íme a nagy spekuláció, amely éppen a kizárás folytán bizonytalanná teszi majd a tulajdonosokat, akiknek kárpótlási jegy van a kezében, s ezek majd olcsón el fogják ezeket kótyavetyélni.
Szeretném világossá tenni, hogy a kizárás éppen az értékmegőrzés érdekében történik, mert hallottuk, nincs elég privatizálandó vagyon. Ha egyszerre rázúdul ez a 70 milliárd vagy akármennyi kárpótlási jegy, s szemben 20 milliárd vagyon van, hát persze, hogy leértékelődik. Ha felfüggesztem adott esetben 6 hónapra, s egyszerre elviszünk belőle 25-30 milliárdot, azután újra 25-30 milliárdot, amire van kínálat, akkor éppen az értékmegőrzést, a kisemberek kistulajdonának a megvédését jelenti a kizárás és nem a spekulációnak a növelését. Nem tudom, hogyan lehet ezt a kérdést úgy a feje tetejére állítani, ahogy ezt tegnap hallottuk ebben a tisztelt Házban. (Taps jobbról.)
Kénytelen vagyok néhány szót szólni Torgyán képviselő úrnak is az észrevételeire, amit meg kell mondanom, hogy nem egészen tudok kisgazda álláspontként akceptálni, mert magam abban a szerencsés vagy szerencsétlen helyzetben voltam, hogy igen sok, Kisgazdapárttal folytatott egyeztető tárgyalásban részt vettem. Álláspontját egyedinek kell tekintenem, ami abban a szélsőségben jelenik meg, amelyik legalább olyan reménytelenné teszi a kártérítést, mint amilyenben Soós Károly Attila javaslata.
Én azt mondtam másutt is, és megismétlem, hogy a földnél igenis indokolt egy pozitív diszkrimináció. Én azt hiszem, hogy az a 80, vagy - nyitottak vagyunk bármilyen továbblépésben - 90%-os szintű kárpótlás, szemben a kereskedelmi és ipari 10, illetőleg 30%-os kárpótlással, igen pozitív diszkriminációt jelent, és elmondtam azt is, hogy mivel ez a Kisgazdapárt eredeti programjának sarkalatos része, rettenetesen boldog lennék, ha a parlamenti ciklus lezárásával azt tudnám elmondani, hogy a Magyar Demokrata Fórum programpontjának, ami a társadalom és a gazdaság egészére kiterjed, 80%-át realizálni tudtuk a törvényhozási teljes ciklus alatt. (Taps a jobb oldalon.)
Torgyán képviselőtársam azt emlegette, hogy ugye, most úgy néz ki, hogy a tolvaj betört, és tőle visszakérjük, és micsoda dolog az, hogy a tolvajnál megkérdeztük azt, hogy hát tulajdonképpen nincs meg neki, hát akkor most ilyenkor mi van.
Kérem, én csak a saját életemből vett apró, kis tolvajlási ügyet szeretnék elmesélni. (Derültség.) Egy betörés alkalmával volt szerencséje az illetőnek néhány ruhámat elvinni, amit csodálatos módon két hét múlva a Nagykörúton az egyik bizományi áruházban láttam lógni. És amikor én bementem az áruházba, és azt mondtam: uram, ez a ruhám, még azt hiszem, a noteszom is benne volt, azt mondták, hogy ezt innen nem, mert ha én azt leakasztom - a saját ruhámat -, én tolvaj vagyok, és elvitetnek a rendőrséggel. Majd a tolvajt elítéli a rendőrség, és ha tíz év múlva kiszabadult, magánjogi perben beperelhetem kártérítésért. Hát kérem szépen. Lehet, ha akkor a bizományi nem lehetett orgazda, én azt mondom, hogy ez az állam sem lehetett a tekintetben orgazda, mert mi éltük föl, ez az ország fogyasztotta el ezeket a javakat, és ezt igazságérzettel és joggal keverten, de nem a jogrendből levezethetően lehet jóvátenni, és egész egyszerűen ebben az ügyben így megközelíteni a dolgokat nem lehet. Hol van a tolvaj, kit fogtak meg, kin lehet számon kérni ezt a dolgot?
Minden megállapodás kérdése, és ezért említettem azt, hogy ez egy új társadalmi szerződés. Társadalmi szerződés terjed ki arra, hogy meddig tolerálhatjuk a társadalom egészének érdekében a kártalanítást vagy a kárpótlást.
Ugyanígy kár arról beszélni, hogy örökösödési jog vagy nem örökösödési jog. Kérem, vagy létre tudjuk hozni itt a megállapodást, és akkor az örökösödési jog, vegyük tudomásul, nem örökösödési jog, megállapodás: apa, fiú, unoka, túlélő házastárs. Másképp is lehet. Lehet sógorasszony, szomszéd, így is megállapodhatnánk, ne keressünk jogforrást erre, ami megállapodásunktól függ.
Én azt hiszem, hogyha ebből az aspektusból nézzük ezt a kárpótlási törvényt, akkor nekünk egyre kell nagyon ügyelnünk, meg akarjuk-e kötni, és ha igen, felvállalva bizonyos feszültségeket, mégis úgy oldani akarjuk ezt, hogy a magyar társadalomnak igazságérzetét is, becsületét is helyreállítsuk ebben az ügyben.
Nagyon óvom a társadalmat attól, hogy hagyja a mézesbödönébe a keserű ürmöt belecsepegtetni, mert egy-két csepp üröm is az egész bödönt képes megkeseríteni, és tönkretehetjük azt a jövőt, amit most ennek kapcsán építeni szeretnénk.
Én arra kérek mindenkit, hogy a kárpótlási jegy értékállandóságáért, ennek a hasznos befektetések ügyében teendő jó tanácsokért és normális ütemezéséért, ennek kapcsán a széles magyar tulajdonosi részek kialakításáért, társadalompolitikai céljaink eléréséért próbáljuk ezt a kérdést helyretenni, normálisan, megegyezéssel, a lehető legszélesebb konszenzusban, és ne eleve bekárogni a magyar történelembe, hogy megint valami szörnyű dolgot csinálunk, és aki kap, az is elkeseredett legyen, aki nem kap, az is elkeseredett legyen, mert valakinek jó az, hogy ahelyett, hogy ez egy boldog ország lenne, amikor kap, akkor is az elkeseredés uralkodjék el az országon, hogy csak annyit kap.
Ehhez kérek felelősségteljes munkát a tisztelt Országgyűléstől. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik a Szabad Demokraták Szövetsége részéről Tardos Márton.
Felszólaló: Tardos Márton az SZDSZ-képviselőcsoport nevében
TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON (SZDSZ) Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A Parlament megalakulása óta gazdasági kérdésekben ma beszélünk először komoly ügyről. Bocsánatot kérek, tegnap kezdtük ezt a beszélgetést.
Azt gondolom, hogy a felhangoknak és a politikai jelszavak mondásának egy olyan esetben, amikor egy 40 éves kommunista uralom utáni átalakulás kérdéseiről beszélünk, egy olyan időszakban, amikor mindenki tudja, hogy a politikai átalakulás a legjobb esetben megtörtént, de a gazdasági rendszerváltásra nem került még sor, olyan emberekben, akik azt hirdetik, hogy ennek a rendszerváltozásnak a hívei, nem hiba, hanem bűn. (Gyér taps.)
Megpróbálok ezek után csak tényszerűen argumentálni. Az alapvető kérdés, amiről beszélnünk kell, két kérdés. Az, hogy kit akarunk kárpótolni, és hogyan akarjuk ezt a kárpótlási ügyet az alapvető feladatunk, a privatizáció megoldásának csatornájába terelni.
Olyan időszakban beszélek erről, amikor nemcsak azt mondhatjuk, hogy a gazdasági rendszerváltás nem történt meg, hanem mindnyájan saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy a magyar állampolgárok, a jövedelmet teremtő magyar állampolgárok rosszul érzik magukat az országban. Természetesen ilyen állítást mondani kivételek nélkül nem lehet, de ha az alapvető hétmillió szavazó állampolgárra vagy tízmillió lakosra gondolok, akkor ez lényegét tekintve igaz. Nemcsak az állami és nagy szövetkezeti vállalatban dolgozók érzik magukat bizonytalannak a holnap szempontjából, hanem a még jól menő magánkereskedők, magániparosok is. Mert látnak lehetőséget arra, hogy tegnap, meg holnap még tudnak keresni, de arra, hogy milyen a perspektívájuk, mi az üzleti koncepció, amiben építkezniük kell, azt nem látják.
Ezért tudnunk kell, hogy a kérdés, amiről beszélünk, az élet-halál kérdése, mert a társadalom ilyen pesszimista állapotban megbénul.
Én azt gondoltam, és ebben az a bizottság, amiben dolgoztam, támogatott, hogy a privatizáció alapvető kérdéseiről és a kárpótlás ügyeiről is a Kormány az első száz napban törvényt fog előterjeszteni, és ezeket a dolgokat már rég elintéztük.
Nagyon sajnálom, hogy ez nem így van, önök is sajnálják, tudom. Nagyon sajnálom azonban, és még jobban sajnálom azt, hogy ma, amikor az első olyan kérdést tárgyaljuk, amely ebben a vonatkozásban jelentős, akkor nincs olyan kormány-előterjesztés, amely megfelelő támogatást kapna; hiszen azt hallottuk tegnap, hogy a Kisgazdapárt ellenzi, a Kereszténydemokraták pedig hezitálnak, részlegesen támogatják, részlegesen ellenzik.
Amikor mi, Szabad Demokraták készültünk arra, hogy hogyan fogunk felszólalni, én azt gondoltam, hogy ennyire a helyzet nem bizonytalan. Azt gondoltuk, hogy a kárpótlás ügyében kormánykonszenzus legalábbis az előterjesztés vitájának pillanatában már ki fog alakulni. És ennek megfelelően nem azt az álláspontot terjesztettük elő, hogy ne tárgyaljunk erről, hanem a privatizációs koncepcióba építsük be a kártalanítást, hanem elfogadtuk, hogy a kártalanítást terjesztette a Kormány elő és ezért véleményünket a kártalanításhoz kapcsolódva kell elmondanunk.
Arra szeretném felhívni a figyelmüket abban a kérdésben, amiről még szakszerűbben is szeretnék még beszélni, hogy a Kormány programja szerint három év alatt itt nagyon jelentős privatizációt kell végrehajtani. Teljesen egyetértek a Kormány programjával. Ne felejtsük el azt sem, hogy a Kormány programjában - és általunk támogatva - olyan privatizációt kell végrehajtani, amelyben a privatizáció fontos résztvevője a magyar állampolgár és a magyar állampolgárok által szervezett és ellenőrzött intézmények rendszere.
Miről is beszélünk? Arról, hogy nagyságrendileg 2000 milliárd forintot privatizálni szeretnénk belátható időn belül, ennek jelentős részét 2-3 év alatt, és ehhez belföldi keresletet kell teremteni.
Hogyan lesz ehhez a privatizációhoz belföldi kereslet, ha nem teremtünk belföldi keresletet? A magyar alkalmazottak, kistőkések beruházási készsége elegendő fedezetet nyújt arra, hogy ilyen nagyságban privatizáljunk? Nem. Nem nyújt eleget. Egyértelmű, hogyha nem külföldieknek akarjuk eladni a magyar vagyont 100%-os mértékben - én egyáltalán nem vagyok a külföldieknek való eladás ellen, de azt gondolom, hogy azért ennek megvannak a normális határai: 30% lehet egy felső határ? Én nem azt mondom, hogy a törvényben kell meghatározni, hogy csak 30%-ig lehessen elmenni, de ilyen nagyságrend az, amivel fejlett ipari országok élnek belföldi és külföldi tőke megjelenésének kombinációjában. Ha meg akarunk tartani ebből a tőkéből 70%-ot - és most ne a százalékon vitatkozzunk, hanem az eszmén -, akkor ilyen keresletet kell tudnunk teremteni. Ehhez a kereslethez pedig mesterséges eszközök kellenek.
Azt mondottam, hogy két kérdésről szeretnék igazándiból beszélni, az első: kit kell kártalanítani?
A Szabad Demokraták programjuk készítésének minden időszakában tudták, hogy Magyarországon egy jelentős tulajdonosi réteg élt, és ezt megsértette az elmúlt 45 év alatt a hatalom. Tudtuk, hogy itt valamit rendbe kell hoznunk. A kérdés, amivel foglalkoztunk és amivel vitatkoztunk, hogy milyen mértékben. Ez egy erkölcsi kérdés, nyilatkoznunk kell erre és milyen mértékben kell anyagi eszközök visszaadásával reagálnunk erre az eseményre.
Az volt a véleményünk, hogy a teljes körű és naturálisan történő kárpótlás, reprivatizáció nem elképzelhető. És foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy a kárpótlás időpontjának megválasztásában mi a racionális, mennyire kell ebben sietni. Nem gondoltunk soha arra, hogy akár a kárpótlás mértékét illetően, akár a kárpótlás időpontjának idejére vonatkozólag teljesen negatív álláspontot foglaljunk el. Ilyen vonatkozásban nekünk az előterjesztés tetszik; tetszik, hogy nem a vagyontárgyak visszaadásáról dönt, tetszik, hogy vagyonjeggyel kíván élni, tetszik, hogy részlegesen kíván élni, az is tetszik, hogy ezt degresszív formában teszi és az is, hogy több időszakra elosztva fogja a végleges kártalanítást megoldani. (Taps a jobb oldalon - mozgás.)
A kérdés azonban, amivel vitatkozni szeretnék, hogy lehet-e ebben a vonatkozásban mást tenni, és utána néhány megjegyzést szeretnék tenni arra, hogy lehet-e vagy célszerű-e módosítani az előterjesztést.
Torgyán képviselőtársam az utóbbi időben nagyon szokásos módon a diagnosztika és a terápia oldaláról hozott fel példát, ha jól emlékszem a tbc és az AIDS összehasonlítását. (Derültség.) Mármint hogy az egyik kezelhető, és mivel a másik nem kezelhető, hiba lenne, ha az orvosi társadalom elfordulna a tbc-s betegektől. Azt gondolom, hogy ilyenkor mindenféle példa felhozható, és a példa nem bizonyító erejű. Az én példám sem lesz bizonyító erejű.
Tudjuk, hogy kétféle esetben nap mint nap találkozunk vele, az orvosoknak nagyon meg kell gondolniuk - és ez nemcsak általános kérdés, hanem az orvosi etikának egy alapkérdése -, hogy elindítanak-e egy gyógyítási folyamatot, amely gyógyítási folyamatnak nagy a kockázata; amely kockázat abban nyilvánul meg, hogy a beteg nem egészségesebb, hanem betegebb lesz a gyógyítási folyamat után. Példánk az antibiotikumok szedésével kapcsolatos lehet, vagy a rák operációjával kapcsolatos lehet. Tudjuk, hogy nagyon meg kell gondolni, mikor lehet antibiotikumot felírni egy betegnek, milyen dózisokban kell felírni, és ha nem így teszik, akkor nagyon nagy hibát követtek el. Tudjuk azt, hogy rákos betegek esetében az operáció megoldást jelenthet, mert az áttételes rák pillanatok alatti eluralkodását is jelentheti a betegen.
A magam részéről azt gondolom, hogy a privatizáció kérdésének megoldása nélkül egy részleges kárpótlás és ezzel kapcsolatos vagyonkibocsátás, a pénzügyi politika problémáinak megoldása nélkül egy részleges kárpótlás és ezzel kapcsolatos pénzkibocsátás valójában nagyon veszélyes ügy. Akkor lehet a kárpótlást megoldani, ha a többit is kezeljük, azokat a kérdéseket, amiket kezelnünk kell, és akkor tudjuk megoldani, ha képesek vagyunk mind a költségvetési politikában, mind a pénzkibocsátási és pénzforgalmazási politikában ezzel egyidejűleg lényeges változást csinálni.
Ezután jövök a lényeges mondanivalómmal. Természetes, hogyha pénzt teremtünk bármilyen sajátos formában arra, hogy privatizálni lehessen, akkor a kereslettel szemben kínálatot is kell teremtenünk. Ha a privatizációra felkínált vagyon úgy fog nőni, mint az elmúlt hónapokban növekedett, akkor nem lehet megugrasztani a privatizációs keresletet, akkor igaza van Szabó Iván képviselőtársamnak, hogy az inflációt jelent és azt fogja eredményezni, hogy akik vagyonhoz jutottak, azok semmihez sem jutottak. De ha megteremtjük - és ez a 2000-1800 milliárd forintnyi érték, amit privatizálásra szánunk, ez a bázisa a privatizálásnak - akkor nem teremtettünk pénzt, ami a forgalomba kerül; most nem beszélek a mellékkörülményekről, amelyekről a kérdés kezelése körül majd mindenképpen beszélni kell, mert hiszen ezek a vócserek, kuponok, amelyeket kiadunk, az állam kezébe kerülnek és az állam azonnal megszünteti ennek a pénzszerű használatát abban a pillanatban, ahogyan ez befolyt hozzá.
Ennek következtében egy jól előkészített privatizáció inflációveszélyes ügy, de nem teremt inflációt vagy legalábbis nem teremt ellenőrizhetetlen inflációt. Azt akarom ezzel mondani, hogy lehet többet, nagyobb mértékben kárpótolni, és lehet más típusú kárpótlást is napirendre tűzni, mint amit ma a kárpótlási törvény kapcsán tárgyalunk.
Ezután rátérek arra a kérdésre, hogy miért tér ki a mi javaslatunk arra, hogy ne csak az elmúlt időszakban vagyonilag károsult állampolgárokat kártalanítsuk, hanem az állampolgárok széles körét. Azt mondhatnám, hogy egypár százezer ember mellett tízmillió ember ügyét is egyszerre kezelnünk kell. Azért, mert ezek az emberek nagyon konkrét ügyekben - rögtön rá fogok mutatni, hogy mennyire konkrét ügyekben - kárvallottai, anyagi, vagyoni, jövedelmi vonatkozásban kárvallottai az elmúlt negyven évnek. (Taps a bal oldalon és középen.) Mi volt az elmúlt negyven év bérpolitikája? Mindenki tudja, és máskor érvelni is szokott vele. Az, hogy alacsonyan tartjuk - tartja az állam - a kifizetett béreket, és közös alapokat hoz létre, amelyekből fedezi a nyugdíjakat, fedezi a társadalombiztosítás egyéb, betegápolással, gyermektartással kapcsolatos költségeit, amiből fedezi az ország kulturális költségeit - és folytathatnám ezt a sort tovább. Mi lett az eredmény? És ezt is mindig el szoktuk mondani, mikor másról beszélünk. Az a nagy akkumuláció, amit a szocialista iparosítás úgynevezett első éveiben végrehajtottak, ami alatt alacsonyra nyomták a kereseteket, rossz beruházásokra költődött el, és azok nem teremtenek olyan jövedelmet, amiből ezeket fizetni lehet. Mi a következmény? Az a következmény, hogy az alacsony bérű, bérből és fizetésből élő réteg itt áll, tudomásul kell vennie, hogy a társadalombiztosítás, a nyugdíjrendszer ígért juttatásai, a kulturális rendszer ígért juttatásai - megint nem folytatom a sort - sehol nincsenek ahhoz képest, amit ígértek, objektíven is nagyon alacsony színvonalúak - de nekik nincs pénzük arra, hogy magánjövedelmükből ezt megvásárolják. Ezért nem gyerekjáték, ha azt mondjuk, hogy be kell vonnunk a kárpótlásba ezeknek az embereknek az ügyét. Valamilyen alapot kell létesíteni, ami a legrosszabb esetben - ha elfogadják a javaslatunkat - azt eredményezi, hogy egy-két hónapi átlagbért egy három-négy tagú család megkaphat mint ennek a vagyonnak a hozadékát. A pillanatnyi helyzetben ez vagy ehhez hasonló eljárások nagyon is indokoltak.
Még egyszer el szeretném mondani, hogy meg lehet csinálni a privatizációt vagyoni kártalanítás és népi, állampolgári részvények nélkül is. Nem ez az egyedüli lehetőség. De ennek a lehetőségnek a felhasználása - egyre inkább mutatja az elmúlt hónapok történelme - azért fontos, mert a magyar társadalom nem tudja megoldani azt a kérdést, amit a FIDESZ mellett ülő igen tisztelt képviselője tegnap fölvetett, és amelyet egy közép-európai, kelet-európai átalakuló ország sem fog tudni megoldani, hogy azt a három szempontot - az igazságosságot, a jogszerűséget és a gazdasági követelményeknek való megfelelést - úgy valósítsa meg a privatizálás során, hogy ez mindenki számára egyértelmű megoldásokat teremtsen, hogy ezt az átlag állampolgár szeresse, pozitívan viszonyuljon hozzá, magáénak tekintse.
Az az álláspontunk - ha ezt elfogadják -, hogy privatizálni kell, és ha a magyar állampolgár nem fogja szeretni a privatizálást, arra kell hogy késztessen minket, hogy a magyar állampolgárokkal meg kell szerettetni a privatizálás ügyét. Ennek, a privatizálás megszerettetésének egyik fontos eszköze, hogy részt kell adni a privatizálásra kerülő vagyonból. (Taps az SZDSZ soraiban.) Nézzék meg, mit csináltak az angol toryk, akikről igazán nem lehet elmondani, hogy rózsaszínűek lennének! Széles körben használták azt a módszert, amit mi mint általános módszert vitattunk és nem szerettünk, de mint az egyik privatizálási módszert mindig is helyeseltük és alkalmazásra javasoltuk: az alkalmazottaknak és a menedzsereknek ellenszolgáltatás nélkül vagy ellenszolgáltatással - de szerény ellenszolgáltatással - viszonylag jelentős vagyonokat adtak. Miért tették ezt? Szerették ők az alkalmazotti tulajdonrendszert? Igazándiból nem. És nem féltek attól, hogy az alkalmazottak és a tulajdonosok között politikai ellentét fog keletkezni? De a nemzeti vagyon privatizálásának időszakában és azzal kapcsolatos akcióban nem lehet úgy eljárni, hogy az állampolgárt - aki a mi esetünkben még különlegesen bajban is van, az előbb elmondtam, hogy miért - ne támogassuk. Támogatnunk kell: indokolt adni és lehet is adni ezeknek az állampolgároknak pénzt. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Tulajdonképpen huszonegy perce beszélek, és nem illene tovább igénybe vennem a figyelmüket, ezért most már csak fölsorolok egy-két dolgot.
Szeretném javasolni, hogy a degresszió mértékét csökkentsék, azaz jobban széthúzzák a kárpótlás, a vagyoni kárpótlás esetében a fizetendő összeget. Szeretném javasolni, hogy a fölső határt emeljék meg. Nem gondolom azt, hogy itt valamilyen forradalmi változást lehet ebben elérni, és célszerű lenne megvalósítani, de úgy gondolom, hogy mind a két lépésnek lenne értelme.
Javaslom azt, hogy a kárpótlási gyakorlatban az általunk javasolt állampolgári kárpótlást is vezessék be. A privatizációs kereslet megteremtésének ez egy fontos része lesz, de nem egyedüli része. Emellett jelentős összegeket kell adni - és lehet is adni - a társadalombiztosításnak, az elhatározott összegek fölött is; az önkormányzatoknak, a már elhatározott összegek fölött is; a non-profit intézményeknek, a kulturális intézményeknek, egészségügyi intézményeknek is lehet alapítványi vagyona, méghozzá ilyen módon szerzett alapítványi vagyona. Így létrehozhatjuk az új tulajdonosok széles skáláját. Azt gondolom, nem lehet csak a kereslet oldaláról beszélni. Tudom, hogy ma nem feladat a privatizációs program részleteiről beszélni, de nem lehet nem mondani, hogy a tömeges privatizáció, amiről most szó van, nem valósítható meg egy állami ügynökségen keresztül. Akkor lehet csak megvalósítani, ha az állami ügynökség csak az ellenőrző funkciókat gyakorolja, és százával fognak alakulni azok a vállalatok és bejönnek azok a külföldi vállalatok, amelyek az állami ügynökség megbízásából a privatizációs üzletet üzleti alapon lebonyolítják.
Ha ezek versenyben lesznek, ha kiszolgálni fogják az állampolgárokat, akik vócserekkel és kuponokkal fognak jelentkezni, és nem fogják tudni megítélni, hogy most ezt melyik vállalatba fektessék, és ezeknek úgynevezett portfolio investmentben fognak lehetőséget kínálni, tehát hogy szétszórják az ő beruházásaik révén az ő vagyonukat, akkor elérhető, hogy az a csekély vagyon, amelyet egy-egy család kapott, ténylegesen kamatozni fog, és viszonylag nagy biztonsággal fog kamatozni, nem beszélve arról, hogy ez a privatizációs folyamatot is elő fogja segíteni.
Szerettem volna mondani valamit a föld speciális kezelésének a szükségességéről. Nem mondom most azt el, csak egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Állandóan arról beszélünk, hogy a föld az igazi érték. Én ezt nem akarom vitatni, ez egy etikai állítás, és ilyen értelemben nem lehet vitatni, de ne felejtsék el azt, hogy a magyar föld az elmúlt évtizedekben leértékelődött, és nemcsak a szövetkezeti szerveződés miatt vagyunk bajban a mezőgazdasággal, hanem azért is, mert azok az éghajlati és egyéb előnyök, amelyekkel Magyarország a XIX. században rendelkezett, a közlekedési költségek jelentős csökkenése következtében, a világ integrált mezőgazdasági piacának a megjelenése következtében lemorzsolódott, nagyon nagymértékben csökkent, és az a Közös Piac, amelyik a legfontosabb potenciális vevő, nagyon ravasz, saját mezőgazdaságát alimentáló politikát folytat, ami mindazoknak, akik valamilyen oknál fogva kívül rekedtek a Közös Piacon, nagyon nagy kárt jelent.
Nekünk ezt a körülményt el kell fogadnunk. Ez nem ellentétes azzal, hogy kívánatos, hogy a Közös Piaccal társuljunk, hogy a Közös Piacba be is lépjünk, amilyen gyorsan csak lehet, de nézzék meg, hogy a Közös Piacba később belépett mezőgazdasági országoknak teljes közös piaci tagsággal még milyen hátrányaik vannak az alaptagokkal szemben a mezőgazdasági forgalmat illetően. Nem kell arra számítani, hogy ha nem fog valamilyen nagy megrendülés bekövetkezni a világpolitikában, akkor a földnek ezen a leértékelődésén változtatni tudunk, és ilyen körülmények között kell biztonságot nyújtani.
Második megjegyzésem az, hogy úgy gondolom, hogy az én számításaim szerint, ha a jelenlegi kormány-előterjesztést vesszük figyelembe, akkor nem kerül az a 200 ha-os, holdas tulajdonos roszszabb helyzetbe, mint az 5 millió forintig kárpótolandó egyéb tulajdonos. Én mind a két limit emelése mellett állok ki, de a két dolog nagyságrendileg összhangban van egymással. Nem kell azt hinni, hogy itt egy különleges, földellenes politikának vagyunk a tanúi.
Utolsó érvelésem tulajdonképpen azzal vitatkoznék, amit Kupa Mihály mondott. Érvelésem lényegét felszólalásom elején elmondtam, most csak a technikai dolgokat szeretném nagyon röviden és nem vitára alkalmas módon összefoglalni.
Igaz az, hogy jelentős az állami eladósodottság, az államadósság. Államadósság azonban az országok jelentős részében van. Nagyon jól működő országokban a nemzeti jövedelem termeléséhez képest nálunk nagyobb is lehet, és ezt kezelni lehet. Ennek a fedezetét többek között a gazdaság működésével kapcsolatos adójövedelmek képezik.
Abban a vagyonban, amely végső soron mégis a dolgok mögött áll, pedig nemcsak a privatizálásra felkínálható vagyontárgyak szerepelnek, hanem minden más is, ami nincs benne ebben, a Kupa miniszter úr által említett 1800 milliárdos összegben, de benne van az infrastruktúra is, amelyet nem akarunk privatizálni, vagy csak nagyon csekély mértékben akarunk privatizálni.
Ezt nem vitakérdésként akarom felvetni, aminek az értéke ugyanolyan nagyságrendű, mint az üzleti tőkéé, úgyhogy ez a probléma nem merül fel. Van mit privatizálni, csak privatizálni tudni kell, a privatizálási gyakorlatot meg kell gyorsítani, és akkor a kérdéseket meg fogjuk tudni oldani.
Az a véleményem, hogy ezt a hozzászólást, amely sok vonatkozásban nem támogatja a Kormány előterjesztését, a Parlamentnek komolyan kellene vennie. Azért vegye komolyan - és a tegnapi felszólalásomat ugyanilyen értelemben -, mert az a véleményem, hogy ilyen széles körű privatizáció nélkül, amelyben a vagyoni kárpótlásnak és egyéb kárpótlásnak is sajátos szerepe van, nem oldható meg az az alapkérdés, amely miatt bennünket szíd a közvélemény, hogy nem tudunk biztonságot teremteni az állampolgároknak, hogy az állampolgároknak nincs stabil jövőjük.
Én arra kérem Önöket, hogy csak olyan törvényt fogadjanak el, amely ebben az irányban határozott lépést tud tenni. Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik a Független Kisgazdapárt részéről Oláh Sándor.
Felszólaló: Oláh Sándor az FKgP-képviselőcsoport nevében
OLÁH SÁNDOR (FKgP)
OLÁH SÁNDOR (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A koncepcióval kapcsolatos két-két párt szónoka között nyilvánvalóan kialakult valamilyen munkamegosztási elv. Én elárulom, hogy mi a Kisgazdapártnál úgy gondoltuk, hogy Torgyán doktor jogi érveléssel megtámadja ezt a törvényt mindabban, ami támadható, én pedig megpróbálom a Parlamenten belül a göröngyöket elsöpörni az útból, hogy a nemzeti konszenzus irányában minél nagyobb mértékű egyetértés alakulhasson ki. (Taps.) Még azt is számításba vettük, hogy esetleg nagyobb szakadékokat és repedéseket átjárható és biztonságosan átjárható hidakkal próbáljunk átívelni.
Ebben a szándékban egy kicsit megzavart engem a két miniszter úr beszéde. Én magam elhatároztam, hogy most, szokatlanul, én próbálok kormánypártiként viselkedni (derültség) , és nem tudok. (Taps.) Balsai miniszter urat az ő előterjesztésében nem tudom, hogy minősítsem. Nekem az a gyerekjáték jut eszembe, amikor szaggattuk a virágszirmokat, hogy szeret, nem szeret, szívből, igazán. Biztosan a két utolsó szirmot nem szakította le. (Derültség.) Szóval valahogy szívből és igazán, mint miniszter, nem szereti ezt a törvényt. Nekem ez a benyomásom. Lehet, hogy Önök másként vélekednek.
Ha ezt a törvényt igazán szeretné, akkor nem ilyen formában ismertük volna meg. Én nem akarok most tizedikként arra hivatkozni, hogy ez mennyire fontos, mennyire korszakos, mennyire ennek a Parlamentnek az életében is az első igazán komoly törvényalkotás, amelyiket a nép érezni fog, hogy igen, változott a rendszer, hatásában a társadalmi mozgások indulnak meg, és a gazdaság alakul át. Ezzel mi mindannyian tisztában vagyunk. Én tehát ezt így csak aláhúzni tudnám, és újat nem mondanék.
Ha viszont ez ennyire fontos, akkor valahogyan több gondosság kellett volna az elfogadhatóság mértékének a megítélésében. Nem jogi szakmai, nem közgazdasági szempontból, a társadalmi elfogadhatóság megítélése szempontjából kellett volna több gondosság.
Hivatkozik a miniszter úr - és az érvrendszer hibájaként emlegetem fel ezeket a példákat - Athénre, illetve Görögországra, Spanyolországra, Portugáliára. Hát kérem, turistaként én is szeretném ezt a mediterrán övezetet. De az ő privatizációs problémájuk közel sem olyan strukturában - tulajdonstrukturában és társadalmi strukturában - zajlik, mint a mienk. A létező legrosszabb példa. Sokkal közelebb volnának példák: Csehszlovákia példája, Németország példája vagy a Szovjetunió példája.
Hadd mondjam azt, hogy Csehszlovákiában nem privatizálnak, amíg a tulajdonos igényt tart arra a tőle elvett tulajdonra. A napokban olvasom, hogy a prágai Moszkva étterem privatizációját, már kitűzött aukciót felfüggesztették, mert jelentkezett a volt tulajdonos. Németország példáját nem akarom elmondani, nagyon precíz előkészítéssel, nagyon gondos végrehajtással készülnek fel erre a feladatra. De hadd hivatkozzak a Szovjetunióra, ahol elnöki rendelet, Gorbacsov elnöki rendelete határozza meg, hogy a mezőgazdasági területek hasznosítását bérletben kell biztosítani, és a közeljövőben népszavazást írat ki a földtulajdon magántulajdonának kérdése eldöntésében. Ha már negyvenvalahány évig mindig követtük a nagy tanítómestert, akkor most miért nem tudunk egy kicsit odakacsintani.
Félek, hogy a kezdő forradalmi lendületünk dacára az utolsók közt fogunk kullogni a középkeleti térségben. És van az érv közt egy másik is, hogy azonos elvet és azonos kárpótlási módot alkalmaz ez a törvény a teljesen eltérő tulajdonságú vagyontárgyaknál. Erről megint az jut az eszembe, hogy én egy levesből és főtt tésztából álló egyszerű menűt ha eszem, akkor nem mindegy, milyen egy darab evőeszközt kapok. Ha kanalat kapok, azzal a levest is meg tudom enni meg a tésztát is, de ha villát kapok, azzal a levest nem tudom megenni. Itt most csodálatos módon a menű, amely egyéb vagyon és földtulajdon kérdése, azt az evőeszközt, azt az eszcájgot - ahogy mondtuk valamikor - kapta meg, amelyik jó az egyéb tulajdonhoz a kárpótlás kérdésében. De nem jó a földtulajdonhoz egész más természete miatt.
És sajnos az érvrendszerben az is zavaró, hogy elhangzik olyan példa, hogy milyen tömegű per, jogvita várható a tulajdon-, a kárrendezés és a kárpótlás során, mert hát hogy volt az a második világháború után a lovak tulajdonának elbírálásában. Kérem, kalapos királyunk óta a világon csodált telekkönyvi rendszerünk van. Valamivel többet ér, mint a lópasszus. Szeretném felhívni minden aggályoskodó ember figyelmét arra, hogy Magyarországon a tulajdonjogra, ingatlan tulajdonjog elbírálására megbízható adatok vannak, nem szükséges lópasszus értékű papírokra alapozni magának a törvénynek a koncepcióját. (Szórványos taps.)
Kupa Mihály úr műsoron kívül lépett be ebbe a vitába most. Én nagyon sajnálom, hogy a Kormány idő előtt lövi el puskaporát. Jobb lett volna Kupa Mihálynak az ilyen megrázó érveit későbbre hagyni. Így még a vita meg fogja cáfolni, mint ahogy köszönöm Tardos Mártonnak, hogy máris az érvek nagy részében cáfolattal szolgált.
Na most, hogy mi a Kisgazdapártnak az álláspontja, azt szeretném egy-egy esetben hozzáfűzni ahhoz a gondolatkörhöz, amit a tegnapi nap folyamán elhangzott hozzászólások tartalmaztak.
Én megmondom őszintén, napok óta nagy várakozással tekintünk a Magyar Demokrata Fórum állásfoglalása elé, és örülök annak, hogy Kónya Imre frakcióvezető úr tegnapi beszéde sok olyan kérdésben nyitva hagyta a kaput, amelyik talán a közeljövő napok reményteljes megoldásait hozhatja magával. Én úgy érzem, a Magyar Demokrata Fórum elnöksége többre hozott határozatot, mint amennyit itt most Kónya úr megemlített, de hát bocsánatos bűn egy politikusnál, ha az alku mozgásterére tart valamennyit még fenn.
Azt hiszem azonban, hogy most már ez a kérdés eléggé abban a stádiumban van, hogy se itt egymást ne irritáljuk fölöslegesen, se pedig a magyar közvéleményt ne idegesítsük fölöslegesen. Próbáljuk gyorsan, határozottan megkeresni, van-e megoldási lehetőség, vagy nincs, és ebben az esetben nyugodtabb mederben zajlik talán majd ez a vita is.
Ezzel összefüggő az, amit Szabó Iván kedves barátom és tisztelt képviselőtársam esetében tudnék mondani, akinél sajnálatos, hogy azt hiszem, Torgyán doktor érvelési szándékát nem pontosan értette meg, és ezért kifogásolt talán valamit abból, ami elhangzott. Én igazán nagy megnyugvással és örömmel fogadtam azt a nagyon mértéktartó, higgadt, és nagyon szakszerűségre törekvő, de az adott helyzetben óhatatlanul szükséges nagyon kritikus észrevételt, amit tegnap itt a Parlament tagjai Torgyán doktor előadásában végighallgathattak.
A Szabad Demokraták Szövetsége viszonyulásában: örömmel tapasztalható az, hogy egy bizonyos vitakészség a tegnapi és a mai felszólalásokban egyaránt érezhető. Sajnáljuk, hogy Tardos Márton úr kifutott az időből ahhoz, hogy alaposabban kifejthette volna, hogy mit is ért ő a föld, mint egy vagyonfajta különleges helyzete alatt, és mit ért az alatt, hogy ezt milyen formában lenne célszerű külön kezelni.
