DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Köszönöm a szót, Elnök úr. Tisztelt Ház! Miközben Király Zoltán képviselőtársam komor proféciáit hallgattam, egyben elgondolkodtam azon is, mi az, ami az eddig elhangzott expo-vitából közös nevezőre tud minket hozni. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, valamenynyien egyetértünk abban, hogy országunknak valamiféle kiutat kell találnia abból a gazdasági helyzetből, amelyikben hazánk benne van. Másrészt, egyetértünk abban is, hogy amikor a kiutat keressük, tulajdonképpen tekintetbe kell vennünk a környező országok helyzetét is, hiszen - ha kimondjuk, ha nem - versenyhelyzet van köztünk és a többi - a volt, úgynevezett - szocialista állam között. Nekünk kétfajta vonatkozásban is kitörési lehetőséget kell találnunk, egy nyerési esélyt. És ebben a helyzetben hangzott el Király Zoltán képviselőtársunk kritikája, hogy a Kormány tulajdonképpen lassú, rossz politikát folytat. De végül is ez a Kormány terjesztette elénk azt a világkiállítással kapcsolatos, igen merész határozati javaslattervezetet, miszerint még abban az esetben is meg kell rendeznünk a világkiállítást, ha az osztrákok véglegesen elállnak attól. A Kormány tehát most tulajdonképpen tett egy olyan lépést, amelyet eddig hiányoltunk a Kormánytól, hiszen azt mondtuk, nem elég merész. Vajon logikus-e ez? Nem kellene-e annak a Parlamentnek, amely több vonatkozásban egyetértett azzal, hogy lassú a haladási tempónk, mostanra gyorsabb haladási tempóra váltani? Én fölteszem a kérdést igen tisztelt képviselőtársaimnak: vajon akkor, amikor az expo ügyében állást kell foglalnunk, miben döntünk. Tulajdonképpen egy lehetőség kihasználása vagy ki nem használása tekintetében kell döntenünk. Rögtön megkérdezem: tudnak-e képviselőtársaink az esetlegesen elmulasztandó lehetőség helyett másfajta, ilyen súlyú lehetőséget a Parlament elé tárni, ami egyrészt kitörési lehetőség lenne a gazdasági pangásból, másrészt pedig a környező volt szocialista államokkal való versenyhelyzetünkben biztosíthatná számunkra az első helyet. Vajon, ha nincs más lehetőség, hanem az expo az egyetlen, akkor megkérdezem, hogy szabad-e az egyetlen lehetőséget elvetnünk? Természetesen egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik aggódnak, hogy ezt a lehetőséget a nyerésig tudjuk-e fokozni. Nyilvánvalóan erre nézve semmiféle garancia nincs, és nincs az a számítás, ami megnyugtató módon ezt garantálhatná a tisztelt Háznak. Ha pedig nincs ilyen számítás, de van ez a lehetőség és ez az egyetlen lehetőség, akkor kérdezem, hogy vajon nem lenne egy bűnös halasztás, bűnös mulasztás a Parlament részéről, ha ebben a kérdésben nem állna a sokat kritizált Kormánya mellé, mert ez egy rendkívül gyors kitörési lehetőséget ad. Ebben a helyzetben lehetetlen nem gondolnom eleinkre. Hiszen a millennium előtt időben őseink hasonló gondokkal küzdöttek, mint mi most. Akkor sem volt pénz. Az országnak 60arányban kellett külföldi tőkét igénybe vennie ahhoz, hogy a millennium előkészületeit tisztességgel megcsináljuk. Elődeinknek volt annyi bátorságuk, hogy ezt a lehetőséget igénybe vették. Ha mi a döntésnél késlekedni fogunk, ha újabb és újabb számításokat kérünk a Kormányon számon, amely számítások, hangsúlyozom, sehova nem fognak vezetni, akkor vajon nem szalasztjuk-e el azt a lehetőséget, melyet minél később ragadunk meg, annál kisebb lehetőség lesz. Ha visszagondolok bátor elődeinkre, arra, hogy például a millennium előtt közel két évtized alatt a belváros nagy részét fölépítették, nyilvánvalóan akkor is fölmerült a képviselőtársakban az, hogy vajon megteheti-e egy Parlament, hogy adott esetben a külföldi tőke kezére játssza több mint a felét. Ma már csak onnan tudjuk, hogy ez megtörtént, hogy van egy Haris köz. A belváros a miénk. Lényegében elődeink merészségének volt köszönhető, hogy évtizedeket rohantunk előre a történelemben. Ennek a merészségnek volt köszönhető, hogy ebben az országban épült fel először Európában a fogaskerekű vasút, a földalatti vasút, és tulajdonképpen mi mutattunk példát az egész világnak. Hangsúlyozom: most hasonlóan nehéz helyzetben vagyunk. Arra kérem az igen tisztelt képviselőtársaimat, hogy ebben a nehéz helyzetben a számomra rendkívül szimpatikusan az ország kitörési lehetőségét felvállaló Kormány mellé álljunk pártállásra való tekintet nélkül, mint ahogyan a millennium előtt is egy politikai kiegyezés előzte meg a gazdasági döntést, és próbáljuk az országunkat egy ilyen összefogással egy olyan lehetőség elé állítani, mint a millennium előtt volt. Engedjék meg nekem, hogy a rövid felszólalást azzal fejezzem be, hogy vállaljuk mi is olyan bátran ezt a kockázatot, mint ahogyan a Kormány vállalta. Ismétlem: minél hamarabb vállaljuk azt, annál nagyobb lesz a sanszunk arra, hogy az eredményes lesz. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)