DR. ÓMOLNÁR MIKLÓS, az FKgP vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlamenti harmónia és a társadalmi béke érdekében megpróbálom megtakarítani azt az időt, amivel Tardos Márton túllépte a rendelkezésére álló időkeretet+ (zaj) +megpróbálom, de nem biztos, hogy sikerül. A Független Kisgazdapárt parlamenti képviselőcsoportja is jellemző figyelmeztetésnek tartja, hogy szeptember 30-a óta nincsenek hazánkban hatályos vagyonpolitikai irányelvek. Miközben minden valamirevaló politikai erő a gazdasági rendszerváltás szükségességét, a gazdasági törvénykezés felgyorsításának szükségességét hangsúlyozza, egy hete Magyarországon hatályos, érvényes pecsétet nem rakhat a Vagyonügynökség egyetlen szerződésre sem. Nem kívánom túldramatizálni ennek az egyhetes késedelemnek az okát, de azért ez is egy kis alkalom arra, hogy magunkba nézzünk: mi az, ami késlelteti a gazdasági törvénykezést, milyen szerepet játszanak ebben sokszor öncélú hiúságokon alapuló politikai viták, és mi az, aminek oka még mindig bizonyos koncepcionális bizonytalanság. Talán most már mindannyian ráébredünk a magunk felelősségére. Számomra ezt bizonyítja az is, hogy a múlt héten a Parlament nem volt hajlandó a nevét adni ahhoz, hogy ismét meghosszabbításra kerüljenek azok az ideiglenes vagyonpolitikai irányelvek, amelyek még egy előző rendszer szemléletét őrzik. Az előttünk fekvő új vagyonpolitikai irányelvek vitathatatlanul előrelépést jelentenk. Végre tisztulnak a hatalmas állami vagyontest lebontásával kapcsolatos elméleti kérdések, ugyanakkor nyomban rá kell mutatni néhány ellentmondásra. Az irányelvek tényként szögezik le, hogy az állami vagyon értékesítésének legszélesebb körben alkalmazott formája a vállalati vezetés által kezdeményezett privatizáció legyen. Úgy véljük, hogy e szempont egyoldalú erőltetése a nyolcvanas évek második felének késői reformkommunista szellemiségét is tükrözi. A vállalati tulajdon önállósítása, a szimulált állami tulajdonos megszemélyesítése ott és akkor, néhány évvel ezelőtt, a szovjet megszállás alatt álló Kelet-Európában, vitathatatlanul egy progresszív szemléletet tükrözött, de ma nem biztos, hogy egyoldalúan így van. Ma a vállalati vezetés kezdeményező jogának túlságos előtérbe helyezése véleményünk szerint nem egyszer a régi pozíciók, emberek, struktúrák átmentését szolgálja, és nem egyszer a vagyon öncélú, önkéntes leértékeléséhez vezet, a régi vezetés így próbálja megnyerni az új tulajdonosok kegyeit. A Független Kisgazdapárt ezen a téren sokkal nagyobb határozottságot várna el a Vagyonügynökségtől - akár egy dokumentum, egy "kívánságlista+ előterjesztését, melyben a Vagyonügynökség leszögezné, hogy milyen anyagi, szervezeti, technikai feltételei lennének annak, hogy a jámbor óhajokon túl ne csak siránkozni lehessen az állami vagyon esetenkénti elkótyavetyélése fölött. Véleményünk szerint a vállalati kezdeményezésű privatizáció mellett - esetenként azzal szemben - sokkal inkább a nyílt pályáztatás, a piaci verseny szabályait következetesebben alkalmazó módszerek biztosíthatják az állami vagyon legkedvezőbb értékesítését. Csak az ilyen nyílt, ellenőrizhető privatizációs rendszerek vehetik elejét a "megbundázott+ pályázatoknak, az esetleges panamáknak, amelyekről sok mindent hallhattunk az elmúlt hónapokban. Az angol, francia vagy a mi helyzetünkhöz némileg közelebb álló chilei privatizációs tanulságok is ezt látszanak alátámasztani. Mindehhez, persze, magának a Vagyonügynökségnek is jó példával kellene elöljárnia; nem szabadna olyan megkérdőjelezhető technikákat alkalmaznia, mint például ami a privatizációs