MÉCS IMRE (SZDSZ): (A mikrofonját igazgatja.) Összecsomózták a mikrofonomat. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Ma 32 esztendővel ezelőtt, 1959. november 25-én találták meg a New York-i Central Parkban átlőtt fejjel Paul Bang Jensen dán külügyi tisztviselőt, az ENSZ elbocsátott tisztviselőjét, aki az ENSZ magyar ügyekben vizsgáló különbizottságának volt a titkára, és aki a 111 meghallgatott magyar állampolgár közül 81-nek a nevét nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, tekintettel arra, hogy a meghallgatott tanúk ragaszkodtak ahhoz, hogy nevüket ne hozzák nyilvánosságra. Ez az ember vállalta a KGB üldöztetését, a szovjet nyomást, amely az ENSZ- apparátuson keresztül az ő elbocsátásához vezetett. Ő ennek ellenére nem adta ki a neveket, hanem fölment az ENSZ-székháznak a tetejére, és ott elégette a névsort. Ezt követően találták meg átlőtt fejjel a Central Parkban, halálának pontos körülményeit máig sem tudták felderíteni. Teljesen egyértelmű azonban a mi számunkra, hogy a KGB ölte őt meg, és ezért őt a magyar forradalom mártírjának tekintjük. Hadd olvassam föl azt a pár sort, amit Faludy György mondott róla 1959 decemberében, mikor a magyar közösség megemlékezett róla. Bang Jensen halála arra tanít, hogy a magyar ügy nem zárult le, és egyre újabb áldozatokat követel. Nemcsak az otthoniak legjobbjai között, hanem Nyugaton is. Ez a nagyszerű férfiú nemzeti hőseink hosszú sorába lépett, mely Gellért csanádi püspöknél kezdődött, Martinuzzi Fráter Györgyön, Leiningen Westerburg Károly grófon és annyi más nemes emlékű néven át most Bang Jensennél végződött. Bang Jensen emlékére tavaly a 301-es parcellába emléktábla került, és nemrég tudtuk meg, hogy a diplomata Koppenhágában lévő sírját megszüntették, és urnája egy urnaraktárban hever Koppenhágában. Úgy gondolom, hogy meg kell tisztelni a saját múltunkat azzal, hogy ennek a nagyszerű embernek az emlékét őrizzük, és tisztelettel felkérem a magyar Kormányt és a magyar Külügyminisztériumot, hogy szíveskedjenek utánajárni Bang Jensen hamvai hollétének, s kérem annak megszervezését, hogy hazahozzuk és méltóképpen eltemethessük a 301-es parcellában, és ugyanakkor fölkérem a köztársasági elnök urat, hogy posztumusz +56-os emlékérmet nyújtson át akkor. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)