DR. WEKLER FERENC, az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke, a bizottság kisebbségi véleményének előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A Parlament önkormányzati bizottságának kisebbsége egyetért azzal, amit mondandója végén a belügyminiszter úr is és a többségi véleményt előadó képviselőtársunk is hangsúlyozott, mármint azt, hogy az önkormányzatoknak szüksége van arra a mintegy 25 milliárdnyi öszszegre, amelyről e törvény kapcsán döntenie kellene a Parlamentnek. Sőt, azt is szeretném megerősíteni a kisebbség nevében, úgy ítéljük meg, hogy erről a kérdésről, erről az összegről dönteni kellett volna már jóval ezelőtt, és nem egy féléves, rémregénybe illő procedúra után. Ennek ellenére úgy gondolom, úgy ítéljük meg - és ez a bizottsági vita során is hangot kapott, a jegyzőkönyvekben nyomon követhető -, hogy ezzel a megállapítással nem lehet lesöpörni az asztalról azt a problémát, hogy ennek a törvénynek a tárgyalása kapcsán, az előkészítése kapcsán súlyos törvénysértésekre és felelőtlenségekre került sor, és a bizottság kisebbsége ezért a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát tartózkodással ítélte meg. Azért, mert nem kívántuk megakadályozni, hogy napirendre kerüljön, tudván, hogy azok az önkormányzatok, amelyek benne vannak a kalapban, amelyek az eddigi előkészítés alapján pénzhez juthatnak, várják ezt a pénzt. De mi van azokkal az önkormányzatokkal, amelyek elutasításra kerültek, és mi van azokkal az önkormányzatokkal, amelyek információk hiányában nem tudtak bejutni ebbe a pénzügyi kalapba? Úgy gondolom, és ez a bizottsági ülésen is határozottan hangot kapott, hogy fel kell idéznünk még egyszer azt a néhány momentumot, amely ennek a törvénynek a tárgyalása kapcsán már többször hangot kapott a Ház falain belül. Mégpedig kezdődött a törvény előkészítése azzal, hogy a Belügyminisztérium a Magyar Közlönyben közzétette azt az ominózus október 21-ei határidőt, amíg az önkormányzatok beadhatták a Belügyminisztérium szerint az igényeiket a céltámogatásokra. Ez tulajdonképpen egy igényfelmérésnek indult, de mint mára kiderült, ez az október 21-ei időpont a Belügyminisztérium által önkényesen meghatározott határidővé változott, és azok az önkormányzatok, amelyek nem adták be az igényfelmérésre az anyagaikat, kiestek a céltámogatási pályázati lehetőségből annak ellenére, hogy semmilyen törvény nem hatalmazta fel a Belügyminisztériumot arra, hogy lezártnak tekintse október 21-ével a benyújtási határidőket. Ezt a törvényjavaslat decemberi tárgyalása során már elmondtam a Házban, akkor is, azt hiszem, a bizottság kisebbségének a véleményét tolmácsolva. Ezután következett egy hosszabb időszak, amikor nem történt semmi ebben az ügyben. A bizottsági vitában a Belügyminisztérium képviselője azt hangsúlyozta, hogy részben a Parlament hibája, hogy csak december 12-ére sikerült a Parlamentnek napirendre tűznie ezt a törvényjavaslatot, amelyet a kormányzat benyújtott. Ezt részben elismerve azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy december 12-én a képviselőtársam által említett módon megszületett az irányelvek elfogadása, tehát tulajdonképpen jogilag ekkor lehetett volna az igényfelmérést megkezdeni a Belügyminisztériumon belül a Parlament által elfogadott irányelvek alapján. Ez nem történt meg. Mint ismeretes, a Belügyminisztérium, illetve a kormányzat változtatás nélkül a Parlament által először