DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedtessék meg, hogy furcsa módon kezdjem a vezérszónoki hozzászólásomat egy konkrét törvényjavaslatról. Azért vagyok kénytelen szót emelni, mert a napokban többször hallottam utcán, párttagjainktól, hogy a kereszténydemokraták szürke, arc nélküli párt, nincs véleményünk, hiszen mi semmihez sem szóltunk hozzá - értették ez alatt a múlt héten a III/III-ast, az elévülési törvényjavaslatot, valamint a mostanit. Pedig mindössze csak annyi történik, hogy 17 óra 20 percig tart a televíziós közvetítés, és mivel mi vagyunk az utolsó "szegény rokonok+, mi mindig kiesünk a közvetítésből. Ezért tisztelettel indítványoznám azt, hogy talán az ügyrendi bizottság foglalkozna azzal a gondolattal, hogy időnként a sorrendet meg lehetne cserélni, hogy ne mindig az a kép alakuljon ki a társadalomban+ (Taps a jobb oldalon.) +, hogy hárman ellenzik, ketten támogatják a Kormány javaslatát. Ezek után szeretnék rátérni a konkrét törvényjavaslatra. A konkrét törvényjavaslattal kapcsolatban először Rockenbauer Zoltán barátunkat idézném, tisztelt képviselőtársamat, aki azt mondta, nem is nagyon kellene munkatörvénykönyv Magyarországon, mert hiszen ez kizárólag a centralizált államhatalmakra jellemző, és erre Európában is mindösszesen egy példa van: a francia. Hát a mai körülmények között, a mai társadalmi viszonyok és politikai hangulat ismeretében ha ez a Kormány most azt mondaná, hogy nem alkot új munkatörvénykönyvet, akkor képzeljük el, micsoda sajtószalagcímek jelennének meg, hogy "Megszüntették a dolgozók régi nagy vívmányát, a szakszervezeti jogokat is biztosító 1967. évi II. törvényt, és nem adtak helyette semmit sem!+. Hát ezért kell új munkatörvénykönyv, mert van régi; azzal azonban egyetértek, hogy a fejlődésünk folyamán el fogunk jutni abba az állapotba, amikor az állami tulajdon már olyan csekély és kis mértékű lesz Magyarországon, hogy nem lesz szükség munkatörvénykönyvre, elég lesz a szakszervezetek és az érdekképviseletek által a munkáltatókkal kötött megállapodás. Most ezekután annyit szeretnék mondani, hogy amikor az egyetemi tanulmányainkat folytattuk - igaz, hogy ez nagyon rég volt, de talán még néhány évvel ezelőtt is ezt tanították -, mi nagyon büszkék voltunk arra, hogy nálunk a munkajog egy önálló jogágazat, és van saját munkatörvénykönyvünk, és nem úgy, mint a kapitalista gazdaságokban, ahol a piaci viszonyok spontán, utólag, romboló hatással szabályozzák a munkaszerződéseket is, mert azok a magánjog szférájába tartoznak. A mi munkajogi rendszerünk ezért magán viselte az állami akarat feltétlen érvényre juttatását, nemcsak abból a szempontból, hogy a Parlament szerepe - legyünk őszinték - teljesen formális volt az 1967. évi II. törvény megalkotásánál, hanem abból a szempontból is, hogy a törvényhozó állam egyben gazdálkodó és tulajdonos is volt, s mint ilyen, a munkajogi jogviszonyokban óriási erőfölénnyel jelent meg a munkáltatói oldalon a munkavállalóval szemben. Hát hol voltak akkor a szakszervezetek? - kérdezem én. Miért jutott el a magyar munkásság odáig, hogy ilyen bérviszonyok mellett él, mint ahogy most él? Ezt a rendszerváltás okozta?! Azt hiszem, nem lehet erre egyértelműen igennel felelni. A kollektív szerződések mozgásszabadsága a korábbi