DR. MOLNÁR PÉTER (FIDESZ): Nahát akkor+ Tisztelt Ház! (Derültség.) Toleranciámról tanúbizonyságot téve elmondom így is a beszédemet. (Taps a jobb oldalon.) Köszönöm a tapsot, és kérem a figyelmüket, már csak azért is, mert a kulturális és a média területről - az én területemről - szeretnék néhány észrevételt tenni a költségvetési törvénytervezettel kapcsolatban, és ennek annyi érdekessége talán lesz, például a kulturális területtel kapcsolatban, hogy nem a "több pénz a kultúrának+, egyébként sok szempontból indokolható, de más szempontból nem igazán reális elképzelése mellett próbálok majd érvelni. Amit szeretnék elmondani az az, hogy véleményem szerint ezen a két területen is látszik az, hogy a Kormánynak nincs világos koncepciója arra nézve, hogy milyen gazdaságpolitikát kellene folytatnia. Ennek a terheit és a parlamenti törvényhozás logikátlan cikcakkjainak és olyan fontos gazdasági keret- és egyéb törvényeknek fél évre, évre való elsüllyesztésének - amik történnek - a terheit hogyan nyögi a kulturális terület. Még akkor is, hogyha egyébként a Művelődési Minisztérium részéről valamiféle koncepciónak a jelei azért nyomokban felfedezhetők abba az irányba, hogy a kultúra, a kulturális intézményrendszernek a valamelyest való függetlenítését, állami támogatásának pedig társadalmasítását a Művelődési Minisztérium is támogatja, támogatná. Erre egy példa a viszonylag működőképes és a korábbinál tényleg demokratikusabb rendszerű filmszakma támogatása: a Magyar Mozgókép Alapítvány esete. Ebbe a képbe nagyon sokszor belezavarnak alapvetően központosító elképzeléseket tartalmazó koncepciók a Magyar Könyvalapítvánnyal, ami a könyvszakma támogatására lenne hivatott. Azzal kapcsolatban számos, meglehetősen központosító koncepció látott napvilágot a minisztérium részéről. De úgy tűnik, hogy talán ebben lehet kompromisszumot találni, és a minisztériumot jobb belátásra bírni. Tehát összegezve az eddigieket: úgy látom, hogy a minisztérium részéről lennének azért valamilyen elképzelések, hogy hogy kéne kialakítani azt a működő, döntő részében független, kulturális intézményrendszert, intézmények, vállalatok, vállalkozások rendszerét, amiben gyors ütemben egyre nagyobb részt kellene, hogy kitegyenek a kisebb kulturális magánvállalkozások is: könyvesboltok, mozik és más hasonló dolgok. Hogyan lehetne ezeket az intézményeket - amelyek nagyobb részben a privát szférába kellene tulajdonilag tartozzanak - demokratikus, decentralizált módon meghozott döntésekkel állami támogatásban is részesíteni. Hogyan lehetne másik oldalról egy átfogó, mind a mai napig hiányzó, átfogó nonprofit szabályozással olyan kedvezményekhez juttatni, amivel a színvonalas kulturális szolgáltatások megélhetnének és nem küszködnének olyan súlyos gondokkal, mint sok területen, szemben a nyereséget nyilván könnyebben hozó, de sok esetben szintén a közönség igényével találkozó, egyéb szórakoztatóipari és más - ezen a területen lévő - vállalkozásokkal. Erre hadd mondjak a kultúra területéről egy példát, hogy megítélésem szerint miért nem működik ez az egész dolog és miért nem rajzolódik ki egy olyan kulturális koncepció a Művelődési Minisztérium részéről, ami ki kellene, hogy rajzolódjon: egy átfogó koncepció, és hogyan teszi az egészet működésképtelenné, és hogyan zavarja össze azt a koncepciót is, ami nyomokban felfedezhető, az egésznek a gazdaságpolitikai környezete. Milyen további bajokat okoz az az egész dologban, hogy a minisztérium a meglévő pénzt nem a megfelelő prioritásokat érvényesítve próbálja elosztani. A példát a könyvkiadás és a könyvkereskedelem területéről szeretném hozni, amivel kapcsolatban nemrég interpellációt is intéztem a művelődési miniszter úrhoz. Már akkor is említettem azt a problémát, hogy a kulturális vállalkozások privatizációja során speciális kulturális szempontokat kellene érvényesíteni, tehát a könyvesboltok, mozik és más intézmények, vállalkozások privatizációja során el kellene fogadnia a Pénzügyminisztériumnak és a Kormány minden ellenérdekelt tagjának, csoportjának azt az álláspontot, hogy az ilyen vállalkozások privatizációja során jelentős részben nem lehet arra törekedni, hogy minél nagyobb bevételhez jusson