KATONA TAMÁS, külügyi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Legyen szabad a részletes vita keretében reagálnom néhány dologra, ami elhangzott az általános vita során és néhány módosító indítványra. Általában a Külügyminisztérium költségvetése, akárcsak a többi minisztériumé, nincsen nagyon könnyű helyzetben. Nyilvánvalóan mi is úgy szerettük volna, az állami támogatás összegének növelésével biztosítani azokat a költségeinket, amelyekre egyszerűen a működésünkhöz szükség van, vagy az országnak szüksége van arra, hogy a Külügyminisztérium működjék. Nem sikerült ezt elérnünk. Szerencsénkre azonban a jugoszláv válságnak volt egy bennünket érintő, ennek a tragédiának egy bennünket kedvezően befolyásoló mellékterméke, az, hogy a török vendégmunkások Nyugat-Európából nem Jugoszlávián keresztül, hanem Magyarországon keresztül, tehát Horvátországot és Szlovéniát elkerülve tudtak hazautazni. S ez a vízumbevételeinket jelentősen megnövelte. Ezt 1992-ben fel tudjuk használni a szükséges működési költségek alátámasztására. 1993-ban következik majd be az a nehézség, amikor remélhetőleg nem lesznek ilyen bevételeink, mert konszolidálódik a helyzet, amikor viszont az állami támogatás növelését kell kérnünk. Ungár Klára képviselő asszony szóvá tette azt, hogy a személyi jövedelemadó, a társasági adó, a gépjárműadó bevezetésével a Külügyminisztériumnak a kiadási nagyságrendje változni fog. Sajnos azt kell mondanom, hogy ezek az új adónemek nem nagyon befolyásolják a Külügyminisztérium kiadásait. A mi nehézségeinket két dolog jelenti. Az egyik a forint ismételt leértékelése, ami körülbelül 30%-os volt 1991-ben, és ez bizony nekünk, akiknek valutában kell fizetnünk az alkalmazottainkat külföldön, akiknek kemény valutában kell fizetnünk a legkülönbözőbb számláinkat, nyilvánvalóan ennyivel többet kell előteremtenünk. A másik pedig az infláció nagysága, ami befolyásolta. A forintleértékelésen és az inflációs hatáson kívül a külképviseletek kiadásait jelentősen megnövelte még egy dolog, és ezt Pál László képviselőtársam felvetésére szeretném válaszul elmondani. Ő azt mondta, hogy indokolatlanul megugrottak az utazási költségek a Külügyminisztériumban, és emiatt van szükségük valamilyen radiálkúrára, hogy nehogy már szünet nélkül külföldön tanyázzunk. El kell mondanom azt, hogy amikor a szocialista országok a rubelelszámolásról a konvertibilis elszámolásra áttértek, az bizony óriási változásokat jelentett. 1990-ben egy Budapest-Moszkva-Budapest útvonalra a repülőjegy 8 ezer forint volt, most ugyanezért a jegyért 60 200 forintot kell fizetnünk. És ugyanez az arány érvényesül minden kiadásban. Tehát azt hiszem, hogy mutatja azt, hogy bármilyen jóindulatúak, bármennyire megoldáskeresők is ezek a javaslatok, amelyek elhangoznak mifelénk, nem tudunk eleget tenni ennek. Mint ahogy biztos vagyok abban, hogy Szelényi Zsuzsanna képviselő kisasszony felszólalását is merő jóindulat vezette, amikor elmondta azt, hogy mennyire fontos volna, hogy a külügyminisztérium belső költségvetésében kiemelkedő támogatást kapjanak az európai integráció előkészítéséért felelős osztályok, mint például a nemzetközi jogi főosztály, ahol jelenleg ötödannyian dolgoznak csupán, mint például a konzuli főosztályon, noha a feladatkörök fontossága össze sem hasonlítható. Tudom, hogy egy nagyon valós kérdésre tapintott rá ösztönösen a képviselő kisasszony, mégsem tudok teljesen igazat adni neki. Egyrészt mi valóban zokogunk azon, hogy a Külügyminisztériumban nincsen elég nemzetközi jogász. Gondoljuk meg, 1945 előtt a Külügyminisztériumnak négy nemzetközi jogi főosztálya volt, egyetemi tanárok vezetésével, és most egy hallatlanul szűk, kis létszámú főosztály végzi a megnövekedett feladatokat. Valóban, igenis keresünk az egyetemen frissen jogot végzett fiatalembereket, mert az az érdekünk, hogy ezek bekerüljenek a Külügyminisztériumba, és ezeknek a kötelességeinknek eleget tudjunk tenni. De sajnos, a másik sebezhető pontunk a konzuli munka, hiszen a konzuli munkában szakítanunk kell a szocialista konzuli munkával, amely szerint a konzulátus egy bújtatott rendőrhivatal volt. Nem, a konzulátusnak rendkívül fontos jogvédő szerepe van, és a magyar állampolgárokat külföldön mindenekelőtt a konzulátus az, amely pásztorolja. És még egy: A piacgazdasággal vissza kell találnunk a konzulátusok eredeti, másik fontos feladatához: a magángazdaság eredményeit kanalizálni, átfolyatni egyik országból a másikba. Hallatlanul nagy munka várna a konzuljainkra, és nincs belőlük elég. Mindenesetre tisztelettel szeretném már most a konzuli főosztály nevében meghívni a képviselő kisasszonyt a Külügyminisztérium konzuli főosztályára, hogy nézze meg az ottani munkát, hogy nem lehet ezeket a dolgokat egymással szembeállítani. Nem lehet az osztályok létszámából következetetni