NYERS REZSŐ (MSZP): Tisztelt Ház! Csatlakozom azok véleményéhez, akik szerint a napirenden levő téma a gazdasági átalakulás egyik alapkérdése, hozzáteszem, hogy komolyan hat - szoros kapcsolatban van -, politikai demokráciánkra is. A Szocialista Párt a privatizáció témájáról nemcsak a párt tagságával folytatott széles körű tanácskozásokat, hanem független szakértők jelentős számával, sőt választópolgáraink jó részével is megvitatta a témát. Mindezek eredményeként azt szeretném hangsúlyozni, hogy egyértelműen támogatjuk a privatizációt. Elfogadjuk a magántulajdon dominanciájának megteremtését, az átmeneti időszak lehetséges lerövidítését. Az állami tulajdon jövőbeni szerepét és arányát mi nem elvi, hanem gyakorlati kérdésnek tekintjük, a hatékonyságnak és a népjólétnek alárendelve gondoljuk a működési körét egy-egy korszakban hosszabb időszakra alakítani. Az előttünk álló időszak egyik sajátossága - véleményünk szerint - az, hogy a magántulajdon többségre jutása mellett viszonylag hosszabb ideig szükséges lesz állami vállalkozói vagyont is működtetni, nem a korábbi formában és módon, hanem úgy, hogy gazdasági verseny közepette, pénzügyi autonómiával rendelkezve, nyereségérdekeltség alapján működjenek. Ami a privatizáció gyorsításának kérdését illeti, mi a feltételek javítása mellett vagyunk elsősorban, és amennyiben a jobb feltételek mellett lehetséges egy természetes folyamatban gyorsítani, akkor azt is támogatjuk. A 1000s állami hányadot csak néhány kivételes esetben szükséges - véleményünk szerint - megkövetelni, általában elég a többséget vagy érdemleges tulajdoni hányadot elérni úgy, hogy ennek velejárójaként a tőkebővítés jegyében a magántulajdonnal összefonódva működjön az állami tőke. Mindjárt hozzáteszem azt is, hogy a korábban jelzett, átfogó, komplett privatizációs törvény vagy törvénycsomag beterjesztését vártuk igazában, és nem nagyon értjük, hogy a Kormány miért visszakozott eredeti szándékától. Miért választotta a szerteágazó, de egymással kölcsönhatásban lévő folyamatok külön- külön törvényekben történő szabályozását? A stratégiai cél követése - vélményünk szerint - így nehezebb. Ha az átfogó stratégia kimunkálásába a Kormány jobban bevonná az Országgyűlést, nem csupán informálná arról, az javítaná a jogszabályi összehangoltságot, elősegítené a gazdasági élet szereplőinek a megértését, erdményesebb privatizációs gyakorlathoz vezetne. Ma - véleményünk szerint - lehetetlen pontos képet alkotni a privatizáció tényleges menetéről. Megállapodott mérési módszerek nem állnak rendelkezésre a folyamatok érdemi minősítéséhez. Sok a huzavona és bonyodalom, a szubjektív értékelések szélsőségesen eltérőek. Véleményem szerint az emberek többsége igazában nem a privatizáció céljával és gondolatával áll szemben, hanem a jelenlegi körülményeket kritizálja, a gazdaság jelenlegi helyzetével szemben mélységesen elégedetlen. A szakemberek különben, de a szélesebb közvélemény is szeretne tisztábban látni olyan kérdésekben, mint közelítünk-e ahhoz a kormányzati célhoz, hogy az állami tulajdon aránya 1994-re 50alá csökkenjen. Majdnem általános a szkepszis ebben a kérdésben. Azután érdekli az, hogy hogyan alakul a hazai tőkeképződés és a befektetési hajlandóság a magyar vállalkozók részéről. Azután: növekedhet-e évi 3 milliárd dollárral a külföldi működő tőke beáramlása, ami a gazdasági növekedésünket érdemileg előmozdítaná? Elérhető-e 3-4 év alatt a kormányprogramban célul kitűzött 300s külföldi tőkerészarány. Azután: hogyan folyik az önkormányzatoknak és a társadalombiztosításnak történő tulajdonátadás? Kevés az információ erről. Végül biztosított-e a kárpótlási folyamat összehangolódása a privatizáció további menetével? Ami információt erről kapunk, az inkább lehangoló, mint biztató. Mindezekben jogos igény van az érdemi társadalmi kontrollra. Az a véleményünk, hogy a társadalmi partnerek egymásra támaszkodását fokozni