SOLT OTTILIA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Hallották a bizottsági előadótól, Fekete Gyula úrtól és Pokorny Endre úrtól, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja is egy konzisztens csomaggal örvendeztette meg a törvény beterjesztőit és a tisztelt Házat, amelyben egymással összefüggő módon vitatjuk a társadalombiztosítás költségvetésének összes sarokszámait, bevételi és kiadási főösszegeit és a bevételi forrás részletes számait is. A bizottságok különösebb vita nélkül, illetve a Kormány különösebb vita nélkül elvetette a Szabad Demokraták Szövetségének indítványait, ugyanúgy, ahogy a nagy állami költségvetéshez benyújtott módosító indítvány-csomagunkat is különösebb indoklás nélkül eldobták. S most sem - mint ahogy akkor sem - sikerült megvédetni a Kormánnyal a saját előterjesztését, nem sikerült vitára kényszeríteni az előterjesztőt arról, hogy tulajdonképpen honnan is veszi azokat az adatokat, amelyekre a társadalombiztosítási költségvetést alapozza. Summásan az a véleményünk - amit az általános vitában elő is adtunk -, hogy a társadalombiztosítási költségvetés egy számtandolgozathoz hasonlít, ahol a jó tanulók az öszeadásokat megfelelővé tették az egyenlőségjelek két oldalán, ahol egymáshoz igazították a tételeket, de totálisan homályban maradt az a tény, hogy milyen valóságos folyamatokat, milyen gazdaságot és milyen pénzügyi fegyelmet tükröznek azok a számok, amelyek itt előttünk állnak. Csehák képviselőtársam - akik szintén módosító csomagot nyújtottak be az egész költségvetéshez -, világosan elmondta, hogy miközben ők az összes számot megnövelték, mi az összes számot csökkentettük két logika alapján: mi igyekeztünk a múlt év folyamatait alapul véve következtetéseket levonni az ezévi várhatóra, ők pedig - a költségvetés szintén vitatható számai alapján - kivetítették ezeket a tendenciákat, amelyeket a költségvetés előirányoz a társadalombiztosításra. A két csomag együttesen - bár nem beszéltünk össze - világossá teszi, hogy az ellenzéknek az a véleménye, hogy a társadalombiztosítási költségvetést úgy, ahogy van, vissza kellett volna vonni; egyszerűen nem alkalmas vitára, nem alkalmas arra, hogy ennek alapján akár az egészségügy, akár a nyugdíjasok - illetve a nyugdíjszerű ellátásokat élvezők - ki tudják számítani, hogy mi történik velük 1992-ben. De arra sem alkalmas, hogy az állami költségvetés ki tudja számítani, hogy rá mi vár a megígért ellátások teljesítése esetén. A mi indítványainknak, indítványcsomagunknak az a lényege, hogy a prognosztizált bevételi elmaradásokat, vagyis a lényegesen kisebbre becsült járulékbevételt, mint amit az előterjesztés tartalmaz, valamint az egyéb bevételi összegek csökkentett figyelembevételét is szem előtt tartva, az egészségügy kiadásait képzeljük el csökkenteni, és a nyugdíjkiadásokat pedig nem - egyszerűen azért, mert a nyugdíjkiadások rugalmatlanok, azok nem csökkenthetők. Ezzel szemben az egészségügyben - amelyben természetesen elfogadhatatlan automatizmusok, bér- és dologi automatizmusok érvényesülnek eszerint a költségvetési indítvány szerint -, vannak bizonyos tartalékok, tehát képes arra, hogy a szolgáltatás rendszerében és a finanszírozás rendjében megbúvó pazarlást eltüntetve, és intenzifikálva az egész gazdálkodás rendjét, fenn tudja tartani önmagát, legalább ilyen, de lehetőleg magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtson az ország társadalmának, miközben a társadalombiztosításból való bevétele csökken, azzal egyenes arányban, ahogyan várhatóan a társadalombiztosítási kassza bevétele csökken. Nemcsak a járulékbevételt becsülte túl véleményünk szerint a társadalombiztosítási költségvetés, hanem ugyanígy túlbecsülte a társadalombiztosítás egyéb bevételeit, nevezetesen: az elmaradt járulékok után beszedhető késedelmi kamatokat és a rövid távú pénzügyi műveletekből eredő bevételeit is. Az elsőre vonatkozólag az a véleményünk - tehát a késedelmi kamatok és büntetések behajtásából eredő bevételi