DR. SALAMON LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az alatt a két esztendő alatt, mely az Országgyűlésünk mandátumának elnyerésétől eddig eltelt, több ízben került sor a - még egypárti Parlament által egypárti viszonyokra megalkotott - Házszabályaink módosítására. Ennek szükségessége létrejöttének előbbiekben jelezett körülményeiből és abból következett, hogy a rendszerváltással együttjáró hatalmas jogalkotási munka mellett a Háznak még nem volt ideje az eddigi tapasztalatok hasznosítására és a többpárti viszonyok testére szabott, egységes, új Házszabály megalkotására. (16.10) Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben a pártok között már egyeztetésekre is sor került, és az ügyrendi bizottság a közelmúltban döntést is hozott az új Házszabály megalkotási munkálatainak felgyorsítására. Mindezek ellenére, munkaterheinket látva, meggyőződésem, hogy a közeljövőben - a nyári szünet előtt egészen bizonyos - nem fog még az új Házszabály megszületni. Ezért minden, a meglevő szabályokat ésszerűsítő részszabályozásnak létjogosultsága van. Az általam előterjesztett és egyben frakciónk támogatását bíró házszabály- módosítási javaslat azt a problémát veszi célba, melyet már a múlt év decemberében elfogadott hatpárti 69/1991. országgyűlési határozat is megoldani akart: a bonyolult, nagyszámú módosító javaslattal érintett törvények szavazásának ügyét; de javaslatom e problémakörhöz kapcsolódva az ilyen törvények másként kezelésének konstrukciójával az előbb említett kérdésen messzemenően túl is lép. A 69/1991. országgyűlési határozattal elfogadott házszabálymódosítás, mely a javaslatok megrostálását azok bizottsági elbírálásával kötötte össze, kimondva, hogy a szavazatok egyharmadát sem kapó javaslat nem bocsátható a plenáris ülésen szavazásra, függetlenül a megoldással kapcsolatban felmerült egyes fenntartásoktól, csak a gyakorlat oldaláról nézve is, nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A gyakorlatban ugyanis többnyire az történik, hogy a frakciók egy része javaslataikat teljes körben kérik a plenáris ülésen megszavaztatni, így nem sok praktikus hasznát láttuk e házszabálymódosításnak. De ha az egyharmados szabály tökéletesen is működne, akkor is sok minden megoldatlan maradna. Ez a rendezés ugyanis csak a szavazási procedúrát rövidítheti le, ha igazán működő lenne, nem mentesíti azonban a bizottságokat a nagyszámú módosító javaslatok hetekig is elhúzódó megtárgyalásától. Nem mentesíti továbbá a plenáris ülést attól a tehertételtől, hogy a részletes vitában valamennyi javaslat megvitatható. Miért minősítem ez utóbbi körülményt is negatívumnak? Nemcsak praktikus megfontolásokból, tisztelt Ház. Nemcsak azért, mert valamennyi indítvány megvitatása ugyanúgy elhúzza a parlamenti vita idejét, mint a bizottságokét, hanem azért is, mert ami a részletes vitában az összes módosító javaslat megvitathatósága folytán történik, az alapvetően felesleges és teljesen ésszerűtlen. És ez az a pont, tisztelt Ház, ahol a házszabálymódosító javaslatom elvi síkon túllép az említett tavalyi házszabály-módosítás problémakezelésén. A törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok sorsának igen jelentős része ugyanis különböző elvi jellegű kérdések megválaszolásától, azaz koncepciók eldöntésétől függ. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi Házszabályunk egyik legnagyobb fogyatékossága, hogy a törvényjavaslat koncepciórendszere és a módosító javaslatok halmazaiban testet öltő egyes koncepciók között nem történik kellő időben választás, hanem valamennyi kérdés, valamennyi koncepció a törvény végső szavazásáig alternatívákat, gyakran áttekinthetetlen alternatíva-sorozatokat képez. A Házszabály e gyengéje arra kényszeríti a Házat, hogy az utolsó pillanatig valamennyi alternatívában gondolkodjék, azokat maradéktalanul és részleteiben végigtárgyalva és kidolgozva annak a munkának többszörösét végeztesse el az Országgyűléssel, és azok bizottságaival, mint amire egy ésszerű szabályozás mellett szükség lenne. Így aztán az általános vita és a részletes vita valójában nem válik el egymástól, tartalmilag az utóbbi során is az előbbi ismétlődik meg, és a Házszabályban szereplő ún. kétolvasásos tárgyalás a valóságban nem is létezik. Mindezt tetézi, hogy a végszavazások olykor csak kevésbé áttekinthetők, és miután a képviselők döntési mechanizmusa nem a komputer tökéletessége szerint működik, néha az is előfordul, hogy a meghozott törvénybe ellentétes, egymásnak feleselő koncepciók elemei kerülnek be. Ezeken a problémákon az olykor csomagban történő szavazás egyébként szabályozatlan, a Házszabály rendelkezéseivel sem harmonizáló, esetenkénti alkalmazása sem változtat számottevően. Az általam benyújtott önálló indítvány ezeken a hibákon kíván javítani. A javaslat részletes ismertetésére nem térek ki, mivel az kívül esik a napirendre tűzés iránti indítvány megindoklásának funkcióján. Csupán arra utalok, hogy a részletezett házszabályi hiányosságok rendezéseként az indítvány egy technikát ajánl arra, hogy a bonyolult törvényjavaslatok általános vitája után az Országgyűlés döntsön a törvényjavaslat koncepcióiról, és a részletes vita, az azt előkészítő bizottsági munka, majd a szavazási procedúra már csak az általános vita lezárása után elfogadott koncepció részletkérdéseire korlátozódjék. (Zaj, mozgás.)