DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először azt mondanám el, hogy mivel nem akarok foglalkozni e hozzászólásomban. Nem akarom elmondani újra, hogy milyen fontos ez a törvény, hiszen ezt minden eddigi hozzászóló megtette, és ezt én csak meg tudom erősíteni, hiszen nagyon széles skálán mozog a privatizáció lehetősége - egészen a hűbéresként való osztogatástól az ország érdekében való hatékony felhasználásig! És nem akarok arról sem beszélni, hogy igazából van-e értelme most ennek a parlamenti vitának, amikor néhányan úgy csinálnak, mintha a Parlament döntése nem is jelentene számukra semmit - kijelölték már az új vagyonkezelő részvénytársaság irodaházát, veszik fel az embereket, meg sem várva, hogy a Parlamentben legalább az általános vita ebben az ügyben lebonyolódjon. Én inkább azzal foglalkoznék, hogy szerencsére volt körülbelül négy hetünk, amíg szünetelt ez a vita, és volt időnk többször is újra átnézni a beterjesztett javaslatokat, és meg kellett állapítanunk és újra meg kellett erősítenünk, hogy - sajnos - ezek a javaslatok közgazdaságilag sok tekintetben megalapozatlanok, jogilag nem kellően kidolgozottak és alapvetően politikai célokat szolgálnak. (12.30) Ez utóbbit szeretném egy kicsit megmagyarázni: melyek lehetnek azok a politikai célok, azok a politikai előnyök, amelyek ebből a törvényből származhatnak. Először is az, hogy óriási vagyon koncentrálódik közvetlenül a Kormány kezében anélkül, hogy ennek a felhasználására a Parlamentnek vagy bárkinek igazán ellenőrzési lehetősége lenne. Ez az óriási vagyon lehetőséget ad a Kormány számára arra, hogy tulajdonképpen egy második költségvetést hozzon létre, amely viszont annyival egyszerűbb felhasználás szempontjából, hogy az ide befolyó pénzeszközök felhasználását többségében a Parlament megkerülésével lehet eszközölni. Nem lebecsülendő előny, hogy a vállalati menedzserek döntő többsége ezeknek a törvényjavaslatoknak az elfogadása után egzisztenciális függőségbe, közvetlen egziszenteciális függőségbe kerül a kormányzattal, és azt hiszem, hogy nem kell magyaráznom - volt erre példa az elmúlt évtizedekben Magyarországon -, hogy az egzisztenciális függőség igen erősen növeli a politikai lojalitást is. Azt is el kell mondani, hogy ezeknek a törvényjavaslatoknak az elfogadása esetén lehetőség nyílik jelentős pénzeszközök közvetlen politikai célú felhasználására is. Természetesen én a világért sem szeretném azt állítani, hogy a törvényjavaslat készítői tudatosan törekedtek ezeknek a lehetőségeknek a kihasználására. De ezek tények, ezek a jelenlegi törvényjavaslatokban benne vannak, és vigyáznunk kell arra, és közös a felelősségünk, hogy ezek ne kerülhessenek megvalósításra. Én nem akarok visszatérni a négy héttel ezelőtti vita néha talán személyeskedő hangulatára, de azért azzal valamennyien tisztában kell hogy legyünk, hogy amikor egy 100%-os állami tulajdonban lévő nagyvállalat igen lojális vezetője több tízmillió forinttal finanszírozza a mindenki számára köztudottan veszteséges kormánypárti napilapot, akkor nem a saját pénzét osztogatja, hanem az állampolgárok pénzét, és ehhez neki a világon semmi joga nincs. Ez a négy hét arra is lehetőséget adott, hogy alaposabban utánanézzünk, hogy néhány olyan kérdést, amire első olvasásra nem kaptunk választ az anyagokból, pontosabban megnézzünk, hátha csak mi voltunk