a kincstár. A meghatározó szempont az kell, hogy legyen: olyan feltételrendszerrel kerüljön - mondjuk - a könyvesboltok egy része magánkézbe, hogy a kisebb tőkével rendelkező, de valamiféle minőségi irodalmi választékot nyújtani tudó és nyújtani akaró szakemberek is könyvesbolt tulajdonosokká válhassanak. Ez a dolog jelen pillanatban nem megfogható, hiszen jelenleg - tudtommal - nincsenek hatályban levő vagyonpolitikai irányelvek. Az eddigi kulturális bizottsági viták során a Pénzügyminisztérium képviselői mindannyiszor nagyon erős ellenállást fejtettek ki az ellen az álláspont ellen, hogy itt valamiféle speciális szempontokat érvényesítő, a "minél több kincstári bevételt a kulturális vállalkozás privatizálása során is+ állásponttal szembenálló, a kulturális minőséget is preferáló, de ugyanakkor valamiféle önkényes, egyoldalú értékszelekcióra lehetőséget nem adó döntések szülessenek. Itt tehát van egy ilyen probléma. A könyvszakmára is átmegy, ott is megjelenik ez a probléma a mecenatúra kérdésében, hiszen a létrehozni tervezett Magyar Könyvalapítvány bevételi forrásai között is számos olyan elképzelés szerepelt a koncepciókban, hogy ennek a könyvalapítványnak a tulajdonába kerülő könyvkiadói, könyvkereskedelmi különféle ingatlanok és egyéb vagyontárgyak privatizációjából majd micsoda hatalmas bevételekhez jut a Magyar Könyvalapítvány, amiből aztán támogathatja az értékes irodalom létrejöttét és terjesztését, a folyóiratok kiadását és más egyebeket. Ez egy irreális elképzelés, és megint csak az egész privatizációs stratégia átgondolatlansága és ezen a területen való - szerintem - hibás volta miatt nem látható át. Az én megítélésem szerint a Magyar Könyvalapítvány jelentős, számottevő mértékben nem fog ilyen forrásokhoz jutni, a Magyar Könyvalapítványba kerülő törzsvagyon pedig a közeljövőben nem fog olyan jövedelmet hozni, hogy emiatt nyugodtak lehetnénk akkor, hogyha csak a tervezett 100 millió forintos költségvetési támogatást tesszük bele ebbe a könyvalapítványba. Itt jön az a probléma, hogy milyen prioritásokat is alkalmaz a meglévő kevés pénz elosztására a minisztérium. Szerintem inkább kellene több pénzt - körülbelül 200 millió forintot - adni a Magyar Könyvalapítvány számára, mint 50 milliót a Feszty-körkép Alapítványnak ebben az évben. Azt gondolom, hogy minden szempontból fontosabb Magyarország kultúrája szempontjából, hogyha az egész könyvkiadás, a könyvkereskedelem, az irodalom, a folyóiratok támogatására szánunk többet, és ennek az intézményrendszerét tesszük működőképesebbé, mintha olyan dolgokra költünk, amik szintén fontosak, de szerintem nem megfelelő a prioritás ebben a tekintetben. Szerintem azon is el lehetne gondolkodni, hogy a Művelődési Minisztérium fejezetében azt hiszem a kárpótlással kapcsolatos levéltári feladatokra szánt 30 millió forint mennyire indokolt, hogy egyáltalán itt szerepeljen, és ezáltal valamiképpen a minisztériumnak juttatott pénzként jelenjék meg - holott egész más dologról van szó. Ezekkel a tételekkel már majdnem össze is áll a 100 millió helyett 200 millió forintos támogatás a Könyvalapítvány számára. Azt hiszem, hogy egy ilyen támogatással, az egész privatizációs stratégia átgondolásával a speciális kulturális szempontok érvényesítésével lehetne valahogy a könyvszakma területén - és más területeken is - hozzájárulni ahhoz, hogy egy működőképes intézményrendszer jöjjön létre, és a javarészt piaci szereplők egyrészt állami támogatáshoz is jussanak, másrészt pedig - megint mondom - egy hiányzó, átfogó non-profit szabályozás révén is, egyszerűen talpon tudjanak maradni a piacon. Engedjék meg, hogy a médiatémában is tegyek még egy rövid megjegyzést a költségvetési tervezettel kapcsolatban. Ez a megjegyzésem a Magyar Műsorszóró Vállalat, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió közötti, hosszú ideje folyó díjvitára vonatkozik, ami tavaly azt is eredményezte, hogy a tévénézők a beharangozott műsort egyik reggel egyszercsak nem láthatták. Azt hiszem, a minimum az lenne: gondoskodni tudjunk arról, hogy az országos közszolgálati telvízió és rádió műsora legalább látható legyen a nézők, illetve hallható legyen a hallgatók számára. Ehhez viszont megint