többletről -, hogy ezek ugyanolyan behajthatatlanok lesznek, mint amilyen behajthatalanok voltak ebben az évben és a múlt évben, ámde ez nem valamilyen fátum, amely a társadalombiztosítási kassza fölött lebeg, hanem maga a költségvetés, maga a Kormány. A legnagyobb adósok egyike ugyanis a MÁV, amely teljes egészében államigazgatási felügyelet alatt áll. Elképzelhetetlen, hogy a MÁV jelenleg mintegy 11 milliárdos tartozása a társadalombiztosításnak, ez kormányzati beleegyezés nélkül, kormányzati jóváhagyás nélkül felgyűlhetett volna. Ha a kormányzat nem venné tudomásul hallgatólagosan azt a tényt, hogy a költségvetés deficitjét - a legnagyobb állami és egyetlen vasúti szállító vállalat deficitjét - a nyugdíjasok pénzéből támogassa meg, akkor ez a kintlévőség nem gyűlhetett volna össze. Hozzátehetném még, hogy a MÁV saját maga mintegy ugyanekkora tartozásállományt tart nyilván, vagyis neki ugyanennyivel tartoznak a szállíttató vállalatok, különböző tulajdonban lévő vállalatok, de hát, ismervén a magyar gazdaság rendjét, nyilvánvaló, hogy ezek is többnyire állami vállalatok vagy nagyobb volumenben állami vállalatok. Magyarán: tehát ami miatt a MÁV összeomlana - a szokásos és ismert sorbanállás -, az a 11 milliárdos kintlévőség, az úgy kapja meg az ellentételezését, hogy a Kormány rábólint arra, immár több mint egy éve, hogy a MÁV egyszerűen felfüggesztette a tb-nek való kötelezettségei teljesítését. A múlt évben - írd és mondd - a MÁV egyetlen egy hónapra fizette be a tb- tartozásait, az összes többi hónapra vonatkozó járulékkötelezettségének egyszerűen nem tett eleget. Nem szeretném itt elverni a port a MÁV-on, nem az a cél, hanem arra a mechanizmusra szeretnék rávilágítani, hogy a tb egyensúlya, a tb járulékbevétele és egyéb bevételeinek - tehát a kintlévőségek behajtásából eredő pénzeinek, büntetőkamatoknak - a bevételezése teljes egészében vagy nagyon nagy mértékben a Kormány kezében van, vagyis a költségvetés kezében van, hiszen nyilvánvaló, hogyha a MÁV befizeti a tb-nek a tartozásokat, akkor nem a nyugdíjasok előlegezik meg a MÁV-nak tartozó vállalatok pénzét, hanem a költségvetés előlegezi meg a MÁV-nak a neki tartozó vállalatok kötelezettségeit, és hogy itt ki az, aki végül is a bálanya, tehát ki az, aki végülis elviszi a balhét, az teljes egészében a Kormánytól függ. Ha egyszer így áll a helyzet, és ismerjük az eddigi kormányzati magatartást ezzel kapcsolatban, akkor nincsen okunk feltételezni, hogy ebben az évben a Kormány megváltoztassa azt a gyakorlatát, hogy a konfliktus, a gazdasági rendszerben, a gazdaság működésében rejlő óriási feszültséget a legvédtelenebb és legkevésbé ellenállóképes szereplő nyakába zúdítsa. Miért tenné ezt? Következésképpen kénytelenek önök komolyan venni a mi módosító indítványunkat, amelyben alaposan lejjebb rakjuk azokat a számokat, tehát csökkentjük azokat a várható bevételeket, amelyekkel egy reális társadalombiztosítási költségvetés, bár ez a szó talán túlzás, előrejelzés, orientáció számolni tud. Ugyanígy kénytelenek voltunk csökkenteni a rövid távú pénzügyi műveletekből származó bevételt is, hiszen az a kevés, amit meg lehetett tudni az elmúlt évben a társadalombiztosítás vagyonának a kezeléséről, beleértve az állampapírok kezelését, arra utal, hogy nincsen igazán jó kezekben ez a vagyon, hogy szintén a költségvetés érdekei határozzák meg ennek a vagyonnak a működtetését, azt a viselkedést, amit a társadalombiztosítás mint tulajdonos a műveletek során tanúsít. Továbbá, hogy a kényszerhelyzetben csökkenni fog azoknak a papíroknak az értékesíthetősége, vagyis az a gazdálkodói szabadságfok, amelylyel a társadalombiztosítás a vagyonát kezelni tudja, ha egyszer állandó likviditási problémákkal küzd. Például a rendelkezésére álló lakásalap-fedezeti kötvények, amelyben - ha emlékeznek, már egy párszor felidéztük ebben a Házban - egy kényszerbefektetés során egy nagy szufficitet tett a társadalombiztosítás, jelenleg esnek, jelenleg névértéken alul kelnek