DR. SZABÓ LAJOS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nem szűk, provinciális szemlélet vezet, amikor a napirenden lévő fontos törvényjavaslat általános vitája keretében, annak végéhez közeledve, s talán így stílusszerűen is a jász-kun birtokviszonyok nagyon is tanulságos, s itt- ott a jelen helyzethez kapcsolódó tapasztalatairól szólok röviden. Annál is inkább, mert a történetiség nem elrontója, hanem segítője és sürgetője a sérelmek orvoslásának. (Zaj.) Tudjuk jól: ami elmúlt, nem hullt a semmibe, sorsa és alakítója annak, ami rá következik, ebből eredően az ide vezető út ismerete révén tudjuk igazán a jelent reálisabban mérlegelni. Nekem a választókörzetemben, sokaknak a sajátos jász-kun múlt üzenete jelenti a földkérdés, a tulajdonrendezés megoldásában való elkötelezettséget, a jóvátehetőt úgy, hogy véglegesen nyugvópontra jusson, és megszűnjön minden történelmi sérelem. Ilyen soha meg nem oldott vagy alig kezelt agrármozgalmakat gerjesztő közjogi kártalanítási sérelme volt a jász-kun lakosságnak az önmegváltás, akkori szóhasználattal a redemptio ügye 1745-től. Előbb a XVIII. század legelején eladták, 1715-ben elzálogosították közel 900 ezer katasztrális hold területű földjüket, jobbágyi függésbe kényszerítve az ősi szabadságukhoz ragaszkodókat, majd a hozott törvény végre nem hajtása miatt arra a megalázó helyzetre kényszerültek, hogy a rendek helyett - anyagi erejüket messze meghaladó mértékben - 573 ezer rénes forint váltságösszeg kifizetésével biztosítsák ügyeik önálló intézését és földmagántulajdonukat önkéntes befizetésük mértékében. Ezzel kezdetét veszi a redemptio kora, a sajátos jász- kun agrárfejlődés, lényegében paraszt-polgári kisbirtokkal, közbirtokkal, önálló közigazgatási-jogi szervezettel, saját statutummal. Hullámzó kísérőjelensége a földjüket elveszítők vagy nem váltottak és leszármazottaik kiszorítása a közbirtoki javakból, időleges földosztások, legeltetés, tagosítás legelők felosztása, melynek aránykulcsa a váltott, azaz a redimált vagy tőkeföld volt. A károsultak földkövetelő mozgalma az 1860-as évek végétől országos birtokperré duzzad, hogy az öröklés rendje szerinti jogutódok a közbirtokossági földek felosztásakor - tekintettel redemptus származásukra - szántóföldet kaphassanak. Követelésük és földfoglaló mozgalmuk egybeesik az 1745. évi váltságösszeg kincstári visszafizetésének követelésével, mintegy 8,6 millió ezüstforinttal, mely ügy a jász-kun baloldali és függetlenségi képviselők által 1868 májusában a képviselőház elé kerül. Deák a követelés pártolójaként nyilatkozott, s kárpótlásitörvény-javaslat kidolgozásával bízta meg az Igazságügyi Minisztériumot. Tudjuk, a jász-kunok kárpótlását rendező törvény nem született meg, hiábavaló volt Sipos Orbán és Balogh Imre képviselők újabb, többszöri interpellációja. Soha, senki nem részesítette kárpótlásban. A gomba módjára szaporodó, nagy taglétszámú demokrata körök programja és fórumai tartják még jó ideig napirenden a jász-kun lakosság jogos követelését. Azóta a történelmi események viharai újabb sérelmeket halmoztak fel és tettek gubancossá. A nagybirtokkal nem, ám zömmel kis- és törpebirtokkal teleszórt Jászkunságban az 1945-ös földosztás súlya és jelentősége kisebb, mint máshol. A jogtalanság viszont fájdalmasabb, mert a kétszáz év által felhalmozott paraszt-polgári vagyont vették el erőszakosan vagy kényszerítették a tőlük idegen közösbe. De az is tény, hogy a nagy létszámú és arányú törpe- és kisbirtokosok, valamint a földtelen szegényemberek jó része - sokat ismerek közülük -, ha ragaszkodtak eredeti foglalkozásukhoz, egyetlen lehetőségük maradt odahaza: termelőszövetkezeti tagként keresni meg mindennapi kenyerüket. Tisztelt Országgyűlés! Én nem tudok ez utóbbiak feje fölött sem elnézni, sem átnyúlni, hiszen ők is károsultak. Őseik jogán - a redemptiótól fogva máig - mégis nemzetfenntartók és vagyongyarapítók tudtak lenni, a legnehezebb viszonyok között is. Ezért támogatom a sajátos történelmi múlttal összekapcsolódó mai realitásokat mint öröklött következményt. A terhes örökség jelentsen számunkra még nagyobb felelősséget ahhoz, hogy képesek legyünk a legszélesebb társadalmi konszenzusra. Aligha vitatható el egyebek közt az, hogy az egykoron megváltott magánföldbirtok a tulajdonosáé, a leszármazottaké, vagyis az egyéné - ha vállalja, garantálja megművelését. A közbirtok pedig - legyen bár államosított - az önkormányzaté. Ugyanakkor biztosítani lehet és kell a saját földdel nem rendelkező téesztagok, állami gazdaságban dolgozók földhöz jutását, bérlet, használat, illetve magántulajdon formájában. Hogy biztos egzisztenciák jöhessenek létre, a törvénymódosításokkal olyan megoldásokat találjunk és fogadjunk el, hogy ne hintsük el egy újabb társadalmi feszültség magját, hogy ne következhessen be még száz év múltán is országos méretű per, mint az egykori Jászkunságban megtörtént. A hozott törvény végrehajtása pedig három éven belül valósuljon meg maradéktalanul! Érzelmeinket és indulatainkat fegyelmezetten visszafogva, ne feledjük el a költő, Magyari Lajos Himnusz című versének szép és igaz sorait: "Barátaim! Íme, e rögnyi, maréknyi, párolgó földet mérték ki nekünk. Dús televény vagy szikagyag csak, megterem benne jövő életünk. Vegyük hát forró tenyerünkbe, hűtse a hajnali harmat, csak rálehelt, meleg lélegzetünk ád néki végtelen hatalmat." Kérem képviselőtársamat, ebben a szellemben gondolkodjunk, cselekedjünk, szavazzunk! Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)