GAÁL GYULA (SZDSZ): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Én - sajnos - nem leszek olyan előzékeny az önkormányzatokkal szemben, mint Becker Pál kollégám volt. Engedjék meg, hogy kicsit hosszabban beszéljek erről az előttünk fekvő törvényjavaslatról. Az önkormányzatok céltámogatására vonatkozó kormány-előterjesztés vitája kapcsán a költségvetési bizottságban is elmondtam, és most egy ellenzéki képviselőhöz nem illő módon szeretném megismételni, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy azok a belügyminisztériumi alkalmazottak, tisztviselők, akik ezt a 2800 pályázatot elbírálták, milyen hatalmas munkát végeztek. Igazán erejüket megfeszítő és meghaladó munkára vállalkoztak, és ezért minden tiszteletünket megérdemlik. Hogy az általuk elfogadott és elénk terjesztett javaslat mégis egy nagyon szerencsétlen, és így önmagában elfogadhatatlannak tűnő törvénytervezetet eredményezett, az nem az ő hibájuk. Ők nem tehettek róla, hogy olyan helyzetbe kerültek, amit számukra az önkormányzati törvény és a költségvetési törvény határozott meg. Az önkormányzati törvény 85. §-ának (2) bekezdése egyértelműen rögzíti, hogy a céltámogatási feltételeknek megfelelő önkormányzatok jogosultak a céltámogatásra. A költségvetési törvény ezzel szemben egy ellentmondásos szabályozást teremtett, önmagában is ellentmondásosat, mert a rendelkező részben megállapítja a feltételeket, másrészt a mellékletében, ami szintén törvényszöveg, normatív módon teszi lehetővé, hogy hozzájussanak az önkormányzatok. Egyrészről keretösszeget állapít meg a költségvetési törvény, másrészről pedig azt állítja, hogy normatív módon lehet hozzájutni a támogatásokhoz. Nyilvánvaló volt számunkra a költségvetési törvény vitája során is, hogy csak valamilyen isteni beavatkozás tehetné lehetővé, hogy az egyrészről meghatározott pénzügyi keret, másrészről pedig a normatíváknak megfelelő és ezért jogos önkormányzati igények összhangban legyenek, megfeleljenek egymásnak, és ne legyen egy feloldhatatlan feszültség a kettő között. Ezért annak idején is próbáltuk javasolni a költségvetési törvény vitája során, hogy rendezzük egyértelműen ezt a kérdést, ne legyen kétféle szabályozás a költségvetési törvényben, legyen normatíva alapján igénybe vehető, legyen jogosult minden önkormányzat a támogatások igénybevételére - aki megfelel a feltételeknek -, más részről ha úgy tűnik az előzetes felmérések alapján, hogy ez magasabb pénzügyi igényeket támasztana, mint a költségvetésben erre lehetővé tett keret, akkor szigorítsuk esetleg a feltételeket, de ne legyen később egy ellentmondásos szabályozásból adódó szubjektív döntésre lehetőség. Annak idején a Parlament többsége ezt a javaslatunkat elutasította - olybá vette, mint egy szokásos SZDSZ-lobbyzást az önkormányzatok érdekében, amit hát ebből adódóan már vitatni sem volt érdemes. Igaz, hogy mint utólag kiderült, mi is kicsit vaktában lőttünk ezzel a javaslatunkkal, hiszen az indítványunk arra a jóhiszemű feltételezésre épült, hogy a Kormány, amikor a költségvetési törvényben előterjesztette a 6,2 milliárdos keretösszegre vonatkozó javaslatát, azelőtt felmérte az önkormányzati beruházási igényeket, és a normatívákat ennek alapján próbálta meghatározni. Mint kiderült utólag - és itt a mostani helyzet ezt igazolja - erre nem került sor. Ha a Kormány valóban fel tudta volna mérni az önkormányzati igényeket, akkor olyan támogatási feltételeket és mértékeket határozott volna meg, amelyek közelebb vannak egymáshoz, mint a jelenlegi helyzetben. Azt hallottuk - elhangzott a költségvetési bizottságban is, itt célzott rá az államtitkár úr is -, hogy a folyamatban lévő beruházásoknál ez az összehangolás viszonylag jól sikerült, csak néhány millió forintos eltérés alakult ki az igények és a rendelkezésre álló keret között; csak az új, induló beruházásoknál