ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Kérem, foglalják el helyüket az ülésteremben, folytatjuk a munkát. Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésnapunk a terv szerint 20 óráig tart, úgyhogy eszerint kérem képviselőtársaimat, hogy kapcsolódjanak be a munkába. Folytatjuk a vezérszónokok meghallgatását az úgynevezett III/III-as ügyben. Megadom a szót dr. Giczy Györgynek, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. Kérem. DR. GICZY GYÖRGY, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti képviselőcsoportjának vezérszónoka: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Különös utat járnak be a szocializmusból szabaduló demokráciák. A most tárgyalandó törvényjavaslatból kiderül, hogy ennek a parlamentnek alighanem máris megvannak a maga titkai. A 2294-es számú, a Belügyminisztérium egykori III/III-as csoportfőnöksége hivatásos és titkos tisztjei, hálózati személyi adatait vizsgálni kívánó törvényjavaslat tételesen sorolja föl az ellenőrzés alá eső személyek körét, első helyen a parlamenti képviselők állnak. Majd a további pontok indokoltan terjesztik ki demokratikus intézményrendszerünk fontos tisztségviselőire és közvéleményt alakító felelőseire is. Valóban indokolt, hogy ezután törvény írja elő a kinevezők számára a kinevezendő tisztségviselő nemcsak szakmai, hanem talán fogalmazhatunk így is, etikai értékeinek lehetőleg a kinevezést megelőző vizsgálatát. Mindez világos. Talányos megfogalmazással csak a javaslat 6. és 7. §-ában találkozhatunk, amely az ellenőrzést követően, négy igen tiszteletre méltó személyre bízza a felmentés kezdeményezését. Ha a felsorolt hivatalok betöltése, ha az országgyűlési képviselőség és polgármesterség nem fér össze például a hálózati szereppel, akkor a demokratikus államélet tisztasága - amit a törvényjavaslat büszkén emleget - fölöslegessé tesz minden további mérlegelést. Ha az érintett személy a felszólalást követően sem mond le, akkor nem lehet kétség afelől, hogy kerüljön föltétlenül nyilvánosságra a dolog. A túl sok huzavona, amely esetleg távol akarja tartani a nyilvánosságot, úgyis a kiszivárogtatás áldozata lesz, s ez ártana a Parlament tekintélyének, mindannyiunknak. Ellenben nincs értelme a vizsgálódásnak akkor, ha az egyik elfüggönyözött autó volánja mellől egy másik elfüggönyözött autó volánjához kellene átszállni. Ennek a törvényjavaslatnak, és ezt nem szabad elfelejtenünk, egyetlen szankciója van, a nyilvánosság. Erről nem mondhatunk le. De ha a nyilvánosság hiányából fakadó veszély el is hárulna, még akkor is tarthatunk a nyilvánosságra hozatalt követő vitáktól, hogy akik bűnösnek bizonyulnak, a végletekig fognak tagadni, mert az ember valóban minden bűnre kapható, csakhogy ne kelljen magát bűnösnek tudnia. És még valamire szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Aki e törvényjavaslat elfogadása után mond le képviselői mandátumáról, - mondhat bármilyen indítékot ezután - tudni fogjuk róla, kevés kivétellel valamennyien, hogy besúgó volt, a hálózat egy darabja. Hiába mondja majd, mi tudni fogjuk, hogy ettől a törvénytől romlott meg az egészsége. Mi, képviselők természetesen a demokrácia feddhetetlen héroszai szeretnénk lenni. Minden gyanú fölött állók, de sohasem lehetünk jobbak, mint maga a társadalom, amelyből vétettünk, s amely tele van elesőkkel. És az ember még az árulásban is különféle színeket, színárnyalatokat mutat. Van, aki félelemből vállalta, van, aki pénzért. Van, aki mindenkit följelentett, még saját magát is, s van, aki úgy fogalmazta meg jelentéseit, hogy gyöngeségében is övéit védte. Ez az egyetlen szempont, amit talán nem is a köztársasági elnöknek, a miniszterelnök úrnak és az Országgyűlés elnökének, hanem egy parlamenti vizsgálóbizottságnak kellene mérlegelnie. Olyan vizsgálóbizottságnak, amely az 5. §-tól átvenné a köztársasági elnök, a miniszterelnök és az országgyűlési elnök szerepét. Olyan vizsgálóbizottságnak, amely például tudja azt is, hogy a nyilvántartás nem mindig és nem mindenben igazít el. Hiszen a puha diktatúra évei alatt a nagyobb embereket nemigen illett beszervezni. Az ő nevük seholsem szerepelt. Viszont a tűzoltóké igen. A társadalmi segítők között. A belügyminiszter úr által előterjesztett törvényjavaslatban ugyan nem szerepel az egyházi személyek vizsgálata, de ilyen módosító indítvány máris akadt, és a FIDESZ vezérszónoka, Kövér László is tett erről említést. S habár az általános vitában nem szokásos, hogy módosításokról beszéljünk, ezúttal azonban a módosítás elvi jelentőségű. Ezért már itt meg kell jegyeznem, ha a Magyar Köztársaság parlamentje demokratikus úton akar haladni, akkor nem tervezheti olyan testület fölállítását, amely például a református zsinat vagy a magyar katolikus püspöki kar fölött bármilyen szempontból is felügyeletet vagy ellenőrzést gyakorolna. Akiknek drága az egyház autonómiája, azok nem kísérleteznek efféle módosítványokkal. Az egyházaknak, az egyháznak megvan ebben a vonatkozásban is a maga gyakorlata. Már a III. század elején napvilágot látott egy irat, De lapsis címmel az elesőkről, azokról, akik a keresztényüldözés alatt elhagyták vallásukat, közösségüket, és hittagadókká, árulókká lettek. Akkor úgy merült föl a kérdés, hogy akik elhagyták közösségüket, milyen feltételekkel kerülhetnek vissza övéik közé. S visszakerülhetnek-e egyáltalán? Az említett mű szerzője, Ciprian, Karthago püspöke először nemmel válaszolt. Pedig korábban az üldözés elől ő maga is elmenekült a városból. Később azonban enyhébben ítélt. S akkor már a vértanúságot is vállalta. Gyaníthatóan eljutott odáig, hogy önmagát szigorúbban, másokat enyhébben ítéljen meg. Eljutott odáig, ahová korunk egyik filozófusa, aki ezt írja: "Kihez is hasonlít inkább az ember, Júdáshoz avagy Jézushoz?+ S így válaszol: "Egyikhez sem. Az ember leginkább talán mégiscsak Pilátushoz hasonlít.+ Pilátushoz, mert jobbára úgy keveredik a dolgokba, mint ő. Csak úgy belekerül. Mert fáradékony, fejfájós, és mosná a kezeit, ami nem szokott sikerülni. Remélem, ezúttal sem fog sikerülni. Ezért megfelelő módosításokkal elfogadásra ajánlom a tisztelt Háznak a törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)