KÓSA LAJOS (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A vitában felszólalók már többször hangsúlyozták, ezért én nem tartom szükségesnek, csak megemlítem, hogy valóban ez a javaslatcsomag, amit most tárgyal a Parlament, ez a gazdasági átalakulás alap törvényjavaslata. Éppen ezért nagyon sajnálatosnak tatom, hogy úgy került a tisztelt Ház elé a törvényjavaslat, hogy előtte a Kormány meg sem próbálta kikérni a parlamenti frakciók véleményét, és egyáltalán nem tett erőfeszítést arra, hogy valamilyen konszenzust keressen ebben a kérdésben. Márpedig ez szerintem nagyon fontos, hiszen itt az állami vagyon sorsáról van szó és a privatizációról, ami - hangsúlyozom - azt jelenti, hogy az állam vagyonáról, nem pedig a Kormány vagy ne adj isten, a koalíciós pártoknak a vagyonáról. Hogy ez nem történt meg, azt szerintem többek között az is magyarázhatja, hogy ez a javaslat eredetileg a kormányprogramban és a Kupa-programban sem szerepelt - egészen más koncepciók alapján képzelte el akkor a Kormány a privatizációt. Tisztelt Ház! A privatizációról már sokan hangsúlyozták azt, hogy milyen fontos, alapvető a magyar gazdaság átalakulása során. A privatizáció alapvető értelme, hogy tisztázott tulajdonviszonyokat teremtsen a gazdaságban, hogy ezen keresztül a magántulajdon hatékonysága érvényesülhessen. Önmagában azonban ez nem elegendő a privatizáció sikeréhez: a privatizációnak számos más feltételt is ki kell elégíteni. Ilyen az, hogy azt a decentralizációt, ami egyszer már végbement a magyar gazdaságban, és egy hosszú folyamat eredménye, ha lehet, továbbra is hagyja érvényesülni. Nem nagyon sokat javít a gazdaság hatékonyságán, ha az állami monopóliumok magánmonopóliumokká válnak, mert, bár valóban, elvileg bekövetkezhet valamely hatékonyságnövekedés, azonban nyilvánvaló, a kívánatos állapot az lenne, hogy a privatizáció oly módon menjen végbe a gazdaságban, hogy egyúttal a gazdaság versenyképességét és a versenyhelyzetet erősítse. A másik nagyon fontos kritérium az, hogy a privatizációnak tekintettel kell lennie azokra a gazdaságban már kialakult szerződéses viszonyokra, amelyek úgy-ahogy, de mégis működtetik ezt a gazdaságot. Amennyiben a privatizáció ebbe a szerződéses viszonyrendszerbe "tenyerel" bele, akkor nagyon nagy bajt tud okozni - és ennek a veszélyei meglehetősen nagyok. Hogy ezek a veszélyek nemcsak látszólagosak és elméletiek, arra két utalást hadd tegyek. Az egyik az: előfordulhat, hogy bár még nem működik az ÁVRT, a Parlament még nem szavazott erről a törvényről, de a sajtóból már értesülhettünk arról, hogyan képzeli a tulajdonosi funkcióit az ÁVRT képviselője: oly módon, hogy érvényes és szerződéses viszonyokkal tisztázott vállalati tulajdonba kíván beköltözni - anélkül, hogy az erre való jogviszonyait tisztázná. Azt gondolom, ez intő példa arra, hogy amennyiben a törvényjavaslatokban nem fogalmaz meg a Parlament és nem fogad el megfelelő garanciákat arra, hogy az állam számára is kötelezővé váljanak azok a szerződéses viszonyok, amelyek a gazdaság szereplői számára kötelezőek, ez a vállalati menedzsment és a vállalatok teljes elbizonytalanodásához vezethet - és azt gondolom, ez az igazi veszély, nemcsak a gazdaság működése, de a privatizáció gyorsasága szempontjából is. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat-csomag központi szerepet szán az úgynevezett kényszertársaságosításnak. Ez, ugye, azt jelenti, hogy záros határidőn belül az állami tulajdonban lévő vállalatoknak át kell alakulni valamely társasági formává: kft-vé, részvénytársasággá. Valóban igaz az, hogy ez a társasági forma, amivé az állami vállalatoknak át kell alakulnia, jobban illeszkedik a piacgazdaság kialakult társasági formáihoz, ismerősebb az esetleges befektetőknek, mint az állami vállalati forma. Egy oldalról egyáltalán nem biztos azonban, hogy a külföldi befektetőnek, aki egy ilyen átalakult vállalattal találkozik, megfelel az adott társasági forma, vagy főleg nem biztos, hogy megfelel az alapszabályi rendelkezés, ami ezt a társaságot megalapította. Éppen ezért, bár el