figyelmetlenek. Úgy tűnik, hogy nem mi voltunk figyelmetlenek. A beterjesztett anyagokból és az expozéból nem derül ki, hogy tulajdonképpen mennyi is az az állami vagyon, mennyi az az állami vállalkozói vagyon, aminek a felosztásáról itt a törvényjavaslat során beszélünk? Nem derül ki az sem, hogy ez a két törvény az állami vagyont csak kétfelé osztja, a tartósan állami tulajdonban maradó vagyonra és a privatizálandó állami vagyonra, hogy miért nem esik szó azokról a vagyonrészekről, amelyeket korábbi elvi döntéseink alapján a társadalombiztosításnak vagy az önkormányzatoknak kellene átadni. És nem sikerült igazán tetten érni ezekben a javaslatokban, hogy mi a Kormány valódi felelőssége az állami vagyonnal, az állami vállalkozói vagyonnal való gazdálkodás és privatizáció során. Én úgy gondolom, hogy ezekre a kérdésekre menetközben, még a részletes vita során, a bizottsági viták során választ kell kapnunk ahhoz, hogy valóban megalapozottan tudjunk dönteni. Így azonban addig, amíg ezekre választ nem kapunk, csak azokra a tényekre támaszkodva alakíthatjuk ki az álláspontunkat, amelyeket ismerünk: a beterjesztett javaslatokra, az államtitkári expozéra és a kormánypárti hozzászólásokra. Ezeknek ismeretében meg kell erősítenünk, hogy számunkra semmi nem indokolja, hogy a Kormány a Parlamenttel szemben, a törvényjavaslatban előírt módon előnyt élvezzen a privatizáció lefolytatási feltételeinek kialakításában. Semmi nem indokolja, hogy a tartósan állami tulajdonban maradó vállalatok körét ne a Parlament, hanem a Kormány határozza meg. Semmi nem indokolja a vagyonkezelői részvénytársaság megalapítását, az államtitkári expozéval szemben szó sincs arról, hogy ez piaci szervezetként működne, hiszen olyan különleges feltételeket szabtak a részvénytársaság számára, hogy ez nemhogy erősítené a piacgazdaság kialakítását, hanem nagymértékben fékezni fogja. Rengeteg párhuzamos tevékenységet végezne a már meglévő Állami Vagyonügynökséggel, ezért kizárólag az állami bürokráciát növelné, és emelné a pénzköltést. Nem értünk egyet azzal, hogy az Állami Vagyonügynökségnek minden előzetes feltétel betartása nélkül joga legyen vállalatokat államigazgatási felügyelet alá vonni, élükre vállalati biztosokat kinevezni, és a vállalatok vagyonát átcsoportosítani. Nem értünk egyet azzal, hogy a vállalatok bankokban lévő részvényeit egy intézkedéssel újra államosítani lehessen, és szeretném felhívni azoknak a képviselőtársaimnak a figyelmét, akik annak idején a banktörvények tárgyalásában részt vettek, hogy ott eleve már kénytelen volt a Parlament egy engedményt tenni az állami résztulajdon végső százalékának a beállítására, mert most is túl magas a kereskedelmi bankokban az állami közvetlen tulajdon, 50% felett volt. Eredetileg egy ötéves ciklust határoztunk meg annak érdekében, hogy elérje a végső fokon a Parlament által is jogosnak tartott 25%-os állami részesedést. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezzel az intézkedéssel ez az 50%-os hányad egyes bankoknál 70-80 vagy 90%-ra fog emelkedni, amelynek a 25%-ra való leépítése igen nagy nehézséget fog okozni az ezzel foglalkozó szakembereknek. Szeretném elmondani, hogy semmi nem indokolja, hogy egy várhatóan júniusban elfogadandó törvényben egy teljesen lehetetlen, rövid 6 hónapos határidőt szabjunk az állami vállalatok számára az átalakulásra. És végezetül: Semmi nem indokolja, hogy a vagyon kezelésére és a privatizációra vonatkozó pályázati szabályokat úgy határozzuk meg, hogy azok eleve magukban foglalják a visszaélés és a nyilvánosság kizárásának a lehetőségét. És ezzel kapcsolatban engedjék meg nekem, hogy felolvassam - bár nyilvánvalóan a képviselő hölgyek, urak valamennyien pontosan ismerik a törvényjavaslatot, de - azt a gyöngyszemet, amit ebben a törvényjavaslatban találtam: "A Vagyonkezelő Részvénytársaság azzal a pályázóval köthet szerződést, aki a pályázatot megnyerte, illetve a legkedvezőbb ajánlatot tette. A Vagyonkezelő Részvénytársaság e szabálytól eltérhet, ezt azonban a pályázati kiírásban előre közölni kell." Kérem szépen, én elgondoltam, hogy hogyan nézhet ki egy ilyen pályázati kiírás, és mert nemrég volt a szépségverseny, egy ilyen szépségverseny pályázati kiírását gondoltam el, hogy ennek a törvénynek a betartása hogyan is jelenhetne meg. Körülbelül úgy szólna, hogy várjuk a szépségversenyre 20 és 25 év közötti, minimum 170 centiméter magas, karcsú hölgyek jelentkezését, akik egyébként három nyelven beszélnek, és ötven palacsintát meg tudnak sütni anélkül, hogy egy is odaégne a serpenyőn. Majd, folytatódna a hirdetés, hogy: egyébként tájékoztatásul azt is közöljük, hogy a szépségversenyt Kovács Mariska fogja megnyerni, aki 55 éves, 152 centiméter magas, 70 kiló, magyarul is nehezen beszél, és az életében nem volt még a konyhában, de a zsűrielnök unokahúga. Körülbelül így nézne ki ez a hirdetés, és nem hiszem, hogy tolonganának a szépségversenyre a résztvevők. Ne beszéljük le a vállalkozókat, a magyar pályázati rendszer eddigi tapasztalainak megvannak a maga Kovács Mariskái, és a többi pályázó már pontosan tudja, hogy melyek azok a nevek, amelyeknek a felbukkanása esetén eszébe nem jut az adott pályázaton részt venni, mert csak idő- és pénzpocsékolásnak tekinti. Ezeket az anomáliákat mi mindenképpen kiszűrendőnek tartjuk a törvényből, és úgy gondoljuk, hogy a Parlamentnek nem szabad lemondania arról a jogáról, hogy a privatizáció feltételeit most és a majdani változásokkal együtt, minden esetben a Parlament határozza meg. Ez nem jelenti azt, hogy ebben az ügyben az ellenzéknek van döntő szerepe, hiszen a parlamenti többség a kormánykoalíció oldalán van, de azt viszont feltétlenül jelenti, hogy ezeket a döntéseket nem lehet a nyilvánosság megkerülésével hozni, hanem itt, a Parlament nyilvánossága előtt a döntések indokait is el kell mondani, és azt hiszem, ez nemcsak az ellenzéknek érdeke, hanem valamennyi parlamenti képviselőnek. Nem tudjuk elfogadni, nem tudjuk támogatni, hogy a tartósan állami tulajdonban maradó vállalatok körét a Kormány határoza meg, ezt feltétlenül a Parlament jogának kell fenntartani. (12.40) Feltétlenül a Parlament jogaként kell megtartani azt is, hogy az állami tulajdonban maradó vállalatoknál az osztalék felhasználási lehetőségeit meghatározzuk. Feltételenül a Parlament jogának kell megtartani - a Számvevőszéken keresztül - a Kormány privatizációs és vagyonkezelő munkájának folyamatos ellenőrzését. És feltétlenül a Parlament jogának kell megtartani az ezzel foglalkozó szervezetek igazgatótanácsi tagjai és felügyelő bizottsági tagjai többségének megválasztását. Mi úgy gondoljuk, hogy egy decentralizált, ellenőrzött és nyilvános privatizációt kell megvalósítanunk, amely