állt elő az a helyzet - mondották a tervezet előterjesztői -, hogy túl nagyok voltak a különbségek az igények és a lehetőségek között, ami részben az önkormányzatok felkészületlenségéből adódott, részben abból, hogy önkormányzati vezetői váltás volt, és ezért nem lehetett felmérni rendesen az igényeket, részben abból, hogy a belügyminisztériumi apparátus számára is új volt ez a feladat. Sajnos azonban azt kell mondanom, hogy nem felel meg a valóságnak az az állítás sem, hogy a folyamatban lévő beruházásoknál jól sikerült az igények becslése. Már az előttünk levő törvénytervezet egy plusz 40 millió forintos átcsoportosítást irányoz elő, ami tényleg nem nagy összeg ahhoz a bő 2 milliárdhoz képest, ami az új, induló beruházásoknál jelentkező feszültség, de ez a 40 millió forint csak úgy jött ki, hogy egész tételeket sikerült lefaragni. Itt az előterjesztésben a szilárdhulladék-lerakó telepek kapcsán jelentkező plusz 100 millió forintos igény - amelyet jogosnak ismert el a Kormány - átcsúszott az új induló beruházásokhoz, holott ezek folyamatban levő beruházások. Ha új induló beruházás lenne, akkor a költségvetési törvény nem is adna lehetőséget arra, hogy ezeket céltámogatásban részesítsük, és azért fogadta el a Kormány mint jogos igényeket, mert ezek a törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő folyamatban lévő beruházások voltak, valamilyen elírás vagy nem tudom mi folytán csúsztak át az új induló beruházási igények közé. Tehát itt van egy bő 100 millió forintos folyamatban lévő beruházási igény, amelyet elismert a Kormány, és mégsem került kielégítésre az ő javaslatuk szerint. Ezzel együtt ugye már 140 millió forintnál tartunk, de még ez is kicsi összeg ahhoz képest, amit annak a révén spórolt meg a Kormány, hogy a számítási módból adódóan az én becslésem szerint - természetesen nem állt módomban, hogy végigszámoljam az erre a tételre vonatkozó többszáz egyéni pályázatot -, az én becslésemből adódóan olyan 800 ezer - 1 milliárd forintos támogatási hiány van a folyamatban lévő beruházásoknál; tehát abból a számítási módból adódóan, hogy nem mindenhol a törvény által előírt támogatási százalékot határozta meg a Kormány a jogosnak ítélt pályázatok esetében, hanem annál kisebb mértékű támogatást javasolt. Tehát miközben elismeri, hogy jogos a céltámogatási igénye egy adott önkormányzatnak, úgy tekinti, hogy a költségvetési törvényben egy maximális támogatási arány van meghatározva, holott nem erről van szó, ott a költségvetési törvényben egyértelműen rögzített támogatási arány van meghatározva, attól eltérni csak abban az esetben lehet, ha egyáltalán nem jogosult az önkormányzat erre a támogatásra; ha jogos az igénye, akkor meg kell adni neki. Ebből az adódik, hogy megítélésünk szerint vagy számításaink szerint itt is körülbelül jó egymilliárd forintos igénytöbblet van a folyamatban levő beruházások esetében, plusz még ehhez csatlakozik az új induló beruházásoknál a bő kétmilliárd forintos többletigény. Most ebben a feszült helyzetben a keret elosztására vonatkozó javaslatot kidolgozó minisztériumi tisztviselők a saját szempontjukból racionálisan jártak el. A kérvénydömping elbírálásánál szigorúan alkalmazták azokat a szempontokat, feltételeket, amelyeket a költségvetési törvény elő sem ír a pályázók számára, csupán egy hetekkel később megjelenő és Boross Péter belügyminiszter úr által szignált kormányközlemény rögzít. Ez a kormányközlemény természetesen önmagában véve racionális korlátozásokat, szűkítéseket vezet be a pályázati feltételek közé, ám mégis, mivel nem az eredeti törvényben meghatározott feltételekről van szó, csupán egy nagyon bizonytalan jellegű vagy jogi helyzetű kormányközleményről, ezeknek az alkalmazása egyaránt méltánytalan és törvénysértő is a céltámogatási pályázatok elbírálásakor. Méltánytalan és törvényellenes