DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az úgynevezett lágymányosi híd ügyében Budapest XV. választókörzetének, tehát Lágymányos, Gellérthegy, Szentimreváros és Kelenföld egy részének képviselőjeként kértem szót. Annak a körzetnek a lakossága nevében, ahová a tisztelt Ház előtt fekvő előterjesztés és határozati javaslat hídja Budára megérkezne, hogy aztán a Budafoki útnál, illetve a Szerémi sornál délre forduljon. A választópolgárokat ebben a körzetben nemcsak régóta foglalkoztatja, de komolyan aggasztja is minden olyan műszaki megoldás, mely a legszűkebb környezetüket károsan érintené, s amely a főváros forgalmának, környezetének és az egész ország közlekedésének sem tenne jót. (Mozgás és zaj.) Azonnal folytatom, amint erre lehetőségem lesz! A XV-ös választókörzet, tehát a Hamzsabégi úti töltéstől északra eső területek képviselőjeként mondom el véleményemet a tervről és a javasolt kompromisszumos megoldásról. A tervezett útvonal és az összes azzal járó építkezés más körzeteket is érintene, tehát e vitában nyilván majd azok képviselői is szót kérnek majd. Tisztelt Ház! Azzal, hogy a korábbi elképzeléseket módosítva a híd útvonala nem folytatódik majd a Hamzsabégi úton át egészen az Osztapenko-szoborig, nem viszi végig az óriási belső és tranzitforgalmat e még lélegző területeken, hanem a jelen terv szerint vonala megtörik délre a Szerémi útnál, ennek örömteli konstatálásával akár meg is köszönhetném figyelmüket és a közvetítést még mindig figyelő érintettek figyelmét, mert hiszen a Hamzsabégi úti polgárok óhaja teljesült, az illetékesek a híd úgynevezett Hamzsabégi úti változatát elejtették. Hangsúlyozom, az általunk ismert terv szerint. Nem tudni, lesz-e második ütem. Itt azonban nem egy és nem két vagy három körzet, fővárosi kerület érdekeiről van szó, mely kérdésben a nem budapesti képviselők, úgymond, nem közvetlenül érintettek az általuk képviselt magyar vidék másfajta gondjai miatt, hanem olyan súlyú országos kérdésről és annak eldöntéséről, melyre a főváros nehéz milliárdokat áldoz, minket pedig - az Országgyűlést - a Kormánnyal együtt arra kér, áldozzunk rá még sokkal több milliárdot. Igen nagy horderejű tehát a döntés, különösen a világkiállítás és a magyar államalapítás 1100. évfordulója méltó megünneplésének érdekében, de ettől függetlenül is, hiszen a magyar főváros alapvető fejlesztési kérdésében kell állást foglalnunk a harmadik évezred küszöbén és annak várható igényei szerint is. Tisztelt Ház! A jól ismert népi gyermekjáték azzal a kérdéssel kezdődik, hogy itthon vagy-e, hidas mester; mire a válasz: itthon vagyok, csak most jöttem. A hidas mester valóban nemrég jött, ez a munka azonban régebbi hidasok munkája. Évtizedes elgondolásról van tehát szó - amint arról itt már szó esett -, hiszen annak igénye is nagyon régi, hogy híd kell a Dunán, mégpedig nem is egy, hanem legalább négy új híd. Amint a világkiállítás szükségességében, úgy ebben a kérdésben sincs ellentét javaslatom és a Kormány javaslata között. Az előttünk fekvő előterjesztés azonban - amint azt maga is elismeri - a régi tervhez képest koncepcionális változást nem tartalmaz - ezt a miniszter úr megerősítette -, hiszen ez nem más - ezt már én mondom -, mint az 1987-es állami tervbizottsági határozat felújított változata, mínusz Hamzsabégi út. A hidas mester tehát azt mondja, hogy az ország érdekében kell ez a híd, a világkiállítás miatt, mert ennek a tervei vannak készen, tehát hozzáfogni ehhez lehet. Elfelejtődni látszik azonban, hogy a főváros előző döntése nem erről az egy hídról szólt csupán, hanem kettőről, emellett még a délebbre építendő Galvani úti hídról is, melyet elsőnek kellene megépíteni, és lényeges, hogy a szóban forgó milliárdokat a korábbi terv szerint kettő, és nem egy hídra kellene fordítani. Megnyugtatónak tehát az látszott volna, ha egy általános, országos közlekedéspolitikai koncepció egészének ismeretében, majd annak részeként a főváros közlekedésfejlesztését illetően, s csak ezen belül, Dél-Buda és a hidak összefüggésében lehetne most véleményt formálnunk alternatívák ismeretében. A híd és a hidak kérdése ugyanis - mint a Karinthy úti végállomás, vagy a Bukarest utcai autóbusz-pályaudvar - mindenekelőtt közlekedési probléma. A feladat: miként lehet három budapesti kerületet - a mi esetünkben tehát a IX.