egy kicsit segítene azt a bizalmatlanságot oszlatni, amely eddig a privatizáció különböző fázisait kísérte, és egy kicsit emelné a következő időszak befektetőinek biztonságát. Mi úgy gondoljuk, hogy az állami vagyon kezelésére és a privatizálásra olyan szervezetet kell létrehozni, amely nem emeli fölöslegesen az állami kiadásokat, amely nem végez már meglévő szervezetekkel párhuzamos tevékenységet, és amelynek működése minden érdeklődő és minden kívülálló számára áttekinthető és világos. Mi elismerjük azt, hogy az Állami Vagyonügynökségnek időnként bele kell avatkoznia a hozzá tartozó állami vállalatok gazdasági életébe. De úgy gondoljuk, hogy ennek a beavatkozásnak a kritériumait mindenképpen ebben a törvényben pontosan rögzíteni kell. Az állami vagyon kezelésére és a privatizációra vonatkozó pályázatoknak pedig az előbb elmondott rossz példával ellentétben olyanoknak kell lenni, amelyek kizárják a visszaélés lehetőségét, és minden esetben biztosítják a kellő nyilvánosságot. Ebben a törvényben pontosan, az előterjesztésnél pontosabban rögzíteni kell a munkáltatói és a munkavállalói érdekvédelmi szervezetek véleményezési és egyetértési jogosultságait. És végezetül: a törvénynek olyan garanciákat kell tartalmazni, amelyek megakadályozzák, hogy bármikori kormány az állami vagyonból egyetlenegy fillért is közvetlen vagy közvetett úton saját politikai céljai érdekében használhasson föl. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időszakban a Kormány tagjai részéről többször az a vád érte az ellenzéket, hogy nincsenek alternatív javaslatai. Ez ugyan akkor sem volt igaz, de most szeretném itt az ország nyilvánossága előtt bejelenteni, hogy például ehhez a törvényjavaslathoz, amely 82 oldalból áll, a szocialista párti képviselőcsoport 76 oldal módosító javaslatot nyújtott be. Ez a 76 oldalnyi módosító javaslat egyaránt tartalmaz koncepcionális változásokra vonatkozó elképzeléseket és a részletek finomítására vonatkozó elképzeléseket. Ezzel szeretnénk mindenki számára világossá tenni, hogy a beterjesztéssel szemben van jobb, hasznosabb és eredményesebb útja az állami vagyon kezelésének és a privatizációnak. Úgy gondoltuk, és lehet, hogy túl optimisták voltunk, mert ebben a törvényben időnként óhatatlanul szembekerül a Kormány és az ország egészének érdeke - ez egy ilyen törvény -, de mi úgy gondoltuk, hogy tisztelt koalíciós képviselőtársaink időnként az utóbbi, az ország érdeke mellett fogják letenni a voksot, és ezért nem lesz fölösleges az a munka, amit elvégeztünk. És befejezésül egy technikai kérdés. Az a törvényjavaslat, ami ennek a csomagnak a harmadik eleme - a 4974-es számon benyújtott - úgy szól, hogy "Az állam vállalkozói vagyonára vonatkozó törvényekkel összefüggő jogszabályok módosításáról"; én azt kérem az elnök úrtól, hogyha az első két törvénynek a tárgyalása ma le is zárul, a harmadikat semmiképpen ne zárjuk le, az általános vitáját sem, hiszen a harmadik törvény egy következmény, annak a következménye, hogy az első két törvényben milyen koncepcionális megoldásokat fogadunk el. Tehát azt véleményünk szerint nyitva kell hagyni addig, amíg az első két törvény részletes vitája nem folytatódik le. És utána az viszont már csak technikai kérdés, hogy annak a törvénynek a kialakítását napokon belül meg lehet tenni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)