DÉNES JÁNOS (független): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy még a választási kampányomat nem kezdtem meg, és jelen esetben sem kezdem meg, és erről az alapról indulva teljesen rideg és tárgyilagos tudok lenni. El kell hogy ismerjem, már a cím megválasztásában és megfogalmazásában jelét adta a javaslat benyújtója, hogy tulajdonképpen - az utolsó két-három sorát olvasom - "+ és a rövid távú feladatokról" szól. Hát ebben "a rövid távú feladatokban" van benne annak a kínlódásunknak a gyökere, amelylyel itt most mi kínlódunk. Mert ahogy az élet különféle területén mélypontra jutott ez az ország, a társadalombiztosítás terén is egy bolsevik torzulat örökösei vagyunk. Egy olyan rendszer után, amely egyenlősdit hirdetett, amely azt hirdette, hogy a magántulajdon lopás, létrehozta a mai állapotot, amikor egyeseknek hideg vízre való sem jut a nyugdíjból, másoknak meg ennek majdnem a végtelenszerese. Ez az, amit végső soron örököltünk, és ezt az örökséget kell valahogy rendbe tenni a jelenlegi állapotunkban, amikor padlón van az ország szociális helyzete, padlón van egészségügyi ellátásunk, és minden-minden összefüggésben van, magyarul: lehetetlen állapotban vagyunk. Miután ezt a lehetetlen állapotot bölcsen az érintetlenül hagyott agytrösztök, teamek is látták, ezért volt ilyen óvatos és körülhatárolt az önök számára benyújtott elképzelésünk. Tehát sejteni a későbbi megoldás megcélzását, de tűzoltó jellegű, egy rövid távú koncepciót ajánl, és ehhez kéri a tisztelt Ház segítségét, támogatását. Tekintettel arra, hogy a tisztelt Háznak van magának szemrehányni valója, 1990. május 2-től napjainkig rendkívül sok a restanciánk tisztelt választóinkkal, az ország népével szemben. Most sem tudunk csodát tenni, de ha azt megállapítottuk, hogy igenis, milyen kötelezettségeink vannak, akkor lehetőleg különbet tegyünk, mint esetleg x esetben nem kellő mérlegelés és körültekintések után. Most tehát a magam részéről teljes egészében egyetértek azzal a megközelítéssel, amit dr. Fekete Gyula képviselőtársam mondott, hogy a társadalombiztosításnak végső soron az első megcélzottja a holnap társadalma, hiszen a társadalombiztosítás nem gondolkozhat egy generációként, hisz itt egy olyan csodás mondatot hallottam valakinek a szájából, hogy nemzedékek közötti társadalmi szerződés a társadalombiztosítás, tehát nem holmi nyúlfarknyi emberöltőben gondolkodik. És miután célja, kérem szépen, a társadalom, a társadalom feltétlenül a jövőt, a nemzetet is megcélozza, éppen ezért elsősorban arra gondolok, hogy a társadalom utánpótlását is szoglálja, a társadalom életét is szolgálja. Én a magam részéről abszolút ifjúságpárti vagyok, és mélységesen fel vagyok háborodva, hogy az idős, nyugdíjas korosztályt megfosztják a nyugdíj reálértékétől, amely nyugdíj reálértéke azért is nagyon súlyos, mert életükön keresztül tulajdonképpen a reálbérnek csak a töredékét kapták, különösképpen az európai nívóhoz viszonyítva. De hát ezt az igazságot a nyugdíjasoktól senki sem vitatja el, azonban az adott gazdasági, politikai és örökölt körülményeink között nem is vállalhat többet a tisztelt Ház, mint lehetőleg azt, hogy a nyugdíjnak megőrizze, amennyire lehetséges, a vásárló reálértékét. Tehát csodát a nyugdíjasok számára nem ígérhetünk, de az igenis kötelességünk, hogy a helyzetük tovább ne romoljék, és a nyugdíjak reálértékét valamennyire megőrizzük. Ami pedig a nők nyugdíjkorhatárának a felemelését illeti - egyben közeledek lassan ahhoz az ajánlathoz, hogy meggondolás tárgyává teszem a tisztelt Háznak, hogy az általános vitát lezárja és a részletes vitára bocsássa -, hivatkozom Havas Gábor SZDSZ-es képviselőtársam, képviselő úr javaslatára, amelyben a nők nyugdíjkorhatárának felemelését javasolja. Erre különféle példákat hoz, és érdekes módon a biológiai adat is igazolná azt a szándékot, hogy a nők nyugdíjkorhatárát fölemeljék, hiszen a nők a statisztika szerint tovább élvezik a nyugdíjukat, mint a férfiak. Azonban eggyel tisztában kell lenni, kérem szépen, hogy melyik nő éli a nő életét, és melyik nő éli a férfi életet. Azt a nőt, amelyik nőként él és gyermeket szül, azt kérem szépen, nem lehet evvel a mércével mérni. Szinte már a részletes vitát súrolom akkor, amikor annak az elképzelésemnek adok hangot, hogy a 3. gyerek megszülése alkalmával a nő 6 év nyugdíjkedvezményt kapjon. A 3. után, igen. A 4. után már csak egyet, az 5. után is csak egyet, és a 6.-tól fölfele semmit. Már nem úgy, hogy eltöröljük az addigit, csak azon felül semmit. Ez a társadalomnak egy egészséges reflexe, és a törvényhozásnak egy egészséges alkotása lenne, ha biztosítaná mind a társadalom újraéledését, mind a nemzet továbblépését, tekintetbe véve évi százezres fogyásunkat. Ezt ajánlom a tisztelt Ház figyelmébe, végső soron a két lépésben javasolt törvényjavaslat megalkotásakor, amikor egyszer van egy rövidebb lejáratú megoldásokat kereső, és egy perspektivikusan új utat kereső javaslata ennek a törvényjavaslatnak, hogy ezeket is fölhasználva a lehető legjobb törvényt hozzuk létre. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)