PREPELICZAY ISTVÁN (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közelmúltban elhangzott, hogy az igazságügy-miniszter úr valószínűleg nem tartja édes gyermekének ezt a törvényjavaslatot. Úgy gondolom, hogy ez valóban így van. Bár egy képviselőtársam szokta mondogatni, a szék határozza meg a tudatot, és nem hiszem, hogy az ellenzéki kerekasztal tárgyalások idején általam megismert dr. Balsai István, akkori jogi szakértő tudatában a székváltás azt eredményezte volna, hogy szeretné ezt a törvénytervezetet. Sokkal inkább az a baj, hogy az elmúlt 10 hónap alatt az érintetlenül hagyott minisztériumi apparátus, sérthetetlensége tudatában úgy érezte, visszatérhet a látszattörvények alkotásához. Ezt a hitemet erősíti az a hír, amely egyik napilapunkban mintegy hónapja jelent meg, és úgy jellemzi egy bűncselekmény résztvevőjét, mint akit már 1965-ben elítéltek államellenes tevékenységért. Nem fogok tehát meglepődni, ha a kritikámra az igazságügy reagálása az lenne: jellemző rám, hogy már 1955-ben elítéltek államellenes izgatásért. A hozzászólások és a beadott módosítások alapján egyértelmű, hogy már a törvénytervezet címével is baj van. Az egészben egy szó szerepel, mely a javaslat célját egyértelműen meghatározza, ez a szó pedig az, hogy "részleges". Nagyon súlyos hibának tartom, hogy közel 9 hónap alatt az erre illetékesek nem végeztek felmérést arról, hogy kit, milyen kár ért, valamint arról, hogy az elvett javak közül mi az, amit visszakövetelnek, és az vissza is adható. Ilyen részleges, de nem hivatalos felmérést csak a Független Kisgazdapárt végzett. Márpedig a lehető legigazságosabb kártalanítási törvényt csak ilyen adatok alapján lehetett volna megalkotni. Könnyen belátható, hogy a teljes körű kártalanításnak nemcsak gazdasági, de meghatározási problémái is vannak. Csupán az egyértelmű, hogy két olyan réteg volt, mellyel a legtöbb méltánytalanság történt. Az egyik az, amelyiknek bármilyen tulajdona volt, hiszen egy diktatórikus hatalmi rendszer állampolgárokból alattvalókat csak nincstelen emberekből kreálhat. Ez addig nem sikerülhetett, amíg bárkinek is a legkisebb lehetősége volt az államtól független megélhetésre. A hatalom által kiemelten gyűlölt másik réteg a valamikori középosztály, mely alapjában a reformkorban újjászülető nemesség polgári eszméje nyomán az értelmiség és a gazdasági élet tulajdonosai résztvevőit öleli fel. Ennek a rétegnek túlnyomó része mindig hajlamos volt a haladás élére állni. Az üdvözölte először a felvilágosítást, ez alkotta azt az egykori országgyűlést, mely közel 150 éve eltörölte a röghöz kötöttséget, melyet az előttünk fekvő demokratikusnak mondott törvénytervezet részlegesen viszsza akar állítani. Ez az a réteg, mely a II. világháború előtt, alatt és után a világban szétszóródva a legsötétebb időszakunk idején is szellemével megbecsülést szerzett nemzetünknek. A volt tulajdonosok és középosztály, azaz a szellemi és az anyagi javak tulajdonosai: értelmiségiek, gyárosok, kereskedők, hivatalnokok, gazdák és parasztok nemcsak direkt üldöztetést - mint internálás, kitelepítés, börtön - élvezett, de leszármazottai harmadíziglen kiátkozottak lettek, elzárták előlük a tanulásuk útját, fiaik még katonák sem lehettek, csak munkaszolgálatosok, lakáshoz jutásukról pedig szó sem lehetett. Hogy lehet kárpótolni azokat az idő előtt sírba szállt halottainkat, akiket nem végeztek ki? Akik fizikailag és szellemileg rokkantak bele a folyamatos üldöztetésbe, a kontraszelekcióba, a diszkriminációba? Azt hiszem, az elmondottak alapján belátható, hogy miért állítottam a törvényjavaslat egyetlen valós, hiteles szavának a "részleges"-t. A hozzászólók igen különböző szempontok szerint vitatták a törvényjavaslatot, ami érthető is, hiszen annak három vetülete van - illetve kellene, hogy legyen: politikai, gazdaságpolitikai és gazdasági. Vizsgáljuk meg, hogy valóban mi volt - illetve minek kellett volna lennie a törvényjavaslat céljának. Azt gondolom, olyan, a piacgazdasághoz közelítő intézkedések lehetővé tétele, mely bizonyos mértékű kártalanítást tartalmaz. Nem kell ahhoz kisgazdapárti politikusnak lenni, hogy belássuk, hogy Trianon után Magyarország egyértelműen agrárállammá vált. Akkor pedig a magyar gazdaság alapjait egyértelműen a mezőgazdasági termelés és feldolgozóipar kell, hogy képezze. Szomorú, de tény, hogy mindezekkel a piaci igényeket messze meg nem közelítő színvonalról kell indulnunk. Eléggé egyértelmű az is, hogy igazi tulajdonosok nélkül semmilyen gazdaság sikeresen nem működhet. A Kormány első feladata lett volna tehát ezen a téren elkezdeni az átalakítást. Súlyos az a tíz hónap, amit eddig elvesztegettünk. A jelek szerint dinamikus lépések helyett a továbbiakban is csak tétova tapogatózás történik. Elodázhatatlannak tartom a magyar, valamikor híres mezőgazdaság talpraállítását. Számomra szinte