rendszerben kimerült abban, hogy a munkaruha kihordási ideje 18 hónap legyen-e vagy 24 hónap, vagy mely munkakörben legyen hosszabb a felmondási idő. És az állami szabályozás felső határok maximálására törekedett vagy maximum tól-ig határokat állapított meg, mint a szabadságnál, a bérbesorolási kategóriáknál és a bérpótlékoknál. A magántulajdon alapján álló piacgazdaságokban az állam nem tulajdonos- gazdálkodói minőségben, hanem szabályozó funkciót tölt be, méghozzá úgy, hogy a minimumszinteket határozza meg. A munkáltató gazdasági erőfölényével ne éljen vissza, és a szint felett, a piaci törvények alapján lehetőség van a szabad egyezkedésre. A szakszervezetek szerepe pedig abban kap hangsúlyt, hogy a hozzátartozó munkavállalók szakmai érdekvédelme szempontjából olyan kollektív szerződéseket kötnek, amelyekkel a minimumszinteket lényegesen meghaladják. Ez a rendszer kielégítően, nagyobb megrázkódtatások nélkül működik, nemcsak a gazdaság felfelé ívelő szakaszaiban, hanem a megtorpanások idején is. Kérdés a jelenlegi helyzetben, hogy amikor az állam még mindig jelentős mértékben lát el gazdálkodói és tulajdonosi feladatokat, mellőzhető-e teljes egészében a korábbi gyakorlat, azaz a felső határú szabályozás teljes egészében kiiktatható-e. Mivel olyan megoldás nehezen képzelhető el, amely mindkét követelménynek egyszerre tudna eleget tenni, a vegyes megoldás pedig az egyiket sem elégíti ki, a Kereszténydemokrata Néppárt az előremutató megoldás mellett foglal állást, azaz az állam ne mint gazdálkodó lépjen fel, hanem a szociális piacgazdaság feltételeinek kiépítését úgy szolgálja, hogy a munkaviszonyon belül kétségtelenül alárendelt pozícióban lévő munkavállalók egyenlőtlen helyzetét a munkajogi szabályozással kompenzálja. Rendkívül fontosnak tartjuk az igazi érdekvédelem megvalósítása céljából a szakszervezeti pluralizmus törvényi megjelenítését, amint azt a törvényjavaslat II. fejezete tartalmazza, mely szerint minden szakszervezet jogosult a munkaszervezetben, illetve munkahelyen belül működni és a működéséhez a tagságot bevonni. Szorosan összefügg a munkavállalók érdekeinek érvényesítésével, de a munkáltatók számára is rendkívül indokolt, hogy a javaslat garanciákat adjon az érdekképviseleti szervezetek megalakulására és működésére. Egyrészt az Alkotmánnyal, illetve a nemzetközi egyezményekkel összhangban garantálni kell a szervezkedés szabadságát, másrészt sajátos, anyagi-jogi eszközökkel meg kell teremteni a szakszervezeti működés reális feltételeit is. A javaslat eleget tesz ezen követelményeknek, és a munkavállalóknak minden olyan szervezetét, amelynek elsődleges célja a munkavállalók érdekvédelmének szolgálata, szakszervezetnek ismeri el és biztosítja ezen szakszervezeteknek a munkaszervezeteken belüli működését. Meghatározza a javaslat a szakszervezetek jogait - információhoz jutás, tájékoztatás, képviselet, véleményezés, kifogásolás, kollektívszerződés-kötés -, a működésének feltételeit - helyiséghasználat, munkaidő-kedvezmény a tisztviselőknek. Ennél többet még Gáspár Sándor elvtárs szakszervezete sem harcolt ki magának! (Szórványos derültség.) A szakszervezeti jogosítványok közül az egyik nagyon fontos, ha ugyan nem a legfontosabb jogosítvány, hogy kollektív szerződést kötnek a