Szabad György és dr. Dornbach Alajos elnöklete alatt
Jegyzők: dr. Szabó Lajos, Trombitás Zoltán, Tóth Sándor, Boros László
Az ülésen jelen voltak:
DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök, DR. ANDRÁSFALVY BERTALAN művelődési és közoktatási miniszter, DR. BALSAI ISTVÁN igazságügy-miniszter, DR. POHANKOVICS ISTVÁN ipari és kereskedelmi minisztériumi államtitkár, DR. BOROSS PÉTER belügyminiszter, DR. RAFFAY ERNŐ honvédelmi minisztériumi államtitkár, DR. GÁLSZÉCSY ANDRÁS tárca nélküli miniszter, DR. GERGÁTZ ELEMÉR földművelésügyi miniszter, KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár, KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfjlesztési miniszter, DR. SCHAMSCHULA GYÖRGY munkaügyi minisztériumi államtitkár, DR. KUPA MIHÁLY pénzügyminiszter, NAGY FERENC JÓZSEF tárca nélküli miniszter, SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, DR. SURJÁN LÁSZLÓ népjóléti miniszter.
(Az ülésnap kezdete 15 óra 5 perc - Elnök: Szabad György - Jegyzők: dr. Szabó Lajos, Trombitás Zoltán)
Az ülés megnyitása
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket.
Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a rádióra és a képernyőre figyelő minden honfitársunkat.
Téli - rendkívüli - ülsésszakunk 12. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy távolmaradását mai ülésünkről 25 képviselőtársunk jelentette be előzetesen. Amennyiben valamelyikük mégis meg tudott jelenni, kérem szíves jelzésüket gépük bekapcsolása végett. Senki sem jelentkezett.
Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Lajos és Trombitás Zoltán jegyzők lesznek segítségemre.
Emlékeztetem önöket, hogy az igazolt képviselők száma 385, így a határozatképességhez 193 képviselő jelenléte szükséges. Most jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem képviselőtársaimat, nyomják meg az "igen" gombot - most. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy - 3 államtitkárral együtt, akik jelentkeztek - a jelenlévők száma 255, az ülés határozatképes.
Napirend előtt
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Tisztelt Országgyűlés! Több képviselőtársunk kért napirend előtti felszólalásra lehetőséget. Elsőként Kónya Imrének, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja vezetőjének adom meg a szót. Tessék!
Napirend előtti felszólaló:Dr. Kónya Imre (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A héten lesz fél évszázada annak, hogy az akkori magyar fegyveres erők tagjai Újvidéken a lakossággal szemben terrorcselekményeket követtek el. Az újvidéki vérengzések súlyát semmiben nem csökkenti az a bosszúhadjárat, amely az akkori áldozatok számát messze meghaladó számú magyar mártír életét követelte 1944-45-ben Jugoszlávia magyarlakta területein.
Most, amikor Horvátország és Szlovénia függetlenségét elismervén a magyar Kormány nyilatkozatban erősítette meg, hogy Magyarország valamennyi délszláv néppel egyaránt jó kapcsolatra törekszik, különös jelentőséget kap az elmúlt tragikus eseményekre való emlékezés. A Duna menti népek közötti kívánatos jó viszony csak úgy lehetséges, ha a múlttal mindannyian szembenézünk. Ezért újólag ki kell jelentenünk, hogy 50 év elteltével is mélységesen elítéljük az újvidéki vérengzést.
Ugyanakkor emlékeztetünk arra, hogy a felháborító események napvilágra kerülését követően is voltak Magyarországon olyanok, akik nem kis személyes kockázatot vállalva követelték az események tárgyilagos felderítését és a bűnösök felelősségrevonását. Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselő ebben a Házban tiltakozott és követelt felelősségrevonást. De nemcsak ellenzéki, hanem kormányzati részről is elítélték a történteket, sőt hadbírósági eljárás is indult. A "Hideg napok" című irodalmi mű és film kapcsán emlékezünk arra, hogy társadalmunk szembenézett az újvidéki tragikus eseményekkel. Sajnos, a másik oldalról mindez egyelőre még várat magára.
Most, amikor Kelet-Közép-Európa népei újjászervezik életüket, kölcsönösen le kell vonnunk a jövőre nézve a fél évszázaddal korábbi események legfőbb tanulságát: azt, hogy az elnyomó világrendszer szorításából szabaduló kelet-közép-európai népeknek úgy kell megszervezniök saját életüket, hogy egymással békében, barátságban és együttműködésben, az egyes államok területén élő kisebbségek emberi jogainak legteljesebb biztosítása mellett törekedjenek saját boldogulásukra. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik Szűcs M. Sándor a Magyar Demokrata Fórum részéről.
Napirend előtti felszólaló:Szűcs M. Sándor (MDF)
SZŰCS M. SÁNDOR (MDF)
SZŰCS M. SÁNDOR (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen tisztelt rádióhallgatók - akiket közvetlenül érint felszólalásom -, tévénézők!
Szerda délelőtt szóltam telefonon Szabad György elnök úrnak, hogy szeretnék felszólalni napirend előtt. Még az elmúlt évben, év végén lelkipásztorok közel száz aláírást gyűjtöttünk a Parlamentben, de kétszáz aláírás gyűjtése sem jelentett volna problémát felszólalásommal kapcsolatban.
Úgy gondolom, hogy két-, három-, talán négymillió embert is érint az, amellyel kapcsolatban kénytelen vagyok szólni. Közel két évvel a szabad választások után a független Magyar Rádió elnöke az egyházi adásokat a diktatúra éveit felülmúló módon, átszervezés címén, igen hátrányos helyzetbe juttatta azzal, hogy a Kossuth Rádió URH-sávjába tette át.
Felszólalásom véglegessé akkor vált, amikor Gombár Csaba válaszát, amelyet Hegedűs Lóránt, a Magyarországi Református Egyház zsinati lelkész elnökének adott levelére olvastam, a keddi Magyarország számában volt néhány részlet olvasható.
Több százezer szegény embert, hátrányos helyzetű adófizetőt csap arcul Gombár Csaba két különös megjegyzése.
Az egyik, amikor arról szól, hogy akinek nincs megfelelő rádiókészüléke, beszerezheti. Úgy látszik, Gombár Csaba az elmúlt egy-két évtized magyar valóságát nem ismeri, vagy nem érzékeli. Hívő egyetemisták, többgyermekes családok, kisnyugdíjasok, kiskeresetűek, hét-nyolc gyülekezetbe eljáró lelkipásztorok, a határainkon túl élő többmilliós magyarság, közte Tőkés László gyülekezeteinek sokasága is roppant hálás a szeretet ilyenfajta megnyilvánulásáért.
A másik megjegyzése Gombár Csabának az, amikor azt írja, hogy legfeljebb április 1-jével változhat a helyzet. Én nagyon sokszor tapasztalom azt, hogy a Magyar Rádió egy-egy dologban igen-igen gyors. Úgy látszik, hogy a gondolat itt nagyon lassan száll.
Az egyházak alaposan megszenvedték a diktatúra évtizedeit. Ismert és elismert lelkipásztorok évtizedeken át nem kerülhettek mikrofonközelbe. Aki odakerült és elmondta igehirdetését, hat-hétszeres cenzúrán esett át. Lehet, hogy a Rádió elnöke úgy gondolja, hogy népünk lelkileg jó állapotban van. Mint gyakorló lelkipásztor, én tudom, hogy ez az állapot tragikus. Mély fájdalom van a szívemben, hogy a független Magyar Rádiónak lelkileg ennyire érzéketlen elnöke van. Mint egyéni választókörzetben megválasztott képviselő szégyellem magam, hogy ennek a felszólalásnak el kellett hangoznia.
A Rádió elnöke akkor járna el helyesen, ha megkövetné az arculcsapottakat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik Iványi Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.
Napirend előtti felszólaló:Iványi Gábor (SZDSZ)
IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ)
IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Ma az Amerikai Egyesült Államokban nemzeti ünnep, Martin Luther King napja van. Önök természetesen joggal kérdezik, miért emlékezem meg én is a negyedszázada halott színes bőrű mártír baptista lelkészről, neves polgárjogi harcosról. Hazánkban a hetvenes években két református templomot is neveztek el róla. Az egyiket azért, hogy már épülő, felemelt falait az Állami Egyházügyi Hivatal le ne romboltathassa, a másikat azért, hogy a hatalommal ölelkező akkori vezetés egy tisztátalan templomeladási ügyletet takargathasson. Megemlékezésre, megszólalásra mindez azonban kevés volna.
A közelmúltban fájdalmas bűneset történt a metró egyik állomásán: egy diákot halálos szúrás ért. Sajnos, a gyilkosság sem olyan rendkívüli esemény hazánkban, évente - tudtommal - legalább kétszáz ilyen gyalázatos esemény történik. S az említett gyászos napon egy másik metróállomáson egy másik késelés is megtörtént. De ez a szóba hozott eset, melyet a helyszínen gyújtott sok-sok mécses is kiemel a többi közül, abban különbözik, hogy az elkövetők különösen sötét bőrűek voltak. Ha az elmúlt kétszáz gyilkosságból csupán ezt az egyet követték is el hazánkban átmenetileg vendégeskedő fekete fiatalok, az eset akkor is példásan szigorú büntetést követel, hiszen az emberi élet kioltása a legnagyobb bűnök közé sorolható és elfogadhatatlan.
Fájdalmas azonban az is, hogy az eset tápanyagul szolgál az egyre nyíltabb és egyre erősebb idegengyűlölet szégyentüzéhez. A közelmúltban hazánkban tanuló színes bőrű diákok tüntettek a Parlament előtt, felhíva a figyelmet megaláztatott helyzetükre; a hivatalokban letegezik, az utcán inzultálják, sőt az úgynevezett bőrfejű fiatalok nem egyszer meg is verik őket.
A rém, a másság gyűlöletének förtelmes szelleme viszonylag szabadon kóborol egész térségünkben. A napokban a bécsi rendőrség szervezkedő újfasiszta fegyveres csoportot leplezett le, melynek magyarországi kapcsolatai is voltak. Pedig éppen ma már pontosan fél évszázad telt el a Berlin melletti Wannsee egyik partija óta, melyen a zsidókérdés végleges megoldását, 11 millió ember elpusztításának tervét néhány szellemi szörnyszülött felvetette. E sátáni tervnek 6 millió embertársunk esett áldozatul. Legyen áldott az emlékezetük.
De visszatérve Martin Luther Kinghez, egy olyan világról álmodozott, melyben négy gyermekét majd nem bőrszínük, hanem jellemük alapján ítélik meg, és amelyben egyébként is minden Isten képére formált ember félelem nélkül otthon lehet. Olyan korban élünk, amelyen sokféle politikai, gazdasági és egyéb emberi nyomorúság és tehetetlenség hömpölyög keresztül.
Kérem önöket, munkálkodjanak azon személyes politikai súlyukkal, emberségükkel, hogy történjék a világban egyébként bármi is, Magyarországon a Nobel-békedíjas nagy néger humanista álma megvalósulhasson. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik Borz Miklós kisgazda képviselőtársunk.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Oláh Sándor (FKgP)
OLÁH SÁNDOR (FKgP 33-ak)
OLÁH SÁNDOR (FKgP 33-ak) Elnök Úr! Ügyrendi kérdésben kérek szót!
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Oláh Sándort megkérem, hogy Borz Miklós után kérje az ügyrendit. Már megadtam a szót Borz Miklósnak.
OLÁH SÁNDOR (FKgP 33-ak)
OLÁH SÁNDOR (FKgP 33-ak) Éppen ezzel összefüggésben kérek szót!
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Kérem szépen, úgy értesültem, hogy Oláh Sándor jelentkezett előbb. Megkérem Borz Miklóst, hogy türelemmel várja akkor meg Oláh Sándor szavait. Oláh Sándort illeti a szó.
OLÁH SÁNDOR (FKgP 33-ak)
OLÁH SÁNDOR (FKgP 33-ak) Elnök úrtól is és Borz Miklós képviselőtársamtól is tisztelettel elnézést kérek.
Egy eljárási hibát szeretnék megelőzni. Szeretném elnök urat mély tisztelettel emlékeztetni arra a házbizottsági konszenzusos határozatra, hogy napirend előtti felszólalásra országgyűlési képviselő csak a képviselőcsoport támogatásával kaphat szót. Amennyiben ezzel nem rendelkezik, akkor a Házelnök úr a plenáris ülés hozzájárulását kell hogy megszerezze ehhez a felszólaláshoz.
E mellé az emlékeztetés mellé szeretnék hozzátenni egy másik történetet is. Nevezetesen azt, hogy a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából 12 ember egy olyan akrobatamutatvánnyal vált ki, hogy eltaszított 33-at magától.
Elnök úr sem tudta pontosan, hogy ebben a kérdésben mi a helyes és egyértelmű magatartás, ezért november 26-án az elnök úr kilenc nagyon fontos pontba foglalt kérdést intézett az ügyrendi és az alkotmányügyi bizottsághoz, de hát nemcsak Isten malmai, a Parlament malmai is lassan őrölnek, még nem született meg ez az állásfoglalás. Ha pedig nem született meg, de jure a Független Kisgazdapártnak egy 45 tagú képviselőcsoportja van még ma, amelyből 33 ember arról tud, hogy nem szavazta meg ezt a napirend előtti felszólalást.
Tehát az eljárás szabályossága csak akkor biztosított, ha elnök úr a plénumot megszavaztatja. Hogy félreértés ne essék, ezt mind nem azért mondtam el, hogy Borz Miklós úr szóhoz ne jusson, mert kijelenthetem, hogy becsülettel én is amellett fogok szavazni, hogy ő szót kapjon, de a házelnökséget az utóbbi időben okkal, ok nélkül érték vádak, hogy nem minden esetben a Házszabály szerint történt az elnöklés. Kár lenne ezt a sorozatot ma itt egy újabb eljárási hibával növelni. Köszönöm a türelmet. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Tisztelt Oláh Sándor képviselőtársam! Van-e elnöki szabálysértési sorozat, ennek a vitatásába nem megyek. Egyetlen ilyen konkrét vád hangzott el ellenem, ebben az ügyben az ügyrendi bizottság vizsgálatát magam kértem magam ellen. Erre tehát a figyelmeztetést köszönettel elhárítom. (Szórványos taps.)
A tekintetben, hogy a Házszabály hogyan szabályozza a napirend előtti felszólalást, emlékeztetni szeretném Oláh Sándor képviselőtársamat, hogy nem kielégítően szabályozza. Minthogy nem kielégítően szabályozza, az Országgyűlés elnökeként egyfelől az új Házszabály megalkotását segítettem elő minden eszközzel, másfelől egyik kezdeményezője voltam e kérdés házbizottsági szabályozásának.
A házbizottság megalkotott szabálya a házbizottság kézikönyve 216/a. oldalán pontosan részletezetten jelen van. Ebben a képviselőnek módja van napirend előtti felszólalást kérni, és kétségtelen, ha ezt az Országgyűlés elnöke nem tekinti elég megalapozottnak, az Országgyűlés elnökének módja van az Országgyűlés szavazatát kérni ebben a kérdésben.
Borz Miklós képviselőtársunk azonban megfelelő időben, írásban bejelentette napirend előtti felszólalási szándékát, és nem látom okát annak, hogy ezt közvetlenül meg ne adjam.
Borz Miklós képviselőtársunkat illeti a szó. (Taps.)
Napirend előtti felszólaló: Borz Miklós (FKgP)
BORZ MIKLÓS (FKgP)
BORZ MIKLÓS (FKgP) Köszönöm Elnök Úr elsősorban azt, hogy szót kaphattam. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Hölgyeim és Uraim! Én szeretném külön erre a felszólalásra felhívni a rádiót és a televíziót hallgató, illetve néző tisztelt állampolgárokat. (Orbán Viktor: Már rég kikapcsolták!)
A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt országos nagyválasztmánya 1992. január 11-én Budapesten gyűlést tartott abból a célból, hogy a pártban és annak képviselőcsoportjában felmerült súlyos problémákat rendezze.
A nagyválasztmány egyéb, a párt életét szabályozó döntés mellett a következő határozatot hozta: a Független Kisgazdapártnak kizárólag egy képviselőcsoportja van. A nagyválasztmány az Országgyűlésben a párt képviseletére kizárólag dr. Ugrin Emese képviselő vezette képviselőcsoportot hatalmazza fel.
Ezen határozat értelmében kizárólag ez a képviselőcsoport jogosult a Független Kisgazdapárt tagságát képviselni, annak megbízásából a pártalkotmány szellemében törvényjavaslatokat, módosításokat, stb. beterjeszteni, miután ez a csoport élvezi egyedül a tagság bizalmát. Kizárólag ez a csoport, illetve ennek tagjai jogosultak a Független Kisgazdapárt, illetve annak tagsága nevében a sajtó és egyéb médiák előtt nyilatkozatot tenni.
A Független Kisgazdapárt ezen képviselőcsoportja nyitott minden képviselő előtt, akik a Független Kisgazdapártnak a tagjai, és akik a korábbi 45 fős képviselőcsoportnak a tagjai voltak.
Miután a párt nagyválasztmánya kizárólag ezt a csoportot tekinti a Független Kisgazdapárt képviseletére jogosultnak, egyéb képviselői csoportosulás vagy csoportosulások nem viselhetik a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt nevét, annak nevében sem vezetői, sem tagjai nem nyilatkozhatnak sem a Parlamentben, sem a médiákban, sem az ország nyilvánossága előtt.
Hölgyeim és Uraim! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik Kovács László képviselőtársunk a Magyar Szocialista Párt részéről.
Napirend előtti felszólaló:Kovács László (MSZP)
KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP)
KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Ház! A meglehetősen rövid téli szünet idejére esett egy megemlékezés, amely az ott elhangzott beszédek miatt meglehetősen nagy visszhangot kavart a sajtóban és a közvéleményben.
Az esemény, amelyről a Hadtörténeti Múzeumban emlékeztek meg, a szovjet csapatok 1943. január 12-i voronyezsi áttörése volt.
Szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a Szocialista Párt egyetért a megemlékezéssel. Egyetért azzal, hogy kegyelettel kell megőrizni valamennyi áldozat emlékét. Hangsúlyozottan áldozatokat említettem és nem hősöket, ugyanis meggyőződésünk, hogy bár egyénenként és a történelmi összefüggésekből kiragadva hajthattak végre és nyilván hajtottak is végre hőstetteket, de egészében és összességében azok, akik ott voltak, áldozatok voltak, áldozatai egy bűnös döntésnek. Nem önként mentek a Don-kanyarba, hanem kényszerből. Kényszerből mentek a katonák és még inkább kényszerből mentek a munkaszolgálatosok, akik nem azért mentek oda, hogy lapáttal harcoljanak a bolsevizmus ellen, hanem azért, mert odaküldték őket, odahurcolták őket zsidó voltuk vagy antifasiszta meggyőződésük miatt, és akik sorait nemcsak a szovjet fegyverek tizedelték, hanem saját keretlegényeik is.
Nem könnyű vitatkoznom az ott elhangzottakkal, a Hadtörténeti Múzeumban elhangzottakkal, két okból sem. Egyrészt, mert nem vagyok a kérdés avatott ismerője, nem vagyok történész. A másik ok, hogy tudomásom szerint mindmáig nem jelent meg az ígért teljes, hiteles szöveg.
Az elsőn nem tudok segíteni. A másodikon annyiban igen, hogy szándékosan egy olyan lapra, egy olyan lapban megjelent tudósításra hivatkozom, amely a Kormányhoz közelállónak minősíttetik, az Új Magyarországra. Az Új Magyarország szerint miniszterelnök úr beszédében azt mondta, hogy részkérdésekben lehetett volna ügyesebb az akkori magyar vezetés, de nincs recept arra, hogy lett volna más megoldás is, s ebben a nehéz helyzetben csak a "teszem, amíg tudom" eszméje segíthetett.
Én úgy gondolom, hogy volt más eszme is. Teleki Pál miniszterelnök tragikus sorsa azt mutatja, hogy volt "teszem, amíg a lelkiismeretemmel összeegyeztethető" eszme is. Van példa a "teszem, amíg tudom"-ra is, csak egészen más tartalommal. Ezt mutatja Bajcsy-Zsilinszky Endre példája, akinek neve ma már elhangzott ebben a teremben.
Ezt mutatja azoknak az ellenzéki pártoknak a magatartása, amelyek politikai örökösének - megnyugvásunkra - éppen miniszterelnök úr minősítette a mai kormánykoalíció pártjait az elmúlt év november 12-én egy interpellációra adott válaszában. És a "teszem, amíg tudom" eszméje vezette az antifasiszta ellenállás megannyi ismert neves és névtelen harcosát. És tegyük hozzá, más utat választott a visegrádi hármak másik két tagja is, Varsó és Prága, noha geopolitikai helyzetük lényegében nem különbözött Magyarország geopolitikai helyzetétől.
Az elhangzott beszéd két rosszat, két szörnyű realitást említ, a német nácik uralmát és a szovjet csapatok közelségét. No de ez a második éppen hadbalépésünk okán vált kényszerítő realitássá.
A beszéd fölvet egy harmadik lehetőséget, egy halvány reménysugarat, időt húzni, amíg az angolszász csapatok ideérnek. Csakhogy az események kronológiája nem igazolja ezt a törekvést, hiszen Magyarország már 1940. november 20-án csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. És még egy hetet sem várt, hogy hadbalépésével kövesse Németország hadbalépését a Szovjetunió ellen.
S még egy dolog. A várva várt angolszászok csak ellenségként jöhettek volna Magyarországra, hiszen 1941. december 6-án Magyarország már hadban állt Angliával, december 12-én pedig az Amerikai Egyesült Államokkal is hadban állónak nyilvánította magát.
Meggyőződésem, hogy a hadbalépést utólag nem lehet igazolni azzal a negyvenéves történelmi zsákutcával, amelybe Magyarország a Jaltai Egyezmény jóvoltából került, és nem lehet igazolni a bolsevizmus bűneivel sem. Nyilván ezzel függ össze, hogy tudomásom szerint egyetlen német vezető, legyen bár kormányzó uniópárti, liberális vagy ellenzéki szociáldemokrata és zöld, nem hivatkozott arra, hogy a hitleri Németország harca a Szovjetunió ellen a bolsevizmus ellen vívott igazságos harc lett volna. És nem hiszem, hogy egy fasiszta Európa vagy Közép-Kelet-Európa jobb lett volna, emberségesebb lett volna, demokratikusabb lett volna, mint egy bolsevik uralom alá került Közép- és Kelet-Európa.
A II. világháború végtére is nem a bolsevizmus ellen folyt, hanem a fasizmus ellen, és ebben a háborúban Magyarország akkori vezetése a fasizmus oldalán az antifasiszta koalíció ellen lépett hadba. S rögtön hozzáteszem, mélységesen egyetértünk miniszterelnök úr azon kitételével, hogy nem a nép a bűnös, hanem a vezetés.
Miben látom az ilyen értékelés veszélyét, túl azon, hogy hamis mítoszokra építi a hazafiasságot? Legalábbis két dologban. Az egyik, hogy olyan folyamatot indíthat el, amiben nincs megállás. Szándéka ellenére biztatást adhat olyasfajta értékeléseknek, hogy akár a nyilas uralom sem volt más, mint az erőforrások totális mozgósítása a bolsevizmus elleni harcban, háborúban.
Az ilyen értékelés árthat Magyarország nemzetközi megítélésének általában és árthat Magyarország kapcsolatainak konkrétan. Nem árthat a magyar-szovjet kapcsolatoknak immár, de árthat a magyar-ukrán vagy a magyar-orosz kapcsolatoknak és árthat Magyarország és más szomszédai kapcsolatának is, hiszen ne feledjük, szomszédaink közül többen nem velünk azonos oldalon álltak, és ezt honorálta számukra a párizsi békerendszer is.
Befejezésül, tisztelt Ház, két megjegyzést. Az egyik: egyetértünk azzal, hogy szükség van hazafiságra, hiszen nem jó demokrata az, aki nem jó hazafi. Szükség van nemzeti öntudatra és nemzeti büszkeségre, de nem mindegy, hogy mire vagyunk büszkék. Szerencsére a magyar történelemben nagyon sok olyan esemény található, amelyre joggal lehetünk büszkék, de úgy gondolom, hogy II. világháborús hadbalépésünk, ami mérhetetlen pusztítást okozott az országnak, a nemzetnek, amely szentesítette azokat a területi és etnikai veszteségeket, amelyeket az I. világháború eredményeként szenvedtünk el, ez nem tartozik ezen események sorába.
Másik megjegyzés. Valóban baj, ha egy nép nem tud örülni. De hogy örülni tudjon, ahhoz nem a múltat kell átfesteni, hanem a jelent és a jövőt kell jobbá tenni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik Szokolay Zoltán a Magyar Demokrata Fórum részéről.
Képviselői mandátumról való lemondás: Szokolay Zoltán (MDF)
SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF)
SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF) Elnök Úr, Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a magam napirend előtti mondandójához fognék, engedjék meg, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében, de úgy gondolom, akár mindannyiunk nevében tisztelettel köszöntsem e Házból dr. Szabó Zoltán professzor urat, az első és a második magyar szívátültetést végrehajtó orvoscsoport vezetőjét és minden munkatársát, és hadd kívánjak innen a betegeinek gyors gyógyulást, neki és munkatársainak pedig további hasonló sikereket. (Taps. - Hodosán Róza: Árukapcsolás?)