Itt kell megemlítenem, hogy a Kisgazdapárt véleménye szerint a föld egyik oldalt egy pozitív diszkriminációt érdemel, és ennek ellentételeként a másik oldalt az egyéb vagyontárgyak közül szeretnénk ugyanígy pozitív diszkrimináció alá soroltatni, az egyházi egyéb vagyonokat, a társadalombiztosítás egyéb vagyonait, az önkormányzat egyéb vagyonait és társulatok, egyesületek ingatlan vagyonait.
Úgy érezzük, hogy az a bizonyos alkotmánybírósági határozat, amelyik korlátozza egyrészt a földtulajdon önálló rendezésének lehetőségét, tartalmaz pozitív elemeket is, épp ez az alkotmánybírósági határozat hívja fel a figyelmet erre, és ebben külön megköszönöm a jogban nálam sokkal-sokkal járatosabb Füzessy Tibor úr tegnapi hozzászólását. Az alkotmánybírósági határozat olyan elemeket is tartalmaz, amiket itt most a kárpótlás és tulajdonrendezési törvény kapcsán hasznosíthatunk. Meg kell, hogy mondjuk, abban a felfogásban, amit már a módosított törvénytervezet tartalmaz, és ahogy ez még kiegészült bizonyos megállapításokkal, mi a lebonyolítás technikai eszközeként megfelelőnek tudnánk elfogadni a kárpótlásjegyet mint vagyonjegyet azzal a feltétellel, hogy a föld esetében a forintértéken kívül tatalmazza a jogtalanul elvett földterület aranykorona-értékét mint egy stabil értékmutatót. Ez az aranykorona-érték lehessen majd a naturális kárpótlás alapja. A pozitív diszkrimináció nem képzelhető el másként, mint föld, és kiemelt vagyontárgyak esetében a naturális kárpótlás esetével zajlódjon le.
A Magyar Szocialista Pár részéről Nyers Rezső úr nagyon megfontolandó néhány gondolatot vetett föl. Az egyik, hogy a termőföld kivételével a végleges kárpótlási érték egy második menetben kerüljön meghatározásra, kárpótlási vagyonjegyen keresztül realizálásra és kibocsátásra. Miért nagyon célszerű és praktikus gondolat és javaslat ez? Azért, mert elmulasztódott a tényleges kárigény előzetes felmérése. Ma Kormány és Parlament, pártok és érdekképviseleti szervek egyaránt egy teljes bizonytalanságban mozognak, hogy egyes vagyontárgyanként mi lenne a kárigény, mert hiszen felelős kormányzat a kárigény ismeretében tudná megmondani, hogy a kárpótlást milyen mértékben, milyen ütemben, milyen realizálási módon tudja garantáltan biztosítani. Tehát ebben a gondolatkörben, hogy a kárpótlás és tulajdonrendezési törvény tegye meg a kár felmérését bejelentés alapján minden vagyontárgyban, de esetleg már úgy módosuljon, hogy ingóságoknál talán minden esetben, egyéb ingatlannál pedig a föld kivételével országos mértékű felmérések, bejelentések után kerüljön rendezésre.
Azt hiszem, a pénzügyminiszter úr is megnyugtatóbban tudna nyilatkozni, és a Parlament is felelősebben tudna gondolkodni egy ilyen szituációban. Teljesen indokoltnak érezzük és tartjuk azt a törekvést, hogy a termelőszövetkezetek a tőlük kiadott földért megkapott vagyonjegyet elsősorban és jogszabályilag is biztosítottan, az élelmiszeripar privatizálásában használhassák föl. Ezzel, azt hiszem, nagy lépést lehetne tenni az árkartellek szétzúzása, megtörése irányában. Az integrált feldolgozás, mezőgazdasági alapanyagtól kész élelmiszeripari termékig, ha egy ágazat kezében van, sőt egy tulajdonoskör kezében van, akkor azt hiszem, nagyon sok felesleges költséget, felesleges vitát lehet kiküszöbölni, és főképp a ma teljesen monopolizált helyzetből fellépő egyes élelmiszeripari ágak monopolhelyzetét meg lehet törni.
A munkavállaló tulajdonának kérdésénél kanyarodnék vissza a társadalmi részvény gondolatára. Nem tudnék egyetérteni a magam részéről - nem frakcióálláspontot mondok - a lengyel tapasztalatok miatt a társadalmi részvény intézményével. Igenis megvalósítandó az, hogy a bérből és fizetésből élők, az alkalmazottak, a privatizálás során válhassanak résztulajdonossá. Nem De Gaulle szavait akarom visszaidézni. Közismert társadalompolitikai fogalom a résztulajdonosi viszony. Akár úgy, hogy a vállalatnál teljesített hűség honorálásaként váljanak részvényes tulajdonossá, akár úgy, hogy nagyon előnyös feltételek mellett vásárolhassanak részvényeket.
Azt hiszem, hogy nyomon követné ezt a törvényt a privatizáció irányelveire vonatkozó törvény, és ebben a törvényben feltétlenül, összhangban az itt kialakult nézetekkel, erre is gondot kellene fordítani.
Le kell, hogy rövidítsem a gondolataimat, mert két olyan témakörhöz érkeztem, amelyben nehezen tudom elgörgetni az útból az akadályokat. Egyik a Kereszténydemokrata Néppárt tegnapi állásfoglalása. Úgy említtetett, hogy aki ismeri a mi földtörvényünket. Én bevallom őszintén, nem ismerem, nem tudom, hogy hol lehetett olvasni ezt a földtörvényt, de amit tegnap hallottam, abban egy gondolati anarchiát láttam. Mit? Azt, hogy legyen a föld önkormányzati tulajdon, és majd az önkormányzatból bérbe megy a föld.
Kérem, elmondom a példákat, hogy hol csináltak ilyet. Kínában a kommunákat bérbe adták, mert évtizedekig éhezett a nép. Most térjünk oda vissza? Vagy ha ugyanezt még egy kis nacionalista, klerikális szósszal leöntjük, megszületne a magyar kibuc-rendszer. (Derültség.) Az se lenne rossz éppen! Vagy tovább mondhatnám, hogy mik alakulnának ki abból a felfogásból, hogy újra államosítsuk a földet; amit nem sikerült a kolhoztípusú szövetkezeten keresztül, azt csináljuk meg most az önkormányzatokon keresztül?
Arra csak külön hívom fel a figyelmet, hogy közel kétezer, most polgármesteri kacagányba öltözött tanácselnök lenne, aki dirigálná a földet. (Taps.) Kérem szépen, vannak megoldások, a fantázia széles körű, de ennek következményeivel számolni kell. Ha a kolhoztípusú szövetkezetben a tulajdonos által elvárható gondosság és e miatti hatékonyság nem valósult meg, miért valósulna meg önkormányzatba szervezett földtulajdonnál és onnan bérbeadott földeknél? Hát ennyit erről, nem többet.
Ami pedig a FIDESZ kérdése: (derültség) hát itt nagy bajban vagyok, mert még személy szerint is állandó ajánló és pártfogoló voltam a Parlamentben a FIDESZ-t illetően. Azon már a múltkorában is csodálkoztam, hogy idősb liberális testvérnek rá-rácsapnak a kezére néha (derültség és taps) , de azon, hogy a Kisgazdapárt példájából se tud tanulni a FIDESZ (derültség) , már csodálkoztam. Figyeljék meg, mi hallatlan nagy energiát fordítunk arra, hogy szétbontsuk azt a szekértábort, amelyikbe bebújtunk eleinket képviselni. Úgy érezzük, talán lassan ez a szekértábor körülöttünk feloszlik. A FIDESZ most húzza be az utolsó szekereket. (Derültség.) Most bújik be a saját táborába és képvisel olyan álláspontokat, hogy a nagymamák már elpártoltak tőle. (Derültség.)
Én utolsó baráti gesztusként mondanám: nem lehet a tagadás szelleméből élni! Jó volna valami konstruktívat mondani például a tulajdonrendezés kapcsán, mert itt a tagadás szelleme érvényesül csupán, amit én megértek fiatal embereknél, mert ők a kárt életükben istenigazában még át nem élték. De ha ellopnák az autóját, vagy kizavarnák az öröklakásából, amit esetleg megszerzett, vagy a diplomáját visszavonnák és nem engedélyeznék, hogy képzettségének megfelelő szakterületen dolgozzék tovább, ha valamit ismerne a kárból, amely az embert a társadalom igazságtalan magatartása vagy egy politika igazságtalan magatartása miatt éri, abban az esetben nem mondaná azt, hogy nincs szükség itt kárpótlásra. (Taps.) Ezzel be is fejeztem és köszönöm. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Két perces felszólalásra kér lehetőséget dr. Orbán Viktor. Kérem, megadom a szót.
Felszólaló: Dr. Orbán Viktor a FlDESZ-képviselőcsoport nevében
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tartom magam a házbizottság megállapodásához. Csak azért kértem szót a Kisgazdapárt szónoka után, mert úgy gondoltam, hogy olyan fajta támadás érte a frakciót, hogy ezt muszáj megtenni. Ez alapvetően nem tárgyi támadás, nem politikai támadás, hanem morális - ilyen értelemben bár a frakciónkat érte, személyesnek mondható -, tehát megillet engem a kétperces reagálás joga.
Következésképpen nem óhajtok beszélni arról, amit nem fogadok el Oláh Sándor képviselőtársam tárgyi álláspontjából, nem beszélek arról, hogy mi a különbség a népi részvény, meg a dolgozói részvény között - nem beszélek arról, hogy a szekértábor szétbontása nem azonos a Kormány szétverésével, és még jó néhány dologról nem beszélek, mert ez most nem tartozik ide.
Egyetlen dologról szeretnék csupán két perc erejéig beszélni, és egy igen tiszteletteljes kérésünk volna a Kisgazdapárt képviselői irányában. Úgy gondolom, az a kérdés, amit tárgyalunk, a kárpótlás, a kártalanítás kérdése - egy nagyon nehéz morális kérdés mindannyiunk számára. Még egyszer mondom: mindannyiunk számára! Abban a frakcióban, ahol én ülök, semmivel nem ül kevesebb ember, aki személyében érintve lenne családja és elődei révén, mint a Kisgazdapárt soraiban. Ezért a magam részéről úgy gondolom, hogy amikor mi a magunk álláspontját kialakítottuk, az összes morális érvet végiggondoltuk. Úgy gondoltuk, hogy egy nagyon fontos döntést kell meghoznunk, mérlegelnünk kell az előttünk fekvő törvény előnyeit, hátrányait, súlyos következményeit vagy esetleges nyereségeit, és meghoztuk a magunk döntését morális alapon.
Ezért nem tűrjük el, hogy bárki az álláspontunk morális alapját kétségbe vonja. Mi sem vonjuk kétségbe a Kisgazdapárt álláspontjának morális talpkövét, habár nem fogadjuk el a tárgyi álláspontot, de nem vesszük magunknak a bátorságot, hogy morális szempontból méltatlannak minősítjük a Kisgazdapártot, még ha bújtatva is tesszük ezt.
Higgyék el nekünk, nehéz döntést kellene meghoznunk - még egyszer mondom -, mert apáink, nagyapáink révén, az eleink révén mi ugyanolyan súlyosan vagyunk érintve, mint önök. Ha összeadnánk, hogy itt pontosan kinek mennyi jár vissza a kárpótlási törvény alapján, akkor egy főre jutó öszszegben mi járnánk a legjobban, tisztelt Oláh Sándor!
Nem ez a kérdés itt. Egészen másfajta kérdések vannak. És tiszteletteljesen megkérem önt arra, hogy a továbbiakban legalább ennek a törvénynek a kapcsán a mi álláspontunk morális megalapozottságát ne vonja kétségbe, mint ahogy mi sem vitatjuk el az önök tőlünk eltérő álláspontjának morális talpkövét. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Ugyancsak viszontreagálásra kért szót Oláh Sándor képviselő úr. Kérem.
Felszólaló: Oláh Sándor az FKgP-képviselőcsoport nevében
OLÁH SÁNDOR (FKgP)
OLÁH SÁNDOR (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy emlékszem, hogy részemről biztos, de még a Kisgazdapárt padsoraiból pártok belügyeibe bocsátkozó megjegyzéseket nemigen mondtunk el. Mi elviseltük és elszenvedtük azt, amikor a FIDESZ padsoraiból alkotmányellenesnek minősítettek minket - "a párt feloszlatása lenne célszerű" - mondták jogi nagy megalapozottsággal törvényellenesnek a működésünket; úgy kezdték egyesek a nyilatkozatukat: "hadd rúgjak én is egyet a Kisgazdapártba", stb.
Ezeket mindíg türelemmel elviseltük, eddig nem szóltunk egy szót sem. De most egy ilyen "makkal álmodik" effektust látunk a FIDESZ részéről - direkt ezt a részt mondom, mert ebben nincs sértő szó (Derültség.) -, amikor egy kormányzati szerep lehetősége megcsillanna, és ennek fényében helyeződik el a kisgazdapárti elképzelések és programok megvilágítása. Lehet, hogy tévedek, de a képviselőcsoport vezetője a koalíció kérdésével kezdte hozzászólását, nagykoalíciós, kiskoalíciós és egyebekkel, jóllehet itt egy kárpótlási törvényről tárgyaltunk. Tehát én ezért tartom ezt egy bizonyos effektusnak, és csak ezért tértem ki, hogy elejét vegyük a pártok közti következő vitáknak. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szót kért dr. Balsai István igazságügy-miniszter úr. Kérem, megadom a szót.
Felszólaló: Dr. Balsai István igazságügy-miniszter
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!
Szeretném önöket informálni valamiről, természetesen Oláh Sándor képviselő urat is, ami felmerült a felszólalása kapcsán. Azzal a gondolattal szeretnék itt néhány információ tekintetében szolgálni, mint erre felkészült, és a munkatársaim által előteremtett anyag kapcsán erre felelős miniszter, hogy mi a helyzet Csehszlovákiában éppen ezzel a kérdéssel kapcsolatban.
Azt hiszem, a Kisgazdapárt téves információ birtokában emlegeti a csehszlovákiai megoldást. Egyáltalán megoldásként emlegetett olyant, ami nincsen megoldva. Elmondanám, mi a helyzet. A mai napon ült össze a Csehszlovák Szövetségi Parlament és tárgyalni kezdi azt a hozzánk hasonló kárpótlási törvényt, amelynek az a címe: "Bíróságon kívüli rehabilitációról szóló" törvény. 1948. február 25-éig megy vissza a törvény, ők is pontosan a kommunista hatalomátvételig terjedő időszakot kívánják érinteni időbelileg a törvényjavaslattal.
Természetesen a törvényjavaslattal kapcsolatos ellenvéleményt fogalmaznak meg a magyar kisebbséget képviselő pártok, amelyek 1945. február 27-ig szeretnének visszamenni. Ennyit a csehszlovákiai rendezés helyzetéről és időbeli állapotáról.
Ami a törvényjavaslat érdemi részét illeti, amelyet ma kezd el tárgyalni a Szövetségi Parlament, három alternatívát állított fel a kormány javaslata. Az egyik az ún. reprivatizáció, a másik a pénzbeli kártalanítás, a harmadik az általunk is javasolt kárpótlási kuponok bevezetése. Mindezt azért szeretném elmondani, nehogy valakiben itt ebben a Házban félreértés legyen, hogy valahol ezt a kérdést megoldották Kelet-Európában. A Szovjetunióról gondolom nem érdemes beszélni, azt hiszem ezt csak a hangulati aláfestés kedvéért emlegette Oláh Sándor képviselő, hiszen nyilvánvalóan ott ez a kérdés még fel sem merülhet, hogy jogállami megoldást keressenek ezekre a helyzetekre.
Ezzel szemben a német kérdést illetően majd részletesen ki fogok térni egy alkotmánybírósági döntésre. Nem kívánom a vitát ezzel megszakítani, de tény az, hogy a német alkotmánybíróságnak egy ismert döntését csak egy mondat erejéig szeretném ismertetni. Nem lát lehetőséget reprivatizációra a német alkotmánybíróság, majd el fogom mondani, mi a pontos indoka, amikor oda kerül a sor, hogy az eltérő álláspontokra vonatkozó kormányálláspontot ebben a körben is kifejtsem. Egy mondatot szeretnék azért innen szó szerint idézni, ahogy ezt felfogják Németországban, azért az nem ugyanaz, mint Magyarországon. Szeretném felolvasni ezt: "Németországnak a szovjet csapatok által megszállt keleti területein, a későbbi NDK-ban a szovjet katonai igazgatás rendelkezése folytán kártalanítás nélkül állami tulajdonba vett ingatlanokról" van szó. Azt hiszem, érzékelhető a különbség, hogy Németország és a német alkotmánybíróság hogyan tekinti a jogalapot illetően a kérdés rendezését magára nézve kötelezőnek.
Ennyit kívántam mondani, tehát szó sincs sehol sem a mienktől eltérő végleges vagy befejezett rendezésről. Köszönöm szépen. (Taps jobbról.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik dr. Katona Béla, a Szocialista Párt második szónoka.
Felszólaló: Dr. Katona Béla az MSZP-képviselőcsoport nevében
KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a rövid, 16 oldalas törvény az elmúlt hónapokban több vitát kavart talán, mint az összes többi együttvéve. S nemcsak ez a baj, hogy sok volt a vita, hanem az a baj, hogy ezeknek a vitáknak jelentős része nem szakmai érvekkel, hanem érzelmekkel és politikai hangulatkeltéssel folyt.
Nemrég itt a Parlamentben is jelentkezett, amikor patak vér kezdett becsordogálni, és hadd tegyem hozzá, ma reggel ugyanezt a hangulatot érzékeltem. Én nem azon vagyok meglepődve, hogy Csurka István napirend előtt szót kapott, azon sem vagyok meglepődve, amit mondott, sőt még azon sem nagyon, hogy a kormánykoalíció tagjai és Dénes János megtapsolták. Azon igen, hogy néhány olyan, általam nagyrabecsült, józan gondolkozású képviselőt is tapsolni láttam, akiktől sokkal inkább elvártam volna, hogy komolyan elgondolkozik azon, mit is hallott. (Közbeszólás.)
Szeretném elmondani, nem kértem szót, mert nem éreztem személyesen megtámadtatva magamat, mert nem én hozom a döntéseket a rádióban, hogy milyen hirdetéseket adjanak le. De azt is szeretném elmondani, ezt a hirdetést én sem engedtem volna leadni, mint ahogy azt sem engedném, hogy azt adják le, ennél az újságnál nem dolgoznak zsidók vagy ennél az újságnál nem dolgoznak fasiszták.
Én úgy gondolom, az újságokat az irodalmi értékük kell hogy mérje, s ezért minden barátomat és ismerősömet is rábeszélném, hogy olyan írók színműveire is menjenek el, akiket a korábbi kommunista rendszer József Attila-díjakkal szégyenbe hozott. (Taps balról.)
Ha ezeket a túlzásokat, s ezeket a hangulatkeltéseket leszámítjuk, ez az ügy akkor is rendkívüli fontosságú. Fontos politikai szempontból, mert ennek a törvénynek a kapcsán valamennyi pártnak színt kell vallania arról, hogy mi az álláspontja a társadalmi igazságosságról, s fontos gazdaságilag, mert, s ezt már közösen kell egyértelműen rendeznünk, ez a tulajdonviszonyokban meglevő jelenlegi esetlegesség, hiszen valamennyien látják, hogy ez akadályozza a privatizációt és a piacgazdaság további építését. Ezért a mi frakciónk támogatja azt, hogy ez a téma minél hamarabb az Országgyűlés napirendjére kerüljön. A témát igen, de ezt a javaslatot nem. Ez a javaslat ugyanis többszöri átdolgozás után sem tartalmában, sem színvonalában nem felel meg a téma kiemelt fontosságának. Magán viseli a kormánykoalíción belüli vitáknak a következményeit, és a mai napon számomra fény derült erre, a Kormányon belüli vitáknak a következményeit is.
Elnézést kérek a hasonlatért, de ez a javaslat számomra úgy tűnik, mint hogyha három bölcsész egy délutáni sörözés közben fogalmazta volna meg, s utána elfelejtették volna jogász és közgazdász barátaikat megkérni, hogy nézzék át ők is, milyen a tervezet. Ez a javaslat ugyanis jelenleg politikailag átgondolatlan, jogilag megalapozatlan és közgazdaságilag a hatásai között sok veszélyes elem van. Nem véletlen tehát, hogy az eddigi vitában is - akár Torgyán József, akár Orbán Viktor jogilag, Nyers Rezső vagy Tardos Márton közgazdaságilag - szinte ízekre szedték a javaslatot.
Szeretném nagyon röviden az általános vita jellegéhez kapcsolódóan indokolni mind a három állításomat. Azzal kezdeném, azzal valamennyiünknek tisztában kell lennünk, hogy a kárpótlási ügyeket itt, most, ennek a törvénynek a kapcsán véglegesen rendezni kellene. Nem szabad, hogy ebben a törvényben olyan homályos megfogalmazások maradjanak, amelyek jelenleg a 21. §-ban szerepelnek, ahol további kárpótlás lehetőségét tartja fenn a tervezet. Ugyanis ezek a jövőre vonatkozó homályos utalások továbbra is távol fogják tartani a külföldi és a hazai tőkét a privatizációban való aktívabb részvételtől. A külföldi tőke ugyanis nem azért nem jön ebbe az országba, mert itt 40 évvel ezelőtt államosítottak, hanem azért nem jön az országba, mert fél attól, hogy ha most tulajdont vesz, egy holnapi törvény alapján holnapután egy újabb tulajdonos fog az általa megvásárolt vagyonra jelentkezni, s ennek a veszélye még ennek a törvénynek a jelenlegi formájában is fennáll.
Úgy gondolom tehát, hogy ezt az ügyet most itt a törvény kapcsán véglegesen kellene rendeznünk. Most, itt a vita kapcsán kell választ kapnunk arra is, vajon ez a kárpótlás miért csak 1949-től ismeri el az igényeket, miért nem 1945-től vagy miért nem 1939-től, ahogy erre képviselőtársaim majd be fognak konkrét javaslatokat terjeszteni. Ugyanakkor a szocialista frakciónak a leghatározottabb véleménye az, hogy ez a kárpótlás alapvetően erkölcsi jellegű és részleges lehet. Nem eredményezhet újabb igazságtalanságokat, és nem tehet az ország gazdaságára olyan terheket, amelyeket nem bír el.
Örülünk annak, hogy már tegnap többen szóltak erről, és ma a pénzügyminiszter úr is megerősítette, hogy ennek az országnak a kárpótlás céljára sehol nincsen "dugi" pénze. Világosan tudnia kell mindenkinek, hogy a kárpótlásra fordítandó összegeket azok a jelen és jövőbeli nemzedékek fogják kifizetni, akik az államosításban nem vettek részt, és ebben a kárpótlásban semmiféle előnyt nem szereznek.
Mi elfogadjuk, hogy törődjünk azokkal, akiknek a tulajdonát jogtalan sérelem érte. Elfogadjuk, hogy törődjünk azokkal, akiket politikai okokból deportáltak vagy börtönbe csuktak, de úgy gondoljuk, azokkal is törődni kellene, akik az elmúlt 50 évben állampolgárként, munkavállalóként ebben az országban éltek. Nagyon örülök, hogy tegnap többen kitértek erre a témára, és remélem, hogy komolyan is gondolják. Azokról van tehát szó, akik sem partizánok, sem forradalmárok nem voltak, akik egyszerűen csak dolgoztak a gyárakban, a földeken vagy az irodákban, akik hadikölcsönt éppúgy jegyeztek, mint békekölcsönt.
Akiket kihajtottak a háborúba, és akik megtörve jöttek vissza a hadifogolytáborokból, akik gyerekeket szültek és neveltek, és akik munkájuk értékének csak egy részét kapták meg és a többi értékkel hozzájárultak annak az állami vagyonnak a növeléséhez, amelyet most nélkülük fognak privatizálni. És akik most szorgalmas munkájuk ellenére egyik napról a másikra esetleg munkanélküliek lesznek, vagy már nyugdíjasként várják, hogy mikor süllyed az ő nyugdíjuk is a létminimum alá.
Kónya Imre tegnap azt mondta, hogy nincs lehetőség ezeket az embereket most kárpótolni. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy nemcsak lehet, hanem kell. Mi úgy gondoljuk, hogy ezek a milliók is megérdemelnek legalább egy erkölcsi nagyságú kárpótlást átdolgozott életükért, és megérdemlik azt, hogy legalább a minimális esélyt megkapják arra, hogy ők is résztvevőként indulhassanak neki a piacgazdaságban való részvételnek.
Szeretnék a törvény jogi megalapozottságához, helyesebben megalapozatlanságához csak két példát mondani, hiszen ehhez nálam sokkal jobban értők már hozzászóltak. Aki vette a fáradságot, és áttanulmányozta a törvény mellékletét, amelyben azok a régi törvények vannak felsorolva, amelyek a kárpótlás alapját képezik, akkor azt tapasztalhatja, hogy ebben egész különböző fajsúlyú jogszabályok jelennek meg. Ezek között vannak olyanok, amelyek alapján semmiféle kártérítést nem fizettek az elvett vagyonért, vagy olyan lehetetlen feltételeket teremtettek, amelyek gyakorlatilag kizárták a kártérítést, hiszen adtak két napot a kártérítési igények benyújtására. Vannak közöttük olyanok, amelyekből nem derül ki, hogy vajon az elvont tulajdonért jár-e valami kértérítés, mert ezt más jogszabályokban rendezték, és nagy meglepetésre még ezek között a nép által egyszerűen csak sztálinista törvényeknek nevezettek között is volt olyan, amely teljes és feltétlen kártérítést írt elő, tehát ahol a kárpótlás alapja csak jogsértés lehet, hogyha a törvényt nem tartották be. Érdekes módon ez a törvényjavaslat ezt a minimum három kategóriát teljesen egyformán kezeli. Úgy hiszem, hogy ez jogilag teljesen indokolatlan.
Ugyancsak nem rögzíti a törvény azt az egyébként nyilvánvaló tényt, hogy az egykori tulajdonosoknak a kárpótlási összegét az akkori nettó vagyon alapján kell kiszámolni, hiszen azt hiszem, természetes, hogy egy, 80% adóssággal államosított egyszerű kis üzemnél a kárpótlás is ennek az adósságaránynak megfelelően kerülhet kiszámításra.
Ezekből a példákból és sok egyéb, már előttem elmondott példából mi azt a következtetést vonjuk le, hogy jelenleg ebben a törvényjavaslatban az igénylés alapja, annak formai feltételei és a kárpótlás összegének kiszámítási módja nem egyértelmű. És attól félünk, hogy ha a törvény így kerül elfogadásra, akkor fellebbezések, perek, és elégedetlen emberek tömegét fogja okozni az országban.
A közgazdasági hatásokról kollégáim, képviselőtársaim majd részletesen fognak beszélni. Én mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a nagy mennyiségben kikerülő kárpótlási jegyek többnyire idős tulajdonosok birtokába fognak jutni. Azoknak a birtokába, akik többségének eszébe nem fog jutni ezt befektetni, állami vagyont vásárolni rajta, hanem el fogja adni őket, hogy hátralévő életüket egy kicsit jobban élhessék le. Ez - amint már többen mondták - úgy fog jelentkezni, hogy ezeknek a kárpótlási jegyeknek az értéke nagyon hamarosan a névérték alá, jelentősen a névérték alá fog csökkenni, és ennek két komoly veszélyforrása van.
Az egyik, hogy a többi, piacon lévő értékpapírra is negatív hatást fog kifejteni, másrészt komoly esélyeket fog adni a spekuláció beindulására. Ezen a folyamaton, bár előre látható, hogy ezt a folyamatot megakadályozni nem lehet, de befolyásolni igen. És két témát emelnék én ki csak, amivel mi úgy gondoljuk, ezt befolyásolni lehet.
Először is: a kibocsátott jegyek mennyiségét minden időszakban összhangba kell hozni a privatizációra bocsátott állami vagyon mindenkori értékével. Tehát hogyha például 1991-ben 80-100 milliárd forint értékű állami vagyont akarunk privatizálni, akkor az ebben az évben kibocsátott kárpótlási jegyek értéke nem haladhatja meg ennek a 20%-át, és akkor az eladásra szánt áru és a vásárlóerő legalább nagyjából egyensúlyban lehet.
A másik, amit említeni szeretnék, hogy nyilvánvaló, hogy ezek a kárpótlási jegyek, mivel szabadon forgalmazhatók, azonnal kiadásuk után megkezdik életüket a másodlagos piacon. Mi úgy gondoljuk, hogy jó lenne, hogyha ezek az adásvételi ügyletek a tőzsdén bonyolódnának le, és ezért már a kibocsátáskor meg kell teremteni annak feltételét, hogy ezek a kárpótlási jegyek tőzsdei értékpapírokként szerepelhessenek.
Ennek két előnye volna. Egyrészt ezek az üzletek a nyilvánosság előtt folynának, másrészt pedig legalább nagyjából érvényesülnének a tényleges piaci viszonyok.
Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, hogy világosan látszik, hogy ez a pártpolitikai érdekektől agyonszabdalt, agyonhatározott törvény jelenlegi formájában elégedetlen embereket és további társadalmi feszültségeket fog teremteni. Mindössze két réteg lesz, amely ezzel a törvénnyel, ha így marad, nagyon elégedett lesz. Azok a spekulánsok, akik majd fölvásárolják a kárpótlási jegyeket, és azok az ügyvédek, akik a rengeteg peren meg fognak gazdagodni. Mi nem akarjuk ezt a két réteget támogatni.
Ezért számunkra jelen formájában ez a kárpótlási törvény elfogadhatatlan.
A megoldásra pedig két lehetőséget látunk. Az első az, hogy a Parlament és a képviselők újból fölvállalják, hogy a bizottsági üléseken és itt a plenáris vitákon elvégzik azt, amit az előkészítők elmulasztottak, azaz olyan törvényt próbálnak alkotni ebből a beterjesztésből, amely a társadalom többsége számára elfogadható.
A második lehetőség pedig az, hogy a Kormány - a megkezdett hagyományt folytatva - visszavonja ezt a törvényjavaslatot, átdolgozza, és egy tisztességes, a Parlament többsége számára elfogadható új javaslatot terjeszt be.
Tisztelt Ház! Az első megoldáshoz a közreműködésünket, a második megoldáshoz az egyetértésünket tudom felajánlani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Reagálásra kért szót Dénes János képviselőtársunk. Kérem.
Felszólaló: Dénes János (független)
DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen megtisztelő számomra, hogy dr. Katona Béla, az MSZP budapesti listáján a Parlamentbe jutott országgyűlési képviselő annyira megtisztelt, hogy személyes tapsomat nyilvántartásba vette. (Gyér taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Szólásra következik Glattfelder Béla, a Fiatal Demokraták Szövetségének második szónoka. Kérem.
Felszólaló: Glattfelder Béla a FIDESZ-képviselőcsoport nevében
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő kárpótlási törvénytervezet parlamenti vitáját megelőzték e törvény gazdasági hatásait boncolgató szakmai viták. A vitákban résztvevők egyetértettek abban, hogy a törvénytervezet konkrét hatásait rendkívül nehéz megítélni, hiszen azt sem lehet tudni, hogy a törvény alapján például hány hektár kerül visszaadásra egykori tulajdonosainak. A nagyfokú bizonytalanságra jellemző, hogy ez a földterület a Kormányhoz közel álló szakemberek véleménye szerint lehet 300 ezer, 1 millió, de a legutolsó becslések szerint akár 2 millió hektár is, ha azok az egykori tulajdonosok is visszakapják földjeiket, akik nem állandó lakosok a tsz által érintett önkormányzat területén. De ki tudná megmondani, hogy mennyi kárpótlás jár a közel 60 ezer lakás, a többezer vállalat, kiskocsma, üzlet, gyógyszertár egykori tulajdonosainak?
Tehát az Országgyűlésnek úgy kell döntenie, hogy nem tudja, a szavazáskor hány milliárd forint állami vagyont juttat az egykori tulajdonosoknak. Mi nagyon szeretnénk, ha erről az összegről valamilyen pontosabb adattal rendelkeznénk.
A FIDESZ már a parlamenti választásokat megelőzően is azt hangsúlyozta, hogy a legfontosabb gazdaságpolitikai cél az infláció megfékezése. Úgy ítéljük meg, hogy az infláció elsősorban azokat sújtja, akik nem tudnak vele lépést tartani. Ezek az emberek tömegesen szegényednek el, válik helyzetük egyre reménytelenebbül kilátástalanná. Az infláció egyik fő forrása pedig az államadósság. Ezért mi az államadósságot az állami vagyon privatizálásából befolyó összegekből csökkenteni kívánjuk. Ez egy olyan gazdaságpolitikai értékválasztás, amely ez idáig is megkülönböztetett minket számos más párttól. Igaz, az infláció megfékezését többen is zászlójukra tűzték, de a cél követőinek tábora megítélésünk szerint ebben a vitában is tovább csökkent.
Nézzük meg azonban, egyáltalán mekkora az az állami vagyon, amelyet privatizálni lehetne. Léteznek olyan optimistának minősített becslések, miszerint az Állami Vagyonügynökségen keresztül akár 1700-2000 milliárd forint értékű vagyont lehetne értékesíteni, amelynek közel a fele illetné meg az államot. Ezen privatizációs bevételeknek egy részét a mintegy 1400-1500 milliárd forintra becsült államadósság törlesztésére kellene fordítani. Ezzel jelentősen csökkenthetnénk az államadósság kamatterheinek a költségvetésre gyakorolt nyomását.
Az állami vagyonból azonban az átalakulási törvény értelmében közel 100-200 milliárd forintot át kell adni az önkormányzatoknak a privatizálandó vállalatok belterületi földértékének megfelelően. A tanácsi alapítású vállalatok önkormányzati kézbe adása legalább 200 milliárd, a társadalombiztosításnak átadandó 100 milliárd forint tovább növeli ezt az összeget. Ha hozzávesszük ehhez azt, hogy az átalakulási törvény értelmében az önigazgató vállalatok értékesítésekor befolyó ellenérték 20%-a a céget illeti meg, ami körülbelül újabb 150-200 milliárd forintot jelent, és az alkalmazottak számára is lehetővé akarjuk tenni, hogy 50-100 milliárd forint értékben kedvezményesen vásárolhassanak állami vagyont, akkor ebből az következik, hogy az 1400-1500 milliárd forint államadóssággal szemben már most is csupán 1100-1200 milliárd forint áll fedezetül.
A törvény által kibocsátani tervezett kárpótlási jegyek tovább növelik a nettó államadósságot, ha csak100 milliárd forint értékben kerül kárpótlási jegy kibocsátásra, amely az államadósság mindenkori kamatával azonos mértékben fog kamatozni - amely jelenleg 9% -, akkor már az idén közel 7 milliárd forinttal növekedni fog a költségvetés kiadása. A költségvetés többletkiadása pedig az inflációt gerjeszti. A kárpótlási jegyre adott 9%-os évi kamatot így az infláció többszörösen meg fogja haladni. Ezért ezek az értékpapírok gyorsan fognak elértéktelenedni, ami arra ösztönzi majd tulajdonosaikat, hogy minél előbb adják el azokat a másodlagos piacon.
Mindez természetesen a tartós túlkínálat és az alacsony kamatozás miatt az árfolyamok gyors csökkenését eredményezi. Ez igen kedvezőtlen hatással lehet más értékpapírok árfolyamaira is. Az értékpapírok árfolyamának csökkenése jelentősen megnehezíti a privatizációt, hiszen a túlkínálat miatt újabb részvényeket csak jelentős kedvezménnyel, az eddiginél alacsonyabb áron lehet majd forgalomba hozni. Vélhetően emelni kell a kincstárjegyek kamatát is, mivel újabb megtakarításokért csak a magasabb hozadék ígéretével lehet majd versenyezni.
Mivel a kincstárjegyek kamatának emelése a költségvetés kiadását növeli, az infláció további növekedésével kell számolnunk. Hasonlóképpen a bankok is arra kényszerülnek, hogy emeljék betéteik kamatát, ami a hitelkamatok növekedését okozza. A kamatok növekedése megdrágítja a beruházásokat és a termelést, ami vagy áremelkedéshez vezet, vagy ha a költségek emelkedését már nem lehet a fogyasztókra hárítani, akkor a termelés visszafogását eredményezi. A termelés visszafogása azonban a munkanélküliek így is egyre népesebb csoportját szaporítja.
Végül: az alacsony kamatozású, korlátozottan forgalomképes kárpótlási jegyek kibocsátása politikailag is támadható. Ezeket az értékpapírokat ugyanis azok fogják legelőször eladni, akik az infláció és az áremelkedések miatt megnövekedett megélhetési költségeiket szokásos forrásaikból, fizetésből, nyugdíjból, akár munkahelyük elvesztése miatt nehezen tudják fedezni. Nyilván lesznek tehetősebb személyek, akiknek nagyon jól fog jönni, hogy sokan jóval a névérték alatt adják el a kárpótlási jegyeiket. Az alacsony áron felvásárolt értékpapírok ügyes befektetésével ők lesznek a kárpótlás igazi nyertesei.
Remélem, a törvényjavaslat előterjesztőit nem ez a cél vezette. A tervezet elfogadása esetén a vesztesek közé kell sorolnunk azokat is, akik semmilyen kárpótlásban nem részesülnek, vagy csupán méltánytalanul kis kárpótlást kapnak. Pedig ők is jelentős hátrányt szenvedtek, hiszen meg voltak fosztva attól, hogy tehetségüket kibontakoztassák, munkájukért jelentéktelen bért kaptak, rettegésben éltek, megfosztva politikai és emberi jogaiktól.