munkáltatóval a javaslatban meghatározott szabályok szerint. Két variációt ismertet a javaslat. Lehetséges az egyik megoldás, hogy egy üzem - egy kollektív szerződés; de lehetséges az a megoldás is, amit a "B+ variáció tükröz, hogy több munkáltató köt kollektív szerződést a reprezentatív érdekvédelmi szervezezettel, és akkor ez több munkáltatóra is kiterjedő hatályú. A Kereszténydemokrata Néppárt bizonyos garanciális megfontolásokból az első variációt támogatja, annak a lehetőségnek a meghagyásával, hogy az egész ágazatra érvényes kollektív szerződések is legyenek, amelyek betartása a helyi kollektív szerződés megkötésekor kötelező. Mit is jelent ez gyakorlatilag? Ez azt jelenti, hogy a munkavállaló egy kollektív szerződésben találja meg a munkahelyének valamennyi munkaviszonyára vonatkozó szabályokat, és ne kelljen neki több kötetnyi kollektív szerződést végigtanulmányozni. Ugyanakkor annak is megvan az érdekvédelmi szerepe, hogy az egyes ágazati érdekképviseletek és a munkáltatók szélesebb köre által kötött kollektív szerződésekben elért megállapodások alá ne mehessenek az egyes üzemi kollektív szerződések. Vagyis a munkavállalóra nézve kedvezőbb szabályokat megállapíthatnak, de kedvezőtlenebbet nem. Nézzük ezt egy gyakorlati példán keresztül! Például egy cipőipari gyárban vagy üzemben vannak gépkocsivezetők és rakodók, ezekre külön a szállítási munkavállalók fognak érdekképviseleti szervvel kollektív szerződést kötni. Vannak tisztviselők, akik vagy a közalkalmazottak, vagy az adminisztratív dolgozók szakszervezete által kötött általános kollektív szerződés hatálya alá is tartoznak. Vannak, akik savas üzemben dolgoznak, ezekre a vegyipari általános kollektív szerződés, de lesznek a főfoglalkozásban cipőt gyártók, akikre a bőr- és cipőipari munkavállalók kollektív szerződése is vonatkozni fog. Tehát ezeket az összes részeredményeket, amiket elértek ezek a szakszervezeti ágazati szerződések, ezeket adaptálni kell az üzemi kollektív szerződésbe - alá nem, de fölé mehetnek. Az üzemi tanács mint új kategória jelenik meg a javaslatban. Ennek a létrehozásával egyetértünk, mert közvetlenül a dolgozók által választott testület, és mindenki állíthat jelöltet, az érdekképviseletek és a dolgozók egyaránt. Az üzemi tanács nem érdekképviselet, de széles körű véleménynyílvánítási és betekintési jogosultsággal rendelkezik, sőt, a munkáltatótól bizonyos kérdésekben tájékoztatást is kérhet. Aggályaim ezzel kapcsolatban nem az üzemi tanács létrehozásával vannak, hanem azzal, hogy ezek után szükség van-e még a vállalati tanácsra is. Képzeljük el annak a szerencsétlen igazgatónak a helyzetét, ahol a vállalati tanács, az üzemi tanács, és mondjuk, három szakszervezet működik! A munkaidejének nagyobb hányadát az fogja lekötni, hogy ezen szervek rendelkezésére álljon, és megmagyarázza a döntéseit. Meg kellene fontolni ezen törvény hatályba lépésével egyidejűleg a vállalati tanácsok teljes körű megszüntetését is. Jelentős haladás a munkaviszony létesítése kérdésénél annak a törvényi megerősítése, hogy a munkaszerződés eltérhet a kollektív szerződéstől, de csak a munkavállaló javára. Tehát a pozitív eltérések lehetősége ismét fennáll. Ha most végiggondoljuk a logikai sort, akkor azt mondja, hogy van egy munkaviszonyra vonatkozó