DR. EÖRSI MÁTYÁS, az SZDSZ kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Kisebbségi véleményem első részében szeretnék egy pár szót szólni az ügyrendi viták természetéről, a második részben pedig szeretném önöket meggyőzni arról, hogy a Kónya Imre által előadott többségi megoldási javaslat nem kellően bölcs, nem szolgálja kellőképpen a kárpótlási törvény mielőbbi és minél sikeresebb elfogadását. Ezért mi azt javasoljuk - és ezt kívánom felszólalásomban alátámasztani -, hogy a Kormány vonja vissza a törvényjavaslatot, terjesszen a Parlament elé egy olyan törvényjavaslatot, amelynek az alkotmányosságához semmiféle kétely nem férhet, és amely viszonylag széles társadalmi konszenzus alapján kerülhet elfogadásra. Mindenekelőtt: az ügyrendi viták természetéről. Az teszi indokolttá, tisztelt Ház, hogy az ügyrendi viták természetéről ejtsek egypár szót, hogy az elmúlt egy-két hét folyamán ez a második eset, amikor a Parlamentben ügyrendi vitát folytatunk. Az első eset egy héttel ezelőtt történt, amikor Szigethy képviselőtársam interpellációt intézett Antall miniszterelnök úrhoz. Az ügyrendi vita arról folyt, vajon Antall József miniszterelnök úr köteles-e személyesen válaszolni a hozzá intézett és a feladatkörét illető interpellációra vagy sem. Tekintettel arra, hogy a Házszabály erre vonatkozóan kielégítő és kellően egzakt iránymutatást nem adott, az ügyrendi bizottság megtárgyalta ezt a kérdést, majd a Parlament elé terjesztette megoldási javaslatát, végül a Parlament többségi állásponttal úgy döntött, hogy a miniszterelnöknek nem kell személyesen válaszolni a neki szóló interpellációra, tehát dönthet úgy, hogy az interpellációt egyszerűen személyesen válasz nélkül hagyja, és másnak engedi át a válasz jogát. A két eset - az interpellációs és ez - közös annyiban, hogy az előterjesztést tevő ügyrendi bizottsági előadó rengeteg pargrafussal támasztja alá mondanivalóját, holott nyilvánvaló, pontosan azért került az ügyrendi vita a Parlament elé, mert nincsen olyan paragrafus, amely ezekben a kérdésekben megfelelő választ adna. Félrevezető tehát azt hinni, hogy itt valóban jogi vita folyik a Parlament előtt, hogy itt jogi végzettségű képviselők megvizsgálnák, adott esetben mi a helyes jogi megoldás. Ez nem így van, tisztelt Ház! Itt egy tiszta politikai vita folyik. Amikor Antall József interpellálhatóságáról vitatkozik a Ház, akkor a kormánykoalícióhoz tartozó képviselők azt az álláspontot foglalják el, hogy átadhatja a válasz jogát, és ellenzéki képviselők pedig azt gondolják, hogy nem adhatja át - azért ő az ország miniszterelnöke, hogy a neki szóló kérdésekre személyesen adjon választ. Jelen esetben hasonló a helyzet. Amint azt később ki fogom fejteni, a kormánykoalíció képviselőinek az az érdeke, hogy a Parlament ne vitatkozzon a kárpótlási törvényről, lehetőleg ne lehessen mindenfajta módosító indítványt benyújtani a tisztelt Háznak, hanem minél szűkebbre fogják a vita menetét, minél könnyebben, surlódásmentesebben lehessen elfogadni a törvényt. Ebből két következtetést lehet levonni. Az egyik az, úgy vélem: át kellene gondolni a tisztelt Háznak az ügyrendi viták eldöntésének a módját. Ugyanis mi történik? Itt az történik, hogy két érdeket képviselő országgyűlési képviselők döntik el a közöttük fennálló vitát oly módon, hogy egyesek többségben vannak, mások pedig kisebbségben. Ez nem politikai kérdés, amelyről döntünk, hanem jogi kérdés. Márpedig ez olyan - itt sok jogász ül -, mintha a felperes és az alperes közötti vitát a felperesre bíznánk, hogy ő döntse el. Azt hiszem, ilyen körülmények között jogilag megnyugtató következetésre nem tud jutni a tisztelt Ház. A másik következtetés, ami ebből levonható, az az, hogy nem Kónya Imre jogi érvelésével szeretnék én most itt vitába szállni - mert ezek a jogi érvelések eléggé hajuknál fogva előráncigált érvelések voltak, hiszen ő is említette, hogy nincsen olyan jogszabályi rendelkezés, amely erre a kérdésre választ adna -, hanem a dolog érdeméhez szeretnék hozzászólni: mi szolgálja jobban a kárpótlási törvény elfogadását, az, amit Kónya Imre képviselt, vagy pedig az, ahogyan mi képzeljük el? Térjünk tehát rá az ügyrendi bizottság és az alkotmányügyi bizottság többségi álláspontjának ismertetésére. Ennek, ahogy Kónya Imre is elmondta, kettős lényege van+