Tisztelt Országgyűlés! Ami a magam mondandóját illeti, nem okozok meglepetést, nem másítom meg elhatározásom. Súlyos bűnt követtem el, ezért a mandátumomat nem tarthatom meg. Az Országgyűlés jegyzőkönyve közokirat. Határozathozatalkor is az. Ha egy tévedhetetlen számítógép készíti, akkor is az. E gép szerint én 1991. december 12-én 12 óra 58 perckor megsértettem a Büntető Törvénykönyv 274. §-át, amely a közokirat-hamisításról szól. Ha feljelentés érkezik, remélem, kiad a tisztelt Ház.
Ha ugyanis bizonyítható lesz, hogy - miként azt az SZDSZ képviselői állítják - szándékosan követtem el a törvénysértést, akkor az bűntettnek minősül és szabadságvesztéssel jár. Ha az bizonyosodik be, hogy gondatlanságból követtem el, akkor vétségnek minősül és pénzbüntetéssel sújtandó. Végül is azonban ez mindenképpen rendkívül súlyos cselekedet, még akkor is, ha gondatlanságból, szórakozottságból vagy egy tárgy által valósult meg. Aki ezt elköveti, az a parlamentáris demokrácia ellen vét. És íme, megköveti a Parlamentet és lehajtott fejjel távozik e Házból, mert decemberben végre akadt társai között egy bátor férfi, aki nemcsak szónokolt a rendszerváltozásról, hanem a tettek emberéhez méltó hévvel felfedezett egy eltávolítandó egyént.
Örülök, hogy a lemondásommal megtisztult a tisztelt Ház, és rajtam kívül mindenkinek tiszta a lelkiismerete, mert hiszen ha nem lenne az, akkor mások is követnék a példámat és lemondanának.
Nem osztom, sőt, megvetem annak a képviselőnek a szemléletét, aki az üggyel kapcsolatban a folyosón így fogalmazott: csak az számít házasságtörőnek, akit rajtakapnak. Ez azt jelentené, mindent szabad, amit nem vesznek észre és Isten óvja Magyarországot ettől a fajta liberalizmustól. (Moraj.)
Lemondok tehát, csak az zavar kissé, hogy december 16-án napirend előtt egy országos listán megválasztott képviselő, aki több mint egymillió polgár akaratából ülhet itt, pártja nevében eleve kihirdette az ítéletet, csalónak, hazugnak nevezett engem. Akiknek a nevében beszélt, azok tehát nem igényeltek részletes kivizsgálást, a szándékosság és a gondatlanság között nem óhajtottak különbséget tenni, eleve kész volt az ítéletük, hiszen ők az igazság egyedüli letéteményesei, a demokrácia éber őrei.
Ha aláírták a Chartát, akkor erről még bizonyítványuk is van, hiszen csak az az igazi echte demokrata Konrád Györgytől Thürmer Gyuláig, aki aláírta. (Közbeszólások.)
Kész volt az ítélet, és azonnal ki is hirdették a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt. Fellebbezésnek helye nincs, annyi tanút állítanak, amennyit csak akarnak, véletlenül minden liberalista éppen az én kezemet figyelte perceken át, akár a másik oldalamon is - mert ezzel is próbálkoztak, őrzi a jegyzőkönyv -, csak ott a gép valahogy elfelejtett szavazatot kimutatni. Ez a magabiztosság győzött meg végképp arról, hogy le kell mondanom. Megértettem, hogy itt már nem arról van szó, hogy mi történt december 12-én 1 óra előtt néhány perccel, hanem arról, hogy Szokolay Zoltán lehetőleg ne szólaljon meg a nyilvánosság előtt, illetve, ha mégis meg mer szólalni, akkor egy könnyed, gúnyos utalással hamisnak lehessen nyilvánítani mindazt, amit mondott.
Az SZDSZ tehát a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt kihirdette az ítéletet. Közülük valótól idézem: "Még Csurkával sem csináltuk volna meg ezt." Figyelemreméltó különbség, hogy a Zétényi-féle törvény kapcsán, amikor az elmúlt rendszerben politikai okokból nem üldözött legsúlyosabb bűncselekményekről volt szó, a szándékos emberölésről és a hazaárulásról volt szó, akkor nem voltak ilyen következetesek és igazságszeretők, akkor nem csattogtatták az igazság és az erkölcs szárnyait. Pedig ott gyilkosokról volt szó. (Taps a kormánypártok soraiban.) És a független magyar bíróság eljárásáról lett volna szó, törvényben szabályozott rend szerint, ahol a vádlottnak védekezési és fellebbezési lehetősége van, még a gyilkosnak, a hazaárulónak is, és mi több, a törvény szerint a büntetés korlátlanul enyhíthető. Nem! Mindez az eljárás az SZDSZ-nek nem felelt meg, ők nemet mondtak erre a törvényre, nemet mondott harsányan és büszkén az említett bátor férfiú is. Az SZDSZ tehát a szovjet csapatokat behívó kommunista vezéreknek megbocsát, Marosán Györgynek megbocsát, a Mosonmagyaróváron, Salgótarjánban a tömegbe lövető személyeknek eleve megbocsát... (Közbeszólások: Hazugság! Rágalom!) ..., ugyanakkor Szokolay Zoltánnak nem bocsát meg... (Közbeszólások.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Csendet kérek!
SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF)
SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF) ..., hanem kihirdeti róla az ítéletet, bekapcsolja a maga propagandagépezetét, a kezéhez közelálló hatalmi ágat, az úgynevezett szabad sajtót, és eléri, hogy néhány nap múltán a családomnak is odakiáltsák az utcán, hogy "Ti rohadt csalók!", eléri, hogy néhány hét múltán a Békés Megyei Hírlap sugallatára lakóhelyemen már ne csak csalónak és hazugnak, hanem a KISZ-vagyon egyik eltulajdonítójának, tehát tolvajnak is tartsanak. (Közbeszólások.)
Íme, egy új politikai stílus, és íme, az ő családias demokráciájuk, amelyben az egyik képviselő kisgyermekét megalázzák, míg a másikét fényképes riporttal köszönti névnapján egy színes napilap.
Lemucsaizható létemre is megértettem, hogy az SZDSZ-t irányító veterán demokraták érdeke azt kívánja, hogy Szokolay Zoltán hallgasson. Nem akarták, hogy távozzak a Parlamentből, csak azt kívánták, hogy megszégyenüljek és hallgassak. Tessék. (Közbeszólás: Már eddig is sokat beszéltél!) S hogy miről hallgassak? Ezt eleinte magam sem tudtam. Erre választ csak az adott, hogy honnan is kívántak eltávolítani. Hámori Csabát annak idején a képviselői mandátumáról való lemondásra szólították fel. Megnyugtathatom az aggódókat, hogy hallgatni fogok. Amúgy is csak kérdezni tudnék, de ezeket a kérdéseket már föltette más. Nagy Jenő például a Ring szemptemberi számaiban. Rendkívül nagy hatást tett rám Nagy Jenő tanulmánya, ajánlanám, hogy azok is olvassák el, akik most gúnyolódnak rajtam.
Még egy oka van a lemondásomnak. Az, hogy 35 évesen, ha megengedik, én az életemről még évtizedes távlatokban gondolkodom, és nem szeretném úgy végezni, mint Csengey Dénes, sem a szó konkrét, sem átvitt értelmében.
Elnök úrhoz szeretnék még néhány szót szólni, ha megengedi. Köszönöm az Országgyűlés elnökének, hogy tavaly nyáron a magyar Parlament képviseletében részt vehettem Belgiumban egy konferencián, s hogy december elején egy delegáció tagjaként Londonban tölthettem néhány napot. A magam csekély lehetőségeiből nem tellett volna ezekre az utakra. Köszönöm önnek, hogy láthattam ennyit a világból, mert nem tartoztam és soha nem is tartoznék azok közé, akik könnyedén röpdösnek szabad madárként egyik tenger partjától a másikig. (Közbeszólások.)
Végül köszönöm a bennem még mindig bízó néhány magyar választópolgár együttérzését és leveleit, valamint a jóhiszeműség vélelmét is ismerő képviselőtársaimnak ezt a húsz hónapot, mert nagyon sokat tanulhattam tőlük. Azt is többek között, hogy hol lesz a helyem és mi lesz a dolgom, ha 1994-ben mégis bekövetkezne a nyolcvanas évekből ismert, úgynevezett demokratikus ellenzék veteránjainak országlása.
Tisztelt Megtisztult Ház! Mandátumuk hátralévő idejére kívánok önöknek jókedvet, nyugalmat, nagyobb közbizalmat és az eddigieknél eredményesebb munkát. Köszönöm, hogy önök között lehettem. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szokolay Zoltán távozik az ülésteremből.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm szépen. Fodor István, a független képviselők csoportjának vezetője kíván szólni.
Napirend előtti felszólaló: Dr. Fodor István (független)
FODOR ISTVÁN, DR. a független képviselők csoportjának vezetője:
FODOR ISTVÁN, DR. a független képviselők csoportjának vezetője: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A Szokolay Zoltán által elmondottakból egyetlen egy mondatra kívánok reagálni, és ez még akkor is aktuális, ha Szokolay Zoltán közben eltávozott közülünk.
Volt egy mondata, ami körülbelül úgy szólt, hogy a házasságtörés csak akkor bűn, ha észreveszik. Ebben a beszédben elmondva ez körülbelül annyit jelent, hogy mások szavazógombjának a nyomogatása itt szokássá vált, csak ezt nem veszik észre, vagy erről hallgatunk. (Közbeszólások az MDF soraiban: Így van! - Közbeszólás az SZDSZ soraiban: Nálatok igen.)
Független képviselőtársaim azzal bíztak meg, hogy ezt az ő nevükben utasítsam vissza. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Megjelent a képernyőn Kőszeg Ferenc képviselőtársunk neve. Megkérdezem, milyen ügyben kíván szólni.
Napirend előtti felszólaló:Kőszeg Ferenc (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Reflektálni kívántam Szokolay Zoltán néhány szavára... (Közbeszólások: Nincs jelentősége! A Beszélőnek!) ..., amelyek sértették a Szabad Demokraták Szövetségét, sértették a demokratikus ellenzéket, és sértettek nagyon sokakat azok közül, akik '56 után súlyos börtönbüntetést szenvedtek.
Azt akartam kérni tőle, arra akartam felszólítani, hogy ezeket az állításait, amelyek tökéletesen megalapozatlanok, amelyek elferdített látszattények alapján hangzottak el, de voltaképpen még látszattények sincsenek mögöttük, ezeket az állításait - ki merem mondani - ezeket a hazugságait vonja vissza.
Miután azonban Szokolay Zoltán távozott, azt gondolom, hogy nincs értelme annak, hogy ezt a felszólítást - nincs is módom rá - megtegyem. Csak arra kérem a tisztelt Házat - mindkét felét -, hogy vegye tudomásul azt, hogy amit Szokolay Zoltán a demokratikus ellenzékről mondott, az szemenszedett hazugság. (Taps az ellenzék soraiban.)
Döntés törvényjavaslat sürgős tárgyalásáról
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Kormányunk sürgős tárgyalást kérve benyújtotta a Büntető Törvénykönyv módosításáról s az ezzel kapcsolatos közkegyelemről szóló törvényjavaslatát a 4533-as számon.
Kérdezem az Országgyűlést, egyetért-e a javaslat sürgős tárgyalásbavételével. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 195 szavazattal 48 ellenében 25 tartózkodás mellett a sürgős tárgyalásbavétel mellett döntött.
Döntés képviselői önálló indítvány napirendre tűzéséről és sürgős tárgyalásáról
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Kónya Imre, Pásztor Gyula, illetve Füzessy Tibor képviselőtársaink önálló indítványt nyújtottak be, sürgős tárgyalást kérve a szövetkezetekről szóló törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló törvény módosításáról a 4535-ös számon.
Megkérdezem az előterjesztőket, kíván-e valamelyikük szólni. (Kónya Imre jelentkezik.) Kónya Imre.
Felszólaló: Dr. Kónya Imre (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Csak nagyon röviden utalnék arra, hogy a törvény megszavazását megelőzően Zsiros Géza képviselőtársunk jelezte, hogy egy módosító indítványa lenne még, és kérte, hogy a Ház nyissa meg a részletes vitát, hogy ezt a módosító indítványt, amelyet egyébként a koalíciós képviselőcsoportok támogattak, előterjeszthesse.
Miután ügyrendi szavazással erre nem kerülhetett sor, ezért a koalíciós képviselőcsoportok vezetői ezt az indítványt sajátjukként - mint önálló törvénymódosítást - benyújtották. Tulajdonképpen egy technikai jellegű szabályról van szó, aminek azonban garanciális jelentősége van, ezért tartottuk lényegesnek az előterjesztését. Köszönöm szépen.
Határozathozatal
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján indítványozom az önálló indítvány napirendre tűzését. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat! (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés - 4 államtitkári szavazattal - 166 szavazattal 79 ellenében, 11 tartózkodás mellett az indítvány napirendre tűzése mellett foglalt állást.
Megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e az indítvány sürgős tárgyalásba vételével. Újabb határozathozatal. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés - 3 államtitkári szavazattal - 159 szavazattal 85 ellenében, 10 tartózkodás mellett a javaslatra kimondta a sürgősséget.
Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a napirendi javaslatban jelzettekkel ellentétben, az önálló indítványnak a mai ülés tárgysorozatába emelésére nem teszek javaslatot, mert a gazdasági bizottság - jelzése szerint - csak 22-én foglalkozik az indítvánnyal.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Eörsi Mátyás, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről 4552-es számon önálló indítványt nyújtott be, amelyben az 1993. évi állami költségvetés tárgyalási rendjére vonatkozó javaslatait terjeszti elő.
Képviselőtársunk jelezte, hogy kéri indítványának sürgős tárgyalását, azonban nem most, hanem a rendes ülésszak keretében.
Bejelentem továbbá, hogy Katona Kálmán és Lotz Károly képviselőtársaink, a Magyar Demokrata Fórum, illetve a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, önálló indítványt nyújtottak be a termék hibája folytán keletkezett kárért viselendő felelősségről.
A törvényjavaslat napirendre tűzéséről ugyancsak az Országgyűlés rendes ülésszakán határozunk.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem továbbá, hogy a Kormány - rövidített címmel - benyújtotta a kettős állampolgárságú személyek állampolgárságának rendezéséről Szófiában 1958-ban aláírt egyezmény kihirdetésére vonatkozó törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezéséről intézkedő 4540-es számú törvényjavaslatát, valamint a hasonló tárgyú - ismét rövidített címet használok - magyar-román egyezmény hatálytalanítására vonatkozó törvényjavaslatát a 4541-es számon.
Bejelentem továbbá, hogy a Kormány visszavonta a büntető jogszabályok módosításáról szóló 548-as számú törvényjavaslatát, minthogy azt bedolgozta a 3609-es számú törvényjavaslatba.
Bejelentem továbbá, hogy a Kormány 4543-as számon benyújtotta a statisztikáról szóló törvényjavaslatát, amit a hétvégi futárpostával kaptak kézhez képviselőtársaim.
Hasonlóképpen benyújtotta az útalapról szóló 4542-es számú törvényjavaslatot, melynek előterjesztését - a hozzá kapcsolódó tájékoztatóval és mellékletével együtt - az ülést megelőzően közvetlenül kapták kézhez képviselőtársaim.
Ezeknek az előterjesztéseknek a bizottsági tárgyalási rendjéről a bizottsági elnökök holnap reggeli ülését követően kap tájékoztatást az Országgyűlés.
Ezek után felkérem Trombitás Zoltán jegyzőt, hogy ismertesse az interpellációk számára fenntartott idő felhasználásának előzetes programját.
Interpellációk tárgyának ismertetése: Trombitás Zoltán jegyző
TROMBITÁS ZOLTÁN jegyző:
TROMBITÁS ZOLTÁN jegyző: Döntés interpellációra adott miniszteri válaszról. Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter válasza Nádori László (SZDSZ) országgyűlési képviselő "Ismét a tanuszodákról" 1991. december 17-én elhangzott interpellációjára 4551-es számon.
Interpellációt nyújtottak be:
Pál László (MSZP)
"Hogyan is alakultak egy év alatt a telefontender fejleményei" címmel a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez.
Ráday Mihály (SZDSZ)
"A magyar ipar és műszaki haladás történetének bemutatását vállaló országos gyűjtőkörű múzeumok veszélyeztetett helyzete" tárgyában a miniszterelnökhöz.
A kiküldött napirendi javaslatban szerepelt Jávor Károly (MDF) képviselő "A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer elhagyása" tárgyában benyújtott interpellációjára adott környezetvédelmi bizottsági jelentés megtárgyalása is. Tekintettel arra, hogy az interpellációt a gazdasági bizottság is tárgyalja, és ez a jelentés még nem érkezett meg, ezért csak ennek a beérkezését követően - várhatóan a jövő héten - kerül napirendre az interpelláció.
Egyúttal bejelentem, hogy több interpelláció is érkezett az elmúlt időszakban, amelyek azonban csak a rendes ülésszakon kerülhetnek napirendre, miután a benyújtók a rendkívüli ülésszak napirendjére való tűzéséhez szükséges aláírásokat nem csatolták.
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Az interpellációk, illetve bizottsági beszámolók előadására holnap - kedden - 14 óra után kerül sor.
Az ülés tárgysorozatának elfogadása
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Tisztelt Országgyűlés! Megkérve az Országgyűlés határozatképességének megőrzését, illetve helyreállítását, javaslatot teszek a ma kezdődő ülés tárgysorozatára.
1. A társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről, illetve a társadalombiztosítási alapról rendelkező 1988. évi törvény módosításáról szóló javaslat a 4538-as szám alapján.
2. A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról és kiegészítéséről rendelkező javaslat a 4537-es szám alapján.
3. A családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosítását indítványozó javaslat a 3751-es szám alapján.
4. A köztisztviselők jogállásáról szóló javaslat a 3631-es szám alapján.
5. A büntető jogszabályok módosításáról szóló javaslat a 3744-es szám alapján.
6. A munka törvénykönyvéről rendelkező javaslat a 3066-os és 3274-es szám alapján.
7. Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény módosításáról rendelkező javaslat a 3780-as szám alapján.
8. Az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjáról szóló javaslat a 4177-es szám alapján.
9. Interpellációk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az ülés tárgysorozatára tett javaslatot. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés - 4 államtitkári szavazattal - 217 szavazattal 1 ellenében 9 tartózkodás mellett az előterjesztett tárgysorozati javaslatot elfogadta.
Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy az egyes napirendi pontok megtárgyalására lehetőség szerint az előterjesztés mellékletét képező ütemezésben kerül sor.
Soron kívül Gál Zoltán képviselőcsoport-vezető, a Magyar Szocialista Párt részéről kért szót.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Gál Zoltán (MSZP)
GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)
GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP) Ügyrendi kérdésben kértem szót, Elnök Úr, és köszönöm a lehetőséget.
Szeretném felhívni a figyelmét elnök úrnak és a tisztelt Háznak is, hogy a kiküldött anyag szerint a társadalombiztosítással összefüggő témákban a mai és a holnapi ülésnapon lezárnánk az általános vitát. Figyelemmel arra, hogy a képviselők pénteken, illetve szombaton kapták kézhez azt a vaskos kiegészítést, amelyben a korábbiakhoz képest bizonyos számszaki eltérések is vannak, ebből következően a már elkészített módosító javaslatokat is újra kell gondolni. Tisztelettel azt javaslom ezért az elnök úrnak és a Háznak is, hogy az általános vitát ne zárjuk le a mostani ülésnapon, hanem a jövő héten, hogy még a hét folyamán a módosító indítványokat - most már a pótlásokra tekintettel is - meg lehessen fogalmazni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm Gál Zoltán felszólalását - megkönnyítette a mondanivalómat. Két oldalról is - bizottsági részről is - olyan felkérés érkezett hozzám, miszerint lehetőség szerint a tárgyalást ma fejezzük be, de az általános vitát formálisan ne zárjuk le, hogy a most előadottakkal összhangban még beérkezhessenek módosítások a következő ülésig.
A társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről, illetőleg a társadalombiztosítási alapról rendelkező 1988. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Tisztelt Országgyűlés! Soron következik tehát a társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről, illetve a társadalombiztosítási alapról rendelkező 1988. évi XXI. törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Képviselőtársaim a hét végi futárpostában kézhez kapták a törvényjavaslat 4538-as számú, pontosított változatát.
Megkérdezem Surján László népjóléti miniszter urat, hogy a kiegészítésekkel kapcsolatban kíván-e szólni. Miniszter urat illeti a szó.
Felszólaló: Dr. Surján László népjóléti miniszter
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szeretnék valamilyen fajta beszédet vagy közbülső értékelést tartani, mindössze arra hívnám fel a figyelmet, amit a pontosítás címében is jeleztünk.
Az elmúlt időszakban, a költségvetési törvény kapcsán is például, sok olyan határozatot hozott a tisztelt Ház, amely a most tárgyalandó két törvényjavaslattal szoros összefüggésben van, illetve arra közvetlen hatást gyakorol. Ezt a már meghozott határozattömeget vittük be a már korábban benyújtott és tárgyalás alatt lévő szövegbe, és ezzel a pontosítással megkönnyíteni kívántuk a Ház munkáját, aláhúzással jelölve az új szöveget.
Remélem, hogy tisztelt képviselőtársaim a már elkészített módosító indítványaikat könnyebben fogják tudni végrehajtani e pontosítás birtokában. A magam részéről várom ezeket, hogy - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - minél tökéletesebb törvényszöveget hozhassunk létre.
Köszönöm, Elnök Úr, a szót, a Háznak a figyelmet. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Megkérdezem az érdekelt bizottságok tisztelt vezetőit, kívánnak-e a kiegészítésekkel kapcsolatban előadót állítani, netán felszólalni.
Kis Gyula bizottsági elnök úr kíván szólni.
KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke:
KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! A bizottság úgy döntött, hogy Pokorny Endre lesz a kérdés előadója.
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm szépen. Akkor kérem, hogy Pokorny képviselőtársunk szóljon a kiegészítésekkel kapcsolatban.
(Pokorny Endre mikrofonja nem működik.)
Kérem Pokorny Endre gépét hangosítani. (A mikrofon továbbra sem működik.)
Kérem képviselő urat, hogy kivételesen szomszédjának - nem a ... (Közbeszólás.) ... jelzőgombját, hanem a mikrofonját használja. (Pokorny Endre Kelemen József mikrofonját veszi kézbe, de az sem működik.)
Tehát Pokorny Endre képviselőtársunk szól... (Kis szünet után - miközben továbbra sem tudják a hangosítást biztosítani.)
Kérem szépen! Mozgatható mikrofon közbejöttével kérjük szavait. (Egy teremőr mikrofont helyez a képviselő asztalára.)
Felszólaló: Pokorny Endre, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója
POKORNY ENDRE, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
POKORNY ENDRE, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója: (Mozgatható mikrofon közbejöttével) Elnök Úr, Tisztelt Ház! A társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot illetően a házbizottság decemberben úgy döntött, hogy azt csak 1992 januárjában fogadja el az Országgyűlés, az általános vita azonban megkezdődött. Időközben mind a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság, mind a plenáris ülés megtárgyalta a törvényjavaslathoz szervesen kapcsolódó két további törvényjavaslatot: a betegszabadságról szólót, illetve a társadalombiztosítási alap 1992. évi átmeneti költségvetéséről szólót - mely utóbbi megalkotása éppen a rendes költségvetési törvényjavaslat elfogadásának januárra való ütemezése miatt vált időszerűvé.
Bizottságunk a viták során olyan módosító indítványokat tett, melyek nemcsak a betegszabadság és az átmeneti költségvetés törvényjavaslatait érintették, hanem kihatottak az éves, rendes költségvetési javaslatra is. A módosító indítványok lényege az volt, hogy a társadalombiztosítási alap 1992. évi intézkedések hiányában előálló, mintegy 20 milliárd forintos kiadási többletének megelőlegezését nem kizárólag a betegszabadság intézményének a bevezetésével - ennek táppénzkiadás-csökkentő, bevételnövelő hatásával - kívánták elérni, hanem egy négy elemből álló intézkedési csomag alkalmazásával.
Ennek megfelelően javaslat született a betegszabadság intézményének évi 10 munkanap alapulvételével történő bevezetésére - mely az eredeti 25 napos rendszer 20 milliárd forintos egyenlegjavító hatása helyett 7 milliárd forinttal javította az alap pozícióját -, a társadalombiztosítási járulék 43-ról 44%-ra való emelésére - amely 8,4 milliárd forinttal növeli a tervezhető bevételt -, a profiltisztítás 1992. évi megkezdésére, az állami költségvetési törvénybe is beépített 3,6 milliárd forint összegben, és végül olyan vagyon biztosítására a társadalombiztosítás részére, amelynek hozama, illetve az értékesítéséből származó bevétel az 1992. évi folyó kiadások fedezetére fordítható. A vagyonból származó bevétel előirányzata 1,9 milliárd forint.
