DR. MÁDL FERENC tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Fontos dokumentum fekszik a tisztelt Ház asztalán. rendkívül fontos ügy került a Ház napirendjére. A képviselők mintegy háttér információként megkapták a Kormány tulajdonosi és privatizációs stratégiáját is, annak törvényalkotási előterjesztésével a jövő további alakítása jegyében az Országgyűlés a közeljövőben bizonnyal intenzíven fog foglalkozni. Itt most a Vagyonpolitikai Irányelvekről van szó. A Vagyonpolitikai Irányelvek benyújtott tervezete az irányadó törvények mellett a mondott stratégiából is adódóan annak a társadalmi-gazdasági folyamatnak a forgatókönyvévé kíván válni, amely nyilvánvalóan a magyar nemzetgazdaság átalakulásának egyik meghatározó eleme. Nem véletlen, hogy az előkészítő munka még a formálódó demokrácia bonyolódó feltételeihez képest is rendkívüli mértékben elhúzódott. Az ideiglenes vagyonpolitikai irányelvek többszöri meghoszszabbítása, a hosszú távú célrendszert rögzítő tulajdonosi és privatizációs stratégia többhónapos vitája, az abban megjelent szakmai, politikai és emberi vívódás egyértelműen jelzi, hogy a privatizáció szabályozása, az új tulajdoni rend kialakítása kardinális jelentőségű. S a következő szélesebb viták is mutatják majd, hogy az ország döntő fontosságú ügyéről van szó, amely valamennyiünk személyes ügye is. Mindazon gond és baj ellenére, amelyeket a Vagyonügynökségről szóló beszámoló kapcsán nemrég itt magam is részletesen elmondtam, mindezek mellett az elmúlt hónapokban a privatizációs folyamat - meglepetésnek hathat - lökésszerűen felgyorsult. Júliusban és augusztusban 41 vállalat alakult át gazdasági társasággá a megelőző időszak összesen 58 átalakulásával szemben. Jelentősen nőtt a betársulásos alapítások száma is. Az 1990. évi márciustól elfogadott átalakulás tranzakciós értéke 239 milliárd forint, és ez a szokásosnak alapul vett könyv szerinti értékhez képest jelentősen nagyobb érték és nagyobb összeg. A vállalati kezdeményezésű, egyszerűsített privatizáció beindulásával a megkezdett átalakulások száma többszörösére emelkedett. Az átalakulási és vagyonvédelmi tranzakciók során eddig közel 42 milliárd forint külföldi tőke áramlott be az országba. Ez a hazai befektetői tőkével együtt jóval több mint 50 milliárd forint. Június óta több mint megháromszorozódott az előprivatizációs programban eladott üzletek száma, a meghirdetett üzletek száma - már a múltkor jeleztem - közelít a kétezerhez. Piaci feltételeket követve, beszámítva azt is, hogy eddig a Vagyonügynökség az összesen kétezer valamennyi vállalatból - állami vállalatból - 500 vállalatot vett privatizációs eljárás alá, piaci feltételeket alapul véve ez nem kis eredmény. Goethéről mondják, hogy azt mondta, hogy a számok bizonnyal nem kormányozzák a világot. Tudvalevőleg ő is miniszter volt, ha nem is privatizációs miniszter. De azt mondta, az biztos, a számok jelzik, hogy jól kormányozzák-e a világot. Hát ezek a számok, amiket röviden jeleztem, jókat is mondanak rólunk. Az átalakulási folyamat bíztató fejleményei a Kormány megítélése szerint azt igazolják, hogy a privatizáció eddig követett iránya alapvetően megfelelő. A jövőben is az eddigi pragmatikus közelítést indokolt érvényesíteni. A beterjesztett Vagyonpolitikai Irányelvek ezért az elmúlt másfél év kialakult gyakorlatára és tanulságaira alapoz és arra irányul, hogy a tulajdonosváltás erősen decentralizáltan, a piaci mechanizmusok széles körű térnyerésével történjék. Egyidejűleg azonban érvényt kell szerezni annak a követelménynek, hogy az állami vagyon reáis áron, átlátható versenyeztetés keretében kerüljön értékesítésre. A privatizációs folyamatban elérhető állami bevételek nagyságrendje, mértéke gyakran válik éles vita tárgyává. Ennek kapcsán rendkívül fontos, hogy a Vagyonpolitikai Irányelvek leszögezi: az átalakulás alapvető célja a vagyon minél hatékonyabb jövőbeni működtetése. A privatizáció akkor sikeres, ha hozzájárul a gazdaság modernizálásához, a külföldi tőke beáramlásához, a hazai magángazdaság fejlesztéséhez, a hazai befektetői kör megerősödéséhez, az ésszerű foglalkoztatottság növeléséhez és a versenyviszonyok térnyeréséhez. A központi bevételek növelése egyértelműen csak ezen szempontok érvényesítésén át jelenik meg a privatizációs prioritásainak sorrendjében. A Vagyonpolitikai Irányelvek új javaslata a korábbinál jóval nagyobb hangsúlyt fektet a privatizáció összkormányzati