RAJKAI ZSOLT (FKgP): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Általános vitáról lévén szó, megpróbálom tömörítve, zanzásítva előadni a mondanivalómat, annál is inkább, mert az idő ellenünk dolgozik. Az igazságügyi tárca által beterjesztett tervezet - és itt szándékosan nem a Kormányt jelöltem meg beterjesztőnek, mert a kormánypártok mindegyike lényegi módosítások tömegét terjesztette be, ami ugyebár nem azt jelenti, hogy az eredeti megfelelt volna a közakaratnak, a koalíciónak és így a Kormány elveinek+ Az eredeti indítvány különben sem oldja meg tisztességesen a kárpótlást, nem alkalmas a kárpótlás végrehajtására sem jogi, sem gazdasági esetben, és ilyen szempontok alapján sem. Majd a módosítások szerint a Ház által formált változat lesz az igazi, de akkorra az már egy más törvény lesz. Többen az előttem felszólalók közül a törvénytervezet hibáira hívták föl a figyelmet, én viszont nem elhibázottnak tartom e törvényjavaslatot, hanem inkább egy faragatlan, kimunkálatlan, rönkös tuskóhoz tudnám hasonlítani, amelyből míves kezeknek kell hasznos törvénnyé formálni az indítványt, mert itt a jog körmönfonta az igazságot+ Először is tehát a kérget kell lefejtetni, hogy előtűnjék a fa, a szándék, amely ugyan nemesnek látszana, de a beterjesztés félszeg, mindenkinek megfelelni akaró, és ez baj. Ez alig különbözik a FIDESZ senkinek semmit, vagy az SZDSZ szocialista-liberalista egyenlősdijétől, a mindenkinek valamit elvétől. Tehát az előterjesztés mindenkinek, aki károsult, akar adni valamit, de úgy, hogy abban aztán nem lesz köszönet. A javaslat adaptálja a jelenlegi tisztázatlan vagyoni helyzetet, azaz törvényesíti a törvénytelenséget, feltépi ugyan a sebeket, de igazán gyógyulást nem is ígér. Kárára vált az előterjesztésnek, hogy nem tudott megfelelő törvényességi hátteret találni. Ha az Alkotmányt tekinti rendező elvnek, önmagával találja szemben magát a beterjesztő, ha bátorkodom feltételezni, hogy ő is az alkotmányosság őszinte híve. Először is nézzük, mit jelent az oly sokat emlegetett reprivatizáció. Ez azt jelenti, újra magánkézbe adás. Tehát a korábban magántulajdonban lévő vagyont állami tulajdonlás után ismét magántulajdonba kell adni. A szó ilyen értelmezése esetén ugyebár nem igaz a közölt szándék, mert nem csak az eredeti, az állami tulajdont kívánja a Korány magánosítani, hanem minden korábban magánkézben lévő osztott tulajdont is. Gyanúm, hogy az a kijelentés, miszerint nem lesz reprivatizáció, azt a sötét szándékot takarja, hogy az eredeti tulajdonos - nevezzük inkább törvényes tulajdonosnak - nem kaphatja vissza korábbi tulajdonát. Nos, ez elrettentő példája a súlyos diszkriminációnak. Mindenki lehet tulajdonos, csak a volt tulajdonos nem. Ez alig hihető, de a törvényjavaslat betűje szerint ebből ez érthető. Mi ez, ha nem a korábbi diktatúra rendelkezésének prolongálása, belecsúsztatása a demokráciába, vagyonátmentés a politikai jogfosztottak kárára, az ingyenélők, a tolvajok, a bitorlók javára. Az ok nyilvánvaló. Meg nézzük is meg, kiket érintett legsúlyosabban, és döntött nyomorba az elkobzás. Azt a paraszti és kistulajdonosi réteget, amely a nemzet gerince volt, és persze a burzsoá polgárságot. A magántulajdon hatalom. Tartást ad az embernek. A tulajdonos pillére az országnak, tartója a társadalomnak. Nem véletlen, hogy éppen ez a réteg az, amelyet csak fegyverrel, terrorral, megfélemlítéssel lehetett megtörni. Most ez a réteg persona non grata a hatalomban. Pedig a hatalomban nem földig hajló, gumigerincű emberek kellenek, akik nem az Isten, hanem az állam kegyelméből váltak tulajdonossá. De továbbmenve: nemcsak az államosítás hanem más eszközei is voltak a magántulajdon eltulajdonításának. Ilyen például a téeszesítés. Ott elvileg megmaradt a magántulajdon, csak éppen a tulajdonosi jogok gyakorlása volt lehetetlenné téve. A részletes korlátozás eredményében ugyanaz volt, mint az államosítás, mert az nem volt más, mint első lépése a teljes vagyonelkobzásnak, a jogfosztásnak. De az így szerzett szövetkezeti tulajdon nem állami tulajdon - és ez lényeg -, tehát nem kell privatizálni, nem tartozik a privatizáció körébe. Mit kell akkor tenni? Engedni gyakorolni az állampolgári jogokat. A megoldás tehát: a törvényjavaslat olyan formában történő átalakítása, mely jogsérelem elkövetését, a kárt igyekszik orvosolni. Először is meg kell határozni a visszaadandó vagyon körét úgy, hogy a törvény terjedjen ki azokra a vagyoni értékekre, melyeket a szerző, legyen az állami szerv vagy magánszemély, becstelen ügyeskedései, például a hatalommal való visszaélés, korrupció, jogtalan kényszer vagy megtévesztés, megfélemlítés által