tudjuk fogadni, hogy kényszertársaságosítás mellett szólnak racionális, a privatizációt segítő érvek, a konkrét megvalósítása során nagyon komoly veszélyeket látunk. Nagyon nagy veszélyeket rejt az magában, hogyha a gazdasági átalakulást olyan kampányszerű mechanizmusokon keresztül tartja megvalósíthatónak a kormányzat, ami ebben a törvényjavaslatban megfogalmazódik. Az elmúlt időszak gazdaságpolitikai tapasztalata, azt gondolom, egyértelmű a gazdasági kampányok sikere esetében, és azt hiszem, az is egyértelmű, hogy milyen veszélyeket rejt magában az ilyen kampányszerű átalakítás. Én most csak egyre szeretnék utalni, amiről már Tardos Márton az előbbiekben beszélt. Ez pedig az, hogy ha nincsen megfelelő, időbeli kifutása ennek a kényszertársaságosításnak, nagyon nagy a veszélye annak, hogy a Kormány a könnyebb ellenállás irányába megy el, és nem történik más, mint egy hatalmi logika éled újjá a gazdaságban. Nem történik más igazából az állami vállalatok esetében, mint egyfajta központi személyzeti politika valósul meg. Hogy ez nem csak olyan látszólagos veszély, arra hadd utaljak azzal: közismertek azok a példák, amikor az állami tulajdonú vállalati menedzsmentbe, az igazgatótanácsokba, a felügyelő bizottságokba nagy számban mennek be a kormánykoalíció képviselői. Annál inkább meghökkentő ez, hiszen egyébként a kormánykoalíció soraiból nagyon rigorózusan és szigorúan fel szokták vetni az összeférhetetlenségi szabályokat, és azokat a kritériumokat, amelyek megengedhetetlenné teszik az ilyen fajta összefonódásokat - ebben az esetben eddig semmiféle ilyen kifogás nem hangzott el, pedig úgy gondolom, kézenfekvő az az összeférhetetlenség, ami az állami tulajdonú vállalatok igazgatótanácsa és felügyelő bizottsági tagsága, illetőleg a parlamenti képviselőség között fennáll. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A beterjesztett javaslatcsomag egy új állami vagyonkezelő részvénytársasággá felállítását javasolja, amely ebben a formában - bár részvénytársasági formát ölt - mégis csak egy bürokratikus intézmény lenne, amely óriási vállalati vagyon fölött bírna nagyon komoly rendelkezéssel. Ezzel kapcsolatban több megjegyzésem van. Az egyik az, hogy úgy gondoljuk, kormányzati célokat irányítási eszközökkel sokkal hatékonyabban meg lehet valósítani, mint tulajdonosi eszközökkel. Az a forma, amiben az állami vagyonkezelő részvénytársaság megalakul, nemcsak önmagában azért veszélyes, mert ismerjük, és azt gondolom, az elmúlt negyven év alapján nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen bürokratikus intézményeknek milyen önmozgásuk van, milyen belső mechanizmusaik vannak. Az ideiglenességgel teljes mértékben egyetértünk, ezt szeretném hangsúlyozni. Már az alapítás kapcsán is megfogalmazza a javaslat azt a tényt, hogy ez az állami vagyonkezelő részvénytársaság valami időleges szervezet, azonban azt gondolom, hogy a bürokratikus intézmények belső önmozgása éppen ellenkező eredőjű szokott lenni: nagyon nagy a veszélye annak, hogy ez egy tartós intézmény lesz a magyar gazdaság irányításában. Ráadásul nagyon komoly problémákat vet fel ez az intézmény az ellenőrzés tekintetében. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az ilyen óriási állami vagyonkezelő holdingok az államháztartás önálló ágazatává növik ki magukat, és a nemzetközi pénzintézetek és szervezetek a különböző államoknál ezt a statisztikák szempontjából is oda sorolják. Márpedig, hogyha ez a gyakorlatban így van, azt gondolom, nagyon élesen kell foglalkozni azzal a problémával, hogyan is tudja a Parlament ellenőrizni ezt az állami vagyonkezelő részvénytársaságot. Ez átvezet arra a kérdésre, hogy mi is fogalmazódik meg az ellenőrzés és a belső működés kapcsán az általunk tárgyalt törvényjavaslatban. Az állami vagyonkezelő részvénytársaság ellenőrzése kapcsán azt kell mondanom, hogy a törvény ugyan megfogalmaz bizonyos látszatgaranciákat, de ez egyáltalán nem megnyugató a Parlament szempontjából. A törvény ugyanis olyan jogosítványokat ad az állami vagyonkezelő részvénytársaságnak, mint a