csak az kellene, hogy a Kormány képes legyen átlátható helyzetet teremteni, és hogy a múlt heti sajtóalbizottsági ülésen a Pénzügyminisztérium képviselője ne tárja szét a kezét, ne vállvonogatva válaszoljon+ - nem vállvonogatás, mert nemtörődömség nem volt a gesztusában, csak éppen nem tudta megmondani-, hogy reálisan mennyi is a Műsorszóró Vállalat díjigénye. Addig nem tudjuk itt, a Parlamentben eldönteni azt, hogy mennyi támogatás kell a Magyar Televíziónak és a Magyar Rádiónak ahhoz, hogy meg tudja fizetni a Műsorszóró Vállalat által kért reális díjat. Két dologra van szükség - és arra kérem a Pénzügyminisztérium képviselőjét, az államtitkár urat: tegye lehetővé, hogy a Parlament a következő hetekben tisztán láthasson ebben a helyzetben, és ennek alapján tudjunk dönteni. Az egyik dolog: látnunk kell, hogy a KHVM felügyelete alá tartozó Magyar Műsorszóró Vállalat valójában mekkora önköltségi díjért tudja sugározni a Magyar Televízió és a Magyar Rádió műsorait. Tehát az intézmények közötti árvitában - mindkét intézmény esetében többszáz millióval többet kér a Magyar Műsorszóró Vállalat, mint amennyit a Rádió, illetve a Televízió reálisnak ítél - a Műsorszóró Vállalat többletigényéből mennyi a reális igény, mennyi az, amit tényleg oda kell adni a költségvetésnek, és mennyi az, amit valami olyan plusz beruházásokra fordítana - ha van ilyen rész - az általa igényelt pénzből, amely plusz beruházásokat nem tud egy ilyen állapotban lévő országban ez a költségvetés megfinanszírozni. Ebben tisztánlátást kell teremteni, és akkor tudjuk eldönteni, hogy mekkora összeget kell célzott támogatásként, külön címként erre a célra a TV-nek és a Rádiónak átadni. Ha ugyanis kiderül, hogy mondjuk ez a díj reálisan - ahhoz, hogy egyáltalán megjelenhessen a műsor a képernyőn és hallható legyen a rádióban a műsor - mindkét intézmény esetében 1 milliárd forint, akkor nem lehet azt mondani, hogy majd az előfizetői díjból még a többletbevételből ezt kifizeti a TV meg a Rádió, mert erősen vitatott, hogy az az előfizetőidíj-összeg mennyiben fog többletbevételt hozni, hiszen a díjfizetési hajlandóság folyamatosan csökken. Azt javaslom, állapítsa meg a minisztérium, hogy mennyi a reális ára a műsorsugárzásnak, és ezt az árat az összes többi támogatástól elkülönítve jelenítse meg a TV, illetve a Rádió fejezetében. Akkor mindjárt átláthatóvá válik a költségvetési fejezet is, ha tudjuk ezt az összeget - valószínűleg ennek kell kitennie egyébként is a legjelentősebb részét, és a jövőben is az ilyen fajta meghatározott, célzott támogatások tehetnék ki a döntő vagy egyedüli részét a TV és a Rádió támogatásának. Mi is jobban átláthatjuk a helyzetet itt, a Parlamentben, hogy mire is mennek azok a milliók és milliárdok, amiket mi megszavazunk. Ez volna a két kérésem a Pénzügyminisztérium képviselőjéhez. Azt remélem, hogy ez teljesíthető+ (Dr. Szabó Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár rábólint.)+, mert egyébként nem oldódik meg ez az árvita, és lehet, hogy jövőre még jobban eldurvul, és ez ténylegesen a Kormány és a Parlament felelőssége lesz - elsősorban a Kormányé, természetesen, abban az esetben, ha egyszer nem kerülünk olyan helyzetbe itt a Parlamentben, hogy dönthessünk. Ezek lettek volna az én példáim a zűrzavaros gazdaságpolitikai koncepcióra, illetve annak a hiányára, és arra, hogy a tisztánlátást lehetővé tevő körülmények megteremtésének a hiánya milyen helyzetbe hozza a képviselőket a parlamenti bizottságokban és hogy a Kormány ezeket a problémákat hogyan küszöbölhetné ki. Így, december 18-a körül, persze, már elég kései kérés, illetve kritika ez, de hát, ekkor kaptunk lehetőséget ennek az elmondására. Azzal kérem a Pénzügyminisztérium képviselőjét, a Kormányt és a kormánypárti képviselőket ezen kívánságok és javaslatok támogatására, hogy legalább most próbálják ezeket az intézkedéseket megtenni az egyébként szorgalmazott mindenféle más helyett - amivel nyilván elment az idő, mert a rendelkezésre álló idő alatt ezeket a dolgokat lehetővé lehetett volna tenni, hogy átlátható lehessen a helyzet és mi az átlátható helyzet ismeretében dönthessünk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Gyér taps.)