ROCKENBAUER ZOLTÁN (FIDESZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívántam mindenáron fölszólalni a vitában, jóllehet én magam is jegyzem a törvénytervezetet, azonban gondolom, hogy egy-két dolgot mégiscsak világossá kell tennünk. Azt gondolom, hogy a Horn Gyula által elmondottak nem felelnek meg pontosan a valóságnak, sőt úgy ítélem meg, hogy számos pontosn erős csúsztatás tapasztalható. Az a kínos érzésem támadt Horn Gyula elnök úr beszédét hallgatva, mintha visszaléptünk volna az időben egy évet, amikor az MSZP vagyonáról, illetve az MSZMP-vagyonról volt szó. Ugyanezeket az érveket lehetett hallani akkor Fabriczky András szájából, hogy itt valamiféle hihetetlen galád összeesküvés létezik a társadalom részéről az MSZMP-vel szemben, akiknek az összekuporgatott tagdíjaikból (derültség) felhalmozott nem is tudom, micsodát, valami kis mennyiségű vagyonát megpróbálják elrabolni, olyannyira, hogy - már nem tudom pontosan, elnézést kérek, lehet az is, hogy pontatlanul idézem Fabriczky Andrást, de valami olyasmit mondott - még az utolsó gatyájukat is el akarják venni. (Derültség.) A magam részéről úgy ítélem meg, hogy egyrészt tisztázatlan dolog az, hogy ez a vagyonmennyiség, ez a vagyonhányad tagdíjból ered-e vagy nem, illetve mennyi ered ebből a tagdíjból és mennyi nem. Ez mindenesetre egy olyan dolog, amit, úgy gondolom, meg kell vizsgálni, és a törvénytervezet erre tesz egy javaslatot, hogy ezt vizsgáljuk meg, honnan származik ez a vagyon. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a tagdíjra való hivatkozás furcsa dolog akkor, amikor az elmúlt negyven évben mindenki szervezett munkásnak számított ebben az országban, hiszen aki nem volt úgynevezett szervezett munkás, az megnézhette magát a munkahelyén. (Közbeszólás: Úgy van!) Tehát ezek a tagdíjak semmiképpen sem a SZOT jogutód szervezeteiben jelenleg tagként lévő emberek összekuporgatott fillérjei, hanem az mindannyiunk pénze, az összes munkavállalónak a pénze, ami jelen pillanatban fölhalmozódott ebben a vagyonban. (Nagy taps.) Olyannyira, hogy - mindannyian nagyon jól tudjuk, és erről a következő törvényjavaslat úgyis bővebben fog szólni - tudjuk azt, hogy mind a mai napig hogyan jut a SZOT a tagdíjához. Úgy jut, hogy a 87-es törvény alapján, az akkori rendezés alapján, az akkori állapotnak megfelelően gyakorlatilag a mai napig levonják a munkavállalóknak, az akkori tagoknak a fizetéséből automatikusan ezt a pénzt. Mi itt a helyzet, miért folyik itt áldatlanul egy éve ez a vagyonvita? Amíg a politikai pluralizmussal párhuzamosan hazánkban egy-másfél évvel ezelőtt megteremtődött a szakszervezeti pluralizmus is, és létrejöttek új, alulról szerveződő szakszervezetek, amelyek még mindig az infrastrukturális működésképtelenség határán vannak, addig a SZOT jogutód szervezetei, illetve ezeknek vezetői az én megítélésem szerint az érdekvédelem helyett saját érdekvédelmükkel foglalkoznak, amit persze megtehetnek, csak azt gondolom, hogy a másik oldalt is figyelembe kell venni. Az a helyzet, hogy itt úgy tűnik, egy év alatt nem jött létre megállapodás, ez a helyzet abból fakad, hogy a SZOT jogutód szakszervezeteinek egyáltalában nem érdeke megállapodást