DR. PAP JÁNOS (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Fodor András Attilával szeretném kezdeni, nagyon röviden reagálnék. Nagyon tévesen ment be a köztudatba, és szerencsétlen dolog innen a Parlamentből azt mondani, hogy az Országgyűlés megkötötte a Kormány kezét a 91. áprilisi határozattal. Szeretném elmondani, hogy ez nem így van. 1990 decemberében a Kormány hozott egy rendeletet, amely szó szerint szinte így szólt: egy-két ökológiai érvvel van kiegészítve az országgyűlési határozat. Több helyen elhangzik a Kormány részéről is, hogy az Országgyűlés megkötötte a Kormány kezét. Nem. Ha valaki megkötötte valakinek a kezét, a Kormány a saját kezét kötötte meg, és egyébként április 16-án lehetett volna hozni egy olyan határozatot, amit most is szeretnénk, hogy egy konkrét határidő lett volna benne, vagy abban a pillanatban fel lehetett volna mondani. Tehát az Országgyűlés nem kötötte meg a Kormány kezét. Ez az egyik dolog. A másik dolog: én nagy örömmel hallgattam azt, amit Katona Tamás államtitkár úr mondott. Én azt gondolom, hogyha ő és a külügyi tárca is korábban részt vett volna a bős-nagymarosi probléma megoldásában, azt hiszem, lényegesen előrébb tartanánk, mint ahol most vagyunk. Azonban neki is néhány dolgot kell mondani. Én azt gondolom, hogy utolsó lépést célszerű mindig megtenni. Csak szeretném elmondani, hogy az utolsó lépés után már nincs utolsó lépés. S a bős-nagymarosi kérdésben már legalább négyszer-ötször volt utolsó lépés. A komolyságunk forog kockán, hogy mindig utolsó lépésekre hivatkozunk, miközben a másik fél komoly és kemény lépéseket tesz. A másik: Nagymaros elbontása nem lehet kérdés. Azt hiszem, Kiss képviselőtársam elég jól elmondta: két évig, nem tudom, mire vártunk akkor? Megmondom, mire vártunk. Arra vártunk, ami titokban a Kormány egyes képviselőinek a fejében bent van, hogy ha netán Bős van, akkor kell Nagymaros. Múlt héten a Magyar Hírlapban megjelent a vízügyi ágazat egyik jeles képviselőjétől az, hogy ha nem Nagymarosnál, akkor kicsit följebb majd csinálunk egy vízlépcsőt, tudniillik ha valamilyen formában üzemel a vízlépcső, akkor szükség van egyre lejjebb. Tehát két évig egy ilyen, úgynevezett ráutaló magatartás volt Nagymarost illetően, mert régen el lehetett volna bontani, és a rehabilitációt régen meg lehetett volna tenni. A harmadik kérdés, amire szeretnék reagálni: nem állja meg a helyét az, hogy nemzetközi szakértőket csak akkor lehet bevonni, ha hozunk egy olyan határozatot, hogy a két ország közös megegyezéssel megpróbál valamit elérni. Közös szakértőket lehet bevonni akkor is, ha mi a szerződést megszüntetjük, és a szerződés megszüntetésével egyidejűleg kifejezzük azon szándékunkat, hogy nemzetközi szakértőkkel hajlandók vagyunk ezt a problémát megvizsgáltatni, és a nemzetközi szakértők ajánlását elfogadni. Véleményem szerint a szlovákokkal a kapcsolatot akkor tudjuk fölvenni, ha igenis keményen - én úgy fogalmaznék, ami lehet, hogy nem a legszerencsésebb - , ha ők kényszerhelyzetbe hoztak bennünket a március 6-i lépéssel, akkor ebben a helyzetben mi nagyon mást nem tudunk csinálni, hiszen az ő határozatukat nem tudjuk megmásítani. Ahhoz, hogy ők is lépéskényszerbe kerüljenek, és egyáltalán a szakértőket elfogadják ők is, ahhoz nekünk az kell, hogy a szerződést megszüntessük. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a baloldalon.)