Magyar Köztársaság Országgyűlése

DR. ANDRÁSFALVY BERTALAN művelődési és közoktatási miniszter, DR. BALSAI ISTVÁN igazságügy-miniszter, DR. MORVAY ISTVÁN belügyminisztériumi államtitkár, DR. GERGÁTZ ELEMÉR földművelésügyi miniszter, KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár, SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter.

ELNÖK: (dr. Szűrös Mátyás) Tisztelt Országgyűlés! Jó napot kívánok képviselőtársaimnak és vendégeinknek. Tavaszi ülésszakunk 30. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében dr. Horváth József és Trombitás Zoltán jegyző képviselőtársaim lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Kormány 5699-es számon benyújtotta a Magyar Köztársaságnak az 1990-es évek biztonságpolitikájáról szóló országgyűlési határozati javaslatának új változatát a korábban megszavazott sürgősség fenntartásával. Az előterjesztést a hétvégi futárpostában kapják kézhez képviselőtársaim.

DR. ISÉPY TAMÁS igazságügy-minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy egy mindenki által régen várt törvényjavaslat kerül most a tisztelt Országgyűlés elé megtárgyalásra. Ez a törvényjavaslat a Rádióról és a Televízióról szóló törvényjavaslat, amely úgy érzem, hogy egyedülálló jogszabály-előkészítő eljárás eredményeként, hogy úgy mondjam, a viták tüzében született meg a jelenlegi formájában.

Önök előtt is ismeretes, hogy az Országgyűlés sajtóalbizottsága több mint egy éven át folyamatosan napirenden tartotta a törvényjavaslatot, és érdemben működött közre a javaslat előkészítésében. Ezt a ma még talán szokatlan jogszabály-előkészítő eljárást a törvényjavaslat kiemelkedő fontossága indokolta, amit mind a Kormány, mind a parlamenti pártok egyértelműen és egyezően felismertek.

Az intenzív sajtóalbizottsági viták a javaslat számos pontján létrehoztak e bizonyos albizottságban egy hatpárti konszenzust, ami jelentősen növeli - várakozásunk szerint - a javaslat Parlament általi elfogadásának az esélyét, és ezzel elegendő garanciát teremtene egy korszerű törvény elfogadására. A törvényjavaslat benyújtását megelőzően a törvényszöveg különböző változatait - szám szerint hat különböző változat készült a jogszabály-előkészítés során - számos szakmai szervezet is megvitatta. A véleményüket és javaslataikat a nyitottság jegyében felhasználtuk a törvényjavaslat önök előtt fekvő változatában.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaságban lezajlott politikai, társadalmi változások, és az úgynevezett elektronikus tömegtájékoztatás területén Európában és a hazánkban bekövetkezett változások egyaránt szükségessé teszik a korszerű törvényi szabályozást. A fejlett nyugati demokráciában a törvényalkotás során e két befolyásoló tényező soha nem jelentkezett egyszerre, így a törvény-előkészítés során elsősorban a hazai sajátosságokat kellett figyelembe venni. Ugyanakkor mindvégig figyelembe vettük a Magyar Köztársaság európai integrációs törekvéseiből fakadó nemzetközi kötelezettség-vállalásokat.

Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a magyarországi rádió- és televízió-műsorszolgáltatás rendszerének az alkotmányos rend, a demokratikus politikai berendezkedés szolgálatában kell állnia és ki kell fejeznie az európai nemzetek közösségéhez tartozó elvárásokat. A műsorszolgáltatás rendszerének úgy kell működnie, hogy érvényesüljenek a Magyar Köztársaság e körben vállalt nemzetközi kötelezettségei, és ezáltal a magyar rádiózás, televíziózás maga is képes legyen beépülni az európai audiovizuális keretekbe.

A törvényjavaslat ezeket a követelményeket úgy érvényesíti, hogy közben megteremti a törvényi szintű garanciákat arra, hogy a sajtószabadság és a vélemény-nyilvánítás szabadsága maximálisan érvényesülhessen a rádiózás és a televíziózás területén. A törvényjavaslat alapelvi szinten rögzíti a sajtószabadsággal, az emberi jogok európai egyezményével, valamint az Európa Tanács határokat átlépő televíziózásról szóló egyezményével összhangban a műsorszolgáltatás általános tartalmi keretszabályait.

A javaslat külön is kiemeli a közszolgálati műsorszolgáltatás alapvető szabályait. Eszerint a közszolgálati műsorszolgáltató köteles rendszeresen, átfogóan és sokoldalúan, tárgyilagosan és pártatlanul hírt adni a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, tényekről és vitatott kérdésekről. A törvényjavaslat a közszolgálati jelleget megvalósító tartalmi sajátosságokat is részletezi, például oktatás és képzés, művészeti és irodalmi értékek bemutatása, igényes szórakoztatás, közhasznú ismeretek terjesztése. A javaslat külön megjelöli azokat a társadalmi csoportokat - például a gyermekek, fiatalkorúak, nemzeti és etnikai kisebbségek, súlyosan hátrányos helyzetűek -, amelyek számára a műsorszolgáltatónak speciális műsorokat kell kínálnia.

