SOLT OTTÍLIA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kénytelenek vagyunk a Havas Gáborral közösen beadott három módosító csomagunkat két részletben előadni, tekintettel arra, hogy a három részből álló csomag két része a most tárgyalt törvényrészhez tartozik, a harmadik része azonban a még elő nem szedett második tárgyalási egységhez. A most érintett, a most tárgyalt csomagban a társadalombiztosítás és a költségvetés kapcsolatát érintő indítványaink vannak, illetőleg az a sorozat, amelyről Eörsi képviselő úr a bizottsági jelentés kapcsán már beszélt; azok a módosító indítványok, amelyeket a Számvevőszék jelentése alapján állítottunk össze abban a reményben, hogy a bizottsági üléseken alkalom lesz ezeknek az észrevételeknek az alaposabb megtárgyalására. Sajnos, a szociális bizottságban is ugyanaz a tapasztalatunk derült ki, mint amikről Eörsi Mátyás beszámolt az alkotmányügyi bizottságban, és ugyanez történt a költségvetésiben is. A Kormány képviselői nem vitatták a Számvevőszék észrevételeit, hanem mechanikusan elvetették azokat, s ennek nyomán a kormánypárti többség egyszerűen leszavazta a Számvevőszék indítványait. Mégis fenntartjuk ezeket a javaslatainkat, különös tekintettel kettőre közülük, amelyek közül az egyik a Kormány beszámolási kötelezettségét érinti a költségvetés végrehajtásával, illetve az állami tartalék igénybevételével kapcsolatban. A másik pedig azoknak a megállapodásoknak a tartalmát, melyeket a kormányszervek a nem állami humán szolgáltatást nyújtó intézményekkel köthetnek az állami feladatok ellátásáról. A Számvevőszék azt javasolja, hgy a költségvetési tartaléknak az első félévben legfeljebb a 40%-át használhassa fel a Kormány, és ennél többre csak a költségvetési állásáról szóló beszámoló után juthasson, akkor vehesse igénybe ennek a tartaléknak a nagyobbik részét. Ezt a számvevőszéki indítványt mi kiegészítettük egy másikkal, Ez pedig úgy szól, hogy az általános tartalékot májusig, az első költségvetésről szóló beszámolóig egyáltalán ne vehesse igénybe a Kormány, csak a Parlament külön felhatalmazása alapján. Tekintettel arra, hogy ebben a költségvetésben nagyon-nagyon sok a lazaság és nagyon sok a következetlenség, alaposan feltételezhetjük, hogy már az első negyedévben komoly problémák fognak vele kapcsolatban felmerülni, különösen azon a területen - ehhez tudánk alaposabban hozzászólni -, amely minket érint, Havas képviselő urat és engem, amelyhez egy kicsit többet értünk, nevezetesen a szociális ellátás rendjében. Mivel a Kormány semmilyen tartalékot nem képezett az újonnan előálló szociális feszültségek orvoslására, mivel semmilyen tartalék pénzt nem képezett a remélhetőleg az első negyedévben megalkotandó szociális törvény végrehajtására, ezért igen könnyen lehet, hogy akár az érdekképviseleti szervek nyomatékos követelődzésére, akár egyéb okból az általános tartalékhoz lesz kénytelen nyúlni a tűzoltásszerű szociális feszültségoltás okán. Éppen ezért, mivel nagyon fontosnak tartanánk, hogy a szociális ellátás rendje ne ötletszerű tűzoltómunka nyomán zilálódjon össze még jobban, mint amennyire máris zilált, fontosnak tartanánk, hogy az ilyenfajta szociális intézkedések, amelyekre tehát az általános tartalékalap felhasználásával kerül sor, a Parlament ellenőrzése és alapos parlamenti vita után történhessék csak meg. Tehát még egyszer kérem önöket, hogy a bizottsági beszámoló első kötetének a 191. ponton regisztrált módosító indítványunkat a Kormány nemleges álláspontja és a bizottságok nemleges szavazata ellenére alaposan fontolják