DR. HORVÁTH LÁSZLÓ (FKgP): Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Mielőtt érdemben a tárgyra térnék, engedje meg, hogy egypár szóval reagáljak Kovács Jenő képviselő és bizottsági társam indító felszólalására. Úgy érzem, ezután a felszólalás és hitvallás után, annak a drótnak, ami az elnök úr pulpitusához vezet, izzani és égnie kellene a reagálásra jelentkezőktől. Én még mindig fizikai rosszullét hatása alatt vagyok, mert nem tudom, hogy ezek szerint kik és miért küldtek ebbe a házba. Ezt a hitvallást ebben a házban az egyik legfélelmetesebb és nyugodtan kimondom, legcinikusabb hitvallásnak tartottam. Valóban egyetértek Kovács úrral, hogy kockázat van. De nem azért, amit ő mondott, hanem azért van kockázatunk, sőt, tovább megyek, merénylet a társadalom ellen, mert tutyi-mutyiak vagyunk, mint ahogyan Fodor és tegnap Dénes képviselőtársam is elmondta, és nem tudjuk meghozni azokat az alapvető törvényeket, amelyek meghozatala miatt ide küldtek bennünket. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Emiatt jöttek?) Kérem, a számonkérés elmaradását közülünk senki nem ígérte. Azt is tisztáztuk, hogy milyen körülmények között és jogállamban élő törvények alapján akarjuk meghozni. Azt mondom, ne engedjük magunkat megtéveszteni és félrevezetni, lemosni magunkat. Meg kell hozni a törvényt, és akinek púp van a hátán, az vigye a púpot magával. Tisztelt Ház! A tervezetet tárgyalásra továbbra is alkalmasnak ítélem, s úgy érzem, hogy az általános vitában is elhangzottak alapján kiegészítve megfelelő a kívánt törvény meghozatalához. Mielőtt konkrét javaslataimat megteszem - keresve a konszenzust -, hadd utaljak néhány szóval az általános vitában elhangzottakra. Kövér László képviselőtársammal egyetértek, a törvény célja a múlt lezárása lehet. Hogy ezt megtehessük, arra kell megoldást találnunk, hogy a múlt évtizedek most előttünk tornyosuló hordalékát magunk mögött hagyjuk. Számomra világos, egyértelmű tény, hogy ezt egyféleképpen nem tehetjük meg, nem kerülhetjük ki - a legkényelmesebb megoldás bizonnyal ez volna, de hadd mondjam, szerencsére ezt - számomra úgy tűnik - a társadalom sem engedi meg nekünk. Némi ellentmondást érzek - s ez megoldatlan a beterjesztett javaslatában is - abban, ahogyan a képviselőtársam összefoglalta, milyennek is kell lenni e jó törvényjavaslatnak. Úgy érzem, amit az 1. és 6. pontban elmondott, együtt nem megy. Magam a 6. pontban foglaltaknak - mely szerint a titkosszolgálati állománynak biztonságban kell éreznie magát a jövőt illetően - adnám a prioritást. Akként kezelve az 1. pontban foglalt teljes körű felelősségrevonást, hogy az ne legyen riasztó példa, netán nemzetbiztonságunknak ártó példa a jelenben és a jövőben, akarva-akaratlanul is gátolva e különleges tevékenységet. Természetesen ez nem egy eleve felmentése a kérdéses csoportnak, hanem a dolog természeténél fogva csak egy különleges technika alkalmazása, mint arról az előző felszólalásomban már szóltam, s mellyel kapcsolatban majd módosító indítványt is teszek. Mégha osztom is a kételyét képviselőtársamnak, hogy egy valóban minden igényt kielégítő törvényt tudunk alkotni - bár nem bízom, hogy erre a jövőben is lesz akárcsak egyetlen példa is -, talán egyetérthetünk abban, hogy a lehető legjobb törvényt ez ügyben is meg kell hoznunk. Nem támogatom, hogy a törvény végrehajtásában a Parlament operatív feladatkört vállaljon, akár csak egy ad hoc bizottság révén is. A meghozott törvény végrehajtása legyen főfoglalkozású szakmunka, ne pártok küzdőtere, viszont a végrahajtást, a többpárti szempontokat érvényesítve igenis figyelje árgus szemekkel a Parlament, és a végrehajtók az illetékes bizottság előtt számoljanak is be tevékenységükről. Képviselőtársam hozzászólásának befejező része - mellyel tartalmilag teljesen egyetértek - úgy érzem, túllép e törvény lehető hatáskörén, gondolok a fontos pozíciókat betöltő személyek ellenőrzésére, a dokumentumok jövőbeni kezelésére, s utalva az általa is jelzett hordaléktömegre, éppen elegendő feladat e törvénynek a múlt lehető legjobb, vagy ha úgy tetszik, legkevésbé rossz lezárására. Ez legyen egy olyan törvény, mely alapul szolgálhat e téren egy, a napi aktualitásokat, a jövő feladatait szabályozó jogszabály alkotásához is. Bár én felszólalásomban a törvény kiterjesztését az egyházra is javasoltam, hallva és mindezt újra gondolva Giczy György képviselőtársam felszólalása után - bár véleményemet mint hívő ember is fenntartom - a kérdés konkrét megoldására elfogadom a nála kompetensebb párt és személyek véleményét. Hack Péter képviselőtársam felrója a kormánynak, hogy egyfajta igazságtételi koncepciót ruházott rá a javaslatra. Nem sokkal később szemére veti a kormánynak, hogy nem élt a törvény adta lehetőségekkel a múlt bűneivel szemben. Ez utóbbival mint ténymegállapítással - függetlenül attól, hogy ki miben hibás - egyet is értek. Zárójelben jegyzem meg: bár e tekintetben nem tudom visszatartani abbéli megjegyzésemet, a tisztelt ellenzék a választások után hányszor emelte fel szavát a kiváló szakemberek és apparátusok mellett, akik mégiscsak ide terelték az országot! De az természetes és cél is, hogy e törvény egy igazságtételi koncepciót adjon azokra az esetekre, amelyekben - hogy a híres francia film címét idézzem - "Törvénysértés nem történt", vagyis nincs törvény. S ha kezelni akarjuk e jelenséget, lévén jogállam - hát törvényt kell alkotni! Megkínlódva, hogy miközben nem hagyhatjuk szó nélkül a múltat, ne a jelen aktualitása szerint értékeljük! Ettől a törvénytől sem várható, hogy megjelenése pillanatától a közélet feltisztul, de reméljük, a tiszta jövőhöz vezető út, amely még ha végtelennek is tűnik, - gondolva a fejlett demokráciák naponta hallható közbotrányaira -, innen fog indulni, és az új körben mi is naprakészen fogunk hallani közbotrányainkról, nem 33-35 év késéssel! Köszönöm türelmüket. (Taps.)