azoknak a fontosságára. Tehát a konzuli főosztálynak éppen nagyon megnövekednek a feladatai, és éppen az európai integráció előkészítésében, az állampolgársági ügyekben, a migrációs ügyekben és a menekültügyekben - igen, sajnos a menekültügyekben - hallatlan fontos szerepet vállal a mi konzuli főosztályunk. Ami a módosító javaslatokat illeti, két komoly módosító indítvány és egy generális kiadáscsökkentő indítvány érinti a Külügyminisztériumot. Ez utóbbi Vass Istvánnak az előterjesztése, valamennyi minisztériumból lefarag valamennyit, mint hajdani, a váci választókerületben ellenfelem, viseltetetik a riválisa iránt némi pietással, tőlünk viszonylag keveset operálna le, ezt sem szeretnénk - az igazat megvallva - megadni, sőt nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megadjuk. Kérjük tehát, hogy a Parlament ne támogassa Vass Istvánnak, legalábbis a Külügyminisztériumra - de én csak ebben vagyon kompetens nyilatkozni - vonatkozó csökkentési indítványát. Szelényi Zsuzsanna képviselő kisasszony azt javasolta - nem sértés kérem kisasszonynak nevezni valakit - + legyen szabad először Szent-Iványi Istvánnak a javaslatával foglalkoznom. Szent-Iványi István azt javasolta, hogy két nagykövetségünket csukjuk be, a Costa Rica-it San Joséban és a kambodzsait Phnom Penh-ben. (Haraszti Miklós: Talán a togóit!) Jaj, de szellemes az úr! A togóit tudniillik meg sem nyitottuk! Ezekkel kapcsolatban a következőket kell mondani: általában nagyon kevés pénz az, amit egy nagykövetség bezárásával meg tudunk takarítani. Nagyon kevés, és sokszor az az összeg,amit elveszítünk, sokkal nagyobb. Nagyon kevés azért, mert ezek a nagykövetségek tényleg a működőképességig lecsupaszítva teljesítik a szolgálatukat, egy vagy két diplomata. Van olyan nagykövetségünk, amelyik egy emberből áll, a nagykövetből. Ő némi túlzással a szakács, a sofőr, a takarítónő, a titkárnő és minden, és kiváló munkát végez, nagyon pici, de nagyon fontos országban. Ha onnan őt elhozzuk, nemcsak egy nagyon fontos kontaktuspontunk szűnik meg, hanem keresztet vethetünk azokra a sok-sok-sok-sok millió dolláros kintlevőségeinkre, amelyek főleg az előző korszaknak a szolidaritási politikája vagy hitelpolitikája jóvoltából szaporodtak fel rendkívül nagy összegekre. Igenis megpróbálnék hevesen tiltakozni - példát mondok - a maputói nagykövetségünk bezárása ellen, noha tudjuk jól, hogy ez az ország, amelyben ez a nagykövetség működik, nehéz helyzetben levő ország, és nem tartozik minden reverenciánk mellett a prioritásaink közé. Azért nem szeretném, hogy eljöjjünk Mozambikból, mert akkor az ottani rendkívül nagy összegű kintlevőségeinkből semmit nem látnánk. Bizonyos esetekben ez határozza meg, hogy valamilyen helyen miért vagyunk látszólag ok nélkül jelen. Ez magyarázza azt, hogy ugyanabban a térségben más nagykövetségeket miért zártunk be, mert sajnos állandóan csináljuk ezt, mi is igyekszünk ésszerűen takarékoskodni. Kambodzsában nem tehetjük meg a magyar nagykövetség bezárását, mert a magyar nagykövetség - és ehhez politikai és anyagi érdekeink fűződnek - képviseli a német érdekeket. Mi képviseljük az egységes Németországot mint diplomáciai misszió Kambodzsában. Ha ez nem volna, abban az esetben bezártuk volna, mert abban az esetben valóban ezt Vietnamból Laoszhoz hasonlóan, ahol szintén bezártuk a nagykövetséget, el lehetne látni. Tehát teljes elismerésem Szent-Iványi István javaslatának jóindulata iránt, de nem hiszem, hogy igazán célszerű volna. Mint ahogy arról sem vagyok meggyőződve, hogy az a cél, az a nemes cél, amire ő fordítani akarja az így felszabaduló összeget, azt ilyen módon lehet a legsikeresebben elérni. Ez ugyanis egy európai információs központ volna, amely az Országgyűlés, a Kormány és a Külügyminisztérium számára gyűjtené mindenekelőtt az európai integrációra vonatkozó információkat. Úgy gondolom azonban, hogy számos ilyen információs központ vagy annak a kezdeményezése működik már. És éppen azzal, ha most felállítanánk egy újat, nagyon könnyen lehet, hogy miközben az egyik oldalon ésszerűen takarékoskodni szeretnénk, a másik oldalon ésszerűtlenül tékozlóvá válunk. És ne felejtsük el, hogy az Európa Tanács éppen itt, az Országgyűlésben óhajt egy ilyen központot felállítani. Tehát meg kell nézni, hogy hol, milyen körülmények között célszerű egy ilyen központot létrehozni. Azt hiszem, hogy itt egy nemes gondolat türelmetlen áhítása volt az, amihez a képviselő úr megpróbálta a Külügyminisztériumon belül - szerény megítélésem szerint nem a legjobb helyen - megtalálni a fedezetet. Még egy utolsó kötelességem van, Szelényi Zsuzsának a csatlakozó javaslatára reagálnom. Hát még ha megtalálnám! Megkérdezhetném-e, kedves képviselő kisasszony, hogy mi volt javaslatának legfontosabb pontja? (Derültség. - Hegedűs István: Először az elnök úr ad szót!)