a különböző engedélyek, társadalombiztosítási vagy önkormányzati vállalási nyilatkozatok hiányát szelekciós szempontként alkalmazni. Mivel a törvény, amely a támogatás feltételeit meghatározza, ilyet nem ír elő, csupán az igénybevételi mechanizmus szabályait rögzítő kormányközlemény alapján nem lehet kizárni egyetlen pályázót sem anélkül, hogy hiánypótlásra szólítanák fel. Tehát ha itt valaki, valamilyen pályázó nem felelt meg a kormányközleményben meghatározott pályázati szempontoknak, akkor elemi kötelessége lett volna a pályázatot elbírálóknak, hogy hiánypótlásra szólítsák fel ezeket az önkormányzatokat. Ez nem történt meg. Itt olyan feltételeknek nem feleltek meg az önkormányzatok, amiket a költségvetési törvény nem állapított meg, csak - ismétlem - egy később megjelent kormányközlemény. Erre a hiánypótlásra való felszólításra azonban sohasem került sor, ami azt a látszatot kelti bennünk, hogy a pályázat elbírálóit igen szorított helyzetükben nem az a cél vezérelte, hogy a támogatási igények alapos, egyedi mérlegelése alapján körültekintő döntést hozzanak, hanem az, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi kerethez képest körülbelül két és félszeres támogatási igényt felvonultató pályázatok közül látszólag objektív szempont alapján minél gyorsabban, minél többet ki lehessen zárni. Méltánytalan és törvényellenes továbbá az előterjesztés, mert az elbírálók, a pályázatot elbírálók ebben a helyzetben egy banki szerepet kezdtek el játszani, olyan helyzetbe kerültek, amikor bankként működve vizsgálták a pályázók forrásmeglétét, és ennek alapján ítéltek oda vagy vontak meg vagy csökkentettek támogatásokat. Erre a forrásvizsgálatra megint nem hatalmazza fel a Belügyminisztériumot a költségvetési törvény, ennek bizonyos elemei annyiban vannak meg a kormányközleményben is, amennyiben egy táblázatban szerepel, hogy milyen forrásmegoszlást tud felmutatni az önkormányzat a kívánt beruházáshoz. De még ez a kormányközlemény sem határozza meg, hogy ez milyen jogokat nyújt az elbírálóknak, vagy milyen későbbi döntési szempontok adódnak ebből. Ez azért nagyon kínos az önkormányzatok számára, mert a törvény alapján benyújtott pályázataikat olyan helyzetbe hozták, amikor nem lehetnek biztosak benne, hogy mikor, milyen forrásból, mennyi pénz áll a rendelkezésükre. Nyilvánvaló, és ahogyan ez a gyakorlatban is előfordul, hogy ahhoz, hogy különböző pénzügyi forrásokat megpályázzanak, megszerezzenek, tisztában kell lenni valamennyire a többi lehetséges, rendelkezésükre álló pénzzel. Ilyen szempontokat kívánt meg tőlük több esetben a megyei önkormányzat is akkor, amikor döntést igényelt a megyei önkormányzat részéről, hogy támogasson-e egy önkormányzatot vagy sem egy beruházási célnál, akkor megkérdezték, hogy vajon a központi céltámogatásból megvan-e a forrásod rá. Akkor, amikor egy bankhoz fordulhatna az önkormányzat, hogy hitelt vegyen igénybe bizonyos beruházásainak a befejezéséhez, megvalósításához, joggal merül fel egy bankban az, hogy megvan-e a központi céltámogatás, megvan-e a megyei támogatás erre, milyen egyéni forrásai vannak ehhez, és majd akkor fogok hozzá forrást nyújtani, hogyha az egyéb többi tételt is biztosítva látom. Nyilvánvaló, hogy az önkormányzat lehetetlen helyzetbe került már azáltal is, hogy a források között - lehetséges források között - felsorolt vízügyi alap vagy környezetvédelmi alap igénybevételének mechanizmusa még mindig nem tisztázott, nem lehet tudni, nem tudják, hogy milyen módon lehet a vízügyi alaphoz hozzájutni, milyen módon lehet a környezetvédelmi alaphoz hozzájutni. Tehát saját forrásként ezt nem is tudták felsorolni, fölhasználni. És ugyanilyen nyilvánvaló egy ilyen helyzetben, hogy egy felelősen gondolkodó önkormányzati testület nem is fordulhat a lakossághoz sem addig támogatási igénnyel, amíg nincs