BEKE KATA (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Február 3-án úgy döntött az Országgyűlés, hogy tárgyalni sem kíván a közoktatási törvény esetleges kétharmados voltáról. Ez a döntés mindössze 17 szavazattöbbséggel történt. Ebben a tárgyban 50 ezer aláírással megerősített állampolgári kezdeményezés beterjesztése várható a közeljövőben. Ezért szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni néhány fontos és megfontolást igénylő körülményre. Az első: A kétharmados törvények jobbára alapos előkészítő munka után, többpárti egyetértéssel születnek. Kevés olyan tárgy van, ami annyira igényelné a konszenzust - Parlamentben, Parlamenten kívül, országos méretekben -, mint éppen az ország jövőjét meghatározó oktatásügy. A választások előtt az akkori ellenzéki pártok valamennyien egyetértettek abban, hogy az oktatás pártok fölötti ügy, éppen ezért oktatási programjaik között néhány karakterisztikus részletmegoldástól eltekintve nem volt alapvető koncepcionális különbség. Egy, az ország történelmi mértékű vállalkozásához méltó törvénynek éppen úgy, mint az Eötvös József nevével fémjelzett 1868-as törvénynek, legalább fél évszázadra kell érvényesnek lennie. Ha az oktatásügy a mindenkori kormányzó pártok akarata szerint alakul, akkor minden új kormány újra- és újrakezdi az iskolaügy átalakítását, és az a kisgyerek, aki 1993 szeptemberében lép be az általános iskola 1. osztályába, diákévei során háromszor is megérheti az iskola felbolydulását, tanítóinak nyugtalanságát, minden addigi bizonyosság bizonytalanná válását. A második: A törvénykoncepció erényei és hibái másodrendűek ahhoz viszonyítva, hogy nyoma sincsen benne a rendszerváltásnak. Az akkor történt volna meg, ha végre a gyerek került volna a középpontba, az ő érdekeit szolgálná az iskola, és az iskola érdekeit a tanügyirányító hivatal és a szellemi hátteret biztosító tudomány. A törvénykoncepció alapján azonban iskoláink változatlanul elsősorban nem a diákok tanításának és nevelésének, hanem a pedagógusok ellenőrzésének a színterei maradnak. A művelődési kormányzat nem csupán az eddig megszokott gyanakvással tekint a pedagógusokra, hanem példátlan mértékben kétségbe vonja diplomájuk értékét is, és ez a jelenleg hatályos 1985-ös törvényhez viszonyítva visszalépést jelent. Változatlan az az évtizedes tendencia is, hogy a kutató minősül szakembernek, a gyakorló pedagógus nem, és annak a kutatónak elmélete és módszertana bizonyul éppen a legkorszerűbbnek és a legcélravezetőbbnek, aki történetesen jó kapcsolatba került a minisztériummal. A művelődési kormányzat - és ezt tartom a legsúlyosabbnak -, mint évtizedeken keresztül eddig is, megkerülte, egyszerűen megkerülte alapvető és legfontosabb feladatát, a jó színvonalú munka feltételeinek megteremtését. Egyrészt anyagi vonatkozásokban - ezekre most nem térek ki -, másrészt azért, mert érintetlenül hagyta a kontraszelekció legfőbb forrását, a magas kötelező óraszámot. A törvénykoncepcióban deklarált, jellegzetesen íróasztal mellett született heti 40 órás munkahét a gyakorlatban 60-70 óra - lelkiismeretes munkát feltételezve -, de a törvénykoncepcióban felsorolt kötelességek teljesítéséhez, mint ahogy ezt 160 ezer kollégám tudja az országban, ez sem elegendő. Teljességre itt és most természetesen nem törekszem, de nyilvánvaló a felsoroltakból is, hogy ennek a koncepciónak semmi köze nincsen az 1988-tól kibontakozó kezdeményezésekhez, programokhoz, jelesül a Magyar Demokrata Fórum oktatási programjához. A harmadik körülmény: a törvénykoncepció legújabb változata a Köznevelés január 24-i számának mellékleteként jelent meg, és napok múlva jutott el az iskolákba, az 1500 kistelepülésre feltehetően több nap múlva. A minisztérium január 31-ével a vitát lezárta, a kodifikációs munka megkezdődött. Igaz, készséggel fogadnak ezután is minden módosító javaslatot, de az csak néhány részletmegoldásra vonatkozhat, és nem a tisztázatlan alapfogalmakra, az alapvető koncepcionális hibákra. Miután ez az elvben is csak egyhetes vita a félév lezárásának igen sok többletmunkával járó időszakára esett, a pedagógusok ebben gyakorlatilag nem vehettek részt. Az Oktatáskutató Intézet 1991 decemberétől kezdődően egy 1000 fős országos minta alapján megvizsgálta a pedagógusok véleményét a törvénykoncepció akkor legújabb változatáról. A feltett kérdések azonban túl általánosak, így nem értékelhetjük azt a pedagógus társadalom igenlő állásfoglalásaként. A megkérdezettek azonban akkor is leszögezték, hogy a pedagógusok és szervezeteik véleményének meghallgatásával alkossák meg az alkotók a törvényt. Ahol az, hogy ehhez elegendő idő biztosíttassék, hogy az ország gyermekeinek nevelőiről ne a fejük fölött döntsenek, mint évtizedek óta mindig, sokkal fontosabb szempont, mint egy bármilyen okból előre kitűzött határidő. Tisztelt Ház! Február 3-án az Országgyűlés a kormánypolitika hatáskörébe utalta azt, ami pártok fölött álló egyik legfontosabb nemzeti ügyünk. Az állampolgári kezdeményezés alkalmat ad majd arra, hogy bebizonyítsuk a pártküzdelmektől egyre inkább megcsömörlött állampolgároknak, képesek vagyunk felülemelkedni a napi politika párt- és presztízsharcain, ha az ország gyermekeiről, az ország szellemi felemelkedéséről van szó. Ezért kívántam tisztelettel felhívni erre a figyelmüket. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)