meg, mielőtt megnyomják a végső szavazásnál, pontosabban a módosító indítvány szavazásánál a "nem" gombot. Az utolsó lehetőségét fogjuk elveszíteni ezzel annak, hogy a rendkívül sok szociális feszültség orvoslásának a mederben tartását meg tudjuk valósítani, hogy a Ház akarata érvényesülhessen ezeknek a szociális feszültségeknek a kezelésénél. A most tárgyalt paragrafusokat érintő módosító indítványaink másik része a társadalombiztosítás és a költségvetés kapcsolatáról szól. Az általános vitában igyekeztem kimerítően elmondani azokat a homályos pontokat vagy azokat a támadható pontokat, amelyek az államháztartásnak e két nagy rendszere között fellelhetők. Igyekeztünk módosító indítványainkkal javítani a társadalombiztosítás pozícióját, mégpedig nemcsak azért, mert ez a pozíció általában nagyon ingatag, hanem azért is, mert a társadalombiztosítás és a költségvetés kiadásait illetően szem előtt tartottuk azt a hirtelenjében beterjesztett törvényjavaslatot is, amelynek a megszavazására - ha minden igaz - a mai éjszakán kerül sor. Nevezetesen a 25 napos betegszabadság vállalati finanszírozását, illetve az ennek alternatívájául felkínált 2,5%-os járulékemelést. A Szabad Demokraták Szövetsége ennek a törvényjavaslatnak mind a két formáját elveti, mégpedig azért, mert úgy tartjuk, hogy a társadalombiztosítás hiányát és a pénzügyi ingatagságát helyes kormányzati intézkedésekkel, a költségvetés és a társadalombiztosítás közötti kapcsolat jó szabályozásával meg lehet oldani anélkül, hogy plusz forrásbevonásokat kellene elképzelnünk, ahelyett, hogy újabb terhet raknánk a gazdálkodó szféra nyakába, a már amúgy is magas társadalombiztosítási terhek mellé. Nemcsak azért ellenezzük a pluszforrás megcélzását és az ezzel összefüggő költségvetés, illetve társadalombiztosítás közötti kapcsolatokat, mert politikailag elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ezt szinte szilveszter előtt néhány órával tudassák a Parlamenttel és az ország közvéleményével az előterjesztők; nemcsak azért, mert immorálisnak tartjuk az amúgy is aránytalanul nagy terhet viselő, még fizetőképes gazdaságnak az újabb terhelését, hanem azért is, mert nem reméljük ettől az intézkedéstől, ettől az új törvénytől a társadalombiztosítás pénzügyi helyzetének a javulását. Éppen fordítva: a kintlévőségek növekedését várjuk tőle, pontosabban attól félünk, hogy az amúgy is ugrásszerűen növekvő kintlévőségek tovább fognak nőni a jövő évben, és ahelyett, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi helyzete javulna, radikálisan romlani fog. Éppen ezért tehát még egyszer mondom, a társadalombiztosítás és a költségvetés közötti kapcsolatot igyekszünk módosító indítványainkkal úgy korrigálni, hogy ezek garanciát nyújtsanak arra, hogy a társadalombiztosítási alap pluszforrás-bevonás nélkül is meg fog tudni állni a lábán valahogy a jövő évben. Két ilyen nagyon fontos pont van: Az egyik az a tartozás, amelyet a költségvetésnek 1992. december végéig kell megfizetnie a társadalombiztosítási alap, és amelyből a társadalombiztosítási alap mindeddig szolid, de biztos kamatbevétele volt. Ez a pénz - hogy az emlékezetükbe idézzem - egy kényszerhitelezés, egy társadalombiztosítási alapra rákényszerített kétszeres kényszerpályának az eredményeképpen került a költségvetéshez. Az egyik kényszer az egészségügy átcsoportosítása volt a társadalombiztosítási alaphoz, ez az ún. forráscsere, a másik kényszer pedig az, hogy a forráscsere ellenére az 1990-es esztendő első három hónapjában a családi pótlékot változatlanul a társadalombiztosítási