kötvénykibocsátást, mint a hitelfelvétel, mint a belső átcsoportosítás, mint az önálló döntés arról, hogy az általa kezelt állami tulajdonú társaságok esetén az úgynevezett feljavítás lehetőségével éljen. Ezekkel kapcsolatban a következőket kell elmondani. Egyáltalán nem megengedhető az szerintem, és a FIDESZ frakciócsoportja szerint, hogy olyan óriási vagyonmozgások ellenőrizetlenek legyenek a Parlament által, amelyek többszörösen meghaladják azt a pénzmennyiséget, amiről például az idén a Parlament által tárgyalt költségvetési vitában szó volt. Itt sokkal nagyobb pénzmozgásokra van lehetőség, ráadásul sokkal nehezebben ellenőrizhető formában, ezért azok a garanciák, amelyek a törvényben megfogalmazódnak, egyáltalán nem kielégítőek. Egy példát szeretnék mondani. A közgyűlés számára ugyan a törvény előírja, hogy nem vonhat el jogosítványokat az igazgató tanácstól, azonban, hogyha valaki figyelmesen elolvassa a törvényjavaslatot, abból megállapítható, hogy a közgyűlés állapítja meg az alapító okiratot, amelyben szabályozzák az igazgató tanács jogosítványait, vagyis mégicsak az történik, igazából ellenőrizetlenül, amit a közgyűlés - jelen esetben egyetlen személy, a közgyűlést megtestesítő miniszter - elhatároz. Mind élesen érinti a költségvetés egyenlegét, az államháztartási mérleget, éppen ezért a Parlament ellenőrzése ebben a tekintetben azt gondolom, nem megkérdőjelezhető. Az éves beszámolás a Parlament előtt ebben az esetben távolról sem kielégítő. A beterjesztett törvényjavaslat az ideiglenes állami tulajdon esetében is számos problémát vet fel. Itt szintén a költségvetési kihatásokra szeretnék csak kitérni. Az Állami Vagyonügynökség költségvetési intézményként működik ebben a törvényjavaslatban, és olyan jogosítványokkal bír, amelyek alapvetően érintik a költségvetés egyenlegét, nemcsak az aktuális költségvetési egyenlegét, hanem a jövőbeni költségvetési egyenlegeket is véleményem szerint. Ilyen jogosítványok a következők: az Állami Vagyonügynökség garanciákat adhat a privatizáció során akár hosszú időre is. Értelemszerűen csak a költségvetés terhére adhat garanciákat. Tudjuk, hogy vannak ilyenek. Nem a garanciaadás ellen szólunk, félreértés ne essék. Tudjuk azt, hogy adott esetben vállalt már a Vagyonügynökség 15 évre szóló, több milliárd forintos garanciát is privatizációs esetekben. Azonban egyáltalán nem látjuk annak a biztosítását, hogy a költségvetési egyenleget érintő garanciavállalások esetén mik azok a garanciák, amelyekkel a Parlament rendelkezik, hogy kontrollálja ezeket az ügyeket. Ne felejtsük el, hogy itt olyan dolgokról van szó, amelyek a következő évi költségvetéseket is alapvetően meghatározhatják. Ugyanez a probléma az úgynevezett feljavítás vagy reorganizáció esetében. Ez azt jelenti, hogy a Vagyonügynökség - ehhez hozzáteszem, hogy az ÁVRT-re is vonatkozik - saját hatáskörben dönthet arról, hogy milyen összegeket hajlandó befektetni, illetve fektet-e be egyáltalán a privatizálandó vállalatok feljavítása érdekében. Azt gondolom, hogy erre egy költségvetési intézmény alkalmatlan. A feljavítást csak és kizárólag piaci alapon tartjuk elképzelhetőnek, mégpedig oly módon, hogy az Állami Vagyonügynökség, illetőleg az állami vagyonkezelő részvénytársaság adja a vállalatot, amit adott esetben fel lehet javítani, és a piaci aktor, aki erre szakosodott - a vállalatfeljavításra - adja hozzá azt a tőkét megfelelő jogosítványokkal és garanciákkal, amely ígéri ennek az illető vállalatnak a feljavítását. Ezt költségvetés terhére költségvetési garanciavállalás mellett nem tartjuk elképzelhetőnek, már csak azért sem, mert a költségvetés ebben az értelemben nem alkalmas kockázatvállalásra. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Összességében a FIDESZ a törvényjavaslat egyes elemeivel - hangsúlyozom: egyes elemeivel -, bár lát azokban is elég komoly veszélyeket, egyet tud érteni, azonban az állami vagyonkezelő részvénytársaságról szóló törvényjavaslattal nem tud egyetérteni, és ezért azt nem tudja támogatni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)