Az Országgyűlés december 29-ei ülésnapján elfogadta a naptári évenkénti 10 napos betegszabadság-rendszert bevezető törvényt, valamint a társadalombiztosítási alap 1992. évi átmeneti költségvetéséről szóló törvényt, amely egyebek mellett, a társadalombiztosítási járulék egypontos emeléséről is rendelkezett. Ilyen módon a két, még 1991-ben elfogadott törvény, illetve az 1992. évi állami költségvetési törvény kijelölte - méghozzá az eredeti javaslattól eltérően jelölte ki - a társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetési egyensúlyának megteremtési módját.
Ilyen körülmények között szükségessé vált, hogy a kormányzat pontosítást nyújtson be a társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről benyújtott 3750-es számú törvényjavaslathoz. A 4538-as számú pontosítás egységes szerkezetbe foglalja a törvényjavaslatot, a pontosítás szövegrészek aláhúzásával történő jelölése mellett.
A pontosított törvényjavaslat érvényesíti az előzőekben említett döntéseket, emellett beépíti a javaslatba azokat az elemeket is, amelyek a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló 1991. LXXXIV. törvényből következnek. Ilyen például a biztosítási képviselőválasztás kiadási és a kifizetőhelyi költségtérítés fedezésének megteremtése, az 1992. évben működő ágazati felügyelő bizottságokkal kapcsolatos egyes kérdések kezelése.
A módosítások a törvényjavaslat számszerűségeit, összefüggéseit a dolog természetéből adódóan igen széles körűen érintették. Kevesebb változással jártak viszont a fentebb részletezett döntések a társadalombiztosítási alapról szóló 1988. évi XXI. törvény módosítását illetően.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e valamelyik bizottság vezetője, netán előadója szólni. Senki nem jelentkezett.
Akkor áttérünk a vitára. Elsőként Freund Tamás, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről jelentkezett.
Felszólaló: Dr. Freund Tamás (SZDSZ)
FREUND TAMÁS, DR. (SZDSZ)
FREUND TAMÁS, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt év során számos jelét tapasztalhattuk, hogy a Kormánynak nincs átgondolt, megalapozott koncepciója a társadalombiztosítás és az egészségügy reformjára. Minden elképzelésünket felülmúlja azonban, hogy néhány hét különbséggel két olyan törvényjavaslatot terjesztett a kormányzat a tisztelt Ház elé, amelyek alapvető kérdésben ellentmondanak egymásnak. Nevezetesen abban a kérdésben, hogy a jövőben külön költségvetése lesz-e vagy sem a nyugdíjbiztosításnak és a betegbiztosításnak. A néhány héttel ezelőtt tárgyalt, a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló és a most elénk került 92-es költségvetésről szóló törvényekre gondolok.
A társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló törvény világosan két elkülönült költségvetésről szól. Az önálló önkormányzatok az adott biztosítási alap költségvetését terjesztenék az Országgyűlés elé. A törvény indoklása nyomatékosan hangsúlyozza a biztosítási ágak teljes különválásának szükségességét. Ezzel szemben a társadalombiztosítás 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat indoklásában a következő szerepel, idézem: "A társadalombiztosítási alap fenntartása a két önálló alap létrejöttét követően is indokolt, célszerű, ha az államháztartás elemeként továbbra is egységes pénzügyi alap jelenik meg."
A javaslat megfogalmazói szerint ez közös társadalombiztosítási érdekeket fejez ki.
Természetesen mindkét álláspont mellett szólnak érvek. Amellett azonban nehéz lenne érvelni, hogy miért terjeszt a Kormány egy adott kérdésben két különböző álláspontot elénk.
A félreértések elkerülése végett hangsúlyozom, hogy természetesnek és hasznosnak is tartom, hogy különböző elképzelések vannak a kormányzaton belül. Az összehangolásukra való képtelenség az, amit bírálok.
Az önkormányzat konkrét felépítésére s a betegbiztosításra vonatkozó alternatívák megfogalmazását az SZDSZ nagyon hiányolja az országgyűlési határozat bizottsági vitájakor is. Az alternatívák megfogalmazásának azonban nem erre a módjára gondoltunk. A magyarázat persze nyilvánvaló.
Ez az eset szemléletes példája annak, hogy a társadalombiztosítási és az egészségügyi reform egyes kérdéseire vonatkozó koncepciók szinte havonta változtak az elmúlt évben. A népjóléti kormányzat képtelen volt arra, hogy megfogalmazza az alapvető kérdéseket, tisztázza az ezekre vonatkozó alternatívákat, előnyeikkel, hátrányaikkal együtt.
A törvényjavaslatban szereplő nyugdíjbiztosítási alapra és betegbiztosítási alapra való elkülönítés nem tesz eleget a '91-es tb költségvetési törvényben foglaltaknak. Nemcsak és nem elsősorban azért, mert a határidő június lett volna, hanem mert a tavaly januárban elfogadott törvény a járulékok elkülönítéséről rendelkezik.
A múlt évi, a nyugdíj- és betegbiztosítási alapok azonnali, de akkor csak formálisan lehetséges szétválasztására vonatkozó módosító javaslatunkat azzal indokoltuk, hogy félő, különben nem sok történik a tényleges, valódi szétválasztás érdekében. Sajnos, feltételezésünk beigazolódott. Ugyanott vagyunk, ahol tavaly.
A járulékok szétválasztása úgy történt meg, ahogy az már egy évvel ezelőtt is lehetséges lett volna, amelyet akkor javaslatunk ellenére a népjóléti kormányzat elutasított.
Egészen eddig úgy tűnt, hogy mind a hat párt között teljes az egyetértés abban, hogy a társadalombiztosítás nagyfokú autonómiával rendelkező intézmény legyen, aminek az egyik alapfeltétele az, hogy a tb önkormányzatának tényleges beleszólása legyen a társadalombiztosításra vonatkozó törvények és kormányrendeletek megalkotásában. Ezért tartalmazta az önkormányzati igazgatásra vonatkozó eredeti törvényjavaslat az önkormányzat közgyűlésének az egyetértési jogát a társadalombiztosítást érintő kormányrendeletek megalkotásában.
Ezzel szemben a tb felügyelő bizottságára vonatkozó módosító javaslat a felügyelő bizottság jogai között már csak a véleményezési jogról beszélt. Ennek következtében e két törvényben a Kormány jogosítványai lényegében azt jelentenék, hogy szabad kezet biztosítunk a kormányzatnak. A 92-es költségvetésről szóló törvény 23. §-a lényegében mindenre felhatalmazást adna a kormányzatnak.
Engedjék meg, hogy egy fontos konkrét példát külön kiemeljek. A 13. § szerint kormányrendeletben szabályozott módon köthet a betegbiztosítási alap kezelője szerződést az egyházzal, alapítvánnyal, vállalkozással. Ilyen kormányrendelet egyelőre még nincs. Ezután fogják kidolgozni. Itt most szabad kezet adunk ahhoz, hogy esetleg olyan kormányrendelet szülessen meg, amellyel esetleg sem a felügyelő bizottság, sem a leendő önkormányzat alapvetően nem értenek egyet. Elképzelhető, hogy az önkormányzat csak 1992 végére jön létre. Így addig a kormányzat számos alapvető rendeletet alkothatna a felügyelő bizottság hangos tiltakozása közben.
Az SZDSZ módosító javaslatot terjeszt be arra vonatkozóan, hogy a kormányrendeletek megalkotásához szükséges legyen a társadalombiztosítás felügyeletét ellátó szerv egyetértése.
A törvényjavaslat homályos értelmű paragrafusban foglalkozik a magánvállalkozások finanszírozásának lehetőségével. Már a múlt januárban, a '91-es költségvetés tárgyalásakor nyilvánvaló volt, hogy sem a kormányzatnak, sem az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak nincs koncepciója a magánvállalkozások finanszírozására. A szektorsemlegesség jelszava ugyanis nem koncepció. Kérdések sora vetődik fel. Például: milyen feltételeknek kell megfelelniük a vállalkozásoknak? Vannak-e megbízható költségadatok? Ezek hiányában hogyan érhető el, hogy az állami intézmények ne kerüljenek hátrányosabb helyzetbe? Ebben az évben teljesen ellenőrizhetetlen volt, hogy melyik vállalkozást utasította el, és melyiket finanszírozta a társadalombiztosítás.
Amit a '91-es költségvetés bizottsági vitáiban előre jeleztünk, sajnos, bekövetkezett. Hiába szorgalmaztuk, hogy a Kormány dolgozzon ki koncepciót a magánvállalkozás finanszírozására. Így most mindenki jogosan elégedetlen. A vállalkozók teljes joggal érzik becsapottnak magukat, ígéreten és a szektorsemlegesség jelszaván kívül csak az a szerencsés kevés vállalkozó kapott többet, akikkel a többiek számára átláthatatlan módon szerződést kötött a tb jóváhagyásával valamelyik állami intézmény. Jogosan érzik becsapottnak magukat a közkórházakban, rendelőkben közalkalmazottként dolgozók, akik az látják, hogy ugyanazért a szolgáltatásért a tb lényegesen többet fizet a vállalkozásoknak. Ez nyilvánvalóan nem szektorsemlegesség. Jogosan érzi becsapottnak magát az a járulékfizető, aki nem érti, hogyha befizette a járulékot, miért nem járul hozzá a tb ahhoz, hogy magánorvosnál vegye igénybe a szolgáltatást. Jogos továbbá azok félelme is, akik úgy gondolják, hogy a vállalkozások átgondolatlan finanszírozása elviheti a pénzt azoktól a kórházaktól és rendelőktől, amelyeket az állampolgárok többsége igénybe tud venni.
Ugyanis nyilvánvaló, hogy egy magánrendelőben a tb által esetleg fizetett díjon felül még kiegészítő díjat is kérhetnek a pácienstől vagy a leendő magánbiztosítótól.
Ugyanez a helyzet a családi orvosi rendszer bevezetésével. Jogosan elégedetlenek az orvosok, akik megfelelő feltételek mellett önálló magángyakorlatot folytató orvossá szerettek volna válni, továbbá jövedelmük két-háromszorosára növekedését várták az új rendszertől. Jogosan lesz elégedetlen a páciens, aki hamar rá fog jönni, hogy a biztosítási kártyától önmagában az ellátás színvonala még nem fog javulni.
Ha az SZDSZ-en múlt volna, akkor csak összehangolt intézkedések együttesével indítottuk volna a reformot, amelyek kidolgozásába intézményes keretek között vontuk volna be az Orvosi Kamarát, a települési önkormányzatok szövetségeit és a járulékfizetők képviselőit is. Például jelentősen, mondjuk, háromszorosára növeltük volna a családi orvosok hivatalos jövedelmét. Úgy gondoljuk, hogy a lakosság elfogadta volna azt, hogy ehhez valamilyen formában hozzá kell járulnia úgy, hogy az egyben a hálapénz visszaszorítását is jelenthette volna. Programot dolgoztunk volna ki a rendelők felszereltségének javítására. Kidolgoztuk volna a jogi feltételeit, hogy a páciensnek fellebbezési lehetősége legyen például abban az esetben, ha az orvos elutasítja a jelentkezését. Olyan szerződési feltételeket a biztosító és a magángyakorlatot folytató orvosok között, amely azt is magában foglalta volna, hogyha hálapénzt fogad el az orvos, a biztosító felbontja a szerződést. De erről majd később szólok részletesen.
Ez csak néhány eleme egy lehetséges, összehangolt intézkedéscsomagnak, amelyek együttes, egyidőben való bevezetésén van a hangsúly. A kormányzat által most bevezetett háziorvosi rendszertől várt pozitív hatás nem fog kibontakozni, mert a bevezetett egyedi lépések hatását lerontja a többi hiánya.
Nyilvánvaló, hogy a hálapénz visszaszorítása nélkül nem lehetséges igazi változás. A hálapénzrendszer ma a magyar egészségügy egyik legsúlyosabb tehertétele. Ebben a formában ilyen rendszer a világon sehol sem létezik. Kialakulására az 50-es években került sor, amelyben Vas Zoltánnak volt igen jelentős szerepe. Az akkori rezsimnek - a mai helyzethez hasonlóan - szintén nem volt elegendő forrása az orvosok megfelelő javadalmazására. Ezért hallgatólagosan tudomásul vette a betegek és az orvosok között kialakuló borítékos készpénzfizetés kialakulását, mely azóta tengeri kígyóvá terebélyesedett. A dolog morális oldalát nézve szeretném aláhúzni, hogy nem az orvostársadalomnak kell a szemére vetni a hálapénzrendszer meglétét, hiszen ebben a helyzetben az akkor csupa nagybetűvel írt szocialista egészségügy-politika kényszerítette bele az orvosokat. Mindennek a tetejébe ugyanez a politika az elmúlt évtizedekben több alkalommal oktrojálta az orvosok nyakába a saját tehetetlenségét, és a 60-as, 70-es években is tanúi lehettünk az orvosokat bűnbakká tévő, őket a lakossággal szembeállító politikai kampányoknak. A rendszer kialakulása és elterjedése egyértelműen az előző rezsim vétke, miközben az idő múlásával fokozatosan jelenik meg a jelenlegi népjóléti kormányzat növekvő felelőssége is.
Közhelyszámba megy, de igaz, hogy a magyar egészségügyet jelenleg az egészségügyi dolgozók, az orvosok lelkiismeretessége és a hálapénzrendszer tartja össze. Tényként kell elfogadni, hogy a legtöbb orvos jövedelmének kisebb-nagyobb része paraszolvenciából származik. Becslések szerint évi 20-40 milliárd forintról van szó, ami az egészségügy költségvetésének mintegy 30%-a. Enélkül a magyar orvosok jövedelme nem érné el a fejlődő országokban dolgozó kollégáikét sem. A hálapénzrendszer adminisztratív kiiktatása az orvosok jövedelmének jelentős emelése nélkül az egészségügy összeomlásához vezethetne, aminek a lakosság látná a kárát. Ez a rendszer azonban egy rossz rendszer, amelynek a lehető leggyorsabb átalakítása feltétlenül szükséges. Rossz ez a rendszer azért, mert gazdasági oldalról pazarlásra ösztönöz, ezzel jelentős veszteséget okoz a társadalombiztosításnak. Rossz ez a rendszer azért, mert gyakran orvosszakmai szempontból sem a helyes tevékenységre ösztönzi az orvosokat. Rossz ez a rendszer azért, mert rendkívül igazságtalanul osztja el a jövedelmeket. S végül rossz ez a rendszer azért is, mert az Európai Gazdasági Közösség egészségügyi rendszerével nem kompatibilis.
Mindezzel szemben egy valódi biztosítási elven működő egészségügy lenne az alternatíva. Az azonban, ahogy a népjóléti kormányzat ezt a családorvoslás bevezetésével tervezi, eleve kudarcra van ítélve. Ha összevetem, hogy a családi orvos számára a biztosítási elven való működés jó esetben már akár havi 2-3000 forintot is hozhat a konyhára, szemben a paraszolvencia esetleg tízezres nagyságrendjével, akkor előre látható, hogy a biztosítási elv csak vesztes lehet ebben az összehasonlításban, és a sikertelenség megjósolható. Ahhoz, hogy létrejöjjön egy, a paraszolvenciát kiiktató, az elvárható orvosjövedelmeket garantáló, valódi biztosítási elven működő egészségügyi rendszer, nos, ehhez a népjóléti kormányzatnak, mint korábban mondottam, rövid és hosszú távú összehangolt intézkedési csomagokat kellene kidolgoznia. Mindehhez meg kellene nyernie az orvostársadalom támogatását, hiszen a paraszolvencia-rendszer megléte a 37 ezer magyar orvosból 36 ezernek nem érdeke, ugyanúgy, ahogy a lakosságnak sem.
A népjóléti kormányzatnak őszinte kísérletet kellene tennie a hatpárti konszenzus megteremtésére ebben az alapvető kérdésben. Mindezek után politikai döntést kellene hozni arról, hogy az egészségügyben dolgozók jövedelmének forrásaként az évi 20-40 milliárdos paraszolvencia milyen eszközökkel kerüljön becsatornázásra a lakosságtól a biztosítási rendszerbe, és milyen elvek szerint kerüljön sor annak szétosztására. Ez az orvosok jövedelmének jelentős emelkedését jelentené és a hálapénzrendszer megszűntét. Ehhez azonban világos kormányzati szándékra is szükség lenne, ez azonban nem látható.
Az előzőekben vázolt lényegi kérdésekkel szemben mire helyezte a Kormány a fő hangsúlyt? Az orvosok fizetését meghatározó bonyolult pontrendszer technikai részleteivel foglalkozott, ami a cselekvési programban vázolt módon előre láthatóan bevezethetetlennek bizonyult. A pontrendszer technikai részleteire való koncentrálás azonban alapvető kérdések tisztázásától vonta el az energiát.
Utolsó megjegyzésként a különböző törvényjavaslatok összehangolatlanságához térek vissza. Az elfogadott országgyűlési határozat általános költségvetési garanciát fogalmaz meg a tb költségvetése tekintetében. A '92-es költségvetésben erről azonban szó sincs. Nincs egyetlen szó azonban arról sem, hogy miért marad el az állami garancia. Két dologra gondolhatunk: vagy az előterjesztők szándéka ellenére maradt ki a törvény szövegéből, vagy arra számítottak, hogy elkerüli a figyelmüket ez az alapvető változás. Őszintén remélem, hogy nem erről van szó.
Összefoglalva: egy évvel ezelőtt azért kritizáltuk a népjóléti kormányzatot, hogy nincs koncepciója, továbbá, hogy a javaslatai elkészítésébe nem vonja be az egészségügy többi szereplőjének képviselőit. Azaz nemcsak a "mit", hanem a "hogyan" is alapvető kérdés. Az elmúlt egy év bizonyította, hogy aggodalmunk jogos volt: a népjóléti kormányzat koncepciótlan, nem képes megfogalmazni a lehetséges alternatívákat, s láthatólag nem képes az egészségügyi rendszer átalakítási folyamatának megfelelő menedzselésére. Az árát ennek a járulékfizetők, a páciensek, az egészségügyi dolgozók fizetik meg.
Sajnos, hasonló év elé nézünk. Mindezek az egy évvel ezelőtt elhangozott gondolatok ma ugyanúgy aktuálisak, mint akkor. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik Mezey Károly, a Magyar Demokrata Fórum részéről.
Felszólaló: Dr. Mezey Károly (MDF)
MEZEY KÁROLY, DR. (MDF)
MEZEY KÁROLY, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A társadalombiztosítás 1992. évi költségvetéséről szóló törvény vitája teljes mértékben igazolta, hogy minden ország életében létfontosságú nagy elosztási rendszer nálunk az összeomlás szélére került. Mert mi másnak nevezhetném azt, hogy az idei 14,4 milliárd forintos mérleghiány jövőre 20-25 milliárd, de egyesek szerint akár 30-40 milliárd is lesz, aminek fedezete csak nagyon súlyos lépésekkel oldható meg. Nevezhetem-e másként a jelenlegi helyzetet, amikor a megoldás alternatívái - a kényszerből bevezetett betegszabadság, stb. - súlyosan terhelik a munkaadókat, éppen egy olyan periódusban, amikor terheik enélkül is túl nagyok. Vagy a járulék további emelése, ami növeli az eddig is példátlanul magas magyarországi társadalombiztosítási járulékszintet. Vagy a társadalombiztosítási szolgáltatások profiltisztítása, amit viszont a költségvetés nem bír el. Vagy a társadalombiztosítási szolgáltatások szűkítése, ami egyébként is minimális takaréklángon ég.
Egyik sem jó megoldás, kedves képviselőtársaim, és nekünk mégis ezekkel az eszközökkel, esetleg azok kombinációjával kell megoldani a feladatot, aminek a lényege az, hogy mindenáron őrizzük meg a nyugdíjak értékállóságát, legalább a nettó átlagbérekkel párhuzamosan, másodjára pedig ne omoljon össze az egészségügyi ellátás. Kis Gyula bizottsági elnök úr, amikor a társadalombiztosítás szomorú helyzetének okait elemezte, 1989-ig nyúlt vissza, amikor létrejött a társadalombiztosítási alap, amelyik végül is csak pici, bátortalan lépés volt ahhoz, hogy elvi eltérést mutasson a kommunista, koncentrált államkasszához csapott, nem biztosítási elven működő úgynevezett társadalombiztosítási rendszertől. Természetes, hogy összességében a régi struktúra érintetlenül hagyása mellett eredményt nem hozhatott.
Én sem akarok múltba nyúló elemzést végezni, de mondandóm alátámasztására ki kell emelnem, hogy az úgyszólván napi bevételekből fizető társadalombiztosítás nem rendelkezik tartalékalappal. Ennek képzése fel sem merült azokban, akik az emberek nyugdíjra és betegség esetére befizetett pénzét belekavarták a nagy kalapba, ahol aztán két kézzel szórták Sztálinvárostól Bős-Nagymarosig.
A társadalombiztosítási alapról szóló 1988. évi törvény ugyan rendelkezik tartalékalap képzéséről, de az akkor már bekövetkező gazdasági összeomlás miatt a tűzoltásra felhasznált pénz elfolyt.
Tisztelt Országgyűlés! A kimúlt rendszer ránk hagyott öröksége azzal a tanulsággal jár számunkra, hogy tartalékalap nélkül társadalombiztosítási rendszer biztonsággal nem működtethető. Tartalék képzésére pedig legbiztonságosabb eszköz a működő tulajdon. Nyugodtan mondhatom, hogy míg a szocialista gazdaság összeomlásának fő oka az alacsony hatásfokú állami tulajdon volt, a társadalombiztosítás csődjének egyik fontos tényezője a tulajdon hiánya.
Mondandóm lényege az - csatlakozva Kis Gyula elnök úr hasonló tartalmú felvetéséhez -, hogy haladéktalanul hozzá kell fognunk a társadalombiztosítási alapok vagyonnal történő ellátásához. Ez a lépés - egyetértve Surján miniszter úr hasonló véleményével - jövő évi gondjainkat nem oldja meg, de épp az 1992. évi társadalombiztosítási költségvetés helyzete mutatja világosan, hogy milyen nagy a felelőssége azoknak, akik annak idején a társadalombiztosítási intézeteket megfosztották tulajdonuktól, illetve akik ezt követően nem gondoskodtak más módon tartalékalap képzéséről.
Az MDF programja és a Kormány privatizációs programja is tartalmazza azt, hogy az állami tulajdon lebontásának lényeges eleme legyen a társadalombiztosítás vagyonhoz juttatása. A vagyonpolitikai irányelvek már 15 milliárd forint állami vagyon vissztehermentes átadását írja elő. Véleményem szerint nagyobb volumenű és gyorsabb ütemű vagyonátadásra van szükség. Ha az idei 14,4 milliárd forintos mérleghiányt vesszük alapul, annak fedezetéül körülbelül 100 milliárdos vagyon hozadéka szolgálhatna. Ha pedig rendszeres tartalékalap-képzéssel is számolunk, és figyelembe veszünk prognosztizálható folyamatokat, végeredményben három- uszkve ötszázmilliárd forint közötti társadalombiztosítási vagyon adna megfelelő biztonságot a nyugdíj- és betegbiztosító alapok számára.
A társadalombiztosítás vagyonhoz juttatása számos lényeges kérdést vet fel. Mennyi idő alatt, milyen ütemben kerüljön az állami vagyon a társadalombiztosítás tulajdonába? Hogyan oszoljon meg e vagyon a nyugdíj- és betegbiztosító alap között? Milyen természetű vagyonról legyen szó? A vagyonalapok hogyan működjenek és ki kezelje azokat? Figyelembe kell venni azt is, hogy itt nemcsak az állam által vissztehermentesen adható vagyonról kell szólni, hanem kárpótlásról is.
A Magyarországon létezett négy társadalombiztosítási intézet vagyonát annak idején államosították, majd használatra a SZOT kapta meg. Ennek a vagyonnak egy része a társadalombiztosítás működéséhez szükséges ingatlanok - irodák, stb. -, másrészt a betegbiztosító profiljához tartozó működéshez szükséges vagyon - például rendelők, fekvőbeteg-intézetek, szanatóriumok, gyógyfürdők -, harmadik része pedig működő profithozó vagyon volt. Bonyolítja a kérdést, hogy ezek egy része a volt gazda, a SZOT jogutódjánál, az MSZOSZ-nál, más része állami tulajdonban van. Ezt a kérdést csak az egyházi tulajdon rendezéséhez hasonló módon lehet - nézetem szerint - megoldani.
E megoldásnak is az lenne a lényege, hogy a biztosítási alapok a működésükhöz és céljaik eléréséhez szükséges vagyont visszakaphassák. A társadalombiztosítás vagyonhoz juttatásának másik nagy tétele pedig - a kormányprogramnak megfelelően - vissztehermentes vagyon átengedése kell hogy legyen. Nagyon határozottan úgy vélem, hogy e kérdés megnyugtató rendezése csak úgy lehetséges, ha törvény születik a társadalombiztosítási alapok vagyonhoz juttatásáról.
Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásom összefoglalása az, hogy örökölt társadalombiztosítási rendszerünk csődjének fontos eleme a tartalékalap hiánya. Ennek pedig fő oka az, hogy a társadalombiztosítás nem rendelkezik tartalékalap képzésére alkalmas vagyonnal. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy az Országgyűlés mielőbb alkosson törvényt a társadalombiztosítási alapok átgondolt és hatékony vagyonhoz juttatásáról.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Szólásra következik Kovács Pál a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja részéről.