jellegére, a társadalmi egyeztetés fontosságára. Az Állami Vagyonügynökség koordináló szerepe mellett nagy felelősség hárul az illetékes minisztériumokra az átalakulási koncepciók megalapozásában, az ágazatpolitikai sajátosságok érvényesítésében. Kiemelt figyelem illeti a környezetvédelmi követelményeket. A dokumentum külön szól az infrastrukturális ágazatokról, amelyeknél a hangsúlyt nem elsősorban a meglévő állami vagyon értékesítésére, hanem a fejlesztést és a modernizációt megtestesítő tőkeberuházásokra kell helyezni. Intenzívebb együttműködést irányoz elő az érintett önkormányzatokkal, és határozottan leszögezi, hogy ki kell kérni a munkavállalói közösségek véleményét és részletes tájékoztatást kell adni számukra a megszületett döntésekről. A privatizációs folyamat a továbbiakban egyre inkább épít a piaci szereplők kezdeményezésére, amelyet a bürokratikusan állami kontroll mellett egyre inkább az üzleti, pénzügyi típusú ellenőrző megoldások jellemeznek. Rövid tapasztalatszerzési időszakot követően a teljes vállalati kör mintegy felére terjed majd ki az egyszerűsített, vállalati kezdeményezésű privatizáció az irányelvek elfogadása esetén. Ez esetben az Állami Vagyonügynökség által előzetesen minősített tanácsadó szervezetek vállalják a nemzetgazdasági érdekek képviseletét. Ebben a decentralizáltabb modellben is azonban bíznunk kell abban, hogy az előzetes pénzügyi garanciavállalás a széles körű felelősséget rögzítő keretszerződésre és az államkasszába befolyó bevételtől függő érdekeltségre alapítva ebben a modellben is védhetők lesznek a nemzetgazdasági érdekek. Ez egy fontos momentuma az új koncepciónak. Garanciát jelent az is ebben a modellben, hogy a nemzetgazdasági érdekek sérelme esetén az érintett tanácsadó szervezetet az Állami Vagyonügynökség nyilvánosan törli a szakértői listáról, és ezáltal megfosztja a további tranzakcióban való közreműködés lehetőségétől. Tudott dolog, hogy az üzleti hírnév ilyen sérelme, ilyen sérelmének a veszélye piaci viszonyok között hatékony visszatartó erő. Az Állami Vagyonügynökség közvetlen privatizációs tevékenysége a jövőben döntően a nemzetgazdaságilag jelentős vállalati körre koncentrálódik. Alapos előkészítés után a következő évben sor kerül azon legnagyobb vállalatok átalakítására és privatizációjára, amelyekre a nemzeti tulajdonosi stratégia nem mondja ki a teljes állami tulajdon fenntartásának követelményét. A verseny politikájának tiszteletben tartásával történő átalakítások tovagyűrűző hatása az érintett szektorok egészének fejlődését segíti majd. A vagyonpolitikai irányelvek változatlanul nagy fontosságot tulajdonítanak az értékteremtő, dolgozó ember érdekeltségének és tulajdonszerzésének. Rögzíti, hogy egyetlen munkavállalói réteget sem szabad megfosztani a tulajdonossá válás lehetőségétől. Az eddigi tapasztalatokra támaszkodva a dokumentum előírja, hogy a munkavállalók és az általuk alakított társaságok részére nyújtott kedvezményeket egységesen kell kezelni. Az állami vagyonrész terhére a munkavállalók számára a vállalat 12 havi alapbértömegének megfelelő kedvezmény nyújtható. A kedvezmények volumene általában ne haladja meg a társaságba bevitt állami vagyon 10át. A már átalakult társaság tulajdonrészeinek értékesítése során a munkavállalók ennél nagyobb, az üzleti érték 50áig részesíthetők kedvezményben. A privatizáció egyik döntő célkitűzése a hatékonyság növelése. Mindazonáltal a lehetséges mértékig a foglalkoztatáspolitikai célkitűzésekre is figyelemmel kell lenni. A foglalkoztatás bővítésének alternatíváját felrajzoló partnereket mindenképpen előnyben kell részesíteni; ilyen igények támasztására mindig törekedni kell. Különösen a jelentős befektetési tárgyalásoknál törekedni kell arra is, hogy a befektetők további munkahelyteremtő, kiegészítő, illetve más vállalkozásokat is megvalósítsanak. A dokumentum leszögezi, hogy az azonnal nem értékesíthető állami vagyont vagyonkezelésbe kell adni, és részletezi ennek feltételeit és formáit. Rögzíti továbbá, hogy az ingyenes állami vagyon juttatására csak a Kormány javaslata alapján, országgyűlési határozattal kerülhet sor. A javaslat szerint a Társadalombiztosítási Alap, az állami feladatok átvállalása mellett pedig kulturális, sport-, tudományos, szociális és környezetvédelmi célú alapítványok és önkormányzatok részesülhetnek ilyen ingyenes államivagyon- juttatásban. Külön fejezetben szól a dokumentum a privatizációs