DR. TÓTH TIHAMÉR (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Munka Törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat előterjesztője, a munkaügyi miniszter úr előbbi expozéjában kiemelte a javaslat általános fontosságát, szólt annak időszerűségéről, úgyhogy e témával a továbbiakban én nem kívánok foglalkozni. Szeretnék viszont szólni arról a fogadtatásról, amit ez a törvényjavaslat kapott bizonyos, úgymond, szakmai körökben és egyes sajtóorgánumokban. Az a minősítés, hogy a javaslat egyes rendelkezései még a kádári rendszerben hatályos munkaügyi szabályozáshoz képest is visszalépés, hogy a szakszervezetek jogosítványait csökkenti, hogy hátrányosabb helyzetbe hozza a nőket és a fiatalkorúakat, és mindemellett még alkotmányellenes is. Azt hiszem, ha ezeknek a kritikáknak csak egyike is valós volna, akkor érdemes volna részleteibe, ennek cáfolatába belebocsátkozni, de így összességében, azt hiszem, ez csak egy hangulatkeltő elem lehet. Bizonyára még a törvényjavaslat általános vitájában el fog hangzani az is, hogy koncepciótlan ez a javaslat; lehet, hogy tippeket is fogunk kapni, illetve fog kapni a kormány, hogy vonja vissza. Ennek ellenére én megkísérlem most részben a tisztelt Házat, részben pedig az érdeklődőket, az érintett munkavállalói és munkáltatói köröket arról meggyőzni, hogy igenis, ez a törvényjavaslat lényeges előrelépés ahhoz a hatályos szabályozáshoz képest, amelyet jelenleg alkalmaznak munkáltatók, munkavállalók. Szeretnék szólni először a javaslat születésének körülményeiről, az előkészítés menetéről. Ma, amikor a jogalkotásról szóló törvény már nem írja elő az egyes törvénytervezeteknek a kötelező társadalmi vitára való bocsátását, ennek ellenére e törvényjavaslatnál olyan széles körű volt a vita, hogy - mondhatnák azt is - teljes egészében még ennek a kívánalomnak is megfelelt. Széles körű volt az az egyeztetés, amit az Érdekegyeztető Tanács és a Kormány lefolytatott. Ebből a stádiumból maradt az a többeknek még ma is meglévő aggály, helyes-e az az elképzelés, hogy egy törvényben, egy törvénykönyvben szabályozzuk a hatályos munkaügyi szabályokat, vagy pedig külön speciális ágazati szabályok szülessenek. Mindkét táborba tartozók találtak külföldi példát állításuk igazolására, és tulajdonképpen magam is szeretnék hivatkozni arra, hogy habár helyes, ha egy-egy nagyobb törvény alkotásánál figyelembe vesszük a külföldi tapasztalatokat, azért meg kell nézni az adott ország történeti és jogtörténeti viszonyait is, mert lehet, hogy akkor itt magyarázatot találunk az eltérő szabályozásra. Ugyanis azokban az országokban található ma önálló szabályozás a munkajog keretében, önálló törvényekben való szabályozás, ahol korábban alakultak ki a polgári jogi szabályok, előbb volt polgári törvénykönyv, mint munka törvénykönyve, és a polgári jogi szabályok adták meg az általános rendelkezés alapjait, majd pedig erre való tekintettel több általános törvény szólt a specialitásokról. Magam a gyakorlati szempontokat szeretném kiemelni annak érdekében, ami az egy törvényben való szabályozás mellett szól. A gyakorlati jogalkalmazók számára mindig könnyebb az, ha egy ágazatra vonatkozó szabályokat egy helyen lehet megtalálni, nem kell külön, egyéb hatályos rendelkezéseket az egyes kérdések - adott esetben munkaügyi kérdések - megoldásánál fellapozni és megkeresni. Annak ellenére mondom, hogy a gyakorlati alkalmazás szempontjából előnyösebb egy egységes törvénykönyvi szabályozás, hogy a jelen javaslatra, tekintettel arra, hogy több mint 210 szakaszt tartalmaz, azt a bélyeget is rásütik többen, hogy áttekinthetetlen. Valóban, ha csak a tételes szabályozás mennyiségét nézzük, akkor a korábbi Munka Törvénykönyvének a 68 szakaszával szemben ez a 210 szakasz lényeges emelkedést mutat. De nincs a Munka Törvénykönyvének végrehajtási rendelete, amely további 120 szakasz volt - illetve van jelenleg is hatályban. S ha azt nézzük, hogy ez a javaslat megoldja és nem teszi szükségessé kormányszintű végrehajtási rendelet megalkotását, legfeljebb kivételes esetben egy-egy mniszteri, minisztériumi hatáskörökbe tartozó kérdésnél engedi meg a miniszteri rendeletek megalkotását, mint például a 75. §-ban a nők és a fiatalkorúak védelmével kapcsolatban. Összegezve elmondhatom, hogy a gyakorlat fogja majd minden bizonnyal igazolni a kormány választásának helyességét és az előterjesztés milyenségét, de így első látásra is úgy tűnik, hogy helyesen választott a kormány akkor, amikor egy törvénykönyvben terjesztette elő ezt a javaslatot. A következőkben szeretnék szólni azokról a lényeges változásokról, amelyek a javaslatban a jelenlegi hatályos szabályozással szemben megtalálhatók. Itt elsősorban a polgári jogi elemeknek a javaslatba történő beépülését emelném ki. Mindjárt a munkaszerződés megkötésére utalok, hogy a szerződés szabadsága, a szerződéskötés szabadsága a feleknek hatalmas teret biztosít, és ismerjük azt, hogy az eddigiekben talán a munkajog területén volt leginkább elterjedt