DR. FEKETE GYULA (MDF): Elnök Úr! A bizottságban el akartam mondani a véleményemet és azt mondták, hogy még részletesebben indokoljam meg. Én beleástam magam az irodalomba+ (Derültség.) Ugyanezen időszakban a Szovjetunió egyoldalúan felmondta az előzőleg öt évre fixre szerződött olajárakat, anélkül, hogy Magyarország felmondhatta volna a világpiacon kurrens áruinak a szintén rögzített árait. Életbe lépett a több év átlagára alapján számított csúszó-olajár, amelynek alkalmazása során kezdetben ugyan a világpiaci árnál olcsóbban kaphattunk olajat, de a nyolcvanas években már több esetben drágábban. Persze csalóka volt már akkor is a KGST-árak és a világpiaci árak összehasonlítása, hiszen Magyarország a Szovjetunióban vállalt nagyberuházások árán kaphatott csak szénhidrogéneket. Ezeknek a beruházásoknak a magyar fél számára nagyon hátrányosak voltak a feltételei, aláírásukra csak a kényszerítő körülmények hatására kerülhetett sor. Gondoljunk csak a leginkább közismert ilyen nagyberuházásokra, Orenburgra, Tengizre, Jamburgra. Ebbe a sorba tartozott Bős-Nagymaros is. KGST-érdek lett hirtelen a világpiacon jól eladható szénhidrogének helyettesítése más energiaforrásokkal, internacionalista kötelesség lett a magyar vezetők számára, hogy energiaellátásunk fejében a Szovjetunióban vállalt nagyberuházások mellett vállaják a korábban elutasított bős-nagymarosi erőmű felépítését vagy utólagos tervmódosításokkal sebtiben a tervezetten felüli blokkokkal bővítsék a paksi atomerőmű kapacitását. Milyen ellenvetéseket lehetett már akkor is hallani a szakértői körökben? Nem ökológiai jellegűeket, akkoriban ezekről még nem tudtak. De azt már akkor kiszámították, hogy ennek a monstrumnak a gazdasági megtérülése teljesen bizonytalan, mivel a síkvidéki erőművek önköltsége az óriási állóeszközigény miatt érdemben nem volt olcsóbb a hőenergiánál. Még az elpusztított földekért, épületekért jelképes összegű, alacsony kártérítés ellenére is bizonytalan volt a megtérülés. Már akkor felmerült a Dunának, mint nemzetközi víziútnak az eltereléséből eredő probléma, már akkor felmerült, hogy Budapest hátrányára a tengerjáró hajók egészen Pozsonyig feljuthatnak majd. Szó esett arról is, hogy a magyar építőanyagipar jelentősen károsodik, hiszen megszűnik a Dunán a folyami kavics, a sóder természetes utánpótlása. Nyílt titok volt, hogy megvalósul majd a szlovák nacionalisták álma és szét lehet majd telepíteni az életterétől megfosztott csallóközi magyarságot, vagy legalábbis veszélyhelyzetbe lehet őket hozni az ártéri falvaikban. Vízszint alá kerültek volna olyan magyar nagyvárosok is, mint Győr vagy Esztergom és sokan aggodalmaskodtak amiatt is, hogy a budapesti Duna-parti épületek veszélybe kerülhetnek-e egy nagymarosi gátszakadás esetén. Ezeknek az aggodalmaknak nem adott nyilvánosságot a sajtó, a rádió vagy a televízió+