tanácsadó cégek kiválasztása során történt, amikor körülbelül háromszáz jelentkezőből csupán 84 nyert el meghirdetett lehetőségeket, miközben tudomásunk szerint ennél sokkal többen megfeleltek azoknak a kívánalmaknak. Ráadásul a Vagyonügynökség tanácsadói közé kerültek olyan cégek, holdingok, ilyen-olyan kockáztató részvénytársaságok is, amelyek élen jártak a spontán privatizációban, a rejtett vagyonvesztésben, a reálvagyon sanda szándékú tőketulajdonná való átalakításában. Mindezt előrebocsátva meglehetősen különös olvasni a vagyonpolitikai irányelvek tervezetében azt a jámbor óhajt, hogy a Vagyonügynökség törekedjen arra, hogy meggátolja az állami vagyonnal kapcsolatos visszaéléseket, annak leértékelődését, és veszteséges tevékenységek állami vagyontárgyak értékesítése révén történő finanszírozását. Nagy kíváncsisággal várjuk, hogy ezt az ellentmondást - mármint azt, hogy a tanácsadó cégek közé meglehetősen kétes hírnevet szerzett vállalkozások is bekerültek, illetve ezt az óhajt, amivel feltétlenül egyetértünk, vajon hogyan sikerül feloldani. Mindezeken túl a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja sokkal nagyobb hangsúlyt lát szükségesnek fektetni a kárpótlási jegyek felhasználhatóságával kapcsolatos vagyonügynökségi tevékenységre: hadd lássák világosan az egykori kifosztott tulajdonosok, hogy mit vásárolhatnak meg - esetenként mit vásárolhatnak vissza - a kárpótlási jegyekért. Szoros együttműködést javaslunk a Kárpótlási Hivatal és a Vagyonügynökség között. A kárpótoltak világos és közérthető feltételek között kell hogy hozzájuthassanak a privatizálandó állami vagyonhoz a kárpótlási jegyek segítségével. Az esetleges homályos, kiismerhetetlen pályázati lehetőségek az egykori tulajdonosok immár végérvényes kisemmizését jelenthetik. Nagyon súlyos hiányossága a vagyonpolitikai irányelveknek, hogy semmiféle formában nem rendelkeznek azokról, akiknek kárpótlásával majd csak ez után kell foglalkoznia a Parlamentnek. Az 1949 előtt kisemmizettekről van szó, akiknek a kárpótlása, tulajdoni rehabilitációja vállalt kötelezettsége ennek a Parlamentnek - olyan vállalt kötelezettsége, amire az Alkotmánybíróság is figyelmeztetett bennünket. Arról, hogy a privatizációban miként vehetnek majd részt azok, akik az az után meghozandó jogszabályok révén jutnak valószínűleg kárpótlási jegyekhez, egyetlen szóban sem rendelkeznek a vagyonpolitikai irányelvek. Összefoglalva: mi az állami vagyon eladása során feltétlenül a piaci folyamatokat, a piaci áron történő értékesítést támogatjuk, de mindezt összhangba kívánjuk hozni az ellenőrzött privatizációra vonatkozó törekvéssel. A lényegét tekintve spontán privatizációt, a vállalati kezdeményezésű értékesítés egyoldalú előtérbe helyezését - úgy véljük - épp úgy el kell kerülni, mint a túlzott állami beavatkozást, a privatizációs folyamatok bürokratikus akadályozását. Úgy vélem, sikerült jónéhány percet megtakarítanom. Remélem, hogy ez a néhány perc is közelebb visz bennünket a fontos gazdasági törvények meghozatalához, például egy új, úgynevezett privatizációs törvény mielőbbi elfogadásához, aminek keretében - anélkül, hogy sémákat kényszerítenénk a privatizációra - sikerülne ellenőrzött mederben tartani ezt a folyamatot. A Független Kisgazdapárt parlamenti képviselőcsoportja a vagyonpolitikai irányelveket csak módosító indítványokkal együtt tartja elfogadhatónak, és a módosító indítványok során figyelembe kívánjuk venni a Monopoly-csoport elképzeléseit, hiszen a mi általunk szorgalmazott változtatások sok tekintetben összecsengenek azokkal. Köszönöm a figyelmüket. (Kis taps.)