SZABÓ MIKLÓS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Még egyszer ellenzéki oldalról a Don-kanyar megemlékezéséről akarok beszélni. A kérdésről már hangzott el ellenzéki oldalról felszólalás, Kovács Lászlóé, de a kérdés olyan jelentőségű, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége is ki akarja fejteni álláspontját ebben a kérdésben. (Közbeszólás: Halljuk! - Mikrofonját szabaddemokrata képviselőtársai segítik a zakójára erősíteni.) Talán most már jobban lehet érteni, amit mondok. A második világháborúban elpusztult II. hadsereg sorsáról a helyes kezelési módot valószínűleg Nemeskürty István alakította ki, aki dokumentumkötetének azt a címet adta, ez ismeretes, hogy Rekviem egy hadseregért. Igen. Azt hiszem, hogy ezért a hadseregért helyes, szükséges, igen, minden évben rekviemet mondani. Úgy, ahogy ez a templomban el is hangzott: gyászolni, és megrendülten végiggondolni újra azoknak az embereknek, és így végül is az akkori magyar sorsnak is a tragikumát. A Hadtörténeti Intézetben tartott megemlékezés azonban politikai jellegű megemlékezés volt, és az ott elhangzottakat, bizonyos hangsúlyokat, bizonyos megfogalmazásokat, az egésznek tulajdonképpen a hangulatát, nem nagyon lehet másként érteni, mint a második világháborúban való magyar részvételt, sőt tulajdonképpen magának a második világháborúnak bizonyos mértékű átértékelését. 1945 óta a világon is, Magyarországon is minden demokrata számára a második világháború értékelése egyértelmű és kétségbevonhatatlan volt. Szinte a költői igazságszolgáltatás erkölcsének a tisztaságával volt világos, hogy az egyik oldal volt a helyes ügy, a másik oldal volt a rossz ügy. És nem volt kétséges, hogy természetesen a Hitler-ellenes koalíció képviselte a helyes ügyet, és a hitleri Németország tábora a rossz ügyet. A demokrácia és a legrosszabb fajta modern diktatúra harca zajlott itt le, ennek erői csaptak össze, és ezen az sem változtat, hogy a Hitler elleni koalíció tagjai között a kétségkívül nem demokratikus politikai berendezésű Szovjetunió is jelen volt. Lényegében itt a fordulópont, ezen a ponton történik bizonyos fajta átértékelés. Egy olyan átértékelés, amely egy parttalanná váló szovjetellenesség jegyében lényegében a Szovjetunió elleni fellépést minden körülmények között, minden politikai szituációban szinte helyesnek tart, szinte Khomeini szemléletével a sátán birodalmának tekinti a Szovjetuniót, amellyel szemben Belzebubbal is szövetkezni kell. Ezt a felfogást demokratikus álláspontról a legélesebben el kell utasítani, és azért kell a Parlamentben napirend előtt beszélni róla, hogy még idejében hangozzék el a szó, és rossz tendenciákat meg lehessen fékezni. De nem csupán demokrata szempontból kell elutasítani a második világháborús magyar részvételt, hanem legalább olyan nagy mértékben magyar hazafias szempontból is. A II. hadsereg katonái nem magyar nemzeti érdekért, nem a magyar hazáért, hanem a hitleri Németország győzelméért harcoltak. Ez pedig a magyar nemzet érdekei számára végzetes lett volna, ha megtörténik. Ha ez a felfogás érvényesül, amelyik megmutatkozni látszott a január 11-i ünnepségen, akkor a második világháború máig is sokban ható és lelkesítő politikai hagyományai is átértékelődnek. Akkor nem az ellenállási mozgalom lesz az, amelynek ma az új, kialakuló magyar demokrácia politikai hagyományává kell lennie, és ez veszélyesen megmutatkozik, hogy már Bajcsy-Zsilinszky utcák kerülnek bizonytalan helyzetbe. Leértékelődik a hadbalépési táborhoz képest az úgynevezett kiugrási vonal, a hadbalépést ellenző Teleki, a hadbalépő, a háborús részvételben nem a maximális részvételt helyeslő Horthy, és végül is a háborús részvételt minimális fokon tartani akaró Kállai Miklós, Bethlen István, Keresztes Fischer is, rehabilitálódik a háborúba lépés, és a háborúval való teljes értékű elkötelezett, erőfeszítéseket is vállaló irányzat. A név nem hangzik el, de hát a név is hangozzék el, hogy bizonyos dolgoknak elébevágjon: Bárdossyról van szó. Egy demokratikus berendezkedésnek, különösen amikor fiatal, politikai hagyományait tekintve is szilárd és egyértelmű igazságalapon és szilárd és egyértelmű erkölcsi alapon kell állnia. Akik rossz ügyért bátran, talán hősiesen, vélt kötelességüket példásan teljesítve, áldozatokat hozva haltak meg, nem lehetnek példaképei egy jó ügynek, amelyik jó ügy: az új magyar demokrácia. (Taps az ellenzék soraiból.)