-et, Csepelt és a XI.-et - úgy összeköttetésbe hozni, hogy a megoldás optimálisan kapcsolja egybe általa az ország két felét is? Az alternatívák azonban, úgy tűnik, a döntéselőkészítés folyamatában nem fogalmazódtak meg a kellő formában és súllyal, s most az Országgyűlés előtt áll a teljes felelőssége annak, hogy a fővárosi döntés nyomán műszaki-technikai kérdésben egyetlen megoldás ismeretében döntsön. Véleményem szerint az Országgyűlésnek nem lehet feladata műszaki kérdésekkel foglalkozni, kompetenciája ebben az ügyben Dél-Budapest közlekedési gondjainak enyhítésében, és a világkiállítás, az 1100-as évforduló sikeres megrendezésének biztosítása érdekében arra terjedhet ki csupán, hogy hidak megépítésére költségvetési forrást nyisson meg. Sajnos, a lakosság attól tart, és attól tartok én magam is, hogy az úgynevezett kéthidas változat teljesen kiépülni nem fog, mert a lágymányosi híd megépítése után a Galvani úti hídra elegendő pénzmennyiség a közeli, belátható jövőben egyszerűen nem lesz. A környezetvédelmi tárca kabinetirodája - mint azt a bizottság egyik korábbi ülésén is elmondták - sok ezer tiltakozó aláírást kapott a jelen változat megépítését ellenzőktől olyan megoldás támogatására, mely nemcsak lakossági érdekek szerint volna alkalmasabb. A tárca kinyilvánított álláspontja e kérdésben az, hogy széles körű hatásvizsgálatok eredményének ismeretében kell megkeresni az alkalmas műszaki megoldást, de az illetékeseknek, és nem az Országgyűlésnek. Tisztelt Ház! Legyen szabad idéznem a kormányprogram környezetvédelmi fejezetéből két olyan passzust, melyeknek alkalmazására a jelen esetben megfelelő lehetőségeket kínál. Az egyik - idézem -: "A Kormány nem fogadja el az egysíkú, technokrata szemléletmódot, a veszélyek lekicsinylését, a kisebb csoportok érdekeinek előtérbe helyezését és ezáltal mások egészségének vagy természeti-társadalmi környezetének kockáztatását." A másik: "Az építésügy átdolgozza a műszaki szabályok elemeit az építményekkel szemben támasztott társadalmi igények alapján, kialakítja az építésügyi gazdálkodó szervezetet, illetve a polgárok környezetvédelmi tevékenységének érdekében az igazgatás azon rendszerét, amely a társadalom intézményesített érdekeinek képviseletére alkalmas." A másik két önkormányzat döntésével egybeesően kerületem képviselőtestülete - melyet e Házban képviselnem kell - a híd ügyében 25 "igen"-nel, 1 ellenszavazattal és 6 tartózkodás mellett az alábbiak szerint döntött. Két Duna-híd építésével ért egyet úgy, hogy a Hungária körút a Galvani úti hídba csatlakozzon, a lágymányosi híd pedig másodikként csak a két rakpart összekötésével épüljön meg lokális városi hídként. Amint az elmondottakból kiderül, híd kell, mégpedig legalább ez a kettő, ellentét az előterjesztést illetően alapvetően nincsen, a modus vivendit a méretekben és a sorrendben kellene megtalálni. Tisztelettel kérem az Országgyűlést mindannak megfontolására, amit elmondtam, s amit 5535-ös szám alatt benyújtott módosító indítványomban a dél- budapesti hídrendszert illetően beterjesztettem. Ennek gépelésébe bizonyos hibák csúsztak; tehát ez helyesen így hangzik: "A fenti - tehát az előbb vá- zolt - megoldás szolgálja igazán a Kormány és a fővárosi önkormányzat azon szándékát, hogy a főváros belső területei forgalmi szempontból tehermentesüljenek, és az expo közlekedési kapcsolatai is megfelelőképpen biztosíthatóak legyenek. E változat a dél-budai, csepeli és dél-pesti területek jelentős felértékelését eredményezi, amely tetemes és az elmaradott térségeknek is javára fordítható állami költségvetési, fővárosi és kerületi önkormányzati vagyongyarapodást jelentene." Köszönöm a figyelmet. (Taps.)