MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ): Elnök úr, köszönöm a szót, igyekszem rövid lenni. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy érzékeljük, hogy a tisztelt Ház figyelme, ha lassan is, de egyre inkább a társadalombiztosítás irányába is fordul. Két indoka is van ennek a figyelemnek. Az egyik, hogy a nemrég megkapott költségvetés irányelveiből már kiolvasható, hogy a jövő évi államháztartási mérlegben a társadalombiztosítási költségvetés több mint 500 milliárd forinttal részesedik, s ez arányaiban azt jelenti, hogy a központi költségvetés több mint felét kitevő kiadás és bevétel sorsáról beszélünk most éppen. Méghozzá azon felének, amely döntő részben határozza meg lakosságunk anyagi helyzetét, közérzetét. A másik ok miként azt a beterjesztés előzetes vitájában a bizottsági ülésen is elmondtam, hogy a kiemelt nyugdíjakról szóló törvényjavaslat után megint csak egy olyan jogszabály megalkotásához láttunk hozzá, amelyik teljességgel kidolgozatlan, nem található meg benne egy alaposan átgondolt és végigvezetett koncepció. Úgy érezzük, hogy a társadalombiztosítási reform, de mondhatnánk a rendszerváltást is, amennyiben az előjelek ellenére képesek lennénk egy teljesen új rendszer következetes kidolgozására, alapkérdése, hogy tisztázzuk az alapelveket a központi költségvetés és a társadalombiztosítás feladat- megosztásában. Tisztában vagyunk azzal, ellentétben Palotás képviselőtársunk módosító javaslataiban megfogalmazott lehetőségekkel, hogy nem lehet egyszerre fenntartani a társadalombiztosítási ellátások színvonalát és ugyanakkor radikális járulékcsökkentésért kiabálni. A jelenlegi rendszerben, amely iszonyúan sokat vállalt magára, lehet ugyan, s kell is bizonyos korrekciókat tenni, de még ennek ellenére sem vállalható fel reálisan, hogy ebben az évtizedben radikális járulékcsökkentés érhető el. Ne feledkezzünk el arról, hogy a demográfiai folyamatok évtizedekre megkötik kezeinket, s a lakosság egészségügyi állapota is igen lassan változó állapot. Az általunk elképzelt szisztémában, s ezért ezeket a módosító javaslatokat támogatjuk is, radikális feladat-csoportosítást kell végrehajtani, oly módon, hogy az állami szociálpolitika feladata legyen a bizonyos életkorban és élethelyzetben lévők számára az állampolgári jogon járó bázisjövedelmek garantálása. Ennek forrása alapvetően az állami bevétel, adóbevétel kell hogy legyen. Úgy érezzük, hogy kényszerpályára kell helyezni a költségvetést a tekintetben, hogy vállalja fel ezeket a feladatokat, amelyeknek pénzügyi fedezetét ráadásul a társadalombiztosítási deficit miatt, amelyet változatlan körülmények között 92-ben 23 milliárd forintban, 93-ban pedig közel 50 milliárd forintban prognosztizáltak, hiánypótlásban egyébként is fizetnie kell. A társadalombiztosításhoz tartozó ellátásokat nemcsak vertikálisan, hanem kockázat-típusok szerint is szétválasztani javasoljuk. Hosszú távú programok közé soroljuk a nyugdíjbiztosítást és az egészségbiztosítást, a rövid távúak közé a balesetbiztosítást és a családi ellátásokat. Támogatjuk mindazon módosító indítványokat, amelyek a háromszintű nyugdíjrendszerre épülnek, amely áll nyugdíjalapból, amely esetében megfontolandónak tartjuk a fokozatos költségvetési szerepvállalást, egy munkanyugdíjból és egy önkéntes biztosításra épülő nyugdíjrészből. Gondot kell fordítani ugyanakkor az önkéntes és a kötelező biztosítások közötti átjárás problémáira. Hadd szögezzük le még egyszer: egy koncepcionálisan tiszta, világos, az elkövetkezőkben kompromisszumokat is tartalmazó, de a költségvetési feladatmegosztásban is elvi alapokon álló társadalombiztosítást szeretnénk, amely az államilag biztosított minimum-ellátásokra épülve rugalmasan képes követni a változásokat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a baloldalon.)