Az elmúlt 40 év veszteséglistájára nemcsak azt kell felírnunk, ami elveszett, amit elvettek, hanem azt is, ami létre sem jött. És ez mindannyiunk közös vesztesége, amit nem lehet igazságosan szétosztani.
Az államosított vagyon jó része elveszett vagy felismerhetetlenül átalakult. A közös vagyonunk értéke az állam hatalmas adósságai miatt pedig összességében negatív. Bárkinek bármit szétosztunk, ezt csak úgy lehet megtenni, ha az osztásban nem részesülők terheit növeljük.
Megkérdőjelezhető az is, hogy a különböző jellegű tulajdonaiktól megfosztottakkal szemben menynyire igazságos a tervezet. Az egykori lakás, gyár és más, nem termőföld tulajdonosok az inflációt kompenzáló valorizációs tábla megbízhatatlan adatai, valamint az elvételkori érték rendkívül alacsony volta miatt vélhetően alig pár ezer, jó esetben pár tízezer forintos kárpótlásban fognak csak részesülni.
Példaként arra, hogy a ház, telek stb. ingatlanok államosításkori értéke milyen alacsony volt, hadd meséljem el egyik kedves ismerősöm esetét. Ő az 50-es években, az államosítások idején vásárolt egy Balaton melletti telket egy kacsáért. A telek rendkívül alacsony árára az ad magyarázatot, hogy az államosításoktól való félelmükben az emberek akkoriban igyekeztek ingatlanaiktól megszabadulni és pénzüket ingóságokba fektetni. Ugyanakkor az élelmiszer a városokban és a behajtások miatt gyakran a falvakban is rendkívül drága volt.
Ez az ismerősöm szerencsés volt, mert a kacsáért vásárolt telket valamilyen véletlen folytán, és gondolom azért, mert akkor annak nagy részét még nád fedte és kissé mocsaras volt, nem államosították. Később a telek egy részét eladta, és abból a pénzből, amit kapott, gyönyörű nyaralót épített.
Vajon hogyan járunk el helyesen abban az esetben, ha valakinek ugyanebben az időben vették el a családi házát vagy hajtották el az állatait? A kacsalábon forgó villáért adjunk neki egy kacsát, vagy pedig inkább a behajtások alkalmával rekvirált minden egyes kacsáért adjunk akkori tulajdonosának egy-egy balatoni telket? (Mozgás.)
Igazán érdekes az is, hogy miért részesíti óriási előnyben az egykori földtulajdonosokat a törvény. Az ő esetükben gyakorlatilag teljes reprivatizálás valósul meg, míg más tulajdonosok esetében csak nagy jóindulattal jelképes kárpótlást enged. Ilyen mértékű különbségtételt semmi sem indokolhat, legkevésbé a gazdasági célszerűség.
A most visszaállítani szándékozott földbirtokszerkezetben a háromhektáros gazdaság volt az általános. Ekkora területen általában gazdaságos termelést folytatni képtelenség. Gondolom, erről meglehetősen nehezen tudnám csak néhány képviselőtársamat meggyőzni. Azt hiszem, sokan túlzott várakozással néznek a földtulajdoni kérdések ilyen módon történő rendezése elé. Félek, fájdalmas lesz a csalódásuk.
Az általuk egyik leggyakrabban hangoztatott megállapítás úgy szól, hogy a mezőgazdaság fogja az országot kihúzni a bajból. Ez közgazdasági nyelvre lefordítva vajon azt jelenti, hogy a mezőgazdaságban képződött jövedelmet el kell vonni, és abból kell kifizetni a külföldi adósságainkat, abból kell fejleszteni az ipart, a kereskedelmet? Azt hiszem, a nálamnál idősebbek emlékeznek még arra, hogy Magyarországnak volt egy olyan korszaka, amikor a mezőgazdaságban megtermelt jövedelemből fejlesztették a nehézipart, építettek kohókat, vasgyárakat. Ez a korszak a Rákosi-korszak nevet viseli.
A fejekben uralkodó zűrzavart mi sem jellemzi jobban, hogy miközben ők azt hangoztatják, hogy a parasztságnak óriási szerepe lesz az ország helyreállításában, állandóan az agrárszféra költségvetési támogatásának a növelése érdekében lépnek fel. Talán helyes lenne már eldönteni végre, hogy a kilábolás során az elvonásokat vagy a támogatásokat kívánják-e növelni. És mit is lehet mondani arra a vágyálomra, miszerint a mezőgazdaság fogja a máshol munkanélkülivé válókat felszívni. Ismerve a mezőgazdaság szerény jövedelmezőségét, feltételezem, hogy azok, akik értenek valamit a mezőgazdasághoz, százszor is meggondolják, hogy pénzüket a földművelésbe fektessék-e.
Sőt, én leginkább attól félek, hogy ha a téesztörvény módosítása során hatályon kívül helyezzük a téeszek foglalkoztatási kötelezettségét, akkor talán több tíz-, esetleg százezres munkanélküliséggel is számolnunk kell. A jelentkező túltermelési válság feltétlenül a termelés visszafejlesztését teszi majd szükségessé, esetleg nemhogy nem kell majd újabb földterületeket művelésbe vonni, hanem egyes, szintén a Kormányhoz közel álló szakértők szerint átmenetileg mintegy egymillió hektár területet kell majd parlagon hagyni.
Sajnos, a törvénytervezet a már most is súlyos nehézségekkel küzdő mezőgazdasági dolgozókat sújtja leginkább. Alkotmányjogi szempontból egyszerűen megkerülhetetlen, hogy azok is visszakapják a földjeiket, akik már nem élnek a földjük közelében. A törvény ugyanis nem művelési kötelezettséget ír elő azok számára, akik a kárpótlási jegyeikért cserébe visszakérik egykori földtulajdonukat, csupán arra kötelezi őket, hogy hasznosítsák ezt a földet. Hasznosítani pedig annyit jelent, hogy a tulajdonos akár bérbe is adhatja, vagy beléphet vele egy téeszbe, ahol részesedést kap a földjéért. Ehhez pedig nem szükséges, hogy helybenlakó legyen. Elég, ha egyszer bérbe adja, mondjuk öt évre, és utána már csak a bérleti díjat kell behajtania. Az egykori tulajdonosok lakóhely szerinti megkülönböztetése tehát teljesen elfogadhatatlan.
Képzeljük el azonban, milyen következményei lennének annak, ha mindaz a 921 ezer egykori tulajdonos visszakapná a földjét, akitől 1967-ben mint kívülállóktól megváltották. Én például őseim jogán - ha a testvéreimmel azonos mértékben részesülnék a nagyszüleinktől ránk szálló földből - mintegy harminc hektár birtokosa lennék. Városi aszfaltbetyárként mit is tehetnék, minthogy ezt a földet kiadnám bérbe azoknak a jelenlegi téesztagoknak, akik a téesz földjeinek széthordása után munka nélkül maradnak, de önálló gazdálkodásra vállalkoznak, vagy belépnék a törvény által szabályozott módon valamelyik téeszbe. Mindenképpen hozzám, a városba áramolna a vidéken megtermelt jövedelem egy része, amit bérleti díjként vagy osztalékként szednék be.
Az egykori tulajdonosok más előnyöket is élveznének azokkal szemben, akik ma is a mezőgazdaságból élnek. Bár a kiadásra kerülő földek meghatározása a szövetkezeti önkormányzat hatáskörébe tartozik, a földosztó bizottságok jogköre mégis kiterjed a kárpótlási jegy ellenértékeként kiadandó föld kijelölésére. Ez súlyosan csorbítja a szövetkezetek jogait. A szövetkezet pedig magukat a tagokat jelenti. Elképzelhető, hogy lesz olyan szövetkezet, ahol az összes földet ki kell adni, és így a tagság ott marad egy darab föld nélkül a traktorokkal, gépekkel, berendezésekkel, és a semmire sem jó kárpótlási jegyekkel a nyakán.
De ha marad is valamennyi föld, amit a tagok között szét lehetne osztani, abban sem lesz semmi öröm, mert az egykori tulajdonosok részére jelölik ki először a földeket, és így a többieknek a rosszabb minőségű, a településektől és az utaktól távolabb eső föld jut csak. Történjen akárhogy, az biztos, hogy legrosszabbul a földdel korábban nem rendelkező, de jelenleg téesztagok járnak. Nem hiszem, hogy ilyen súlyosan kellene büntetni azokat, akiknek soha semmijük sem volt.
Ugyanígy azt sem hiszem, hogy lenne olyan érv, amivel alá lehetne támasztani azt az elképzelést, hogy míg az egykori háztulajdonosok szemét pár ezer forintnyi kárpótlással kívánják kiszúrni, addig azoknak a földtulajdonosoknak, akik hajlandóak egy téeszbe belépni, kétszeres kárpótlásra is lehetőségük nyílik. Hiszen a téesztaggá váló tulajdonos - a közeljövőben elénk kerülő szövetkezeti törvény koncepciója szerint - mint tag jogosult a téeszvagyon, az ő kárpótlási jegyeinek értékével megnövekedett vagyon nevesítése során a ráeső részt birtokolni. Magyarán: a téesznek a földje ellenében átadott kárpótlási jegyek egy részét is, amelyekkel a közös vagyon megnövekedett, visszakapja.
A téeszeknek átadott vagyonjegyek kérdése más szempontból is problematikus. Az Alkotmány védi a tulajdonost, benne a szövetkezeti tulajdont. Ez azt jelenti, hogy a szövetkezet nem kényszeríthető arra, hogy a tulajdonában levő földet azonnali és teljes kártalanítás nélkül kiadja, vagy arra, hogy földjét eladja akár készpénzért, akár kárpótlási jegyért. Mégis azt hiszem, hogy a szövetkezetek élni fognak a lehetőséggel, hogy földjük egy részét ezekre az értékpapírokra cseréljék, abból a megfontolásból, hogy az új földtulajdonosok egy része hosszú ideig úgysem lesz képes magángazdálkodást folytatni, tehát nem viszik ki a földjüket, viszont a téesz birtokába kerülő kárpótlási jegyeket felhasználhatja az érdekképviseleti szerveik szándékai szerint adósságai rendezésére, vagy az állami vagyon privatizálásánál arra, hogy megszerezze az élelmiszeripart.
Az élelmiszeripar téeszek általi felvásárlása azonban a termelő és a feldolgozó összekapcsolódásával olyan monopóliumok kialakulását eredményezheti, amely hosszú távon lehetetlenítené el a téeszből kiválni, magángazdálkodást folytatni kívánókat. Könnyű belátni, hogy az általános túltermelési válság közepette a téeszek nem lennének érdekeltek abban, hogy a tulajdonukban lévő élelmiszeripari üzemekben a számukra versenytársként megjelenő kis- és középbirtokosok termékeit dolgozzák fel, miközben az általuk megtermelt tejet, húst, zöldségeket nem tudják értékesíteni.
Aligha képzelhetjük, hogy bárki is vállalkozna mezőgazdasági termelésre addig, amíg nem lát legalább résnyi esélyt arra, hogy a fáradságos munkával megtermelt termékeit el is tudja majd adni.
A leendő magángazdálkodók helyzetét más szempontból is nehezíti a törvénytervezet. A beszédem első felében említettem, hogy a nagy mennyiségű értékpapírok kibocsátása - mint a kárpótlási jegyek - a bankhitelek kamatszínvonalának emelését is eredményezi. Márpedig a kezdő vállalkozóknak igen nagy szüksége lenne kedvezményes hitelekre. A növekvő infláció kérdésessé teszi azt is, hogy megteremthető-e vállalkozók józan spekulációra épülő biztonsága. Tiszteletben tartva tehát kisgazdapárti képviselőtársaim jóhiszeműségét, ki kell mondanom, hogy a törvénytervezet elfogadásával nem segítenénk elő az általunk is fontosnak tartott cél, a magántulajdonon alapuló, jelentős mértékben az egyéni gazdálkodók szorgalmára, kezdeményezőkészségére épülő mezőgazdaság kialakulását. Ezt a célt nem lehet a földtől már elszakadt tulajdonosok rehabilitálásával elérni.
A jelenleg is a mezőgazdaságban dolgozókat kell tehát előnyben részesíteni. A szövetkezeti törvény néhány szakaszos módosításával el lehet érni, hogy azok a téesztagok, akik jelenleg is rendelkeznek földdel, kivihessék úgy a földjüket, hogy a szövetkezet közös vagyonának rájuk eső részét is magukkal vihessék.
A földdel nem rendelkező tagok számára is van megoldás. Ők megfelelő korlátozással, a közös vagyon nevesítése során juthatnának részjegyhez és földhöz. Végül azok számára is, akik nem téesztagok, alkalmazottak, kívülállók vagy állami gazdasági dolgozók, lehetővé kell tenni, hogy ha vállalják a föld megművelését, az állami földekből részesülhessenek. A földmagántulajdon elterjedésének nem feltétele tehát a kárpótlási törvénytervezet elfogadása. Ezért arra kérem azokat a képviselőtársaimat, akik ilyen meggondolásból szavazzák meg ezt a törvényt, hogy ne tegyék. Mindent tegyenek meg viszont annak érdekében, hogy minél előbb legyen egy új szövetkezeti és egy új földtörvény. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik dr. Rott Nándor, a Kereszténydemokrata Néppárt második szónoka.
Felszólaló: Dr. Rott Nándor a KDNP-képviselőcsoport nevében
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP)
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP) Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt lényegi mondanivalómra rátérnék, Oláh Sándor igen tisztelt képviselőtársamnak egy félreértését szeretném tisztázni. A Kereszténydemokrata Néppártnak itt van a kezemben az általános programja, és itt van a mezőgazdasági programja. Ezek két kötetben, több tízezer példányban megjelentek, és ezekben rendkívül világosan leszögeztük a párt álláspontját - itt van egyébként a Kisgazdapárt programja is -, a párt programját a földdel kapcsolatban, az önkormányzati földek kérdésével kapcsolatban is.
Nyilván félreértette igen tisztelt képviselőtársam Füzessy Tibor szavait. A mi programunk szerint ugyanis azok a földek kerülnének majd egy következő stádiumban önkormányzati tulajdonba, közösségi tulajdonba a privatizáció során, amelyeknek nincs gazdájuk. Itt tehát nem arról van szó, hogy az eredeti tulajdonosok földje kerülne vissza.
Miután ezt a félreértést tisztáztam, szeretném bejelenteni, hogy a Kereszténydemokrata Néppárton belül én a kisebbség álláspontját képviselem, de ez a kisebbség csak nagyon csekély számban marad el a frakció többségétől. Ezzel kapcsolatban van is egy koncepcionális kérdés, éspedig a Parlament működésével kapcsolatos koncepcionális kérdés, amire néhány szóban szeretnék kitérni.
Az ellenzék egyes pártjainak egyes képviselői rendszeresen szóvá teszik, hogy a koalíciós pártok között és egy-egy koalíciós párton belül is nézeteltérések vannak, és szóvá teszik azt, hogy ezt a Parlament elé hozzák. Úgy állítják be ezt a tényt, mint ami ellenkeznék a parlamentarizmussal. Ez nem hagyható szó nélkül.
Azok a pártok és képviselőik, amelyek, illetve akik nem győzik hirdetni saját politikai és egyéb képzettségüket, szakszerűségüket, felkészültségüket, itt két lehetőséggel kerülnek szembe: vagy rendkívül hiányosak agyonhangoztatott ismereteik, vagy ezek megvannak ugyan, de akkor félrevezetik a közvéleményt. Tudniillik az összes nyugat-európai parlament és az Egyesült Államokban a törvényhozás is úgy működik, hogy igenis a parlament nyilvánossága előtt vitatkoznak a pártok képviselői, egyazon pártnak a képviselői egymással is és a koalíciós pártok egymás között is vitatkoznak, nem a folyosókon és nem suskussal intézik el vitáikat, hanem a nyilvánosság előtt. Ezért találták ki tulajdonképpen a parlamentarizmust. Ha valakit a történelmi olvasmányok nagyon terhelnek, akkor láthatta volna a közelmúltban, hogy ez hogyan zajlott le Thatcher asszony esetében.
Ez tehát egyáltalában nem valamilyen aberrációja a koalíciónak, hogy a pártok közötti és a párton belüli nézeteltérések a nyílt plénum előtt megvitatásra kerülnek.
A Kereszténydemokrata Néppárt a választásokkor közzétett programjában állást foglalt a földkérdésben. Alapelveinknek megfelelően a programban kimondtuk, hogy a parasztság sérelmeinek az orvoslását meg kell oldani. Azt is kimondtuk, hogy kártalanításra részben az állami vállalatok és a termelőszövetkezetek vagyona is igénybe vehető, továbbá azt is, hogy a termelőszövetkezeti tagok nevén levő földek magántulajdont képeznek, a tulajdonjog gyakorlásának maradéktalan lehetőségét helyre kell állítani, a magántulajdonú földeknek a közös használatból való kivonását a szövetkezeti törvényben kell biztosítani.
Az előbbieknek megfelelően programunk tartalmazta azt is, hogy azok a termelőszövetkezeti tagok vagy örököseik, akiknek a földje kötelező megváltás vagy más kényszerítő ok miatt került termelőszövetkezeti vagy állami tulajdonba, azt visszaigényelhetik. Ezt a programot mi több tízezer példányban közzétettük. Ez volt a párt akkori álláspontja, és ez lényegében ma sem változott.
Ebben a koncepciós vitában többször elhangzott, hogy a földet nem lehet másképp kezelni, mint az egyéb vagyontárgyakat. Az emellett felhozott érvek teljesen tarthatatlanok. Oláh Sándor igen tisztelt képviselőtársam már hivatkozott a telekrendre, de ezen túlmenően a magyar jog hagyományosan különbséget tett az ingatlanok, ezen belül jelesen a föld- és egyéb ingatlanok között. Nevezetesen írásbeliséghez kötötte a földtulajdon jogának a megszerzését. A földtulajdon nyilvántartható, nyilvános könyvek voltak, és tulajdonképpen elvileg ma is nyilvánosak a telekkönyvek, illetőleg ma a földhivatali nyilvántartás.
Következésképpen a földről biztosan megállapíthatók az egykori tulajdonviszonyok, és ezért kezelhetők másképp, mint ahogy az élet és a jogrendszer eddig is másképp kezelte, mint a különféle egyéb tárgyakat. Ezért egyszerűen nem diszkrimináció sem pozitív, sem negatív értelemben, ha a föld másképp kezelődik, mint az ingóságok, mert idáig is ez volt a magyar joggyakorlat, és a világon - legalább is az általam ismert kultúrállamokban - mindenütt ugyanez a helyzet.
Meg kell azonban mondani, én az ellenzék több képviselőjével egyetértek, hogy a kárpótlási törvénynek a termőfölddel foglalkozó fejezete önmagában nem elégséges, nem elegendő a mezőgazdasági tulajdonnal és a földdel kapcsolatos nehéz és mély problémák megoldására. Mindenekelőtt nélkülözhetetlen egy új szövetkezeti és egy új földtörvény megalkotása. A földművelésügyi kormányzat súlyos mulasztása az, hogy nem egyidejűleg terjesztette elő a kárpótlási törvényt, a szövetkezeti törvényt és a földtörvényt. A szövetkezeti törvénynek kell ugyanis garanciát nyújtania arra, hogy a tagok a ma is tulajdonukat képező, illetve a kényszerű megváltásokból visszakapott földjükkel együtt korlátozás nélkül kiléphessenek a termelőszövetkezettől, ha ezt választják - vagy, ha akarnak, bent maradhassanak. Az új, korszerű és Európa-konform szövetkezeti törvénynek kell biztosítania egyfelől a teljes önkéntességet, beleértve a be- és kilépés szabadságát, másfelől a közös gazdasági tevékenység körének szabad megválasztási lehetőségét. Az utóbbi teremthetne némi keretet arra, hogy a kárpótlásként földjét visszakapó parasztság szabad szövetkezés révén teremtse meg gazdálkodása egyéb feltételeit.
Új törvény híján a szövetkezetek bizonytalanságban maradnak saját jövőjüket és földjeik tulajdonát, fölhasználási lehetőségeit illetően. Ennek kapcsán kell még egy harmadik szabályozandó területet is megemlíteni, nevezetesen a helyi önkormányzatok vagyonára vonatkozó törvényt. A korábbi községi legelőt, a községek tulajdonában levő földeket is vissza kell kapniuk az önkormányzatoknak. Ugyanúgy, ahogy az egykori tulajdonosokat elismerjük a magánszférában, el kell ismerni a községeknek az eredeti földtulajdonukhoz való jogát is.
Az új földtörvénynek viszont biztosítani kell mind a földtulajdonnak, mind magának a termőföldnek a védelmét. A Kereszténydemokrata Néppárt választási programjában követelte, hogy azonnal meg kell tiltani a mező- és erdőgazdasági földek eladását külföldieknek, a földtulajdon vagyonrészként történő bevitelét gazdasági társaságokba, a termelőszövetkezeti és az állami tulajdonban lévő földek eladását, elidegenítését mindaddig, amíg a kárpótlás keretében az eredeti tulajdonosok vissza nem kapják a földjüket. Az utóbbit a kárpótlási, illetve földtulajdon-rendezési törvények végrehajtásáig kell természetesen érteni. Ilyen törvényes védelem nélkül ugyanis nagy a veszélye annak, hogy mire a kárpótlási, illetve az ezzel is kapcsolatos földtulajdon-rendezés jogi lehetősége megteremtődik, széthordják, elidegenítik a szövetkezeti és állami gazdasági földeket ugyanúgy, ahogy folyik az állami vagyonnak a széthordása is, mindaddig, amíg a tulajdonviszonyok véglegesen nem rendeződnek.
Kossuthtól származik az a mondás, hogy a politika az exigenciák, a lehetőségek tudománya. Én azt hiszem, e körül a kárpótlási törvény körül nem a lehetőségek keresésében folytak ez ideig a koncepcionális viták. Különféle, rendkívül elvont és önmagukban nagyon logikus elvek mellett tettek a szónokok hitet. Szerintem arról az oldalról kellene megközelíteni a dolgot, hogy mi lehetséges. A kárpótlásnál elhangzott, hogy micsoda anyagi terhet jelent az országnak. A természetben visszaadott termőföldek semmiféle anyagi terhet nem jelentenek az országnak. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)
Tehát a mi véleményünk az, hogy a lehetőségek oldaláról, a megközelíthetőség kézenfekvősége oldaláról hozzányúlva ehhez a valóban roppant bonyolult és roppant nehéz problémához, sokkal előbbre juthatnánk a kibontakozásban, mintha merev, elvont elvek közé szorítjuk be az életet, amely köztudomásúlag nem szorítható merev, elvont logikai sémák közé, vagy ha ezt megkísérlik, az olyan tragikus következményekkel jár, amire az elmúlt negyven év volt a legjobb példa.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon és középen.)
Bejelentések:
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A szünet előtt bejelentések következnek. Kérem jegyzőtársamat ezek ismertetésére.
Balogh Gábor jegyző
BALOGH GÁBOR jegyző:
BALOGH GÁBOR jegyző: Február 6-án, szerdán délelőtt 10 órakor, a Parlament földszint 6-os számú termében a távközlési törvény koncepciójáról, a telefontársaságok létrejöttének lehetőségeiről lesz szó. Kérjük az érdeklődő képviselőtársakat, hogy minél többen jelenjenek meg.
A másik ilyen bejelentés, hogy holnap, szerdán délelőtt 10 órakor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Baranya, Tolna, Somogy, Zala és Vas megye képviselői részére tájékoztatást tartanak a déli autópályáról. Ennek helye az országgyűlési irodaház első emelete.
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! 14 órakor az interpellációkkal és kérdésekkel folytatjuk a munkát. Jó étvágyat kívánok!
(Ebédszünet: 12 óra 57 perctől 14 óra 12 percig - Az elnöki széket Vörös Vince foglaja el. Jegyzők: dr. Horváth József és Glattfelder Béla)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Tisztelt Országgyűlés! Ülésünket megkezdjük. Mielőtt rátérnénk az interpellációs kérdésekre, dr. Horváth József jegyző társunk bejelentést kíván tenni.
Dr. Horváth József jegyző
HORVÁTH JÓZSEF, DR. jegyző:
HORVÁTH JÓZSEF, DR. jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Most is elmondom, és az ülést követően is el fogjuk mondani, hogy február 6-án, azaz holnap 13 órai kezdettel a honvédelmi, valamint a külügyi bizottság együttes, zárt ülést tart a főemelet 64-es számú tanácstermében. Ez a Minisztertanács tárgyalóterme. Tehát főemelet 64., holnap 1 órakor.
Interpellációk:
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Tisztelt Országgyűlés! Ülésünket megnyitom. A jegyzői teendők ellátásában dr. Horváth József és Glattfelder Béla jegyzőtársaim lesznek segítségemre.
Napirendünknek megfelelően az interpellációk és kérdések elmondásával folytatjuk munkánkat. Először a korábban elhangzott és írásban benyújtott interpellációs válaszokról döntünk.
Tisztelt Országgyűlés! Tamás Gáspár Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének a képviselője interpellációt nyújtott be a miniszterelnök úrhoz a Kormány átalakítása tárgyában. Képviselő társaim az írásos választ 1314-es számon korábban megkapták. Kérdezem Tamás Gáspár Miklós képviselő társamat, hogy egyetért-e az írásban benyújtott válasszal. (Nincs itt.) Ha nincs jelen a képivselő úr, akkor ezt a kérdést elnapoljuk.
Antall József miniszterelnök írásos válasza dr. Vastagh Pál (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "A közigazgatás új rendszerére vonatkozó kormányzati elképzelések tárgyában" címmel benyújtott interpellációjára
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Dr. Vastagh Pál, a Magyar Szocialista Párt képviselője interpellációt nyújtott be a miniszterelnök úrhoz a közigazgatás új rendszerére vonatkozó kormányzati elképzelések tárgyában. Képviselő társaim az írásos választ 1132-es számon kapták meg. A miniszterelnök úr nincs itt. Megkérdezem dr. Vastagh Pál képviselő társamat, hogy van-e valami kiegészítenivalója.
VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)
VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Társaim! Nem kiegészítésem van, hanem szeretnék élni ez alkalommal a viszonválasz jogával a miniszterelnök úr távollétében is.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Kérem, tessék! Átadom a szót.
VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)
VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) Tisztelt Képviselő Társaim! Tisztelt Elnök Úr!
Sajnos a miniszterelnök úr nincs jelen a viszonválasz elhangzásakor. Remélem, hogy az általam elmondottak eljutnak hozzá.
Terjedelmes és részletes választ kaptam. Alaposan áttanulmányoztam. Hosszú idő telt el az interpelláció benyújtása és a válasz között ahhoz, hogy a jogi szabályozás tendenciáiból is több mindent megtapasztaljak, ami az önkormányzati törekvések lényegére vonatkozik.
Szeretnék azonban a részletesebb válasz előtt két kérdést előzetesként felemlíteni. Sajnálatos, hogy a közigazgatás kialakításának kormányzati koncepciójára vonatkozólag interpelláció keretében kell tudakolózni. Sajnálatos, hogy ennek a rendkívül fontos témának az Országgyűlés nem szentelt oly módon figyelmet, hogy akár egy részletes politikai vita keretében részleteiben megvitatta volna a kormányzat törekvéseit. Erre ugyanis sem a kormányprogramban, sem a nemzeti megújulás részletes programjában nem találunk megfelelő iránymutatást.
Szeretném azt is elmondani, mégpedig előkérdésként, hogy az Országgyűlés felelősséggel tartozik az Alkotmány 19. szakaszának értelmében a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit illetően. Vajon miképpen tud a Parlament alkotmányos felelősségével élni akkor, ha a közigazgatásra vonatkozó kormányzati elképzeléseket csak részleteiben, egy-egy részkérdés kapcsán van alkalma megismerni, és az egészre vonatkozó elképzelésekkel nem tud megfelelő mélységben megismerkedni.
A miniszterelnök úr az eddigi szabályozás során történt kormányzati lépéseket pozitívnak minősítette. Többek között utalt arra, hogy javult a kormányzási munkamegosztás racionalizálása. Ennek egyik fontos intézményi garanciájaként említette a tárca nélküli miniszterek intézményének a bevezetését.
Úgy gondolom, hogy ennek a megítélésében szükségképpen eltér a véleményünk, de a közvélemény megítélése is eltér attól a pozitív értékeléstől, amelyet ennek kapcsán a miniszterelnök úr válaszában kifejtett, hiszen éppen a tárca nélküli miniszterek esetében a statútumokban nem koherensen meghatározott feladatok mutatnak rá arra, hogy igen gyakran a tárca nélküli miniszterek intézményében a koalíción belüli személyi politizálás lehetőségeit látta a Kormány, nem pedig a feladatok koordinálásának a jobbátételére irányultak ezek a javaslatok.
Szeretném elmondani azt is - amit a miniszterelnök úr válaszában szintén rendkívül pozitívan értékelt -, hogy a köztársasági megbízottak intézménye a fokozatos hatásköri szabályozás következtében egyre nagyobb politikai súllyal rendelkezik a közigazgatás egészén belül, és ez az önkormányzatok tevékenysége szempontjából igen kritikus lehet.
Szeretném elmondani azt is - reagálva a miniszterelnök úr válaszára a továbbiakban -, hogy nem értünk egyet az úgynevezett dekoncentrált szervek felállításának eddigi gyakorlatával. Szeretném elmondani, hogy például a legutóbb benyújtott Polgári Törvénykönyv módosításban is szerepel az úgynevezett kincstári jogügyi igazgatóságnak mint egy új szervnek a létesítése. Nem tudjuk, hogy vajon a Kormány hány ilyen szervet kíván, milyen feladatkörrel, milyen hatáskörrel felállítani, és összeségében ettől a közigazgatás egész rendszere miképpen formálódik, olcsóbb lesz-e a közigazgatás, hatékonyabb lesz-e a közigazgatás, vagy pedig egy túlburjánzó, széles, bürokratikus apparátus épül ki ennek nyomán.
Végezetül szeretnék arról szólni, hogy nem látjuk az önkormányzatok befolyásolási lehetőségét a dekoncentrált igazgatási szervek munkáját illetően, és sajnálatosnak tartjuk azt, hogy a Kormány az önkormányzattal és a közigazgatással kapcsolatos jogalkotás kimunkálásába a helyi, települési önkormányzatok érdekképviseleti szerveit nem vonta be megfelelően, a legnagyobb szerveket csak decemberben, a hatásköri törvény kimunkálásakor kapcsolta be. Nem a Kormány dolga az, hogy az egyes érdekképviseleti szervek legitimációját vizsgálja, azt elsősorban azoknak kell eldönteniök, akik ezeket a szerveket alkotják.
A Kormány kötelessége, hogy ezekkel a szervekkel konzultáljon, véleményüket kikérje. Összességében nem tudom elfogadni a miniszterelnök úr válaszát éppen azért, mert ez a tendencia számomra olyan centralizált, bürokratikus nagy államigazgatás, közigazgatás kiépítésének veszélyét idézi fel, amely nem támasztja alá a miniszterelnök úr levelének, válaszának első néhány gondolatát, miszerint a politikai rendszer átalakulása szükségképpen megszünteti a hatalmi monopóliumokat és hierarchiákat.
Számomra úgy tűnik ebből a tendenciából, hogy inkább ennek a reális veszélyével kell újra számolnunk. Ennek értelmében miután ezzel a tendenciával nem tudok egyetérteni, a miniszterelnök úr válaszát sincs módomban elfogadni. (Taps.)
Határozathozatal
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Vastagh képviselő társam a miniszterelnök úr írásbeli válaszát nem fogadta el. Megkérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a miniszterelnöki választ? Kérem majd szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az államtitkári igen-válaszokkal együtt 122 "igen" szavazattal, 67 ellenszavazat és 19 tartózkodás mellett az Országgyűlés a miniszterelnöki választ elfogadta.
Mielőtt tovább mennénk, felhívom képviselő társaim figyelmét, hogy 13 interpelláció és 9 kérdés van, tehát szigorúan ragaszkodjunk az erre kiszabott időkhöz, hogy mindenki szóhoz juthasson.
Dr. Botos Katalin tárca nélküli miniszter (korábbi pénzügyminisztériumi államtitkár) írásos válasza Király Zoltán (független) - a pénzügyminiszterhez - "Az úgynevezett KGST-piacok törvénytelen működése tárgyában" címmel benyújtott interpellációjára
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Király Zoltán független képviselő interpellációt nyújtott be dr. Botos Katalin - korábban pénzügyminisztériumi államtitkár -, tárca nélküli miniszterhez az úgynevezett "KGST-piacok" törvénytelen működése tárgyában. Képviselő társaim az írásos választ 1320-as számon korábban megkapták. Megkérdezem Kupa Mihály pénzügyminiszter urat, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni?
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Nem.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) A miniszter úr nem kíván szóbeli kiegészítést tenni. Megkérdezem Király Zoltán képviselő társamat, egyetért-e az írásban adott válasszal?
KIRÁLY ZOLTÁN (független)
KIRÁLY ZOLTÁN (független) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is kezdhetném azzal a viszonválaszt, amivel Vastagh Pál kezdte: hogy a 4 oldal ellenére terjedelmes és részletes választ kaptam, ám ez a megjelenés nem érdemét jelenti az államtitkár asszony válaszának. Egyszerűen azért nem, mert ez a 4 oldal a választ megkerülte, és nem arra válaszolt, amit én az interpellációmban megfogalmaztam kérdésekként.
Ugyanakkor hadd köszönjem meg azt a kiegészítést, amelyet e válaszhoz kaptam, amely kiegészítés az Országos Kereskedelmi és Piacfelügyelőség megyei és budapesti felméréseit tartalmazza, annak összegzését adja, egy helyzetképet ad országosan az országban működő "KGST-piacok"-ról. Ebből részletesebben és országosan is tájékozódhattam mindazokról az anomáliákról, amelyek nemcsak a Szegeden kialakult "KGST-piac"-ot érintik, azzal vannak összefüggésben, és számomra azt is bizonyította, hogy az interpellációban feltett kérdések jogosak.
Hadd idézzek ebből a helyzetképből, mert az az érzésem, hogy ezt csak én kaptam meg és nem tudok arról, hogy a többi képviselő is kapott volna ebből. Nos, az országban jelenleg a tavalyi őszi felmérés alapján 230 ilyen "KGST-piac" működik, amelyek közül a helyi hatóságok legalizáltak helypénz kivetése ellenében, tehát mintegy elismertek 151-et, a többi pedig továbbra is teljes mértékben illegálisan működik.
Ezeken a piacokon az árusító személyek száma alkalmanként 100-500 fő, vagyis naponta mintegy 30-40 ezer főt jelent ez országosan. Ha ezekhez hozzáteszem csak a szegedi piac népszerűségét illetően azt, hogy időnkét vagy naponként vagy alkalmanként mitegy 10-25 ezer ember fordul meg ezeken a piacokon, akkor joggal mondhatjuk, hogy ez többszázezer embert érint. Többszázezer ember törvénybe ütköző cselekményét jelenti a jelenlegi törvényi állás szerint.
Ugyanakkor nincs jogom kétségbe vonni e piacok népszerűségét, mert - mint ahogy a helyzetkép is megállapítja - itt lényegesen olcsóbban lehet vásárolni. Műszaki cikkeket és illatszereket a hazai áraknál általában 20-30%-kal, ruházati cikkeket 30-40%-kal, gyermekholmikat pedig egyes helyeken 50%-kal olcsóbban árusítanak. És még egy tekintetben hadd hivatkozzam erre az összegzésre, amelynek a végkövetkeztetése így szól: tekintettel arra, hogy a helyi ellenőrző szervek és hatóságok jogi és személyi feltételek hiánya miatt sem a rendet, sem a meglévő állapotok megszüntetését saját hatáskörben nem tudják elérni, szükségessé válik a külföldiek illegális kereskedelmi tevékenységének megszüntetésére, fenntartására vagy egyéb módon történő szabályozására kormányzati szintű döntés meghozatala.
Ezzel szemben az akkor még államtitkár aszszony írásbeli válasza azt tartalmazza mindössze, hogy a problémakör gazdasági, politikai és jogi vetületeinek figyelembe vételével a Kormány foglalkozni kíván az üggyel. Vagyis itt arról van szó, hogy érdemi válasszal - hogy tudniillik mit kíván tenni a Kormány az illegális, törvénytelen kereskedelmi tevékenység megszüntetése érdekében - Botos Katalin és a tárca adós maradt. Nos, ez az ok alapvetően, ami miatt nem tudom elfogadni válaszát. Köszönöm szépen. (Taps.)
Határozathozatal
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Király Zoltán képviselő társunk a pénzügyminisztériumi választ nem fogadta el. Megkérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e az írásban megadott választ. Kérem, majd szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári szavazatokkal, 129 "igen" szavazattal 50 ellenében, 40 tartózkodás mellett a választ elfogadta.
Dr. Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter írásos válasza dr. Fazekas Zoltán és Király Béla (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "Oktatásügyben" címmel benyújtott interpellációjára
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Fazekas Zoltán és Király Béla, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői interpellációt nyújtottak be dr. Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatásügyi miniszter úrhoz "Oktatásügyben" címmel. Képviselőtársaim az írásos választ 1128-as számon korábban megkapták. Dr. Andrásfalvy Bertalan miniszter úr, aki jelenleg külföldön hivatalos tárgyalásokat folytat, jelezte, hogy nem kíván a szóbeli kiegészítés lehetőségével élni. Megkérdezem Fazekas Zoltán és Király Béla képviselőtársaimat, egyetértenek-e az írásban kapott válasszal.
FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszter úrnak választ adni nem tudok, de a plénumnak tudok. Sajnos, a költségvetés, a - már aki által elfogadott - költségvetés ismeretében nem áll módomban elfogadni a választ. Méltányolom a tisztességes szándékot, amely a válaszból sugárzik, de a szándék kevés. Jó lenne, ha ennek a szándéknak eredményei is lennének. Ezért kérem a tisztelt Házat, hogy aki nincs megelégedve az ország legfőbb értékének a helyzetével Magyarországon - ez pedig se nem a gyár, se nem a föld, hanem az ember és emberi kultúra és tudás - csatlakozzon hozzám és tegye lehetővé, hogy erről a kérdésről rövidesen újra tárgyalhassunk. Tehát "nem" a válaszom. (Taps.)
Határozathozatal
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Fazekas Zoltán képviselőtársam nem értett egyet az írásban kapott válasszal. Megkérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a miniszteri választ. Kérem, majd szavazzanak. Most kérem szavazni! (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 123 "igen" szavazattal 80 ellenében 15 tartózkodás mellett a választ elfogadta.
Rátérünk az interpellációk elmondására. Dr. Szabó János, a Magyar Demokrata Fórum képviselője interpellálni kíván a környezetvédelmi, valamint az ipari és kereskedelmi miniszter urakhoz "A Tisza-tó jövője tárgykörében" címmel. Dr. Szabó János képviselő társamat illeti a szó.
Interpelláció: Dr. Szabó János (MDF) - az ipari és kereskedelmi miniszterhez, valamint a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "A Tisza-tó jövője tárgykörében" címmel
SZABÓ JÁNOS, DR. (MDF)
SZABÓ JÁNOS, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr!
Külföldi és magyar turisták egyaránt szívesen keresik fel az ország második legnagyobb tavát, a Tisza-tavat. A Tisza II. vízlépcső megvalósításának gondolata az ötvenes évek elején született. A Tisza-völgy mezőgazdasági jelentősége, a szélsőséges időjárási és csapadékviszonyok, a folyó vízjárása és még számos tényező valóban indokolta egy megbízható öntözéses gazdálkodás lehetőségének megteremtését. A probléma a nagyságrendekkel kezdődött, de ha belegondolnak ebbe a korszakba, úgy vélem, szentségtörés lett volna a megalomániás álmokat megkérdőjelezni.
Végülis néhány aszályos év eldöntötte a kérdést, és a hatvanas évek elején elkezdődött a nagy mű, a Tisza II. vízlépcső és a kiskörei tározó megalkotása. Ma, 1991-ben megállapítható, hogy van egy vízlépcső, amelyik 65 millió kilowatt energiát termel, és ez a tervezettnek mindössze 65%-a. A tározott víz mennyisége 100 millió köbméter, szemben a tervezett 300 millió köbméterrel. A tervezett öntözőtelepek és halastavak töredéke valósult meg csupán. Megvalósult viszont egy 90 négyzetkilométeres vegyes vízborítású vízfelület, és a korábbi, időszakos elöntésű szárazulat vízi élettérré alakult át.
Hosszasan lehetne sorolni az érveket és indokokat, az előnyöket és a hátrányokat. Egy azonban bizonyos, mégpedig az, hogy a kiskörei vízlépcső rendeltetéseként előirányzott hasznosítások közül a Tisza-tó a vízparti pihenés, az üdülés feltételeinek létrejöttével, valós társadalmi igényt elégít ki. A Tisza-tó térségének szinte valamennyi településén, így választókerületem városaiban is, falvaiban is erőteljes idegenforgalmi fellendülés tapasztalható. Természetesen a térség korábbi elmaradottsága és infrastrukturális hiányosságai miatt ez a fejlődés csak relatívan jelentős. A nagy állami beruházás további sorsa ökológiai egyensúly fenntartása, a víz minőségének megőrzése sajnos, máig sem megoldott kérdés. Számos fontos és égető problémát lehetne még felvetni, mint például az eliszapolódás mértéke, a vízi növényzet terjedése, a partvédelem, a vészesen csökkenő halállomány kérdése, és még sorolhatnám tovább. Azt gondolom, hogy a Tisza-tó sorsát, jóllehet a helyieket nemigen kérdezték meg, hogy akarják-e vagy sem, országos súlyú kérdésként kell hogy kezeljék az illetékes tárcák, mert ez a kérdés túlnő a helyi önkormányzatok lehetőségein. Ezért azt kérdezem a közlekedési, hírközlési és vízügyi államtitkár úrtól, hogy milyen stádiumban van a Tisza II. vízlépcső, és a létesítményeire vonatkozó hatásvizsgálat. Másodsorban azt szeretném megkérdezni, hogy a vizsgálati eredmények birtokában kíván-e a tárca hatékony intézkedéseket tenni a félbehagyott állami nagyberuházás állagának megőrzése és a tapasztalható káros folyamatok megakadályozása érdekében?
Kérdésem az ipari és kereskedelmi államtitkár úrhoz a következő lenne: A zsúfolt vízparti területek - a Balaton, a Velencei-tó - tehermentesítése, valamint az ország középső és keleti tájegységének idegenforgalmi fejlődése érdekében kíván-e a tárca intézkedéseket tenni a közép-tiszavidéki üdülőkörzet kiemelésére vonatkozóan. Köszönöm a figyelmüket.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Megkérdezem az érintett miniszter urakat, ki válaszol az interpellációra. (Rajkai Zsolt jelentkezik.) Rajkai Zsolt államtitkár úr válaszol. Átadom a szót.
Rajkai Zsolt közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár válasza
RAJKAI ZSOLT, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára:
RAJKAI ZSOLT, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára: Köszönöm Elnök Úr! Kedves Képviselőtársam! Tisztelt Országgyűlés!
Bod Péter Ákos és Siklós Csaba miniszter urakkal történt megegyezés alapján mindkét kérdésre a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium részéről én fogok választ adni.
A kiskörei vízlépcső és létesítményei teljes kapacitással képesek lennének megfelelő módon üzemelni. Ez a főműtárgyra és a hajózási létesítményekre vonatkozik. Másodlagos célt szolgáló, vagy nem közvetlenül a tározás célját szolgáló létesítmények elmaradása miatt erre jelen pillanatban valóban alkalmatlan. A védelmi létesítmények pénzügyi forráshiánya miatt közbenső kiépítettség állapotában vannak. A jelenlegi duzzasztási szint valóban 1,5 méterrel alacsonyabb a tervezettnél, így a vízlépcső víztömege 200 millió köbméterrel kevesebb a tervezett állapotnál. Így a vízlépcső valóban egy köztes funkciót tud csak ellátni, nem tud üzemelni az előre tervezett szándékkal. A létesítményrendszer ennek ellenére már lehetővé teszi, hogy a térség égető vízgazdálkodási problémáját, elsősorban a csapadékvízhiány pótlására szolgáló öntözőberendezések üzemeltetését, és a nagykunsági öntözőrendszeren keresztül a térség legszárazabb vidékének vízbiztosítását megoldja. Valóban még itt sem épült ki minden öntözőrendszer, nem épült ki a jászsági öntözőfürt. Megvalósult viszont az energiatermelés és az árvízi biztonságot szolgáló létesítmények teljes része, mód van a belvízkárok bizonyos csökkentésére, lehetőség van az ipari víz és az ivóvízbázisok bővítésére.
Részben megvalósultak az üdülés és a sportolás feltételei. A Balaton és a Velencei-tó ügyében hangzott volna el a kérdés az ipari és kereskedelmi miniszterhez. Zsúfoltsága miatt az idegenforgalom is hamar felismerte a Tisza-tó jelentőségét, így az infrastruktúra és a szolgáltatások fejlesztésére évente már most is tízmillió forintos idegenforgalmi alap támogatás jutott. Ez ugyan igen kevés, a Kormány azonban csak azokat az idegenforgalmi tájegységeket nyilvánítja kiemeltté, ahol nemzetgazdasági érdekek is megjelennek. Sajnos, a Tisza-tó és az egész térség még nem annyira fejlett infrasturktúra, üdültetés színvonalában, hogy a külföldi, igényes vevők ezt felfedezték volna, így előnyben részesül a Balaton, a Velencei-tó, a Duna-kanyar és ennek hátrányára még nem részesül előnyben a Tisza-tó és térsége. Mindenesetre várhatóan növekszik az érdeklődés, és az ezredfordulóra már valóban szerepel a Tisza-tó és térségének kiemelt térséggé nyilvánítása és fejlesztése.
A tározó hasznosítása azonban nem szűkíthető egyetlen cél, az idegenforgalom szolgálatára, az idegenforgalmi létesítményekre, valamint más érdekeket is meg kell valósítani. Az állami tehervállalás ebben a kérdésben még eléggé korlátozott lehetőséggel bír. Ezért született olyan döntés, hogy a hasznosítói érdekek és ellenérdekek egyeztetésével el kell készíteni a kiskörei vízlépcső hatásvizsgálatát és fejlesztési javaslatát. Mint ahogyan a képviselő úr is kérdezte, ez a hatásvizsgálat van hivatva megoldani azokat a kérdéseket, amelyek már nemcsak a vízi, műszaki, agronómiai, építészeti, hanem kiemelten környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesznek. Azt is el kell mondani, hogy a tározó tervezésekor sajnos még a környezetvédelem nem állt olyan szintjén a társadalmi értéknek, mint jelen pillanatban, így a környezetvédelmi szempontok figyelembevétele az építmény, a mű megépítésénél még nem volt domináns jellegű. A hatásvizsgálat 1990. november 30-ra elkészült. A fejlesztési javaslat 1991. március 31-re fog elkészülni. A minisztérium figyelemmel kíséri, a hatásában vizsgálja a tározó működését, életét, sőt fejlesztési elképzeléseket is figyelembe véve ez év március 31-ére már egy fejlesztési bázis is el fog készülni.
Terveink szerint ezután a hatásvizsgálat a fejlesztési javaslattal együtt kerül az érdekegyeztető vitára, megteremtve ezzel az érdekeltek számára a választás lehetőségét a javasolt fejlesztési alternatívák között. 1991. november 30-ára már a vita eredménye szerinti javaslatot szeretnénk elkészíteni. Ennek a társadalmi akaratot tükröző fejlesztési javaslatnak erőforrásainktól függő megvalósítása 1992-ben kezdődne. Célunk az, hogy a kiskörei vízlépcső továbbfejlesztésének programja és üzemeltetésének rendje társadalmi közmegegyezéssel alakuljon ki - ezt hangsúlyozni szeretném -, és valósuljon is meg, amelyhez őszinte támogatásukat is kérem.
Sajnos, a válaszra lehetőséget adó ötperces idő lejárt, szerettem volna néhány szót szólni a hatásvizsgálat néhány kiemelt fejezetéről, de ezt majd a képviselő úrnak személyesen fogom átadni. Köszönöm a figyelmüket. (Gyér taps.)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm államtitkár úr válaszát. Kérdezem Szabó János képviselőtársamat: egyetért-e a válasszal.
SZABÓ JÁNOS, DR. (MDF)
SZABÓ JÁNOS, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, és őszintén úgy gondolom, hogyha valaki, akkor Ön valóban kompetens ebben az ügyben, mert tudomásom van róla, hogy ezt a Közép-Tisza vidéket nagyon jól ismeri, hiszen annak idején ezekben a munkálatokban, mint a kiskörei vízierőmű, illetve a tározó végrehajtásánál és munkálkodásánál - úgy tudom, hogy - részt vett.
Azt is elfogadom, amit a hatástani vizsgálatra mond, hiszen természetesen ez egy eredmény. Azt is el tudom fogadni, hogy a hatástani eredménynek, illetve a hatástani vizsgálatnak a birtokában 1991. március 31-ére elkészül a fejlesztési terv.
Meglep azonban engem, hogy pont a földrajzilag szűken vett Közép-Tisza vidéken, ahol az ország legszegényebb települései élnek, nem gondol a tárca arra, hogy mégis az üdülőkörzetté történő kiemeléssel foglalkozni kellene.
Végül is három válaszra kettő arányban "igen", egy arányban "nem" választ kaptam, és ha futball nyelven értékelem, akkor 2:1 arányban megköszönöm és elfogadom államtitkár úr válaszát, azzal a fenntartással, hogy egy év múlva az üdülőkörzet kiemelésére vonatkozólag szeretnék újabb interpellációt beadni.
Kérem képviselőtársaimat, fogadják el államtitkár úr válaszát. Köszönöm figyelmüket. (Gyér taps.)
Határozathozatal
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Szabó János képviselőtársunk elfogadta az államtitkári választ.
Kérdezem az Országgyűlést: elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 141 "igen" szavazattal 33 ellenében, 46 tartózkodás mellett elfogadta.
Dr. Somogyi Tamás, a Magyar... Egy mondat erejéig Rajkai Zsolt államtitkár úr kíván még szólni.
RAJKAI ZSOLT közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár:
RAJKAI ZSOLT közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt még valaki meggyanúsítana, hogy ilyen tározó építésében részt vettem, hadd korrigáljam: nem építettem, csupán a kedvezőtlen hatását megoldandó különböző talajvédelmi és környezetvédelmi munkákat és terveit készítettem el. Köszönöm. Ennyi lett volna.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Dr. Somogyi Tamás, a Magyar Demokrata Fórum képviselője interpellálni kíván a belügyminiszterhez "A titkos prostitúció visszaszorításának lehetőségei tárgyában" címmel. (Derültség.)
Dr. Somogyi Tamás képviselőtársamat illeti a szó.
Interpelláció: Dr. Somogyi Tamás (MDF) - a belügyminiszterhez - "A titkos prostitúció visszaszorításának lehetőségei" címmel
SOMOGYI TAMÁS, DR. (MDF)
SOMOGYI TAMÁS, DR. (MDF) Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az íratlan parlamenti illemkódex szerint kormánypárti képviselőnek interpellálni nem illik. (Taps a bal oldalon és balközépen.) Hogy mégis ezzel élek, annak nem az az oka, hogy önérvényesítési ösztönömet kiéljem, vagy pedig választóim előtt villogjak. A Parlament nemcsak törvénygyár és pártharcok színtere, hanem fórum is, ahol a képviselők kötelessége, hogy választóik véleményét ide, az ország nyilvánossága elé hozzák. Választhattam volna a kérdés formáját is, ugye, ami már szalonképesebb, de azért választottam az interpellációt, hogy ebben a szerintem fontos kérdésben bővebben tudjunk eszmét cserélni.
Ez a fontos kérdés pedig a derültséget kiváltott prostitúció kérdése.
Jól tudom, hogy ez a választóimat igencsak irritáló kérdés igen komplex, és nemcsak rendészeti feladat. Azt is tudom, hogy megoldásra kidolgozott recept nincsen, ilyet nem is várok államtitkár úrtól. Célom a figyelem felkeltése, a megoldáshoz vezető út keresése és a kérdés napirenden tartása.
Már a választások idején, és azóta is ez a probléma a választókerületemben gyűléseken és fogadóóráimon újra és újra napirendre került. A VIII. kerület, a Józsefváros polgárai rendre ostromolnak azzal a kéréssel, hogy szülessen valamilyen megoldás. A Józsefváros mellékutcáin, a Nagykörúton és a Rákóczi téren a "titkos" prostituáltak nyílt és gátlástalan, egyre nagyobb területet elfoglaló tevékenysége zavarja az ott lakók nyugalmát és erkölcsi érzékét. Megkérdezte tőlem egy újságíró, hogy miért beszélek én "titkos" prostitúcióról, amikor ugye, nyíltan, gátlástalanul működnek. Ez egy terminus technicus, a reglamált, nyilvántartott prostitúcióval szoktuk szembeállítani az úgynevezett titkos prostitúciót.
A prostituáltak társaságában felbukkanó aszociális elemektől félnek este az utcára menni, serdülő leánygyermekeiket az utcára engedni. Az állampolgárok követelik, hogy rendészeti eszközökkel ezt a helyzetet a hatóságok számolják fel.
Tudom, hogy a prostitúció nem szüntethető meg, ez több ezer éven keresztül nem sikerült, és most sem fog sikerülni a közeljövőben. De mint számos nyugati nagyvárosban, ez a tevékenység térben és módozataiban korlátok közé szorítható.
A prostitúció kérdése nemcsak morális probléma, hanem közegészségügyi szempontból is időzített bomba. Ez ideig az AIDS-vírusfertőzés csak zárt körben volt kimutatható.
Utóbbi időben nőknél is észleltünk HIV-pozitivitást, vagyis vírushordozást. Ezek közt prostituált is lehet.
Kérdéseim a következők: Mennyiben van lehetőség az erkölcsrendészet hatékonyságát növelni, a BTK idevonatkozó hatályos jogszabályait érvényre juttatni?
Másodszor: Tervezi-e a kormányzat nyilvántartott, ellenőrzött és adóztatott, az alapvető higiénés követelményeknek megfelelő és civilizált találkahelyek engedélyezését az utcai prostitúció visszaszorítása érdekében?
Harmadszor: Van-e lehetőség a prostituáltakat kizsákmányoló és magas illegális jövedelemre szert tevő, gyakran bűnözéssel összefonódott személyek kiiktatására ebből az "üzletágból"?
Remélem, hogy az este folyamán e miatt a kérdés miatt épen fogok hazaérni. (Derültség.)
Negyedszer: A nemzetközi normák - itt gondolok az ENSZ-határozatokra - és a hazai törvények lehetővé teszik-e a lakosság azon követelését, hogy a nyilvántartott és orvosilag ellenőrzött prostituáltak úgynevezett nyilvánosházakban tevékenykedjenek, és így a rendészetileg és közegészségügyi szempontból veszélyes, ellenőrizhetetlen titkos prostitúció megszűnjék? Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Az interpellációra Morvay István belügyi államtitkár úr válaszol.
Dr. Morvay István belügyminisztériumi államtitkár válasza
MORVAY ISTVÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár:
MORVAY ISTVÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A prostitúció szervezését és feltételeinek biztosítását az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának tárgyában New Yorkban kötött 1950. évi nemzetközi szerződés tiltja. A szerződést az 1955. évi 34. számú törvényerejű rendelet hazánkban is alkalmazandó joggá tette, és semmi nem indokolja, hogy attól eltérjünk. Így lényegében ma nincs jogi lehetőség a képviselő úr által említett találkahelyek, nyilvánosházak engedélyezésére vagy éppen intézményesítésére.
A kormányzat a hatályos jogszabályok rendelkezései miatt, még ha szándékában állna, sem tervezhetné civilizált találkahelyek engedélyezését. Az Országos Rendőrfőkapitányság, érzékelve a probléma nyomán fellépő, a rendezésre irányuló társadalmi igényt, 1990. október 8-án vezetői értekezleten tárgyalta a kialakult helyzetet, jelölte meg a megoldás érdekében teendő intézkedéseket. Az ott elhangzott megállapítások közül idéznék néhányat.
A hatályos büntetőjogszabályok ab ovo jelenleg nem alkalmasak a napjainkra megjelent új elkövetési magatartásokkal szemben a jogállamiság keretei között történő hatékony rendőri fellépésre. Kezdeményezni fogjuk a vonatkozó büntetőjogi szabályok megváltoztatását.
A rendőrség erkölcsrendészettel foglalkozó állományának létszáma és technikai felszereltsége még a beszűkített mozgástérhez viszonyítva sem elegendő. A rendelkezésre álló, rendkívül szűkös lehetőségek ellenére ennek arányában fejlesztést határoztunk el. A kérdéssel foglalkozó szakemberek véleményére alapozott álláspontunk szerint a prostituáltak egyéni engedélyezése mellett az őket kizsákmányoló, rajtuk élősködő réteg fokozott büntetőjogi felelősségének rendszerét tervezzük és javasoljuk az új BTK vonatkozó törvényhelyében szerepeltetni.
A bordélyházak, nyilvánosházak nyitásának engedélyezését nemcsak a nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettség alapján ellenezzük, hanem a nemzetközi tapasztalatok ismeretében várhatóan bekövetkező bűnügyi, bűnüldözési rendőri érdeksérelem miatt sem javasoljuk. Az üzletszerű kéjelgés vétség, valamint az arra épülő, kapcsolódó bűncselekmények bizonyítása speciális, az átlagostól eltérő rendőri felderítő munkát igényel. A nyílt rendőri fellépés még a megelőző vonatkozásban is csak rendkívül alacsony hatékonyságra számíthat.
A prostitúció, mint azt képviselő úr is megfogalmazta, nemcsak rendőri probléma, annak jelentős egészségügyi, pénzügyi, szociális stb. vetületei vannak. A tervezett és szükséges jogszabályi változtatások kidolgozása során az érintett tárcákkal elképzeléseinket egyeztetjük, egyben javaslatot teszünk a BTK egyes szabályainak módosítására, amelynek tervezetét ez év áprilisában terjesztjük a Kormány elé. Lehetséges, hogy már ez a tervezet is érinti a képviselő úr által említett problémát. Kérem a válaszomnak a szíves elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm államtitkár úr válaszát. Kérdezem Somogyi Tamás képviselőtársamat, elfogadja-e a választ.
SOMOGYI TAMÁS, DR. (MDF)
SOMOGYI TAMÁS, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A válaszból is kitűnik, hogy mennyire komplex ez a kérdés, és milyen nehezen kezelhető. Én mint venerológus, zárójelben nemibetegséggel foglalkozó orvos, ismerem a New York-i egyezményt, és amikor hozzám fordulnak a választók, ezt szoktam is mondani, de most ország-világ hallhatta, hogy miről is van itt szó.
Felvethetné valaki, hogy amikor dúl az Öböl-háború és annak az eszkalációja, mint veszély fennáll, akkor miért foglalkozunk ilyen kérdéssel. Hát a jövőnkre is kell gondolni, a főváros arculatára és főleg a kérdésnek a rendészeti és közegészségügyi szempontjaira is tekintettel kell lenni. Ezért hoztam Önök elé ezt a kérdést, amelyről, gondolom, még több szó fog esni. Köszönöm államtitkár úr válaszát, melyből kitűnik, hogy a kormányzat minden égető kérdés kezelése mellett érzékeny erre a problémára is, úgyhogy a választ elfogadom. Köszönöm. (Taps.)
Határozathozatal
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Somogyi Tamás képviselőtársunk elfogadta az államtitkári választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem majd szavazni. Most kérem szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 135 "igen" szavazattal 25 ellenében, 61 tartózkodás mellett elfogadta.
Dr. Iván Géza, a Független Kisgazdapárt képviselője interpellálni kíván a belügyminiszter úrhoz "A nemzetőrség szervezése ügyében" címmel.
Iván Géza képviselőtársamat illeti a szó.
Interpelláció: Dr. Iván Géza (FKgP) - a belügyminiszterhez - "Nemzetőrség szervezése ügyében" címmel
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) Bocsánatot kérek én is, ha netán műfaji tévedésbe estem volna ugyancsak az interpellációmmal, de ha már más is megtette ezt, nekem is szabad.
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Belügyminiszter Úr! Hazánkban a közbiztonság csaknem a mélyponton van. A társadalom sok helyen rettegésben él, félti személyét, ingóságait. A vállalatok, sőt közhivatalok is ugyanezt teszik. Ennek oka az, hogy a rendőrség nem tudja, nem képes feladatát ellátni a bűnözés eluralkodása folytán. A bűnügyi statisztikából nyilvánvalóvá vált, hogy bűnözési tömeghullám van, nézetem szerint csak úgy lehet segíteni ezen, ha megerősítjük a rendőrséget.
Ennek egyik módja a kiegészítő, civil ruhás pótrendőrség, a nemzetőrség szervezése. Számos európai és amerikai országban, sőt másutt is működik más civil ruhás, CB-telefonos, sűrűn járőröző kisegítő rendőrség. A civil ruhás járőrt rendőrként nem tudja felismerni a bűncselekmény elkövetésére készülő egyén. Ez viszont bizonytalanság érzetét kelti benne, és meggondolásra készteti. Nem tudhatja, hogy a járókelőből ki nemzetőr, aki majd őrizetbe veszi a bűnözőt.
Néhány megyében máris működik spontán módon szervezkedett polgárőrség, nemzetőrség. Köszönöm szépen.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Az interpellációra Morvay István belügyi államtitkár úr válaszol.
Dr. Morvay István belügyminisztériumi államtitkár válasza
MORVAY ISTVÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár:
MORVAY ISTVÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A közbiztonság helyzetével kapcsolatban felmerült ismert problémák miatt az állampolgárok több településen öntevékenyen összefogtak a közbiztonság védelmére. Különböző szervezetek alakultak, döntő többségükben bűnmegelőzési, vagyonvédelmi, önvédelmi, faluvédelmi célokat követnek. Az ilyen csoportosulások az 1989. évi II. törvényben foglaltak szerint az egyesülési jog talaján kívánnak működni. Ezek a szerveződések állampolgári alapon állnak, ennek következtében közhatalmi jogosultságokkal nem ruházhatók fel, és állampolgári jogon végezhető azon tevékenységek többsége, amelyekkel foglalkoznak.
A jogos védelem, a végszükség, a birtokvédelem, az elfogás és más jogintézmények lehetőséget adnak arra, hogy a közösségek hatékonyan fellépjenek értékeik védelmében. E csoportok tagjai tehát megtehetnek mindent, amit a törvény nem tilt, mindent, amit állampolgárként egyébként is megtehetnek, gyalogos és autós járőrözést szervezhetnek, a település veszélyeztetett részein megfigyelést tarthatnak, értesíthetik a rendőrséget, felvilágosító munkát végezhetnek a lakosság részére a bűnmegelőzés érdekében, felléphetnek a kiskorúak környezetvédelmében, kapcsolódhatnak a rendőrség által szervezett közúti ellenőrzési akcióhoz, razziákhoz stb. Ezen túlmenő hatalmi beavatkozás alapvetően a rendőrség és más közhatalmi szervek dolga.
A lakossági önszerveződő csoportok hatásköre mellett felszereltségük is gyakran felvetődik. Nem ritkák az olyan hangok, hogy jó lenne, ha rendelkeznének fegyverrel, de legalábbis gumibottal, szükségük lenne gázsprayre, riasztópisztolyra. Elvi éllel kell leszögezni, hogy törvényeink értelmében a lakosság fegyveres csoportot nem hozhat lére. A csoportok tagjai bárkihez hasonlóan bármilyen eszközt felhasználhatnak védelmi tevékenységük során, a lényeg az, hogy a védelem jogos legyen, és ne legyen aránytalanul súlyosabb, mint a jogtalan támadás.
Meggyőződésem, hogy az előbbiekben említettek a jelenlegi helyzetben teljes mértékben elegendők ahhoz, hogy a közhatalmi jogosítványokkal nem rendelkező lakossági szerveződések mások jogainak és szabadságának sérelme nélkül valóban a köz érdekében működjenek. Nem kellenek tehát újabb jogszabályok, központi iránymutatások, szabályozók. Ezekre a csoportokra is vonatkozik az, ami minden önszerveződésre, nem szabad magukra hagyni őket, szükséges a támogatásuk, de tevékenységüket túlszabályozni, és őket agyontámogatni sem szabad.
A helyi önkormányzatok természetes szövetségeseiként jelentékeny segítséget nyújthatnak az önkormányzatok közbiztonsági feladatainak ellátásában. A helyi önkormányzatok részéről lehetséges és szükséges tehát az ilyen csoportok támogatása. A rendőrség, minthogy az önszerveződések döntően közbiztonsági feladatot látnak el, támogatólag karolja fel az ilyen irányú törekvéseket. Az együttműködési kötelezettségre és fogadókészségre az országos rendőrfőkapitány 1990. augusztus 2-i intézkedésében felhívta valamennyi rendőri szerv figyelmét.
Meggyőződésem, hogy ma az országnak és a Kormánynak egyaránt erős, fegyelmezetten működő rendőrségre van szüksége, ezért a rendőrség anyagi ellátottságában, szervezetében és működésében meglevő hiányosságok felszámolását nem a testületen kívül, hanem mindenekelőtt a rendőrség mindenoldalú fejlesztésében kell keresnünk. A Kormány is csak úgy tud felelősséget vállalni a rendfenntartó erők működéséért, ha megfelelően hierarchizált apparátus felett rendelkezik, amelyben minden esetben megállapíthatók a döntési és az intézkedési hatáskörök. A fenti követelménynek a milícia jellegű szerveződések nem tesznek eleget. Ennélfogva a Kormány nem tervezi a képviselő úr által javasolt intézmény felállítását. Kérem az interpellációra adott tájékoztatásnak az elfogadását. (Szórványos taps.)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm államtitkár úr válaszát. Kérdezem Iván Géza képviselőtársamat, elfogadja-e a választ.
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) Részben elfogadom, azonban ennek a rendőrséget pótló formának a továbbfejlesztését meg kell tennünk, mert a közbiztonságnak a veszélyeztetése nem mehet úgy tovább, mert ez fokozódni fog a jövőben. A választ tehát csak részben fogadom el.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Iván Géza képviselőtársam a választ csak részben fogadta el. (Derültség.) Felszólítom Iván Géza képviselőtársamat, hogy határozott választ adjon.
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) Akkor a határozott válaszom, hogy elfogadom. (Szórványos taps.)
Határozathozatal
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Iván Géza képviselőtársam elfogadta az államtitkári választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkár válaszát. Kérem szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 137 "igen" szavazattal 12 ellenében, 56 tartózkodással elfogadta.
Dr. Iván Géza, a Független Kisgazdapárt képviselője interpellálni kíván a szövetkezeti és földtörvény benyújtása tárgykörében a Kormányhoz, illetve a földművelésügyi miniszter úrhoz. Iván Géza képviselőtársamat illeti a szó.
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az interpellációm január 9-én kelt. Akkor még nem tudtuk, hogy biztos lesz-e annak a bizonyos földművelési törvénynek a benyújtása, s mivel láttam azt, hogy a Kisgazdapárt végeredményben egy nagyon türelmes öngyilkosjelölt, azért nyújtottam be. Időközben megtörténik a tárgyalás, a szavazás, ezért visszavonom az interpellációmat. (Taps jobbról.)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Borz Miklós, a Független Kisgazdapárt képviselője interpellálni kíván a honvédelmi miniszter úrhoz, valamint a népjóléti miniszter úrhoz a II. világháborús hadirokkantak helyzetének tárgykörében. Borz Miklós képviselőtársamat illeti a szó.
Interpelláció: Borz Miklós (FKgP) - a honvédelmi miniszterhez, valamint a népjóléti miniszterhez - a II. világháborús hadirokkantak helyzetének tárgykörében
BORZ MIKLÓS (FKgP)
BORZ MIKLÓS (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Miután a miniszter urak nincsenek jelen, tisztelt Államtitkár Úr! A II. világháború közel félmillió hadirokkantja közül hozzávetőleg 150 ezer rokkant még életben van. Az állampárt és kormánya 1966-ban és 1967-ben olyan rendelkezéseket hozott, amelyek a világháborús rokkantakat diszkriminatíven kezelik, és hátrányos megkülönböztetésben részesítik.
Mivel a hadirokkantak ügyeinek az intézése a Honvédelmi és a Népjóléti Minisztérium hatáskörébe tartozik, interpellációt nyújtok be a honvédelmi és a népjóléti miniszter urakhoz. Kérem miniszter urakat, szíveskedjenek a mellékelt, nekem címzett négy gépelt oldalas levélben felsorolt konkrét adatok figyelembevételével a II. világháborús hadirokkantakat sújtó hátrányos megkülönböztetések - nevezetesen a 28/1966. XII. 18-án megjelent kormányrendelet 1. § c) pont, 5. § (1) bekezdés és a 6. §, valamint a 21/1977. sz. egészségügyi miniszteri utasítás, ez megjelent az Egészségügyi Közlöny 1967. augusztusi rendkívüli számában, és olvasható a 12. oldalon - megszüntetéséről, illetve a megfelelő módosításáról intézkedni.
Különösen diszkriminatív és felháborító a 28/1966. sz. kormányrendelet, amely az ún. nemzetgondozási díj címén folyósított járadékok és a világháborús rokkantaknak folyósított járadékok között felháborító különbségeket tesz.
Itt most részletezni fogom ezeket a különbségeket. 1. A nemzetgondozási díjjal kapcsolatos rendeletet ismertetem, a 28/1966. sz. kormányrendeletet. Azt illeti meg a nemzetgondozási díj, aki - és itt figyeljenek - az 1956. évi ellenforradalom elleni harc rokkantja, özvegye vagy árvája.
Ennek összege az akkori rendelet szerint és a rendelet évében 66-tól 100%-ig terjedő rokkantság esetén 1400 forint. Az özvegyi járulék díjtétele 1000 forint. Az árvaellátási díj díjtétele 500 forint. Na most, a kormányrendelet szerint ezen összegek keresettől, jövedelemtől és nyugdíjtól függetlenül folyósítandók.
Ezzel szemben, kérem, a hadirokkantak járadéka a rendelet szerint a következőképpen módosul. 100%-os hadirokkant járadéka 450 forint; 75%-os hadirokkant járadéka 300 forint; a 65%-os hadirokkant járadéka 250 forint; a hadiözvegy járadéka pedig 150 forint. Na most, a záradék, ami teljesen ütközik és ellentétes a nemzetgondozottakkal szembeni törvény záradékával, a következőképpen hangzik. Ezen óriási eltéréseket a rendelet záradéka tetézi azzal, hogy mindezen összegek csak akkor folyósíthatók, ha a járadékos havi keresete nem éri el az 500 forintot. Ezen összegek az 1966. évi viszonyoknak megfelelően lettek megállapítva.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Kérem képviselőtársam, sűrítse mondanivalóját, mert még sokan vannak vissza.
BORZ MIKLÓS (FKgP)
BORZ MIKLÓS (FKgP) Nyilvánvalóan azóta a pénz értékcsökkenésével változtak, de az arányok és az alapelvek még ma is érvényben vannak.
Itt a legfelháborítóbb az, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc elnyomóit jutalmazzák, míg a második világháború rokkantjait szinte büntetik, és hátrányos megkülönböztetésben részesítik.
Hogy ezen rendeletek szelleme még mennyire élő, mellékeltem az interpellációmhoz a Magyar Hadirokkantak Szövetsége XII. kerületi szervezete két 100%-os rokkant tagjának a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz 1990. november 30-i keltezésű levelének másolatát, melyben sérelmezik, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság nem folyósította számukra a 2400 forint egyszeri nyugdíjkiegészítést, mert a nyugdíjuk és a kapott rokkantjáradékuk összege meghaladta a 13 800 forintot, amit a törvény határozott meg.
Kérem miniszter urakat, illetve államtitkár urakat, hogy az interpellációmban felvetett problémákat szíveskedjenek megvizsgálni és az ügyben hozott intézkedéseikről a Parlament előtt beszámolni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Az interpellációra Kelemen András népjóléti minisztériumi államtitkár úr válaszol.
Kelemen András népjóléti minisztériumi államtitkár válasza
KELEMEN ANDRÁS népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Talán meghökkentő, de semmi nyomát nem találtam annak, hogy a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló 1933. évi VII. törvénycikket valaha is hatályon kívül helyezték volna. Természetesen az 1945 előtti jogszabályok hatályosságának kérdésével most nem óhajtom a Parlament jogérzékét felpiszkálni, gondolom, nem ez az a pillanat, amikor erről vitát lehet kezdeményezni, azonban az a tény, hogy az említett törvényt csak 1946-ig alkalmazták, azt követőleg már csak alacsonyabb szintű jogszabályok hoztak olyan intézkedéseket, méghozzá az említett törvény szellemével ellentétesen, amely lényegileg a hátrányos megkülönböztetést jelentette ennek a nagyon sokat szenvedett rétegnek a számára.
Véleményem szerint tehát az említett törvény által biztosított járadékok és kedvezmények körét szűkítő, illetve eltörlő szabályozások törvényellenesek, hiszen törvényt csak törvény helyezhet hatályon kívül. Ilyen hátrányos megkülönböztetést hoz létre a tisztelt képviselő úr által is említett 21/1967-es egészségügyi miniszteri rendelet, ugyanakkor az 1966-ban megjelent 28/1966-os számú rendelet pedig előjogokat teremt azoknak a nemzeti gondozottaknak, akik a szocialistának nevezett társadalom védelmében rokkantak meg.
Tehát a tisztelt képviselő úr által elénk tárt politikai igazságtalanság és - mi tagadás - embertelennek tekinthető hátrányos megkülönböztetés fennállása égető problémára hívja fel a figyelmet. Mert igaz ugyan egyrészt, hogy annak a ténynek, hogy a hadigondozottak járadéka nyugdíjszerű ellátásnak minősül, van kedvező hatása is, a nyugdíjemelés százalékos mértékénél az alapösszegbe számít. Az összeghatárhoz kötött nyugdíjemelésnél azonban ez hátrányos is lehet, például ha a nyugdíj plusz a hadigondozási járadék eléri ezt a határt.
Ugyanakkor a helyzet súlyosságát, azt hiszem, méltóképpen jelzi - mint a képviselő úr célzott is rá -, hogy az egyéb körülményeket nem is tekintve a 150 ezerre tehető rokkant közül összesen 3600 részesül egyáltalán pénzellátásban.
