DR. FEKETE GYULA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amint hallották, az Országgyűlés költségvetési, adó- és pénzügyi bizottsága elutasította a nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatos kormányzati koncepciókat. Mivel a koncepciók hangsúlyos szerepet szánnak a majdani költségvetéseknek a társadalombiztosítási ellátások, ezen belül a nyugellátások terén, az elutasítást jelzésértékűnek tekintem. Úgy érzem, hogy a költségvetés mai felelősei, szakértői többségükben nem tartják kívánatosnak vállalni azt az óriási felelősséget, ami egy ilyen, a klasszikus költségvetés hagyományaitól, hatáskörétől idegen feladatkör ellátásával járna. Azt már másodlagos jelentőségűnek érzem, hogy a szociális bizottság többsége ezzel a feladat-átcsoportosítással egyetértett, hiszen általános emberi magatartás, hogy a feladat- és felelősségáthárítások megszavazásában nagyobb az egyetértés, könnyebb a többség akaratának az elnyerése. 3132-es számon képviselőtársaim kézhez kapták a társadalombiztosítási koncepciók módosításával kapcsolatos bizottsági állásfoglalásokat. Ennek 12. pontjában található módosító indítványomat is kérem, hogy támogassák. Lényege az, hogy egy stabil társadalombiztosításnak hosszú távú gondolkodásra kell berendezkednie, jó előre be kell biztosítania a leendő nyugdíjasok munkaerő- és tőkefedezetét. Nem szabadna középtávra megszavazott parlamentektől vagy ennél még rövidebb távra kialakított kormányoktól függővé tennie a nyugdíjasok sorsát. Sajnos a koncepció ezt teszi. Úgy kellene tehát eszerint megszavaznunk egy nyugdíjkorhatár-emelést, hogy cserébe semmiféle valós biztosítékot nem vállalna a mai társadalombiztosítás vezetése: kapok-e ezért cserébe értékálló és méltányos nyugdíjat, tovább folytatva tehát a társadalombiztosítás a leendő nyugdíjasok sorsára nézve eddigi, felelőtlen politikáját. Ha ehhez továbbra is ragaszkodna az előterjesztő, azaz elvetné a 12. pontban említett módosító javaslatomat, akkor kérem képviselőtársaimat, ne szavazzák meg a koncepció egészét se. Ne kényszerítsünk úgy egy népet óriási áldozatvállalásra, a nők esetében legalább négy év nyugdíjkorhatár-növelésre, hogy cserébe semmilyen jövőért való felelősséget nem vállalna a társadalombiztosítás. Sajnos e tekintetben az előterjesztők és a szociális bizottság szellemisége érdemben nem különbözik. Csatlakozó módosító indítványt nyújtottam be, és ezt a kiegészítő jelentés 16. pontja tartalmazza az álláskeresők, munkanélküliek problémáival való nagyobb kötelezettségvállalás érdekében. Választókörzetemben 47-49 éves nők - könyvelő, tervezőmérnök, bérszámfejtő van közöttük - nem tudnak elhelyezkedni. Fiatalabb, úgymond gyakran mutatósabb - és nem szorgalmasabb - munkaerőt keresnek a kifelé csillogást-villogást mutató új cégek. De ha a szóban forgó munkanélküliek most, ilyen korban nem tudnak elhelyezkedni, akkor hogyan tudnának 10 évvel később, 57-59 éves korukban? Aggasztó számukra az is, hogy a munkanélküli segély lényegesen alacsonyabb az átlagkereseteknél. 1991 év első felében a segélyek átlagösszege országosan a keresetek 44 át tette ki. Egész fennmaradó életükben alacsony nyugdíjból nyomorogjanak, mert egy korhatárnövelés miatt, a korhatár elérése előtt már évekkel nem kaptak munkát? Sajnos sem a koncepció, sem a szociális bizottság javaslata nem foglalkozik problémájukkal, ezen próbált segíteni benyújtott csatlakozó módosító indítványom. Hozzá kell tennem, hogy ilyen mértékű korhatárnövelés azok nyugdíját is hátrányosan érinti, akik keményen dolgoznak ugyan, de teljesítményük és ezzel párhuzamosan kerestük életkoruk előrehaladtával meredeken csökkenő. Nem tudom elfogadni az előterjesztők érvelését, hogy ilyen esetben választhatják mint nyugdíjalapot a nyugdíjba menők az 5-6 évvel korábbi keresetüket is, mert 5-6 év alatt az infláció azokat már felére értékelte le. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitában szó esett arról, hogy a társadalombiztosítási koncepció fő kárvallottjai a többgyermekes családok, erőfeszítéseiket, alacsony életszínvonalukat senki nem méltányolja, de mihelyt termőre fordul fáradozásuk, közcélra sajátítják ki gyermekeiket, elvonják az általuk termelt érték 40át. Legalább jelképesen ismerje el a társadalombiztosítási koncepció azt a hasznos tevékenységet, amelyet a gyermeknevelés betölt a nyugdíjrendszer stabilitásában, ezért csatlakozó módosító indítványomban javasoltam, hogy a kialakítandó nyugdíjrendszer ne háromelemes legyen, hanem négyelemes, és a negyedik elem vegye figyelembe a felnevelt vagy nevelt gyermekek számát. Javaslatomat a Kormány nem támogatta mondván, hogy ez már része a mai nyugdíjrendszernek, ezzel szemben véleményem az, hogy most a leendő nyugdíjrendszerről vitatkozunk, abban