bevételek felhasználásáról, amiben döntő szerepe természetesen az Országgyűlésnek van. A magyar privatizáció eddigi tapasztalatai megerősítették a külföldi befektetők közreműködésével kapcsolatos előzetes várakozásokat. A magyar politika és gazdaság stabilitásába vetett nemzetközi bizalom legegyértelműbb jele - unos-untalan mondjuk -, hogy a külföldi tőke változatlan intenzítással érkezik az országba, és különösen örvendetes, hogy megjelentek a nagy volumenű ipari termelésre vállalkozó neves külföldi befektetők is. Tekintettel arra, hogy ez a folyamat a záloga a magyar gazdaság modernizációjának, az új piacok megszerzésének, vállalataink pénzügyi egyensúlya helyreállításának, indokolt, hogy a külföldiek részére történő értékesítés feltételei az eddigieknél egyszerűbbek, áttekinthetőbbek legyenek. Ezért a javaslat úgy rendelkezik, hogy - a nemzeti stratégia által tartós hazai tulajdonban tartandó vagyon kivételével - minden termelő vagyon privatizálható külföldiek javára is a nemzeti stratégiában - mint tetszettek olvasni - meghatározott valamikori szélső érték határáig, ami 25-30a ennek. Csupán olyan vállalatok, társaságok esetében van szükség különleges mérlegelés érvényesítésére, amelyek tradícionális, védett márkanév felhasználásával és jellegzetesen magyar termékek előállításával foglalkoznak - mondhatnám a Herendi Porcelángyárat például -, speciális, megismételhetetlen természeti adottságok kihasználásával folytatják tevékenységüket, illetve kulturális termékeket állítanak elő. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakkal kívántam bemutatni az új vagyonpolitikai irányelveket. Kérem az Országgyűlés kritikai megjegyzéseit, felelős javaslatait, hogy a privatizáció e történelmi vállalkozás hajóját jó irányba kormányozza. Mint a Vagyonügynökség beszámolója kapcsán már többen mondtuk, nyílt vízen hajózunk, és nincs hozzá mások által végigjárt és ennek alapján megrajzolt térkép. Ha süllyedt is és ezért nehezen jár az elmúlt évek sok oka-baja folytán a gazdaság hajója - ahogy Tardos Márton a múltkori vitában, egyébiránt bölcs felszólalásában jelezte -, a hajó nem a privatizáció folyamán süllyed, nem a privatizáció miatt csökken a gazdaság értéktermelő képessége. Hosszú idő kellene persze a valóság elemzéséhez. Sokan, magam is azt gondolom azonban, hogy e privatizáció általában növeli az értéktermelő képességét a gazdaságnak, az export- és piacképességet, kivéve, ha privatizációnak nevezett kényszerű csődeljárások adminisztrálásáról van szó. Tény, hogy a tágabb értelemben vett privatizáció jegyében eddig közel 2 milliárd dollár külföldi működő tőke áramlott a gazdaságba, a szorosan vett állami vállalati privatizáció körében is sok száz millió dollárnál van ez a szám. Ez a tőkeerő nem tud mást csinálni a gazdaságban, mint működni. Ehhez értéket kell termelnie. A tőke, a mindenkori vállalkozói tőke, a modern kori vállakozói tőke nem Moliere fösvényének otthon rejtegetett inaktív kincse, hanem aktív kapacitás, amely természeténél fogva a gazdasági vállalkozásokat mozgatja, és többletre tör. Kockázatai és balfogásai persze vannak. De az említett sok száz millió dollár, ami privatizációnk vállalkozásaiból jött, fogalmilag mégiscsak a hajónak a vízből való jobb kiemelkedése és a gyorsabb tempó irányába hat, nem pedig a süllyedés irányába. Sok milliárd forintnál van a belföldi magyar magánprivatizációs befektetői működő tőke is. Ez a külföldi és magyar beruházási kapacitás nem hiszem, hogy valami romantikus kaland végett vagy vabankos kedvében szállt fel erre a hajóra. Bízik benne, mert látja, hogy megy és van esélye, hogy útját bejárja. Mindazonáltal, tisztelt Országgyűlés, tisztelt Elnök Úr, van dolgunk bőven, hogy a kormányzást a hajón jól végezzük. Bíznunk kell benne nekünk is, hogy valamiképp képesek leszünk erre. Ha nem kíméljük az odaadó munkát, ha megértjük a hozzáértők felelős figyelmeztetését, ha tanulunk hazai és külföldi tapasztalatokból, ha növeljük tudásunkat, ha elszántságunk mellett sem vesztjük el türelmünket, és nem csapódunk szírtről szírtre valami kockázatos rohanásban. Különösen szükséges ehhez, hogy az irányt állandóan kritikailag újraértékeljük mindenki segítségével, akinek ebben az ügyben szerepe és felelőssége van, így mindenekelőtt az Országgyűlésnek és a Kormánynak. Elnézést kérek, hogy e végből talán kissé hosszabban használtam a szót. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)