OLÁH SÁNDOR (FGgP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem a törvényjavaslathoz akarok hozzászólni, mert frakcióálláspontot képviselt dr. Horváth László úr, és azt teljes egészében osztom. Két megjegyzésre szeretnék nagyon röviden reagálni. Az egyik: Kovács Jenő képviselő úr mondotta, hogy az információ értékét nem a módszer, ahogy megszerezzük, hanem annak tartalma adja meg. Kérem, ez egy életveszélyes következtetés, ez olyan "cél szentesíti az eszközt" szemlélet, és azt mondanám, nagyon-nagyon szélsőséges példával, hogy én az inkvizíció kínzóeszközét is fölfoghatom, mint egy információszerző eszközt. Mert a kicsikarni szánt vállomást csak információnak tartom. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Valahogy itt valami kis szemléleti hiba van, és azt hiszem, ha én nem értettem nagyon félre ezt a mondást, akkor azt hiszem, megértjük, hogy tulajdonképpen miért van, aki ezzel a törvényjavaslattal egyetért, és miért vannak, akik ezzel nem értenek egyet. A másik megjegyzésem arra vonatkozik, ami itt már szóba került. Horn Gyula képviselő úr említette ezt az "egymillió magyar feljelentő" kérdést. Ha olvasmányélményeim nem csalnak, akkor egy Magyarországon +44-ben tevékenykedő gestapós tett egy ilyen kijelentést, akinek nem kis köze volt a magyar holocaust ügyeihez, és az egy természetes dolog, hogy valaki önmaga vétkének mentésére még azt sem átallja elkövetni, nem szégyellni, hogy egy egész nemzetet gyalázzon meg és rágalmazzon meg. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Kérem, számtalanszor, évtizedeken át hallottuk, hogy a porba, a sárba tapossa be önmagát egy nemzet, ezt a vádat, hogy ez talán a többieknél értéktelenebb, alacsonyabbrendű azért, mert egymást jelentgető, szinte majdnem azt mondanánk, hogy természete szerint. Ezért ebben a demokratikus Parlamentben ugyanennek a tendenciózus nyilatkozatnak ismétlése, majd korszakokon továbbvitele Rákosi- és Kádár-korszakban, nagyon furcsa és - elnézést - különösen furcsa, ha ezt a megjegyzést Horn úr teszi. (Taps a kormánypárti padsorokban.)