GERBOVITS JENŐ (FKgP): Mélyen Tisztelt Miniszter Úr! Én nagyon szomorú vagyok. (Zaj és derültség.) Gratulálok urak, ezen lehet mosolyogni, de ha a parasztot megkérdeznék, hogyha önök vagy a miniszter úr, vagy én egy év múlva nem kapom meg a fizetésem, és a házelnök azt mondja, hogy peresítsem, menjek az ügyvédhez, mint ahogy miniszter úr mondta a szabolcs-szatmári termelőknek Szűcs M. Sándor két héttel ezelőtti interpellációjára válaszolva, én nem hiszem, hogy ilyen vidámak lennének. Igazán nagyon boldog voltam, miniszter úr, mikor megtudtam, hogy Kaposvárra megy, és ezt az ügyet nem nekem kell a tisztelt Ház elé hozni. De mikor megtudtam, hogy szegény kárvallottak úgy jártak, mint az egyszeri falusiak, ahova erőművész érkezett, kiválasztotta a legerősebb 10 dali fiút, mondván, hogy csak nyomják az ajtót kifelé, ő egyedül is benyomja a tízet, míg valakinek eszébe jutott: nézzük meg, itt van-e még. Kinéztek, nem volt, szőrén-szálán eltűnt. Hiszen miniszter úr is lelépett a hátsó ajtón, s nekem kellett idehozni ezt az ügyet a tisztelt Ház elé. (Hangos derültség. - Szórványos taps a Kisgazdapárt padsoraiban.) Én olyan választ vártam, miniszter úr, hogy hiszen megsegítjük a nagyüzemeket mintegy 20 milliárddal, nyissunk egy számlát, fizessük ki a kárvallottakat, és ezt az adósságot csapjuk hozzá az eladósodott vállalatokhoz, s a privatizáció során tudjuk be nékik. De azt nem lehet elfogadni, a világon ilyen nincs - még a Rákosi-, Kádár-időben sem, a beadásos időben nem volt, amikor 6 forintot fizettek egy kiló disznóért, pajtában mérlegelve tintaceruzával egy ócska számtanirkába írták, és kifizették. Most ön azt mondja, hogy menjünk el a bírósághoz, a saját Polgári Törvénykönyvnek megfelelő szerződésen átadott terményeinkért. Ki látott ilyet a világon?! A másik: én abban a hitben vagyok, hogy a miniszter úr és tárcája szereptévesztésben van, hiszen mi egy rendszerváltozást ígértünk, egy átalakítást ígértünk. Hogy történhet az meg, leváltunk egy igazgatót - nem vitatom, nem felelt meg -, de ott hagyjuk prédának az üzemet - csiribú, csiribá -, nem vagyok hivatott megállapítani, mi történhetett ott. Miközben megnyugtatnánk a parasztokat, hogy majd valahogyan megoldjuk. Nem lehet elfogadni ezt. Ön nem ismeri a parasztembert. A paraszt jobban fél az ügyvédtől, mint az ördög a tömjéntől. (Zaj és derültség. - Közbeszólások. - Szórványos taps.) Gyerekkoromban az öregapám azt mondta, tisztelt Ház, ha a kalapod beesik az ügyvéd kertjibe, utána ne menj, mert gatya nélkül jössz ki onnét. (Derültség. - Közbeszólások: Idő!) Tehát én azt hiszem, ezek a kárvallott parasztok nem az ügyvédhez, nem a bírósághoz fognak menni, máshova. Ha nem hisz nekem, majd higgyen nekik! (Zaj.) Azt gondolom, mint ahogy egy mozdonyvezetőnek, egy buszvezetőnek sem lehet kényszeríteni senkit, tisztelt Ház, képviselőnek sem kényszerítettek bennünket meg miniszternek sem, mi ezt vállaltuk (Zaj.), tőlünk ezt számon fogják kérni, és én abban a hitben vagyok, miután nem tudom elfogadni, hiszen nem én, hanem tőlem nem fogadják el az ön válaszát. Nem is volt ez válasz igazából a kérdésre. Kérem továbbá segítségét, hogy ezt a gondot megoldjuk mindnyájunknak, a közjónak a megnyugtatására, a javára, mert ha nem, kénytelen vagyok újra előhozni, de itt most már egy felelősség fölvetése tekintetében, hiszen hogy történhetett meg az, amikor az ön államtitkár-helyettese, dr. Szőke Károly úr foglalkozott ezzel, a Kormány nagylelkűen félmilliárdot fölajánlott a sertéskár levezetésére, és ez így lett levezetve, utána könnyek, árverések következtek, és hadd ne soroljam. Miután nem tudom elfogadni, s kérem a tisztelt Házat is, hogy utasítsa el ezt a választ, be kell, hogy jelentsem, ha nem lesz rendezve, vissza kell térjünk újra, de már sokkal keményebb hangon, egész más módon. Köszönöm szépen. (Taps.)