jogszabály - ez legyen a Munka Törvénykönyve -, ami minimum-szintet szabályoz, ettől csak fölfelé térhet el az ágazati kollektív szerződés, újabb fölfelé eltérés lehetséges a munkahelyi kollektív szerződésben, és a konkrét egyéni munkavállalói szerződésben további eltérés lehet, de az is csak fölfelé. Ezt mint új jelenséget azért kell örömmel üdvözölni, mert ez korábban a szakszervezeti vívmányokkal teletűzdelt 67. évi II. törvény alapján pontosan fordítva volt. Volt egy felső szintű szabályozás, ez csak alá mehetett, a kollektív szerződés tól-ig, ezen belül a munkaszerződés is csak a kollektív szerződés felső határáig tól-ig mehetett. Tehát tulajdonképpen az minimum- szabályozás volt, ez pedig a munkavállaló javára szóló maximum-szabályozás. Újszerű a munkaviszonyra vonatkozó szabályoknál az, hogy a minősítéseknek úgynevezett alanyi nyíltsága kerül beépítésre a működési bizonyítvány rendszerébe. Ez teljességgel ki fogja törölni a magyar munkavállalói és üzemi gyakorlatból a rossz emlékű személyzeti osztályok titkos minősítését, amit küldözgettek egymásnak, egyik vállalattól a másikhoz, és az ember szinte soha le nem vethette magáról a korábbi megbélyegezettséget. Ez az új szabályozás azt tartalmazza, hogy a munkáltató értékelését a munkavállaló munkájáról csak a kezébe lehet adni, és más megkeresésére csak a munkavállaló kérésére lehet a tájékoztatást megadni. Úgy érzem, ez egy olyan személyes garancia, amit eddig semmilyen munkajogi szabályozás nem tartalmazott. Újszerű a munkaviszonyra vonatkozó szabályozásnál a szabadság megállapítása is. Korábban a munkaviszonyban töltött évektől és beosztástól függött. A tervezet szerint kizárólag az életkortól, illetve a kollektív szerződéstől függ. Új az is, hogy a pótszabadságok egymás mellett is járnak. A korábbi, szakszervezeti vívmánnyal elért Munka Törvénykönyvben csak egyféle jogcímen járt a pótszabadság, most járhat akár négyféle jogcímen is. Van, amit kissé talán kifogásolnánk, hogy nagyon kazuisztikus szabályozás, a kártérítési felelősség kérdése. Ez valahogy, úgy érzem én is, hogy kicsit szétfeszíti a munkajog kereteit. Tehát amikor ennyire kazuisztikusan részletbe menően szabályozzák, ez már közelít a polgári jogi kártérítési felelősség irányába, és hogyha magánmunkáltatók magánmunkaviszonya a magánjogi szerződés szférájába fog tartozni, akkor idővel úgyis ez lesz a végső megoldás. Egy vezetőt ismer csak el, és ebben, mondjuk, egyetértek Rockenbauer Zoltán felszólalásával mint gyakorló munkajogász is, hogy az ilyen gumiszabályoknak, hogy tilos - eltérő megállapodás hiányában - és akkor ad egy felsorolást: hát ez kérem, olyan, mintha azt mondaná, hogy tilos eltérő megállapodás hiányában naponta háromnál többször enni. De megagitálom a feleségemet, hogy egy negyedik étkezést is iktassunk be. Akkor megvan a megállapodás. Akkor mi szükség van a tilalomra? Tehát vagy megtiltom és akkor taxative felsorolom, hogy mit tiltok meg egy vállalati vezetőnek, hogy a saját, a vállalat hatáskörébe tartozó dologban ő ne kössön külön szerződést, mert akkor azt mondja, hogy a vállalati apparátust esetleg arra használom föl, hogy a szakvéleményt megcsinálom én, mint igazgató, és ezzel fölveszem a díjazást. Tehát el kell dönteni, hogy mit akar a kormányzat. Ha azt