kell a maihoz képest. A modern piacgazdaságnak tényleg alapvető szereplője a valóságos, a tőkéjét kockáztató tulajdonos. De azért egymagában mégsem forrása a nemzetgazdasági sikernek. A menedzserrétegnek - görög mitológiai hasonlattal élve - demiurgoszi teremtő szerepe van a gazdaságban. Ezért óvakodni kell attól - rendszerváltás időszakában pedig különösen -, hogy e réteg nagy részének a bizalma és a biztonságérzete megrendüljön. És van még egy harmadik nélkülözhetetlen gazdasági erőforrás: a munkavállalók együttműködési készsége, érdekeltsége az új és új módszerek befogadására. Ennek híján is elmarad a siker. A törvénykezésben és a kormányzásban e három tényező mind jobb, a jelenleginél jobb összekapcsolásáért szállunk síkra. Egyetértünk azzal, hogy törvényi szabályozás különítse el egymástól a tartós állami vagyonnak a kezelését az eladással foglalkozó ügynöki tevékenységtől. A törvényjavaslatokban ez a szétválasztás azonban nem tiszta, hanem mesterkélt és szerintünk bürokratikus. Túl általánosnak tartjuk mi is - az előttem szólóhoz hasonlóan - a kritériumokat, amelyek alapján kiválasztanák a tartós állami tulajdonú vállalkozásokat. Nem látjuk indokoltnak az állami vagyonkezelő részvénytársaság létrehozását, mint ilyen központi részvénytársaságot, amelyik egy ilyen emeletes tulajdonlási szerkezetnek a csúcsán, de még nem is a csúcsán helyezkedne el, hiszen az illetékes miniszter itt a csúcs. Tehát túl sok az emelet ebben a hierarchiában, ezért nem látjuk indokoltnak. A vagyonkezelő holdingszerű szervezetek a Vagyonügynökséghez is tartoznának. Ha a vagyonkezelő szervezet érdemleges gazdasági irányítást végezne, akkor véleményünk szerint veszélyes bürokráciát okozna, belenyúlna a vállalatok életébe. Ha pedig nem erről van szó, a felelős miniszter segítő szerve lenne, ezzel egyetértenénk, de akkor egyszerűbb megoldás is elegendő erre. A vagyonértékesítés terén is túlzott lenne a párhuzamosság, két szervezet esetén kisebb ugyanis a lehetőség egységes privatizációs gyakorlat kialakítására, a tőkepiaci lehetőségek kiaknázására, a privatizációs bevételek ésszerű elosztására is. A két szervezet közötti átjárhatóság egy helyes, de kényszermegoldás ebben a helyzetben, nem old meg mindent, jogköreik még mindig túlzottan összemosódnának. Nem világos például, hogyan alakul a gazdasági minisztériumok és a tulajdonosi szervezetek közötti munkamegosztás a gazdaságpolitikában, a konjunkturális, az ágazati és regionális feladatok ellátásában. A törvényjavaslatok erről nem mondanak semmi érdemit. Mindez nem hat gyorsítólag a privatizációra, ezért jogosan kritizálja ezt Tardos Márton, véleményem szerint, és aligha javítja az állami tulajdonnal való gazdálkodásnak a hatásfokát is. A tervezetekből kitűnően a Kormány nem hasznosítja a privatizációs programokkal kapcsolatos negatív tapasztalatokat. Egyfelől a korszerű privatizációs technikákat a gazdasági társaságok esetében ugyan alkalmazza, másfelől azonban a privatizáció előkészítő lépéseit éppenhogy tovább centralizálja, a társasággá alakulási kötelezettséget lehetetlenül rövid határidőre írja elő. Alig indokolható módon visszaállamosítja az önkormányzati vállalatokat a központosított privatizáció céljával, erőltetett módon kezdeményez központosított vezetőcseréket. Ezek valóban veszélyesek, úgy ahogy Tardos Márton azt mondotta, és ahogy a korábbi pártállami gyakorlatból mi azt már megéltük. Sőt, az állam vagyonátcsoportosítási jogát is visszaállítja bizonyos mértékig a szóban forgó vállalatok esetében ez a törvényjavaslat. Erről is negatívak a korábbi tapasztalatok. Mindez oda vezet, hogy szükségszerűen gyengül a vállalatok reagálása a piaci impulzusokra, lassul a struktúrajavító döntések keresztülvitele, elbizonytalanodik a menedzsmen. Az ilyesfajta hatalomerősítő lépésektől nem várható gazdasági haszon a nemzet egésze számára. Ehelyett inkább önmérsékletet javasolunk tanúsítani