PALOTÁS JÁNOS (MDF): Köszönöm, Elnök Úr, egy másodperc türelmet kérek+ Az elmúlt héten jelentkeztem a munkatörvénykönyv tárgyalásakor hozzászólásra. Igazából az akkor elhangzotttak után lett volna tartalmasabb talán a következő információk elhangzása, hiszen lényeges hozzászólásokra került sor, de sajnos az idő közbeszólt, és a 19 óra elkövetkezett. Így ma egy kicsit nehezebb talán visszautalni a múlt heti tárgyalásokra. Mégis főleg Szigethy képviselőtársamtól kérem, hogy tényleg megtiszteltetéssel, neki is szánnék néhány mondatot, az ő gondolataihoz fűznék néhány észrevételt kiemelten és semmiképpen nem bántó céllal. A Munka Törvénykönyve meglehetősen hosszú idő után került a Parlament elé. De jelen esetben a történeti igazsághoz hozzátartozik, hogy megítélésem szerint ez nem a Kormány felelőssége volt. A Munka Törvénykönyvét közel másfél-két éve folyamatosan tárgyalja vagy tárgyalta az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldala, s a korábbi vagy egyéb gyakorlatoktól eltérően - jelen esetben örömömre eltérően - itt a Kormány inkább egy közvetítői szerepet töltött be, és mindaddig a beterjesztést visszatartotta, ameddig valamilyen szinten konszenzusra nem jutottak a munkaadói és munkavállalói szervezetek. Ezt azért tartottam fontosnak kiemelni, mert ha képviselőtársam fönntartja, hogy ezt a törvénytervezetet vissza kellene vonni, akkor szakmailag ezért a felelősség elsősorban az Érdekegyeztető Tanács két oldalát terheli. Bár szeretném elmondani, hogy a Munka Törvénykönyve egy sajátos törvény, alapvetően a munkavállók és a munkaadók kapcsolatainak egy törvényi szintű jóváhagyása, és mind kevesebb mértékben az állami beavatkozást vagy a törvénykezési beavatkozást kellene szolgálnia. Tehát én azt hiszem, hogyha az országban működő munkaadói és munkavállalói szervezetek jóváhagyták annak beterjesztését jelen formájában, akkor különösen meg kell gondolni egy olyan törvényhozási beavatkozást, amely ezt a másfél-két éves munkát háttérbe szorítja, s amely azt mondja, hogy nem jól ismerik a jelenlegi munkaadók és munkavállalók saját érdekeiket, és a törvényhozásnak élnie kell azzal a jogával - vitathatatlan jogával -, hogyha ez rossz, ha ez tévútra vezet, akkor nem szabad elfogadni. Tehát én jelen esetben a tisztelt Háztól azt kérem, hogy ebből a megközelítésből is vizsgálják az előterjesztést, amelynek természetesen én számtalan pontjával nem értek egyet. Hogy az ország egyik legerősebb munkaadói szervezetének vezetőjeként mégsem terjesztettem a Ház elé módosító indítványt, az pont a fentebb elmondottakból következik, hiszen egy többéves tárgyalások utáni kompromisszum van döntően a tisztelt Ház asztalán, és ezért azokban a pontokban, ahol én az Érdekegyeztető Tanácsban a kompromisszumot fölvállaltam mint munkaadói szervezet, ott úgy gondolom, nem illő - etikailag legalábbis nem illő - a tisztelt Ház elé az én alapvéleményemet idehozni, és azt a javaslatot, élve - nem visszaélve, mert hiszen csak élve - képviselői jogommal, képviselői jogosítványaimmal én beterjesszem az eredendő és általam természetesen jobbnak hitt javaslatokat. Ez a gondolat talán még egy megközelítésből fontos, mert Palkovics Imre képviselőtársam a Munkástanácsok Országos Szövetségének vezetőjeként, gondolom, nem ezen elvek szerint tevékenykedik, vagy nem feltétlen ezt tartja helyesnek. Ezt szintén a múlt heti igen erős felszólalása következtében mondom, hiszen ő valóban azt mondta el, amit a kezdettől fogva képviselt a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Csak ez nincs összhangban az előzőekkel, amikor azt mondtuk, hogy e tárgyalásoknak valamilyen eredménye született az Érdekegyeztető Tanács előtt. A legnagyobb probléma egyébként a törvényalkotás során - és nyilván képviselőtársaimnak is a legjobban erre a területre kell koncentrálniuk - az üzemi tanácsok kérdésköre. Itt a munkaadói oldal sem kívánt - meggyőződésem szerint - semmilyen beavatkozást sem tenni, hiszen alkossák meg a munkavállalók a saját képviseletük elveit. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett másfél éven keresztül a Kormány is az Érdekegyeztető Tanácsban, de úgy tűnik, hogy a több tucat munkavállalói érdekvédelmi szervezet nem alkotta meg saját és a saját maga által elfogadható szervezetét. Az pedig egy gazdaságban példátlan lenne, munkaadói oldalról elképzelhetetlen lenne, hogy egy gazdasági szervezeten belül 30, 50 vagy 70, és mind törvényi védettséggel ellátott érdekképviselet legyen jelen, és az fogalmazza meg az érdekeit, ennyivel kelljen tárgyalni. Tehát meg kell fogalmazni jogszabályban azt a képviseleti rendszert, amely a tárgyalópartnere általában remélhetőleg a munkaadónak és nem pedig az államnak. Bár az állam sajnos nagyon hosszú ideig még - az én szándékaimnál sokkal hosszabb ideig várhatóan - jelentős munkaadó is, ezért nemcsak a triparti harmadik oldalán ül. Ezt azért néha elfelejti a tárgyalásoknál. Tehát amikor bizonyos állami intézkedésekkel szemben munkavállalói reflexek jelennek meg vagy tiltakozások az országban, az nálunk nem annyira érthetetlen, mert az állammal mint munkáltatóval szemben igenis lehet az általános tiltakozás legkülönbözőbb, de jogilag természetesen keretek között tartott akcióit is megtartani. Én nem ismerek jobbat, tehát nem tudtunk jobbat e tárgyalások során feltárni, mint az üzemi tanácsra kialkudott rendszert, tehát ami az előterjesztésben szerepel. Ezt a Kormány dolgozta egyébként ki. Ezen javítgattunk, javítgatott a munkavállalói szervezet is. Itt valóban a legtöbb munkavállalói szervezet fenntartotta a fenntartásait oly módon, hogy az ő képviselete a megfelelő, a másik ötvenkilencé természetesen nem, tehát az övét kellene törvényben biztosítani. Ez azonban, azt hiszem, nem járható alternatíva. Tehát kérem a tisztelt Házat, hogy ilyen típusú módosító indítványokat ne támogasson. Van néhány olyan javaslat a tisztelt Ház előtt a módosító indítványok között, amely az Érdekegyeztető Tanácsban a beterjesztést követő tárgyalások, munkaértekezletek, kompromisszumok alapján született. Ezek többségét Rockenbauer Zoltán képviselőtársam terjesztette be, így ennek a megerősítése sem volt az én oldalamról indokolt, de kérem képviselőtársaimat, hogy ezt támogassák. Nem állítható persze, hogy a tisztelt Ház a kollektív bölcsesség alapján néhány dolgot nem tud kijavítani, vagy nem tudja jobbá tenni ezt a tervezetet. Van benne olyan, ami nem került az Érdekegyeztető Tanács elé, jobban mondva az Érdekegyeztető Tanács így nem fogadta el konszenzusként, de behozta az előterjesztő Kormány a Ház elé. Ilyen például az, hogy az ágazati megállapodásokat terjesszük ki, esetleg a miniszter, az illetékes tárca kiterjeszthesse azon gazdasági egységekre is, ahol nincs kollektív szerződés, tehát ahol nincs szervezett munkavállalás. Erre van ugyan nemzetközi példa, mint ahogy minden rosszra van nemzetközi példa a világon, de ez nem éri el az 5 vagy 10%-ot, hiszen a világon az a racionalitás győzött, hogy a szervezett munkásság általában a kis létszámú szervezetekben nem jön létre, tehát ott nem szerveződik meg. Ezekben a szervezetekben azonban nagyobb kötöttségekkel rendelkező kollektív szerződéseknek vagy ehhez kapcsolódó, ezen elveket kötelezően tartalmazó munkaszerződéseknek igazi szerepük nincsen, sokkal inkább csak jogviták forrásául szolgálnak. Ha a törvény így is kerül elfogadásra, minden alkalommal azt kérném az illetékes tárca vezetőitől, hogy ne terjesszék ki az ágazati szinten elfogadott kollektív szerződéseket szélesebb körbe. Ez pláne egy átalakuló, átstrukturálódó gazdaságban még inkább igaz, tehát ennél egy sokkal szabadabb, liberálisabb szabályozásra van szükség. Amiért külön kértem Szigethy képviselőtársamat, hogy ha megengedi, akkor pár gondolatot még elmondhassak számára, az az a vita, amely szakemberek között is folyamatosan fennállt számtalan törvénynél az elmúlt 4-5 évben. Ez pedig az, hogy a munkaügyi bíróságok szerepe hogyan alakul, felkészültek-e a munkaügyi bíróságok arra a szerepre, amely a megszűnő munkaügyi döntőbizottságok szerepét venné át. Nem tudom, mármint hogy tudnám, de nem akarom túl hosszan visszaidézni a múlt heti tárgyalási anyagokat. Csak azért, hogy a vitát egyértelműen más síkra tereljem, hadd mondjam el, hogy mi annak idején is küzdöttünk az új vállalkozások, a vállalkozás, a gazdaság új szereplőinek például a cégbíróságok alá tartozása érdekében, amikor az alakulás egyik legnagyobb problémája az volt, hogy a cégbíróságok képtelenek voltak ezt a felügyeletet ellátni. Mégis azt mondtuk, hogy szeretnénk az önkormányzatok, az akkori tanácsok és egyéb, a gazdaság számára teljesen idegen