kötni. Miért is tenné ezt, hiszen ha az évezred végéig húzódik ez a vagyonvita, az egy igen kényelmes ex lex állapot, amiben senkinek nem kell juttatni semmit. Lehet időnként persze úgy csinálni, mintha ők szívesen osztoznának a vagyonon, de teljesen komolytalan javaslatokkal állnak elő, ami nyilvánvaló módon elfogadhatatlan az új szakszervezetek és a munkavállalók számára. Horn Gyula említette, hogy aláírták ezt a SZOT által javasolt megállapodástervezetet a szakszervezetek. Nos, ezt a SZOT jogutód szakszervezetei írták alá, sem a munkástanácsok, sem pedig a Liga nem írták alá. Nyilvánvaló, hogy ilyen helyzetben - ezt lehet így megítélni meg úgy megítélni, de ez nyilvánvaló - nem jött létre megállapodás, és nem is fog létrejönni megállapodás; ez a helyzet holtpontra jutott, kátyúba jutott. Itt azt az ódiumot kell magára vállalnia a Parlamentnek - az én megítélésem szerint -, hogy kimozdítsa erről a holtpontról ezt a kátyúba jutott szituációt. Összegzésül: azért még egyszer el kellene sorolni, hogy ez a törvénytervezet egy hármas célt tűzött maga elé, és ítéljék meg képviselőtársaim, hogy ez a hármas cél egy olyan galád cél-e vagy inkább az igazságosság felé viszi a jelenlegi helyzetet. Ezt a hármas célt ráadásul úgy építették be ebbe a törvénytervezetbe a törvénytervezet megalkotói, hogy ugyanakkor - ellentétben mindenféle híreszteléssel szemben; aki ezt a törvénytervezetet elolvasta, nagyon jól tudja - egyetlenegy fillért nem vesz el ebből a szakszervezeti vagyonból. Egyetlen egy fillért nem vesz el! Ennek a törvénytervezetnek a célja - még egyszer megismétlem, hogy mindenki számára világos legyen - először is, hogy a vagyon hiteles felmérésére tesz javaslatot. Másodszor azt az igen fontos problémát kell megoldanunk, hogy a vagyont a jelenlegi kezelői fel ne éljék, szét ne prédálják, mert az a tapasztalat, olyan információk jutnak el napról napra hozzánk, hogy erre igenis van kísérlet, és hogy az MSZOSZ igyekszik ezt a vagyont átforgatni, pénzzé tenni, fölélni. Tehát nem másról van itt szó, hogy azt szeretnénk, ha a munkavállalók által fölhalmozott vagyontömeg egyben maradna, és ezt nem prédálná szét egy vagy két szakszervezeti szövetség. Harmadrészt az a véleményünk, hogy olyan vágányra kell helyezni ezt a vagyonproblémát, ami lehetőséget teremt arra, hogy a vagyont egyszer igazságos módon meg lehessen osztani. Ez lenne a harmadik cél. Hangsúlyozom, hogy lehetőséget kell erre teremteni, nem mi osztjuk meg a vagyont, hanem a szakszervezetek megosztják maguk között a vagyont, illetőleg a munkavállalók - amennyiben, reményeink szerint, lesz egy szakszervezetek közötti választás - szavazni fognak arról, hogy kinek a kezébe szeretnék letenni azt a vagyontömeget, amiről itt szó van. Úgy gondolom, hogy ez a munkavállalóknak a feladata. Én nem szívesen tenném le - amenynyiben még mindig a könyvtárban dolgoznék - Nagy Sándor kezébe ezt a problémát; szeretnék erről szavazni a magam részéről. Úgyhogy arra kérem képviselőtársaimat, gondolják át, hogy nem ez-e az egyetlen igazságos rendezésnek a lehetősége. Nem a minimumot tesszük-e meg most azzal, hogyha a Parlament ebben a kérdésben állást foglal. Köszönöm szépen. (Taps.)