Felszólaló: Dr. Kovács Pál (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Valóban szükség van erre az új anyagra, még akkor is, hogyha a címe megtévesztő. A miniszter úr az imént elmondta, és képviselőtársaim is, hogy erre az anyagra azért volt szükség, mert az eredetinek a benyújtása óta jó pár törvényt elfogadott ez a Ház, és emiatt változtatásokat kell végigvezetni. A cím mégis az, hogy Pontosítás.
Kiderül ebből, hogyha átnézzük, hogy valójában olyan sok dolgot nem is pontosít, igen sokat homályban hagy ez a második változat is. Ami a régi változat hibáit illeti, azokat konzerválja. Freund Tamás képviselőtársam az imént már részletesen szólt arról, hogy milyen nagy bajt jelent, és mennyire ellentmond ezen Országgyűlés egy korábbi határozatának az a tény, hogy az állami költségvetés nem vállal garanciát az egészségbiztosítás felett. Megmarad tehát egy bizonytalanság, amelyben csak egy dolog garantált, mégpedig az, hogy nincs garancia. Ugyancsak megmarad a bizonytalanság, amelyeket ezen Országgyűlés egy másik döntése hozott, hogy tudniillik bizonytalanságban marad továbbra is az, hogy kik és hogyan kapják meg a táppénzüket Magyarországon a csődbe jutott vállalkozásoktól.
Tisztelt Ház! Ennek az új anyagnak is hibája az - ami a régiben is volt -, hogy nem veszi figyelembe, hogy itt egy másfajta társadalombiztosítás kiépítése kell, hogy megkezdődjék. Erre hozott határozatot az Országgyűlés. Tudniillik a biztosítási elvű nyugdíj- és egészségügyi ellátásé. Ez a társadalombiztosítási költségvetés, ez a bizonyos pontosítás is úgy készült, hogy valakik megmondták azt, hogy körülbelül mennyi kiadása várható jövő évben a két biztosítási ágazatnak, holott a dolog nem itt kezdődik, ha biztosítási elvről beszélünk.
A dolog ott kezdődik, hogy meg kell nézni, hogy a nyugdíjbiztosító és az egészségbiztosítás milyen feladatok ellátására való, mire hozta létre határozatával vagy mit célzott meg e határozatával októberben az Országgyűlés.
Nem arról van szó tehát, hogy a kiadásokhoz meg kell teremteni valamifajta bevételeket, hanem arról, hogy meg kell határozni, hogy milyen feladatokat lehet ellátni a biztosításon belül és ezekért a feladatokért kell a járulékokat beszedni. El kell dönteni, hogy ezeket a feladatokat kinek kell ellátni. A most már biztosítási alapú nyugdíj- vagy egészségügyi rendszernek vagy pedig a költségvetésnek? De ez a pontosításban is homályban marad, talán még jobban, mint előzőleg. Milyen pontosításokra lett volna szükség?
Az imént Mezey képviselő úr beszélt arról, hogy a társadalombiztosításnak vagyonra van szüksége. Mondogatjuk azóta, amióta ez a folyamat elindult, hogy tudniillik a társadalombiztosítás reformja, azt, hogy vagyonra van szükség, néha illúziók is kapcsolódnak ehhez, hiszen a társadalombiztosítás csődjét nem lehet kizárólag vagyonjuttatással megoldani, de valójában nem történik semmi. Nem hiszem, hogy ebben a Házban lenne valaki, aki a vagyonjuttatással nem ért egyet, legfeljebb a mértékén, milyenségén vitatkozgatunk, de mégsem történik semmi.
Hát hol van az, amit Mezey képviselő úr hiányol másfél év után vagy lassan két év után, hol van az a probléma, hogy tudniillik az ország egyik legnagyobb ellátórendszerét, a szociális ellátórendszerek centrális elemét, ilyen helyzetben lévő centrális elemét vagyonnal támogatnánk meg? Nem történt ebben semmi.
Megjelenik ebben a pontosításban egy igen homályos dolog, a 2. § (3) bekezdésében, amely a vagyon kérdését érinti, mégpedig úgy, hogy a vagyonból származó bevétel 1,8 milliárd forintnyi értékben. Jó lenne, hogyha lehetne tudni, hogy ez mit is jelent, milyen vagyon az, amelynek hozadékáról szó van, egyáltalán hozadékáról van szó vagy magáról a vagyonról.
A homályt még csak fokozza az, hogy egy későbbi paragrafus már azt is mondja, hogy ezt a vagyont is el lehet adni, és ezt is fel lehet a folyó kiadások finanszírozására használni. Hát itt van az igazi ellentmondás azzal, amit én vallok, amit Mezey kollégával együtt vallok, hogy a társadalombiztosításnak vagyonra van szüksége, de nem olyanra, amelyet a folyó kiadások finanszírozására használ fel. Talán ezt pontosíthatta volna ez a bizonyos pontosítás.
Ugyancsak elég homályos dolog a bevételek kérdése. Azt írja ez az új változat, hogy növekedni fognak mintegy 6 milliárddal, ebből a járulékbevételi többlet 4 milliárdot tesz ki, de a nyugdíjalap-járulék bevételei 5 milliárddal csökkeni fognak, az egészségbiztosításé növekszik 9 milliárddal. Vagyis, és a nyugdíjalapon belül is a munkáltatói járulékbefizetések okozzák majd ezt az ötmilliárdnyi mínuszt. Ez tehát azt jelenti, hogy a nagy terhekkel megáldott munkáltatók, vállalkozók inkább fizetnek egészségbiztosítást, mint nyugdíjbiztosítást? Nem valószínű, hogy erről van szó, nem tisztázza ezt ez a bizonyos pontosítás sem.
Ez a kérdés egyben át is vezet bennünket a járulékmegosztás problémájához. Látható a pontosított anyagban is, hogy az egyéni járulékot 40-60 százalékarányban osztja meg a két ágazat között a tervezet. Ugyanakkor a munkáltatói járulékok megosztásánál, még ha 43%-ot számolunk is és nem 44-et, hiszen azt az 1%-ot az egészségbiztosítás kapná, - akkor is ez az arány egészen más, 4 %-nyi eltérés van, és önök jól tudják, hogy 1 %-nyi járulékbevétel az 9,5 milliárd forint. 4 %-nyi eltérés van a nyugdíjbiztosítás kárára.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy milyen alapon történik pont így a megosztás. Ezt a kérdést ez a bizonyos pontosított anyag sem tudja megvilágítani.
Felmerül az a kérdés is, hogy egyáltalán kell-e mindegyik típusú járulékot megosztani? Vannak olyan szakértők is, akik azt mondják, hogy tekintettel a jövőjére ennek a rendszernek, nem lenne szükséges most az egyéni járulékokat megosztani.
Ugyancsak homályban marad azon ellátásoknak a sorsa, pontosabban az értük járó pénznek a sorsa, amelyeket szociális alapelvűnek tekintünk, nem biztosítási elvűnek. Ezek valójában biztosítási rendszerű egészségügyi és nyugdíjellátásnál egyértelműen költségvetési finanszírozásúak, az állami költségvetés tartozásai. Ezeknek e költségvetésben is ilyen módon kellene megjelenni. Mégsem ez történik, hanem a két ágazat között, a két leendő ágazat között valami fajta megosztást hoznak létre, nem pedig az állami költségvetés tartozása című csomagban szerepeltetik e szociális jellegű kiadásokat.
Felmerül minden évben - az idén is természetszerűleg - a nyugellátások emelésének a kérdése. A tervezet 19,5%-ról, 48 milliárd forintról szól. Nincs szó azonban ezen összeg felosztásának módjáról, utalások vannak az időpontra vonatkozóan és arra, hogy majd egy másik rendelet vagy törvénytervezet eljut hozzánk és abban ennek az összegnek a felosztását is el lehet intézni.
Csakhogy itt erről nem lehet szó január közepén vagy inkább január végén. Azt kellene elérni, hogy ez a nyugdíjemelési összeg minél előbb felosztódjék meghatározott módon, de erre javaslatot kellene, hogy kapjunk, és nem a Parlamentnek vagy a parlamenti bizottságnak kellene kidolgozni. Semmiképpen sem szimpatikus az, hogy majd márciusban és szeptemberben történjék meg a nyugdíjak emelése, hiszen az inflációnak a legfőbb hatásai az év első egy-két hónapjában érintik a lakosságot, és ezt nem kompenzálja az az egyszeri segély, amelyet decemberben e Parlament határozata alapján kaptak a nyugdíjasok.
Külön gondot jelent és semmivel sem pontosabb a pontosításban a kórházak költségvetése, amelyekről már korábban is itt többen szóltunk. Egyrészt azt mondja ez a tervezet, hogy 5 %-nyi dologi automatizmus érvényesüljön, másik oldalról azt mondja, hogy a gyógyszertámogatás az idei szinten maradjon, vagyis a gyógyszereknek biztosan bekövetkező áremelkedése a kórházak kockázata, továbbá az, hogy az infláció nem 5%-os lesz, az egészségügyi költségek, dologi költségek nem 5%-kal fognak növekedni, egyértelműen a kórházak kockázata. Márcsak azért is a kórházak kockázata, hiszen nincs az egészségbiztosítás mögött állami költségvetési garancia.
Ugyanebbe a körbe tartozik a béremelés problémája. 10%-ot év elejétől és 5%-ot év közepétől ír ez az anyag is. Először is ez a 10% nem elegendő az egészségügyben dolgozók számára. Bérviszonyaik, bérarányaik más ágazathoz viszonyítva még most is igen rosszak, azokat a körülményeket, amelyekben dolgoznak és amilyen feladatokat ellátnak, figyelembe kell venni, de figyelembe kell venni a béremelésnél azt is, amiről itt ugyancsak szó volt, és amely képviselőtársam szerint egyik összetartó eleme az egészségügynek, tudniillik a paraszolvencia kérdését.
Nehezíti a dolgot és a megértését is az, hogy az 5 %-nyi béremelés e törvénytervezet szerint kizárólag a háziorvosi rendszer finanszírozására fordítódjék, tehát ebből kirekesztődik az egészségügyben dolgozók nagy része. Nem fogadható el egy ilyenfajta béremelési tervezet.
Nagyon fontos dolognak tartom azt, hogy a költségvetés által térítendő ellátások, így tudniillik a rehabilitációs nyugdíjak, a foglalkozási okból, korengedménnyel nyugdíjba mentek nyugdíjai nem egyszeri kiadást jelentenek a társadalombiztosítás számára, hanem folyamatos kiadásokat. Ezeknek a költségvetési finanszírozását szintén az állami költségvetésnek kell állnia.
Végezetül, tisztelt Ház, meg kell állapítani azt, hogy ebben a pontosított anyagban sem tudunk meg többet a kintlevőségekről. Arról tudniillik, hogy az 50 milliárd feletti járuléktartozás behajtása hol tart, ennek jelentős része vagy egy része mindenesetre már leírandó, mekkora ez a be nem hajtható hányad, a behajtható hányaddal mi lesz, mi lesz ennek a sorsa, mire lehet ezt felhasználni, semmivel nem pontosabb tehát az anyag sem, mint az előző.
Ugyancsak gondot jelent az, amiről itt már mások is szóltak, hogy nincs meg az összhang ezen törvénytervezet és a korábban elfogadott törvények között. Elsősorban a tekintetben nincs, hogy ez a Parlament megalkotta a társadalombiztosítás önkormányzatáról szóló törvényt. Én a felügyelő bizottságot nem tekintem még pótszervnek sem az önkormányzat vonatkozásában, de létrehozására törvény rendelkezik. Ezt tehát ténynek kell tekinteni.
Ebből következően ezen költségvetésben a biztosítás három szereplőjének, az Országgyűlésnek, a felügyelő bizottságnak és a Kormánynak a viszonyát meg kellene valahogy másként fogalmazni. Nem szabadna olyan jogosítványokat adni a társdalombiztosítási alap kezelőjének és a Kormánynak, mint amelyeket ez a tervezet itt leír. Hogy ti. bizonyos mértékben, igen jelentős mértékben átcsoportosíthat, szerződések milyenségéről, a szerződéskötések feltételéről dönthet és így tovább. Nem jelenik meg a felügyelő bizottság ebben a tervezetben.
Végezetül, tisztelt Ház, úgy látjuk, hogy ez a pontosítás nem oszlatott el egy seregnyi homályt, amelyet az eredeti előterjesztés magában foglalt. Egy csomó olyan összegnek a sorsáról, felhasználási módjáról nincs tudomásunk, amelyek jelentős tételt képeznek ebben a költségvetésben. Mindezekért mi azt javasoljuk, legyen része ennek a költségvetésnek egy olyan megjegyzés, hogy az első félév végén a Parlament tekintse át a társadalombiztosítási költségvetés teljesülését, ennek állását és ugyanekkor kapja meg a '93-as költségvetés legfőbb tételeit.
Szükségesnek tartunk mindezek mellett ezen pontosításhoz jónéhány pontosító és tartalmilag is gazdagító módosító indítványt benyújtani, amelyeket a részletes vitában szíves figyelmükbe ajánlunk. Köszönöm a figyelmüket. (Kis taps.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. A képernyőn Bogárdi Zoltán neve jelent meg.
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF)
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) Tévedés történt.
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Tévedés, köszönöm szépen. Kérdezem akkor képviselőtársaimat, ki akar az általános vitában felszólalni? Havas Gábor a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.
Felszólaló: Havas Gábor (SZDSZ)
HAVAS GÁBOR (SZDSZ)
HAVAS GÁBOR (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház, kedves képviselőtársak! Mondanivalómat azzal kell kezdenem, hogy megint a tavalyihoz hasonló helyzetben vagyunk, hiszen a társadalombiztosítás most az új év kezdetén megint átmeneti rendelkezések alapján működik. Megint nem sikerült az elmúlt év során együtt tárgyalni az állami költségvetést és a társadalombiztosítás költségvetését, így megint nem sikerült megnyugtatóan és a társadalombiztosítás egyenrangú kezelése mellett rendezni a két költségvetés egymáshoz való viszonyát.
Ennélfogva megint nagyon súlyos hátrányok érik a társadalombiztosítást, különösen, ha tekintettel vagyunk arra is, hogy itt olyan új törvényeket kell megalkotni, amelyek megfelelően alapozhatnák meg azt, hogy a tavaly elfogadott társadalombiztosítási koncepció a gyakorlatba megfelelő elmélyültséggel és átgondoltsággal kerüljön átültetésre, és ennek nyomán mindazok az elvek, amelyek ezt a társadalombiztosítási koncepciót meghatározták, illetve amelyeket ez a koncepció magában foglalt, mindazok az elvek megfelelő következetességgel és összehangoltan érvényesülhessenek.
Két példát szeretnék említeni arra, hogy a társadalombiztosítást milyen hátrányosan érinti ez a helyzet, hogy mintegy másodlagosként kezelve, az új évre átpasszírozva kerül sor a társadalombiztosítási költségvetés kezelésére.
Az egyik példa az, hogy - mint köztudomású és mint képviselőtársaim erre már az előzőekben hivatkoztak - a betegszabadság intézményét végül is nem az előre beterjesztett javaslat szerint, hanem azon lényeges módosítást végrehajtva fogadta el az Országgyűlés. Ennek következtében a költségvetésben a betegszabadsággal kapcsolatos költségekre betervezett 8 milliárd forintból 3,6 milliárd forintot át lehetett csoportosítani a társadalombiztosításban az ún. nem társadalombiztosítási jellegű kiadások, illetve ellátások finanszírozására.
Azonban abban a törvényhozási ámokfutásban, amely az elmúlt év végén itt a Parlamentben zajlott, ennek a 3,6 milliárdnak az átcsoportosítására vonatkozó javaslatot a költségvetés egyik helyén a tisztelt Ház elfogadta, egy másik helyén viszont leszavazta, a fejezeti indokolásban egész egyszerűen ezt a 3,6 milliárdot erre a célra nem szavazta meg. Ennek ellenére meglepetéssel tapasztaltam, hogy a Magyar Közlöny megjelenő számában a leszavazás ellenére a megfelelő törvényhelyen ez a 3,6 milliárd úgy szerepel, mintha megszavazták volna. Hogy ezzel a Közlöny készítői hogyan tudnak elszámolni, azt nem tudom.
Remélem azonban, hogy a 3,6 milliárd egyszer s mindenkorra véglegesen erre a bizonyos célra a társadalombiztosítás rendelkezésére fog állni.
Ennél súlyosabb tétel az a 2,6 milliárd forint, amelyet a költségvetés azoknak az állampolgároknak az egészségügyi biztosítására juttat a társadalombiztosításnak, akik olyan helyzetben vannak, hogy ők maguk a biztosítás díját nem tudják befizetni. Ez a 2,6 milliárd forint az eredeti tervek szerint 3 milliárd forint lett volna, egy olyan kalkuláció alapján, amely nagyjából 500 ezerre becsülte azoknak az állampolgároknak a számát, akik maguk nem tudják befizetni a biztosítási díjat. Ez az 500 ezres kalkuláció azt hiszem, többé-kevésbé reális, ez a minimum, amellyel számolni kell.
Végül azonban a költségvetés és a Társadalombiztosítási Igazgatóság közötti külön alkuban ebből a 3 milliárd forintból 400 milliót átcsoportosítottak a fegyveres testületekben korábban végrehajtott, illetve végrehajtandó fizetésemelések fedezése céljára, és ezt azért tették, mert ennek a tételnek a tekintetében, illetve a finanszírozás tekintetében vita támadt a társadalombiztosítás és a költségvetés között, hogy ezt kinek is kell fedeznie. Végül a problémát úgy oldották meg, hogy - mondom - a majdani nem biztosított, saját befizetés alapján nem biztosított állampolgárok részére félretett pénzből vettek el 400 milliót. Nem volt itt senki ebben a külön alkuban, aki az érintettek érdekeit védelmezni tudta volna. Ezt a problémát föl sem lehetett vetni, hiszen a két költségvetést nem együtt tárgyalták.
De még ennél is súlyosabb következmény az, hogy a költségvetés - mint tudjuk - a társadalombiztosításra nézve csak korlátozottan volt hajlandó, igen korlátozottan volt hajlandó garanciát vállalni. Mint tudjuk, a nyugdíjalap javára az összköltségek, összkiadások 1%-áig vállalt garanciát, az egészségügyi alapnál pedig az égvilágon semmilyen, egyetlen fillérnyi garanciát sem vállalt.
Igaz, hogy Kupa Mihály a költségvetés során tartott miniszteri expozéjában ezt megfelelően indokolta, mondván, hogy filozófia-váltásra van szükség a társadalombiztosítási alappal kapcsolatban. Elkerülhetetlen, hogy a társadalombiztosítási alap a saját lábára álljon és ne támaszkodjék vissza - úgymond - állandóan a költségvetésre és ne kelljen állandóan a társadalombiztosítási alapba mindenféle pénzeket belepumpálni anélkül, hogy ezeknek a pénzeknek az elköltéséért bárki igazán felelősséget vállalna.
Ezzel a filozófiai kiindulással mi is teljes mértékig egyetértünk. Az már más kérdés, hogy úgy gondoljuk, az elmúlt években nem annyira a költségvetés pumpált bele mindenféle pénzeket a társadalombiztosításba, hanem inkább fordítva történt a dolog, a költségvetés igyekezett ott, ahol tudta, a társadalombiztosítást különböző trükkök és fogások révén - hogy úgy mondjam - megcsapolni.
Azzal azonban teljes mértékig egyetértünk, hogy a társadalombiztosítás teljes önállóságát meg kell teremteni, és az, hogy ez eddig az 1989-ben hozott törvényi rendelkezés ellenére nem történt meg, sem nem a Parlament, sem nem a társadalombiztosítás hibája, hanem elsősorban a kormányzaté, amely mindmostanáig késlekedett a szükséges törvények benyújtásával, a szükséges lépések megtételével, s ennek köszönhető az, hogy még mindig csak a küszöbén állunk ennek az önállóságnak a megteremtésének. És ráadásul úgy állunk a küszöbén, hogy a társadalombiztosítás pozíciója ebben a 3 évben, ami eltelt azóta, hogy létre kellett volna hozni a társadalombiztosítási önkormányzatot, igen súlyos mértékben romlott. Tehát az a veszély fenyeget, hogy mire a társadalombiztosítás a saját lábára áll, mire saját önkormányzata lesz, ez az önkormányzat félig-meddig csődhelyzetben lévő, az összeomlás szélén álló társadalombiztosítást kell majd, hogy átvegyen.
Jellemző, hogy még ez a két igen fontos törvényjavaslat is, amit most tárgyalunk - tehát a társadalombiztosítás költségvetése és a társadalombiztosítási törvény módosítása - úgy kerül megtárgyalásra, hogy a felügyelő bizottságok, amelyeknek átmenetileg az önkormányzatok létrejöttéig irányítania kéne a társadalombiztosítást, a felügyelő bizottságok még nem álltak fel, vagyis nem tudnak beleszólni ezeknek a törvényjavaslatoknak a megtárgyalásába, és így tovább erősödik az a helyzet, amely szerint kész tények elé lesz állítva először ez a bizonyos felügyelő bizottság, később pedig az ennek nyomán létrejövő, illetve a szakszervezeti választásokkal létrejövő önkormányzat.
Ez a mostani két törvény is egyébként tovább szűkíti a társadalombiztosítás mozgásterét és lehetőségét. Maga a költségvetés - erre képviselőtársaim utaltak már -, a társadalombiztosítási költségvetés tulajdonképpen elfedi azt a tényt, hogy itt az összeomlás szélén áll a társadalombiztosítás anyagilag, amelynek az igazolására hadd hivatkozzam a társadalombiztosítási alap hitelszámlájára. Ez a hitelszámla mutatja azt, hogy egyes időpontokban a társadalombiztosítás mekkora hitelek felvételére kényszerül a költségvetés forgóalapjából, illetve az ezen létesített két számláról ahhoz, hogy a finanszírozási kötelezettségeinek eleget tudjon tenni.
Nos, ez a hitelállomány, hogyha havonta nézzük, hogy egyes hónapokban mennyi volt a legmagasabb értéke, akkor azt látjuk, hogy ez a hitelállomány úgy változott, hogy januárban ennek a legmagasabb értéke kétmilliárd forint volt, tehát ennyi volt a legtöbb, amelyet fel kellett vennie a társadalombiztosításnak, decemberi legmagasabb értéke viszont huszonnyolcmilliárd forint volt. Ez az egy adat, hogy januártól decemberig eljutottunk a kétmilliárdtól a huszonnyolcmilliárdig, vagyis havonta kétmilliárdos mértékű növekedéséről beszélhetünk tulajdonképpen a hiánynak, ez önmagában bizonyítja azt, hogy a társadalombiztosítás mennyire súlyos helyzetben van, amelyet bizonyos trükkökkel is csak átmenetileg lehet elfedni.
Ezek közé a trükkök közé tartozik, hogy az elmúlt év utolsó napján, tehát december 31-én a költségvetés átutalta a társadalombiztosításnak annak a 14,7 milliárdnak, amellyel még 1990-ből a családi pótlék megelőlegezése idejéből tartozik a társadalombiztosításnak, tehát ennek a 14,7 milliárdnak egy igen jelentős részét, 12 milliárd forintot egy összegben kifizetett. Igaz, hogy a költségvetésben is szerepel egy pont, amely szerint ezt a bizonyos 14,7 milliárdot a '91-es és '92-es privatizációs bevételek terhére kell a társadalombiztosításnak a költségvetés részéről megfizetni, de az, hogy ennek az összegnek egy ilyen jelentős részét az elmúlt év utolsó napján, hogy úgy mondjam, lóhalálában utalta át a költségvetés, egyrészt az a következménye, hogy az eredeti ütemezéstől eltérően 1992-re már nem fogja megkapni a társadalombiztosítás az ez után a kölcsön vagy hitelezés után járó kamatokat, másfelől pedig itt egy trükkel úgy tűnik, mintha a hiány lényegesen kisebb volna, mint amennyi valójában.
