DR. JESZENSZKY GÉZA külügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ünnepélyes pillanat után nehéz egy ilyen másik kérdésben érvelni. Én azt hiszem, hogy a mai naphoz mégiscsak illik ez a másik téma, a Románia és Magyarország közötti egyezmény a nyitott égboltról, arról, hogy a két ország repülőgépei, egymás légterét igénybe véve, ellenőrző repüléseket végeznek, végezhetnek, végezzenek bizonyos rendszeres időközben, egymással egyeztetve. Én azt hiszem, hogy az előző felemelő ünnepi aktust az kapcsolja össze a most a tisztelt Ház előtt megerősítésre váró határozattal, hogy Európa ege most válik igazán nyitottá. Az elmúlt napok drámai eseményei tették lehetővé az előző pillanatok megérését, ezt az ünnepet. Ahhoz, hogy ez az európai ég valóban nyitott legyen, hogy minden ország fölött - átvitt értelemben - tiszta és kék legyen az égbolt, szükség van a bizalomra olyan országok között, amelyek a történelemben több esetben is egymással szemben nem voltak olyan viszonyban, hogy könnyű legyen a népek közötti egyetértést most ebben az új Európában megteremteni. A bizalom érdekében van szükség arra, hogy bizalomerősítő intézkedéseket hozzunk. Ezt szolgálja az önök előtt megerősítésre váró javaslat. Önöknek már módjuk volt megvizsgálni a javaslatot, módjuk volt meggondolni azt, hogy indokolt-e a magyar légtér megnyitása az ilyen esetekben, hogy indokolt-e a magyar légierő és a magyar katonai személyzet országhatáron kívüli igénybevétele. Meggyőződésem, hogy éppen a román-magyar viszony javítása érdekében is példamutató az, hogy két ilyen szomszéd ország ezzel a történelmi háttérrel képes volt egy ilyen egyezményt előkészíteni és megkötni. Ez az egyezmény lehetővé fogja tenni, ösztönzést fog adni arra, hogy szélesebb körben is érvényesüljön ez a szellem, és hogy akár szerződések formájában megerősítve, akár pedig a politikai légkörre gondolva, valóban nyitott égbolt legyen fölöttünk és utódaink fölött. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy erősítse meg a két ország kormánya által hozott egyezményt. (Taps.)