DR. KULIN SÁNDOR (MDF): Elnök Úr! Tisztelt elgyötört Képviselőtársaim! Habent fata sua libelli, mondja a mondás, amit én most úgy aktualizálnék, hogy minden törvénynek megvan a maga sorsa. Jelen esetben az egészségügyi és a kapcsolódó társadalombiztosítási és szociális törvényeknek, úgy látszik, sajnos az a sorsuk képviselőházunkban, hogy ezek mindig valami igen késői időpontban, resztli időben kerülnek terítékre. Ettől azonban természetesen még hozhatnánk jó törvényeket, és hogyha egy kicsit még össze tudjuk szedni magunkat, próbáljunk ezeken valamint csiszolni a maradék kis időnkben. Két dologgal szeretnék röviden foglalkozni. Az egyik egy módosító indítványom, a másik pedig Fekete Gyula képviselőtársamnak az előterjesztéseihez szeretnék még egy-két hozzáfűzést tenni. Az én módosításom úgy szól a 3140-es számon benyújtott csomaghoz, annak 4. számú javaslatához, hogy a költségvetési támogatás, illetve vagyonjuttatás mértékét úgy kell megállapítani, hogy annak hozama alapján a járulékok mértéke 1993-tól évről évre a törvényben meghatározott mértékben csökkenjen. Mi van emögött? Kérem, az, hogy ha megnézzük, hogy tulajdonképpen mi az, ami valójában érdekli a lakosságot ezzel az egész társadalombiztosítással kapcsolatban, akkor két dolgot lehet kiemelni. Egyik az, hogy mit kap, a másik az, hogy ez mibe kerül. Na most, hogy mit kap - különösen nyugdíjak vonatkozásában - tudjuk, hogy elég széles körű az elégedetlenség. Sajnos, pillanatnyilag ezt tudja nyújtani. Hogy ez mibe kerül? Nyugodtan azt mondhatjuk, hogy bizony elég sokba kerül. Nemzetközi összehasonlításban nagyon magas az a bizonyos járulékérték. Miért ilyen nagyon magas a járulékérték? Nem utolsósorban azért, mert a társadalombiztosítást államosításakor megfosztották minden vagyonától, most pedig a Székelyhidi képviselőtársam által is erősen kárhoztatott módon azt tudja csak kifizetni, amit beszed. A hónap elején beszedi - ha bejön -, és a hónap közepén ugyanazt kifizeti. Sajnos ilyenek ma a kondíciói. Tehát, ha viszont vagyona lenne, amit annak idején államosítottak, és a vagyonából valami hozadéka is lenne, akkor feltétlenül javulnának a kondíciói. Ezért törekednünk kell arra, hogy a privatizáció során befolyó összegekből, illetve az egyszeri vagyonjuttatásból a társadalombiztosítás kondíciói úgy javuljanak, hogy a fokozatos nyugdíjkoremeléssel párhuzamosan lehetőség nyíljék arra, hogy a járulékok mértéke évről évre csökkenjen. Milyen mértékben? Ezt ma megmodani nem lehet, hanem minden évben az éves törvényben kell ezt a költségvetési törvényben meghatározni a pillanatnyi lehetőségek ismeretében. A másik, amivel foglalkozni szeretnék, Fekete Gyula képviselőtársam mondása, illetve az általa kifejtettekhez való kapcsolódás. El kell mondanom azt, hogy elég skizofrén helyzetben vagyok, mégpedig azért, mert a helyzetemet talán legjobban Antoniusnak a Caesar temetésén mondott beszédéhez hasonlíthatnám, vagy ahhoz a szituációhoz, amikor azt mondta, hogy temetni jöttem Caesart, nem dicsérni őt, és utána végig dicsérte. A szituáció olyan volt, hogy ő csak temetni mehetett oda, nem dicsérni mehetett oda, és mégis dicsérte. Engem külső erő nem gátol meg abban, hogy mellé álljak, viszont vannak bizonyos belső logikai dolgok, amelyek miatt a nagyon tetszetős, számomra is nagyon rokonszenves törekvéseket, amelyeknek a megoldását, megoldhatóságát több úton-módon kerestük, mégsem sikerült általában támogatnunk a bizottságban, és nekem sem. Ezek közül egynéhányat. El lehet mondani azt - mint már Kis Gyula is elmondta -, hogy Fekete Gyulának egy jól átdongolt koherens, konzisztens elgondolása van, hogy hogyan lehetne megcsinálni. És miért nem támogatjuk akkor? Talán nem lenne kedves számomra vagy számunkra a családbiztosítás? Dehogyisnem! Nagyon sokat kerestük a módját annak, hogy hogyan lehetne megoldani. Nem találtuk meg. Meg kell mondanom, hogy ebbe a társadalombiztosítási koncepcióba nem