tisztában vele, hogy milyen egyéb forrásokat sikerül mozgósítania, milyen forrásokat tud a központi támogatási keretből megszerezni, vízügyi alapból, egyéb alapokból, bankhitelből. Tehát egy olyan ördögi körbe került az önkormányzat, amely a költségvetési törvény feltételei alapján megpróbált megvalósítani egy célt, hogy kiderült a végén, hogy senki semmilyen forrást nem tud rendelkezésére bocsátani azért, mert a többiek még nem adták oda neki ezt a forrást. Éppen ezért, hogy ez a lehetetlen helyzet ne jöhessen létre, a költségvetési törvény föl sem hatalmazta a Belügyminisztériumot arra, hogy ilyen forrásvizsgálatot végezzen, hiszen az önkormányzatoknak eleve lehetetlen, hogy előre kimutassák az egyéb forrásaikat, és ezt pontosan hitelt érdemlően dokumentálni tudják. Ezért nem lehetett más szerepe, vagy nem lehetett volna más szerepe a Belügyminisztériumnak, mikor dönt ezekről a pályázatokról, mint azt vizsgálni, hogy megfelel-e a költségvetési törvényben meghatározott feltételeknek az önkormányzati igény, vagy nem felel meg ezeknek. Ha pedig megfelel, akkor a költségvetési törvényben meghatározott támogatási mértéket oda kellett volna ítélni. Most milyen tanulságok vonhatók le ebből a helyzetből? Hát az első és legfontosabb tanulság az az, hogy ilyen pályázatok elbírálását csak normatív alapon lehet végezni. Egyébként hogyha mérlegelési jogköre egy elbíráló bizottságnak, hogy ez most szakmailag mennyire sürgős, mennyire fontos, hogy ez most megvalósuljon ott az adott esetben, mennyire állnak rendelkezésre egyéb források, pénzügyileg milyen háttere van ennek a beruházásnak, akkor csak szubjektív döntés hozható. Valamennyire objektív, vagy az objektívhez közeledő döntés csak abban az esetben lenne lehetséges, hogyha minden egyes esetet egyedileg el tudna bírálni ez a bírálóbizottság. Ez nyilvánvalóan képtelenség egy ilyen, többezres pályázati számnál, amikor egy központban egy bírálóbizottságnak kell döntenie a különböző igények között és rangsort fölállítani. Ez az eljárás a jövőben nyilvánvalóan járhatatlan. Olyan mechanizmust kell kialakítani, amiben normatíva alapján automatikusan részesülnek az önkormányzatok, ha megfelelnek a feltételnek, és automatikusan kerülnek elutasításra, hogyha nem felelnek meg ezeknek a feltételeknek. Most egy olyan helyzet alakult ki ebből az ellentmondásos szabályozásból, hogy a megfogalmazott céltámogatási feltételektől eltérő pályázati rendszer alapvetően bizonytalan helyzetbe hozta az önkormányzatokat, mind politikai, mind gazdasági értelemben bizonytalan helyzetbe. Gazdasági értelemben azért, mert számítottak egy beruházás folytatására vagy megindíthatóságára éppen a költségvetési törvény alapján, ezt betervezték, és úgy tűnik, hogy valamilyen rajtuk kívül álló szempont alapján ez mégsem történhet meg. Politikailag bizonytalan helyzetben pedig azért nyilvánvalóan, mert a saját szavahihetőségüket és helyi politizálásukat vonja kétségbe az, hogy nem feleltek meg valamilyen feltételnek, és nem tudták betartani azt az ígéretet, vagy azt a tervet, amit maguk elé célul kitűztek. Ezek után néhány gondolatot szeretnék még arról mondani, hogy mi a mi javaslatunk, hogy ebben a helyzetben mit lehet csinálni. Nyilvánvaló számunkra, hogy az egyetlen lehetséges és korrekt eljárás az, hogyha a Parlament kiegészíti azt a keretet, ami az önkormányzati céltámogatásra rendelkezésre áll, ahelyett, hogy önigazoló, ilyen utólagos racionalizáló érvekkel próbálná alátámasztani egy törvénysértő döntés meghozatalát. Nemcsak ilyen általánosságokban kívánjuk ezt javasolni, hanem a mi frakciónk volt az egyetlen, amelyik egy olyan törvénymódosító indítványt nyújtott be, ami nem vinni akarta a forrásokat, hanem próbált hozni forrást, ehhez kiegészíteni a rendelkezésre álló keretet; javaslatot tettünk arra vonatkozólag, hogy milyen költségvetési