Hivatkozik a költségvetési törvénytervezet arra is, hogy a társadalombiztosításnak az év végén 19 milliárd forint hiánya van az 1991-es évre nézve, és hogy mivel a vagyonnal való ellátás kérdésében, amelyről itt már többen szóltak előttem, nincs végső döntés, ezért nem lehet tudni, hogy ezt a 19 milliárdot ki és miből fogja finanszírozni. Ha más megoldás nem fog kínálkozni - írja a társadalombiztosítási törvényjavaslat -, akkor ezt a tartalékalapokból kell majd fedezni. Ez egy egészen riasztó perspektíva, amely a társadalombiztosítás helyzetét végképp lehetetlenné teszi, hiszen az úgynevezett likviditási tartalékban, amely elsősorban biztosítja azt, hogy a kötelezettségeinek, finanszírozási kötelezettségeinek a társadalombiztosítás meg tudjon felelni, ebben a likviditási tartalékban már eleve nincs semmi pénz, hiszen akkor a társadalombiztosítás nem kényszerülne olyan mértékben a költségvetési forgóalaphoz fordulni, mint amilyen mértékben ezt teszi, és ahogy erre a korábbiakban utaltam is, viszont ha a tartalékok terhére kéne finanszírozni ezt a bizonyos hiányt, az azt jelenti, hogy a másik két rendelkezésre álló tartalékát a társadalombiztosításnak, tehát a tőkebefektetések és a hosszú távú befektetések tartalékát is a folyó finanszírozás szolgálatába kell állítani, ami azt jelenti, hogy végképp föléli az összes tartalékát a társadalombiztosítás. Ez rablógazdálkodásnak minősíthető. Különösen akkor, ha - visszautalok arra, amit Kovács Pál képviselőtársam említett, arra tehát, hogy - az idei költségvetésébe a társadalombiztosításnak be van tervezve majdnem 1,9 milliárd forint folyó finanszírozásra a vagyonjuttatás bevételeiből, méghozzá úgy, ahogy erre képviselőtársam szintén utalt, hogy itt nemcsak a vagyon hozadékáról, hanem esetleges értékesítéséről, eladásáról is szó van, ami tökéletesen ellentétben áll azzal a hosszú távú koncepcióval, amelyre az eredeti vagyonhoz juttatási elképzelések épülnének. Hiszen a nyugati társadalombiztosítási rendszerekben is egyre inkább terjed az a törekvés, vagy egyre inkább erősödik az a törekvés, amely szerint a társadalombiztosítást két lábra kell helyezni, tehát megőrizve a kirovó-felosztó rendszer túlsúlyát, a tőkehozadéki elvnek valamivel nagyobb szerepet kell biztosítani, mert a vagyon hozama teszi lehetővé a társadalombiztosításnak azt, hogy a kiegyenlítő funkciókat el tudja látni, hogy az egyes generációk között mutatkozó demográfiai aránykülönbségeket ki tudja egyensúlyozni, és főleg hogy tartalékolni tudjon azokra az időkre, amikor a nyugdíjas - nem nyugdíjas aránya a társadalomnak olyan mértékben megváltozik, hogy annak finanszírozása az akkori folyó bevételekből többé nem lesz lehetséges.
Ez az idő mindenféle demográfiai előrebecslés szerint Magyarországon is el fog következni a következő évezred első évtizedében. Éppen ezért különösen fontos volna az, hogy a társadalombiztosítás a neki juttatott vagyonból eredő hozamot ilyen hosszú távú tartalékok képzésére fordítsa, amelyek révén ezt a kiegyensúlyozó szerepet el tudja látni. De a törvényhozási ámokfutás és a végiggondolatlan, egymással össze nem egyeztetett elemeknek az érvényesítése további, igen súlyos problémákat vet fel.
Kovács Pál képviselőtársam utal rá - ezt nem akarnám már részletezni -, hogy milyen felelőtlen dobálózás folyik itt a számokkal, hogy mennyire nem pontosak az adatok. Ehhez hadd tegyem hozzá, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége különböző információkat kért ahhoz, hogy fel tudjon készülni a törvénytervezet vitájára. Az Állami Számvevőszéktől, a Pénzügyminisztériumtól nem kapta meg ezeket az információkat, a Népjóléti Minisztériumtól igen, a társadalombiztosítástól azonban csak nagyon hiányosan, úgy, hogy a lényeges, a leginkább fontos kérdésekre vagy egyáltalán nem, vagy alig kapott választ. Ennél fogva a tisztánlátás teljességgel lehetetlenné válik.
Amit a rendelkezésre álló anyagokból és az egymásnak ellentmondó adatokból ki lehet hámozni, abból például következik az, amire ugyancsak utalt Kovács Pál képviselőtársam, miszerint a nyugdíj pozíciói, a társadalombiztosításon belül a nyugdíjalap pozíciói az egészségügyi alap rovására romlanak.
Az eredetileg beterjesztett javaslathoz képest a mostani pontosítás olyan százalékos eltolódást eredményez, amely már nem indokolható a betegszabadság megváltozott konstrukciójával. Eredetileg ugyanis a munkáltatók által fizetett 43% járulék úgy volt megosztva a nyugdíjalap és az egészségügyi alap között, hogy 24,8% esett a nyugdíjalapra, 18,2% az egészségügyi alapra. A mostani tervben 19,5% esik az egészségügyi alapra és 24,5% a nyugdíjalapra, vagyis nem egyszerűen arról van szó, hogy az 1%-ot - amivel emelték a betegszabadság miatt a járulékot - hozzáadták az egészségügyi alaphoz, hanem - mondom - még egy további arányeltolódás ment végbe: szűkült az olló a kettő között, holott éppen a nyugdíjalap pozícióit kéne igen erősen védeni, hiszen ott olyan feszített a helyzet, amely révén az ottani feladatoknak így is alig tud ez az alap megfelelni, és az egészségügyben vannak lényegesen nagyobb tartalékok, amelyeket az egyes területeken érvényesülő pazarlás fölszámolásával meg lehetne szüntetni.
Ilyen módon - hogy a nyugdíjalap érzékelhetően hátrányos helyzetbe kerül - tovább csökken a veszélye annak, hogy megvalósuljon az, amit egyrészt a társadalombiztosítási koncepcióval kapcsolatos országgyűlési határozat mint feladatot tűzött ki - tehát, hogy ettől az évtől kezdve a nyugdíjakat a nettó átlagkeresetek növekedésének a mértékében lehessen emelni.
A nettó átlagkeresetek növekedésének tervezett mértéke 1992-re 19-20%, tehát tulajdonképpen ilyen mértékű növelésre lenne szükség, és ez az elv, amelyet a koncepció leszögezett - amely szerint tehát mindig a nettó átlagkereset mértéke szerint kell növelni a nyugdíjakat - ez reményt biztosítana arra, ha a kormányzati célokkal összhangban sikerül az inflációt jelentős mértékben csökkenteni, akkor egy idő után remény volna a nyugdíjak reálértékének a megőrzésére.
Erről beszélt egyébként Kupa Mihály is miniszteri expozéjában a költségvetés vitájában. Ő ezt ígérte a magyar állampolgároknak - idézem: "Ez azt jelenti, hogy egy sor ellátásnál tudjuk a reálértéket őrizni, és szándékaink és reményeink szerint 1992-ben általában meg tudjuk őrizni a reálbérek értékét, és meg tudjuk őrizni a nyugdíjak értékét."
Ehhez képest Surján László népjóléti miniszter A hét egyik régebbi adásában arra a kérdésre, hogy milyen mértékig fogják emelni a nyugdíjakat, azt felelte: ő úgy értelmezi a nettó átlagkereset arányában való növelést, hogy a költségvetés a költségvetési intézményeknél 10%-os bérautomatizmust tervezett be, tehát ezzel a 10%-kal fognak a nyugdíjak emelkedni, ami ugyebár egy igen jelentős visszalépés ahhoz képest, amelyre én utaltam, és amely összhangban állna a 19-20%-os tervezett nettó átlagkereset-növekedéssel.
A tb költségvetésében ugyancsak van egy olyan mozzanat, egy olyan mondat, amely arra utal, hogy nem lesz meg ez a nettó átlagkeresetek arányában történő növelés, hiszen ők azt mondják, hogy az általános emelésen túl egy bizonyos részét a rendelkezésre álló keretnek a régi, és emiatt reálértéküket jelentős mértékben elvesztett nyugdíjak értékének a növelésére kell biztosítani. Vagyis - reményeinkkel ellentétben és a koncepció szellemével ellentétben - tovább folytatódik ugyanaz a trend, amely hosszú évek óta folytatódik, hogy mindig a régi, elértéktelenedett nyugdíjakat próbáljuk úgy, ahogy följebb hozni, hogy a reálértékük valamivel kevésbé csökkenjen, de a csökkenést így sem tudjuk megállítani, és ennek az új nyugdíjasok látják a kárát, akiknek a nyugdíja ennek következtében már a nyugdíjbavonulástól következően szinte azonnal, ijesztő mértékben elkezd romlani.
Ennek következtében tehát sem a régi, sem az új nyugdíjak - Kupa Mihály ígéretével ellentétben - nem fogják megőrizni a reálértéküket, ezt most már ezek alapján bátran állíthatjuk. Pedig, ahogy hangsúlyoztam, a nyugdíjalap költségeit, illetve bevételeit maximálisan védeni kéne az egészségügy rovására.
Összefoglalva mindazt, amit mondtam, azt gondolom, hogy mire abba az ígéretes állapotba jutunk, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok fölállnak, és valóban önállóan kézbe vehetik a társadalombiztosítás igazgatását, addigra egy nagyon súlyos helyzettel kell szembeszállniuk, ez valószínűleg a '92-es év végére fog bekövetkezni, és a '93-as évnek a pozíciók nagyon súlyos további romlásával szembenézve kell nekiindulniuk. Ez a romlás következik tehát egyrészt abból, hogy a családi pótlék-megelőlegezés után járó kamatot erre az évre - '92-re - már nem fogja '93-ban a költségvetés megtéríteni, hogy a tartalékok egy jelentős részét a társadalombiztosítás fel fogja élni. Zárójelben jegyzem meg, hogy ilyen körülmények között kifejezetten cinizmusnak tűnik az a rendelkezés, amely szintén szerepel a törvényben, amely szerint a likviditási alapot a '92-es év végére a teljes kiadások 6%-ának erejéig fel kellene tölteni.
A harmadik ilyen pozícióromlást okozó tényező tehát az, hogy most az első menetben juttatott vagyont, amely valószínűleg az a 15 milliárd forint, amiről a vagyonpolitikai irányelvek még meg nem szavazott, az Országgyűlés által el nem fogadott változatában szó van, tehát ezt fel fogja élni szintén a társadalombiztosítás.
És végül a pozícióromláshoz tartozik, hogy fennmaradnak a torz arányok, fennmaradnak azok az arányok, amelyekről imént a nyugdíjak kapcsán beszéltem, és fennmaradnak azok a torz arányok, amelyek az egészségügy kiadásai tekintetében igen jelentős pazarlással járnak. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Megkérem képviselőtársaimat, hogy hallgassák meg Szabó Lajos jegyző úr bejelentését.
Bejelentés: Dr. Szabó Lajos jegyző
SZABÓ LAJOS, DR. jegyző:
SZABÓ LAJOS, DR. jegyző: Dr. Papp Lehel György kéri azokat a képviselőket, akik a British Council februárban kezdődő angol továbbképző nyelvtanfolyamára jelentkeztek, egy rövid, ötperces megbeszélésre maradjanak a teremben.
ELNÖK: (Szabad György)
ELNÖK: (Szabad György) Köszönöm. Most szünetet tartunk, a vita a szünet után folytatódik, 5 óra 35 perckor.
(A szünet 17 óra 19 perctől 17 óra 45 percig tart. - Az elnöki széket dr. Dornbach Alajos foglalja el. - Jegyzők: Boros László és Tóth Sándor)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Tisztelt Országgyűlés! Kérem a képviselő hölgyeket és urakat, foglalják el helyüket, hogy folytatni tudjuk a törvényjavaslat általános vitáját.
A vitában felszólalásra jelentkezett Kulin Sándor képviselő úr a Magyar Demokrata Fórumtól.
Felszólaló: Dr. Kulin Sándor (MDF)
KULIN SÁNDOR, DR. (MDF)
KULIN SÁNDOR, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A társadalombiztosítás 1992-es évi költségvetésének általános vitájához egyetlen vonatkozásban szeretnék csatlakozni, ez pedig a profiltisztítás kérdése.
Sokat beszéltünk az elmúlt időben, már a koncepciókészítés idején is a profiltisztításról. Sajnos, azt mondhatom azonban - idézőjelbe téve -, hogy a társadalombiztosítás kötelezettségei nem tisztultak, csak egyetlen vonatkozásban, egy profilelemmel: ez az egyetlen profilelem az állami garancia. Szükségesnek tartom, hogy erről röviden beszéljünk azért, mert - mint mindnyájan tudjuk - a társadalombiztosítás gazdája vagy mostohaszülője kényszerű módon a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság volt az elmúlt időben. Ezt a feladatunkat részben átadjuk, részben megosztjuk a jövőben az egy hónapon belül felálló felügyelő bizottsággal, majd pedig egy éven belül, jövő év januárjában a társadalombiztosítási önkormányzattal - miután az majd feláll.
A felügyelő bizottság, mely egy hónapon belül feláll, tiszta lappal indul. Minden nehézségét - a szokásoknak megfelelően - ránk hárítja, hogy mi hűtlenül bántunk vagy hűtlenül kezeltük a ránk bízott vagyont, illetve a feladatokat. Ezért - mivel ezt egy esztendővel ezelőtt is megcselekedtem - most is nagyon szükségesnek tartom, hogy szóba hozzam az állami garancia kérdését, mert ez a téma tudniillik az évek folyamán fokozatosan soványodik, a garancia egyre szűkül - sőt, talán nem is nagy túlzással azt mondhatom: mivel a társadalombiztosítás olyan feladatokat is ellát, amelyek mögött nincsen biztosítási járulék, tehát tulajdonképpen profilidegen elemeket lát el, így a költségvetés funkcióit veszi át bizonyos értelemben. A garancia tehát ilyen értelemben fordított irányban működik.
Én azt tartanám szükségesnek és megfontolandónak, hogy a garancia csökkenése arányában a profiltisztítás fokozódjék, vagy más megfogalmazásban: ahogy az állami költségvetés fokozatosan átveszi azokat a feladatokat, amelyek egy tisztán biztosítási elven működő társadalombiztosításnak nem feladatai, olyan mértékben csökkenhetne az állami garancia. Tulajdonképpen ennek egy eleme a múlt hónap végén meghozott betegszabadság-törvényben már meg is valósult, de ezen a jó példán elindulva szükséges lenne a további feladatokat ütemezni.
Szükséges ez azért is, befejezésként hadd mondjam el, mert a társadalombiztosításnak nincsenek megfelelő végrehajtó szervei és jogköre ahhoz, hogy a kintlévőségeket, ami miatt tulajdonképpen a költségvetése instabil, hogy ezeket megfelelő módon behajtsa. Történik ugyan most erre kezdeményezés és intézkedés, és be is van építve egy bizonyos összeg a társadalombiztosítási költségvetésbe, amelyiknek az volna a feladata, hogy a behajtást elősegítse. Jeleznem kell azonban, hogy e vonatkozásban bizottsági tárgyalás során felmerültek adatvédelmi fenntartások is. Tehát nem tudom, hogy jogi oldalról ez a kérdés hogy fog kinézni. Elhangzott az is, hogy a társadalombiztosítás ugyanis nem hatóság, hanem mégis csak egy biztosítóintézet.
Hát mindezek figyelembevételével szükségesnek tartom újragondolni a garancia kérdését, és ezért én az olyan módosító javaslatot, amelyik ennek a további fönntartását javasolja, támogatni fogom.
Egyúttal szeretném bejelenteni, hogy más témában, amiben majd a részletes vitában kívánok szót emelni, módosító javaslatot kívánok benyújtani, remélvén, hogy holnap este előtt nem fog lezárulni az általános vita. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem önöket: kíván-e még valaki ennek a törvényjavaslatnak az általános vitájában felszólalni? Felszólaló nem jelentkezett. Így a törvényjavaslat általános vitáját elnapolom.
A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Következik a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról és kiegészítéséről rendelkező törvényjavaslat általános vitájának folytatása. A pontosított előterjesztést a hét végi futárpostában 4537-es számon kapták kézhez.
Megadom a szót Grezsa Ferenc képviselő úrnak, a szociális bizottság előadójának.
Felszólaló: Dr. Grezsa Ferenc, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója
GREZSA FERENC, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
GREZSA FERENC, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kapcsán a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság részéről eddig mindössze az az álláspont hangzott el, hogy a bizottság a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartja. Most a következő néhány percben szeretném ezt a sommás megfogalmazást néhány véleménnyel és problémafölvetéssel alátámasztani.
Bizottságunk több alkalommal tárgyalta ezt a törvényjavaslatot, legutóbb azt a pontosított változatot is, amelyet 4537-es számon kaptak kézhez a képviselőtársak.
Részben könnyű dolgunk van akkor, amikor ennek a törvényjavaslatnak a szövegéről kell véleményt mondjunk, hiszen az Országgyűlés még az elmúlt évben elfogadott egy országgyűlési határozatot, amelyben az Országgyűlés rögzíti a társadalombiztosítás rendszerének megújításával kapcsolatos elképzeléseit. Tehát ezzel a hatályos országgyűlési határozattal kell mindenekelőtt összevessük az előttünk fekvő törvényjavaslatot ahhoz, hogy arról pontosabb véleményt tudjunk alkalmazni. Én hozzászólásom első részében ezt az összevetést fogom megtenni, kiemelve az országgyűlési határozat néhány olyan fontos részletét és olyan taxatív felsorolását, amelynek a teljesülését jelen törvényjavaslaton mindenféleképpen számon kell kérjük.
Az egyik ilyen követelmény, amelyet az országgyűlési határozat - a 60/1991. számú határozat - előírt, az volt, hogy el kell különíteni a társadalombiztosítási alapon belül a nyugdíjbiztosítási és betegbiztosítási alapokat. Nem ez a jogszabály kizárólag, más jogszabály is eziránt már intézkedett. Az előttünk fekvő törvényjavaslat pedig az elkülönített egészségügyi és betegbiztosítási alapokhoz hozzárendeli az úgynevezett nyugdíjbiztosítási, illetve egészségbiztosítási járulékot egy bizonyos megosztásban.
A másik taxatívan is jelzett követelmény a törvényjavaslat kapcsán, amely az országgyűlési határozat 8. pontjában kerül említésre, hogy be kell vezetni a kötelező biztosításban, társadalombiztosításban az egyéni járulékfizetés felső határát. A törvényjavaslat e vonatkozásban is intézkedik, amelyben ezt a felső határt évi 900 ezer, havi 75 ezer, illetve napi 2500 forintban állapítja meg.
Az országgyűlési határozat követelményként állítja egy újabb bekezdésben azt, hogy egy évvel meg kell hosszabbítani a nyugdíjalap-számítás időszakát oly módon, tehát három évről négy évre kell kiterjeszteni ezt az időszakot oly módon, hogy a negyedik év jövedelmeit valorizálni kell.
A javaslat ezt a követelményt teljesíti oly mértékben, oly módon, hogy előírja, hogy a nyugdíjalapot a nyugdíjba vonulást megelőző nem három, hanem négy év jövedelmének beszámításával kell elvégezni, és a '89., '90. évben szerzett nettó átlagkereset-növekedést be kell számítani.
Fontos előírása az országgyűlési határozatnak, hogy előírja azt, hogy a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos főbb kérdéseket törvénynek kell szabályoznia. Nem véletlen ez a szövegezés, és nem véletlen, hogy az Országgyűlés ezt ily módon elfogadta, hiszen a '75. évi II. törvény, a társadalombiztosításról szóló II. törvény számos ponton kormányhatásköröket állapít meg a nyugdíjak kiszámítása, emelése és a nyugdíjösszegekkel kapcsolatos számos intézkedés vonatkozásában. Előttem van a '75. évi II. törvény, itt most csak a törvény 44. §-ára hivatkozom, ahol a nyugdíjkiszámításra vonatkozóan állapít meg hatáskört a kormányzatnak a törvény. Meghatározhatja a Kormány a jelenleg módosítás alatt álló törvény alapján a figyelembe vehető havi átlagkereset legnagyobb összegét a nyugdíjak kiszámításakor, felemelheti és kiegészítheti a nyugellátásokat, baleseti nyugellátásokat és így tovább.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat a Kormánynak ezeket a hatásköreit összhangban az országgyűlési határozattal lényegében elvonja, és a nyugdíjakkal kapcsolatos alapvető intézkedéseket lényegében a Parlament hatáskörébe utalja, és a kormányzat számára egy végrehajtó szerepet ír elő.
Végezetül utalnék az országgyűlési határozat - a tavaly elfogadott országgyűlési határozat - azon pontjára, amely előírja, hogy 1992. január 1-jétől a nyugellátásoknak az adott év nettó átlagkereset-növekedésével azonos mértékű emelését kell biztosítani. A törvényjavaslat 6. §-a ennek értelmében rendelkezik, amelynek nyomán 1992-től évi két alkalommal kerülne sor a nettó átlagkereseteknek megfelelő mértékben nyugdíjemelésre: márciusban és szeptemberben.
Itt természetesen ez a két dátum, ennek az érvényessége és optimális volta vitatható. Ez egy külön vita tárgyát képezheti, és bizonyára fogja is még képezni a bizottsági üléseken.
Ennyit szerettem volna az országgyűlési határozat és a törvényjavaslat egymásnak való megfeleléséről némileg formálisan mondani, és megállapítom ennek végeztével azt, hogy a törvényjavaslat ezeket a formai előírásokat kimeríti.
Szeretnék külön foglalkozni egy nagyon kiemelkedő problémakörrel, amely a bizottsági vita kapcsán és részben a tömegkommunikációban is előtérbe került, és nem véletlenül, hiszen rendkívül fontos a törvénymódosítás kapcsán. Nevezetesen arról a problémakörről van szó, hogy kik tekinthetők biztosítottnak. Valójában ennek a törvénymódosításnak az ezzel foglalkozó része az alapprobléma, és egy rendkívül fontos problémakör.
A nyugdíjbiztosítás vonatkozásában különösebb probléma nincsen, hiszen a nyugdíjbiztosításban a nyugdíjak folyósítását helyesen kizárólag járulékfizetés alapozhatja meg, s a törvényjavaslat ezt biztosítja is. Problematikusabb az egészségbiztosítás területe. Azért, mert az egészségbiztosításra vonatkozó régebbi jogszabályok - nevezhetjük így, nagyvonalúan bár, de nem haszontalan módon - a következőképp rendelkeztek az egészségbiztosításról. Idézném az 1972. évi II. törvényt, az egészségügyről szóló törvényt, annak 25. §-át, amely deklarálja, hogy "Az állampolgárok a gyógyító-megelőző ellátás keretében ingyen jogosultak orvosi vizsgálatra, szülészeti ellátásra és mentőszállításra." Nyilvánvaló, hogy ez az akkori egészségügyi törvény bizonyos vonatkozásokban előrelépést jelentett, hiszen egyfajta biztonságot nyújtott a polgárok számára az egészségügyi ellátás tekintetében. Ugyanakkor nem kerülhető meg az a minősítés, hogy itt ez a törvény egy olyan állampolgári jogot és ellátásra való jogot deklarál, amely végső soron az egészségügyben az érdekeltségi viszonyokat teljes mértékben tisztázatlanná varázsolta, tehát tisztázatlan viszonyok előállására inspirálta az egészségügyet. Az ingyenességnek inkább csak mítosza alakult ki, mint valóságos ingyenesség, hiszen előállt valami olyan dinamika az egészségügyben, hogy "Tudom, hogy tudod, hogy tudom..." - itt a hálapénzre és egyéb státuszszimbólumok működésére utalhatnék. Másrészt pedig az állami költségvetés és a tb-alap közötti átjárhatóság az utóbbit több alkalommal kiszolgáltatottá tette a költségvetés kapcsán.
Az országgyűlési határozat ezt a kérdést mindenesetre véleményem szerint a szükséges szociális érzékenységgel kezelte akkor, amikor az 1972-es egészségügyi törvény megfogalmazásában azért jelenlévő pozitív elemeket igyekezte megtartani. Az országgyűlési határozat a szociális biztonság legátfogóbb intézményeként a jövőben is az állam által garantált, a lakosság lehető legszélesebb körére kiterjedő kötelező társadalombiztosítást deklarálta. Miközben a társadalombiztosítás biztosítási alapokra helyezését is jelzi, és követelményként minősíti, ilyen módon elmondhatjuk, hogy itt az egészségügyi ellátás állampolgári jogosultságát egyfajta egészségügyi biztosításhoz való jogosultságnak kell felváltania. Az részesüljön az egészségügyi ellátásból, aki biztosított. Ez természetesen egy biztosítási alapon álló társadalombiztosítás esetében feltétlenül kívánatos szempont.
Az más kérdés, hogy ki tekinthető biztosítottnak, hiszen a társadalomnak van egy olyan rétege - és nem elhanyagolható rétege -, amely nem képes önmagáért jótállni, nem képes járulékot fizetni, illetve egyetlen szervezet sem, társaság vagy valamilyen gazdasági csoport, vagy magánszemély, vállalkozó sem áll érte jót, nem fizet helyette járulékot. Ezekben az esetekben a bizottságunk szerint az állami költségvetésnek kötelezettsége, hogy biztosítottá avassa ezeket a személyeket, és helyettük a társadalombiztosítási, egészségbiztosítási járulékot fizesse. Tehát ez az új modell, amelynek itt meg kell jelennie, véleményem szerint egy középutas - és itt most nem a bizottság véleményét tolmácsolom, ez egy közbeszúrt mondat - megoldást kell képviselnie a különböző szélsőséges irányzatok között.
