FRAJNA IMRE (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítást is magában foglaló szociálpolitikai rendszer válaszút elé érkezett. Az elkövetkező időszak egyik legnagyobb kérdése, hogy milyen lesz a munkamegosztás a szociális szférában a központi állam, a társadalombiztosítás, a helyi önkormányzatok, a vállalatok, a munkahelyek, a kiépülőben lévő nonprofit-szféra és a magánháztartások között. Ehhez egyfelől elengedhetetlenül szükség lenne egyes területek működését szabályozó törvényekre, mint a társadalombiztosítási törvény, az új nyugdíjtörvény, az egészségbiztosítási törvény, illetve a nonprofit- szervezetekről szóló törvény. A most tárgyalt koncepció ezeknek csak az előmunkálatait képezi. Másfelől nagy szükség lenne az egyes szférák működését összehangoló ágazati törvényekre. Nagy biztonsággal kimondható, hogy a szociális szférában, illetve az azzal határos területeken, úgymint az oktatásban, az egészségügyben, a lakásrendszerben, a nyugdíjbiztosításban, sőt bizonyos szociális ellátásokban is az eddigieknél nagyobb arányban fognak megjelenni a magánvállalkozások. A szóban forgó törvényeknek tisztázniuk kell a különböző szervezetek közötti átjárás lehetőségét. Ezeknek a törvényeknek az együttese fogja megrajzolni az új szociálpolitikai rendszer körvonalait. A társadalombiztosítás reformjának ugyanakkor megvan az a sajátossága, hogy a reformok bevezetésének és az új rendszer működésbe lépésének egyaránt rendkívül nagy az időigénye. Nem csoda tehát, hogy az itt lévő pártok között igen nagy a konszenzusteremtésre törekvő törekvésnek a szándéka, hiszen ebből a rendszerből, amelyet most fogunk meghozni, még talán a következő kormány sem, hanem csak a rá következő kormányok fogják élvezni az áldásos hatásokat. Jómagam, mint annak a generációnak a képviselője, amelyik a társadalombiztosítás reformjának valószínűleg csak igen hosszú távon lesz élvezője vagy éppen az elszenvedője, óvni szeretném a képviselőtársaimat attól, hogy a megelőző kormányok gyakorlatához hasonlóan a generációs adósságteher továbbgörgetésével próbálják megoldani a társadalombiztosítás reformját. A tb-reform időigénye még egy dologra is figyelmeztet. A társadalom tagjainak hosszabb távon tudniuk kell kalkulálni azzal, hogy milyen feltételek fogják meghatározni a körülményeiket. Ezért a társadalombiztosítás reformjának csak akkor van értelme, ha egy átfogó reformkoncepció intézkedési csomagként van megfogalmazva és vitára bocsátva. Ellenkező esetben könnyen bekövetkezhet, hogy a koncepcionálisan nem illeszkedő elemek zagyva halmaza lesz a végeredmény. A csomagtervnek világos időbeni ütemezést is kell tartalmaznia. A Kormány javaslatai - sajnos - több szempontból sem tesznek eleget ennek a követelménynek. Látható a tanácstalanság egy sor fontos kérdésben. A benyújtott határozati javaslat három alternatívát kínál. Véleményünk szerint mind a három tartalmaz fontos elemeket, de önmagában egyikük sem elfogadható. Ráadásul nehezíti a megítélést, hogy az egyes koncepcióknak más- más kormányhivatal a szerzője, és így nehezen összehasonlíthatóak. Ugyanakkor az is nehezíti az eligazodásunkat, hogy a társadalombiztosításhoz áttételesen kapcsolódó adórendszerreformok ismertté vált javaslatai több ponton is a társadalombiztosítási reformmal ellentétes követelményeket fogalmaztak meg. Véleményünk szerint a társadalombiztosítás reformjának a lényege az őt eddig magába ágyazó gazdasági rendszer nyílt elmozdulása a kollektív racionalitástól az egyéni racionalitás irányába, ami egyértelmű lemondást jelent a bölcsőtől a sírig való állami gondoskodás valójában soha meg nem valósult feltételéről. Az egyéni autonómia a munkajövedelmeknek a GDP-n belüli arányának növelését megkövetelő kiterjesztése ugyanakkor nem feltétlenül jelent lemondást a kollektív racionalitás, a társadalmi szolidaritás elvéről, csak az állami gondoskodás helyett annak más formákban való megvalósíthatóságát sugallja. A tb egésze egy úgynevezett felosztó-kiróvó rendszerben működik, vagyis mindig az aktuális bevételek fedezik a mindenkori folyó aktuális kiadásokat. A jelenlegi rendszerben azonban nem a bevételek nagysága a meghatározó, hanem a meglévő kiadási kötelezettségek teljesítése. A társadalombiztosítás tartalékalapokkal gyakorlatilag nem rendelke- zik, s így a kiadások forrásait a folyó bevételek fedezik. Amikor a kiadások növekedése szükségessé tette, az elmúlt évtizedek kormányai nem haboztak a járulék emeléséhez fordulni. Ez a folyamat a társadalombiztosítási járulékok roppant mértékű emelkedését eredményezte. A TB-Alapról 1988-ban hozott törvény