egyéb forrásból vagy megtakarításból lehetne átcsoportosítani erre a célra. Itt szeretném azonban bejelenteni ezt elnök úrnak is, hogy a szavazás során majd vegye figyelembe, hogy az erre vonatkozó módosító indítványomat kénytelen leszek, illetve kénytelen vagyok visszavonni. Ezt azért teszem, mert olyan ellentmondásos és kínos helyzetbe kerültünk, hogy a költségvetési bizottság a legutóbbi ülésén nem tárgyalta meg a kedvezőtlen helyzetben levő önkormányzatok kiegészítő támogatására vonatkozó törvényjavaslatot, és a jelenlegi két törvény együtt-tárgyalását feltételezte volna, hogy a forrásátcsoportosítást meg lehessen valósítani. Mivel nem egy önálló költségvetési törvényről tárgyaltunk, hanem két külön törvényjavaslatról, amely a költségvetési törvénynek megfelelően kellett, hogy elosszon kereteket, ezért ezekben próbáltuk megvalósítani a költségvetési újraelosztási lehetőségeket. Azáltal, hogy kétfelé vált a két előterjesztés tárgyalása, egy jogilag lehetetlen helyzet alakult ki: nem valósítható meg most már ezen a módon a mai szavazás során ez az átcsoportosítás, a dolog értelmét veszítette. Csak egy mellékmondatként szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy miért következett be ez. Azért, mert a költségvetési bizottságban a levezető elnök, aki akkor éppen MDF-es volt, úgy döntött, hogy az elfogadott tárgysorozattól eltérően nem tárgyalja a költségvetési bizottság az önkormányzatok kiegészítő támogatásáról szóló törvényjavaslatot, ugyanis a világkiállítási országgyűlési határozati javaslat fontosabbnak bizonyult. Most ezt csak azért szeretném mondani, hogy a lehetőség megvolt, adva volt, és próbáltunk rá javaslatot tenni. Ezek után egy önálló törvénymódosítással - költségvetési törvénymódosítással - próbáljuk majd ezt a kérdést megoldani. Hosszabb távon pedig arra szeretném kérni a tisztelt képviselőtársaimat, hogy olyan új céltámogatási rendszert alakítsunk ki, aminek újragondoljuk az egész filozófiáját, elveit, újragondoljuk a pénzügyi hátterét egy államháztartási törvény keretében, az önkormányzati törvény keretében, azoknak az elveknek megfelelően, ahogy ott rögzítve van, próbáljuk meg újragondolni a támogatás igénybevételének mechanizmusát, mikor, hogyan lehetne a pályázatokat elbírálni. Szeretnénk, hogyha a jövőben ez a költségvetési törvénytől elkülönülten valósulhatna meg, az előtt hozhatnánk döntést az önkormányzati céltámogatásokról, mielőtt a költségvetési törvényt elfogadjuk, azért, hogy a költségvetés tárgyalása során világosan tudjuk, hogy mik azok az igények, amiket a kialakított feltételeknek megfelelően el kell fogadni, és amihez pénzügyi forrást, hátteret kell rendelni. Remélem, hogy a jövendőben, az elkövetkezendőkben ezeket a hibákat ki fogjuk tudni kerülni, és kisebb vitával zajló céltámogatás-elosztást tudunk megvalósítani. Ezért zárásképpen csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy természetesen abban a szorításban, hogy szeretnénk, hogy mielőbb hozzájussanak a pénzhez azok az önkormányzatok, amelyeket a Kormány is alkalmasnak és méltónak ítélt arra, hogy elnyerjék a céltámogatásokat, ezért meg fogjuk szavazni ezt a törvénytervezetet. Szeretnénk mi is, hogyha minél előbb hozzájutnának az önkormányzatok ehhez a pénzhez. De nem azért szavazzuk meg a törvénytervezetet, mert mi úgy értünk egyet az elosztás elveivel, ahogy az előttünk van, hanem egy első lépésnek tekintjük abba az irányba, hogy hozzájussanak az önkormányzatok a pénzhez, és nagyon szeretnénk elérni, hogy minél gyorsabban egy második körben újra átvizsgálva az igényeket, most már a formai kifogásokat félretéve hozzárendeljük azokat a pénzeket az önkormányzati igényekhez, amik lehetővé teszik azt, hogy törvénysértés nélkül, méltányosan kezeljük az önkormányzati igényeket. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)