DR. SURJÁN LÁSZLÓ népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Legyen szabad rögtön egy kis pontosítást mondanom: nem 20, hanem 28,6 milliárd az, ami a Népjóléti Minisztériumban nyilván van tartva ilyen szociális jellegű kiadásra az ezévi költségvetésből. De ez a dolognak nem a lényege. A dolog egyik lényege az, amiben teljesen egyetértek a képviselő asszonnyal: lehetetlen állapot az, amiben most vagyunk, hogy bérből, fizetésből élő keresőképes emberek segélyre szorulnak. Hát ez az a bizonyos válság, amiről az interpelláció indít, ez szociálpolitikai eszközökkel nem kezelhető, amikor a lakosság jelentős részei kerülnek alapvető gondokba. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a megoldása nem a tejjegyutalvány kérdése. Azzal már nem tudok egyetérteni az interpelláló képviselő asszonnyal, hogy a közhatalom kegyének tekintsük, de ez egy mélyebb filozófiai vita, amibe most nem érdemes belemenni. Az önkormányzati szociálpolitikának nagyon sok nehézsége van, mert valóban szűkös a központi támogatás az igényekhez képest. Adósok vagyunk még jogszabályokkal, és azért ne csak a központi szervek elmaradottságát nézzük, bizony helyi tehetetlenség is szerepet játszik olykor a feladatok jó megoldásával kapcsolatos problémákban. Konkrétan a tejügy. Nem tudom elfogadni azt, hogy itt burkolt támogatásról lenne szó, hiszen annak idején 700 millió liter úgynevezett feleslegről esett szó, és itt mindössze kevesebb mint 20 millió liter tej támogatásával állunk szemben. A valóságos, a központi kérdése az interpellációnak az, rá lehetett-e volna bízni az önkormányzatokra ennek a 20 millió liternek az elosztását. Elvben természetesen rá lehetett volna bízni. Azonban az önkormányzatokkal folytatott tárgyalások során kétfajta probléma merült föl. Az egyik, amit a képviselő asszony képvisel, hogy hát megszabódik, egy keretbe foglalódik az, hogy hova adhatják ezeket az utalványokat, a másik pedig az, hogy nincs megfelelő apparátusuk annak az eldöntésére, fölmérésére, hogy kihez is jussanak el ezek. Érzésem szerint a kormányrendelet egy olyan megoldást választott, amely a két szélsőséges megoldás: a merev megkötés és az önkormányzati szabad felhasználás között van. Ugyanis a kedvezményezett három kör közül kettő az önkormányzat szabad döntése révén kerül be ebbe a körbe, mert a rendszeres nevelési segély és a rendszeres szociális támogatás olyan kategória, ahol az önkormányzat dönti el, hogy kinek ad, kinek nem. És itt valójában egy meglévő segélyrendszernek egy naturáliával történő kiegészítésével állunk szemben. Hogy a hadigondozottak bekerültek: kis létszámú kör, és sokszor elfelejtett kör, ez mintegy gesztus vagy jelzés, hogy odafigyelünk erre a kategóriára is. A rendelkezésre álló keret egyébként kevés, és a folytatása nem biztosított. Igaza van a képviselő asszonynak, amikor azt mondja, hogy veszedelmes dolog elindítani egy ilyen rendszert, mert a visszalépés belőle problémákkal jár. De bevezetésekor hangoztattuk, hogy ez most - látva is, hogy sok ellenérzés is van a rendszerrel szemben - bizonyos kísérleti jelleget hordoz, és azok a források, amelyeket a Földművelésügyi Minisztérium, illetve a Népjóléti Minisztérium mögéje tett a rendszernek, azoknak a folyamatosságát nem biztosítja semmi. Az első évi tapasztalatok után kerülhetünk oda, hogy kérjünk-e az Országgyűléstől költségvetésbe való beépítést, vagy az egész rendszert le kell építeni. De még egyszer hangoztatni szeretném, hogy nem arról van szó, hogy teljes mértékben megkötöttük volna az önkormányzatok kezét, sokkal inkább arról van szó, hogy plusz terheket nem adtunk, csak a lehető legkisebb mértékben, kezükbe, általuk kiválasztott népesség kapja ezt a támogatási formát. Ezért tisztelettel kérem, ha lehet, képviselő asszonytól és az Országgyűléstől a válasz elfogadását. (Taps a jobb oldalon.)