alap finanszírozta. Úgymond ebből likvid tartalékalapot képezvén, amelyet azonnal kihelyez hitelbe a költségvetéshez, a költségvetés +92 végéig megadja, és addig kamattal fogja honorálni, méghozzá évi 4 milliárd forintos kamattal ezt a kölcsönt. Ily módon a társadalombiztosítás likvid tartaléka, vagyona nőni fog. A Kormány váratlan manővereket képzelt el ezzel a 14,7 milliárdos tartozással, amelynek a történetét - önök előtt voltak ezek az indítványok, csak talán nem kaptak kellő figyelmet - felidézném. Az első felvonásban a Kormány váratlanul azzal állt elő, hogy ezt a 14,7 milliárdot nem fizeti ki, hanem helyette vagyonnal ruházza fel a társadalombiztosítást 14,7 milliárd forint értékben. Amikor a mi bizottságunk, a szociális és egészségügyi bizottság emiatt akadékoskodott, akkor gyorsan hozzátette a kormányszakértő, a Pénzügyminisztérium nálunk vendégeskedő szakértője, hogy itt likvid vagyonra gondolt, amit a társadalombiztosítás azonnal pénzzé is tehet, és folyó kiadásaira elkölthet. Ez nagyon nem tetszett a bizottságnak, számos kifogást emeltünk. Többek között azt a kifogást, hogy a szerződési szabadságot szegi meg a Kormány akkor, amikor ő szabja meg, hogy a pénzhitelt milyen formában fogja majd visszaadni, másrészt azt a kifogást is emeltük, hogy talán a vagyon az nem a folyó költségvetés kisegítésére szolgál, a vagyonnak meg kell maradnia tartaléknak. A társadalombiztosítás tehát ezt a pénzt pénzben kéri, és ebből majd ő maga vásárol olyan vagyont, amelytől jelentősebb jövedelmet remél. A Kormány ezek után elfelejtette ezt az indítványt, és a következő, amivel előállt, az volt, hogy a 14,7 milliárdot az 1991-es privatizációs bevételekből fogja megfizetni, de 1992 elejéig. Végül is a költségvetésben az a passzus került elénk, hogy ezt a 14,7 milliárdot a Kormány az 1991-es és +92-es privatizációs bevételekből fogja megtéríteni a társadalombiztosítási alapnak. Gyanús lett nekünk, hogy miért olyan sürgős a Kormánynak most ennek a pénznek a kifizetése. Búvárkodásunk nyomán az a szomorú kép tárult elénk, hogy a társadalombiztosítás nagyon jelentősen el van adósodva a költségvetésnek, nevezetesen a novemberi hónapban már nem volt olyan nap, amikor ne lett volna ilyen tartozása, pontosan ennek a 14,7 milliárdos tartalékvagyonnak megfelelő tartozása a költségvetés forgóalapja felé. Ebből tehát az következik - mivel itt a társadalombiztosítást azonnali visszafizetési kötelezettség terheli, amennyiben bevételhez jut -, hogyha viszontlátja ezt a 14,7 milliárdot egyben vagy részletekben, ezt azonnal vissza kell adnia a költségvetés forgóalapjára, a nyugdíjmegelőlegezési számlára, amellyel mindig vastagon sáros. Minél hamarabb fizeti meg tehát a Kormány ezt a társadalombiztosításnak, annál hamarabb veszíti el a társadalombiztosítás ezt a 14,7 milliárdot mint tartalékvagyont. Ahelyett, hogy az ingatag pénzügy és az évről évre rosszabbá váló pénzügyi helyzetének a javítására szolgáló vagyon ütné a markát, ehelyett a tartalékalapjának egy tartós hiánytétele áll elő, a továbbiakban a társadalombiztosítás tartalékalapjában hiányként fog szerepelni az a 14,7 milliárd, amely mindaddig, amíg a Kormány meg nem adja, addig a társadalombiztosítás várakozási listáján mint bevételi váromány szerepel. Következésképpen ha a mi bizottságunk komolyan veszi azt, hogy a társadalombiztosítási alap tulajdonosi funkcióit kénytelen ellátni addig, amíg a társadalombiztosításnak nincsen tényleges tulajdonosa, vagyis nincsen önkormányzata, akkor kénytelenek vagyunk ragaszkodni ahhoz, hogy itt a tulajdonos