DR. SURJÁN LÁSZLÓ népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Bár itt látszólag teljes nézetazonosság alakult ki a Házban, rá kell világítanom arra, hogy ez a kérdés távolról sem ilyen egyszerű. Akik megnézik a szociális bizottság jelentését, azok láthatják, hogy az előterjesztő képviselője még a bizottsági ülésen sem támogatta a szociális bizottság javaslatát. Ugyanakkor nem szeretném, ha ebből bárki arra következtetne, hogy az előterjesztő vagy annak képviselője a szociális érzék híján lenne. Itt van ez a 7,5 milliárdos szám, amelyről oly sokat beszéltünk. Ez a szám úgy állt elő, hogy a társadalombiztosítási költségvetés jóváhagyott tételei között a nyugdíjakra fordítható összeg 262,4 milliárd. Az előreláthatóan kifizetendő és az összesen kifizethető között év elején 7,5 milliárdot becsültünk, és arra gondoltunk, hogy ezt a 7,5 milliárdot a költségvetés egyensúlyának veszélyeztetése nélkül lehet kifizetni egyszeri kifizetés formájában. Az év végére láthatóvá vált, hogy ez a különbség az eddig kifizetett és kötelezően még kifizetendő és a rendelkezésre állóan megszabott keret között mindössze 4,4 milliárd. Nincs szó tehát akkor, amikor a 7,5 milliárd kifizetésére a Kormány nem tett javaslatot, arról, hogy valami fajta ígéretét nem tartaná meg. Szó van viszont arról, hogy a társadalombiztosítás deficites, s minthogy deficites, ennek a 4,4-nek sincs meg a forrása. Nem az a kérdés, hogy egy bizottsági vitán vagy egy frakcióvitán milyen lobbyzással lehet elérni, hogy 5-10-20-30 milliárdot fizessünk ki, hanem arról van szó, hogy mennyit lehet felvállalni, és hogyan hat ez a következő évi költségvetésre. Pusztai Erzsébet képviselő asszony világosan elmondta, hogy a bizottsági értékelés a várható teher és az akut szükséglet között az ő véleményük szerint itt a 6 egész milliárdnál áll be. Ezért a döntésért a felelősséget elsősorban a tisztelt Képviselőháznak kell vállalnia, amely felelősség többirányú. Irányul egyrészt az ez évi államháztartás egészére, mert igaz ugyan, hogy a garanciaszabály nem áramoltatja át ezt a deficitet azonnal a nagy költségvetésbe, de mégis a két rész együttes deficitje hatással van az ország egészének megítélésére. Ez van az érem egyik serpenyőjében. Elmondottam a bevezetőben azt, hogy ugyanakkor a 262,4 milliárd kifizetését a Kormány szükségesnek tartotta, hiszen erre ténylegesen megszabta a kereteket, és a nyugdíjasok a legkevésbé felelősek azért, hogy a bevételek elmaradtak. Ehhez az állásponthoz képest a szociális bizottság javaslata újabb, komolyan támogatandó előnyöket hozott. Ezeket szeretném két pontban csak kiemelni. Avval, hogy a gyesen lévők számára megnyit egy tételt, csökkenti, illetve jelen pillanatban feloldja a generációs vitát. Nem lehet csak a nyugdíjasokat támogatni, gondolnunk kell a jövendő munkavállalókra is és természetesen a jelen munkavállalókra is, és ezért nem lehet felmenni akármekkora terhekre. Ez a realitásérzék tükröződött egyébként azokban a képviselőkben, akik a 7,5-öt jónak tartották, de a 6 egészes kompromisszumnak végül is támogatóivá lettek. És mutatja ez, tisztelt Képviselőház, hogy itt nagyon komoly felelősséget vállalunk magunkra. A másik előny, amit ki szeretnék emelni, hogy a 4,4-ből a differenciálás meglehetősen értelmetlen lett volna. Olyan kis összegek jutottak volna egy-egy zónára az alsóbb régió nagyobb támogatása érdekében, hogy a Kormány nem tartotta helyesnek. A 6 egész már egy differenciáltsági lépést visz be, ami azt jelenti, hogy a kisebb nyugdíjak többet kapnak. Felvetették a Ház mindkét oldalán, tisztelt képviselőtársaim, hogy evvel letértünk a biztosítási elvről. Ha én jól tanultam meg - és igyekszem jól megtanulni - azt az országgyűlési határozatot, amit nemrég hoztunk, abban azt mondtuk ki, hogy jövőben a társadalombiztosítási szolgáltatásoknál a biztosítási elvnek és a szociális elvnek vagy a szolidaritásnak egymással harmonizálva kell érvényesülnie. Itt tehát azt hiszem, hogy egy harmonizációs lépésről tettünk tanúbizonyságot ebben az esetben. De figyelmeztetni szeretnék arra, hogy a Kormány eredeti javaslata, amikor lineáris emelésről beszél, ugyancsak a biztosítási elvek ellen van, mert oda a százalékos emelés tartozna, tehát ez a fajta szociális érzékenység a szűk keretek miatt érthetően szűkebb volton már ott is megnyilvánult. Tisztelt Képviselőtársaim! A pénz megszerzéséért való küzdelem nem eddig zajlott, ezután fog zajlani. Mert arról van szó, hogy ott van, mi a forrása annak, amire most beígérünk, és elmondtuk már, tavaly nem a legszerencsésebb volt, hogy előre fizettünk. A beígérgetésnek mindig ára van. Amit itt tennünk kell, és amiért mondom, hogy a pénz megszerzése csak most kezdődik az az, hogy a társadalombiztosítási deficit ne emelkedhessék fel a csillagos égig, és a kintlévőségek behajtásában számottevő eredményt érjünk el. De ne higgye tisztelt Képviselőtársaim egyike se, hogy a jelenleg kimutatott kintlévőség teljes egészében behajtható. A maximális behajthatóság érdekében a jelenleg meglévő eszközök, a folyó tárgyalások azok, amelyek alapján végül is egyeztetés és megbeszélés után a Kormány nevében, de nem könnyű szívvel, átérezve viszont a rászorultság mértékét, amelyről képviselőtársaim itt tanúságot tettek, végül is a bizottság indítványát támogatni fogom. Nem személyes érzelmek alapján, mert személyesen sokkal többet adnék, mint ahogy a Képviselőház minden tagja többet adna, de van eset, amikor egy egyszeri többadással nagyobb bajt csinálunk, mint amennyi jót hozunk létre. A tisztelt Ház végső felelőssége, hogy kibalanszírozza a különböző rosszak és a különböző jók közötti optimumot. Az ezért való munkájáért a Háznak köszönetet mondok. (Taps.)