DÉNES JÁNOS (független): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 1991. június 30- án harangszóval ünnepelt az ország. Ünnepelte több mint négy és fél évtizedes megszállás után a megszálló szovjet csapatok kivonulását. Ez az ünneplés azonban kívánnivalót hagy maga után, mert a megszállók az általuk megszállt országterület egy részét még nem hagyták el. Kárpátalján még jelenleg is ott tartózkodnak a megszálló szovjet csapatok. (Zaj.) Szükséges volt ezt most elmondani, különösképpen annak vetületében, hogy napjainkban oszlik, foszlik, bomlik a sztálini birodalmi eszme. Kárpátaljának a térségben és magyar szempontból különleges helyzete van. A második világháború előtti vésztjósló vihar előtti csendben a csehszlovák állam széthullása után közvetlenül, de még az előre nem sejthető lengyelországi megtámadás előtt, az akkor is béklyóba kötött magyar kormányzat és diplomácia hivatalos tudta nélkül a Béldi-hadtest bevonult Kárpátaljára. Bevonult Kárpátaljára, az ottlévő lakosság örömteli ünneplése közepette, és Lengyelország, Magyarország egy rövid szakaszon közös határt létesített, amely közös határon a két nép ünnepelte több évszázados, hitelesen megpecsételt és elismert barátságát. Nem is sejthettük akkor, és nem is sejthették akkor a jelenlévők és az akkor élő kortársak, hogy később mit jelentett ez a rövid határszakasz, amikor e határszakasz mögött a vendégszerető Magyarországot a háta mögött tudva lengyel állampolgárok és lengyel hazafiak százezreinek biztonságát és életét mentette meg ez a határszakasz. És a 45 évről el kell azt is mondani, hogy az igen szűkkeblű és rövidlátó sztálini birodalmi eszme - amely katonailag tényként, tényhelyzetbe állította a világot - a párizsi békeszerződésre egy holocausttal, rabszíjra fűzéssel előkészített népszavazással csikarta ki azt a párizsi döntést, amely a tényhelyzetet kénytelen volt elismerni. Ez a tényhelyzet napjainkban tovább nem tartható. Nem tartható sem Európa, sem a világ, sem Magyarország számára. Tekintettel arra, hogy Bukarest - mint a mai reggeli híradásban hallottam - kinyilvánította, hogy rögtön elismeri a Moldáviai Köztársaságot, ahogy az ennek hangot ad, ezek az események rá kell döbbentsék a miniszterelnök urat, a Kormányt, a magyar közvéleményt, a pártokat, a pártonkívülieket, nemzet- és államkörnyezetünket, hogy ennek a megoldása tovább nem halogatható. Le kell vonni azt a mélységes konzekvenciát, amely déli határainkon most már csonttal, vérrel, halállal figyelmeztet, hogy sehová sem vezet az az út, ami a meghunyászkodást és a környezeti körülmények semmibevételét jelenti. Azt ajánlom a tisztelt Kormány, a tisztelt Parlament számára, hogy vonja le a konzekvenciákat, hogy Kárpátalja esetében ne kerüljünk olyan kutyaszorítóba, mint a délvidéki véres, tragikus események következtében, amelynek a tragikus következményei csak sejtődnek, de előre pontosan nem láthatók. Mind a diplomácia, mind a kormányzati munka figyelmébe ajánlom, hogy azt a lehetőséget, amelyet a történelem a környezetünkben végbemenő változások közepette futószalagon hoz Európa, a világ és a magyarság számára, ezt az alkalmat ne szalassza el, mert bűnös lesz az utókor számára. Köszönöm a napirend előtti felszólalásom lehetőségét, és engedjék meg, hogy miközben ezt megköszöntem, elnézést kérjek azoktól a képviselőtársaimtól, akikkel szemben sorrendiségben kértem, hogy előbbre helyezzenek, de szolgáljon szomorú mentségemre, hogy Csepelre menve kegyeleti bajtársi, sorstársi kötelezettségem van. Kérem a tisztelt Parlamentet, gondolatban, megemlékezésben foglalkozzék azzal, hogy 70 éves korában elhunyt Beck Antal, az 1956-os forradalom résztvevője, a csepeli üzemi munkástanács elnöke és a csepeli központi munkástanács elnökségének tagja. Köszönöm, ha kegyelettel megemlékeznek róla. Köszönöm a meghallgatást. (Gyér taps.)