Tartalom Előző Következő

TOMPA SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Erre a napirend előtti hozzászólásra készülve még tegnap is abban reménykedtem, hogy az az ügy, amiben szólni kívánok, megoldódik, és ma már azt jelenthetem be, hogy elállok napirend előtti hozzászólásomtól. Ez azonban nem történt meg, és továbbra is bizonytalan a Dimag Rt. közel 9 ezer dolgozójának munkalehetősége, munkahelye - bizonytalan, mert nem sikerült a tegnapi intenzív tárgyalásokon sem pontot tenni annak az áldatlan vitának a végére, hogy visszakapja-e azt a hiányzó árammennyiséget az Émásztól a Dimag Rt., amely a teljes üzemhez szükséges. Én úgy hiszem, érdemes röviden néhány szót az ország nyilvánossága előtt szólni: mi okozta a kialakult helyzetet? Közismert a kohászat válsága hazánkban, Ózdról több alkalommal, különböző megvilágításban már itt, e Ház falai között is szó volt, és szó volt erről az elhúzódó válságról különböző témák kapcsán is, és ez a válság, ennek egy újabb hulláma elérte a diósgyőri kohászatot, a Dimag Rt. néven ismert vállalatcsoportot is. Az elmúlt év folyamán, a második félévben biztató jelek voltak arra vonatkozóan, hogy a vállalatcsoport privatizációjával megoldódik a probléma, és nagy megnyugvással vették tudomásul azt a tavaly év végén aláírt privatizációs szerződést is a különböző érdekvédelmi szervezetek, maguk a vállalat dolgozói is, akik úgy látták, hogy új tulajdonos révén, új kezekbe kerülvén a vállalatcsoport, megoldódik a munkahelyük, megoldódik a foglalkoztatásuk. Azonban egy váratlan fordulat következett be az elmúlt hónap végén. Ennek a hónapnak az elején lekapcsolták, illetve részlegesen korlátozták a vállalat részére az áramszolgáltatást. Első információim alapján nekem is úgy tűnt, hogy az Émász, amelyik ezt a lépését megtette, elsiette a lépést, azonban tájékozódás után arra a következtetésre jutottam, hogy a hitelezők közül bármelyik megtehette volna ezt a lépést, szinte a véletlen, hogy az Émász próbálta a 400 milliós, behajthatatlannak tűnő tartozása fejében ezt a lépést megtenni. Ebben a pillanatban kezdődött el aztán az a vita, az az áldatlan vita, hogy vajon a szerződés, az a tavaly viszonylag nagy titokban aláírt szerződés jó szerződés volt-e, megadtak-e minden információt az új tulajdonos számára. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy annak idején úgy tudta az új tulajdonos, hogy egy 6 milliárdos tartozással veszi át ezt a vállalatcsoportot, ma 15 milliárdról beszélnek. És különböző olyan feltételekről, garanciákról beszélnek, amelyekről sem a vállalat dolgozói, sem a vezetés egy része úgy gondolja, hogy nem tudott vagy ma úgy emlékszik, hogy nem tudott róla. Tehát először is felvetődik ennek a privatizációnak a kapcsán egy sor kérdőjel, például az, hogy hogyan állapították meg ezeket a kintlévőségeket vagy tartozásokat, ki, milyen garanciát, ki, milyen ígéretet tett az új tulajdonos számára a működőképesség biztosítása érdekében. Ebben a kérdésben tehát elsőnek és legfontosabbnak, ahogy a Kormány illetékesei is fogalmaztak, egy rendkívül fontos foglalkoztatáspolitikai kérdésről van szó és ehhez annak idején 1-1,5 milliárdos hitel folyósításáról is megegyeztek, amelyhez első körben az ÁVÜ garanciát is vállalt volna. Ennek a hitelnek a folyósítása nem következett be és ez vezetett ehhez a bizonyos Émász-Dimag vitához, vezetett ahhoz, hogy ma áll az üzem, ma nem lehet tudni, hogy mikor indulhat újra a termelés. És ezzel naponta több tízmilliós veszteséget okozva magának a vállalatcsoportnak is. (A jegyzői széket Dr. Szabó Lajos helyett Tóth Sándor foglalja el.) Úgy gondolom, konzultálva az érintettekkel is, hogy néhány lépés sürgető ebben a kérdésben és ezért is kértem a figyelmüket. Sürgető egyrészt ennek a bizonyos hitelnek a garanciavállalásában állásfoglalást kérni a Kormánytól, azt kéri az új tulajdonos - korábbi ígéretekre alapozva -, hogy e fölött az 1,5 milliárdos hitel fölött vállaljon a Kormány garanciát. Azt kéri, hogy egy átfogó tárgyalássorozat eredményeként rendezzék azokat a viszonyokat, amelyek kialakultak a Dimag körül és ezzel stabilizálva ennek a vállalatnak a helyzetét, amely kihat a térség szinte minden jelentősebb üzemére, de kihat például a RÁBA munkájára, napi tevékenységére is a nyersanyagbeszállítások révén. Úgy hisszük, hogy nem megoldás az, amiről szintén szó van, hogy miniszteri biztost kell kinevezni egy már privatizált vállalat élére. Ellenben hisszük, hogy szükség volna a térség átfogó válságkezelésére, szükség volna egy olyan érdekegyeztető fórum létrehozására, amely most már érdemben foglalkozna tényleg azokkal a feszültségekkel, amelyek ebben a térségben kialakultak. Idézni szeretném egy kérdésem kapcsán Szabó Iván miniszter úr válaszát, amely azt mondja, hogy elkészült a Kormány koncepciója a mikrorégiók válságkezelésére. Az abban szereplő eszközök alkalmazhatók nemcsak a diósgyőri, hanem az ország egyéb területein is kialakult akut válságtérségek helyzetének javítására. Úgy hiszem, hogy az ott dolgozó, ott élő emberek szeretnék már látni, szeretnék érezni ennek a programnak, ennek a koncepciónak a hatását, és abban a reményben tettem ezt a hozzászólásomat, hogy ténylegesen hamarosan újra lehetőség nyílik a vállalatcsoport újraindítására, lehetőség nyílik annak a - mint említettem - közel kilencezer ember foglalkoztatásának biztosítására, stabilizálására. Ebben a reményben kértem szót, abban a reményben, hogy még a hét folyamán megoldódnak ezek a még bizonytalan kérdések és pont kerül az ügy végére. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)