Mit látok itt lehetséges megoldásnak? Egyrészt dönthet a Parlament országgyűlési határozattal arról, hogy a Kormány az Igazságügyi Minisztérium által készítse elő a hatályosnak tekintendő joganyagot. Másrészt a konkrét feladatra vonatkozólag a hadigondozottak szociális ellátásáról szociális törvénnyel tartjuk szükségesnek rendelkezni. Harmadrészt intézményesített érdekképviseletükről külön törvénnyel létrehozott társadalmi szervezettel akarunk gondoskodni. Negyedrészt szóba jöhet az általánosnál kedvezőbb nyugdíj-, illetve járadékemelésben való részesítésük, amely megint az Országgyűlés döntési lehetősége.
Hogy mindezeket nem csupán óhaj és ígéretek formájában óhajtom megfogalmazni, arra vonatkozólag el szeretném mondani, hogy ez év január 18-án a hozzám érkezett és a hadigondozottak helyzetével foglalkozó panasszal kapcsolatos feljegyzésre válaszul még tisztelt képviselőtársam interpellációjának bejelentése előtt már január 23-án minisztériumunk jogi főosztályának kiadtam a feladatot, hogy a hadigondozottak - beleértve hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák - ügyének rendezése tárgyában a joganyagot vizsgálják felül, és új jogszabályt készítsenek elő.
Én úgy érzem, hogy a kérdés megoldatlansága miatt tisztelt képviselőtársam joggal érezheti magát az antik demokrácia egyik alapelvének felelevenítőjeként, amikor Szókratésszal azt mondhatja, hogy "sarkantyú vagyok az állam véknyában". Köszönöm a sarkallást! (Taps.)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm államtitkár úr válaszát. Kérdezem képviselőtársamat, egyetért-e a válasszal.
BORZ MIKLÓS (FKgP)
BORZ MIKLÓS (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Urak! A választ az első mondatomban köszönettel elfogadom.
De: egy kérdést terjesztek az államtitkár urak elé, hogy azt a bizonyos - az államtitkár úr által említett - törvényjavaslatot minél előbb szíveskedjenek kidolgozni, a Ház elé terjeszteni, és én meg vagyok róla győződve, hogy ez a Képviselőház ezt a törvényjavaslatot nagy többséggel fogja megszavazni.
Várva ennek az intézkedésnek a minél előbbi benyújtását, köszönöm szépen a választ. (Taps.)
Határozathozatal
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Borz képviselőtársunk egyetértett az államtitkári válasszal. Megkérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak. Most kérem szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 147 "igen" szavazattal 3 ellenében, 41 tartózkodás mellett elfogadta.
Az interpellációkra biztosított időnk lejárt. Az el nem mondott interpellációkra jövő heti interpellációs napunkon kerül sor.
Most áttérünk a kérdések elmondására. Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy Bánffy György képviselőtársunk a pénzügyminiszter úrhoz intézett kérdését visszavonta. (Petrenkó János jelentkezik.) Kovács Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője... Petrenkó János képviselőtársunk kíván szólni.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Petrenkó János (MSZP)
PETRENKÓ JÁNOS (MSZP)
PETRENKÓ JÁNOS (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ügyrendi kérdésben szeretnék Önhöz szólni és a Házhoz. Nagyon durva alkotmányjogi megsértésnek tartom a kormánypártnak azon intézkedéseit, hogy az interpellációk idejét elveszíteniük kell - amit egymás közt kellene megbeszélni (zaj - Úgy van! - kis taps) -, nem adva időt azoknak az interpellációknak, amit a dolgozók, az ország sorsáról való gondolkozással lehet előadni a Parlamentben. Ezt az intézkedést olyannak tartom, hogy hiszem, hogy a pártállamban valamikor meg lehetett volna tenni. (Zaj. - Az biztos! - Taps.) Köszönöm szépen.
Kérdések:
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Képviselőtársam! Ezt az intézkedést nem kormánypárt hozta, hanem a házbizottság, amelyen minden párt képviselve van. (Kis taps.) Kovács Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője kérdést kíván feltenni a közlekedési, hírközlési, vízügyi miniszterhez Balassagyarmat és környéke modern távközlésbe való bekapcsolása tárgyában. Kovács Gábor képviselőtársamat illeti a szó.
Kérdés: Kovács Gábor (KDNP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - Balassagyarmat és környéke modern távközlésbe való bekapcsolása tárgyában
KOVÁCS GÁBOR (KDNP)
KOVÁCS GÁBOR (KDNP) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr, illetve Államtitkár Úr! A két hónappal ezelőtt benyújtott kérdésemet Balassagyarmat és környékének a modern távközlésbe való bekapcsolása tárgyában nemcsak a régi, elavult, kézi kezelésű központnak a város fejlődését is akadályozó állapota tette szükségessé, hanem az is, hogy 1990. december 5-én ennek a központnak jelentős része leégett. A miniszter úr sürgős segítségét kértem, és most örömmel köszönöm meg, hogy ezt a segítséget megkaptuk. A régi központ ismét működik. Igaz, hogy egy interurbán kapcsolására változatlanul órákat kell várni.
Felhívtam miniszter úr szíves figyelmét, hogy Balassagyarmaton az új telefonközpont épülete már fölépült, a műszaki berendezések szerelése viszont késik. Tisztelettel kérdezem, hogy mikorra tudják megoldani Balassagyarmat és környékének modern távközlésbe való bekapcsolását. Köszönöm. (Kis taps.)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. A kérdésre Rajkai Zsolt közlekedési, hírközlési és vízügyi államtitkár úr válaszol.
Rajkai Zsolt közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár válasza
RAJKAI ZSOLT közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár:
RAJKAI ZSOLT közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Való igaz, katasztrófa történt Balassagyarmaton december 5-én: hajnalra leégett a balassagyarmati telefonközpont, és ezzel az üggyel kapcsolatban a képviselő úr kérdést intézett a miniszter úrhoz, amelyre napokon belül készen volt ugyan a válasz, de az ügyrendi problémák miatt mostan tudunk csak válaszolni rá.
Való igaz, megcsinálta a Távközlési Vállalat, kijavította a hibát rendkívüli gyorsasággal. Két napon belül 600 előfizetőre már helyi hívásra is üzemképesítette a telefonközpontot, másnapra pedig már az automata központ is működött, és 60 előfizető kivételével 7-én reggelre már a teljes üzem dolgozott.
A kérdés második része az automata központ felszerelésével kapcsolatos. Égető a kérdés, nemcsak a tűzeset kapcsán. Ugyanis Balassagyarmat is azon körzetek közé tartozik, amely méltánytalanul szenvedett hátrányt az elmúlt időszakban, és a távközlési bekapcsolása, a távközlésbe történő bekapcsolása is hátráltatta a körzet, a környék fejlődését. Ezt a súlyos problémát felmérve, a korábbi 1400 előfizetési hely vagy 1400 telefon helyett 3000 előfizető ellátását biztosító telefonközpont épül. Nos, mivel 1991 második félévére már be volt ütemezve ez az 1400 központ, de közben a régi központ tönkrement, illetve az újabb igények felmérése és a kedvező elbírálás következtében megemelkedett a vonalak, illetve a központi beépítéshez szükséges munkaidő-szükséglet, így a második félévtől valószínűnek tartom, hogy '92 első negyedévére kerül üzembe helyezésre az új telefonközpont. A központot már gyártó és jelenleg már folyó szerelési munkálatokat végző BHG eddig is nagyfokú segítőkészséget mutatott. A további együttműködésben bízva várható, hogy az üzembe helyezés az 1400 vonalnál előrehozható az első félév végére, míg a további részekre esetleg tovább kell várni. Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm államtitkár úr válaszát. Dr. Mihály Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum képviselője kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszter úrhoz "Az adócsalás megfékezése tárgyában" címmel. Mihály Zoltán képviselőtársamat illeti a szó.
Kérdés: Dr. Mihály Zoltán (MDF) - a pénzügyminiszterhez - "Az adócsalás megfékezése tárgyában címmel
MIHÁLY ZOLTÁN, DR. (MDF)
MIHÁLY ZOLTÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! December 6-án intéztem kérdést a pénzügyminiszterhez az adócsalás megfékezése tárgyában, és ma februárt írunk, és nem reklamálok. Azonban jelezni kívánom, hogy a téma felvetése csupán véletlenül esik egybe a mai időszakkal, a mai adóbevallások időszakával.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az országot járva egyre inkább azt tapasztalhatjuk, hogy az ország lakosságának egyik fele egyre inkább elszegényedik, míg a másik fele nagymértékben gazdagodik. A vagyoni szétválás egyik döntő oka, hogy az adófizetés alól való kibújás kit, milyen módon érint. Aki nem élhet a kibújás lehetőségével, az nagymértékben szegényedik, aki élhet vele és él is vele, az viszont nagymértékben gazdagodik.
Azért, hogy ezt illusztráljam is, kívánom ismertetni Csongrád megye 1989. évi adóbevallásainak néhány eklatáns példáját. Főállású fuvarozók, 2060 fő - tehát jelzem, főállású fuvarozók - az 1989. évben 80 000, azaz 80 560 forint bruttó bevételt vallottak be Csongrád megyében 1989-ben. A közlekedési eszközipar, tehát autószerelők, fényezők, karosszéria-lakatosok által bevallott bruttó jövedelem 87 307 forint. De folytathatnám tovább, de minek?
Tudom, hogy az 1989-es évben a pártállammal szemben még sikk volt - úgymond - a jövedelem eltitkolása, de ma már 1991-et írunk, és a közteherviselésnek alapja az, hogy mindenki a képződött jövedelme után fizessen adót. Ha nem ezt teszi, hanem továbbra is él a jövedelem-eltitkolás lehetőségével, azoknak a tömegeknek az életét, sorsát nehezíti, akiknek nincs meg az adócsalás lehetősége.
Tisztelt Miniszter Úr! Ha nem lépünk föl erélyesen az adócsalókkal szemben, a felgyorsuló privatizáció előtt, később már nem lesz lehetőség az adómorál megtisztítására. Az érvényesülés fő eszközévé nem a hatékonyan végzett munka, hanem az adócsalás enyhe kockázatának vállalása válik. Meg kell azonban jegyeznem, nem hallgathatom el azt sem, hogy az adómorál javulásának alapvető feltétele az is, hogy az adófizető érezze: az állam az adókrajcárokat a társadalom érdekében jól használja fel. Egyetértés legyen a felhasználást illetően az adófizető polgár és az állam között azáltal, hogy az adófizető érzelmileg is azonosuljon az államra nehezedő gondokkal. Ehhez a tények ismerete, ismertetése szükséges.
Ma már az állami vállalatok és költségvetési szervek, melyek számlakérési és -adási kötelezettséggel bírnak, képtelenek a magánszektorral kooperálni. A gazdaság hatékony működése viszont attól is függ, hogyan fonódnak a kölcsönös előnyök alapján az egymás közötti munkamegosztás szervezeteibe a különböző szektorok vállalkozói.
Nálunk az adózási fegyelem kétségbeejtő - de mitől is javulna? Az APEH számítógépparkja kihasználatlan, apparátusának nincs biztosítva jogszabályokkal alátámasztott ellenőrzési felügyelet. Hazánkban nincs megkövetelve a bizonylati rend, sem a tényleges költségelszámoltatás feltételei.
Nem bevált és nem ellenőrizhető az építési ÁFA visszaigénylésének rendszere, csak most vezettük be újra a gázolaj és tüzelőolaj megkülönböztetésére a színezést. Csak ebből 18-20 milliárd forint adókiesése volt népgazdaságunknak az elmúlt évben - mindez akkor, amikor nagy nehezen tudott a Parlament 25 milliárd forintnyi megtakarítást összesöpörni az elmúlt évi költségvetésben.
Az alanyi ÁFA-mentességet élvezők köre bemondás alapján szerveződik. A valós bevétel és a forgalom ellenőrizhetetlen. Az állampolgárok és a vállalkozók nincsenek érdekeltté téve a számla kérésében, amivel adóalapjukat csökkenthetnék - és ezért semmilyen kontroll nem működik.
Nálunk a bérből élők és a vállalati szektor agyon van adóztatva - míg az a réteg, amelyik büntetlenül adót csal, valóságos paradicsomban él.
Kérdem Öntől, Miniszter Úr: hány személyt büntettek meg az elmúlt időszakban adócsalásért, és ha volt ilyen, azt miért nem publikálták?
Mit kíván tenni a feketegazdaság megfékezésére a jövőben?
Miért nem teszik kötelezővé az adattároló díjjelző készülék bevezetését a fuvarozásban?
Mikor vetnek már ki magas fogyasztási adót luxuscikkekre, luxusfogyasztásra, kincsképző cikkekre? Köszönöm a figyelmüket. (Gyér taps.)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. A kérdésre dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter úr válaszol.
Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter válasza
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdést. Tegnap este voltam éppen az adóhivatalnál - nem emiatt, hanem hogy először találkozzak az adóhivatal országos és területi vezetőivel, akik körülbelül ugyanezeket a panaszokat mondták el nekem a másik oldalról, hogy a hivatal oldaláról mennyi probléma van.
Szeretnék néhány dologra elég röviden reagálni.
Kétségkívül igaz, hogy nehezebben vagy egyáltalán nem kerülheti el az adózást az, akinek az elszámolása szigorú szabályokhoz kötött, jövedelmének minden forintja nyomon követhető, mint az, akire nézve az előírások lazábbak, vagy jövedelme - zsebből zsebbe vándorolva - alig ellenőrizhető. Igaz az is, hogy akik elkerülik az adózást, azok ezt mások terhére teszik, tehát fel kell lépni ellenük.
A tapasztalat szerint konszenzus van abban, hogy az adózatlan jövedelmeket fel kell tárni, és meg kell adóztatni. Nincs azonban konszenzus az ehhez szükséges eszközök megítélésében. Vannak, akik sérelmesnek, szükségtelennek, terhesnek, bürokratikusnak, személyiségi jogot sértőnek tartják az ellenőrzéshez megkövetelt bizonylatokat, nyilvántartásokat - elég, ha csak az adatszolgáltatás, a nyugta körüli vitákra utalok -, mások viszont éppen ezeknek az eszközöknek a bővítését, erősítését szorgalmazzák. Ezeket az eltérő nézeteket nyomon követhettük a tisztelt Ház által elfogadott, az adózás rendjéről szóló törvény előkészítése során is. Meg kell mondani, hogy ez a törvény ebből a szempontból nem túl jól sikerült, tehát nagyon nehezen lehet e törvény alapján azokat a követelményeket érvényesíteni, amit a képviselő úr és mások is joggal számon kérnek.
Az álláspontunk ebben a kérdésben az, hogy az állampolgári jogok tiszteletben tartása mellett, az indokolatlan többletterheket elkerülve, az adóhatóság számára minden olyan eszközt biztosítani kell, amivel elérhető, hogy az adót mindenki valós jövedelme után fizesse.
Ami a konkrét kérdéseket illeti: évente 200-300 esetben teszünk büntető feljelentést. 1990-ben 149 feljelentés volt, ebből 11 közkegyelem alá esett. Meg kell mondanom, hogy a tisztelt magyar bíróságok rendre az adóhatóság ellen ítélnek, aminek két oka lehet. Az egyik, hogy az adóhatóság esetleg nem jól képviseli a véleményt. A másik ok: nagyon sokan úgy vélekednek, hogy ez a régi pártállam bűnös adótörvénye, és hadd fusson az állampolgár.
Ismerjük az adóbevallást elmulasztókat, és ellenük évente többezer szabálysértési eljárást folytattunk le. Az elmúlt évben csak a fővárosi adóhatóság kétezer ilyen, bevallást elmulasztó adózónál folytatott soron kívüli vizsgálatot. Az adóhatóság által feltárt adóhiányok összege sem jelentéktelen. 1990-ben például 12 milliárd forint volt, ebből 2 milliárd forint volt a feltárt jövedelemadó-hiány.
Az ügyek publikálásánál egy hivatalnak, egy hatóságnak diszkréten kell eljárnia. Sokkal jobbnak tartjuk, ha egy ügy csak a legeslegutolsó fázis lezárása után kerül publikálásra, tehát bírósági tárgyalás vagy határozatok után lehet, mert akkor objektív az ügy, addig függőben van.
Január 1-jétől hatályba lépett az adózás rendjéről szóló törvény. Az adózatlan jövedelmek feltárásához az adóhatóságnak az eddigieknél valamivel több eszközt biztosít, ezekkel élni fogunk.
A luxuscikkekkel kapcsolatban: nálunk jelentős fogyasztási adó terheli a luxuscikkeket, például az ezüstnél ez 30%, az arany, drágakövek, ékszerek esetében 90%. Meg kell mondanom, hogy a közös piaci országok adórendszeréhez közelítve nem a fogyasztási adók még további emelése, hanem inkább helyenként mérséklése válhat majd szükségessé - gondoljanak a gépkocsira.
Amire a képviselő úr gondolt, azt a fogyasztási adó nem oldja meg, ehhez a vagyonadó-rendszer kell, aminek első elemeit most a helyi önkormányzatok - idén nem nagy kedvvel - egyszer csak elkezdik alkalmazni.
A taxaméter ügye nem az adóhatóság ügye. Ha a Közlekedési Minisztérium előírja mint közlekedési feltételt, normát, hogy ilyen kell, adattárolós, akkor mi nagyon boldogan egyetértünk. Meg kell beszélni ezt a különböző kamarákkal.
Végül a feketegazdaság. Önmagában nem adózási kérdés. Az adózás a végső állomás. Egy korábbi interpellációban fölmerült egy olyan tipikus tevékenység, amit adózatlanul és nagy haszonnal folytatnak... (Derültség.) A gyökereket kell megszüntetni - és mi a gyökér megszüntetése: minél inkább azonos versenyhelyzetbe hozni több embert. (Derültség.) Ez a titka az ügynek - nem erre a szakmára mondtam. (Derültség.) Köszönöm, Kérem, fogadja el a válaszomat. (Gyér taps.)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm pénzügyminiszter úr válaszát. Dr. Iván Géza, a Független Kisgazdapárt képviselője kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszter úrnak "Privatizációs ügyben" címmel. Iván Géza képviselőtársamat illeti a szó.
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel Miskolcon a napokban egy olyan tulajdonbejegyzés történt, amely a kérdésemet valószínűleg módosítani fogja, a lehetőség fenntartása mellett kérdésfeltevésemet a következő ülésszakra halasztom.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Pintér István, a Független Kisgazdapárt képviselője kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszter úrhoz a kistermelők által termelt áru átvételének tárgykörében. Pintér István képviselőtársamat illeti a szó.
Kérdés: Pintér István (FKgP) - a földművelésügyi miniszterhez - a kistermelők által termelt áruk átvétele tárgykörében
PINTÉR ISTVÁN (FKgP)
PINTÉR ISTVÁN (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Joggal mondhatnák - és hallom, mondják is már -, hogy ezt a kérdést föltehettem volna négyszemközt is a miniszter úrnak, hiszen vagyunk olyan viszonyban, hogy biztosan választ is kaptam volna rá. Olyan témát érintek, amit azt hiszem, hogy nem baj, ha az ország nagy nyilvánossága is hall. Még január 4-én fogalmaztam meg a kérdésemet, de azóta sok minden történt. Azóta már mindenki a tejjel, a sertéshússal foglalkozik. Ezekről nem is kívánok már beszélni. A problémák jönnek. A Házban ugyanúgy égnek a villanyok januárban is, mint áprilisban, viszont kint a falvakon az emberek türelmetlenek, várják, hogy mi legyen. Vetni kellene a korai zöldségek magvait, de nem tudják, hogy egyáltalán el bírják-e adni, nem úgy járnak-e vele, mint a tejjel vagy a sertéssel. Eléggé el vagyunk foglalva most a kárpótlási törvénnyel. Ez szakmán belüli, de félünk attól, hogy ez netán annyira leköti a vezetőinket, hogy ezekről a nagyon-nagyon égető dolgokról elfeledkeznek.
Csongrád megye helyzetét nagyjából ismerem. Nyilvánvalóan, ha a tisztelt Házat tájékoztatni szeretném, akkor legalább fél óra kellene, és nem öt perc. A megyei zöldség-, gyümölcsforgalmazó és -feldolgozó gazdálkodók, a konzervgyár, a Zöldért, az Áfészek 1991. évi elképzelései még nyitottak. Általános, hogy a belföldi értékesítésben nyers- és konzervipari termékek 10-20%-os csökkenéssel számolnak. Az exportlehetőségekben pedig az elmúlt évben kialakult tőkés piacok megtartása a cél. Egyes termékeknél - vöröshagyma, fokhagyma, szárítmányok, levesporok - kedvezőek a tőkés exportkilátások, ez azonban nem vagy csak részben ellensúlyozza a korábbi évek magas, demokratikus exportszintjét. Termeltetési ár nélküli szerződéskötéseket február közepétől kötnek a vállalatok. Végeredményben az Áfész, a Zöldért a bázisszint megtartására törekszik. Mindenesetre nincs kialakulva, és ebben a helyzetben azt kell mondani, hogy a szegedi konzervgyár átalakítása miatt 50 ezer tonna zöldségmennyiség felvásárlása esik ki.
A másik égető téma, nyilván ezzel is kell foglalkozni rövidesen, hiszen családok tömkelege él, élt az elmúlt időszakban Csongrád és Bács megyében baromfitartásból. Ezeknél, főleg Csongrád megyében rendkívül kritikus a helyzet. Végeredményben a szentesi baromfifeldolgozó vállalat az éves termelési tervét 50%-ra csökkenti. Nem tudom - önkéntelenül fölvetődik a kérdés -, hogy nincs szükség erre a kistermelők által előállított árura? Mindenkinek szeretnék valamit a figyelmébe ajánlani: 90 milliárd forint exportot adott a magyar mezőgazdaság. Ennek jó részét a kistermelők adták. Erre a pénzre nem lesz szükségünk a jövőben? Ne tessenek elfelejteni: a primőráru a korán vetett magvakból van. Ha elfeledkezünk róla, elmaradunk, akkor ezt később már nem tudjuk behozni. Köszönöm.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. A kérdésre dr. Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter úr válaszol.
Dr. Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter válasza
GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter:
GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A szakágazat piacgazdaságra való átállását olyan körülmények között kell megvalósítani, amikor a külpiaci értékesítési lehetőségek váratlanul, szinte teljesen megszűntek a volt szocialista országok felé, párosulva a belföldi fizetőképes kereslet csökkenésével, ami az élelmiszergazdaság szinte valamennyi szakágazatában sürgős termelési és értékesítési problémákat okozott és okoz. A kistermelőket fokozottabban sújtó problémákat ismerjük, és a rendelkezésre álló eszközök igénybevételével maximális erőfeszítéseket teszünk a feszültségek enyhítésére. A tejtermelés problémáinak megoldására konkrét intézkedéseket hozott a Kormány, folyamatban van a sertésfelvásárlás feszültségének enyhítése érdekében teendő intézkedéssorozat is. Olyannyira, hogy szinte biztosíthatom Önöket, hogy másfél-két hónapon belül ezt az egyszeri túltermelést, többletet levezetjük, és ismerve a sertéságazatban lévő helyzetet, ez az idén többet nekünk gondot nem okoz.
Preventív intézkedéseket hozunk az egyéb szakágazatokban jelentkező esetleges piaci zavarok elkerülése érdekében. Intézkedési lehetőségeinket azonban behatárolja, eredményességét korlátozza az Országgyűlés által megszabott szűkös keret, mintegy 29 milliárd forint miatt az exporttámogatás is elmarad a szükséges mértéktől, intervenciós beavatkozásra pedig szinte alig van lehetőség.
Tekintettel arra, hogy a különböző ágazatokban kialakult feszültségek döntően a piaci körülmények gyors változásából alakultak ki, a földművelési tárcát, illetve a tárca területén dolgozó szakembereket közvetlenül felelőssé tenni méltánytalan volna. Az új körülményekhez igazodó, piacorientált minőségi termelés, a mezőgazdaság szerkezetének megváltoztatása nélkül nem valósítható meg. A rendelkezésünkre álló eszközrendszer leghatékonyabb felhasználását az agrárpiaci rendtartás kidolgozásával, és a rendtartás szabályozó elemeinek hatékony működtetésével kívánjuk elősegíteni. Ennek keretében a termelésszerkezetet meghatározó szakmai döntések meghozatalához támaszkodni kívánunk a közeljövőben létrehozandó terméktanácsok véleményére és javaslataira.
A közeljövőben várható, és a képviselő úr interpellációjában előjelzett zöldség, gyümölcs, bor, gyapjú, bárány stb. termékek felvásárlási feszültségeinek levezetésére teendő konkrét intézkedésekről ma konkrétan nyilatkoznom korai volna, de megígérem a képviselő úrnak, éppen a termeléspártiságból fakadó elkötelezettségemből kifolyólag, hogy ezen a részen a sertésprobléma megoldásához hasonlóan nagyon hamar konkrét intézkedéseket teszünk.
A piaci helyzetet döntően az fogja befolyásolni, hogy a Szovjetunióval, illetve az egyes köztársaságokkal külön-külön milyen kereskedelmi megállapodásokat tudunk kötni. A kereskedelmi tárgyalások jelenleg is tartanak.
A tőkés piacokon a kertészeti termékek 1991-ben várhatóan csak kiváló minőségben és csomagolásban helyezhetők el az előző években elért mennyiségben. Ezeknek a piacoknak a megtartása ezeken túlmenően jóval intenzívebb piacszervezést, marketing munkát igényel a termelő és kereskedelmi szervektől egyaránt.
Szeretném bevallani, hogy külkereskedelmi szerveink is megszokták a régi módszert, és nehezen alkalmazkodnak az új körülményekhez. Meglehetősen lustán dolgoznak, és későn informálnak.
E termékek elhelyezését az Agrárpiaci Rendtartás keretében azzal is támogatni kívánjuk, hogy az 1991. évi exportszubvenciók megállapítása során a friss és tartósított kertészeti termékek támogatási kulcsait a forint árfolyamának leértékelése ellenére az előző évi szinten határoztuk meg. A piaci lehetőségek és körülmények, valamint a terméskilátások közelebbi ismeretében a rendtartás-koordináló bizottság a konkrét intézkedéseket kidolgozza. Kérem képviselő urat, a válaszomat elfogadni szíveskedjék. (Gyér taps.)
Radnaszumberelijn Goncsigdordzsnak, a Mongol Népköztársaság alelnökének, az Országos Kis Hural elnökének és kíséretének köszöntése
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm a földművelésügyi miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel köszöntöm a díszpáholyban helyet foglaló Goncsigdordzs urat, a Mongol Népköztársaság alelnökét, az Országos Kis Hural elnökét, és a kíséretében itt-tartózkodó vendégeket. (Taps. Radnaszumberelijn Goncsigdordzs felállással köszöni meg az üdvözlést.)
Engedjék meg, hogy magyarországi látogatásukhoz sok sikert és eredményes munkát kívánjak. (Taps.)
Következő kérdésfeltevőnk Paszternák László, a Magyar Szocialista Párt képviselője kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz "A kormánysegély tárgyában" címmel.
Paszternák László képviselőtársamat illeti a szó.
Kérdés: Paszternák László (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "A kormánysegély tárgyában" címmel
PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP)
PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Gondolom, a miniszterelnök úr helyében Ön válaszol majd a kérdésemre.
Konszolidált pénzügyi viszonyok között is nagy érdeklődést vált ki egy országban, hogyha egy másik ország kormánya segélyben részesíti. Én úgy gondolom, hogy nem véletlenül váltott ki nagy érdeklődést egy jó félévvel ezelőtt a mi országunkban is, amikor az Amerikai Egyesült Államok kormánya a kelet-európai országok között Magyarország számára is kormányhitelt, illetve bocsánatot kérek, kormánysegélyt szavazott meg. Akkor a tömegkommunikációs eszközök 270 millió dollárról beszéltek, és azt is jelezték, hogy ennek a segélynek a nagyobb része Lengyelország számára lett címezve, egy kisebb rész pedig a Magyar Köztársaság számára.
Tisztelettel kérdezem miniszter urat, hogy az említett segély beérkezett-e az országba, ha beérkezett, azt mire használtuk föl, mire használhattuk föl, és kik, milyen módon szólhatnak bele ennek a segélynek a fölhasználásába. Köszönöm.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. A kérdésre a Kormány nevében dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter úr válaszol.
Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter válasza
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nemcsak a miniszterelnök urat helyettesítem, Kádár Béla urat is helyettesítem, mert ez az ő reszortja, úgyhogy ez még nem jelent semmit. (Derültség.)
Szeretnék részletesen beszámolni, úgyhogy egy kicsit hevesebben fogok beszélni.
Tehát 1990-ben az amerikai törvényhozás SEED I. jelzéssel a kelet-európai demokráciák támogatásáról rendelkező törvénye több évre szólóan összesen 270 millió dollár összegű kormánysegélyt hagyott jóvá. Ebből Magyarország számára 87,5 millió dollárt különítettek el. Ennek legjelentősebb eleme az úgynevezett Vállalkozási Alap, az általunk SEED néven megismert, magánvállalkozások fejlesztésére létrehozott alapítvány, amelynek keretösszege 60 millió dollár, de ebből 1990-ben csak 5 millió volt elkölthető, tehát nem sok. 1991-re 25, 1992-re 30 millió dollárt ütemeztek be a szervezet tevékenységének támogatására.
Az 1990-re Magyarország számára jóváhagyott segélycsomagból összesen 12 millió dollár került gyakorlati felhasználásra, mert bár a törvényhozás felhatalmazta az amerikai költségvetés készítőit, ez valójában egy többéves programot jelent, és a tételes javaslatokat egyedileg fogadják el segélyprogramonként a jelzett összeghatárig.
A segélyeknek nem az a formája, hogy azokat hazánk részére készpénzként kifizetik, hanem szakemberek, konzultánsok küldésével, különféle szolgáltatások felajánlásával, szakmai képzésben, betanításban való részvétellel, technikai felszerelések juttatásával teljesítik a programot. A lényeg az, hogy végül mindig amerikai szervezet által nyújtott szolgáltatást kapunk, tehát a kifizetéseket amerikai felek kapják. Ez alól az eljárás alól csak ritkán adódik kivétel.
A SEED I. program keretében elindított segélyakciók: a budapesti székhelyű Közép-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ alapításához a kongresszus által jóváhagyott 5 millió dollárból 1,6 millió dollárt utaltak ki.
Az Amerikai Kereskedelmi és Fejlesztési Program több tanulmány elkészítését finanszírozta: 500 ezer dollár miskolci acélipar és gazdasági környezet, 525 ezer dollár KHVM telekommunikációs programja, 300 ezer dollár energetikai és elektromos hálózat modernizálása, 420 ezer dollár egy regionális földgázcsővezeték-rendszer kialakításához csehszlovák, jugoszláv és osztrák közreműködéssel.
1 millió dollár értékben különféle programok: autópálya, belföldi repülőterek, veszélyes hulladék, erőmű-teljesítőképesség.
700 ezer dollár adományt kaptunk egy magyar parlamenti központ kialakítására, amelynek munkálatait New York állam egyetemének professzora irányítja. Ennek keretében 1990 nyarán már sokan jártak tanulmányúton az Egyesült Államokban.
500 ezer dollár keretet szavaztak meg kulturális, oktatási és speciális politikai programok finanszírozására, amelyek keretében a magyar részvevők az egyesült államokbeli társszervekhez látogathatnak.
Június 19-e után tavaly 57 amerikai tanár érkezett a Béke-hadtest keretében hazánkba, akiknek költségeit az amerikai kormány vállalta.
Az újjáalakult Üdvhadsereg 700 ezer dollár összeggel kezdte meg jótékony célú működését.
Az amerikai munkaügyi minisztérium hároméves időszak alatt 1 millió dollárt szán a magyar munkanélküliség kezelésére kialakítandó program segítésére: munkaerő-statisztika, modern munkaügyi központ.
45 ezer dollár értékű képzésben részesültek azok a magyar szakemberek, akik a lakáshoz jutás rendszerének továbbfejlesztésén dolgoznak.
1990 márciusától az Amerikai Nemzetközi Segélyhivatal, az US Aid finanszíroz egy szakértőt az Állami Vagyonügynökségnél. Az ügynökség megalapításához adtak 250 ezer dollár értékben komputert.
Az 1990-es programok egy része a következő években is folytatódni fog. 1991-re az amerikai kongresszus, az előbbiekben részletezett SEED I. program mellett, a SEED II. programra 370 millió dollárt hagyott jóvá, amely nem került országonkénti felbontásra. Ennek kitöltésére magyar részről előzetesen több mint 150 millió dollár értékben 21 projektumra tettünk javaslatot, és ezek részletes kidolgozása jelenleg is folyik. A legnagyobb prioritást a privatizációs és szerkezetátalakítási programok kapják, de nagy hangsúllyal szerepel az energiaellátás, takarékosság, lakáshoz jutás, társadalombiztosításunk komputerizációja, bankszolgáltatások bővítése, valamint a külföldi beruházások ösztönzése.
A segély felhasználhatóságáról a magyar javaslatok elbírálása alapján az amerikai hatóságok döntenek.
Elnézést, hogy ilyen hosszasan válaszoltam, de ez egy fontos kérdés. Kérem, fogadja el a választ. (Taps.)
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm a pénzügyminiszter úr válaszát. A többi kérdés elmondására jövő heti keddi ülésszakunkon kerül sor.
Tóth Sándor jegyzőtársunk bejelentést kíván tenni.
TÓTH SÁNDOR jegyző:
TÓTH SÁNDOR jegyző: Holnap, február 6-án 13 órai kezdettel a honvédelmi, valamint a külügyi bizottság együttes zárt ülést tart a főemeleti 64-es számú tanácsteremben. Nevezett helyiség a Minisztertanács tárgyalóterme. Köszönöm.
ELNÖK: (Vörös Vince)
ELNÖK: (Vörös Vince) Köszönöm. Most 20 perc szünetet rendelek el, 16 óra 20 perckor folytatjuk ülésünket.
(Szünet: 16.óra 2 perctől 16.óra 23 percig - Az elnöki széket dr. Dornbach Alajos foglalja el.- Jegyzők: Tóth Sándor, Glattfelder Béla)
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Tisztelt Országgyűlés! Megkérem a képviselő hölgyeket és urakat, hogy foglalják el helyüket, folytatjuk tanácskozásunkat.
Soron következik a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája.
Felszólalásra többen jelentkeztek, elsőként következik Szentágothai János képviselő úr a Magyar Demokrata Fórumtól.
Felszólaló: Szentágothai János (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért jelentkeztem hozzászólásra ezen a ponton, mert ez valahol az általános és a részletes vita átmenetéhez tartozna, tudniillik nincsen módosító javaslatom, és nincsen semmi elvi közlendőm, azonban egy figyelemfelhívást szeretnék megfogalmazni.
A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat - nem túlságosan tisztelt régebbi köznevén TIT - rendelkezik komoly megyei szakmai felnőttoktatási infrastruktúrával és szervezési gyakorlattal. Ezt kívánjuk felajánlani a munkanélkülivé vált vagy fiatal, elhelyezkedni nem tudó polgártársainknak. Ebben az értelemben máris írtunk a megyei munkaerőközpontoknak.
Ehhez csak két szempontra szeretném felhívni a figyelmet. Ez csak infrastruktúra, az átképzés tartalmi és pedagógiai, pszichológiai - hiszen ezek is szóba jönnek - kérdéseit külön ki kell dolgozni a külföldi, főleg az NSZK tapasztalat szerint, ebben a potenciális, azaz leendő munkaadóknak kellene fontos szerepet vinniük, hiszen ők hozzák a technológiát, ők tudják, hogy mire kell a munkanélkülieket felkészíteni, nehogy itt valami általános és bizonytalan oktatás folyjon, aminek végeredményben nem sok hasznát látnák.
A másik szempont az, hogy még a pártállamnak a piacgazdaság irányába tett első, elég bizonytalan lépései során hallottam azt a magvas, kissé népies megállapítást, hogy Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. A TIT megyei tanfolyami kurzusai általában önfenntartóak, de természetesen a frissen munkanélkülivé vált vagy elhelyezkedni nem tudó fiataloktól aligha lenne méltányos valamilyen tandíjat követelni, tehát ezt valahonnan ezért elő kell teremteni. De a meglevő infrastruktúra mellett és szervezési tapasztalattal ez lényegesen olcsóbban oldható meg, mint hogyha most ilyen tanfolyamokat ettől függetlenül szervezünk. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Következik dr. Gaál Antal képviselő úr a Magyar Demokrata Fórumtól.
Felszólaló: Dr. Gaál Antal (MDF)
GAÁL ANTAL, DR. (MDF)
GAÁL ANTAL, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! 1485-ös számmal módosító javaslatot adtam be, amely mindegyik bizottságban a megtárgyalása után elutasítást kapott. Ennek ellenére megpróbálom a tisztelt Ház figyelmét felhívni, mi indokolta módosító indítványom benyújtását, és miért tartom indokoltnak ennek ellenére a módosítás elfogadását.
Azt hiszem, ha a kárpótlási törvényre gondolunk vagy akár a decemberi költségvetési vitára, mindig szinte központi kérdés és probléma volt, hogy a társadalom mely rétegeit, hogyan terheljük, igazságos-e ez, és a társadalom hogyan fogadja ezt a teherelosztást, hiszen a kárpótlási törvénnyel is ez a legnagyobb gondunk, és ezért nem tudunk valóban az igazságnak száz százalékig megfelelő megoldást találni.
