JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr. A szövetkezeti törvény és az átmeneti törvény kapcsán egyszerre szeretnék e törvények jelentőségéről és tökéletlenségéről szólni. Igaziból a jelentőségükből érthető meg, hogy miért is tökéletlenek. A probléma, amivel szembenézünk, az az, hogy nálunk szövetkezetnek nevezett szervezet rengeteg van. Ezek hogy tényleg szövetkezetek, az erősen kétes. Abban azonban egészen bizonyosak lehetünk, hogy nem szövetkezetek abban az értelemben, ahogy egy magántulajdonosi és piac-integrálta társadalomban léteznek szövetkezetek. Már csak azért sem, mert ez a magántulajdonosi és piac-integrálta társadalom még nem épült ki. Tehát az a jövő, ami számára a szövetkezeti törvény készül, és az a jövő, amelynek szolgálatában az átalakulási törvény is állhat, még nincs meg, arról csak képzeteink vannak. Szinte bizonyos, hogy mind a fogyasztás egy csomó szférájában, mind a hitelszférában, mind pedig a mezőgazdaságban a magántulajdonosi - mégpedig minél elaprózottabb magántulajdonosi gazdaság ez, annál inkább igaz, tehát magántulajdonosi - világban a szövetkezés lényeges feltétele annak, hogy összerendezetten működni tudjon az adott részpiac, egyáltalán a társadalom integráltságának és a gazdaság integráltságának feltétele a szövetkezés. Lakásban, hitelszövetkezetnél, csomó fogyasztási területen és legfőképpen a mezőgazdaságban. Tehát nekünk azt a kérdést is föl kell itt tennünk, hogy vajon a leendő szövetkezetek és az eddig volt szövetkezetek egy kontinuumot alkotnak-e, a leendő, szükséges szövetkezetek ezekből lesznek-e, avagy nem. A múltkori körben Tellér Gyula nagyon világosan hangsúlyozta, hogy mi a különbség itt abban, hogy valami szövetkezetként szerveződik-e, egy társaság, vagy pedig egyéb gazdasági társaságként. Ugye, a különbséget abban hangsúlyozta, hogy a magántársaság, mondjuk így, a tőkebefektető magántársaság vagy a tőkehasznosító magántársaság azért adja össze a vagyonát, hogy ez az összeadott vagyon profitot hozzon, jövedelmet hozzon, szemben a szövetkezettel, ahol a szövetkezők azért adják össze a vagyonukat, hogy ezzel egy másik célt szolgáljanak: nekik a profitjuk és a jövedelmük nem elsősorban az összeadott vagyonban van, hanem abban a tevékenységben vagy fogyasztásban, amit szolgálnak az összeadott vagyonnal. Nyilvánvaló, hogy ha ilyen értelmű szövetkezetekre gondolunk, tehát gazdasági együttműködést elősegítő, gazdasági szolgáltatást elősegítő, fogyasztást elősegítő társulásra, ahol a társulók egy másik célt követnek, mint ami a bejegyzett társaság profilja, akkor ezek egészen más természetű társaságok, mint a ma létező termelőszövetkezeteink - akár ipari, akár mezőgazdasági termelőszövetkezeteink -, s ilyen értelemben nem tekinthetjük a jövendő szövetkezeteket ezen múltbéli szövetkezetek folytatójának. De másik oldalról azt is látnunk kell, hogy - különösen a mezőgazdasági termelőszövetkezetek esetében - a mezőgazdasági termelési szövetkezésben van most benne egy csomó olyan eszköz és szolgáltatás, amelyekre a jövendő szövetkezeteknek szükségük lesz, amelyeket a jövendő szövetkezeteknek ki kell fejleszteni. Ugyancsak Tellér Gyula nagyon hangsúlyozta, hogy igaziból ezekben benne rejlik három különböző része a vagyonnak és a társasági funkcióknak, a mai társasági funkcióknak; egyik része, amelyik ésszerűen és a lehetőségeket követve egyszerűen magántevékenységgé válik, másik része, amely tőkés társasági vagy gazdasági társasági tevékenységben folytatódik, és egy harmadik része, ami