álláspontját képviseljük, és a tulajdonos számára előnyösen kezeljük ezt a hitelt, vagyis ragaszkodjunk ahhoz, hogy ezt minél később fizesse vissza a költségvetés, hogy fizessen utána 1992-ben is kamatot, amit ha hamarabb fizet, a költségvetés, ugye, megspórol magának. Tehát az 1993-as kis jövedelmét a társadalombiztosításnak ne veszítsük el, hiszen ezt a kamatot majd 1993-ban fizeti ki. Tehát ragaszkodjunk ahhoz, hogy ezt az összeget csak az 1992-es privatizációs bevételből fizethesse meg. Ezzel magától késleltetődik a hitel visszafizetése, hiszen 1992-ben privatizációs bevétel még egyáltalában nincs, és olyan könnyen nem is lesz. De ezzel a késleltetéssel talán azt is sikerül elérni, hogy a társadalombiztosítás önkormányzata addigra, mire ez a vagyon valóban visszakerül a társadalombiztosításhoz, felálljon, és végre igazi tulajdonos őrizhesse a társadalombiztosítás pozícióit az államháztartás egyéb rovataival szemben. Tehát ez lenne az egyik módosító indítványunk, amelyet önök a bizottsági jelentés 113. pontján olvashatnak el, és kérjük, hogy támogassák. Ha jól emlékszem, akkor ezt az indítványunkat a saját bizottságunk támogatta. Most a másik, társadalombiztosításra vonatkozó indítványunk a társadalombiztosításnak a likviditási problémáit enyhíti addig is, amíg ezt a vagyont visszakapja, és talán lehetőséget teremt arra, hogy ezt a vagyont ne kelljen azonnal visszafizetnie költségvetési tartozás gyanánt a költségvetésnek: ez pedig a kintlévőségek kezelésére vonatkozó módosító indítvány, pontosabban a Kormány garanciális kötelezettségeire vonatkozó módosító indítvány. Hatalmas viták folytak itt a plénumon is és a bizottságban is arról, hogy vajon - Eörsi Mátyás is érintette egyébként a bizottsági beszámolójában ezt a témát, hogy vajon - a társadalombiztosítás függetlenségre való törekvése megengedi-e, hogy a Kormánytól széles körű garanciát kérjen a kifizetéseire. Ezzel kapcsolatban általában azt kell mondanom, hogy a társadalombiztosítás önállósága, a Társadalombiztosítási Alap pénzügyi önállósága egyelőre cél, amit semmiképpen sem tudunk rövid távon elérni, hiszen a Társadalombiztosítási Alapot olyan kötelezettségek terhelik, amelyeknek nincsen fedezete benne. Ezeket a kötelezettségeket az előző kormányok, amely kormányoknak ez a Kormány - akarja, nem akarja - örököse, ezek a kormányok vállalták, erre nézve ígéretet tettek a lakosságnak. Hogy mást ne mondjak, ilyen ígérvény annak a két és fél millió nyugdíjasnak a nyugdíjhatározata, amely megszabja az ő nyugdíjukat, kiegészítve azokkal az új törvényekkel, amelyeket mi hoztunk, és ezek a nyugdíjak valami minimális karbantartására vonatkoznak. Addig, amíg ezek a nyugdíjasok élnek, ezek a nyugdíjak élnek, ezekről a nyugdíjakról törvényerejű határozatok szólnak, nem teheti meg a Kormány sem politikailag, sem morálisan, hogy nem nyújt valamilyen védőernyőt a társadalombiztosítási alapnak legalább ezeknek a nyugdíjaknak a kifizetésére nézve. De ugyanez a helyzet az egészségüggyel, amely fejlesztéseivel, egész infrastruktúrájával az előző kormányok munkájához kötődik, és amelynek a kiváltása valamilyen privatizált formával, önkéntes biztosításokkal és egyáltalában a biztosítási formákkal nem valósítható meg 1992. január 1-jén, pusztán azért, mert a továbbiakban a finanszírozási rendben biztosítási elemek fognak vegyülni. A lakosság nincsen olyan anyagi helyzetben, hogy fizessen az egészségügyi ellátásáért, következésképpen akár tetszik, akár nem, ez változatlanul állami feladatként áll előttünk, ezért nem fogadható el, hogy a+