az úgynevezett blankettaszerződés, amikor a feleknek, illetve a munkavállalóknak többnyire arra volt lehetősége, hogy a személyi adatait és legfeljebb a munkabérére vonatkozó adatot kitölthette, a többi az adott központi szabályozás volt. Ugyancsak szólnék a szerződés érvénytelenségére vonatkozó szabályokról, amelyek szinte teljes egészében a polgári jogból kerültek be a javaslatba, és azt kell mondani, hogy elsősorban a munkavállalók körének biztosít garanciát a munkaszerződések kötésével kapcsolatban. Újdonság az, hogy a munkaügyi kapcsolatokról teljesen új és külön fejezetben szól a törvényjavaslat, és itt kiemeli az országos érdekegyeztetést, amelynek országos bértárgyalások, a minimálbér meghatározása, a napi munkaidő maximumának meghatározása tartozik feladatkörébe. E fejezetbe került a szakszervezetekre vonatkozó szabályozás és az üzemi tanácsokról szóló szabályozás. És el kell mondjam, ahhoz képest, hogy a kritika azt mondja, hogy lényegesen csökkenti ez a szakszervezeteknek és az érdekképviseleti szerveknek a jogosultságát, húsz szakasz szól a szakszervezetekről, huszonkilenc szakaszban pedig az üzemi tanácsokra vonatkozó rendelkezések találhatók. Újdonság a javaslatban az is, hogy az eddig megszokott fegyelmi felelősség hiányzik. Ez a mostani és a korábbi időszakban jellemző, úgynevezett parancsuralmi rendszernek volt a sajátja, és e helyett került be az úgynevezett rendkívüli felmondásnak a jogintézménye, amely abban az esetben érvényesül, hogyha a munkáltató vagy akár a munkavállaló rendkívüli, illetve szándékos és súlyos gondatlan magatartást tanúsít a lényeges, szerződésükben meghatározott kérdésekben, magyarul a kötelezettségszegésnek a súlya olyan mérvű , hogy itt a továbbiakban a munkaviszony fenntartása egyik fél számára sem volna kívánatos. Ugyancsak újdonság, hogy a jelenlegi szabályozáshoz képest megszűnik a kötelezően alakítandó döntőbizottsági szervezet és a döntő-bizottsági eljárás. Helyette a bírósági, a bírói jogorvoslati fórum kerül be, mégpedig úgy, hogy valamennyi kérdésben a két fokozatú bírósági eljárás, és itt csak egy egyeztetést - egy kötelező egyeztetést - ír a javaslat a bírósági eljárást megelőzően. Lényegesen kedvezőbb szabályozásokat találhatunk a javaslat szövegében a jelenleg hatályos rendelkezésekkel szemben, például a felmondási idő és ezzel együtt a felmentési idő meghosszabbításával, a végkielégítés szabályozásával, habár meg kell jegyeznem, hogy ez az intézmény kissé előrehozva a jelenlegi Munka Törvénykönyvébe is már az előző héten törvénymódosítással bekerült. Ugyancsak előnyösebb a munkavállalók részére a szabadság mértékének a meghatározása, és egy egészen új rendszer, ami a szabadságnak a mértékét nem a munkaviszonyban töltött időhöz, hanem a munkavállaló életkorához igazítja. Kedvezőbb ugyanakkor a túlmunka díjazására és felső határának megállapítására vonatkozó rész is. Mindezeket összevetve elmondhatom, hogy a törvényjavaslat azokkal a célkitűzésekkel, amelyeket maga elé vett, lényeges változást fog hozni a munkaügyi szabályozásban, és adott esetben lényeges előrelépés is lesz, és elsődlegesen a munkavállalói oldalról. Befejezésként szeretnék szólni a törvény hatálybalépésével kapcsolatban is. A törvényalkotónak felelőssége akkor, amikor a törvény hatálybalépéséről rendelkezik, hogy olyan időpontot állapítson meg, hogy egyrészt fel lehessen készülni az új rendelkezések alkalmazására, másrészt pedig figyelembe vegye azt az időszerűséget, amit az új szabályoknak a bevezetése megkíván. Ezért volna célszerű, hogy ha ezen javaslatnak a tárgyalását be tudnánk fejezni olyan időpontban, hogy a tervezett január 1-jei hatálybalépés biztosított legyen. Indokul itt csak azt szeretném felhozni, hogyha egy új szabályozás kerül bevezetésre, lényegesen könyebb azt naptári évvel megvalósítani. De utalnék végül arra is, hogy a jelenleg hatályos kollektív szerződések most fognak lejárni, és az új kollektív szerződések kötésénél is célszerű volna már az új munkaügyi szabályokat figyelembe venni. Annak ellenére, hogy én próbáltam kiemelni a törvényjavaslatnak az előnyös, pozitív oldalait, szabályait, biztos vagyok benne, hogy több képviselőtársamat ez a törvényjavaslat is módosító beadványok benyújtására fogja ingerelni. Ez így természetes. Csak egy dologra szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy azok a módosító javaslatok, amelyek teljes egészében más koncepciót kivánnának megvalósítani, bizonyára nem illeszthetők be a törvény szerkezetébe. Ha az egyes bizottságok ezekről a módosító javaslatokról olyan véleményt alkotnak, hogy támogatásukat nem tudják vállalni, én szeretném kérni képviselőtársaimat, hogy az eljárás egyszerűsítése végett a továbbiakban ezeket a módosító javaslatokat ne tartsák fenn, lényegesen könynyebb lesz a tárgyalás menete, és talán ezzel is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a tervezett január 1-jei hatályba lépés biztosított lesz. Köszönöm szépen figyelmüket. (Szórványos taps.)