Itt most egy olyan területről van szó, ahol jó értelemben véve nem hozunk ilyen koloncokat magunkkal, tiszta lappal indulhatnánk, hiszen egy olyan törvényt kell megalkotnunk, amely az életnek egy olyan területére, a munkanélküliségre terjed ki, amely ebben az országban az elmúlt évtizedekben nem jelentett problémát, tehát magával a fogalommal s annak a gyakorlati tapasztalataival ez az ország most kezd megismerkedni, s ahogy ezzel a törvénynyel most rögtön induláskor szabályozzuk, illetve ahogy a társadalom ezt most induláskor a törvény által elfogadja, ez meghatározza hosszú távon a munkanélküliségnek a társadalmi megítélését.
Végül is két szempontnak kell megfelelni a törvénynek. Az egyik az, hogy egy szociális háló azok részére, akik önhibájukon kívül elvesztik munkahelyüket, a társadalom segítségükre siessen, a másik része össztársadalmi, mert végül is az egész társadalomnak kell ennek az anyagi fedezetét biztosítani, s mivel az egész társadalomnak kell az anyagi fedezetét biztosítani, a törvénynek mindenképpen számolni kell azzal, ne lehessen olyan lehetőség, hogy jogtalanul jussanak emberek munkanélküli segélyhez. Hiszen pontosan arról van szó, hogy az össztársadalmi teherviselésnél minimálisra kell szorítani azokat a költségeket, amit a munkanélküliségi alapnál fel kell használni, s ha ez a törvény lehetőséget ad arra, hogy emberek nagy számban jogtalanul jussanak munkanélküli segélyhez, akkor ezt a második funkcióját a törvény nem teljesíti.
Módosító javaslatomnak lényege az, hogy kibővítené azt a kört, akiknek a munkanélküli segély nem juttatható a munkaviszonya megszüntetése után. Mi ez a két pont, amelyet a törvényjavaslatba módosításként megpróbáltam betenni. Az egyik az, amit úgy hív a munkajog, hogy közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszűnés, a másik a termelőszövetkezeteknél a munkavégzési kötelezettség szüneteltetése. Gyakorlati tapasztalat, s ez a módosításom benyújtásának az indoka, hogy a közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszűnés, valamint szintén a munkavégzési kötelezettség szüneteltetése a termelőszövetkezetekben a legtöbb esetben a munkavállaló részéről történő kezdeményezés, méghozzá azzal a céllal, hogy az egyéb jövedelemből biztosított megélhetése mellett jogtalanul munkanélküli segélyhez jusson. Ez nem elvi feltételezés, nem hipotézis, hanem a gyakorlat igazolja, s ebben a Házban az utóbbi időben többször elhangzott, hogy nem illik társadalmi reakciókra hivatkozni, itt kénytelen vagyok mégis arra hivatkozni, hogy tömegesen felkerestek ilyen ügyben, és számtalan megnyilatkozás volt teljesen azonos hangú. Talán azt a szót is használhatom, hogy felháborodás fogadja a társadalom részéről a tömegesen jogtalanul munkanélküli segélyben részesülőknek a számát.
Ebből én azt a következtetést vontam le, ha a kizáró okoknál ezt a két módosító tételt nem emeljük be a törvénybe, ezzel a törvény táptalajt ad a továbbiakban is a munkanélküli segély olyan személyekre való kiterjesztésére is, akiknél nem indokolt a munkanélküli segélynek a felvétele.
Ezért még egyszer kérem a tisztelt Házat, hogy még a szavazás előtt az 1485-ös szám alatt benyújtott módosító indítványomat a bizottságok elutasítása ellenére próbálják átgondolni, és a szavazáskor ezt figyelembe venni. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Boros László képviselő úr a Magyar Szocialista Párttól.
Felszólaló: Boros László (MSZP)
BOROS LÁSZLÓ (MSZP)
BOROS LÁSZLÓ (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényjavaslathoz 1518-as számon nyújtottam be módosító javaslatokat, melyek elfogadtatása érdekében szeretném érveimet felsorakoztatni, noha a bizottságokban nem arattak osztatlan elismerést. Úgy gondolom persze, hogy egy módosító javaslat annak ellenére érdemelhet figyelmet, ha a bizottságok pénzügyi vagy politikai meggondolásból nem támogatják.
A törvényjavaslat 1. §-a egyértelműen kimondja, hogy a munkavállalók érdekképviseleti szervei is részt vesznek az érdekegyeztetésben. Miután javasoltam, hogy a törvényjavaslat érintett helyein értelemszerűen vezessük ezt át, a bizottsági döntés: nem. Vajon miért? Miféle logika tiltja ezt az átvezetést? Szakmai és pénzügyi bizonyosan nem.
A megalakítandó munkaerőpiaci bizottságban résztvevők körét meghatározza a törvényjavaslat, később tesz egy utalást, hogy minimum 3-3 fő lenne a képviselet, de nem maximál. Igaz, az én javaslatom sem, de a harmadarányos képviselet törvénybe iktatása megteremti az esélyegyenlőséget. Gondolják végig képviselőtársaim, mennyire fontos ennek definiálása, hiszen így folyamatosan megvalósulna az arányos képviselet. Ha ezt nem teremtjük meg, akkor már a megalakulást követően kialakulhat az első konfliktushelyzet, hiszen a bizottság maga alakítja ki ügyrendjét, mely a későbbi munkát megnehezíti, esetleg meddő vitákkal helyettesíti.
Az egyik bizottsági ülésen az államtitkár úr kifejtette, hogy a tripartit bizottságnak ez az egyik lényege. Én ezt elfogadva és tudomásul véve a javaslatomat mégis fenntartom, mert korrektebbnek tartanám, ha ez a törvényben szerepelne.
Tisztelt Ház! Nagyarányú létszámcsökkentések idején az érintettek utolsó esélye, hogy tisztességes végkielégítésben részesüljenek. Bizottságok jönnek létre, amelyek ütemezik a leépítést, döntenek a jogszabályban vagy azon felül biztosított juttatások odaítéléséről. Eddig a dolog látszatra rendben is volna, azonban a törvény semmilyen garanciát nem nyújt a döntésben foglaltak betartására. Módosító javaslatom ennek hiányát pótolja, kimondva: a juttatások elmaradása esetén a jogosult igényét a munkaügyi szabályok szerint érvényesítheti. Gondolom, nem okozok nagy meglepetést, ha tájékoztatom Önöket, hogy ez a javaslat sem kapott támogatást.
Vajon miért nem? Miért nem adunk jogszabályi lehetőséget azok számára, akik a gazdaság átalakításának legfőbb vesztesei?
Hölgyeim és Uraim! Nem szokás a Házban egymás javaslatairól támogatólag szólni, legfeljebb a kormánykoalíció vagy az ellenzék pártjain belül. Én most mégis egy kormánypárti módosító javaslat támogatására buzdítom a tisztelt Házat. Az 1499-es számon Sápi József MDF-es képviselőtársam által benyújtott módosító javaslatról van szó. Valódi szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot a javaslat, amikor a munkanélküli járadék alsó határát a mindenkori minimális bér szintjén kívánja meghatározni. Azt hiszem, mindannyiunk számára világos, hogy ez a javaslat a legkiszolgáltatottabbak biztonságát próbálja garantálni.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a hivatalosan megállapított minimálbért számos vállalatnál nem érik el, ez pedig nem az ott dolgozók hibája elsősorban. Ezek az emberek néznek szembe elsősorban a munkanélküliség rémével, ne tetézzük ezt még olyan kíméletlen döntéssel, amelynek nyomán ez az alacsony kereset lesz a járadék kiszámításának az alapja.
Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Kényszerűen vissza kell térnem a tizenhatodik életévüket betöltő, de munkát vállalni, kapni nem tudó fiatalok sorsára. Már csak azért is, mert hasonló javaslat most is fekszik a tisztelt Ház asztalán. A bizottsági vitán részt vevő államtitkár úr érvei ebben az ügyben számomra igencsak gyengécskék voltak, hiszen a szociális bizottsági szavazáson 5 "igen" 1 ellen és 9 tartózkodás az elvetés ellenére engem erősített, mert az általános vitában elmondott gondolataimat pozitív visszhang kísérte, és mert meggyőződésem, hogy e kérdésben történjék bármi a szavazáskor, bizonyára igazam van.
A törvényjavaslat diszkriminatív korlátozása nem a különböző okok miatt perifériára sodródott fiatalokról állít ki elégtelen bizonyítványt, hanem a törvényalkotókról, a Magyar Köztársaság Parlamentjéről. Persze elintézhetnénk a kérdést egy kézlegyintéssel, mondván, majd a szüleik gondoskodnak róluk. Szociológiai vizsgálatok - bármilyen módszerrel történt is a felvétel - bizonyítják, hogy a továbbtanulásból éppen azoknak a gyermekei maradnak ki, akik maguk is a társadalom elesettjei. Alacsony iskolai végzettségűek, szakképzetlenek, szegények, vagyis hátrányos helyzetűek.
Nem nehéz belátni, a már jelenleg is ijesztő mértékű fiatalkorú bűnözés, a kábítószerezés, az alkoholizmus, a prostitúció további emelkedése várható, annál is inkább, mert a labilis szülői, családi háttér nemhogy gátat szabna, visszafogó erőt jelentene, inkább motiválja az erőszakos, garázda cselekedeteket. Ha ehhez még intézményes hátteret is biztosítunk - szavakban elítélve, de rejtve ösztönözve -, akkor néhány év múlva százak és ezrek csavarognak az utcán, először csak kéregetve, majd csoportokba verődve, hisz idejük lesz, de pénzük nem, a veszélyes bűnözés útjára lépve.
Az általános elszegényedési folyamat egyik negatív következménye az erkölcsi züllés, amely minden korban és minden társadalmi rendszerben a bűnözés ugrásszerű emelkedéséhez vezetett. Felvállalhatjuk-e, hogy ehhez mi hozzájárulunk, vállalhatjuk-e a felelősséget?
Csak közbevetőleg szeretném megjegyezni, hogy a szociális bizottság vitájában részt véve az államtitkár úr az elvetés befolyásolására különböző érveket sorolt fel, amelyeket nem nagyon tudok elfogadni.
Azzal, hogy ettől még a bűnözés nem fog megszűnni, ezt belátom, ebben tökéletes mértékben igaza van. Ezen én nem vitatkozom. De ha mi ennek kapcsán a bűnözés visszaszorítása érdekében csak egy kis lépést tudunk tenni, akkor szerintem komoly dolgot tettünk.
Nem tudom azt sem elfogadni, hogy majd a leendő szociális törvény gondoskodik azokról a gyerekekről, mert ennek a kérdésnek nem ott a helye.
És van egy közbevetőleges kérdésem is. Hogyha munkát nem tudnak kapni, ha munkanélküli segélyt azért nem tudnak kapni, mert az érintettek körébe nem kerülhetnek be, következésképpen a járadék levonása sem indítható el, akkor kérdezem, hogy ezek a gyerekek mikor kerülhetnek be ebbe a körbe?
Tisztelt Képviselőtársaim! Döntésünk előtt az összes, ma még talán csak halványan körülírható, de óhatatlanul bekövetkező körülményt is mérlegelnünk kell. Az idei számításokon túl gondoljunk a környezetünkben élő 16 éves fiúkra és lányokra. Gondtalan életet nem ígérhetünk számukra, de a minimális esélyt, a tisztességes életkezdéshez szükséges lehetőséget biztosítani kötelességünk. Köszönöm mostani megtisztelő figyelmüket, és előre köszönöm, remélhetően támogató, igenlő szavazataikat. Köszönöm. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Pelcsinszki Boleszláv képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetségétől.
Felszólaló: Dr. Pelcsinszki Boleszláv (SZDSZ)
PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ)
PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A tárgyalt törvényjavaslathoz három módosító javaslatot adtam be 1568-as szám alatt. Azért adtam be ezeket a módosító javaslatokat, mert úgy éreztem, hogy bizonyos hézag van a törvényjavaslatban a tekintetben, hogy nem biztosíthatja kellőképpen a mezőgazdasági kistermelők, illetve a vállalkozók munkanélkülivé válása esetén azok segélyezését.
A három beadott módosító javaslatomból a két jelentéktelenebbet mind a négy bizottság támogatja. Viszont a harmadikat, ami szerintem a lényeges, és amelyik tulajdonképpen biztosítaná ezeknek az embereknek, akik az ismert körülményeknél fogva most valószínűleg tömegesen válnak most munkanélkülivé - mivel a Kormány kevésbé folytat vállalkozásbarát politikát -, ez igencsak elképzelhető, ezért úgy látom, amennyiben csak a két első módosító javaslat kerül elfogadásra, a harmadik nélkül nem tesz semmit a Parlament ennek az ügynek az érdekében.
Na most, a költségvetési bizottság egy csatlakozó módosító indítványt tett ehhez az 59. § (3) bekezdéséhez, és én úgy vélem, ezáltal a költségvetési bizottság támogatása egyértelmű ebben az ügyben, de kérem a tisztelt Parlamentet és a többi bizottságot is, hogy szintén támogassák ezt a módosító indítványt.
Na most, meg kell jegyeznem, hogy a törvényjavaslat értelmében ezeknek a rétegeknek, tehát a vállalkozóknak is és a mezőgazdasági kistermelőknek is a megyei munkaügyi központtal történő külön megegyezés alapján biztosítani kívánja a törvény azt a lehetőséget, hogy amennyiben fizetnek erre a szolidaritási alapra, akkor munkanélkülivé válásuk esetén kaphatnak munkanélküli segélyt. Tehát ezért méltánytalannak tartanám azt, hogy a jelen állapotban, amikor tulajdonképpen az egyéb munkavállalók sem fizették eddig ezt a bizonyos alapot, ez alapján én úgy érzem, hogy nem zárhatjuk ki ezt a bizonyos két réteget abból, hogy munkanélküli segélyt kaphasson.
Úgy érzem egyébként is, hogy aránylag igen kevés lenne az összes érdekelthez képest ennek a két rétegnek a száma. Tehát elenyésző lenne az az összeg az összeshez képest, amit ezeknek az embereknek kellene munkanélküli segélyként kifizetni.
Kérem ezért a tisztelt Parlamentet, fogadja el vagy az én általam benyújtott, vagy a költségvetési bizottság által feljavított módosító javaslatot. Ha nem így történik, ha kimarad a törvény 59. §-ának (3) bekezdéséből ez a kiegészítés, akkor véleményem szerint nem lehet majd munkanélküli segélyt kifizetni a kistermelőknek és a vállalkozóknak, és ez szerintem igazságtalan lenne. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Tóth Sándor képviselő úr a Kereszténydemokrata Néppárttól.
Felszólaló: Tóth Sándor (KDNP)
TÓTH SÁNDOR (KDNP)
TÓTH SÁNDOR (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Körülbelül két hónappal ezelőtt szülők kerestek meg választókörzetemben, és kétségbeesve mondták, hogy "nem tehetséges ez a gyerek, 15 éves elmúlt", nem tudja, mi lesz vele, iskolába nem tudják már tovább járatni, elhelyezkedési nehézsége sajnos előre vetítette árnyékát, mi lesz ezzel a gyerekkel. Nem tudtam sok vigasztalót mondani nekik, azonban megmondom őszintén, amikor Boros László képviselőtársam és Hága Antónia képviselőnő módosító javaslatait elolvastam, egy kis remény fölcsillant bennem.
Tudniillik itt egy sokkal fontosabb kérdésről van szó, minthogy a munkanélküli segélyt megszavazzuk-e ezeknek a 16. életévüket betöltött gyerekeknek vagy nem. És engedjenek meg két esetre utalnom. Édesapám 1926-ban volt 16 esztendős, ő mondta el nekem, hogy bányában kellett dolgoznia. Az első év közepén súlyos szerencsétlenség is érte. És amikor megkérdeztem, én, a naiv, hogy muszáj volt-e neki odamenni dolgozni, akkor azt mondta, hogy igen, fiam, mert más lehetőségem nem volt. Aztán eszembe jutott egy másik különös embernek is a története, aki Olaszországban élt a múlt század végén, és Torinóban összegyűjtötte azokat a tizenegynéhány éves gyerekeket, megpróbált nekik munkát szerezni, megpróbálta őket szociálisan gondozni - az édesanyjával főzetett nekik mindennap ebédet.
Ha most arra gondolok, hogy előáll egy ilyen helyzet, egy ilyen szituáció, mert előáll, és sajnos statisztikánk sincs erről, hogy hányan lehetnek, akik nem csavargók, akik a társadalomnak a peremére nem úgy kerültek, hogy esetleg már nemcsak potenciálisan, hanem effektíve is - mondjuk így, hogy - csavargó- vagy rabló- vagy betörőjelöltek, hanem egyszerűen a családi körülmény teszi potenciálisan bűnözővé őket. - hogy mi történjen velük?
Természetesen lehet itt találni többféle megoldást. Számomra megnyugtató volt az, hogy egy módosító, illetve két módosító indítványban is ez a kérdés ilyen pregnánsan került szóba. Tehát számomra ez a kérdés - és azt hiszem, képviselőtársaim közül is sokaknak -, hogy vajon mi lesz ezekkel a fiúkkal vagy lányokkal, akikről már kérdezett és megállapított valamit egy olyan költő, akit nagyon sokáig nem szerettek - Mécs László, szintén a húszas években: "E fiúkért valaki felelős." És felelős lesz. Ezt a felelősségtudatot kérem mindenkitől, amikor erről a törvénymódosításról lesz szó, gondolkodjunk, és döntsük el a fiúk és a leányok javára. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Mádi László képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetségétől. Bocsánat, FIDESZ.
Felszólaló: Mádi László (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm a szót. Még nem igazoltam át - és nincs is szándékomban - a Szabad Demokraták Szövetségéhez. (Zaj.) Köszönöm szépen a biztatást.
Én azt szeretném hangsúlyozni legelsősorban, hogy ez a törvény létfontosságú, és ezt mindannyian tudjuk, érezzük. Ugyanis, mint Kupa Mihály miniszter úr is említette, ez jelentheti azt a védőrendszert, azt a biztosítékot, ami kapcsán a gazdaságban létrejövő nagy szerkezeti átalakulások megtehetők, ezzel kapcsolatos támogatás-leépítések, KGST-piac összeomlása és egyéb szerkezetátalakulások problémái valamelyest orvosolhatók.
Most ezt a törvényt ugyanakkor tavaly kellett volna már mindenképp tárgyaljuk, hiszen mind a munkaadók, mind pedig a munkavállalók részéről ez további terheket jelent, és ezt jó lett volna már, ha az emberek a múlt évben a költségvetéssel együtt felmérik, és ez bizony problémát is jelent valamelyest a költségvetésben. Ezt orvosoltuk.
Ami itt található a foglalkoztatási törvény kiegészítésében, az 1-1,5%-os munkaadói és 0,5%-os munkavállalói járulékot iktat be, ami szerintem - hadd érveljek mellette - egy jó megoldásnak mondható a jelenlegi körülmények között, mondom ezt annak ellenére, hogy tavaly kellett volna, és akkor más formában kellett volna, ezeket a százalékokat meghatározni. Mindenképpen törvényerejű megfogalmazásra van szükség a százalékok tekintetében, és azzal, hogy júliusban, a második félévben érvényesül egy magasabb százalékon, el tudjuk kerülni azt, hogy nem egy alacsony százalékról kell majd egy-két vagy három-négy hónap múlva megváltoztatni ezt a százalékkulcsot, hiszen mindenki tudja, hogy a munkanélküliség nem egy stabil, konstans belőhető dolog, és erre nagy valószínűséggel sor is kerülhet, ha olyan mértékű problémák támadnak, ami a járulékkulcsok növelését indokolja.
Frajna Imre képviselőtársammal ugyanakkor örülünk a minisztérium konstruktív magatartásának, hogy módosító javaslataink jó részét támogatták, a bizottságok is támogatólag léptek fel. Egy módosító javaslatomra hadd hívjam fel a figyelmet, amely azt indítványozta, hogy a munkaadó csak akkor kapja meg azt a bizonyos kedvezményt, ami a munkaügyi központtól jár neki - anyagi támogatás -, ha munkanélkülit foglalkoztat, ha az alkalmazást megelőző hat hónapban és azt követően három hónapban nem hajt végre hasonló munkakörben létszámleépítést. Úgy érezzük - a minisztérium és a bizottságok támogató fellépése következtében, azt hiszem, hogy ez a megjegyzés jogos -, hogy be kell építeni egy féket, hiszen az állami nagytulajdon még mindig jelentős a mai magyar gazdaságban, ugyanakkor korábban tapasztaltuk, hogy az állami pénzek iránt bizony igen nagy a lobbyzás, igen nagy az érdeklődés, és nagyfokú visszaélésekre ad számot, ha nincs benne valamilyen módú fék, hogy ezt akadályozza, elbocsássanak más embereket, felvegyenek munkanélkülieket, hogy ingyen pénzhez jussanak.
Két dologra felhívnám a figyelmet, melyet nem éreztem a bizottságok részéről megnyugtatónak. Egyik sem az én indítványom, az első Hága Antónia indítványa, amelyet én személy szerint, valamint a frakcióm is támogat.
Nagyon fontosnak tartjuk - ezt már a költségvetési vitában is elmondtuk -, hogy ez a jelenlegi törvénytervezet csak a 18. évet betöltött érettségizett emberek foglalkoztatási munkanélküliségi gondjaival gondolkodik, és bizonyos szociális törvény megléte nélkül nagyon sokan kiesnek abból a védőhálóból, amit ez a törvénytervezet lehetővé tesz, és ezen kieső emberek, akik nem részesülnek semmifajta juttatásban, leginkább a periférián vannak - ezekre gondolni kell. Ilyen szempontból nagyon jónak tartjuk ezt az indítványt, amely az 1505-ös számon második pontként lett megfogalmazva, 16. életév betöltését teszi kritériumként a nappali tagozatos tanulmányoknak, és azt egy évnél nem régebben fejezte be, illetve szakította meg.
Ki kell térjek egy olyan módosító indítványra, amely olyan cikkelyt próbál a törvényben megjelölni, amellyel frakcióm és személy szerint én nem értünk egyet, ez az 1493-as számú második pont, Kósáné Kovács Magda módosító javaslata, mely valójában arra szolgál, hogy az érdekképviseletnél elsősorban a régi szakszervezeteket - az állampárti, a nagy taglétszámmal, nagy gazdasági hatalommal rendelkező szakszervezeteket - próbálja meg kizárólagossággal felruházni az érdekképviselet kapcsán. Hadd ismételjem meg, mi ezzel semmiképpen nem értünk egyet. Azt szeretnénk, ha lehetőség szerint az emberek maguk választhatnának, és ne legyen kijelölve, hogy a legnagyobb taglétszámmal rendelkező tagszervezet vegyen részt a döntésnél, hiszen nem vagyunk róla meggyőződve, hogy ez képviseli legjobban a munkavállalók érdekeit. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Palotás János képviselő úr, Magyar Demokrata Fórum.
Felszólaló: Palotás János (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Elnök Úr! Képviselőtársaim! A törvényjavaslat általános vitájában én elég részletesen elmondtam - nem akarom ismételni -, hogy egy hiányzó törvényről van szó, egy hiányzó eszközrendszerről, olyan törvényjavaslatról, amelyet én általában jól átgondoltnak, az eddigiekhez képest kiemelt szinten előterjesztett törvényjavaslatnak tartottam. Igyekeztem a módosító javaslatokra az általános vitában kitérni, amelyről tudtam, hogy mint módosító indítványt be fogok adni, azzal a szándékkal, hogy a részletes vitában arra már ne kelljen szót kérnem.
Az elmúlt napok, az abban lefolytatott bizottsági tárgyalások azonban ezt a szándékot lehetetlenné tették, hiszen a mai napon valamennyi képviselőtársam megkapta a bizottságok véleményét, és abból a számomra az tűnt ki, hogy az az 5 módosító javaslat, amelyet benyújtottam - az általam jónak minősített törvényjavaslathoz nyújtottam be, és kizárólag azzal a szándékkal, hogy az abban esetenként rutinszerűen visszatérő, de már eddig be nem vált hibákat ne kövessük el még egyszer - ezek többségét a bizottságok elég egységes állásponttal leszavazták. Ez természetesen szívük joga, de emiatt fontosnak tartom, hogy a rövid indoklást, amivel átadtam a törvénymódosító javaslatokat, és amely azért volt rövid, mert úgy éreztem, hogy a szándék egyértelmű, azokat itt a plenáris ülés előtt képviselőtársaimnak elmondjam, amit szívük joguk szerint a bizottsági tanácsokat figyelembe véve szavazzanak meg.
Az egyik módosító javaslatom a járulék levonásának hatálybaléptetését érintette. A törvényjavaslat márciussal lépne életbe, de úgy szól, hogy a második félév első hónapjának az első béreinél kell figyelembe venni a járuléklevonást, mind a dolgozók, mind a munkáltatók esetében.
Az általános vitában elmondtam, hogy mindenképpen kell alapokat képeznünk, arra forrásoldalt, hogy a törvény szelleme szerint jól megítélt járulékokat, szolgáltatásokat, vállalkozáshoz segítést valóban forrásoldalról is biztosítani lehessen. Az azonban most, 1991. januárjában, illetve most február 5-én csak hipotézis valamennyi felelős vezető, politikus és közgazdász esetében, hogy egy mai gazdasági helyzetben az év folyamán hogyan fog alakulni a munkanélküliek száma. Márpedig a forrásoldal, amit e mögé kell biztosítani, ettől a számtól igen erősen függ. Vannak, akik 100 ezerre várják, vannak akik 200 ezerre, vannak, akik ezt meghaladó munkanélküliség elérését várják az év végére. Gondolom egyértelmű, hogy nem ugyanannyi forrásra van szükség akkor, ha a munkanélküliség szintje a mai szinten marad, vagy enyhén növekszik és nem annyira, ha 150 ezer embernek, 200 ezer embernek vagy azt meghaladó embernek kell biztosítani. Miután a költségvetés vitájakor többek között 9 milliárd forintot helyeztünk el abba az alapba, amelynek a forrását biztosítja, ebből indult ki az a gondolat, hogy nem kellene most eldönteni, hogy minden körülmények között az év közepén bevezetjük a forrásoldal másik részét biztosító járuléklevonást. Nem szabadna ezt most eldönteni azért sem, mert azt hiszem, hogy abban sincs vita képviselőtársaim és köztem, hogy a magyar lakosság és a magyar gazdálkodói kör további elvonásokkal, további szigorításokkal már nem terhelhető ebben az évben. Ezt a költségvetés, az adótörvények tervezésekor, azt hiszem, mindenki elfogadta, és nem terveztük további elvonások bevezetését ebben a körben. Ezért én magam, közgazdászként sem tudom elképzelni, hogy ezeket az egyébként helyes elvonási helyeket - amik a világon mindenhol léteznek, ahol maga a munkavállaló és a munkáltató is vállal kockázatot - csak úgy szabad bevezetni, ha ezzel egyidőben az egyéb, központi elvonási forrásokat arányosan csökkentik. Valószínűleg azok csökkentésével megteremtődik az érintetteknél a forrásoldala annak, hogy egy egyébként jobban, célzottabban működő járulékfizetési rendszerrel egy korszerűbb módszerre áttérjünk. De nem lehet a kettőben időbeli átfedés. A helyi adóknál is ugyanez a legsúlyosabb hiba, amit - megítélésem szerint - a Parlament elkövetett: a helyi adókra szükség van, de nem átfedéssel, hogy majd valamikor, ennek megfelelően, csökkenteni fogjuk a helyi adókat. Most elkövetjük - a tervezet elköveti - ezt egy másik törvény kapcsán. Ugyanakkor indokolatlan, mert nem állítható egyértelműen, hogy erre a forrásra minden körülmények között szükség van, hogy például a pénzügyminiszter úr új gazdaságpolitikai elképzelései által meginduló esetleges fordulat kapcsán is, a munkanélküliség olyan negatív irányú pályát fog tartani az év hátra lévő részében. Ezt a koncepciót még sem én, sem képviselőtársaim nem ismerjük. Nagyon remélem, hogy a gazdaságnak a munkavállalás oldaláról egy olyan gazdaságpolitikát fog ígérni, amely feloldja azt az ellentmondást, amit nem értett meg az általános vita kapcsán egy MSZP-s képviselőtársam igazán, amikor én azt mondtam, hogy munkanélküliség és hiánygazdaság legalábbis a gazdaságpolitikában valami hibára utal, valamit sejtet. Valószínűleg fel lehet oldani, és - bár a munkanélküliség eszközrendszerét meg kell teremteni, sokkal inkább azért félünk a munkanélküliségtől, mert nincs meg az a gazdaságpolitikai elem, ahová mondjuk át lehetne képezni azokat az embereket, akik munkanélkülivé váltak. Ma csak általában beszélünk átképzésről, és nem látjuk azt a gazdasági növekedési pályát, amely a leépülő gazdaság mellett mint új szereplő megjelenik. Én remélem, hogy 1991-ben ez a fordulat megtörténik, ez a gazdasági pálya felismerhetővé válik. Ezért állítom, hogy egy tudatos és jó irányú gazdaságpolitikai elmozdulás esetén nincs is szükség erre a második forrásnemre - de ha igen, akkor is az év közepén, amikor már nyilvánvalóvá válik ez, amikor megközelítettük az eddig létező források felélését. Akkor is joga van a Parlamentnek elővenni akár ezt a törvényt, akár a költségvetést, és megnézni, hogy a hátralévő időszak forrásoldalát, ha kell, hogyan és milyen módon kell megoldani. Most dönteni róla - amikor csak rossz megoldásról lehetne dönteni, hiszen egy időben sincs módunk a központi, az eddig elfogadott terheket csökkenteni - szerintem nem szabadna.
Ezt szolgálja az a javaslat, hogy maga a járuléklevonás, tehát a helyes irányú elmozdulás a forrásoldalban 1992. január 1-jén induljon. A javaslatot a szociális bizottság nem támogatja - ezt nyilván jól meg tudja majd indokolni saját maga. Biztos átérzi annak a lehetőségét, hogy a munkavállalók terhei növelhetők még ebben az évben annak érdekében, hogy egy biztosítás forrása képződjön. A gazdasági és a költségvetési bizottság sem támogatja - szíve joga, én csak szerettem volna elmondani az elhangzott érveket.
Nem támogatja ellenben az alkotmányügyi bizottság sem. Én a plenáris ülésen egyszer már szóvá tettem, és ezen túl minden alkalommal szóvá fogom tenni, hogy szeretném, ha szakmai kérdésekben - és ez szakkérdés, hiszen a forrásoldal megteremtésének az időpontjáról van szó - azok a bizottságok hozzanak bizottsági állásfoglalást, amelyek értenek is hozzá, amelyeknek ez a szakterületük. Én a magam részéről kérem képviselőtársaimat, hogy ne vegyék figyelembe ennek a bizottságnak a véleményét. Minden képviselőjét őszintén tisztelem, meggyőződése szerint szavazhat, de bizottsági véleményt, kérem, ne alkosson legközelebb ilyen esetben. (Taps a bal oldalról.)
A másik módosító javaslatom lényege az, hogy ha a járulékelvonás oldalán nincs maximálva a biztosítási járulék - ahogy a tervezetben szerepel - akkor a szolgáltatás oldaláról sem illik a biztosítási gyakorlatban maximálni. Minden megoldás elképzelhető. Számomra a szimpatikusabb - miután egy átmeneti időszak biztosítási szolgáltatásáról van szó - maximálni, mondjuk, a minimálbér háromszorosában a kifizetést, ahogy a tervezetben szerepel, de akkor korrektül csak az képzelhető el, hogy a járulék levonásánál is ugyanez a határ legyen megszabva. Ha ez nem megy, ha ennek a technikáját nem lehet a törvénybe beépíteni, akkor viszont, igenis meggyőződésem, hogy a szolgáltatási oldal maximumát el kell törölni. Úgy gondolom, a Kormányban is vannak olyan tagok, akik ezzel a véleménnyel egyetértenek. Éppen a nyugdíj-szabályozásunk kapcsán Surján László népjóléti miniszter úr elmondta, hogy elhibázott volt az a nyugdíjjárulék-levonási rendszer, ami eddig Magyarországon működött és működik ma is, amelyik olyan esetben sem maximálja az elvonást, mikor maximálja a szolgáltatást. Ő azt mondta, hogy ebben az évben ettől a hibájától ezt a törvényt még nem lehetett megszabadítani, de ígéri, hogy a nyugdíjtörvény koncepciójában csak úgy lehet szó a járulék maximálásáról, ha az elvonást is maximálni fogják. Most új törvényt vezetünk be. Talán az érintett szakminiszter gondolatát is szeretném, ha elfogadnák - én száz százalékig egyetértek vele: most nincsen kényszerpálya, kérem! Nem kellene azt a hibát beépíteni, amit hibásnak minősít majd minden szakember, minden biztosításban, a nyugdíjbiztosításunk kapcsán, nem kellene elsiklani felette. Meggyőződésem szerint a két megoldás közül valamelyiket választani kell, tehát összhangba kell hozni a szolgáltatást és a biztosítások díját.
A javaslatot sem a szociális bizottság, sem a gazdasági, sem a költségvetési bizottság nem támogatta - lelke rajta. Az érveimet képviselőtársaim hallották. Még egyszer megerősítem: ezt a javaslatot sem támogatta az alkotmányügyi bizottság. Meggyőződésem, hogy a biztosítási szakmában sem ők a legjáratosabbak, tehát bizottsági véleményükkel nem azért nem értek egyet, mert nemleges, hanem azzal nem értek egyet, hogy véleményt alkottak.
Következő módosító javaslatom talán még komolyabb gazdasági kérdést vet fel. A forrásoldalról a törvénytervezetbe - rutinból, félek attól, hogy nem lesz elégséges a forrás - bekerült - meggyőződésem szerint csak ilyen megközelítésből, hogy a forrását fogja biztosítani 1991-ben többek között a privatizációból származó bevétel. Én nem tudom, de szívesen hallanám erről a pénzügyminiszter úr véleményét, amikor forrásként akarjuk felhasználni a magyar társadalom vagyonát, azaz folyó költségvetési kiadás pótlásául szolgálna a privatizációs vagyon. Én magam tudom, több évtizeden keresztül volt hibás gazdaságpolitika - amit úgy gondolom, pénzügyminiszterünk is hibásnak minősít ennek kapcsán -, amely a költségvetés forrásoldalára használta a vagyonfelélést. Ebben nyilván váltás történt azonban két-három éve. Nem tudom a pontos időpontot, de azt biztosan tudom, hogy 1989-re és 1990-re a Nemzetközi Valuta Alappal kötött megállapodás hátterében a Kormány szándéknyilatkozatban fogadta el, hogy privatizációs bevételt folyó kiadásra nem fog fordítani. Miután nem ismerem még a Kormány háttértárgyalásait ebben az évben a Nemzetközi Valuta Alappal, nem tudom, hogy fölmondta-e ezt az alapvető elvet. A magam részéről megdöbbennék, ha a Nemzetközi Valuta Alap megengedte volna, elfogadta volna azt a közgazdasági nonszenszt, hogy privatizációs bevételből folyó kiadás forrása keletkezzék. Meggyőződésem tehát, hogy a törvényjavaslatnak ez a része ellentétes vállalt nemzetközi kötelezettségeinkkel. Nem olyan buta emberek ülnek, kérem, ezekben a nemzetközi szervezetekben, hogy ezt ne vegyék észre. De ha nem vennék észre - miután ez ellentétes a mi társadalmi érdekeinkkel -, akkor én fogom felhívni rá a figyelmüket, és erre megvan a közvetlen kontaktusom velük. Kérem, ne kelljen hogy erre sor kerüljön: tartsuk be azt a megállapodást, amit nemzetközi pályán kötöttünk, és ami összhangban van a társadalmi érdekekkel. Privatizációs bevételt költségvetési folyó kiadásokra a világon sehol nem szokás, nem hasznos és nem szabad költeni. (Zaj.) Azért javasoltam ennek a pontnak az elhagyását - én úgy érzem, erősen javító szándékkal.
Ezt a módosító javaslatomat a szociális bizottság nem támogatta, őket megértem. Nekik az előbb elmondottakat - ha ismereteik nem voltak -, nem feltétlenül kell, hogy figyelembe vegyék. Nekik mindenképpen az a szakmai hátterük, a meggyőződésem szerint, hogy forrást kell találni egy olyan területre, amelyben jogos igények merülnek fel. De hogy ezt a javaslatot a gazdasági, a költségvetési bizottság sem támogatta, ezt már szakmailag nem értem. Ha a bizottságok erre válaszolnak, szívesen venném tőlük az indoklást, hogy hogy, milyen szakmai megfontolásból - mivel ők szakbizottság, gondolom, politikai meggondolás nem volt mögötte - adták áldásukat arra, hogy vagyonfelélésre kapjon felhatalmazást a következő időszakra ez az alap. Itt is szeretném felvetni, hogy az alkotmányügyi bizottság nem támogatta ezt a javaslatot. Különösebben nem érdekel, hogy miért nem támogatta. Ez nem az ő szakterülete, ez biztos, hacsak nem abból a megközelítésből kellett volna állást foglalniuk, hogy nem aggályos-e nemzetközi szerződéseket megszegni. Akkor viszont nem értem a nemleges állásfoglalást.
Egy módosító javaslatot valamennyi bizottság támogatott. Nagyon örülök, és fontosnak tartom, de szeretném megerősíteni abban a képviselőtársaimat záró gondolatként, hogy az elmúlt időszak a törvényjavaslat eredeti formájában négyéves változat szerepelt, hogy a járulékfizetést egy viszonylag tág időszak alapjául szerezze meg a jogot és a mérték meghatározását a jogosult.
