DR. SZABÓ JÁNOS (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy ezreket érintő kérdésben szeretném a tisztelt Országgyűlés figyelmét kérni, és szeretném az igazságügy-miniszter úr segítségét is kérni. Arról szeretnék szólni, hogy milyen a viszony a leendő kárpótlási törvény jogosultjai és a földhivatalok között. (Zaj.) 1853-ban, amikor Ferenc József egy császári paranccsal elrendelte Magyarország telekkönyvezését, és ennek nyomán megalakult a telekkönyvi rendtartás, ennek a rendtartásnak több, úgynevezett telekkönyvi alapelve került intézményesítésre, így a nyilvánosság elve is. Ez azt jelenti, hogy bárki a telekkönyvet szabadon megtekinthette. 1960-ban azonban az erőszakos kollektivizálás alkalmával született egy igazságügy- miniszteri rendelet, amely kimondta, hogy a termelőszövetkezeti tulajdonban, termelőszövetkezeti használatban, állami tulajdonban és társadalmi szervezetek tulajdonában lévő ingatlanokat az állampolgár csak az érdek igazolása mellett, illetve ennek hiányában a földhivatal vezetőjének engedélyével tekintheti meg. Nyilvánvaló volt ennek a jogalkotásnak a célja, nevezetesen az, hogy a tulajdonától, használati jogától erőszakosan megfosztott emberek a telekkönyvvel mint hiteles hellyel, mint hiteles dokumentumokat tartalmazó hellyel ne tudják igazolni az esetleges sérelmeiket, amelyeknek az özöne zúdult akkor tulajdonképpen a hatóságokra. Ma, amikor a kárpótlási törvény napirendben van - illetve a törvénytervezet -, és az emberek sokasága indul meg a telekkönyv felé annak érdekében, hogy megcsillanó reményeiket tudja igazolni a régi telekkönyvi betétekkel vagy telek-jegyzőkönyvekkel, akkor ez a passzus, nevezetesen a 2/1960. IM. rendelet 113. szakasz (1) bekezdése megítélésem szerint akadályozza, de legalábbis nehezíti a jogkereső közönség munkáját. Miről van szó a gyakorlatban? Valaki bemegy a telekkönyvi hivatalba, viszi a régi papírjait, nincs módjában a régi nyilvántartásokat minden további nélkül megtekinteni, mert ez a rendelet megítélésem szerint megkurtította vagy megrugdosta a telekkönyvi nyilvánosság alapelvét. A földhivatalok alkalmazottai nem vizsgálják, hogy van-e érdeke az illetőnek, tehát hogy azt igazolni tudja-e, hanem minden esetben a földhivatal vezetőjének engedélyétől teszik függővé, hogy megnézheti-e valaki a nyilvántartást. Írásban kell beadni a kérelmet, majd ezt követően a földhivatal vezetője elbírálja, és akkor előveszik a nyilvántartásokat, és egy más alkalommal az illető - ha újra bemegy a földhivatalba - megtekintheti azokat. Nincs semmi bajom a földhivatalok vezetőivel, és ellenkező bizonyításig róluk is jót kell feltételezni. Miután azonban diszkrecionális joga a földhivatal vezetőjének az, hogy megengedi-e a nyilvántartás megtekintését, végül is az is benne van a pakliban, hogy esetleg nem engedi meg. Elgondolni is rossz, hogy végül is ez a lehetőség is bekövetkezhet. Ha azonban arról van is szó, hogy megengedi, akkor is megítélésem szerint ez egy gátja a flott kiszolgálásnak, és felteszem a kérdést, hogy kinek az érdekét védjük megkülönböztetett módon és kinek az ellenében. Védjük annak a régi hierarchiának, a régi szervezeteknek az érdekeit, az adott esetben a termelőszövetkezetek érdekeit, amelyek eddigi működésük során - tisztelet a kivételnek - a gyenge középszeren kívül nemigen tudtak produkálni mást, és védjük azokkal szemben, akiknek állítólag igazságot akarunk szolgáltatni, hacsak részben is ennek a kárpótlási törvénynek a megalkotásával? Megítélésem szerint ennek a jogszabálynak a fenntartása anakronizmus! Én ezért tisztelettel azt kérem a jelenlévő igazságügy-miniszter úrtól, hogy mielőtt az általános dereguláció elérné ezt a jogszabályhelyet, szíveskedjék ezt idő előtt, rövid úton hatályon kívül helyezni, mert megítélésem szerint a jogkereső közönség helyzetét, de ugyanakkor a földhivatalok vezetőinek a helyzetét is nagyban megkönnyítené. Köszönöm szépen. (Taps.)