leszavazott, majd újra a Ház elé jutott törvényjavaslatot nyújtotta be, és ez két módosítással végül is elfogadásra került. December 12-én látni lehetett, hogy közel van a költségvetés határideje. A december 12-ei határozatban az szerepel, és a költségvetési törvényben is az szerepel, hogy a költségvetéssel egyidőben kell benyújtani a Kormánynak a céltámogatási törvényt. Én úgy gondolom - és a bizottság kisebbsége úgy gondolja -, hogy amennyiben ez december 12-én nyilvánvaló volt a Belügyminisztérium számára, hogy nem tartható a határidő, nem tudják tartani azt, hogy december 30-áig a Ház elé terjesszék ezt a törvényjavaslatot, akkor december 12-én a törvényjavaslat elfogadásakor a kormányzatnak jeleznie kellett volna a Ház felé, hogy nem tudja tartani a határidőt, és nem kellett volna a törvényben egy olyan határidőt megállapítani, amiről eleve látni lehetett, hogy nem lehet tartani, és így meg lehetett volna akadályozni egy újabb - idézőjelbe téve - "törvénysértést", mármint azt, hogy határidőre nem lehet benyújtani ezt a törvényjavaslatot. A bizottsági ülésen a kisebbség részéről fölvetődött a kérdés, hogy mi történt ezután, mi történt december 12. és február 24. között. Miért volt szükség két hónapra ahhoz, hogy egy tulajdonképpen korábban a Belügyminisztérium által önhatalmúlag, de zárójelben jegyzem meg, nyilván jó szándékkal, de hát nem a törvényeknek megfelelően előkészített céltámogatási tövényt miért kellett két hónapig fektetni és különböző államigazgatási egyeztetésekre hivatkozva be nem terjeszteni a tisztelt Ház elé? Ugyanis február 24-én került beterjesztésre a céltámogatási törvény! És a bizottsági vita során robbant ki az a botrány, amire Boross Péter belügyminiszter úr az expozéjában utalt, amikor kiderült a beszámolóból, hogy október 21. után is módja volt jó néhány önkormányzatnak arra, hogy hiánypótlás címén kiegészítő anyagokat juttasson el a Belügyminisztériumhoz, illetve azokhoz az emberekhez, akik a céltámogatási törvényt előkészítették. A bizottság kisebbsége egyetért azzal a többségi állásponttal, hogy az ügynek az ilyenfajta kezelése méltányos, és az önkormányzatok érdekében történhetett. Ugyanis kiderült a hosszas rákérdezések után, hogy 98 önkormányzat nyújtott be hiánypótlást, mintegy 640 millió forintos támogatásra tartottak igényt, és ezt a 640 millió forintos támogatást az előkészítők elfogadták és beépítették a törvényjavaslatba. A probléma nem itt volt, és a kisebbség nem ezért kezdett vitát a céltámogatás kapcsán a bizottságban, hanem az volt a gondunk, hogy nem került nyilvánosan meghirdetésre az, hogy október 21. után, mondjuk január 31-éig lehetősége van az összes önkormányzatnak arra, hogy hiánypótlásként kiegészítő anyagokat juttasson a Belügyminisztérium számára a korábban benyújtott céltámogatási pályázatok kiegészítéséül. A bizottsági vita során először az hangzott el, hogy a Tákisz-ok értesítették az önkormányzatokat, aztán több rákérdezés után kiderült, hogy ez a tájékoztatás valószínűleg nem állja meg a helyét. A bizottság kisebbsége a FIDESZ kezdeményezésére ezután azt javasolta, hogy a bizottság állítson fel egy vizsgálóbizottságot, amely ezt az anomáliát kivizsgálja. A bizottság többsége ezt első lépésként nagyon kemény lépésnek tartotta, és végül is kompromisszumos megoldásként abban állapodtunk meg, hogy a belügyminiszter urat kérjük fel arra, hogy tájékoztassa a bizottságot, mi történt a céltámogatások