A javaslatban ez a törekvés megvan egy kiegyensúlyozott irányban, azonban nem tűnik ez a megoldás optimálisnak. A törvényjavaslat felsorolja mindazoknak a körét, akik biztosítottnak tekinthetők az egészségbiztosítás értelmében, de mint minden felsorolás, ez a felsorolás sem tekinthető teljesnek. Több olyan társadalmi csoport, illetve ilyen csoportba tartozó élethelyzetű egyén példája hozható, aki ha a jelenlegi javaslatot változtatás nélkül fogadnánk el, akkor egész egyszerűen kiesne az egészségügyi biztosítottak köréből. Néhány ilyen csoportra szeretnék utalni. Ilyen például a hajléktalanok köre. Előzetesen még megjegyezném, hogy az önkormányzatok a törvényjavaslat szerint felhatalmazást kapnának arra, hogy a szociális rászorultságot mérlegelve megállapíthassák az egészségügyi biztosításra való jogosultságot. De vannak olyan társadalmi csoportok, amelyeket ez a nyilvánvalóan garanciaként beépített pont sem védhet meg attól a veszélytől, hogy kívülrekednének az egészségbiztosítás körén. Ilyen például a hajléktalanoknak a sajnos elég népes társadalmi csoportja, hiszen a hajléktalanok mely önkormányzattól kérjék azt a bizonyos egészségbiztosítási kártyát, amely az egészségügyi ellátásra jogosít? Vagy nem világos a törvényjavaslatból, hogy a nem biztosítottak kiskorú gyermekei hogyan kerülnek biztosításra. Vagy lehetne hivatkozni a tanyai lakosság egyes csoportjaira, akik, hát nagyon nehezen képzelhető el, hogy jelentkezni fognak az önkormányzatoknál az egészségbiztosítást lehetővé tevő kártyáért. Vagy a munkanélküli ellátásból kifutó csoportokra lehetne utalni.
Tehát itt mindenképpen - és ez a bizottságban is hangot kapott vélemény - a jelenleginél kedvezőbb megoldást kell keresni. És tolmácsolhatom a tisztelt Országgyűlésnek a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság azon törekvését, hogy az egészségbiztosításból a törvényjavaslat elfogadását követően se maradhasson ki egyetlen társadalmi csoport sem, amely önhibáján kívül biztosítási díjat nem tud fizetni. Indokoltnak tartom ez irányban az aggodalmakat, de a bizottságunk elkötelezettsége e probléma megoldására rendkívül erős, és ennek megfelelően próbáljuk majd, próbálja a bizottság vagy annak tagjai a módosító javaslatokat megfogalmazni.
Egy másik problémakör, amely a bizottsági üléseken felmerült, a járulékmentes jövedelmek, juttatások problémaköre. A javaslat 19. §-a foglalkozik azokkal az esetekkel, azokkal a fajta jövedelmekkel és juttatásokkal, amelyek után nem kellene társadalombiztosítási járulékot fizetni. Itt megint csak egy magánmegjegyzésem a 8. ponttal kapcsolatos furcsaság, amely járulékmentes jövedelemként említi a társadalmi munkáért járó különböző elismeréseket, jövedelmeket, juttatásokat. Nézetem szerint, ha ilyen juttatások és jövedelmek léteznek, akkor az nem társadalmi munka.
E paragrafus 29. pontjában a munkáltató által az alkalmazottak nevére kötött élet-, baleset- és nyugdíjbiztosítások díja van megemlítve, mint amely díjösszeg járulékmentes volna a javaslat szerint. Ezzel kapcsolatban a bizottsági ülésen aggályok merültek fel, nevezetesen, hogy így ezek a különböző biztosítási díjak kvázi-jövedelemként működhetnének, amelyek ily módon elkerülhetik a társadalombiztosítási alapot, illetve - mivel a munkáltató ezeket elszámolhatja költségként - ez ugyancsak egy tb-alap kikerülési út lenne. A bizottság valószínűleg ezzel kapcsolatban is - vagy legalábbis a bizottság több tagja - módosítást fog eszközölni.
Egy következő felmerült problémakör a kezdő egyéni vállalkozók járulékával foglalkozó paragrafus, illetve járulék könnyítésével foglalkozó elképzelése a javaslatnak, amely szerint a kezdő egyéni vállalkozók a minimálbér 60%-a után fizetének járulékot. Ez két irányban lehet problematikus. Az egyik az, hogy ki minősül egyéni vállalkozónak. Nem merül-e fel az a veszély, hogy év vége előtt valaki visszaadja a vállalkozói engedélyét, a következő év elején ismét bejelentkezik vállalkozóként, és akkor már ismét úgynevezett kezdő vállalkozónak minősül, és egy bizonyos fajta kedvezményben részesül. Másrészt nem érzi a bizottság azt, hogy a kezdő vállalkozások támogatását a társadalombiztosítási alap terhére kellene feltétlenül megtenni; ebben a vonatkozásban adójogszabályokat érez a bizottság elsősorban kompetensnek.
Összefoglalóan: tehát a bizottság némely ponton módosításra szorulónak minősíti a javaslatot, amely azért összességében és lényegében megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a tavaly év vége táján elfogadott országgyűlési határozat előír.
Végezetül megkérdezem tisztelt elnök urat, hogy az idő gazdaságos kihasználása érdekében alkalmat kapok-e, hogy saját kiegészítő véleményemet most elmondjam, vagy jelentkezzem még egyszer.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Javaslom, hogy a saját véleményét mondja el külön, merthogy felszólalásra jelentkeztek képviselők.
GREZSA FERENC, DR. a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság előadója:
GREZSA FERENC, DR. a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság előadója: Ez esetben köszönöm a figyelmet és befejezem. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Csehák Judit képviselő asszony a Magyar Szocialista Párttól.
Felszólaló: Dr. Csehák Judit (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítási II-es törvényhez 4537-es számon benyújtott pontosított jelentéshez tenném meg az általános vita szabályainak megfelelően a legfontosabb kérdésekhez kapcsolódva az észrevételeimet. Észrevételeim természetesen a szocialista frakció álláspontját fogalmazzák meg. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy főként kifogásokról fogok beszélni. Kifogásaink azonban nem politikai természetű kifogások, hanem elsősorban szakmai természetűek.
Röviden összefoglalnám. Nem ajánljuk - kifogásaink ellenére sem -, hogy vonják vissza az előterjesztést a Kormány részéről. Megmagyarázom majd bővebben, hogy miért nem.
Másodszor. Sajnáljuk, hogy a törvény-előterjesztők - a Kormány - elmulasztottak egy kivételes lehetőséget egy jó társadalombiztosítási jogszabály megalkotására.
Harmadszor. Kifogásoljuk - az előttem szóló bizottsági előadóval ellentétben -, hogy számos ponton ellentétes az országgyűlési határozattal a beterjesztett társadalombiztosítási törvénymódosítás.
Negyedszer. Határozottan ellenezzük, hogy járulékemelés mellett - hiszen társadalombiztosítási járulékemelések meglehetősen körmönfont módszereiről szól ez a törvénytervezet - az ellátások csökkenjenek, az ellátások színvonala alacsonyabb legyen, a szolgáltatások és a támogatások köre és mértéke szűküljön.
Ötödször. Sérelmezzük, hogy bizonyos kérdésekben nem tesz viszont javaslatot ez a törvény a rendelkezések módosítására. Így például a táppénzszámítás módjának a változtatására nem tesznek javaslatot. Nem kívánják megváltoztatni a degresszív nyugdíjalap-számítási skálát. Nem foglalkozik a törvényjavaslat az özvegyi nyugdíjak változtatásával. Nem tesz javaslatot a házastársi pótlék rendszerének a módosítására. Nem foglalkozik az egy nyugdíjból egyedül élő rendkívül idős emberek megélhetési gondjaival, és nem tesz javaslatot arra - amire korábban ígéretet tett a Kormány -, hogy be fogja számítani azoknak az idős nőknek a szolgálati idejébe a világra hozott gyerekek számát, akiknek a nyugdíját korábban már megállapították.
Hatodszor. Hiányoljuk a valódi tartalmi reformokat. Hiányoljuk, hogy ez a törvény nem fogalmazza meg az évenkénti rendszeres nyugdíjemelés szabályát, hanem erre később kíván visszatérni. Hiányoljuk az egészségügyi ellátások garanciáit, a szerződéskötés szabályait, egyáltalán a társadalombiztosítási anyagi szabályok törvényi megfogalmazását.
Hetedszer. Elfogdhatatlannak tartjuk az évi rendszeres nyugdíjemelésre előirányzott összeget, a 48 milliárdot, és azt a módszert, azt a törvénymódosítást, amit a nyugdíjalap számítására megfogalmazott ez a törvénytervezet. Csodálkozva látjuk, hogy a Kormány egyszerre kívánja betölteni a nem létező önkormányzat, a szakmai érdekképviselet, valamint az államigazgatás feladatát. Ez egy igen bonyolult és a mi meggyőződésünkkel ellentétes feladat- és magatartásszerep volna.
Kilencedszer. Éppen emiatt tiltakozunk a kormányfelhatalmazások igen széles köre és mértéke ellen, hiszen - mint arról már hallottunk - a felügyelő bizottságok az önkormányzat megkérdezése és véleményének megismerése nélkül kívánnak gyakorolni bizonyos jogosítványokat.
Tizedszer. Csodálkozunk azon az elszánt és magabiztos magatartáson, amivel a Kormány a módosított és pontosított törvénytervezetet - annak hibáival együtt - újra előterjesztette. Miről van szó részleteiben?
Azért nem javasoljuk, hogy vonja vissza a Kormány ezt a törvénytervezetet, mert azt látjuk, hogy a pontosított törvénytervezet rosszabb és előnytelenebb az érintettek számára, mint a korábbi volt. Ha ennyi idő alatt nem sikerült egy pontosított és használható változatot csinálni, akkor nem reménykedhetünk abban, hogy a harmadik változat ennél jobb lesz. A szocialista frakció tehát - bár nem látja esélyét annak, hogy egy jó társadalombiztosítási törvényt fogunk tudni csinálni, mégis - tárgyalásra javasolja ezt a törvénytervezetet, mert az ellátottaknak valóban szüksége van ezekre a rendelkezésekre.
Mint említettem, sajnáljuk, hogy a jogalkotók és a Kormány egy kivételes lehetőséget mulasztottak el. A társadalombiztosítási II-es törvény ugyanis tizenhét évvel ezelőtt született. Elsősorban akkor a munkaviszonyban állók és a szövetkezetekben dolgozók társadalombiztosítási kötelezettségeit és jogosítványait fogalmazta meg, és kivételesnek tekintette azokat az eseteket, amikor vállalkozóról, kiskereskedőről vagy más egyéb biztosítottról volt szó. Új társadalombiztosítási törvényt kellett volna csinálni, amelyik nem másodlagos jogviszonynak tekinti a biztosítást, amelyik nem munkaviszonyhoz kötődőnek tekinti a társadalombiztosítási szolgáltatásokat, hanem a járulékfizetéshez kötődőnek. Ha azt mondaná ki a törvény, amit mi javasolunk, hogy biztosítás annak jár - akár nyugdíjbiztosítás, akár egészségbiztosítás -, aki társadalombiztosítási járulékot fizet, vagy aki után társadalombiztosítási járulékot fizetnek, akkor mindazok az aggodalmak és ellentmondások, amelyek az egészségbiztosítással kapcsolatban eddig már felmerületek és ezután is fel fognak merülni, kiküszöbölhetők lettek volna. Ehhez azonban nem toldozgatni-foltozgatni kellett volna ezt a törvényt, hanem meg kellett volna írni tisztességesen, újra, rendesen, elejétől végig. Ugyanis ezekkel a kiegészítésekkel nemcsak a jogszabály alkalmazója, nemcsak az állampolgár nem érti, hogy miről is szól ez a törvény, hanem meggyőződésem, hogy sok esetben az előterjesztő, a Kormány sincs tisztában azzal, hogy mire tesz számunkra javaslatot.
Mint említettem, határozottan kifogásoljuk, hogy számos rendelkezése ellentétes a korábban elfogadott országgyűlési határozattal. Ellentétes például az országgyűlési határozatnak azzal a passzusával, hogy a költségvetésnek és a nyugdíjalapnak együttesen kell fedezni a nyugdíjasok társadalombiztosítási járulékát.
Ez a törvény már csak arról szól, hogy a nyugdíjalap fizesse a nyugdíjasok után az egészségbiztosítási járulékokat. Összesen 2,6 milliárd forintot kíván adni a költségvetés a társadalombiztosításnak akkor, amikor az egészségbiztosítás 200 milliárdba kerül összesen.
Tulajdonképpen tisztázatlan a biztosítási jogviszony tartalma, tisztázatlan az - mint arról már szó esett -, hogy kik a biztosítottak. Mi magunk sem látunk garanciát arra, hogy mindazok, akik eddig állampolgári jogon egészségügyi ellátást kaptak, azoknak a számára biztosított jogviszony alapján is változatlan egészségügyi ellátás fog járni. Nemcsak az érintettek köre bizonytalan, hanem az ellátások színvonala és az ellátások mértéke is. Olyan felhatalmazásokat kap a Kormány bizonytalan tartalmú bruttó és biankó felhatalmazás révén, aminek az alapján bármikor bármilyen típusú egészségügyi szolgáltatás kizárható az ingyenes egészségügyi szolgáltatások köréből.
Mint említettem, sérelmezzük azt, hogy számtalan változás nem került be a törvénymódosításba. Alapvető gondot látunk amiatt, hogy más lesz a 10 napra járó, a vállalat, a munkáltató által kifizetett táppénz számítási alapja, és más a társadalombiztosítás által fizetendő táppénzmérték. Az egyiket három hónapi kereset alapján állapítják meg, a másikat újra kell majd számolni, és miután a 10 nap már a megelőző keresetek közé fog számítani, ez a beteg ember számára mindenféleképpen hátrányos lesz. Az emberek nem fogják érteni, hogy miért lesz kevesebb egyik napról a másikra az az összeg, amit a társadalombiztosítás fizet ki a számukra, kevesebb annál, mint amit a vállalatuktól kaptak meg, holott nem új betegségük keletkezett, hanem folyamatosan kell, hogy kapják a keresetpótló ellátásaikat.
Mint említettem, nem tesz a Kormány javaslatot a degresszív nyugdíjalap-számítási skála módosítására. Ezzel nemcsak az a gondunk, hogy az a skála, amit az elmúlt évben módosított a Parlament, 40%-ot értéktelenedett legalább egy esztendő alatt, hanem az is gondunk, hogy ezek után az összegek után az emberek nem degresszív nyugdíjjárulékot fizetnek. Ha tehát a Kormány úgy gondolja, hogy 75 ezer forint felett kell korlátozni a járulékfizetést, akkor meg kell szüntetni a degresszív nyugdíjskálát. Ha úgy gondolja, hogy fenn kell tartania a degresszív skálát, akkor a keresetrészek után is degresszív járulékot kell fizetni, vagy legalábbis ezeket a keresetrészeket degresszív módon kell számításba venni.
Mint említettem, ígérete ellenére nem változtat semmit az özvegyi nyugdíjakon, nem foglalkozik a házastársi pótlék rendszerével, és nem foglalkozik az idős nők szolgálati idejével sem. Hiányoljuk - említettem -, hogy nem tartalmazza a törvény a nyugdíjemelés, az évenkénti rendszeres nyugdíjemelés szabályát, pontosabban csak arról szól, hogy évente készer kell emelni a nyugdíjakat.
Mi úgy gondoljuk, hogy évente természetesen lehet kétszer emelni a nyugdíjakat, de a legfontosabb rendszeres emelést évente egyszer, januárban kell a társadalombiztosításnak kifizetnie. A második nyugdíjelemelésre akkor kerül majd sor - mint ahogy ez eddig is történt -, amikor a társadalombiztosítás bevételei erre lehetőséget adnak, és ez eddig is mindig szociális szempontú nyugdíjemelés volt, nem a munkaviszonyhoz, nem a szolgálati időhöz, nem a társadalombiztosítási és nyugdíjjogviszonyhoz kötődött.
Hiányoljuk, mint említettem, az egészségügyi biztosítás keretében azokat a garanciákat, amelyeket ki kellene, hogy mondjon a törvény, hogy mire van joga a járulékfizetés következtében az állampolgárnak. Erről sehol nincs szó. Sehol nem lehet majd az egészségügyi intézményt beperelni, hogy bizonyos ellátást nem kapott meg, nincsenek standardok, amit a járulékfizetés keretében a biztosítónak nyújtania kell.
Ha én tudom, hogy nekem 4% egészségbiztosítási járulékot kell fizetnem, akkor tudnom kell, hogy az egészségügynek és az egészségbiztosítónak ennek fejében mit kell szolgáltatnia.
Tulajdonképpen ezeket a szerződéseket az önkormányzatnak és az orvoskamarának kellene egymással megtárgyalnia, és nem lenne szabad, hogy lehetőség legyen arra, hogy mindezeket az említett szervezetek helyett a Kormány saját maga határozza el.
Mint említettem, elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy mindössze 48 milliárd forintot tartalmaz a társadalombiztosítás évi költségvetése évi nyugdíjemelésre. Ezt elmondtuk a költségvetési vitában is, és természetesen módosító javaslatot teszünk a társadalombiztosítási II. törvényhez is.
Szeretném felhívni az önök figyelmét arra, hogy ez a törvénymódosítás messze túlmegy azon a megrendelésen, amit az országgyűlési határozat a Kormány számára adott. Ott ugyanis arról volt szó, hogy 1992-ben egy évvel meg kell hosszabbítani azoknak az éveknek a számát, amelyeket a nyugdíjalapnál számításba veszünk. Arról is szólt az országgyűlési határozat, hogy valorizálni kell az ily módon beszámító többletesztendőt. Vegyék elő önök mint a két törvénytervezetet, amelyikből kiderül, hogy a Kormány ezt a szabályt már nem 1992-re tartja érvényesnek, hanem a következő évekre is esetleg fenn kívánja tartani, ami azt jelenti, hogy csak a 88-as évet fogjuk valorizálni, és akik később mennek nyugdíjba, azoknak a 89-es, a 90-es, a 91-es évek valorizálatlanul kerülnek majd be a nyugdíjalapba, tehát hátrányt szenvednek.
Érdemes a két szöveget azért is összehasonlítani, mert már csak az éves keresetet kívánja figyelembe venni, a második változat kihagyja ebből az év végi nyereségrészesedést és számos olyan bérjellegű juttatást, ami után az illető 1988-ban nyugdíjjárulékot is fizetett.
Szeretném elmondani, hogy természetesen helyes az, hogy minisztertanácsi rendeletet, kormányhatározatot törvénybe emel át ez a törvényjavaslat, de ezek a módosítások hátrányosak a nyugdíjba menőkkel szemben.
Eddig ugyanis az volt a szabály, hogyha valaki a nyugdíj előtt öt évvel szüneteltette a munkaviszonyát, vagy az öt évvel megelőző keresete kedvezőbb volt - a szakmunkásoknál ez rendkívül gyakran előfordult, fizikai munkások esetében is -, akkor kérhette, hogy a megelőző öt év átlagkeresete alapján mehessen nyugdíjba. Ez a törvényjavaslat mit javasol?
Azt, hogy elmehet nyugdíjba az illető, ha nem dolgozik az utolsó öt esztendőben, de a nyugdíjszámítás alapja a nyugdíjbamenetel évének a minimálbére lesz. Nem azok az évek tehát, nem az a 20-30-40 év, aminek alapján járulékot fizetett, és nem azok a bérek, amelyek után járulékot fizetett, hanem a nyugdíjbamenetel évének a minimálkeresete. Ez oly mértékben ellentétes a társadalombiztosítás minden eddigi szabályával, hogy ez elfogadhatatlan, hogy ez törvényben maradjon, és javaslom, hogy nézzék át gondosan képviselőtársaim.
Mint említettem, az önkormányzat hiánya okozhatja azt, hogy ezek a biztosítottak számára rendkívül hátrányos szabályok benne maradhattak. Éppen ezért tiltakozunk, hogy akár a felügyelő bizottság, akár az önkormányzat megkérdezése nélkül kapjon a Kormány széles körű felhatalmazást.
A módosító javaslatainkat megtettük, be fogjuk nyújtani, nagyon sokban egyezik a módosító javaslataink szellemisége a szociális bizottság vitájában megfogalmazott indítványokkal és aggodalmakkal. Mint hangsúlyoztam korábban, ezek az aggodalmak nem politikai természetűek, a fenntartásaink elsősorban szakmaiak. Szakmailag tartjuk rossznak, előkészítetlennek, elnagyoltnak és károsnak ezt a törvénytervezetet. Kérem ezért, hogy gondosan nézzék át mindkét változtatot, és ismerjék meg a módosító indítványainkat, valamint támogassák azt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm szépen. Következik Palotás János képviselő úr a Magyar Demokrata Fórum részéről.
Felszólaló: Palotás János (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ígérem, hogy most a korábbiakhoz képest lényegesen rövidebb leszek, természetesen nem azért, mert úgy érzem, kevesebb lenne a mondanivalóm.
Úgy gondolom, hogy ma nehéz helyzetben van ebben a Házban bármely képviselőtársam, aki a társadalombiztosításhoz, a nyugdíjrendszerünkhöz hozzá kíván szólni. Nem azért, mintha nem lenne e területen kellő problémánk és gondunk, nem tudnánk mit mondani, hanem mert azt hiszem, hogy akár az elmúlt 20 hónapunkra is visszatekintve nem igazán van már olyan új gondolat e két területen, ami ebben a Házban nem hangzott el a képviselők felvetéseiben.
Ebből számos gondolatot az elmúlt órákban is megismételtek - beleértve Csehák Judit képviselő asszonyt is -, amelynek döntő többségével én egyébként egyetértek.
Persze az az érdekes helyzet is előállt ebben a húsz hónapban, hogy talán nincs is olyan felvetett probléma, amelyre az előterjesztő oldaláról, a társadalombiztosítás, az egészségügyi, a népjóléti tárca oldaláról ne kaptunk volna ígéretet arra, hogy megoldódik. Tehát hogy a következő előterjesztés már tartalmazni fogja.
Ami a legelkeserítőbb e gondolatok felsorolásánál, hogy sajnos az ígéretekből - meggyőződésem szerint - még egy sem valósult meg. Nem tudom, szükséges lett volna-e e felszólalás előtt akár az általam egyébként nagyon tisztelt Surján miniszter úrnak az Érdekegyeztető Tanácsban sok alkalommal, a Parlament plenáris ülésén pedig számtalan alkalommal elmondott azon állítását szó szerint kikeresni és visszaidézni, hogy például a társadalombiztosítási rendszer abba az irányba fog elmozdulni, hogy kizárólag a biztosítási elv alapján az elvonásoknak azon jövedelmek lesznek alapjai, amelyek utána a szolgáltatásnak is alapját képezik. Ezen elvonások természetesen felülről korlátozottá fognak válni, hiszen szabad teret, forrást, hátteret kell biztosítani a társadalombiztosításban és az egészségügyben is olyannyira nélkülözhetetlen, úgynevezett szabadon választott, önkéntes biztosítási rendszernek.
Én emlékszem, egy évvel ezelőtt - úgy gondolom, nem kellett kikeresni, ezért nem tettem meg -, amikor miniszter úr az akkori felvetésemre azt a választ adta: sajnos a társadalombiztosítás akkori helyzete nem engedte meg, hogy azokat az elvonásokat, amelyek mellé szolgáltatás nem járt, illetve ahol a felső korlátot nem sikerült bevezetni, egy ével korábban ezt a társadalombiztosítás megtegye, mert a társadalombiztosítás pénzügyi helyzete ezt még - akkor - nem engedi meg, de természetes, hogy a Kormány a következő évben ez irányban tervezi az elmozdulást, és ez szerepel a Kormány és a társadalombiztosítás, az egészségügyi tárca minden programjában.
Hát itt van előttünk egy év elteltével az új előterjesztés, amelyben bár számtalan pontot fölsorolhatnék, ahol ma elvonás van a társadalombiztosításban, szolgáltatás ellenben nem jár utána. De ezek közül egyetlenegy sem szűkült be. Mi történt ezzel ellentétben minden miniszteri tárca és kormányígéret ellenére? A beterjesztett anyag számtalan pontban növelte azokat az alapokat, ahol elvonást kíván létesíteni a korábbitól eltérően, ellenben természetes, hogy ezen elvonások után továbbra sem kíván szolgáltatást nyújtani.
Hogyan épül fel a rendszerünk, és hol teszi lehetővé - ha jól emlékszem képviselőtársnő, Csehák Judit gondolatára, azt mondta, szépen elvegyítve itt végül is járulékemelésről van szó, nem emlékszem a pontos szóhasználatára. Nagyon egyszerű ennek a felépítése, csak sajnos, kevés képviselőtársam ismeri, hiszen gyakorlatban a társadalombiztosítást alkalmazni elég nehéz szakmai követelmény.
Végül is társadalombiztosítási rendszerünk már régóta alkalmazza azt a - én úgy mondom - visszaélési lehetőséget, hogy szolgáltatásként és nemcsak a nyugdíjbiztosítás szolgáltatásaként, hanem minden típusú szolgáltatásként az úgynevezett nyugdíjjárulék-köteles jövedelmet tekinti a szolgáltatás ellentételezett oldalának, nem is beszélve itt degresszív és egyéb számítási modellekről. Így például a táppénz megállapítása sem azon jövedelmek alapján történik, ami után 44%-os társadalombiztosítási járulékfizetés következik be, hanem csak az után, ahol nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettség is fennáll.
Ezt a finom csúsztatást, amit hosszú évek óta használ a tárca, ezt alkalmazta most következetesen a továbbiakban is, és még jobban kiterjeszti azon jövedelmek körét, amelyek egyébként nem is függnek az egyén tevékenységétől, de utána a társadalombiztosítás elvonást kíván alkalmazni, 44%-os társadalombiztosítási járulékelvonást, de természetesen, lévén nem nyugdíjjárulék-köteles jövedelemről van szó, ezután semmilyen szolgáltatás nem jár a fizetők kiszélesedett körének.