felügyelet alól bírósági felügyelet alá kerülni mint vállalkozói szereplő. Például ebben az időszakban, 1988-ban, amikor ezt a jogszabályt törvénybe iktatták egy, azaz egy cégbíró volt Budapesten. Tehát a mai problémák sem oldódtak meg igazán, ma is az egyik legfőbb probléma: a cégbíróságok bírják-e kezelni, hogyan alakítják ki azt, hogy már az átvételkor valamilyen kvázi igazolást adnak, és a végzés csak hetekkel, esetenként hónapokkal később születik meg. Mi mégis azon az általános véleményen voltunk, hogy nekünk nem jó, ha nincs kellő jogbiztonságunk, nem igazán érdekli, nem szabad, hogy az érdekelje a joggyakorlatot, hogy a bíróságok számszerűen, technikában, eszközben felkészültek-e annak a fogadására. Mi szeretnénk, ha a cégbíróságokhoz tartoznánk. Annak idején volt érdekképviseleti szervezet, amely jelentősen küzdött annak érdekében, hogy a vállalkozókkal szembeni panaszokat, eljárási szabályokat korábban érdekvédelmi szervezet vitatta meg több tízezer számban egy évben, és ha elmarasztalta a vállalkozást, kizárta az érdekvédelemből, és ezáltal megszűnt a vállalkozói tevékenység jogosítványa, mert a jogszabály annak idején úgy szólt, hogy az lehet vállalkozó, aki tagja az adott érdekvédelmi szervezetnek. Akkor is elhangzott az akkori érdekvédelmi struktúra védelmében, hogy egyszerűen a bíróságok nincsenek felkészülve ezeknek a vitáknak, panaszoknak a kezelésére. Ne vonják meg tőlük ezt a jogosítványt, ne kerüljön ez át a demokratikus jog normál működési elvéhez, majd ha ott kiépítik ennek a fogadóképességét. Mi azért küzdöttünk, hogy kerüljön csak át a bíróságokhoz, tudjuk, hogy ezzel mekkora károkat okozunk a bíróságoknak. Én általában nem örülök a hazai állami intézményrendszer bővülésének, de itt a Házban a gazdaság egyik vezető szereplőjeként minden alkalommal a bíróságoknak szóló előterjesztések anyagi háttereit én megszavaztam. Szóval szeretném, ha ebben az összhang látszana, hogy nemcsak a Ptk.-nak szól. Szeretnénk, ha megszűnnének a munkaügyi döntőbizottságok. Érthető és tudjuk, hogy a bíróságok számára elviselhetetlen teher lesz, ha ez a törvény így elfogadásra kerül, és a munkaügyi viták jelentős része vagy többezres számban való növekedése a munkaügyi bíróságokhoz fog kerülni. Én azt is elhiszem, hogy az ott dolgozók sem örülnek ennek, tehát ők is azt a véleményüket fogalmazzák meg, hogy ők ennek az ellátására nem képesek, de amit én egész biztosan tudok, az az, hogyha nem hozzuk meg ezt a törvényt, soha nem lesznek rá képesek. Tehát nem működik az az intézményrendszer, nem működik Európában - európai példát nem tudok rá, nemhogy magyart -, hogy előbb felkészítették volna. Ha az állam felkészült volna arra, hogy milyen feladatai lesznek két év múlva, megalkotta volna ennek a kereteit, akkor nyugodtan a kezébe lehetett volna adni a feladatokat. Bizony, ez ilyen kényszerpályákkal kezd. Én kérem a Szabad Demokraták Szövetségét, hogy támogassa a törvényjavaslatnak ezt a részét, szüntessük meg, kerüljön a munkaügyi bíróságokhoz. Azzal a javaslatával ellenben egyetértek - és mi nem vettük észre, tehát én a magam részéről támogatásra javasolom -, amelyik azt mondta, hogy nézzük meg, hogy mindent a munkaügyi bíróságnak kell-e tárgyalni és ugye ideértve a társadalombiztosítási pereket, amelyek az adott témakör mintegy 30%-át teszik ki. Én nem ellenőriztem az adatokat, elfogadtam, ha jól emlékszem, így szólt a felszólalásban. Egész biztos vagyok benne, hogy nem tartozik a munkaügyi bíróságok tevékenység- és feladatkörébe, tehát ezt a 30%-ot le kell onnan szakítani, és az általános jogi irányelv vagy gyakorlat alá, megoldási keretébe kell tenni. Úgyhogy én ezeket szerettem volna elsősorban elmondani, kérem, hogy fogadják el ezt a hozzászólást képviselőtársaim úgy is, hogy én tiszteletben tartom mindenkinek a jobbító szándékát itt, de azért nagyon fontos lenne, ha a jövőre nézve is van honnan információt szerezni képviselőtársaimnak, ha valamihez módosító indítványokat készítenek elő, meg kell keresni az érintetteket, az érdekelteket. Nemcsak azért, hogy a jó, segítő szándék segítségül süljön el, tehát valóban segítsen, hanem azok nélkül a jó sem valósítható meg, akikre vonatkoztatni akarjuk. Tehát az ő véleményüket minden körülmények között ismerni kell. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)