ügyében. Ez a tájékoztató levél megérkezett. A tájékoztató levélnek a lényege az volt, hogy a Belügyminisztérium saját hatáskörében egy vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy hogyan zajlott október 21-e és - mondjuk - január 31-e között a hiánypótlásoknak a begyűjtése. Kinek volt lehetősége arra, hogy hiánypótlást nyújtson be, és ki maradt kívül ezen a körön? Sajnos, a mai napig a bizottság nem kapta meg ezt a belső vizsgálati eredményt, annak ellenére, hogy a Belügyminisztérium munkatársai arról tájékoztattak bennünket, hogy körülbelül egy bő hét alatt ezt a vizsgálatot a Belügyminisztérium lezárja. Azóta két hét telt el, s nem kaptuk meg a vizsgálat eredményét. Viszont kaptunk egy levelet, illetve bizottsági elnökként kaptam egy levelet a Parlament elnökétől, amelyben az önkormányzati bizottságot felkérik egy panasznak a kivizsgálására. Az egyik vidéki önkormányzatunk polgármestere azzal a panasszal fordult a Ház elnökéhez, hogy január folyamán a Tákisz- oknak, a helyi Tákisz-nak be kívánt nyújtani hiánypótlásként egy elvi vízjogi engedély helyett közben elkészült végleges létesítési engedélyt, és az adott Tákisz ezt az engedélyt nem fogadta be. Számomra ez azt jelenti, hogy nem minden önkormányzat volt tisztában azzal, hogy lehetőség van a hiánypótlás benyújtására, és lényeges számú önkormányzat kívül rekedt azon a körön, amely az információ birtokában a hiánypótlást benyújthatta volna. A bizottság tagjainak ezt a levelet természetesen továbbítani fogom, és a Parlament elnökének a felkérése alapján a bizottságot felkérem arra, hogy vizsgálja ki ezt a levelet, de gondolom, az egész ügyet ennek kapcsán újra kell vizsgálni, ugyanis ez azt bizonyítja - amit mi korábban feltételeztünk -, hogy anomáliák történtek ennek a hiánypótlási ügynek a kezelése kapcsán. Mindezek után a bizottság kisebbsége - mint említettem - a törvényjavaslatot tartózkodással fogadta a bizottsági vita során, és most is úgy ítéli meg, hogy szükséges a pénzeknek a szétosztása, de nem lehet eltekinteni attól, hogy a Parlament a kötelezettségének eleget téve ellenőrizze a kormányzatnak a pénzosztó tevékenységét. Annak idején - és a vita során ez is felmerült a bizottságban - a megyei elosztó szerepe ellen azért tiltakoztunk sokan, és tulajdonképpen konszenzusos javaslat volt az, hogy a megyéktől el kell venni a céltámogatások szétosztásának a lehetőségét, hogy ne történhessen meg az, hogy egyes polgármesterek ismeretségeiket kihasználva bemenjenek, és ismeretségeiket felhasználva helyi, megyei szinten pénzhez jussanak. Az volt a bizottság kisebbségének a benyomása, hogy sajnos, megismétlődött az a korábbi gyakorlat, hogy aki közel volt a tűzhöz, aki az információk birtokába jutott, az bement az illető Tákisz-hoz, vagy bement közvetlenül a Belügyminisztériumhoz, benyújtotta a hiánypótlásra az anyagát, azt elfogadták; az összes többi, aki nem tudott, miután nem tudhatott erről a lehetőségről, az kívül rekedt. Én arra kérem a tisztelt Házat, hogy a lehetőségekhez képest - és ez most már, elnézést kérek, bizottsági elnöki véleményem -, a lehetőségekhez képest minél előbb fogadjuk el ezt a céltámogatási törvényt, egyetértve belügyminiszter úr expozéjával, de arra is szeretném kérni a tisztelt Házat, hogy ezeket az anomáliákat közösen vizsgáljuk meg, és próbáljuk meg kiszűrni azt, hogy a jövőben ilyenre ne kerüljön sor. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)