A törvénytervezetbe második fordulóban bekerült B változatként, hogy ezt szűkítsük be két évre. Meggyőződésem, hogy ez egy rossz irányú elmozdulás volt, hiszen éppen a nyugdíjrendszer egyik legnagyobb problémája az is, hogy az induló nyugdíj meghatározása rövid biztosítási időre szól. Ez torz induló nyugdíjakat határozhat meg, ami az egész rendszer működését kérdőjelezi meg. Nagyon örülök, hogy valamennyi bizottság azt az álláspontot foglalta el, hogy hosszabb biztosítási idő alatt jobb biztosítás alapjai teremthetők meg. Köszönöm, hogy meghallgattak.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. (Salamon László jelentkezik.) Következik Tellér Gyula képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Bocsánat. Salamon László képviselő úr kért soron kívül kétperces hozzászólásra lehetőséget.
Felszólaló: Dr. Salamon László, az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Köszönöm, Elnök Úr! Két percet sem fogok igénybe venni, csak Palotás János képviselőtársamnak a bizottság munkáját kritizáló megjegyzésére szeretnék röviden reflektálni. Tudtom szerint az Országgyűlés nem hozott olyan határozatot, amelyben Palotás János képviselőtársamra ruházta volna annak az eldöntését, hogy mely kérdések jogi kérdések, és mely kérdések nem jogi kérdések. Ez volna az egyik észrevételem.
A másik: a Házszabály 62. § (3) bekezdésének az emlékezetbe idézése. Idézem: "A törvényjavaslat tárgyalását a tárgy szerint hatáskörrel rendelkező bizottság, valamint a törvény-előkészítési ügyekkel foglalkozó bizottság készíti elő, illetőleg véleményezi." Ebből következik, hogy az alkotmányügyi bizottság minden egyes esetben köteles előkészíteni, illetve véleményezni ezeket a javaslatokat. Tulajdonképpen akkor járunk el rugalmasan, és hozzáteszem, hogy helyesen, de el is térünk a Házszabálytól, amikor az elnök adott esetben eltekint az ügyek bizottságunknak történő kiadásától, illetve bizottságunk mérlegelve azt, hogy valóban nem jogi természetű kérdésről van szó, mellőzi az állásfoglalást.
Ismételten hangsúlyozom, hogy nem látom annak alapját, hogy Palotás képviselőtársam saját maga számára vindikálja annak a megfellebbezhetetlen és kinyilatkoztatásszerű eldöntését, hogy valamely kérdés jogi kérdés, vagy sem. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Kis Gyula képviselő úr, az egészségügyi bizottság elnöke kért kétperces hozzászólásra lehetőséget.
Felszólaló: Dr. Kis Gyula József, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke
KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke:
KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: Köszönöm, Elnök Úr! A szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság nevében szeretném megköszönni Palotás János úrnak, hogy felhívta a bizottságunk figyelmét arra, hogy szociális érzékenységet tanúsítson. Ez példátlan akció a részéről, úgy is, mint a Vállalkozók Országos Szövetsége részéről.
Hálából szeretném azt mondani, hogy akkor, amikor ezt a 0,5 és 1,5%-ot elviselhetetlen tehernek ítéli meg az idei év második felére, és azzal kecsegtet, hogy inkább várjuk meg, hátha a gazdaságunk virágzásnak indul, és akkor erre az összegre egyáltalán nem lesz szükség. Úgy tudom - noha nem vagyok közgazdász -, hogy a Német Szövetségi Köztársaság gazdasága virágzónak tekinthető, mint ahogyan a francia gazdaság sem küzd válsággal. A Német Szövetségi Köztársaságban 2,3 %-ot fizetnek a munkaadók és 2,3 %-ot a munkavállalók erre az alapra. Franciaországban 2,3, illetve 4,2 %-ot. Ennek alapján nem tartom indokoltnak, hogy egy gazdasági csodában reménykedve a második félévben ne teremtsük meg a munkanélküliek segélyezésének, a Szolidaritási Alapnak az alapjait. Ez az 1,5, illetve 0,5 százalék 120 ezres év végi, és 95 ezres átlagos munkanélküliséggel számol, ezt prognosztizálja. Ha tényleg bekövetkezne az a csoda, hogy ennél kevesebb lesz a munkanélküli, akkor sem történik tragédia. Az így befolyt pénz ennek a Szolidaritási Alapnak a tartalékába kerül, azt felhasználhatja vagyonképzésre, profittermelésre, mint ahogy a világon mindenütt ezek az alapok tartaléktőkével működnek. Magyarországon is így működtek bányapénztárak, bányasegély, bányaládák kora óta, 200 éve. Csak ez a pénz eltűnt a 40 év alatt, és most kellene újra megteremtenünk. Ez a 0,5 százalék egyfelől megterhelést jelent annak, aki dolgozik, de azért gondolni kell arra, hogy lehetőséget teremt arra, hogy életben maradjon az, aki munkanélkülivé vált. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Palotás János képviselő úr kap kétperces észrevételre szót.
Felszólaló: Palotás János (MDF')
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Először is Salamon László képviselőtársamnak szeretném elmondani, hogy a bizottságnak a Házszabály szerint joga van magához vonni és véleményt alkotni. Nem ezt kérdőjeleztem meg. Nekem viszont jogom van elmondani, hogy nem tekintem az általam benyújtott javaslatokban szakértőnek egyik bizottsági tagot sem, ezért a bizottsági véleményükre igazán csak úgy tudok reflektálni, hogy valószínűleg szakmailag nem megalapozott. Önállóan azt szavaznak a bizottság tagjai, amit óhajtanak. Gondolom, hogy Salamon László képviselőtársam is föl fogja írni magának ezt a reflexiót minden esetben. Én is minden esetben a továbbiakban is élni fogok azzal a jogommal, hogy elmondjam, ha a bizottság ott foglal állást, ahol nem tartom szakmailag megalapozottnak. Többször fog ez a plenáris ülés előtt elhangzani az elkövetkező időszakban.
Ami a szociális bizottság részéről elhangzott: úgy érzem, nem voltam eléggé kifejező, bár minden, általa mondott gondolat a mondataimban benne volt. Elmondtam, hogy a világon mindenhol létezik ilyen járulék, ezeket a járulékokat be kell vezetni. Nem úgy szokás bevezetni egy újtípusú elvonást, hogy az előtte komplexen egy tételben elvont tömegből ezt nem engedem el. Ha közgazdaságilag előtte egy összegben elvontam mindent, ami a lakosság és a vállalati kör teherbíró képessége, akkor a finomító szabályokat nem illik bevezetni, csak oly módon, hogy egy időben az egyikben oldok, a másikat pedig bevezetem, ami szakmailag az egész világon ismert, megalapozott és még mértékében sem túlzott. Ezt is elmondtam, a javaslat is úgy szól, hogy a '92-es adótörvények kapcsán van lehetőségünk arra, hogy megfelelően figyelembe vegyük, hogy egy új típusú járulék bevezetésre kerül, ezért a személyi jövedelemadó terhelését az állampolgárnak és a vállalkozási nyereségadó terhelését pedig a gazdálkodó oldalnak ennek megfelelően mérsékelni kell, mert azt hiszem, hogy sem a német, sem a francia modell, pedig nagyon magasan adóztatott országokról van szó, nem jó összehasonlítási alap, mert az átlagos elvonási mérték mindkét országban - pedig nagyon magas elvonási rendszerrel működnek - alacsonyabb, mint Magyarországon. Köszönöm.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Soós Károly Attila, a költségvetési bizottság elnöke kétperces hozzászólással.
Felszólaló: Soós Károly Attila, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke
SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke:
SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke: Köszönöm, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Olyan kérdéseket vitatunk most, amelyek nem pártok szerint osztják meg a Parlamentet, és így a bizottsági döntésekkel kapcsolatban fölmerül az, hogy a bizottsági elnökök állást foglalnak. Palotás János két megjegyzésével szeretnék itt foglalkozni. Az egyik, amit arról mondott, hogy a privatizációs bevételt nem szabad folyó költségvetési kiadások fedezetére használni. Ezzel mi természetesen a legteljesebb mértékben egyetértünk.
A bizottságban úgy foglaltunk állást, hogy mégis az adott célra ilyen eszközök fölhasználhatók beruházási jellegű kiadások fedezésére. Természetszerűleg a Kormánynak meg a Parlamentnek ellenőrizni kell, hogy az itt fölhasznált privatizációs bevételek ne haladják meg az itt eszközölt beruházási jellegű kiadásokat.
Ha Palotás János úgy gondolja, hogy privatizációs bevételek beruházási jellegű kiadásokra nem használhatók föl, akkor szakmai egyet nem értés van közöttünk.
A másik kérdés ez a javaslata Palotás Jánosnak, hogy 1992. január 1-jétől kerüljön csak bevezetésre a járulék, amit a Szolidaritási Alap javára kell teljesíteniük a munkaadóknak és a munkavállalóknak.
Palotás János itt nagyon lelkiismeretesen utánanézett annak, hogy hogy foglalt állást a költségvetési bizottság az ő javaslatával kapcsolatban, de valószínűleg nem nézett utána annak, hogy hogy foglalt állást a többi, idekapcsolódó módosító javaslattal kapcsolatban.
Ugyanis a költségvetési bizottság nem támogatta a Kormány előterjesztését, annak ellenére, hogy a Kormány képviselői fönntartották az ülésen az álláspontjukat, hanem azt a módosító javaslatot fogadta el, amelyik szerint a járulék nagyságáról törvény intézkedik. Tehát a költségvetési bizottság nem támogatja azt, hogy most bevezetésre kerüljön, most elhatározásra kerüljön a 0,5, illetve 1,5%-os járulék bevezetése, hanem azt támogatja, amit itt Palotás János az előbb szóban elmondott, hogy kialakulhat esetleg az év közepére olyan helyzet, amikor ez elkerülhetetlenné válik. Ennek megfelelően nem célszerű előirányozni az 1992. január 1-jei bevezetést, mert akkor azt módosítani kellene.
A bizottság azt is figyelembe vette, hogy a költségvetés alakulásáról a pénzügyminiszter úr április vége felé valamikor be fog számolni az Országgyűlésnek. Akkor esetleg ott lehet találni forrásokat, hogyha többletforrásokra van szükség a Szolidaritási Alapnál. Ebben az esetben természetszerűleg elkerülhetővé válik a járuléknak egyáltalán a bevezetése ebben az évben, de azt az 1992. január 1-jei kötöttséget most nincs különösebb értelme vállalni. Ez volt a bizottság álláspontja. Köszönöm. (Gyér taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Ismét két percre Palotás képviselő úr kap szót.
Felszólaló: Palotás János (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, Elnök úr! Azt hiszem, hogy ez így normális. Először is szeretném elmondani, hogy amit Soós Károly Attila a második részében mondott a hozzászólásának, az számomra elfogadható. Majdnem biztos, be fogom nyújtani, hogyha a bizottság javaslatát a szavazáskor elfogadják, akkor én a sajátomat visszavonom.
Ellenben ez a kötet (felmutatja) ez ma reggel került kiosztásra, a részletes vita viszont most van, és valóban ezalatt, a mai nap folyamán csak ezt volt módomban megnézni, hogy az enyémről hogyan foglalt állást a bizottság. De nagyon korrektül foglalt állást az egész téma idevonatkozó kapcsán.
Ezt nem mondhatom el ehhez hasonló dicsérettel a bevezetőjének az első mondatára: az azért nagyon alacsonyra teszi Soós Károly Attilának azon gondolatát, hogy vitapartnereinek szerinte milyen a közgazdasági felkészültsége, még akkor is, ha udvarias formában mondja. De inkább az indoka miatt teszi nagyon alacsonyra, mert azért ugye tudni kell, hogy a törvényben nem látom azt, hogy ez beruházásra fordítódik, ez a megkötés. Ezt kicsit nehéz így követni. De nem ez a lényeg. Kérem, ne erre reflektáljon, hanem arra, hogy a privatizációs bevételben a gazdaság működő eszközei kerülnek eladásra, és ebből történik privatizációs bevétel, és ehhez képest egy intézmény nem szervben való eszközépítés, nem ugyanaz, legalábbis az én közgazdasági felkészültségemben. Köszönöm.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Most végre következhet Tellér Gyula képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetségétől.
Felszólaló: Tellér Gyula (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Énnekem tulajdonképpen két minőségemben lehetne most, vagy kellene most megszólalnom: egyrészt mint a gazdasági bizottság előadója - felkért előadója -, másrészt pedig saját nevemben, mint a foglalkoztatási törvény módosításával kapcsolatban egy kisebbségi vélemény előadója. Ha elnök úr nem látja akadályát, akkor az első minőségemben is teszek egy rövid megjegyzést. (Az elnök jelzi, hogy a képviselőnek jogában áll mindkét minőségében is fölszólalni.)
Én azokat a szakmai érveket, amelyeket Palotás képviselőtársunk elégtelennek tart, és a mérce alacsonyra helyezésével minősíti őket, nem tartom ilyeneknek, és egyetlenegy vonatkozását szeretném csak megemlíteni, mint mondjuk így, a vita egy további elemét az ő megszólalásának. Azt a rejtett, de félre nem érthető agressziót, ami az ő felszólalásában volt, és hogy odáig ragadtatta magát, hogy megfenyegeti a Parlament bizottságait, hogy amennyiben nem pártolnak át az ő nézeteire ugye, akkor nemzetközi fórumokon is föl fog lépni, hogy megtámadja a bizottságoknak a döntéseit. Őszintén szólva nagy furcsállással hallgattam ezt.
Ami a saját nevemben való felszólalást illeti, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a foglalkoztatási törvényhez beadott több módosító javaslatomat a bizottságok általában, vagy a bizottságok többsége elfogadta, kivéve egy módosító javaslatomat, amelyet az 1566-os számon adtam be, és amelyben a foglalkoztatási törvénytervezet 28. §-ának (4) bekezdését kívántam módosítani.
Csak emlékeztetek rá, hogy ez a helye a törvénynek szankciókat helyez kilátásba azokban az esetekben, amikor a munkavállalók önként, saját kezdeményezésükre hagyják el a munkahelyüket. Ebben az esetben a törvényjavaslat úgy rendelkezik, hogy a munkanélküli járadékot csak a munkaközvetítő hivatalnál való jelentkezés utáni 90 nap után folyósíthatják.
Nos, ugyanerre, a törvényjavaslatnak ugyanerre a helyére vonatkozott Gaál Antal képviselőtársunknak egy korábban már ismertetett javaslata. Talán nem haragszik meg Gaál Antal, hogyha nézeteimet az ő javaslatával vitatkozva fejtem ki, miután az én javaslatom ugyanezekre a pontokra vonatkozott, csak éppen ellenkező értelemben.
Gaál Antal módosító javaslatának az indoklásából az tűnik ki, hogy sokan a becsületes dolgozók közül nehezményezik, hogy munkakerülésre berendezkedő emberek a munkanélküli segélyre támaszkodva akarnak megélni, önként elhagyják a munkahelyüket, és ezzel voltaképpen növelik azoknak a számát, akik élősködnek a költségvetésen.
Úgy gondolom, hogy Gaál Antal képviselőtársunk nem rendszerében vizsgálta a munkaerőpiacnak a jelenségét, és ezért jutott erre a meggyőződésre. Igaz, hogy a munkaerőpiac az egy nagyon dinamikusan változó valami, mégis, hogyha egy adott pillanatát kimerevítjük, mondjuk, egy piaci szeletre vonatkozólag, akkor körülbelül úgy lehet leírni a munkanélküliségi helyzetet, hogy egy bizonyos típusú munkából mondjuk, van 100 munkahely, és ugyanakkor vannak 150-en, akik azt be akarják tölteni. Ha egyvalaki ebből a százból, aki már betölti a rendelkezésre álló munkahelyek egyikét - egyvalaki - kilép, és elmegy munkanélküli-segélyre, akkor egy másiknak nyilvánvalóan felajánlja a munkapiaci szervezet ezt az állást, az illetőnek az együttműködés jegyében és a törvényi szabályozás értelmében azt a helyet el kell foglalni. Tehát miközben egyvalaki kilép a munkaerőpiacra, és esetleg munkanélküli-segélyt vesz igénybe, közben egy másik valaki pedig belép az illető helyre, és az már nem tart igényt a munkanélküli-segélyre. Tehát globálisan az összes kifizetés ugyanannyi marad.
Ez az egyik dolog. Úgy gondolom, hogy pusztán azért büntetni valakit, mert elhagyja a munkahelyét, vagy általánosabban fogalmazva, hogy a munkaerőpiacon mozog, ezért valakit megbüntetni szerintem nem lehet, és nem kell.
Egy másik kérdés az, hogy vannak-e olyanok, akik a 100 és 150 egymással megfeleltetett számai között abba az 50-be akarnak folytonosan tartozni, akik munkanélküli segélyből élnek. Ez már egy olyan dolog, amit szerintem is akadályozni kell, de semmiképpen sem azon a módon, ahogyan azt Gaál képviselő úr javasolja. Mi történik ugyanis az ő javaslatának megfelelően? Ha valaki saját kezdeményezésre vagy akárcsak a saját kezdeményezés vélelmével kilép a munkaerőpiacra, akkor 150 napon keresztül, gyakorlatilag 5 hónapon keresztül nem jogosult a munkanélküli járadéknak a felvételére. Hát hogy mit jelent az, hogy valaki 5 hónapig kereset nélkül vagy jövedelem nélkül van, azt, azt hiszem, nem kell különösebben ecsetelni. Ez egy igen-igen súlyos büntetése annak, hogy valaki a saját kezdeményezésére kilép a munkapiacra. Ráadásul erre a súlyos büntetésre azért sincs szükség, mert ha nemcsak a munkapiacot nézzük rendszerében, hanem egyszerűen ezt a törvényt, amelyet módosítgatunk, egy paragrafussal odébb megyünk, akkor ki fog derülni, hogy nem kap munkanélküli segélyt, illetőleg be kell szüntetni a munkanélküli segély fizetését annak, aki nem működik együtt a munkapiaci szervezettel, például olyan módon, hogy nem fogadja el a felkínált állást, tehát a mi munkanélkülink, mondjuk Gaál képviselő úr módosításának megfelelően, ha kilépett a munkapiacra, és a következő napon állást ajánlottak neki, és nem fogadta el, mert olyan munkakerülő, mint amiről szó volt, akkor a törvény úgyis megszünteti 90 napra a munkanélküli járadéknak a folyósítását.
Én magam a következőket javaslom a törvénymódosításomban: azt, hogy valaki munkakerülő-e vagy sem, ne vélelmezzük előre pusztán egyetlen kilépés alapján. Azt javaslom, hogyha valaki három ízben lép ki egy évben, akkor a harmadik kilépésnél vélelmezzük már azt, hogy ő a munkanélküli segélyre pályázik, és akkor léptessünk életbe valamilyen, talán nem is a szankció szót akarnám itt használni, hanem egy olyan negatív érdekeltségi mozzanatot, amely esetleg távol tartja őt a további kilépésektől.
Ezt a negatív érdekeltségi mozzanatot én is abban látom megfogalmazhatni, hogy az illető a munkanélküli járadékot egy bizonyos ideig ne kapja, de semmiképpen sem gondolok 90 napra vagy 150 napra, gondolok csak 60 napra, azaz 2 hónapra. Szerintem ez is nagyon súlyos teher lesz az illetőnek a vállán.
Egy másik meggondolást is javaslok, azt ugyanis, hogy mi történik azzal, aki 90 napra, ahogyan az eredeti törvényjavaslat javasolja, vagy 150 napra, ahogyan Gaál képviselő úr javasolja, nem fog jövedelemmel rendelkezni. Ha az illető tényleg abba a körbe tartozik, amelyiket büntetni vagy elriasztani akar ez a két szigorú javaslat, akkor az illető igen hamar valószínűleg illegális módon fogja próbálni pótolni a hiányzó jövedelmet. Ezeknek az illegális módoknak a taglalásába nem kívánok belemenni, mindenki elképzelheti saját magának.
Végül még egy megjegyzésem van. Az ugyanis, hogy azonkívül, hogy a törvény logikája automatikusan megakadályoza az ilyen típusú magatartást, ilyen szempontból a törvénytervezet jól van felépítve, azonkívül még egy kifogásom van az ilyen típusú kényszerítő jellegű intézményekkel kapcsolatban, az hogy ez túlságosan emlékeztet engem - elnézést kérek, nem megbántásként mondom, de mégis ez a tény - a hatályos Munka Törvénykönyvének arra a szellemére, amely szerint az állam mint munkáltató egyszersmind ura és parancsolója a munkavállalónak, és a munkavállalót a szabad mozgásában akadályozhatja, és ha a munkavállaló ennek ellenére mozogni akar, akkor pedig keményen megbüntetheti, holott egy liberális gazdaságban a munkaviszony az egy szerződéses viszony, amely akármelyik oldalról felbontható és megszüntethető, megfelelő érdekek fennforgása esetén.
Ezt a szemléleti különbséget is tisztelettel Gaál képviselő úr figyelmébe ajánlom, de egyszersmind a tisztelt Ház figyelmébe is ajánlom, amikor azt kérem, hogy az én módosító javaslatomat fogadják el. (Taps az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Következik Szili Sándor képviselő úr a Magyar Szocialista Párttól. (Palotás János szólásra jelentkezik.) Kétperces? (Palotás János: Igen.)
Kétperces reflexióra kért szót Palotás János képviselő úr.
Felszólaló: Palotás János (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Úgy gondolom, megszólíttattam, és nem is engedhetem meg magamnak, hogy képviselőtársam értetlenségben maradjon, amivel én azt fejeztem ki, hogy nemzetközi szervezetekkel a magyar Kormánynak szerződése van, és az én információim szerint ez a törvényjavaslat ezt sérti; hogy én erre felhívom a figyelmet, ezt bizony én, lehet, hogy nem érthető, de én az országgyűlési képviselőnek feltétlenül feladatául adnám, hogy ne kövessünk el olyan hibát, amivel megszegünk egy vállalt nemzetközi szerződést. Ezen túlmenően a beszédemben egyértelműen azt is elmondtam, hogy ráadásul olyan kérdésről van szó, amely a magyar társadalom és gazdaság érdekeivel van összhangban, ez egy olyan nemzetközi szerződés volt, szándéknyilatkozat a magyar Kormányról az IMF megállapodásban, amely a magyar társadalom, gazdaság érdekeit szolgálja. Ezért különösen fontosnak tartom, hogyha ők nem tudnák, akár az ő segítségükkel is megakadályozzak egy olyan szerződésbontást, ami ellene van e társadalom és gazdaság érdekeinek. Igen, én ezt felvállalom, országgyűlési képviselői feladatomnak tartom. Köszönöm.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Tehát következik Szili Sándor képviselő úr.
Felszólaló: Szili Sándor (MSZP)
SZILI SÁNDOR (MSZP)
SZILI SÁNDOR (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az előttünk levő törvényjavaslat is jó példa arra, hogy mennyire szükségszerű lenne, ha a Kormány minél előbb letenne elénk egy tisztességes gazdaságpolitikai programot, mert csak ennek ismeretében lehetne megfogalmazni a tényleges aktív, az embereknek perspektívát nyújtó foglalkoztatáspolitikát, és lehetne válaszolni a fő kérdésre, mármint arra, hogyan is lehet a társadalom humán erőforrásait a leghatékonyabban mozgósítani és felhasználni erre a célra.
A magam részéről néhány gondolattal szeretnék érvelni az 1506-os számon benyújtott módosító javaslatom mellett, amelyik tulajdonképpen már egy kicsit itt az előző vitában előtérbe került, annál is inkább, értve arra, hogy tulajdonképpen arra vonatkozik, hogy a Szocialista Párt miért nem javasolja, illetve miért nem helyesli a törvényjavaslatban előírt munkavállalói, illetőleg munkaadói járuléknak a bevezetését.
Mi, szocialista párti képviselők több ízben kifejtettük, hogy nem tudunk egyetérteni olyan javaslatokkal, amelyek egyértelműen az állampolgárokra, a dolgozókra kívánnak egyre fokozódó terheket rakni. Legutóbb a költségvetési vitában fejtette ki Békesi képviselőtársam, hogy mi, szocialisták milyen racionális elgondolások alapján kívánjuk a költségvetést átcsoportosítani, többek között a munkanélküli segély finanszírozására is. Mi már akkor kimondottuk, hogy nem lehet a munkaadók, a munkavállalók türelmével visszaélni. Most itt fekszik előttünk a Kormány javaslata, hogy július 1-jétől 1,5, illetőleg 0,5%-kal növeljük az elvonásokat. A bizottsági vitában a Kormány képviselője megpróbálta nekem megmagyarázni azt, hogy ez a 0,5%, ami közvetlenül a munkavállalókat érinti, nem olyan jelentős összeget tesz ki. Én elmondtam ott neki, hogy azért a melósok is tudnak számolni és utánagondolni a dolgoknak, és tisztában vannak azzal, hogy azt az 1,5%-ot, amelyet a munkaadóknak kell kifizetni, azt is nekik kell megtermelni, és valójában az is az ő jövedelmüket csökkenti.
Úgy gondolom, ne essünk újból abba a hibába, mint a lakáskamatoknál, hogy nem figyeltünk fel a törvényben levő csapdákra. Különben is az a véleményem, itt már elhangzott és célzás történt rá, hogy ez a 2% nem lesz elegendő jövőre, még talán az idénre sem, s újabb elvonásokat kell majd megszavazni ennek a Parlamentnek, hogy a növekvő munkanélküliek létfenntartását biztosítani lehessen.
Hangsúlyozni kívánom, hogy mi nem ellenezzük azt az elképzelést, hogy a dolgozó társadalom is járuljon hozzá a foglalkoztatási problémák kezeléséhez, de ez csak egy kellően átgondolt gazdaságpolitika és szociálpolitika keretében lehet. Ezért mi nem fogadjuk el, hogy most döntsünk arról, mikor kerüljön bevezetésre a munkaadói és munkavállalói járulék. Javaslatunk, amelyet benyújtottunk, kapcsolódik az Országgyűlés január 16-án elfogadott határozatához, melynek értelmében a TB- és nyugdíjjárulék alapjáról és mértékéről a Kormány ez év augusztus 31-ig terjessze elő elképzeléseit.
Ez a mi véleményünk szerint bővüljön ki a munkanélküli-segély alapját képező járulékra vonatkozó javaslatokkal, amelyet 1992-től tartanánk célszerűnek bevezetni.
Tisztelt Ház! A társadalomban nemcsak az okoz feszültséget, hogy újabb terheket teszünk az emberek vállára, de az is, hogy az elmúlt évtizedekben hamis kép alakult ki bennük a munkanélküliségről, a munkanélküliekről. Hosszú időn át a munkanélküli fogalma egyenlő volt a munkakerülővel, és sajnos még ma is él ez a szemlélet. Azok, akik ma biztosnak tűnő munkahelyekkel rendelkeznek, nehezen hiszik el, hogy a megváltozott gazdasági helyzetben elveszthetik állásukat, biztos jövedelmüket. Sajnos a társadalom nagy többsége még mindig nem ismerte fel, hogy mennyire szükségszerű egy valódi szolidaritás, amely megadhatja a lehetőséget az önhibájukon kívül munkanélkülivé válóknak az élethez, az újrakezdéshez.
Mit tehetünk ebben a helyzetben? Úgy gondolom, hogy az előttünk álló időszak nemcsak arra alkalmas, hogy kellően átgondolt, a társadalommal is elfogadtatott finanszírozási és új munkahely-teremtési politikát alakítsunk ki, hanem arra is, hogy az emberekben tudatosítsuk az egymás iránti szolidaritást. Felismerjék annak szükségességét, hogy nemcsak maguk, hanem mások létbiztonságát is erősíthetik, ha aktív keresőként hozzájárulnak a munkanélküliség kezelésének anyagi bázisához. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket arra, hogy ennek a javaslatnak a vitájában még három képviselőtársunk kíván szólni, s utána tudjuk lezárni a részletes vitát, utána viszont határozatot kell hoznunk a társadalmi szervezetek közül a nemzetiségi és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásának felosztásáról szóló határozattervezetről, és néhány személyi kérdésben kell döntenünk. Ezért már most felhívom a figyelmüket, hogy pár perccel kénytelenek leszünk túllépni az ülésnek a tervezett időpontját.
Szólásra következik Hága Antónia képviselőnő a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.
Felszólaló: Hága Antónia (SZDSZ)
HÁGA ANTÓNIA (SZDSZ)
HÁGA ANTÓNIA (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat 2. §-a lehetővé teszi, hogy a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben levőket többletjogosultságok illessék meg. Ezeknek a többletjogosultságoknak viszont a törvényjavaslatban nyomát sem látjuk, sőt a munkanélküli-járadékra való jogosultság szabályozása éppen az elképzelhető leghátrányosabb helyzetben levőket sújtja többlethátránnyal, éppen őket zárja ki diszkriminatív módon a jogosultak köréből. Azokról a pályakezdőkről beszélek, akik nem rendelkeznek felső- vagy középfokú végzettséggel, azokról a szakképzetlen fiatalokról, akik kiszorultak a középfokú iskolákból, középfokú iskolába nem járhatnak, munkát nem kapnak. Az esélytelenek között ők a legesélytelenebbek.
Esélytelenek mint szakképzetlenek. Tudjuk: 12 munkanélküli segédmunkásra jut egy állásajánlat, s ez az arány tovább fog romlani. Azt is tudjuk, hogy a fiatalok körében a munkanélküliek aránya a munkanélküliség ugrásszerű növekedésének időszakában mindig többszörösen meghaladja az átlagot.
A szakképzetlen pályakezdők elhelyezkedési esélyei minimálisak. Nagyobb részük a létminimum szintje alatt élő családokban él, nevelkedik, depreszsziós, leépülő településeken él, szülei nagy valószínűséggel szintén a munkanélküliségtől leginkább veszélyeztetett rétegekbe tartoznak. A törvényjavaslat éppen őket, a legnagyobb létbizonytalanságban élőket rekesztené ki ebből a szerény juttatásból is, amelyből a tanulmányaik végére jutott pályakezdőket részesíti. A törvényjavaslat indoklása erre az eljárásra semmilyen magyarázatot nem ad, én el tudok képzelni néhányat, hallgassanak meg ebből kettőt.
Az egyik lehetséges indok az, hogy a munkanélküli-segély vonzereje kirántaná az iskolából az olyan tanulókat, akik egyébként ott maradnának, de hát ez a vonzerő nem is olyan nagy.
A törvényjavaslat szerint a munkaügyi központban való jelentkezésük után három hónappal válnak jogosulttá a segélyre, és csak akkor, ha ez alatt a három hónap alatt sem megfelelő munkahelyet, sem átképzési lehetőséget nem tudnak felajánlani neki, akkor is csak maximum fél évig kapja a minimálbér 75%-át.
A hátrányos helyzetű tanulók lemorzsolódása mögött ennél sokkal komolyabb okok is lehetnek. Komolyabb érv az lehet, hogy a szakképzetlen tizenéveseket nem munkanélkülieknek, hanem képzés nélkülieknek kell tekinteni, nem a munkaerőpiacon, hanem a képzési rendszerben kell megkeresni a helyüket. A problémának valóban ez a helyes megközelítése.
A jóléti államokban azonban, amelyek évtizedek szisztematikus munkájával kiépítették a szakmai alapozó, részképző, felzárkóztató és a veszélyeztetett fiatalokat védett környezetben tartó képzési formák gazdag rendszerét, az ifjúsági munkaerő-felesleget levezető parkolópályákat, ahol garantált és normatív szociális segélyek biztosítják a létminimumot gyakorlatilag minden fiatalnak, akik egyáltalán hajlandóak a megfelelő intézményekkel szóba állni, ott a szakképzetlen fiataloknak nem kell munkanélküli-segélyért folyamodniuk.
A legfontosabb valóban az, hogy ennek a rendszernek a kiépítése nálunk is megkezdődjön. De még ha látnánk is, mint ahogy nem látjuk a koncepciót, az elszánást, az anyagi és szellemi erőfeszítéseket a kormányzat részéről, hogy e célállapot felé előrearaszoljunk, akkor is azt kellene mondanunk, amíg ott tartunk, ahol tartunk, amíg a garantált normatív szociális segély intézménye ismeretlen, amíg a felsorolt képzési formák kapacitása az ifjúsági munkanélküliség várható méreteihez képest szinte elenyésző, addig ragaszkodnunk kell a szakképzetlen pályakezdők munkanélküli-segélyezéséhez, szorgalmazva azt, hogy az érintettek minél nagyobb hányadának minél rövidebb idő alatt szűnjön meg a segélye. Látható ez a 29. § (1) bekezdésében, amely tudniillik olyan képzési lehetőségeket fogad el, amelynek során a munkanélküli-járadék összegét eltérő rendszeres támogatásban biztosíthatjuk.
A pályakezdő munkanélküli-segélynek a szakképzetlenekre való kiterjesztése nemcsak amiatt a létminimumot meg nem közelítő kis pénz miatt fontos, amit az érdekeltek fél évig kaphatnak, bár amiatt is. És nem is csak azért, hogy ne erősödjön tovább a megfosztottság, a kirekesztettség ebben a körben is, de tudjuk, hogy az érintett fiatalok jelentős része meglehetősen idegenül mozog az intézmények és hatóságok világában, nem közelít hozzájuk, ha nincs rá nyomósabb oka. S ha a munkanélküli-segély mint nyomós ok hiányzik, akkor közülük nagyon sokan nem regisztráltatják magukat munkanélküliként, így a képzésük nem támogatható - lásd a 14. §-ban -, a munkaadó nem érdekelt a foglalkoztatásban, mert nem kap érte juttatást - lásd a 16. §-ban. Nem térítik meg a munkahelykereséssel kapcsolatos utazási költségeit, és persze a munkaviszonyban töltött idejüket sem növeli a segélyezés időtartama. Legfőképpen pedig nem érkeznek el hozzá a képzési lehetőségekkel kapcsolatos információk.
Meggyőződésem, hogy a tisztelt Háznak ezt az összeget a legrosszabb helyzetben lévők számára meg kell adnia, hogy a tisztelt Ház nem dönthet úgy, hogy a leginkább rászorultakat egyetlen fillér nélkül hagyja.
Most pedig befejezésként hadd mondjam el, hogy néhány képviselőtársam azzal keresett meg, hogy nem tartják etikusnak azt, ha gyerekeket, fiatalkorúakat részesítünk munkanélküli-segélyben. El szeretném mondani, hogy korkedvezménnyel tizenhat évesek családot alapíthatnak, és a mostani statisztikák szerint egyre többen alapítanak tizenhatodik évük betöltése után családot. Tehát a törvény bizonyos esetben nagykorúnak tekinti őket. El szeretném még azt is mondani, hogy ha ezek a gyerekek nem járnak iskolába, akkor családi pótlékot nem kaphatnak. Tehát itt a törvény megint csak nagykorúnak titulálja őket. De ha mégis úgy döntünk, hogy a tizenhatodik évüket betöltöttek nem ifjúságnak, hanem gyerekeknek tekintendők, akkor oldjuk meg tizennyolc éves nagykorúságukig a rendszeres iskoláztatást és a tankötelezettséget. Tudom, hogy ez nagyon furcsa és extrém ötlet, de azt hiszem, ez lenne talán a kivezető út belőle. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Balogh Gábor képviselő úr a Kereszténydemokrata Néppárttól.
Felszólaló: Balogh Gábor (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Annak idején még visszaléptem, de ha már megkaptam a szót, szeretném felhívni néhány dologra a figyelmet, ami a későbbiek során valószínűleg vissza fog csengeni a fülünkben. Képviselőtársaim nagy része elmondta azt, amit szándékoztam elmondani, és ami még nem hangzott el, abból egy-két ízelítőt adnék.
Tulajdonképpen a legnagyobb problémát számomra is, és mindenki számára a definíció jelenti. Hogy mi mit jelent? És így kezdjük a végén. Mit jelent az, hogy kereső tevékenység? Ebbe a definícióba - amit meghatározott a beterjesztett törvényjavaslat - minden olyan jellegű munkavégzés, amelyért a munkavállaló díjazásban részesül, a szerzői jogvédelemben részesülő alkotómunka - ide nem értve a lektori és a szerkesztői tevékenységet - kivételével. Vagyis eleve egy olyan hatalmas foglalkozási ág kiesik ebből, illetve olyan munkatevékenység, illetve olyan ügyletek sorozata kiesik ebből, amelyek valójában nyereséggel, illetve jövedelemszerzéssel járnak. Így gondolok különféle kereskedelmi ügyletekre, a részvényektől kezdve egészen a szerzői jogvédelem alatt álló tevékenységekig.
Különösen ismert a könyvírás. Vannak, akik hivatásszerűen ebből élnek meg, és hivatásszerűen - hogy így mondjam - milliomosok lehetnek. Különösen a jelenlegi időszakban, ha különféle termékekre specializálják magukat. Én mindenképpen fontosnak tartanám, hogy ne csak munkaviszony-centrikusan közelítsük meg a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló passzusokat.
A másik ilyen nagyon fontos, hogy a foglalkoztatási formák is óriási mértékben megváltoztak. Ezt mutatja, hogy egyre inkább a magánszféra felé vonulnak, és itt nem tipikus munkaviszony-centrikusság áll fenn, teljesen más foglalkoztatási, tevékenységi formák élnek. Itt nem beszélve a segítő családtagi jogviszonytól kezdve a különféle időszakos tevékenységekig, amelyeket a nyári időben vagy esetleg egyéb idényekben folytatnak.