tudtuk igazán beilleszteni. Nem szemrehányásképpen mondom Fekete Gyulának, de azt kell mondanom, hogy egy valóban koherens javaslatot, amely ezt az egész problémát, a családbiztosítást megoldaná és következetesen végigvezetné az egész törvényjavaslaton, illetve a koncepción, sajnos, ő sem tett le. Filozófiai síkon nagyon jó alapozást adott, és egyes elemeiben felvillantotta ezt, de hogy az egészen végigvezette volna, sajnos, ez nincs meg. Ami részleteiben illeti a módosító indítványait, mert nagyon sokat tett le, ezek közül elutasítottuk azokat, amelyek a nyugdíjvariáció a), b) vagy c) pontjához illeszkedtek, egyszerűen azért, mert a bizottságunk sem az a)-t, sem a b)-t, sem a c)-t nem támogatta különállóan, hanem gyártott tulajdonképpen egy negyedik, egy d) variációt, ezért a bizottság ezeket támogatta. Beszél a négyelemes nyugdíjrendszerről, tehát egy negyedik nyugdíjelemről is, és ez: a felnevelt gyermekek száma alapján történjen meg a negyedik nyugdíjelem megállapítása. Ez tulajdonképpen egy más formában, de mégiscsak helyt kapott a javaslataink között, mégpedig úgy, hogy Dénes János javaslatához egy csatlakozó módosító javaslatot tettünk, amely a gyermekek száma alapján évbeszámítást tesz, tehát nem nyugdíjkedvezményt ad, hanem évbeszámítást tesz az anyák esetében. Tehát ezt sikerült valamilyen formában megvalósítanunk. A 3. pontban azt mondja, hogy "Garanciákat kell nyújtani a korhatárnöveléssel hátrányosan érintett, a nyugdíjazás előtti években már csökkent teljesítményű és keresetű szakmák és rétegek mai nyugdíjazási feltételeinek megőrzése érdekében, vállalni kell annak megelőzését, hogy széles rétegek nyugdíj-megállapítását szolgáló jövedelem alapja a keresetek felét sem elérő munkanélküli segély legyen.+ Ez evidencia, és ezt ezért nem szavaztuk meg, tudniillik a jelenleg érvényes jogszabályok sem a munkanélküli segélyt tekintik jövedelemalapnak, bár fizetünk utána, illetve a költségvetés fizet utána nyugdíjjárulékot, de mégis az utolsó aktív korban, tehát a munkával töltött bér után számítja a nyugdíjjárulékot. Tehát ez a dolog is végső soron megvalósult. Nagyon tiszteletre méltó az a törekvése, hogy a Társadalombiztosítási Alap pozícióit javítsa, és a folyamatos állami garanciát nem tartja elfogadhatónak, mert úgy látja, hogy kiszolgáltatottságba, függő helyzetbe kerül a társadalombiztosítás a költségvetés mindenkori helyzete miatt, esetleges költségvetési intervenció miatt, és ennél tartósabb garanciális konstrukciót dolgoz ki, amely a demográfiai helyzet romlásából adódó aktív - inaktív arány nemkívánatos változásából adódó problémákat kívánja egy igen sajátos módon kezelni. Mi lenne ez a sajátos mód? Az, hogy a költségvetés adjon át a társadalombiztosításnak évente egy olyan összeget, amit külföldi értékpapírokba fektet be, és ezeknek az értékpapíroknak a hozamából egészítse ki a Társadalombiztosítási Alap a hiányát. Ha most mélyebben megnézzük, vajon mi az a külföld, ahová befektetnénk, illetve ahol értékpapírokat vásárolnánk, és így áttételesen az ő aktív dolgozóik által biztosítanánk a mi inaktívjainkat, meg kell mondanom, hogy ugyanolyan rossz vagy még rosszabb demográfiai helyzetben lévő külföldre fektethetnénk csak be, mert nyilván nem a jó demográfiai helyzetű Kínában vagy Bangladesben vásárolnánk ezeket az értékpapírokat. Tehát akkor mivel jobb ez? Hát azzal, hogy ott jobb a gazdaság. Tehát a megoldás számunkra is csak az lehet, hogy a gazdaságunkat tesszük jobbá. Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánom hosszan elemezni ezeket. Azt tudom csak még egyszer mondani, hogy nagyon alaposan szemügyre vettük ezeket a javaslatokat, ahol lehet, teret engedtünk neki, és azoknak pedig, amiknek itt nem tudtunk, keressük a továbbiakban a megoldási lehetőségét más törvényekben, szociális törvényben, adótörvényekben, amit itt mi sem tudtunk figyelembe venni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)