Csak kuriózumként kiemelve ilyen a bővülők körében, hogy - egyébként szakmailag talán teljesen megmagyarázhatatlan - az úgynevezett adózott eredményből szerzett jövedelmek esetében is kiterjeszti a társadalombiztosítás járulékfizetési kötelezettségét. A ma még érvényes jogszabály szerint a társaságok adózott jövedelméből történő kifizetéseknek természetesen nincs járulékfizetési kötelezettsége. Én úgy gondolom, ez nem egy kedvezmény, hanem egy bármilyen megközelítése szakmi oldalról, a társasági adóval adózott jövedelem az nem az egyén jövedelme, hanem a társaság jövedelme. A társaság jövedelmezőségéről van szó, ami aligha függ attól, hogy egy több száz fős társaságban egy fő beteg lesz, nem lesz beteg, nyugdíjba vonul, nem vonul nyugdíjba, azaz természetes, hogy a társadalombiztosításnak és az egészségügynek e típusú jövedelemben nincsen szolgáltatási kötelezettsége, ez a társaság jövedelme. Természetes, hogy a társaság ezen jövedelméből, ha a társaság személyekből áll, végül is személyeket részesít. Én azt hiszem, tipikusan ez az a jövedelemforrás, amikor a személyeknél, ha ez személyre szólóan kerül kifizetésre, a szabad döntési kört kellene fenntartani, azaz egy szabad egészségügyi biztosítást vagy társadalombiztosítást választani.
Nem ez történt, erre a területre is kiterjesztette az előterjesztés a járulékfizetési elvárását. Természetesen szakmailag most sem sikerült számára ezt a feladatot megoldani. Egyébként nagyon nem is lehet, hiszen egy összemosott fogalomban ott szerepel, hogy ha az adózott jövedelemből az üzletrészre, osztalékra, részjegyre stb-re kerül a kifizetés, akkor lévén az egy értékpapír-jövedelem, arra talán mégsem kell társadalombiztosítást fizetni. Ha azonban az az egyén számára kerül kifizetésre nem az előző elvek szerint, akkor bevonja a tb-járulékok alá.
Itt semmi más nem lesz kérem, mint sok tízezer társasági szerződés módosítása, hogy a társasági szerződésbe lesz belefoglalva az éppen aktuális adózott jövedelemből történő kifizetés, hogy a közgyűlés úgy döntött, a tulajdonos a tulajdona alapján ilyen és ilyen típusú eltérítésekben kapta a jövedelmét.
Hát ez csak az egyik volt, természetesen ilyen bővülés az eseti szellemi megbízásos jogviszonyoknak most már az egészen kis összegű kifizetésektől eltérően az összes többinek 44%-os járulék alá vonása, ami után természetesen szolgáltatás nem jár.
Én azt mondom, bármilyen jövedelmet elvben lehetne a biztosítás alapjául bevonni, de ha bevontuk, azok után természetesen szolgáltatást kellene adni.
Módosító indítványaim igyekeznek ebben valamilyen megoldást kínálni, kioltva az előterjesztő azon szándékát, hogy csak a nyugdíjjárulékkal terhelt jövedelmeknél alkalmazza az ő általa javasolt 900 ezer forintos, egyébként meglehetősen magas felső korlátot; minden egyes elvonásnál ezt a korlátot javaslom módosító indítványaimban alkalmazni, ezáltal a helyére tenni, hogy bár a nyugdíjjárulék-köteles jövedelmekért jár csak szolgáltatás, de ez a kettő többnyire essen egybe, illetve azoknál a jövedelmeknél, így például a megbízásos jogviszonynál, ahol nem kívánja alkalmazni a szolgáltatást, ott ne alkalmazza.
Nagyon fontosnak tartom: ha nem plafonírozzuk az elvonásokat, akkor képviselőtársaimnak látni kell, hogy soha nem lépünk előre a szabadon válaszott, az önkéntes biztosítási elv felé, mert az elképzelhetetlen, hogy egy biztosító 40-50%-os szinten elvonjon forrást egy bizonyos jövedelem után, szolgáltatást ne adjon, hanem azt mondja a biztosítottnak, még ezek után te egy másik 50%-os szinten egy szabad biztosítást kössél meg. A vonalat egyszer valamikor meg kell húzni. Én azt hiszem, a társadalombiztosításnak - lévén a régi 240 ezer forintos határt 900 ezerre emelte, ami kötelező biztosítási szintként a mai jövedelemviszonyok között irreálisan magas, de ha már idáig fölemelte - kellően biztosított a bevételi alapja ahhoz, hogy most már valamennyi elvonást ezen a szinten maximáljon.
Én nem kívánok részletesebben ismét kitérni a nyugdíjrendszer kapcsán tett ígéretekre, itt is elhangzott ez több képviselőtársamtól. De azért nagyon fontosnak tartom, hogy itt több millió ember hallgatja folyamatosan azokat a hírközléseket, amelyekben akár a tárca előterjesztője a rádióban, a televízióban nézők kérdésére válaszol, vagy amelyeket a Kormány szóvivője a Kormány ülése után szóvá tesz, és amelyek azt tartalmazzák, hogy a Kormány ismét úgy döntött, most úgy döntött, hogy '92-ben biztosítani fogja a nyugdíjak értékállóságát.
Ne csapjunk be legalább 2,4 millió embert, ha esze ágában nincs az előterjesztőnek a nyugdíj értékállóságát biztosítani. Énszerintem alkotmányos kötelezettsége, de ezt többször elmondtam a Házban. De amit ehhez képest különlegesen negatívan értékelek, az a szándékos félretájékoztatása a társadalomnak, hiszen az előterjesztő pontosan tudja, hogy nem az értékállóságot biztosítja abban az esetben, ha nem az inflációhoz, hanem a jövedelmekhez igazítja a nyugdíjak emelését, és ha a jövedelmekhez való igazítást pedig keményen manipulálja, és olyan alacsony jövedelemmozgásokat mutat ki, amelyeknek nincs sok köze a valós jövedelmekhez, és amely nem veszi figyelembe azokat a típusú jövedelmeket, amelyeket igyekeznek a társadalomban - beleértve a miniszteri fizetéseket is - alkalmazni annak érdekében, hogy valamennyire a munka megfizethető legyen, itt például a költségtérítésekre utalok, tehát ez a típusú jövedelem eleve nincs mögötte. Ebből adódik, hogy kimutathatók ilyen rendkívül alacsony reáljövedelem-változások.
De ha még ehhez igazítom, akkor is kötelessége minden alkalommal mind az előterjesztőnek, mind a kormányszóvivőnek azt a fogalmat pontosan használni, hogy nem az értékállóságot biztosítja, hiszen a kiáramlott jövedelmek értéket vesztettek 1991-ben, hanem a kiáramlott jövedelmeknek megfelelő értékvesztésnél nagyobb értékvesztést a nyugdíjaknál nem enged meg. Ez nem annyira bonyolult fogalom. Minden további nélkül lehetne alkalmazni; még be is csapni az egyébként jogos követelésükben ki nem elégített nyugdíjasokat megítélésem szerint nem lehet. De nem lehet ezt ebben a Házban már túl sokszor elmondani. Én nem akarok visszautalni arra, hogy Kis Gyula képviselőtársam hányszor tette szóvá az elmúlt hónapokban vagy félévben, mondta meg, tette ki, hogy ígéri a Ház nevében, hogy az értékállóság biztosítva lesz. Kérem, meg fogjuk látni majd egy hónapon belül, amikor elénk kerülnek a pontos mértékek, mit jelent az elképzelés az előterjesztés értékállóságán. Szakmailag is át kell gondolni. Semmi mást nem jelent, a mostani előterjesztés színvonala nem tér el a korábbiaktól.
Énnekem vissza kell utalnom az utolsó napokban, december legvégén éjjel 3 óra vagy éjfél és 3 óra között tárgyalt, betegszabadságra vonatkozó szabályokra, ami természetesen itt is megjelenik, utalt az összefüggésre Csehák Judit képviselőtársam is. De akkor én felteszem, hogy ha már egy ilyen rossz törvényt, mint a betegszabadságról alkotott törvényt meg akarunk alkotni, akkor meg kellene alkotni, annak a szabályait kötelessége az előterjesztőnek bemutatni. Miniszter úr akkor felállt, és azt a választ adta körülbelül - tudom idézni -, hogy ne legyek ideges, hogy csak három paragrafus szól a betegszabadságról, mert készen van a végrehajtási utasítás, s abban részletesen le vannak írva annak a szabályai, a Kormány terjeszti elő, amely pontosan meg fogja mondani, hogy mit kell alkalmazni.
Szeretném elmondani, hogy tíz nap múlva alkalmazni kell valamennyi magyar munkáltatónál. Tíz nap múlva bérszámfejtés következik a január havi jövedelmek után, s a januárban beteggé vált alkalmazottak esetében alkalmazni kell. A mai napon, azaz január 20-án nem hozzáférhető a gazdaság szereplői számára az a bizonyos, decemberben már állítólag meglévő, de elénk valamilyen oknál fogva nem kerülő végrehajtási utasítás, amiről egyébként úgy tudom, hogy még a múlt héten is tárgyalt a Kormány, de hát én azon az ülésen természetesen nem vagyok ott.
Illene tudnia az előterjesztőnek, hogy ma már a gazdaság szereplőinek szerencsére mintegy 40-50%-ánál a bérszámfejtés, jövedelemszámfejtés és társadalombiztosítási elszámolás számítógépes rendszerrel működik. Képtelenek ezek a gazdálkodó szervezetek megfelelni annak, hogy manuálisan készítsenek el az utolsó pillanatban, például január 30-án rendelkezésükre bocsátandó esetleges végrehajtási utasításokat. Egy számítógépet nem kell ismerni a Kormány tagjainak, de legalább annyi ismerettel illene rendelkezniük, hogy szoftver háttérrel működnek, és itt több tízezer vállalat több ezer szoftveréről van szó, ahol nem készíthetőek el pillanatnyilag a számítógépes szoftvermodellek, mert nincs meg, hogy milyen módon kell például az átlagkeresetet figyelembe venni, az elmúlt időszakét, melyik elmúlt időszakét, az elmúlt negyedév átlagkeresetét, pontosan milyen számítási alapokat kell majd figyelembe venni annak érdekében, hogy azt a bizonyos 75%-ot a munkáltató megfizethesse. Lehetetlen helyzetben tartják az előterjesztők a társadalombiztosítás oldaláról a gazdaságot. Járulékot emelnek folyamatosan.
Én az év végén elmondtam, hogy a betegszabadság megnyitása annak negatív konstrukcióján túlmenően azt a veszélyt rejti magában, hogy nem lehet már igazán nagy, pozitív fogadtatásban remélve a Ház elé hozni járulékkulcs-emelést. Megtették, és mégis sikerrel. Egy százalékot azért sikerült elérniük. De kinyitottunk egy szelepet a betegszabadsággal.
Én kérem, most borítékolom: most 10 napot fogadott el a tisztelt Ház, meg fogjuk kapni ettől a társadalombiztosítástól, ettől az előterjesztő tárcától meg fogjuk kapni ebben az évben azt a javaslatot, amely a 10 napot föl fogja emelni 15-re, 20-ra vagy 25-re, mert nyitott magának egy kaput. Reformot nem hajtott végre, törvényt nem alkotott, szakmailag nem lépett előre. Ezért csak a negatív tendenciák felerősödése várható, amit, ha forrás oldalról biztosítani kívánnak, akkor ebből a 10 napból lesz 15 vagy 20. Természetesen néhány nappal ezelőtt azt mondta, hogy a járulékmérték-növelés 1%, és 10 nap betegszabadság. Majd 5 nap múlva előterjeszti, vagy egy hét múlva a Parlament újabb nyitásánál elénk terjeszti azt a javaslatot, amelyben a járulékok számításának alapjául szolgáló kört bővítik ki, természetesen a kulcsot nem csökkentve és a kibővített körnek szolgáltatást nem nyújtva.
Kérem, észre kell vennie ennek a tisztelt Háznak, hogy valamikor fel fog kelljen lépnie. Valamikor biztos, hogy fel fog kelleni lépnie a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszerünk valós problémáinak megoldást nem kínáló, gyakorlatilag semmilyen pozitív előrelépést nem tevő előterjesztések vagy semmittevés ellen. Fel kell lépnie, mert a társadalom egészét fenyegeti mind a nyugdíjrendszer, mind a társadalombiztosítási rendszerünkben az a szakmaiatlan - és én már sokféleképpen jellemeztem, újabbal nem kívánom fokozni - munka, ami ettől a tárcától elénk kerül.
Meggyőződésem, hogy a mostani előterjesztés mintegy két, két és fél százalékos járulékkulcs-növelésnek felel meg. Természetesen én sem tudom pontosan modellezni, ezért modellszámításokat végeztünk.
De ha még egy kuriózumot képviselőtársaim meg tudnak hallgatni, akkor elmondanám, hogy az előző napirendi pontban nem fogadtuk el, nem zártuk le - bár a tervekben benne volt, és én reméltem, mert szakmailag érdekesebb lett volna, ha lezártuk volna - a társadalombiztosítási alap 1992-es költségvetésének általános vitáját. Az ugyanis nem tartalmazza a bevételi oldalon azoknak a bevételeknek a tervezését, amelyek a most megbízásos jogviszonyra, az adózott eredmény terhére történő kifizetések járulékkötelessé tételéből következnének. Nem utalnak rá, nem számolnak vele.
A két íróasztal sem tudott összedolgozni, s a költségvetés egyik oldala be sem tette a bevételi számításaiba, a másik meg természetesen - élve hatósági jogaival vagy akármivel - kiterjesztette.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a társadalombiztosításnak sajátos biztosítási rendszere van a világon mindenhol. Igenis, meg kell valósítani az úgynevezett szolidaritási elvet is, bár igen korlátozott mértékben. De amikor a szolidaritási elvet a társadalombiztosítás nyújtja, akkor mindenhol a világon ennek az a szakmai háttere, hogy a költségvetésből kell finanszírozni a társadalombiztosítás azon juttatásait, amelyeket szolidaritási elven nyújt. Ennek ez a szakmai háttere, ezt így kellene mindenképpen megvalósítani.
Érdekes felvetés lesz majd, az előterjesztésünkben már szerepel, hogy a 44%-os társadalombiztosítási járulék egyébként 24,5% nyugdíjbiztosításra, 19,5% százalék egészségbiztosításra oszlik meg. Azt csak felvetem, hogy az én információim szerint nincs köze ennek a két számnak ahhoz, hogy a valóságban milyen arányban történik az összegek felhasználása. De ha elfogadnánk ezt a két határszámot, érdekes lesz a jogi értelmezése annak, hogy azért, mert a munkáltató nem bontja meg saját magánál erre a két alapra, attól még, ha a törvény tartalmazza, hogy ennek a 44%-nak 24,5% százaléka nyugdíjbiztosítás alapját szolgálja, akkor hogy kell értelmezni majd azt a pontot, amely azt mondja, hogy a szolgáltatásnál az egyébként nyugdíjjárulék-köteles jövedelmekkel alapul véve. Ez tudniillik nem más, mint nyugdíjjárulék.
Én azt hiszem, hogy ezzel a hozzászólásom befejeztem. Az elmondottakat - amennyire lehetséges volt - törvénymódosítási javaslatokban beterjesztettem. Tisztelettel kérem a tisztelt Házat, tekintse meg, gondolja át, és valahol szabjon feladatot annak, hogy biztosítási elvre megyünk-e; maximáljuk-e a jövedelmeket, a kötelező biztosítást; azok után veszünk-e el biztosítást, ami után szolgáltatást is adunk-e. Ha ezeket az alapelveket alkalmazni akarjuk, akkor kérem, hogy a módosító indítványokat támogassák.
Egyetlen előttem korábban elhangzott dologra szeretnék reagálni: a kezdő vállalkozásokat társadalombiztosítási oldalról kell-e támogatni? Magam sem vagyok benne biztos, hogy a kezdő vállalkozásokat a biztosítási formában - úgy ahogy az előbb elmondtam - a társadalombiztosításban kell támogatni. De a két elv, a bizottsági gondolkodás, amely a bizottság javaslataként vagy gondolataként vetődött fel, mielőtt a bizottság meghozza a szigorú javaslatát és döntését, hogy a kezdő vállakozásoknál nem ezt az elvet kell alkalmazni, én tisztelettel kérem a bizottságot, hogy együtt hozza meg azt a döntését is, hogy a kezdő vállalkozóktól is csak olyan jövedelmek után fog biztosítást elfogadni és biztosítási járulékot elvárni, ami után szolgáltatást kap, mert a kettő csak együtt működik. Tehát ha nem kívánjuk preferálni a másik oldalról, akkor ténylegesen olyan járulékot vonjunk el, ami után szolgáltatást adunk, mert az viszont állítható, hogy egy kezdő vállalkozásra nem terhelhetők rá olyan típusú elvonások, amelyek után egyébként számára szolgáltatás nem jár.
Nemzetközi gyakorlat egyébként: ott, ahol csak a szolgáltatással alátámasztott elvonásokat alkalmazzák a gazdaságban, ott is támogatják a kezdő vállalkozásokat, nem alacsonyabb járulékkal, hanem oly módon, hogy a járulék egy részét a költségvetés átvállalja. Tehát végül is ez a vállalkozás szempontjából azonost jelent, mert felismerték, hogy a kezdő vállalkozásnak a bérköltség oldaláról is kell, mint a hitelkamat oldaláról, a garanciabiztosítás oldaláról az indulás kockázatában egy költségvetési szerepvállalást betenni. De ha a költségvetési szerepvállalás nélkül fosztjuk meg ezektől a lépésektől, nem egy egyidejű rendezését hajtjuk végre, azaz a bizottság most fölismeri az ellentmondást, ellenben nem kéri számon a kormányzati szerepvállalást, az igenis nagyon nehéz és méltánytalan helyzetbe fogja hozni az induló vállalkozásokat. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm. Szólásra következik Csépe Béla képviselő úr. Kérem.
Felszólaló: Csépe Béla (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy vélem, hogy valamennyi szabályozási terület között a társadalombiztosítás a legproblematikusabb, alapjában a szociális és a gazdasági összefüggések miatt.
A társadalombiztosítás valahogy középen áll a szociális szféra és a gazdasági szféra között, hisz' mind a kettőre nagyon jelentős befolyással van, és mind a két terület igen érzékeny.
Én úgy látom, hogy itt a múlt örökségeként a behajthatatlan követelések és az esetleg behajtható követelések gyűrűjében vergődik a társadalombiztosítás, ugyanakkor biztosítani kell a folyamatos ellátást - és ezt kell kiemelnem -, amelyik állandó permanens feladat, amiből soha nem lehet engedni. S ilyen körülmények között egy kicsit fantomszerűnek, majdnem hogy légvárszerűnek tűnik az az ideális elképzelés, hogy egyszer majd a társadalombiztosítás önjáró lesz, teljesen biztosítási alapokra fog helyeződni, hisz' hát ez a törekvésünk. De ebben a jelenlegi helyzetben még ettől nagyon messze vagyunk, sőt olyan helyzet alakult ki, hogy ha nem tudunk a szociális kérdéseknek megfelelni, a nemzet lelkiismeretének nem tudunk megfelelni, ha pedig erről az oldalról veszélyeztetjük a gazdaság működését, akkor pedig nemcsak a szociális kérdések megoldását veszélyeztetjük, hanem az egész társadalomnak a működőképességét.
Én mindezeket itt az általános vitában bevezetőképpen azért mondom el, mert át kell, hogy érezzük ennek a területnek az óriási, létfontosságú helyzetét. Én úgy vélem, hogy ennek alapján nekünk nyitottnak kell lenni mindenféle módosítás iránt, amely ennek a szellemében segíteni akar, és javítani próbál ezen a kialakult helyzeten.
Én mélyen átérzem a társadalombiztosítás financiális problémáit, a nyújtott szolgáltatások pénzügyi fedezete megteremtésének és biztosításának a szükségességét, hiszen ezen áll vagy bukik minden, de már most, az általános vitában fel kell hogy hívjam a figyelmet e törvénymódosítás és a gazdaság egy-két alapvető és konkrét összefüggésére.
Az alapvető összefüggés nyilvánvalóan az, hogy a gazdaság főszereplőinek: a vállalkozóknak nyilvánvalóan komolyan ki kell venniük részüket ebből a teherviselésből, azonban végül is csak egy potenciális, megfelelően fejlődő gazdaság fogja tudni ezt a terhet viselni, s ha társadalombiztosítási oldalról ezt veszélyeztető lépés történik, az ellen fel kell emelnünk a szavunkat.
A konkrét összefüggés ebben a vonatkozásban a társadalombiztosítási járulék mértéke. Ezzel kapcsolatban a társadalombiztosítás profiltisztítása a valóban biztosítási alapra helyezése folytán - amely elindult, egy folyamat - már korábban is felmerült nem az emelésnek, hanem a csökkentésnek a lehetősége és szükségessége.
A tisztelt Ház a társadalombiztosítás koncepcionális szabályozásában ugyanakkor már elfogadta, hogy ez csak hosszabb távon valósulhat meg, de alapvetően nem adtuk fel ennek a lehetőségét, hisz ha megvalósulnak a társadalombiztosítási elképzelések, amelyek most még messzinek tűnnek, nem jellemzőek arra, hogy most ebben már itt konkrétan erről gondolkodhassunk, de végül is mégiscsak ki kell mondani, hogy a társadalombiztosítási járulék csökkentésének a lehetőségét nem szabad feladni. Nyilvánvaló, hogy ez azért van, mert a jelenlegi - és várhatóan még jó ideig eltartó - ismert gondok nem tudnak máról holnapra megszűnni.
A tetemes kintlevőség, az ellátások biztosításának a szükségessége miatt ebben az összefüggésben csak mint nagyon kényszerű lépés értékelhető az 1 százalékpontos emelése a társadalombiztosítási járuléknak. Van azonban egy vállalkozói réteg, melyet a törvényjavaslat különösen - tevékenységüket veszélyeztetően - érint, és ez az egyéni vállalkozók rétege.
Az egyéni vállalkozók - mint ismeretes - a személyijövedelemadó-törvény alapján adóznak. Ez a törvényjavaslat a társadalombiztosítási járulék alapjánál részükre felső határt nem állapít meg. Ez már egy olyan lépés lenne, amely ennek a vállalkozói rétegnek a talponmaradását, fejlődését igen komolyan veszélyezteti. Nagyon röviden: azért, mert az egyéni vállalkozó nyeresége teljes mértékben személyi jövedelemadó. A társas vállalkozó az nyereséget, jövedelmet feloszt, kioszt, és a maradékát fejlesztésre használhatja. Az egyéni vállalkozó a személyi jövedelemadó rendszerében ezt nem teheti meg, tehát őneki a teljes jövedelme után tb-járulékot kell fizetni és adózni kell. S ebből az következik, ha komolyan vesszük a fejlődést, a kitörést, aminek pedig nyilván részesei kell hogy legyenek az egyéni vállalkozók is, akkor itt egy teljes ellehetetlenülésről van szó, mert nyilvánvaló, hogy egy ilyen mértékű, most már 44%-os társadalombiztosítási járulék, ami lényegében az árakban átháríthatatlan, egy adójellegű fizetéssé válik, és teljesen lehetetlenné teszi részükre a beruházást és a fejlesztést.
Elvileg is támadható a szabályozásnak ez a pontja, mert úgy vélem, minden járulék fizetésének elvi alapja csak az lehet, hogy ezért valamiféle szolgáltatást nyújt a társadalombiztosítás. Nos, ha nincs felső határ, és ha komolyan gondoljuk, hogy a vállalkozók kitörjenek, munkahelyeket teremtsenek, akkor fognak képződni - remélhetőleg - nagyobb nyereségek, és a felső határ kijelölése nélkül ezeknek a nyereségeknek majdnem teljes része az államkasszába kell, hogy befolyjon. Ez nyilván ellentétes a meghirdetett vállalkozásbarát elvekkel.
Nagyon röviden: ezen az elvi alapon támadnám én a társadalombiztosítási törvényjavaslatnak ezt a pontját, és ezzel kapcsolatban egy módosító indítványt már be is terjesztettem.
Befejezésül szeretném megismételni a bevezetésben elmondottakat, nagyon röviden és összefoglalva: úgy érzem, hogy ez a legérzékenyebb terület a szociális és a gazdasági összefüggés miatt. A szociális dolgokat nem hagyhatjuk el, nem jöhet létre olyan helyzet, hogy a társadalombiztosítás ne tudja az ellátásokat folyamatosan biztosítani. Ezt, mondhatnám, hogy még akár a gazdasági előmenetel terhére, a költségvetésnek bármilyen módon való megnyirbálásával is biztosítani kell - ez az alapállásunk. De végső soron, hogyha ezt az országot valami ki fogja húzni ebből a helyzetből, az a gazdaság lesz - és én a magam részéről ebben hiszek, hogy ez meg fog történni -, akkor pedig ezen az alapon semmiképpen nem fordulhat elő az, hogy bármilyen oldalról - akár a társadalombiztosítás oldaláról is - a gazdálkodókat, a vállalkozókat, vagy akár csak egy részüket lehetetlenné tegyék. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm. Megadom a szót dr. Grezsa Ferenc képviselő úrnak, MDF.