a központosítás csábításával szemben. A társasági átalakulásra legalább fél évvel hoszszabb időt kellene engedni, az állami kezelésbe vételt pedig legjobb lenne, ha a Kormány kiiktatná a lehetőségek közül. Véleményünk szerint külön gondot kell fordítani az élelmiszeripar olyan privatizációjára, amely elősegíti a feldolgozásnak a mezőgazdasági termelőkkel való szorosabb kapcsolatát. Elkerülendőnek tartjuk olyan visszás dolgok folytatódását, hogy egész élelmiszerfeldolgozó ágazatok - valószínűleg monopol jelleggel - a külföldi tőke kezébe kerüljenek. A hazai agrárágazat megfelelő szintű védelme, valamint hatékonyságának növelése indokolttá teszi a mezőgazdasági termelők tulajdonszerzésének elősegítését az állami tulajdonú élelmiszeripar privatizációja során. Ennek érdekében javasoljuk, hogy a mezőgazdasági termelők 350s arányú részesedést szerezhessenek a birtokukba kerülő kárpótlási jegyekkel, kedvezményes célhitelekkel pedig további részt kaphassanak az élelmiszeripari vállalatok tulajdonából. A mezőgazdasági termelők kezdeményezése alapján az élelmiszeripari vállalatok feldolgozó, értékesítő szövetkezetté is átalakulhassanak. Az ország előtt álló nagy változások végigviteléhez mindenképpen szükséges az, hogy a Kormány figyelembe vegye a társadalom sokirányú igényét, az érdekképviseletek javaslatait, továbbá széles teret kapjon a folyamatok feletti társadalmi megfigyelés és ellenőrzés. A törvényjavaslatok helyesen hivatkoznak ennek szükségességére, a magunk részéről azonban az abban foglaltaknál többet és konkrétabb lépéseket javaslunk, a következőket: Szükségesnek tartjuk, hogy a vagyonkezelő részvénytársaság hatáskörébe tartozó vállalatokról - pontosabban a tartósan állami tulajdonban maradó vállalatokról, hiszen a részvénytársaságot elemezzük - a Kormány kérjen parlamenti jóváhagyást, első alkalommal a törvény elfogadásakor, a továbbiakban pedig a vagyonpolitikai irányelvek keretében. Ez úgyis szükségképpen napirendre kerül majd minden vagyonpolitikai irányelv tényleges tárgyalásakor. Azután azt javasoljuk, hogy az állami tulajdon irányítását, átrendezését és privatizációt szolgáló központi szervezet - vagy szervezetek, ha létrejön a vagyonkezelő részvénytársaság - igazgató tanácsában társadalmi képviseleti túlsúlyt indokolt előírni, a miniszterelnök a kinevezési jogát ennek a keretében gyakorolja. Azután azt javasoljuk, hogy a vagyonkezelő rt. és a Vagyonügynökség a tulajdonkezelésre és vagyoneladásra vonatkozó jelentős kezdeményezéseiket terjesszék az érdekegyeztető tanács elé véleményezés céljából, és annak ismeretében döntsenek, ha lehet, egyetértésben. Azután azt javasoljuk, hogy az állami tulajdon többségével megalakuló gazdasági társaságokban egyszeri alkalomra indokolt lenne véleményezési és vétójogot biztosítani a munkavállalóknak az első számú vezető tulajdonosi kinevezésével kapcsolatban. Hangsúlyozom: egyszeri jogról van szó, ami az adott helyzetben nagyon erősítené a közvélemény és a kormányzat, az Országgyűlés kapcsolatát. Végül nem helyeseljük, hogy az állami vagyonkezelés a javaslat szerint elvonja és központosítsa az önkormányzó állami vállalatok banki részvényeit. Ez gyengítené a kereskedelmi bankok vállalati kapcsolatait, végül inkább káros, mint hasznos lenne. Ezt a módszert csak az állami felügyelet alatt álló vállalatok esetében tudjuk elfogadni. Végül engedjenek meg egy apró megjegyzést. Nagyon markánsan tartalmazzák a tervezetek a munkavállalók véleményének a kikérését - és helyesen - a szociális, a kulturális és a munkakörülményekkel kapcsolatos kérdésekben, de valószínűleg elírásból olyan megfogalmazás szerepel a törvényjavaslatban, hogy a munkavállalók jogot kapnak arra, hogy közöljék egyetértésüket a tervezett intézkedésekkel. Szerintem jogot kell kapniok arra is, hogy közöljék egyet nem értésüket, és ennek legyen valami hatálya. Ennyi a mondanivalóm, köszönöm a figyelmet. (Taps.)