szövetkezetként. Szövetkezetként, amely szövetkezet azonban nem arra a tagsági körre terjed ki vagy korlátozódik, ami ma a tagsági kör ezekben a szövetkezetekben, hanem ha a mezőgazdaságnál maradunk, például mindazokra, akiknek sertéstenyésztés miatt szárításra, tápkeverésre szüksége van, függetlenül attól, hogy egy volt szövetkezet tagjai-é, avagy egészen más oldalról indulva kerültek a sertéstenyésztők közé; azoknak, akiknek valamiféle raktározásra, hűtőtárolásra szükségük van, függetlenül attól, hogy honnan valók et cetera. Mivel ebből látszik, hogy a probléma logikailag nem oldható meg, mert nem kezelhető úgy, hogy majd a tagság eldönti egyszerűen, hogy ki lesz szövetkezet, ki lesz gazdasági társaság, és mit osztanak föl - mert nem arról van szó, hogy különböző alakulatokból különböző jövőjűek lesznek, hanem ugyanazon alakulatokból lesznek különböző jövőjű részek -, azokra a játékszabályokra kell figyelnünk, amelyek lehetővé teszik, hogy ez a különböző irányú sodródás benne legyen a törvényekben. Mondom egy másik körét is a problémának, ez csak a problémáink egyik köre, problémáink másik köre abból ered, hogy azok a piacintegrációs és szociális integrációs formák, technikák nemcsak hogy nem alakultak ki még nálunk, amelyekkel a modern piacgazdaság a szövetkezés kapcsán számolni szokott, hanem a ma létező integrációs formák kifejezetten elfedik ezt a lehetőséget, mintegy akadályozzák ezeknek a kialakulását. Gondoljunk csak arra az egyszerű dologra, hogy a mezőgazdasági szövetkezés például nálunk azt jelenti, hogy nadrágvarró, búzatermelő, sertéstenyésztő, tehenész egy közösségben dolgozik benne, egy összekötött vállalatban - noha ezek minden normális piacrendszerben egymással köszönő viszonyban sem álló tevékenységek, és csak egymástól külön tudnának szerveződni -, így egy olyan nagy egységet hoznak létre, amelyik útját állja annak az értelmes integrációnak, hogy tehenészek tejiparral, hogy sertéstenyésztők fajta- előállítókkal és célfeldolgozó üzemekkel álljanak közvetlen kapcsolatban. Tehát ez a formula, ez az integrációs forma éppen a vertikális, az ésszerű integrációnak az útját állja, másik oldalról viszont egy furcsa paradoxonhoz vezet, hogy így túl nagy üzemeket tart, amely a tevékenység összetettsége miatt nagyobb, ugyanakkor jogi egységként túl kicsiket őriz magában, hiszen a legnagyobb szövetkezetnek sincs 600-800 tehénnél nagyobb tehenészete, és egy teljes szövetkezet igényeivel nézve ez még semmi. Tehát ahhoz, hogy értelmes szövetkezések jöhessenek létre Magyarországon, annak eleve feltétele, hogy a különböző tehenészetek bizonyos mértékig avagy teljesen leszakadjanak az eddig adott közösségekből, és más tehenészetekkel, farmerekkel és másodfoglalkozásban tehéntartókkal együttműködve tényleg ki tudjanak nyúlni a tejipar felé. El kell szakadniuk, és újra kell társulniuk, hogy ebből szövetkezet legyen. Nyilvánvaló, hogy ez az átrendeződési folyamat nem tud úgy végbemenni, hogy most csináltunk egy átmeneti törvényt, amelyik fél-, illetve egyéves határidőket szab az átrendeződésre, és akkor azalatt felbomlanak ezek a régi kényszerkapcsolatok, és megindulnak az új kényszerkapcsolatok. Hiszen ahhoz, hogy ez a felbomlás és újrarendeződés megtörténjen, nem elég csupán a szövetkezeti tulajdonjogot vagy játékszabályrendszert változtatni, ahhoz nyilvánvalóan a pénzintézeti rendszernek, az élelmiszeriparnak, a kereskedelemnek, mindennek változnia kell, mert csak azzal a változó környezettel együtt tud a széttagolódás és az újrarendeződés bekövetkezni. Következésképpen, ha