Felszólaló: Dr. Grezsa Ferenc (MDF)
GREZSA FERENC, DR. (MDF)
GREZSA FERENC, DR. (MDF) Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő törvényjavaslat egy fejezetéhez szeretnék hozzászólni - nevezetesen az egészségügyi szolgáltatással foglalkozó fejezethez. Ebben a részben jelzi, vagy legalábbis ebben a részben utal a törvényjavaslat az egészségügyi ellátásoknak azon körére, amelyeket a társadalombiztosítási törvény módosítását követően a társadalombiztosítás finanszírozni fog.
Véleményem szerint az egészségügyi szolgáltatásoknak e szemléletben való felsorolását korszerűtlennek minősíthetjük - az az egészségügynek és gyógyításnak egy régebbi fogalomértelmezésén alapul. Az egészség ugyanis nem egyenlő a betegség hiányával, hanem a legújabb meghatározások szerint a biopszichoszociális jólét állapotát jelenti, és az egészség biztosítása nem kizárólag az egészségügy, még kevésbé kizárólag az orvosok kompetenciakörébe tartozik - természetesen azok körébe is, de nem kizárólagosan.
Szeretném néhány példával alátámasztani ezt az álláspontomat a szövegből kiragadott részek alapján - azt az álláspontomat, hogy az egészségügyi szolgáltatásoknak egy ilyen, túlságosan is orvos- és szomatikus központú fogalomértelmezésén alapul a szöveg.
Az egyik az, hogy az egészségügyi szolgáltatást pusztán az orvostudomány szakmai követelményének keretei között értelmezi a szöveg. Szeretném ezt pontosítani: Az egészségügyben nem pusztán az orvostudomány szakmai munkája, hanem egyéb, határterületi tudományok szakmai munkája ugyancsak megjelenik: például a pszichológiáé - hogy egy egészen kézzelfogható példára hivatkozzam - mint társadalomtudományé. Elvitatható-e például egy pszichológus végzettségű szakember pszichoterápiás eljárásának terápiás volta? Meggyőződésem szerint nem.
Egy második példaként említeném a szövegből, hogy a megelőzést célzó egészségügyi tevékenység e javaslat szerint csak orvosi vizsgálat keretében történhet. Véleményem szerint ez egy nagyon beszűkítő felfogása a betegségek prevenciójának. Megint csak lehetne hivatkozni főleg fiatal korcsoportoknál a lélektani vizsgálatok fontosságára. A szöveg szerint például egy dyslexiás problémát kiszűrő pszichológiai vizsgálat nem tartozna az egészségügyi szolgáltatások körébe.
Harmadik példaként említeném az alapellátás körülírását a javaslatban, amennyiben abból kimarad az egészségvédelmi jellegű alapellátás köre - jóllehet a tisztiorvosi szolgálat kötelező feladatai között szerepel a mentálhigiénés szolgáltatás megszervezése.
A javaslat 30. §-a foglalkozik a baleseti ellátásra és egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsággal, és ennek a 30. §-nak c) pontja "munkaterápiás intézetben gyógykezelt elmebeteg, illetőleg alkoholista" számára teszi elérhetővé a baleseti ellátást és az egészségügyi szolgáltatást. Itt is pontosításra szorul a javaslat nemcsak az "alkoholista" kifejezés pejoratív éle miatt, hanem azért is, mert a "szenvedélybetegség" kategória megjelölése az alkoholbetegeken kívül egyéb jellegű szenvedélybetegség-kategóriákat is felölel.
Ez a néhány példa, azt hiszem, kellőképpen alátámasztja a kiindulási tézisemet, hogy ez egy orvosközpontú, elsősorban az ember szomatikus voltára szorítkozó, azt fókuszba állító egészségügyi szolgáltatási paradigma, amely ebben a szövegben megjelenik, és kimarad belőle az ember lélektani aspektusa, az emberi lét lélektani vonatkozásai.
Azt hiszem, néhány módosítással a jelzett probléma megoldható, és erre fogok majd törekedni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Tisztelt Országgyűlés! Mivel több képviselőtársunk nem jelzett hozzászólási vagy felszólalási szándékot, az általános vitát elnapolom.
A családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Most soron következik a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztést 3751-es számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Megadom a szót dr. Surján László népjóléti miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának.
Dr. Surján László népjóléti miniszter, a napirend előadója
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény 6. §-ának rendelkezése szerint a családi pótlék emelését két ütemben tervezzük. A Kormány az 1992. év eleji, január hónaptól esedékes intézkedési javaslatot terjesztett a Ház elé. Az év eleji intézkedés az egész évre tervezett árnövekedés mintegy felének megfelelő emelést tartalmaz - ez átlagosan gyermekenként 300 forintban realizálódnék. A javaslat az összeget családtípusonként eltérő felosztással mutatja be - itt fenntartottuk az előző emeléseknél már kialakított szempontokat, azaz a több gyermeket nevelők, az egyedülállók, illetőleg a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelők nagyobb összeget kapnának.
Szeretném a tisztelt Országgyűlés figyelmét felhívni arra, hogy a családi pótlék - mint a gyermekes családok legfőbb normatív támogatása - nem az egyetlen forrás: emellett, mint ismeretes, 1992-re minden olyan gyermek figyelembevételével, aki után családi pótlék jár, egységes, havi 1300 forintos adóalap-kedvezményt hagyott jóvá az Országgyűlés.
Ez a változás a maga 1000-ről 1300-ra emelésével nem jelent túlságos nagy pozíciójavulást a három- és többgyermekes családok számára. De jelentősnek mondható az egy- és kétgyermekesek körében, akik eddig ebben a kedvezményben nem részesültek.
Természetesen tudjuk, hogy ennek az adóalapcsökkentő tényezőnek csak ott van hatása, ahol egyáltalán adózó van a családban. Azoknál a családoknál, ahol az éves jövedelem nem éri el az adózás szintjét, ott a nevelési segély az a forma, amelyben a családi pótlék kiegészíthető.
A most előterjesztésre kerülő, differenciált családipótlék-emelés szélesebb körben érvényesíthető adóalap-kedvezménnyel együtt viszonylag kiegyenlített többlettámogatást eredményez a gyermekeket nevelők számára.
A családi pótlék összegének emelése az előterjesztésben számszerűen megtalálható, most a szóbeli bemutatásnál ezeket a számadatokat mellőzném.
Szeretném megemlíteni, hogy az Érdekegyeztető Tanács december 7-i ülésén tárgyalta ezt a kérdést. A Kormány a munkavállalói és a munkáltatói oldal kezdeményezésére a tervezettnél nagyobb mértékű évközi családipótlék-emelésre oly módon vállalt kötelezettséget, hogy arra az év során 20%-os mértékig kerülhessen sor. Az első félévi gazdasági folyamatok ismeretében készül egy ilyen javaslat.
Kérem a tisztelt Házat, hogy a családipótlék-törvény módosítására tett javaslatot fogadja el.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm. Most megadom a szót dr. Kulin Sándornak, a szociális bizottság előadójának. Kérem.
Felszólaló: Dr. Kulin Sándor, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója
KULIN SÁNDOR, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
KULIN SÁNDOR, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi, szociális és családvédelmi bizottság a családipótlék-emelésről szóló törvényjavaslatot általános vitára javasolja, alkalmasnak tartja.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm. Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező további bizottságokat: a költségvetési és az alkotmányügyi bizottságot, hogy állít-e előadót.
Fekete Gyula képviselő úr.
Felszólaló: Dr. Fekete Gyula, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója
FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Bizottságunk a benyújtott törvényjavaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak ítélte.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Én is köszönöm. Az alkotmányügyi bizottság következik. Dr. Salamon László.
Felszólaló: Dr. Salamon László, az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bizottságunk támogatja a törvényjavaslat általános vitára bocsátását.
A törvényjavaslat elbírálásának gyorsaságát előmozdítandó megtárgyaltuk Sápi képviselő úr, illetőleg megtekintettük, inkább így mondanám, Sápi képviselő úr módosító javaslatát. Ebben bizottságunk nem foglalt állást, mert úgy ítélte meg, hogy nem kíván jogi megközelítésű állásfoglalást.
Ugyanakkor a törvényjavaslatot illetően a bizottság a törvény hatálybaléptetésével kapcsolatosan egy módosító javaslatot is előterjesztett, pontosítja az eredeti előterjesztést. Pontosabban igazítja ahhoz a helyzethez, hogy az ott tervbe vett január 1-jei hatálybaléptetés már meghaladott.
Most jutott a tudomásomra, hogy Lukács Tamás képviselő úrnak is van egy módosító javaslata. Ez jogi természetű. Ezt a bizottságnak majd meg kell tárgyalnia. Instrukciókat kérek arra nézve, hogy mennyire kíván sürgősséget ez az ügy. Ha a holnapi napon mindenképpen döntés lenne a Ház részéről célszerű, akkor módot kell arra találni, hogy a bizottságunk a holnapi napon ezt megtárgyalhassa.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Igen. Tisztelt Országgyűlés! Holnap döntéshozatalig szándékozunk eljutni ebben a kérdésben. Ennek megfelelően kérem a bizottságot, illetve a bizottságokat, hogy tárgyalják meg a még meg nem tárgyalt... Igen, kérem.
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Akkor tekintettel arra, hogy az ütemezés szerint ez egy első program lenne délelőtt, én csak jelzem, mert ezt akkor most kell tisztáznunk, hogy a bizottság ebben összehívható legfeljebb az ebédszünetre lesz. Tehát ehhez képest a holnapi tárgysorozat sorrendjére és annak alakulására, végső kialakításánál erre figyelemmel kell majd lenni.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Igen. Köszönöm. Tehát arra gondolunk mi is, hogy a döntéshozatalra délután kerülne sor. Tehát így kérem ütemezni a bizottság ülését.
Dr. Kis Gyula kér szót. Kérem.
Felszólaló: Dr. Kis Gyula József, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke
KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke:
KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: Köszönöm, Elnök Úr. Miután két módosító indítványt állt módunkban ma megtárgyalni, a harmadikat most ülés közben kaptuk kézhez, holnap az első szünetre kérném, hogy tegye lehetővé a bizottság összehívását ennek a megtárgyalására.
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Igen. Az ebédszünet is rendelkezésre áll, és számításom szerint ma este is marad még idő, hogyha esetleg a bizottságok úgy gondolják. (Derültség.) De az ebédidő is rendelkezésre áll majd.
Tisztelt Országgyűlés! A felszólalások következnek. Megadom a szót az első jelentkezőnek, Boros László képviselő úrnak, MSZP. Kérem.
Felszólaló: Boros László (MSZP)
BOROS LÁSZLÓ (MSZP)
BOROS LÁSZLÓ (MSZP) Tisztelt Ház! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A 3751-es számon benyújtott, a tisztelt Ház asztalán fekvő, a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosítását célzó módosító javaslatot tüzetesen áttanulmányozva két erénye egyértelműen megállapítható. Ugyanakkor persze van egy nem elhanyagolható hibája is. A 2:1-hez arány akár egy támogató jellegű felszólalásra is inspirálhatna. Ám a dolog nem ilyen egyszerű. Mert mi ez a két említett erény?
1. A törvényjavaslat lakonikusan rövid.
2. Adni akar.
Mi a hibája? Az, hogy keveset akar adni. (Derültség.) Ennél is nagyobb hiba, hogy ebből a kevésből is differenciálni akar. Bár ezt már megszokhattuk, hisz a Kormány fegyvertárának egyik legtöbbet használt fegyvere a különböző rétegek és csoportok egymás ellen való kijátszása. Így történt ez a fiatalok és a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a munkavállalók, és így történik most az egy- és többgyermekes családok esetében is. A különbség ugyanis olyan elenyésző, hogy csak a szembeállításra elég. Igaz, ha ezen morgolódnak, nem foglalkoznak mással.
Félreértés ne essék, mi szocialisták nem a differenciálás ellen vagyunk, sőt. Ennek azonban csak akkor van értelme, ha a differenciálás mértéke érzékelhető az érintettek számára.
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, a beterjesztett törvényjavaslat indokolását is érdemes tüzetesen áttanulmányozni. Itt olvasható, hogy az év egészére tervezett árnövekedés felének megfelelő, átlagos 10,7%-os növekedést jelent a mostani emelés. Ha történetesen magamévá teszem a Kormány optimizmusát a várható infláció mértékét illetően, még mindig marad egy kérdés. Ha most az erre szánt összeg kétharmadával ellentételezzük a várható emelkedés felét, miként oldjuk meg a másik felét a megmardt egyharmadából?
Itt a miniszter úr az expozéjában említette, hogy - próbálom szó szerint, hogy - egy nagyobb, egy korábbi megegyezés alapján mintegy 20%-os évközi emelésre kerülne sor a félévi folyamatok figyelembevételével. Nos, én megmondom őszintén, hogy a félévi folyamatoktól félek nagyon, és itt látom veszélyeztetve azt a mértéket, amiről a korábbi megegyezés szólt. Ha jól számolok, és maradjunk azoknál a számoknál, amik pillanatnyilag rendelkezésre állnak, akkor a családi pótlék második félévi emelésére átlagosan 70-100 forint jut, így éves szinten az emelkedés csak 13-15% között prognosztizálható.
Az indokolás hivatkozik az 1990. évi XXV. törvény 6. szakaszára, miszerint a családi pótlék év eleji és évközi emeléséről a gyermeknevelés tényleges költségeinek megfelelően az Országgyűlés évente legalább kétszer dönt. Így szól a törvény.
Ha pedig valaki azt meri állítani, hogy a tárgyalt javaslatban szereplő összegek akárcsak megközelítik is a gyermeknevelés tényleges költségeit, az vagy nincs tisztában a valós helyzettel, vagy szándékosan félre akar vezetni valakit vagy valakiket.
Hölgyeim és Uraim! Higgyék el nekem, ez a 3000 forint körüli összeg csak töredéke annak, amit a gyermeknevelés tényleges költségeinek lehet tekinteni. Vagy valljuk be tisztességgel, hogy e célra nincs több pénz, vagy a tényleges költségekre való utalást vegyük ki a törvény szövegéből. Én mindenesetre furcsállom, hogy míg egy oldalon már dúl a vita az abortusz körül, jajkiáltások szökkennek az égig, hogy kihal a nemzet, addig a másik oldalon jóformán semmit sem teszünk azért, hogy a gyermekvállalás a gyermekből fakadó örömön kívül anyagilag elviselhető legyen.
Hallottam azt is, hogy a személyi jövedelemadóból, illetve alapjából levonható havi 1300 forint is csökkenti a terheket, javítja a családi pótlék pozícióit. Ezt miniszter úr is elismételte.
Kérem tisztelettel, ne keverjük a szezont a fazonnal; ez egyfelől nem azonos műfaj, másfelől csak a magas jövedelműek számára érzékelhetően kedvezmény.
Összefoglalva a véleményünket: az alapvető hibát a tisztelt Ház akkor követte el, amikor a költségvetés tárgyalásakor csak ekkora fedezetet fogadott el, amekkorát. Bár a tervezett családipótlék-emelés mértékét rendkívül kevésnek tartjuk, megszavazzuk, mert a semminél valamivel ez is több. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Szólásra következik Solt Ottília képviselőnő, Szabad Demokraták Szövetsége.
Felszólaló: Solt Ottília (SZDSZ)
SOLT OTTÍLIA (SZDSZ)
SOLT OTTÍLIA (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Amikor megnyomtam a gombomat, akkor még nem tudtam, hogy Boros képviselő úr lényegében minden elmond, amit a Szabad Demokraták Szövetsége hozzáfűzne ehhez a családipótlék-törvényjavaslathoz. Úgyhogy kárpótlásul csak felolvasnám Kupa miniszter úrnak a költségvetési vitában elhangzott szavait. Ebben ő azt mondotta, hogy "a szociálpolitika - összességében vizsgálva - jövő évi keretei ha nem is látványosan, de jelentős mértékben bővülnek, meghaladják a kiadásbővülés ütemét, elérik a gazdaságban létrehozott jövedelmek növekedését. A családi pótléknál gyerekenként az adókedvezménnyel is számolva a felsőoktatási ösztöndíj-normatívát emelve úgy lehet látni, hogy a szociálpolitika ezeken a területeken egyéni differenciáltság mellett általában a reálértékét megőrzi."
Hát most pontosabban látjuk, hogy mit értett Kupa miniszter úr a differenciálás alatt, hogy a jobbmódúaknak elérik, a szegényebbeknek nem fogja elérni. Köszönöm szépen, ezt szerettem volna mondani. (Taps a bal oldalon.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Következik Mádi László képviselő úr, Fiatal Demokraták Szövetsége.
Felszólaló: Mádi László (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen rövid a törvényjavaslat, és tényleg Boros képviselőtársam nagyon sok mindent elmondott azzal kapcsolatosan, amit el lehetne mondani. Néhány kiegészítést azért tennék, kicsit tágabb keretbe helyezve a dolgot.
Hogy a családi pótlék emelését egyáltalán meg tudjuk ítélni, ahhoz nemcsak önmagában a családi pótlékot kell nézni, hanem az egész szociálpolitikai rendszert, és abban eldöntenünk, hogy a családi pótléknak milyen szerepet szánunk. Erősíteni kívánjuk azt az általános normatív támogatást, amely bár differenciáltan is, de egyaránt oszt mindenkinek, aki bizonyos jellemzőkkel rendelkezik, tehát hogy gyereke van, vagy pedig más típusú szociálpolitikát akarunk erősíteni, akár naturális juttatásokban, amelyek az önkormányzatokon keresztül szelektíve kerülnek a lakosokhoz. Igazán ezek az alapelvek, ezek a tisztázások nem történtek meg, és bizony emiatt jórészt csak egy ilyen toldozás-foltozás történhet, és azt mondhatjuk, hogy családi pótlékra több pénz szükséges, annak ellenére, hogy nem látjuk igazából, hogy a szociálpolitika többi elemének hatékonysága körülbelül mennyire jó, illetve igazából milyen célokat kell ezzel összefüggésben kialakítanunk.
A mérték a másik tényező, amiről itt szó esett. Nemcsak az idei évet kell nézni, hanem a korábbi tényezőket is. A múlt évben 17%-kal nőtt a családi pótlék összege, amely nyilvánvalóan sem a létminimum emelkedését, sem a reálbérek növekedését, sem a nettó béremelkedést, különösen nem pedig a gyerekvállalás, gyerektartás költségeit messze nem fedezte. Tehát itt valójában egy halmozott elmaradásról van szó, ami a családi pótlékot illeti. Ebben az évben ez, mint hallottuk, 13-15% lenne, amennyiben ez egy év eleji 300 forintos és egy év közepén kialakuló 150 forintos emelést jelent. Így maximálisan 15-16% az, ami emelés történhet ebben az évben, amely nyilvánvalóan megint csak egy sokkal kisebb mérték az általunk kívánatosnak tartottnál.
Az elosztási elvek kapcsán elkezdtünk egy olyan folyamatot, amelyben differenciált emelésben gondolkodunk. Korábban ez azonos volt, és nyilvánvalóan ez összefüggésben van azzal, hogy a családi pótlékot meg akarjuk-e adóztatni vagy nem akarjuk megadóztatni, be akarjuk vonni az adóalapba vagy nem akarjuk bevonni az adóalapba. Az egyébként nem biztos, hogy szociálisan rossz elosztási rendszert jelentene, ha bevonnánk az adóalapba, ez attól függ, hogyan csináljuk meg. Így, hogy abban gondolkodunk, hogy ez adómentes, a differenciálás valamelyest indokolt, bár érvelni lehet az azonos összeg mellett is.
Nemcsak a szociálpolitikával általában kell összevetni a családi pótlék emelésének ügyét, hanem egyáltalán a gyerekjuttatásokkal is. Ha megnézzük a más típusú ellátásokat, amelyekben szociálisan a gyermeket nevelő családok részesülhetnek - ilyenek a bölcsődék, az óvodák - és megnézzük például az otthon maradt gyerekek helyzetét, akik gyedben és gyesben részesülnek, és elolvassuk például a Nemzeti Megújhodás Programját, ahol homályos ígéret volt arra, hogy a gyedet kiterjesztjük, ami mindmáig sajnálatos módon semmilyen formában, még elképzelések vagy írott, kifejtett formában sem történt meg, nemhogy jogszabályi előterjesztésben, akkor azt kell látnunk, arra a kérdésre, hogy gyermekbarát-e a Kormány, bizony "nem" választ kell adnunk, ha igazán őszinték és realisták tudunk maradni. Ehhez kapcsolódik sajnálatos módon a családi pótlék jelenlegi előterjesztése, amely beilleszkedik ebbe a sorba, ami a Kormány gyermekbarátságának a hiányát igazolja. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Szólásra következik dr. Lukács Tamás képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt.
Felszólaló: Dr. Lukács Tamás (KDNP)
LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)
LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kételkedéshez... Bár nem a családi pótlékban kételkedem, de kezdjük talán azzal, hogy ez a törvény miről szól, és ezt a törvényt miért kellett megalkotni. Ezt a törvényt azért kellett megalkotni, mert az 1990. évi XXV. törvény 6. §-ában erre az Országgyűlés kötelezettséget vállalt, és mi is a törvények hatálya alá vagyunk vetve, így ezen törvényi kötelezettségünknek teszünk eleget, minthogy a törvény 6. §-a akként rendelkezik, hogy a családi pótlék év eleji vagy évközi emeléséről a gyermeknevelés tényleges költségeinek megfelelően az Országgyűlés évente legalább kétszer dönt.
Teljesen nyilvánvaló, hogy arról szó sem lehet, soha nem is lehetett arról szó, hogy a gyermeknevelés tényleges költségeit bármikor az állam teljes egészében finanszírozta volna. Itt a kérdés lényege az, hogy milyen arányban vállalta az állam át ezeket a terheket. Ezek a juttatások oda jutottak-e, ahova célozták, és ebből a szempontból talán érdemes megismerni a Nagycsaládosok Egyesületének közgazdászai véleményét. Én ezeket a rendkívül súlyos kritikákat nem tudom úgy elemezni és úgy elfogadni, amelyek kellően megalapozottak lennének, hiszen az nyilvánvaló, hogy a romló viszonyok között valóban azok az emberek és azok az állampolgárok vannak inkább kitéve ezeknek a romló viszonyoknak, akiknek a gyermekvállalási kedve megvolt, és akik gyermeket nevelnek. Az is teljesen világos, hogy itt az igazi vitát azon lehetne folytatni, hogy egy gyermekre vetítve mi az a százalékos mérték, amelyet az állam átvállalt korábban, és tendenciaszerűen ez hogyan oszlik meg.
Nyilvánvaló, hogy a korábbi rendszer örökségéből, a rossz támogatási rendszer örökségéből vannak olyan elemek, amely elemeket valamilyen módon el kell mozdítani a holtpontról, és ebben a kérdésben a törvény megteszi az első lépést. Ezt a FIDESZ képviselője sem tagadta. Kétségtelen, hogy nem egy látványos, nem egy nagy lépés, de jelzi azt az irányt, amelyikben ezeket a különbségeket a törvény a későbbiek során megpróbálja majd felszámolni.
Módosító indítványom arra irányul, hogy a személyi jövedelemadó kedvezményt igénybe vehessék olyan családok is, akik egészében nem tudják - éppen az alacsony kereset miatt, az egyik kereső, aki a családi pótlékra jogosult - igénybe venni, így megoszthassák és a másik keresőnek a maradék igénybevétel lehetőségére nyissunk utat. Kétségtelen, lehet, hogy ez egy nagyobb törvényi koncepciómódosításba illene bele, azonban éppen a jelenlegi szociális helyzet miatt, éppen azért, mert azokat a néprétegeket és azokat a családokat érinti, ahol rendkívül alacsony annak a keresete, aki a családi pótlékot igénybe veheti, kívánja megnyitni az utat arra, hogy ezeken az esetcsoportokon segíteni lehessen.
Ennek a módosító indítványnak a támogatására kérem a tisztelt bizottságokat, amelyekhez tartozik, és magát az Országgyűlést is, azzal a megjegyzéssel, hogy a Nagycsaládosok Egyesülete közgazdászainak a kidolgozásában jelent ez meg.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Mivel több képviselőtársunk nem jelzett felszólalási szándékot, az általános vitát lezárom. Tekintettel arra, hogy az Országgyűlés nem határozatképes, a részletes vitára bocsátását reggel ejtjük meg.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy röviden ismertessem a holnapi ülésnap tárgyalási rendjében bekövetkező változásokat. Először - a kiadott napirendi javaslattól eltérően - tehát a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját kezdjük meg. Délután a szokott időpontban 14 órától kerül sor az interpellációk elmondására, ami várhatóan nem igényli a szokásos kétórás tárgyalási időt. Az interpellációk után a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája és a határozathozatal következik. Az ülésnap további részében a tárgyalási rend várhatóan a kiadott napirendi javaslatnak megfelelően alakul.
Kérdezem jegyzőtársaimat, van-e bejelentés. - Nincs. Köszönöm.
Az ülésnap bezárása
ELNÖK: (Dornbach Alajos)
ELNÖK: (Dornbach Alajos) Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésnapunkat bezárom. Jó pihenést kívánok. Holnap 10 órakor plenáris ülés. Viszontlátásra!
(Az ülésnap 19 óra 34 perckor ért véget.)