Ezek mind olyan jellegű tevékenységek, amelyek bizonyos értelemben munkavégzésnek minősülnek, bizonyos értelemben ügyleteknek, különösen, hogyha gondolunk arra, hogy a jelenlegi társas formák közül létrejöhetnek brókercégek, amelyek elsődlegesen ügyletekkel foglalkoznak.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a munkanélküliekkel, valamint a foglalkoztatással foglalkozó hivatalok szoros együttműködésbe lépjenek az önkormányzatokkal, a társadalombiztosítással és nem utolsósorban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatallal. Ezt azért tartom fontosnak, mert lehetővé teszi a törvény, hogy valaki munkanélküli-járadékban részesüljön, és emellett kereső tevékenységet is folytasson egy meghatározott szintig. Itt különösen az ellenőrzési, visszacsatolási lehetőségeket, illetve a formákat nem látom teljes egészében világosan a törvényben kifejtve. Itt óriási problémákkal kell majd a későbbiek során is számolni, illetve szembenézni.
Végezetül a társadalombiztosítással kapcsolatban, illetve a járulékfizetéssel kapcsolatban ejtenék egy-két szót. Látszik, hogy a törvényjavaslat még a múlt évben került benyújtásra, és megelőzte a társadalombiztosítási törvénycsomagot, amit a Parlament ez év elején, januárban tárgyalt. Így nem világos egyértelműen, hogy a szolgálati idő alatt mit ért, a tíz évet vagy pedig a húsz év szolgálati időt érti-e. Ugyanúgy kicsit elnagyolt az egyeztetés a társadalombiztosítás illetékes szerveivel a nyugdíjazás tekintetében is. És nagyon fontosnak tartanám, hogy ha már törvényi szinten nem is, de végrehajtási szinten megtörténjék az ilyen jellegű egyeztetés.
És még egy valamire hívnám fel a figyelmet, ami talán elkerülte képviselőtársaim figyelmét. Mégpedig amikor az alapokról volt szó. Miből pótolandó a hiány? Megállapítjuk most az 1,5%-ot a munkáltatók terhére és a 0,5%-ot a dolgozók terhére. Előfordulhat, hogy az így befolyt összeg nem elegendő, és ezt a költségvetésből kell pótolni. A bizottságunk által elfogadott egyik javaslat szerint, hogy az állami költségvetés csak a hiány 10%-át pótolja, azt meghaladóan pedig már nem pótol. Ez magyarul annyit jelent, hogy várható, hogy év közben is módosítani kell a járulékoknak a mértékét, és ez bizonyos értelemben többletterhet jelent. Úgyhogy nagyon fontosnak tartanám, hogy a 40. §-ban az idei évben legalább ezt a részét ne fogadja el a Parlament. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik dr. Csépe Béla képviselő úr a Kereszténydemokrata Néppárttól.
Felszólaló: Csépe Béla (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP) Tisztelt Ház! Csak doktor nélkül szólok hozzá. Én a költségvetési bizottság előadójaként jelentkeztem szólásra, de miután az együttes jelentés a bizottság álláspontjait tartalmazza, bizottságunk elnöke is szólt, és az idő is előrehaladott, és mindössze egész röviden azt szeretném megvilágítani, hogy bizottságunk álláspontja hogyan alakult a munkanélküli-járadék pénzügyi forrását illetően. Nagyon röviden. Több lépcsőben tárgyaltuk.
Az alapállásunk az volt, hogy nem szabad már a munkavállalókat, a munkaadókat tovább terhelni. De miután a költségvetésből azt a bizonyos Szolidaritási Alapra szánt 9 milliárdot sikerült, ugye, biztosítani, a bizottság is osztotta azt a kormányvéleményt, hogy a pénzügyi forrásnak tulajdonképpen háromlábúnak kell lenni, tehát a munkaadók és a munkavállalók is be kell hogy lépjenek.
Ugyanakkor úgy véltük, hogy ennek most csak a törvényi keretét kell biztosítani, és nem a százalékos mértékét. Ez a felfogásunk találkozott Szili Sándor képviselőtársunknak 1506-os módosító indítványával, amit a bizottságunk támogat. Ugyanakkor nem támogatjuk Szili Sándornak azzal kapcsolatos indítványát, amelyben határidőt szab a Kormánynak a százalékos mértékkel kapcsolatban. A mi felfogásunk szerint ez ennek az évnek és a következő évnek is, ha gazdasági képletben gondolkozunk, egy olyan ismeretlenje, amelyet sem most, sem a közeljövőben igazán meghatározni nem lehet. Ezért felfogásunk szerint, amennyiben a tisztelt Ház elfogadja majd a költségvetési bizottság által is támogatott azt a javaslatot, hogy csak törvényi felhatalmazás legyen, ez azt jelenti, hogy bármikor az év folyamán, amikor szükséges és olyan mértékben, amilyen mértékben szükséges, kerüljön meghatározásra ez a százalék.
Van még ez a társadalombiztosítási összefüggés, mert Szili Sándor javaslata is arra vonatkozik, hogy a társadalombiztosítási járulék majdani meghatározásával együtt kerüljön ez meghirdetésre. Itt megjegyezném azt, hogy amikor a forrást keressük, a társadalombiztosításban is kereshetjük, mert például a munkanélküli-járadék után fizetendő társadalombiztosítás mértéke meggyőződésünk szerint bizonyára csökkenthető.
Azonban azt a módosító javaslatot, amely ennek már előre történő megállapítására vonatkozott, nem tudtuk támogatni, mert ezt csak a társadalombiztosítási járulékkal kapcsolatos javaslat tartalmazhatja. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Laborczi Géza képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetségétől.
Felszólaló: Laborczi Géza (SZDSZ)
LABORCZI GÉZA (SZDSZ)
LABORCZI GÉZA (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Boros László képviselőtársam már elmondta, hogy nem szokás a Parlamentben mások módosító indítványához szólni. Ehhez a hagyományhoz csatlakozom én is, amikor másokét is ajánlom figyelmébe a magamé mellett.
A megyei, mint Szabolcs megyei szempontokat és mint országos szempontokat szeretném összekötni, amikor a képviselőtársak figyelmébe ajánlok egy-két módosító indítványt, egyrészt az anyagi támogatással kapcsolatosan. Nyilvánvaló, hogy az, aki kenyérgondokkal küzd, annak elsősorban és magától értetődően pénzre és anyagi támogatásra van szüksége. A megyében, Szabolcs-Szatmár megyében a munkanélküliek helyzete az országosnál is aggasztóbb, és rendkívül nagy problémákat okoz. Az ottani munkaügyi központ jelentése szerint a mögöttünk lévő évben 10 545-en részesültek munkanélküli segélyben, és ez az országos létszámnak 15%-át teszi ki. A megye országosnál is alacsonyabb kereseti színvonala és a segélyszámítás módja éppen ezért a kifizetett összegek átlagában is megmutatkozik, mert hiszen a megyék közül a legalacsonyabb a kifizetett összeg. Ezért a szociális bizottságnak, amely az együttes jelentés 41. pontjában található, ahol is a munkanélküli járadék összegének alsó határa a mindenkori minimális bérben állapítható meg, azt gondolom, hogy egy ilyen hátrányos helyzetű megyében, mint Szabolcs megye, igencsak jelentősen segítheti az amúgy is nehéz körülmények között élő embereket.
A második témakör, amihez hozzászólok, az az elbocsátások kérdése. Szintén egy képviselőtársam javaslatához kapcsolódva, az együttes jelentés 29. pontjában, 1495-ös számú módosító indítványt nyújtott be Kósáné dr. Kovács Magda, ahol a 24. § (1) bekezdését módosítja, mégpedig abban az összefüggésben, hogy a munkaadók kötelesek bejelenteni azt, hogyha 10 főnél több embert elbocsátanak, és ezt egyeztetni kötelesek.
A megyénkben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, rendkívül sok az ingázó, akik följárnak Budapestre, és más megyékben is nyilvánvalóan az elbocsátásoknál ők azok, akik legelőször szóba kerülhetnek az ingázó mivoltuk és az alacsony szakképzettségük miatt.
Az utolsó és a harmadik, amihez hozzászólok, Rózsa Edittel közösen adtunk be 1595-ös sorszám alatt kezelt módosító indítványt, ami az együttes jelentés 75. pontjában található. Ezzel a módosító indítványunkkal mi az emberi szempontokra szerettük volna felhívni a tisztelt Ház figyelmét, hogy ezek a szempontok jelenjenek meg a törvényben is.
Tudjuk nagyon jól, mint ahogy említettem, a munkanélkülieknek elsősorban pénzre és megélhetésre van szükségük, de nyilvánvalóan, hogy az emberi szempont és az emberi megértés is fontos a törvényben, hiszen erről az általános vitában Grezsa Ferenc és Frajna Imre képviselőtársam már szólt. Azt a logikát próbáltuk meg végigvinni, hogy ez a törvény minden pontján jelenjen meg egyrészt mint általános szempont, ehhez Grezsa képviselőtársam nyújtott be módosító indítványt a 3. §-ban, és ehhez kapcsolódóan ezt a szempontot igyekeztünk logikusan végigvinni a törvény minden egyes helyén, éppen úgy az Országos Munkaügyi Központ, illetve a megyei munkaügyi központoknál, hogy itt ezeket a szempontokat a munkaügyi központok emberei is vegyék figyelembe és ennek segítségével végezzék a munkájukat.
Azt gondolom, hogy ezek azok a csatlakozási pontok, hogy ha majd kialakulhat egy szociális védőháló vagy egy mentálhigiénés hálózat, hogy akkor a többi törvények ehhez a már meglévő törvényhez kapcsolódhassanak. Így kérem tehát ezeket a módosító indítványokat és a saját módosító indítványunknak is az elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Következik Sápi József képviselő úr a Magyar Demokrata Fórumtól.
Felszólaló: Sápi Józ se f (MDF)
SÁPI JÓZSEF (MDF)
SÁPI JÓZSEF (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örülök, hogy ma a módosító javaslatom már szóba került. Az 1491-es számon benyújtott módosító javaslatról van szó, amely a törvénytervezet egyik legérzékenyebb pontját célozta meg. Ezért természetes a vélemények polarizáltsága, ezt tapasztaltam a bizottsági viták során.
Úgy vélem, hogy egy kiépült piacgazdaságban idegen test a minimálbér fogalma. De ha a jelen átmeneti időszakunkban, amikor még nem igazán működik a piacgazdaság, rákényszerülünk arra, hogy a minimális bért meghatározzuk, legyünk konzekvensek ezzel a szükséges rosszal szemben.
A törvénytervezet 27. szakaszának (4) bekezdésében az általam elhagyni javasolt rész mintegy azt sugallja, hogy lehet, akár teljes munkaidőben is foglalkoztatni munkavállalókat minimálbér alatt. Ismerem az ellenérveket, miszerint ezt nem itt kell szabályozni. Ez igaz. De meglátásom szerint az itt megfogalmazottak nincsenek összhangban egyéb törvényhelyekkel.
Más eset, ha valaki részmunkaidőben dolgozik, és ezért kevesebb a jövedelme a minimális bérnél. Szeretném kiemelni, hogy gyakori az, amikor kényszerhelyzet okozza a részmunkaidős munkavállalást. Elsősorban a kisgyermekes anyákra hívnám fel tisztelt képviselőtársaim figyelmét. Sajnos, közülük sokan, minden törvényi előírás ellenére, kiszolgáltatottak a munkáltatókkal szemben.
Mindezeken túl fokozza kifogásomat az érintett bekezdéssel szemben az a tény, hogy sok kistelepülésen jellemző, hogy teljes munkaidőben kevesebbet keresnek, mint a törvényi előírás. Egyedüli munkalehetőség folytán nincs mód választásra. Meggyőződésem, hogy a módosító javaslatom elfogadása nem csupán a munkavállalókat, hanem a munkáltatókat is kedvezőbb helyzetbe hozza.
Ezért szeretném kérni a tisztelt Ház támogatását, és mivel ma egy kicsit rendhagyó módon folyik a részletes vita, tudniillik egymás módosító javaslatait vesszük pártfogásba, szeretném felhívni Komor Sándor képviselőtársam módosító, csatlakozó módosító javaslatára a tisztelt Ház figyelmét. Komor Sándor a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság egyik módosító javaslatához kapcsolódva adott be módosító javaslatot. Véleménye szerint a 29. szakasz (1) bekezdésének c) pontja jelenlegi formában nem vesz tudomást arról, hogy jövedelem nemcsak munkavégzés során keletkezhet, hanem annak számos egyéb forrása is van. Indokolatlan, hogy olyanok munkanélküli járadékhoz jussanak, akiknek jövedelme nem munkaviszonyból, hanem más forrásból, például osztalék, kamat, bérleti díj és egyéb dolgok, tehát ezekből származik, és meghaladja a mindenkori minimális bér összegét.
Példaként szeretném említeni, hogy az a volt vb-titkár, akit nem választottak jegyzővé, hat havi illetményt kaphat. Munkaviszonya megszűnik a jegyző kinevezésével, de ha nem változik meg a csatlakozó módosító indítvány értelmében a törvényszöveg, akkor a hat havi - nem is alacsony illetmény mellett - még a munkanélküli járadék is megilleti. Kérem, hogy az említett két módosító javaslatot a felsorolt érvek figyelembevételével támogatni szíveskedjenek. Köszönöm. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Kósáné dr. Kovács Magdolna képviselő asszony a Magyar Szocialista Párttól.
Felszólaló: Kósáné dr. Kovács Magda (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miután a hátralévő három képviselő közül én vagyok a hetedik, azt az egyet tehetem az ügy érdekében, hogy egyetlen témában nagyon röviden próbálok szólni.
A törvényben felvázolt érdekegyeztetési rendszerrel kapcsolatban engedjenek meg nekem néhány mondatot. Még egyszer megismételném a szocialista frakciónak azt a véleményét, hogy az a kísérlet, amellyel ez a törvényjavaslat kodifikálni igyekszik a tripartit érdekegyeztetési rendszert, rendkívül jelentős, hiszen a ma működő Érdekegyeztető Tanácsnak sincs jogszabályi alapja, ezért a foglalkoztatási érdekegyeztetés megfogalmazása - ha úgy tetszik - történelmi jelentőségű lépés.
Mégis jogos felvetni azt a kérdést, hogy ez a rendszer, amelynek a körvonalait a törvény megrajzolja, vajon működőképes-e. Attól tartunk, hogy nem. Nem működőképes azért, mert a törvény csupán leírja azt a tripartit érdekegyeztető rendszert, nem tud választ adni arra a kérdésre, hogyan jönnek létre ezek az érdekegyeztető szervezetek, mi a genezise ennek a tripartit struktúrának.
A kérdés nem felesleges, hiszen napi politikai tapasztalatok bizonyítják, hogy a három oldal közül egy biztosan, de talán kettő strukturális és működési válsággal küzd, a munkavállalók és a munkaadók képviselői szinte a véletlen erejével kerültek a tárgyalóasztal mellé, és különösen a munkavállalói oldalon az együttműködés a belső konfliktusok miatt szinte lehetetlenné vált. Éppen ezért minden szomorú esély megvan arra, hogy a törvényben leírt testületek nem fognak tudni működni, vagy kijelölés alapján foglalják el a helyüket az egyeztető rendszerben, ami már a korábbi tapasztalatok alapján rendkívül szerencsétlen helyzet lenne.
Ugyancsak felvethető az a kérdés, ami a mai vitában is már elhangzott, hogy a munkavállalói szervezetek mai nagysága, szervezettsége a valódi társadalmi támogatottságot tükrözi-e. Úgy gondolom, hogy erre a kérdésre először a Szabad Demokraták által benyújtott törvényjavaslat próbált megfelelő választ adni. Utaltam erre az általános vita során is, hogy a szocialista frakciónak a magánszemélyek jövedelemadójáról a törvénytervezethez benyújtott javaslata éppen a Szabad Demokraták törvénytervezete alapján próbált meg választ adni a munkavállói szervezetek valódi társadalmi támogatottságának kérdésére.
Úgy gondolom, hogy az a parlamenti szavazás, amelyik ezt a munkavállalói érdekképviseleti erőfelmérést végül is elvetette, rendkívül tanulságos válasz, hiszen lehet aggódni amiatt, hogy valódi társadalmi támogatottsággal nem rendelkező szervezetek rátelepednek az érdekegyeztetési rendszerre. Lehet ezeket a szervezeteket politikai cimkével ellátni, mégis úgy gondolom, hogy elsősorban azokat a lépéseket kellett volna és kellene a jövőben is támogatni, amelyek ezt a valódi társadalmi támogatottságot próbálják meg objektíve lemérni. Nagyon tanulságosnak tartom, hogy az akkori szavazásban egyetlen olyan parlamenti frakció volt, amelyik egyöntetűen nemmel szavazott erre a tisztázási lehetőségre - ez a Fiatal Demokraták parlamenti frakciója volt.
A harmadik kérdés az: van-e ebben a jelenlegi helyzetben jó megoldás. Úgy gondolom, hogy igazán jó megoldás nincs, hiszen szó nélkül tudomásul venni azt, hogy egy valószínűleg működésképtelen érdekegyeztető rendszer kerül a törvénybe, az majdnem cinizmus lenne. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy hatályos jogszabályban rögzített elvünk, a reprezentativitási elv, a mai politikai tolerancia határai között nem lenne érvényesíthető, annál is inkább nem, mert a munkavállalói érdekképviseletek közötti tisztázatlan helyzetben ezt az elvet erőszakolni minden valószínűség szerint nem lenne célszerű, és a későbbi kibontakozást gátolná meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék azért elnézést kérni, hogy ilyen késői órán különös kegyetlenséggel megindokoltam azt, hogy miért vonok vissza egy módosító indítványt. Ezt a szándékomat az alkotmányügyi bizottság ülésén bejelentettem, ahol a FIDESZ képviselője nem volt jelen, ezért nem juthatott az ismeret Mádi László képviselőtársamhoz, úgy ítélem meg, hogy a későbbi, hatékony és valamennyi érdekképviselet érdekeit egyformán szolgáló rendezés reményében az 1493-as számon benyújtott 2. pontban rögzített módosító indítványomat nem tartom fenn. Fenntartom viszont azt a véleményemet, hogy a munkavállalói érdekképviseletek helyzetének tisztázatlansága elsősorban azoknak árt, akiknek a legnagyobb védelemre lenne szükségük: a veszélyeztetett helyzetben lévő munkavállalóknak. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Úgy vélem, magyarázattal kell szolgálnom, hogy miért ilyen későn került sorra a képviselő asszony. Amikor bejelentettem, csak három jelentkező volt, utána egy-egy frakcióból csoportosan jelentkeztek, törekedtem arra, hogy ne maradjanak azonos frakcióból egymás mögé későbbi felszólalók. Kérem, hogy jelentkezzenek, akik hozzá akarnak szólni, nem nagyon tudjuk átlátni, hogyan tudjuk a munkát folytatni, illetve a mai programot befejezni. Hozzászólásra következik Derdák Tibor képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetségétől.
Felszólaló: Derdák Tibor (SZDSZ)
DERDÁK TIBOR (SZDSZ)
DERDÁK TIBOR (SZDSZ) Igyekszem röviden szólni, az 1505-ös és 1722-es számú módosító javaslatokat szeretném megtámogatni mint olyan körzet lakója, ahol a munkanélküliség már-már népbetegségnek tekinthető. Számos faluban az a helyzet, hogy a családok nagy részében már van munkanélküli, de olyan falut is tudnék mondani, ahol 80% körül van a munkanélküliség. Ez a kór természetesen a fiatalokat sújtja, ezért szeretném megtámogatni azt a két javaslatot, amely szeretné pártfogásába venni az ily módon kallódó fiatalokat.
El kell mondanom, hogy a kis falvakból a városi szakmunkásképzőkbe kerülő fiatalok az idegen környezetben gyakran kimaradoznak az iskolákból, szakma nélkül kerülnek vissza a faluba, ahol nincs munkaalkalom. Mivel sem iskolába, sem dolgozni nem járnak, egyéb szervezetek pedig nem működnek a falvakban, az egyház is igen gyenge, senki sincs, aki rájuk nézzen. Beszámolhatok róla, hogy ezek a gyerekek nem tétlenkednek. Feketemunkákat vállalnak, ahol nem védi őket a Munka Törvénykönyve. Vannak, akik eljárnak a mezőre kukoricáért, az erdőre fáért, és ismerek olyan fiatalokat, akik bicikli felújításával foglalatoskodnak, és tudom, hogy mióta beindult a tevékenységük, sorra tűnnek el a környékről a kerékpárok, amelyeknek alkatrészei újabb bicikliken tűnnek fel.
Egyre gyakoribbak éjszakánként a betörések. Ezek a fiatalok tehát ahelyett, hogy szakmát szereznének, ahelyett, hogy versenyképes munkaerővé válnának a nemzetgazdaság számára, ahelyett az élet iskolájába járnak. Az új magyar demokráciának, úgy látszik, más terve van velük. Ezzel szemben, ha bekerülnének a munkaközvetítő irodák nyilvántartásába, kötelesek lennének elfogadni valamelyik képzési lehetőséget - hiszen a törvény így szól. A munkaközvetítő iroda pedig nyilván érdekelt volna abban, hogy ne kelljen munkanélküli-segélyeket kiutalni nekik minden hónapban, tehát végre lenne egy állami szerv, amelyik csipkedné magát a fiatalok beiskolázása terén.
Mindezen megfontolások alapján ajánlom a tisztelt Ház figyelmébe Havas Gábor módosító indítványát és a Hága Antónia-féle javaslatokat. E két javaslat összefügg, és csak együtt értelmes. Köszönöm. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Pokorny Endre képviselő úr a Magyar Demokrata Fórumtól. (Zaj.)
Felszólaló: Pokorny Endre, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója
POKORNY ENDRE, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
POKORNY ENDRE, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság előadójaként jelentkeztem hozzászólásra.
Bizottságunk megtárgyalta a törvényjavaslatot, és 1685-ös számmal bezárólag a módosító javaslatokat is. Elkészült a bizottság összegző véleménye - ezt követően azonban még módosító indítványok érkeztek. Ezeket bizottságunk holnap tárgyalja meg, így kérem, hogy összegző véleményünket a legközelebbi alkalommal mondhassuk el. Köszönöm szépen.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Felszólalásra jelentkezett még dr. Gali Ákos képviselő úr a Demokrata Fórumtól. (Orbán Viktor jelentkezik.)
Bocsánat, Orbán Viktor képviselő úr ügyrendi hozzászólást kért.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Orbán Viktor (FIDESZ)
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) Tisztelettel kérem az elnök urat, hogy fontolja meg: ne hozzuk a fölszólalni kívánókat abba a nagyon helyes és némileg talán kicsit megalázó helyzetbe, egy olyan pillanatban, amikor mindenki fáradt - lassan fél órával az ülés záró határideje után még mindig folyik a vita -, egy nagyon fontos kérdésben nyilván fölkészült képviselők szeretnék kifejteni az álláspontjukat, de a Ház közössége nincs abban a helyzetben, hogy a kifejtett álláspontokat meg tudja fontolni.
Javaslom az elnök úrnak, gondolja meg, nem kellene-e mégis befejeznünk. Lejárt az időnk. Ezeket az álláspontokat legközelebb meg kellene hallgatnunk, meg kellene fontolnunk. Nem tudjuk, megítélésem szerint nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy nagyon fontos kérdésben komoly álláspontokkal kalkuláljanak a frakciók. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Igaza van a képviselő úrnak, ezért tettem szóvá, hogy amikor említettem, három képviselő jelentkezett, és utána egyenként jelentkeztek. Az utolsó képviselő, aki felszólalásra jelentkezett, dr. Gali Ákos képviselő úr. Úgy gondolom, hogy célszerű lenne lezárni ezt a részletes vitát. (Közbeszólások.) Addig nem zárhatom le, amíg képviselő szólásra jelentkezik.
Megkérdezem Gali Ákos képviselőt, hogy kíván-e szólni.
Felszólaló: Dr. Gali Ákos (MDF)
GALI ÁKOS, DR. (MDF)
GALI ÁKOS, DR. (MDF) Megoldottam volna ezt a dolgot, rendkívül röviden. Orbán Viktor hozzászólása előtt ugyanis azt akartam bejelenteni, hogy egyrészt az idő előrehaladott voltára tekintettel, másrészt arra tekintettel, hogy a bizottságok, illetve a Kormány többségében elfogadta Markó Istvánnal közös javaslatainkat, nem kívánom azokat részletesen kifejteni.
Persze nem volnék debreceni képviselő, ha nem mondanám azt magamban - Lúdas Matyira emlékezve -, hogy háromszor verem ezt vissza kendteken.
Egyetlen megjegyzést mégis hadd tegyek, a türelmükkel visszaélve, utalva egy visszavont módosító indítványra, ami a munkaügyi szervezet működési költségeinek kivételével foglalkozott volna. Ezt visszavontuk, de fölhívnám a Kormány figyelmét arra, hogy valóban fontolja meg a gyakorlati eljárás során, hogy milyen költségeket fog a Szolidaritási Alapból a munkaügyi szervezet működtetésére fordítani. Köszönöm a figyelmüket, tényleg nem kívánok többet beszélni. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Ebben a helyzetben megérett a szituáció arra, hogy lezárjuk a vitát, és a miniszter úr, gondolom, a határozathozatal előtt megteheti az összefoglaló észrevételét. Vagy most kíván a miniszter úr szólni? (Igen.) Akkor miniszter úrnak adok szót. (Salamon László jelentkezik: Ügyrendi.)
Bocsánat! Ügyrendi hozzászólásra kért lehetőséget Salamon László, az alkotmányügyi bizottság elnöke. Parancsoljon.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Salamon László, az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke
SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Kizárólag a részletes vita lezárása témakörében szeretnék egy észrevételt tenni. Ismeretes, hogy több olyan módosító javaslat van még, amit a bizottságok nem tárgyaltak meg - már a részletes vitában kerültek benyújtásra. Én a magam részéről kérem, hogy szíveskedjék kiadni a javaslatokat az alkotmányügyi bizottságnak megtárgyalásra. Kérem annak megfontolását, hogy a részletes vitát lezárjuk-e. Ha lezárnánk a részletes vitát, akkor ugyan a bizottságok tudnának véleményt mondani, de nem lennének abban a helyzetben, hogy ha szükségesnek látnák adott esetben, ezeken a javaslatokon további módosításokat indítványozzanak. Más esetekben is fölmerült már ebből probléma. Én az adott helyzetben úgy gondolom, elhamarkodott lenne a részletes vita lezárása, és nem vesztenénk időben sem semmit azzal, ha nem zárnánk le a részletes vitát.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Miniszter úr kap szót. Kupa Mihály pénzügyminiszter következik.
Felszólaló: Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Elnézést, hogy fárasztom Önöket. Azért nem voltam itt, mert megnéztem, hogy a Valuta Alapnak milyen szándéklevelet küldtünk ki. A szándéklevélben ilyen szöveg nincs. Ez egy.
A másik dolog: a szándéklevél még nem szerződés. Ezt a Valuta Alap csak február végén fogja tárgyalni.
A harmadik: a Valuta Alapnál ennek a minősítése "confidential", ami szigorúan titkosat jelent. Egyébként a szándéklevélben az van, hogy 1991-ben megvalósítjuk a munkanélküliek foglalkoztatását. Köszönöm. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Akkor az alkotmányügyi bizottság elnökének álláspontját méltányolva, a részletes vitát nem zárom le. Kiadom a benyújtott módosító javaslatokat az érintett bizottságoknak, és kérem, jelentésüket terjesszék az Országgyűlés elé.
Tisztelt Országgyűlés! (Közbeszólások: Palotás.) Ügyrendi hozzászólás, Képviselő Úr?
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Palotás János (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Nem, Elnök Úr! Egy állításomra, ha ellen-állítás történik, az az állítás megtámadását jelenti, méghozzá szakmailag. Nem hiszem, hogy ezt nem lehet személyes megtámadtatásnak minősíteni, ezért kérek kétperces reflexiós lehetőséget.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Parancsoljon.
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Én pontosan fogalmaztam, Miniszter Úr! Majd nyilván meglesz a szószedet, és abból ellenőrizni lehet. Azt mondtam, hogy a '89-90-es évre megkötött szándéknyilatkozatokban szerepel. A titkosság. - hát mind a ketten oldottuk ebben az esetben ezt a titkosságot, de képviselőtársaimat tájékoztatnom kellett.
Az is benne volt a beszédemben, elmondtam, hogy miután most folynak a tárgyalások, és még nem volt módom belenézni, ezért nem tudom, hogy a mostani szándéknyilatkozatokban ilyen szerepel-e. Ez egyértelműen elhangzott a beszédemben, úgyhogy én úgy érzem, hogy korrekt tájékoztatást adtam a képviselőháznak. Köszönöm.
A nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Következik a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása. Az emberi jogi bizottság előterjesztését 1703-as számon kapták meg.
Átadom a szót dr. Fodor Gábor képviselő úrnak, a bizottság elnökének.
Dr. Fodor Gábor, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója
FODOR GÁBOR, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke:
FODOR GÁBOR, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ilyen késői órában, azt hiszem, illetlenség volna, ha a tisztelt Ház türelmét venném igénybe, ezért én csak nagyon röviden azt ajánlom mindenkinek a figyelmébe, ami ebben a határozati javaslatban olvasható.
A történet ugyanis annyi, hogy az Országgyűlésnek kell szétosztania azt a 200 millió forintot, amit a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek, társadalmi szervezetek támogatására a költségvetés elkülönített. Erre a bizottságunk, az emberi jog, kisebbségi és vallásügyi bizottság javaslatot készített. Hosszas viták után alakult ki az a megoldás, amit itt láthatunk, amiben megpróbáltuk figyelembe venni a különböző elveket, az igazságossági elveket, és különböző olyan alapkritériumokat, amelyek alapján behatárolható a különböző etnikumok, nemzetiségek egymáshoz való viszonya - itt a létszámarányokat, a szervezeteknél az infrastrukturális felkészültséget és egyéb más tényezőket igyekeztünk figyelembe venni. Ennek hatására alakult ki végül is ez az adatsor, ami a javaslaton olvasható. Egyúttal javaslatot teszünk arra, hogy ebből az összegből egy 20 milliós tartalékalapot képezzünk, tekintettel arra, hogy várható még ebben az évben új szervezetek megalakulása is, sőt, az is várható, hogy új nemzeti, illetve etnikai kisebbség jelentkezik szervezeti igénnyel. Egyúttal az a javaslatunk, hogy ebből a költségvetési támogatásból azok a szervezetek részesüljenek, amelyek nem esnek a párttörvény hatálya alá. Azoknál a nemzetiségeknél, illetve azoknál az etnikumoknál, amelyeknél egy szervezet tart arra igényt, hogy képviselje az illető nemzetiséget és etnikumot, megjelöljük a határozatban, hogy kihez kellene utalni a pénzt. A többieknél, ahol több szervezet tart erre igényt, a javaslat szerint ezeknek a nemzetiségeknek és etnikumoknak, ezeknek a szervezeteknek közösen kell eldönteni azt, hogy hogyan kívánnak ezen a pénzen megosztozni.
Ez található röviden a javaslatban. Tekintettel arra, hogy végül is hosszas viták után alakult ki ez a nagyon kényes egyensúly, ami szerintem a lehető legoptimálisabb lehetőség ebben a helyzetben, nagyon kérem a Parlamentet, hogy fogadja el ezt a határozatot, ugyanis ráadásul már január hónapban ezek a szervezetek nem rendelkeztek pénzzel. Nehéz helyzetben vannak, nem tudnak működni. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Megkérdezem a költségvetési bizottság elnökét, kíván-e a bizottság előadót állítani.
Felszólaló: Soós Károly Attila, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke
SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke:
SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke: Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Bizottságunk nem kíván előadót állítani. Az előterjesztést a bizottság megvizsgálta, de csak abból a szempontból, hogy az ott elosztásra kerülő eszközök valóban pontosan abban az összegben megtalálhatók az állami költségvetésről szóló törvényben. Ennek alapján bizottságunk az előterjesztést támogatja. Az ezzel kapcsolatos állásfoglalást képviselőtársaim írásban is megkapták.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e a képviselők közül valaki hozzászólni a javaslathoz. Horváth Vilmos képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.
Felszólaló: Horváth Vilmos az SZDSZ-képviselőcsoport nevében
HORVÁTH VILMOS (SZDSZ)
HORVÁTH VILMOS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetségének a véleményét szeretném ismertetni Önökkel. Úgy vélem, hogy a Parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága kellemetlen, ám mégis fontos feladatot vállalt magára azáltal, hogy vállalkozott a nemzetiségi és etnikai kisebbségeknek szánt pénzek elosztására. Az SZDSZ nagyon jelentősnek tartja a bizottságnak azon döntését, amelynek értelmében hosszú évtizedek után végre nem egy kormányhivatal, hanem a többpárti Parlament osztja el a költségvetésben megszavazott összeget a nemzetiségek között.
Úgy véljük, csak így lehet a törvényesség garanciáját biztosítani. Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván valamennyien egyetértenek velem abban, hogy sem az elosztás ténye, sem az elosztásra szánt, kevésnek tűnő 200 millió forint nem teszi túl népszerűvé a parlamenti bizottságot.
Felhívnám a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy éppen SZDSZ-javaslat nyomán módosult a nemzetiségi szervezetek idei költségvetése 200 millió forintra a kormánytervezet eredeti 100 millió forintjával szemben. Úgy vélem, hogy az adott szűkös anyagi körülmények között sikerült egy tisztességes elosztási javaslatot Önök elé tárnunk. Különösen fontosnak tartom, hogy éppen SZDSZ-javaslatra, évtizedek rossz beidegződésének gyakorlatát száműzve nem utalt ki a bizottság pénzt több nemzetiségi szervezet közös gazdasági hivatalának. Véleményem szerint e döntés által megteremtettük a lehetőségét annak, hogy a nemzetiségi szervezetek valóban szabadon gazdálkodhassanak, s megszüntethessék kényszerű függőségüket.
Jelentős döntés volt az is, hogy a román szövetség által kért összegből kivettük azt a tételt, amely a hazai románok alapjára volt szánva. A románokat természetesen megilleti az újságtámogatás, de ezt nem a szervezeti és működési feltételek biztosítását szolgáló pénzösszegben kell megjeleníteni, hanem a nemzetiségi lapok támogatására elkülönített 40 millió forintból kell megoldani.
Az SZDSZ szerencsésnek tartja, hogy a nemzetiségek lélekszámát, jelenlegi infrastruktúráját, működőképességet is figyelembe véve végül is konszenzus született a pártok között. Az öt variáció közül némi módosítással a Szabad Demokrata-tervezetet vette figyelembe a bizottság az országgyűlési határozati javaslat benyújtásánál. Mindezek mellett meg kívánom jegyezni, hogy néhány fenntartásunk is volt ezzel a javaslattal szemben. Egyrészt sokalljuk a tartalékalapban félretett 20 millió forintot, mi 10 milliót javasoltunk, másrészt a cigány etnikumnak szánt 45%-os részt kevésnek tartjuk, harmadrészt a szlovák és horvát szövetség között lévő 2 millió forintos különbséget aránytalannak véljük.
Mindezeket a fenntartásokat hangoztatva, az újszerű elosztási elvek első alkalommal járó alkalmazási nehézségeit is figyelembe véve a javaslatot elfogadásra ajánljuk, bízva abban, hogy jövőre már tapasztaltabban tudunk, lehetőleg sokkal több pénzről dönteni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiból.)
Határozathozatal
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. További hozzászóló nem jelentkezett, ezért a vitát lezárom. Kérdezem dr. Fodor Gábor képviselő urat, a bizottság elnökét, kíván-e reflektálni. (Nem.) Nem kíván. Határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az államtitkári szavazatokra is figyelemmel az Országgyűlés 199 "igen" szavazattal, 2 ellenszavazat és 6 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az ülésnap bezárása előtt előzetes tájékoztatást adok az Országgyűlés 1991. február 11-12-i ülésének várható tárgysorozatáról. Folytatni fogjuk a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8. után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Határoz az Országgyűlés a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényjavaslatról. Megtárgyaljuk a megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal létesítéséről és egyes hatáskört megállapító jogszabályi rendelkezések módosításáról szóló átdolgozás után újból benyújtott törvényjavaslatot. Elkezdjük az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, illetve az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat tárgyalását. Ugyancsak folytatódik, és várhatóan lezárul a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló törvényjavaslat általános vitája. Várhatóan folytatjuk és lezárjuk a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Sor kerülhet a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló 1990. évi LXX. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalására. Elkezdődik az 1991. évi vagyonpolitikai irányelvek tárgyalása. Az ülés tárgysorozatát várhatóan interpellációk és kérdések elmondásával, esetleges mentelmi ügyek és személyi javaslatok megtárgyalásával zárjuk. Természetesen ez egy maximális program. Reméljük, hogy ezekből minél többet meg tudunk valósítani.
Egy bejelentés következik a jegyző úr részéről.
Bejelentések: Tóth Sándor jegyző
TÓTH SÁNDOR jegyző:
TÓTH SÁNDOR jegyző: A plenáris ülés után a képviselői irodaházban a Magyar Demokrata Fórum képviselői frakcióülést tartanak a szokásos helyiségben.
Az ülésnap bezárása