nyertek szerzést. Kik legyenek a jogosultak? Mi sem természetesebb, hogy azok a természetes és jogi személyek, akik vagyoni értékeit az előbb leírt módon szerezte meg a szerző. Természetesen ebben a körben nemcsak a volt tulajdonos, hanem a tulajdonos örököse is jogosult, mert csak így és kizárólag így hozható létre az eredeti állapot. Föld esetében el kell fogadni a 600-as törvény által végrehajtott földosztást, mint a történelmi igazságtételt és ezt a Parlament erősítse meg, de el kell vetnünk, el kell utasítanunk minden, már e törvényben is megfogalmazott jogtalan diszkriminációt. A törvénytervezet közvetlen természetbeni viszszajuttatás lehetőségét kizárja, holott ez a legtermészetesebb megoldás, és nem utolsósorban a kincstár számára is a legelviselhetőbb, sőt a természetbeni visszajuttatás lehetőségének fennállása esetén talán kötelező kellene legyen annak elfogadása, hiszen az így visszaadott tulajdon mellett egyéb, az állam által épített, beruházott vagyonra vagyonjegyi igény nem merülhet fel. Ez a megoldás kevesebb terhet jelentő az államháztartás javára. Természetesen nem lehet kötelezni az állampolgárokat élethivatásuk, lakóhelyük megváltozására még korábbi joghelyzetük visszaállítása kapcsán sem, ezért legyen állampolgári jog a döntés, hogy természetben vagy vagyonjegyben kéri a károsult a kártérítést. Elfogadhatatlan számomra a természetbeni kártérítés elutasításának az az indoka, hogy nem lehet mindenkinek mindent visszaadni, és ez sérti az állampolgári jogegyenlőséget. Ha az egyiknek visszaadjuk a vagyonát, a másiknak nem, mivel azt már közben megsemmisítették, a házát lebontották, átalakították. Ez a felfogás nem helytálló és természetesen rossz felfogás. Nem kívánok Torgyán József képviselőtársam hasonlatára, a gyógyítható és a gyógyíthatatlan betegre utalni, mert a példa sántít, hiszen a hippokratészi eskü köti az orvost. De ilyen megfontolás alapján például egy háborúból visszatérő győztes sereget ki kellene végezni, mert a háborúban haltak meg emberek és milyen jogon vannak túlélők? Hogy minden személy egyénileg jogosult az őt ért kár károkozó általi legtisztességesebb megtérítésére, ez nyilvánvaló a kárigény kielégítésére, ezt nem lehet függővé tenni egy harmadik, lehetőséget ki nem használó vagy fel nem használható személy javára dönthető kártérítéssel szemben. Ezen túlmenően - és ez már elvi hiba, mert a senkinek semmit elve helyett minden károsultnak adható maximumot kellene nyújtani. Természetesen nem lehet a kárpótlás kedvezményezettje az - és ez fontos kitétele kellene, hogy legyen a javaslatnak -, aki bűnös közreműködéssel ő maga is a diktatúra megvalósításában részt vett, közreműködően károkozó volt. Néhány szót a degresszióról. A degresszió érthető, de mint már az előbb is hallottuk, ez kettős degressziót jelent, mert korábban már történt egy degresszív intézkedés, most ismét egy bizonyos szinten túl ilyet alkalmazni a vagyonnal szemben nem teljesen tisztességes. A földre vonatkozó, szinte kínszenvedésszerű javaslat, amiből az tűnik ki, hogy képtelen biológiai csodát akar megvalósítani, hogy miközben az anyává serdült ifjú lány férjhez ment, leány is maradjon - finoman kifejezve. Földet is akar adni, meg nem is, kárpótolni és kártéríteni is, szövetkezet is legyen, de ne is, privatizálni és mindezt úgy, hogy közben elmegy az Alkotmánybírósághoz és az a Canossa-járás alapján torpedózza meg saját szándékát, mert olyan törvények alapján kell döntenie az Alkotmánybíróságnak, amelyek alkotmányellenesek, melyek figyelembe vétele esetén csak egy szocialista restauráció rémképe lebeghet előttünk. A földkérdés olyan mélyen gyökerezik, és oly súlyos sérelem megoldását sürgeti, hogy azt teljesen külön kellene választani a kárpótlástól, de éppen az Alkotmánybíróság zavarta össze az egyéb vagyoni rendelkezéseket a kárpótlással. Ha nincs más mód, legalább szakaszolva kellene választani és időközben a földkérdés rendezését előrevenni, mert nem, ez nem tűr halasztást. (Az elnök csenget.) Igen, néhány perc még. (Derültség.) A föld nem puszta vagyontárgy, a föld életünk tere, mindennapi kenyerünk. Tisztelt Elnök Úr! Eltekintek attól, hogy a különböző pártok véleményéről szóljak néhány szót, csak egy dolgot szeretnék még, egy hasonlítót elmondani - egy perc alatt. Ez a hasonlat: egy óriási sakkjátszma, amelyet most a nemzet sakktábláján játszik a Parlament. A játszmát a kormánykoalíció nyitotta, lehet, hogy a megnyitás nem volt éppen szerencsés, de úgy érzem, hogy a végjátékban már kedvezőbb helyzetbe kerül - csak egy kérésem van a Parlament mindkét oldalához: ne legyen több parasztáldozat ebben a kérdésben. Köszönöm. (Taps.)