mi úgy gondolkozunk, hogy van egy átmeneti törvényünk az előttünk álló feladatok megoldására, és van egy állandó törvényünk a majdani szövetkezetekre, akkor igaziból beleépítettük a történelmi zsákutcát az útba: adunk fél, egy évet arra, hogy átrendeződjenek a dolgok, ami alatt nyilván nem tudnak, utána bemerevítjük őket egy új társaságba, ami létrejött, amely új társaság egyébként éppúgy őrzi a kényszerkonglomerátum jelleget, mint ahogy a mai társaság őrzi; és azonkívül őriz egy másik funkciózavart is: nem világos, hogy ez az új társasági forma, amit az általános szövetkezeti törvény meghatároz, az vajon szövetkezet-é avagy tőkehasznosító társaság. Erre nyugodtan mondhatnánk, hogy a kérdés nem fontos. Számtalan ország van, ahol a tőkehasznosító táraságot és a szövetkezeti táraságot jogilag nem különböztetik meg, hiszen majd eldöntik azok, akik a táraságot létrehozzák, vagy benne vannak, hogy ezt milyen természetű társaságként akarják működtetni, és saját alapszabályukba belefoglalják. Csakhogy, ha így gondolkozunk, akkor önkéntelenül arra a sínre megyünk be, hogy az egész mai szövetkezeti vagyon elmegy a társaság, a tőkehasznosító társaság útjára; nem is tud ma más irányba menni, mert nincs neki más lehetősége, ez az ésszerű továbbműködési módja az egész környezet hiánya miatt, és amikor felmerül újra a szükségessége, hogy nekünk meg kellenének a szövetekezetek, akkor elölről, a semmiből kell majd megcsinálnunk, mert ezekből már nem fog tudni soha létrejönni. Mindebből tehát az következik, hogy mind az átalakítási szabályokban kell egynéhány dolgot másképp szemlélni, mint ahogy a törvény szemléli, mind pedig az általános törvényben; és főképpen az általános törvényben kell, mert az általános törvény vagy fölösleges mint szövetkezeti törvény, vagy ha szövetkezeti törvény akar lenni, akkor kell, hogy megragadja azokat a szövetkezeti sajátosságokat, amelyek mintegy megőrzik a beléjük került tulajdont, másrészt inspirálják az újfajta társulásokat speciális szövetkezeti formák felé. Hogy konkrétabb is legyek: nagyon jó, hogy az átalakulási törvénybe belekerült az a mozzanat, amelyik az 5 tagtól fölfelé lehetővé teszi a kiválást egy-egy üzletág, egy-egy értelmezhető vagyoncsoport mentén, nagyon hiányoljuk viszont, hogy nincs benne az egyéni kiválásnak az aktív szabálya is, mert az ugyan benne van, hogy földet birtokba lehet venni, de mint tudjuk, a föld és az eszközök egyszerűen nem választhatók szét egymástól, tehát ha az egyéni kiválásnak nincs algoritmusa arra, hogy a vagyonból is valóságos részhez jusson hozzá, akkor illuzió a kiválási szabály. Másrészt nagyon jó, hogy a mezőgazdasági részbe és az ipari szövetkezeti részbe beletettek vagyonértékelés és licitálás szerint olyan eljárást, amelyik lehetővé teszi, mintegy kikényszeríti az osztozás alkuját a szövetkezetekben, ha a csoportok szét akarnak válni, és járhatóvá teszi. Van azonban egy csomó olyan részletszabály benne, amelyik logikailag nem zárt, és ez a kikényszerítés lehet, hogy újabb holtponton, egy újabb vitaholtponton fog megállni. Az azonban nagyon nagy baj, hogy ezeknek a dolgoknak ennyire rövid a határideje - általában fél év, a két termelőszövetkezeti típusnál egy év -, hiszen nyilvánvaló, hogy az átrendeződés nem tud ennyi idő alatt berendeződni, vagy pedig, ha ilyen rövid a határideje, akkor az általános törvényben szintén meg kell jeleníteni azokat a jogokat, amelyek a további átalakulást lehetővé teszik, különben az egész nem fog vezetni sehova. Köszönöm szépen. (Taps.)