el. Tehát hogyha ezzel a vagyonnal likviditási problémákat kell áthidalni a tb-nek, akkor kénytelen lesz áron alul, névértéken alul megszabadulni ezektől a papíroktól, nincsen abban a helyzetben, hogy gazdálkodni tudjon. Éppen ezért indokolt a rövid távú pénzügyi műveleteknek a bevételi csökkentése a költségvetésben. Irreális azt képzelni, hogy ezek a tárgyak, ezek a vagyontárgyak, ezek a papírok valóban azt a jövedelmet fogják hozni, amellyel könyv szerint értékelve vannak a társadalombiztosításban. Kapitány képviselőtársam hosszan és rendkívül pontosan elmondta, hogy mi a helyzet a társadalombiztosítás hajdani vagyonával. Ez a vagyon, miközben számos más, tulajdonképpen nem számos, hanem hát egy jogi személyt, egy intézményrendszert, egy egyházat - egyébként ezt itt most nem vitatott módon - kárpótolja az elszenvedett anyagi veszteségekért a törvényhozás és a Kormány, ugyanezt nem adja meg a társadalombiztosításnak, holott nem vitatható, hogy a társadalombiztosítás, mely kötelező érvényű, és hát hivatott az egész társadalom bizonyos minimál biztonságát fedezni, ugyanúgy megérdemelné. Nemhogy nem kapja meg ezt az egyszer elvett vagyont a társadalombiztosítás a Kormány tervezetei alapján, hanem saját vagyonáért bérleti díjakat fizet. Tehát a vagyonnal borzasztó sok baj van. De nemcsak ez. Tehát nemcsak az az alapvető tény, hogy a társadalombiztosítás ismert egyensúlyzavarait áthidalhatóvá tevő vagyon reprivatizációjáról szó sincs, hanem az is, hogy a kormányprogramban, a kormánypártok programjában megígért vagyoni juttatás hirtelenjében likvid juttatássá alakul át, tehát nem a társadalombiztosítás tartalékait kívánja feltölteni, mint ahogy mindannyian képzeltük különböző programjaink összeállításakor 1989-ben és 1990 elején, hanem a likviditási hiányok feltöltésére vagy pótlására szolgál. Magyarán tehát: az itt benyújtott költségvetés alapján az a kép áll előttünk, hogy a Kormány a kormányprogram szerint a társadalombiztosításnak juttatandó vagyon helyett likvid vagyont ad, amely a következő évben semmivé válik, és semmi nem lesz abból, hogy ez a vagyon a továbbiakban jövedelemforrásul szolgálhason. Éppen ezért mi a módosító csomagunkban minden olyan összeget, ahol a vagyonjuttatást a költségvetés teljesítésére kívánja fordítani a társadalombiztosítás, úgy módosítottunk, hogy ez nem vagyoni juttatásként, hanem az állam privatizációs bevételéből átadott költségvetési juttatásként szerepeljen a társadalombiztosítás költségvetésében, és ne mondhassa ezt a Kormány egyszercsak, hogy ezzel már teljesítette a társadalombiztosítás vagyonnal való ellátására vonatkozó kötelezettségét, és a társadalombiztosítás egy-két-három év múlva rosszabb pozícióban álljon előttünk, mint ahogy most áll. Pedig elég rossz pozícióban áll most is. Még egyszer mondom: a szakbizottságok, tehát mind a szociális és egészségügyi bizottság, mind a költségvetési bizottság, nyilvánvalóan elsősorban a Kormány véleményére alapozva, elvetette, méghozzá nagy arányban elvetette a módosító indítványainkat. Mégis arra kérném önöket: ne vonjuk ezeket vissza, fontolják meg, hogy nem szolgálja-e jobban a társadalom biztonságát, hogyha számtanpéldák helyett valamennyire a realitáshoz közeledő számok alapján összeállított költségvetést fogadunk el, s ha már nem lehetett elérni, hogy olyan tisztességesen megvitatott, megalapozott, megokolt költségvetés álljon előttünk, amely ténylegesen tükrözi a társadalombiztosítás jelenlegi helyzetét és jövő évi várható helyzetét, akkor legalább ne irreális költségvetésre bólintsunk rá, amely ugyanolyan helyzetbe fog hozni minket 1992 végén, mint amilyen helyzetbe 1991 végén teszegettük jobbról balra a költségvetés vitája idején a tételeket azért, hogy a társadalombiztosítás tátongó lyukait betömjük. Ennek a manővernek a során, ha figyeltek a költségvetés vitájában általunk előadottakra, a társadalombiztosítás vagyonából 15 milliárd forint elenyészett. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)