a leválás után is költségvetési garanciát ígért, ennek mértékét azonban az éves költségvetési törvények már mindig kisebb mértékben szabták meg. Ez a rendszer viszonylag jól volt képes funkcionálni a tb-szolgáltatások korai időszakában. A rendszer kiteljesedése azonban világossá tette, hogy egy finanszírozási képtelenséggel állunk szemben. Ezt a képtelenséget fokozta az, hogy a ketyegő nyugdíjbomba mellé 1990. január 1-jétől odatették a költségrobbanás előtt álló egészségügy gyújtószerkezetét is. A társadalombiztosítás reformja nem kezelhető az egész jövedelem- újraelosztás teljes rendszerének áttekintése nélkül. Véleményünk szerint ezért a központi és a helyi állam, a munkáltatók, a társadalombiztosítás és az egyéni biztosítás közötti feladatmegosztás együttes újragondolására van szükség. A társadalombiztosítás keretébe tartozó ellátások között jelenleg több helyütt is túligérkezés, teljesíthetetlen ígéretek a jellemzőek. Ez az egyik oka a nyugdíjasok utóbbi évtizedben bekövetkező drámai elszegényedésének. Ezért függetlenül attól, hogy milyen lesz a társadalombiztosítás új rendszere, vannak olyan lépések, amelyek elkerülhetetlenek. Szükségesnek tartjuk a társadalmi biztonság rendszerében az ellátási szintek szétválasztását. Ennek érdekében a társadalombiztosítás és a költségvetés között egy fokozatos feladatátcsoportosításra van szükség, olyan tartalommal, hogy a jövőben az állami szociálpolitika feladata legyen bizonyos életkorban levők számára állampolgári jogon járó alapjövedelmek garantálása, aminek alapvető forrása az állami adóbevétel. Az általunk helyesnek tartott rendszer szélesebb teret enged a kiegészítő biztosítások rendszerének azokon a területeken, ahol ez megvalósítható az egészségügy- és a nyugdíjbiztosításban. A társadalombiztosításba tartozó ellátásokat kockázattípusok szerint is szét kell választani. Ezen belül a jövőben külön kell, hogy váljanak egymástól a hosszú távú programok, úgymint a nyugdíj és az egészségbiztosítás, a rövid távú programok: a balesetbiztosítás, a táppénz és a családi ellátások köre. A reform végére egymástól a járulékok, a kezelendő vagyon, mind pedig a vagyont kezelő intézmények világos elkülönülését tartjuk kívánatosnak. Helyesnek tartjuk egy háromszintű nyugdíjrendszer bevezetését a jelenlegi nyugdíjak és nyugdíjrétegek kettébontásával az alapnyugdíj- és a munkanyugdíjrendszer bevezetése mellett. A társadalombiztosítás és a költségvetés közötti feladatátrendezés megvalósíthatósága szabja meg végső soron az átállás ütemét. Az új nyugdíjrendszer bevezetése erősen függ azoktól a feltételezésektől, amelyek a pénzügyi intézményrendszer fejlődésével és a gazdaság általános egészségi állapotával kapcsolatosak, ezért az átállás sebességét döntően ezek határozzák meg. A társadalombiztosítási reform koncepciójának lényegesen több teret kellene szentelnie a magánbiztosítások megjelenésének feltételeire és az önkéntes, illetve a kötelező biztosítások közötti átjárás problémájára. A tb-reform egyik megközelítése egy bizonyos fatalista szemléletű hozzáállás, amely szerint ha a gazdasági növekedés és a gazdaság általános egészségi állapota megfelelő, akkor a társadalombiztosítási ellátások is bővülni képesek, ha nem, akkor a tb is meg van kötve. Ezzel szemben mi egy offfenzív megközelítés pártján vagyunk, amely azt keresi, hogyan lehetne elérni azt, hogy a társadalombiztosítás átalakulása a gazdasági fellendülésnek ha nem is motorja, de az egyik előmozdítója lehet, vagyis hogyan lehetne áttörni egy önmagát erősítő bűvös kört? A társadalombiztosítási reformjavaslatok megfogalmazása során látni kell, hogy a megtakarításokat kezelő nyugdíjalapról a biztosító intézetek a mienknél sokkal inkább piacosított országokban is jelentős részét befolyásolják a gazdasági tevékenységnek. A vagyonnal való gazdálkodást a gazdaság többi résztvevőjétől eltérően külön is szabályozni kell. E szabályozásnak a juttatható vagyon mértékére a biztosító intézetek által lebonyolítható ügyletek körére és mértékére és egy- egy gazdálkodó szervezet tulajdonából való részesedés arányára egyaránt vonatkozni kell. Tisztelt Képviselőtársak! Arra való tekintettel, hogy a döntések, amelyeket most meg kell hoznunk, hosszú időre sok millió ember életkörülményeit befolyásolják, valamint arra az örvendetes tényre, hogy a parlamenti pártok körében igen nagy támogatottsága van a konszenzuskeresésnek, a FIDESZ felajánlja, hogy szakértői egyeztetéseken próbáljuk meg a lehető legjobb, legműködőképesebb nyugdíjrendszer kialakítását megkísérelni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)