teljesen mindegy, mi legyen annak a törvénynek a neve, amely ezt lehetővé teszi, de a magyar mezőgazdaság tulajdonviszonyainak európai szintű rendezése és a világpiaci igényekhez való felzárkózása kell, hogy legyen a célja. Ez a törvénytervezet erre alkalmatlan, hiszen - mint említettem - a tulajdonviszonyok terén egyes kérdésekben közel 150 évet kíván visszaugrani. Ugyanakkor a degresszió bevezetésével a parasztbirtokok területét jelentékeny részben a működőképesség alá akarja szorítani. A törvényjavaslat különösen hibás intézkedése a vagyonjegy bevezetése, melynek fő baja, hogy már tervezése idején is mindenki a devalváltságáról beszél. Várható tehát, hogy eredeti céljától eltérően tulajdonszerzésre nem lesz alkalmas, tulajdonosaik az egyre nehezülő életkörülmények hatására ár alatt túl fognak adni rajta. S ki lesz a felvásárló? Hol van ma Magyarországon tőkefelhalmozás? Leszámítva azt a vékony vállalkozói réteget, mely a nehéz körülmények ellenére tudásával, tehetségével és munkájával jutott valamire, két helyen. Az egyik csoport a kádárista elit azon részéből áll, amely lehetőségeit nemcsak dáridók rendezésére, hanem vagyongyűjtésre is használta, míg a másik azokból, akik folyamatosan a törvényesség mezsgyéjén haladva, azt igen sűrűn átlépve, munka nélkül ügyeskedve, sőt, esetleg bűnözéssel jutottak hozzá. Könnyen belátható tehát, hogy a vagyonjegyek hatására az eddig kétes alapon gazdagodók még gazdagabbak lesznek, míg az állampolgárok többsége még jobban elszegényedik. Hölgyeim és Uraim! A magyar nemzet azért választotta a tisztelt Házat, hogy ez a Parlament végrehajtsa a rendszerváltást. Hangsúlyozom, hogy nem holmi homályos átrendeződést, mely egyeseknek jó, hanem rendszerváltást, mely a döntő többség érdeke. A magyar társadalom józan, higgadt és megfontolt politikusokat kívánt az ország élére, akiknek feddhetetlensége garanciát jelentett arra, hogy ígéreteiket demokratikus programjuk alapján egy jogállam keretein belül váltsák valóra. Ugyanez a nemzet ma egyre kiábrándultabban kényszerül szembesülni a valósággal, melyre sem a jólét, sem a szociális biztonság, sem a biztos jövőkép nem jellemző. A magyar társadalmat nem az érdekli, hogy ebben a Házban kit kinek a részéről ér személyes megtámadtatás, hanem az, hogy mikor és hogyan lesz biztos egzisztenciája és megélhetése. Politikai kérdés tehát az, hogy hogyan alakulnak ki az új tulajdonviszonyok. A Független Kisgazdapárt koncepciója leszögezte, hogy az európai jogállamok gyakorlatának megfelelően állampolgáraink kezébe kell, hogy visszakerüljön a föld tulajdonjoga. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdaság tekintetében megszűnik az állampárti időszak alatt kialakult állami monopoltulajdonlás, és a nemzeti tulajdon egy jelentős része a magyar állampolgárok kezébe kerül. (Dénes János tapsol.) A program nem jelenti és nem jelentette a jól működő gazdaságok szétverését, mint azt néhányan érvek hiányában vagy politikai másodszándékkal, elképzelésünket támadva hangoztatták. Nem jelenti a mezőgazdasági értelmiség száműzetését, sőt, éppen ellenkezőleg! A gazdaságos termelés, a rugalmas termelői tulajdonosi szerkezet kialakulásával, a piacképesség, a piaci verseny érvényesülésével határozottan jelentkezik az értelmiség bekapcsolása, érdekeltté tétele. A tisztelt Ház nem arról vitatkozik, hogy hogyan tudnánk azoknak a magyar állampolgároknak is földtulajdont biztosítani, akik a reprivatizáció nyomán esetleg nem jutnak majd földtulajdonhoz, hanem elég sokan azon, hogy hogyan érhető el, hogy az ország földfelszíne döntő mértékben továbbra is állami monopoltulajdonban maradjon. A magyar földműves réteg tulajdonhoz való ragaszkodása és joga évszázados múltra tekint vissza. Ne gondoljuk, hogy a karóverések a múlt hónapokban kezdődtek volna. Jól emlékszem arra, hogy a választási harc idején voltak jelképes karóverések, amiket nem a Kisgazdapárt kezdeményezett. Számomra megmagyarázhatatlan, hogy az azon részt vevő államférfiak meggyőződése hogyan változhatott oly mértékben, melyet a beterjesztett törvényjavaslat tükröz. (Taps az SZDSZ soraiból.) Ez a tény ugyanis megkérdőjelezi politikájuk hosszú távú stratégiáját, sőt annak értékállóságát is. Úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat eredeti formájában tökéletesen alkalmatlan bármelyik, a kezdeményezők által kitűzött cél elérésére, így bízom abban, hogy képviselőtársaim a benyújtott számtalan módosítás többségének elfogadásával megkísérlik valamelyest használhatóvá tenni. Ha a rendszerváltással továbbra is késlekedünk, ha a parlamenti erők többsége elhúzza az átmenetet, akkor félő, hogy a nemzet teherbíró képességét ez kimeríti. Végezetül szeretnék felhívni az igazságügyi apparátus figyelmét arra, hogy Iustitia szeme a pártatlanság céljából van bekötve, s ezzel nem egyértelmű az, ha megvakítják. (Taps.)