akarja, megtiltani a vezetőnek az ilyen irányú részvételét, akkor ne legyen kiskapu, ne legyen az eltérő megállapodás; mert ki az, aki nem tudja ezt az eltérő megállapodást kikönyörögni magának? És az is furcsa egy kicsit ebben, hogy csak egy vezetőt ismer el ez a fejezet, a X. fejezet, és úgy szól: a vezetőállásúra vonatkozó eltérő rendelkezések egy emberre vonatkoznak. Ezt el tudom fogadni egy 100 fős kisvállalatnál. Na de egy több ezer fős vegyiüzemnek csak egy vezetőjére vonatkoznak ezek a szabályozások és ezek a tilalmak? Azt már nehezen tudom elfogadni, hogy hatalmas acélművek főmérnökére - mondjuk - ne vonatkozzon ez a kizáró korlátozás. A munkaügyi vitánál két új kategóriát állít föl, amit nagyon jónak tartok. Azt tartom jónak, hogy van kollektív munkaügyi vita és van munkaügyi jogvita. Tehát van olyan vita, amiben a szakszervezet az egyéni sérelem nélkül is felléphet, pusztán megelőzési szándékkal, vagy egyéb, és ez nem minősül konkrét jogvitának, míg a munkaügyi jogvitában már a dolgozó egyénileg is szerepel. És itt jön egy olyan húzás, hogy megszűnik a munkaügyi döntőbizottsági eljárás és a fegyelmi eljárás. Ezzel csak egyet tudunk érteni abból a szempontból: mindnyájan ismerjük, hogy mennyire pártatlanok és függetlenek voltak ezek a munkaügyi döntőbizottságok, ha kellett bizonyos vezetői döntéseket hatályon kívül helyezni, és a fegyelmi eljárások során is mennyire voltak befolyásolhatók. De fönnáll a másik oldalról az a veszély, hogy a munkaügyi bíróságok terhelése ugrásszerűen meg fog nőni, és mivel másodfokon a megyei, illetve a fővárosi bíróságok járnak el, ott is számítani kell jelentős mértékben az ügyek növekedésére, mert hiszen azt senki ne gondolja komlyan, hogy az előzetes egyeztető tárgyalásnál majd meakulpázni fog a munkáltató, amelyik a sérelmes intézkedést hozta. Tehát ettől az egyeztető tárgyalástól én túl sokat nem várok. Lehet, hogy lesznek ügyek, amikben sikerül egyezségre jutni, de igazi kompromisszum nehezen képzelhető el. Ezek után befejezésül azzal szeretném összegezni, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt kiemelt fontosságúnak tartja az új Munka Törvénykönyvet, és a szabályzat elkészítésének az időszakában a párt megfogalmazta azokat az alapelveket, a kormányzattól függetlenül, amelynek a betartása esetén támogatni tudja a javaslatot, és ezek az alapelvek szinte kivétel nélkül benne vannak a javaslatban. Eleget tesz az új szabályozás többek között azoknak, hogy a munkavállalók érdekeit jogi garanciákkal kell biztosítani. Érvényesüljön a teljes szerződési szabadság a munkavállalók és munkáltatók között. Egy munkahelynek csak egy érvényes kollektív szerződése legyen. A munkaviszonyra vonatkozó kötelező minimumok törvényi szinten kerüljenek szabályozásra, és a munkáltató köteles legyen alapvető kérdésekben az írásbeliségre, továbbá, hogy a munkahelyen elismerésre kerüljön és érvényesüljön a szakszervezeti pluralizmus. A hatályba lépés idejében pedig támogatjuk azt a javaslatot, hogy 1992. január 1-gyel kell hatályba lépnie, mert a jelenleg hatályos jogszabályok nagy tömege elavult, indokolatlan a tartalma, valamint az ezáltal okozott jogbizonytalanság is csak így oldható fel. Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon és jobb középen.)