kívánom ennek a problémának a hangsúlyos említését. Megjegyzem, hogy a negyedik elem plusz-mínusz előjellel történő beépítése már csak azért is indokolt lenne, mert matematikailag lehetetlen, eleve lehetetlen eleget tenni annak a szociális bizottság által megfogalmazott követelménynek, hogy a nyugdíjak a nettó keresetekkel együtt mozogjanak. Fogyatkozó népesség esetében ugyanis egyre kevesebb kereső nettó keresettömegével kellene hogy együtt mozogjon egyre több nyugdíjas nyugdíjtömege, azaz egyéni szinten a két index között 5-6 százalékpont különbség kell hogy legyen. Csak egy példa: az év első nyolc hónapjában a nyugdíjak mintegy 30 kal, míg a keresetek éppenhogy 20kal növekedtek az idén is, pedig a nyugdíjasok nem zártak az idén fényes évet. Módosító javaslataimban lényeges szempont volt, hogy a költségvetés folyó társadalmasítási ellátások terhét ne vállalja, legfeljebb befektetési szerepet vállaljon, tehát ne folyó kiadást olyan esetekben, ha felelőtlen antiszociális család- és lakáspolitika miatt olyan kevés gyermek születnék, hogy veszélyeztetné a társadalombiztosítás távlati járulékváromány-fedezetét. Költségvetési szempontból az elmondottak értelmében a benyújtott koncepció fő gyengesége, hogy meg sem kísérli levonni az elmúlt évtizedek hibás társadalombiztosítási politikájának a tanulságait. Arra a legegyszerűbb következtetésre jut, hogy fő vonalaiban minden menjen úgy, ahogy eddig ment, és amennyi pénz hiányzik, azt majd a költségvetés állja. Kérem, a költségvetést az elmúlt évtizedekben bevonták már társadalombiztosítási, beruházási, termeléstámogatási, fogyasztástámogatási, mozgalomfinanszírozási és szórakoztatóipar-eltartási kalandokba. Ezek többségétől most a költségvetés már megszabadult. Ezért is ellen kell állnunk. Nem szabadna megint elölről kezdeni a költségvetést kifosztó, lobbizó folyamatot. A társadalombiztosítás felelős önállóságát, a Parlamenttől és a kormányzattól való közvetlen függőségének gyengítését el kell érnünk. Ennek feltétele egy felelős gazdálkodás kikényszerítése. A lehető legrosszabb lépés például 43 milliárd forintnyi beszedetlen járulék árnyékában biankó csekkek követelésének engedni és koncepcióban kőbe vésni, hogy a hiányt a költségvetés fedezi. Ezért kérem, hogy támogassák az együttes jelentés 39. pontjában leírt módosító indítványomat, amely azt célozza, hogy ha nem elégséges a társadalombiztosítási és nyugdíjjárulék a társadalombiztosítási igények kielégítésére, akkor címzett és megnevezett adó- vagy járulékforrást kell a társadalombiztosítás rendelkezésére bocsátani. Ha ezt nem teszszük, akkor a társadalombiztosítás költségvetési igénye parttalan lesz, felelőssége meghatározhatatlan lesz, és az eredmény nem lesz más, mint a költségvetés szétverése és ellehetetlenülése, továbbá a nyugdíjasok teljes létbizonytalansága. Hadd mondjak egy friss példát, miért bizonytalan - ahogy mondják, mint a kutya ebédje, olyan bizonytalan - a rendszeres társadalombiztosítási és szociális ellátmányok közadókból történő finanszírozása. Kupa Mihály pénzügyminiszter úr az 1990. évi CIV. törvény módosítását célzó törvénytervezet szeptember 30-i vitájában arra kérte az Országgyűlést, hogy a családi pótlék félévente esedékes felülvizsgálatától tekintsen el, érezze letudva azt a feladatát az egyszeri segély folyósításával, mert pótlékemelésre nincs forrásfedezet. 1991 amúgy is a gyermekes családok fekete éve volt. Az általuk vásárolt fogyasztási javak árszínvonala közel 38-39kal nőtt, míg a családi pótlék összege 20ál alig gyorasabban. A különbözetet a szülők csak vastagon adóztatott jövedelmükből és - sajnos ez már parlamentünk szégyene - a gyermekek létminimumát fedező jövedelmek 30-40 0s adóval terhelt részéből tudták esetlegesen pótolni. Esetlegesen, hiszen ha nekik is csökkent a reálbérük, ha munkanélküliekké váltak, akkor ennek az igénynek nem tudtak eleget tenni. Mégis a gyermekek hátterében ott vannak a szülők, de ki áll a nyugdíjasok háta mögött? Ha megvalósulna a koncepció költségvetésből fedezendő nemzeti alapnyugdíj-elképzelése, akkor megérhetjük, hogy a majdan soros pénzügyminiszter a többmilliós nyugdíjastábor járandóságát a tervezettnél kisebb adóbevételek vagy az elmaradó vámjövedékek miatt nem javasolja emelni, ahogy történt ez a gyermekekkel a múlt héten. Kérem ezért képviselőtársaimat, hogy ne támogassák se az eredeti javaslatot, se a szociális bizottságnak a jelentés 8., 13. pontjában ilyen szellemben fogant elképzeléseit, de támogassák a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságnak a kiegészítő jelentés 6. pontjában leírt követelményét, azaz a biztosítási ágakhoz tartozó források egyértelmű meghatározásának az igényét. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)