A törvényjavaslat egyértelműen rendezi a Magyar Rádió és a Magyar Televízió jogállását, a működésére, a gazdálkodására vonatkozó legfontosabb szabályokat, megszüntetve ezzel a jelenleg uralkodó, ellentmondásoktól sem mentes állapotot. A törvényjavaslat olyan jogállási formát tartalmaz, amely egyfelől garantálja a Magyar Rádió és a Magyar Televízió függetlenségét, másfelől pedig ellenőrzött keretek között megteremti a folyamatos működésükhöz szükséges gazdasági feltételeket.

A javaslat szerint a Magyar Rádió és a Magyar Televízió az Országgyűlés által létrehozott közalapítványok keretében, úgynevezett közalapítványi költségvetési szervként végzi közszolgálati, műsorszolgálati tevékenységét. Megszűnik tehát a két intézmény jelenleg meglévő közvetlen költségvetési függősége. A törvényjavaslat ugyanakkor az intézmények működési önállóságának biztosítása mellett megteremti azok közszolgálati működésének társadalmi felügyeletét is. A társadalmi ellenőrzést a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót felügyelő bizottságok valósítják meg. Ez a felügyelet azonban nem csorbítja és nem is csorbíthatja az intézmények függetlenségét, és nem vezethet a műsorpolitikába való operatív beavatkozáshoz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános külföldi gyakorlatnak megfelelően a törvényjavaslat külön hatósági szervet, Rádió és Televízió Hivatalt hoz létre a műsorszolgáltatással összefüggő hatósági feladatok ellátására. A Rádió és Televízió Hivatalnak a műsorszolgáltatási rendszerben betöltött fontos szerepe olyan szabályozást igényel, amely biztosítja azt, hogy a Hivatal függetlenül, csak a törvényeknek alávetve, és mindvégig nyilvános társadalmi kontroll alatt végezze a feladatait.

A javaslat eleget tesz ezeknek a követelményeknek, amikor a magyar államigazgatási rendszerben szinte egyedülálló módon teremti meg azokat a garanciákat, amelyek meggátolják a hivatal függetlenségének bárminemű csorbítását. Ezt a célt szolgálják a hivatal elnökének nyilvános pályázat útján való, a hivatalnál működő társadalmi tanács közreműködésével történő kinevezésére, valamint a hivatal törvényes működését is felügyelő, a társadalmi ellenőrzést megtestesítő társadalmi tanácsra vonatkozó egyéb rendelkezések.

Úgy vélem, nem szorul bizonyításra az, hogy ha a Rádió és Televízió Hivatal állandó, nyilvános társadalmi kontroll mellett - amit egy független testület valósít meg! - végzi a feladatait, ez megfelelő biztosítékot jelent arra, hogy működése során csak a törvényes előírások alapján jár és járhat el. A javaslat szerint - szintén hasonlóan a külföldi gyakorlathoz - műsorszolgáltatást kizárólag a Rádió és Televízió Hivatal által kiadott engedély alapján lehet végezni. Az engedélyezési eljárást a javaslat részletesen szabályozza. Ennek az eljárásnak a legfontosabb alapelvei a következők.

A javaslat egyfelől megteremti a műsorszolgáltatási piacon a gazdasági verseny feltételeit, de ugyanakkor elejét kívánja venni a rádió- és televíziómonopóliumok kialakulásának, meggátolja azt, hogy néhány gazdasági érdekcsoport kisajátítsa a tájékoztatást és ezáltal elfojtsa a sokszínű, eltérő érdekeket és szükségleteket kielégítő műsorszolgáltatásokat. Emellett a külföldi tőke szerepvállalásának korlátozása révén a javaslat támogatni kívánja a magyar műsorszolgáltatókat és az általuk hordozott nemzeti értékeket oly módon, hogy ugyanakkor a külföldi tőke kívánatos jelenlétét ne zárja ki. Ennek érvényesítése semmilyen eltérést nem jelentene attól az általános európai felfogástól, amelyből a rádió, televízió műsorszolgáltatásban részt vevő külföldi tőkebefektetések erőteljes korlátozásának a gyakorlata ered.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy vélem, felesleges hangsúlyoznom e törvényjavaslat kiemelkedő jelentőségét. E törvény elfogadásával teljesen új alapokra helyezzük a magyarországi műsorszolgáltatási rendszert, méghozzá oly módon, hogy eleget teszünk a sajtószabadság alkotmányos követelményének és a modern kor által elénk tárt és tőlünk elvárt igényeknek. Meggyőződésem - és remélem, hogy képviselőtársaim véleménye is az -, hogy a magyar társadalomnak szüksége van egy korszerű, a demokrácia alapkövetelményeinek megfelelő rádió- és televíziótörvényre, mert ezzel megteremti a magyarországi szabad rádiózás és televíziózás törvényes feltételeit.

Ezért kérem a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslat elfogadásával járuljon hozzá ahhoz, hogy ez az átfogó törvényi szintű szabályozás garantálja az Alkotmány sajtószabadságáról szóló rendelkezéseinek érvényesülését a rádió és televízió műsorszolgáltatásban. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: (dr. Szűrös Mátyás) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésnapunkon a hatáskörrel rendelkező bizottságok elnökei ismertetik álláspontjukat, majd a képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalásai következnek. Most megadom a szót Balázsi Tibornak, a kulturális bizottság előadójának.

BALÁZSI TIBOR, a kulturális, oktatási, tudományos, sport-, televízió- és sajtóbizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rádióról és a televízióról szóló törvénytervezet vitája során minden párt tagja, aki az előkészületi munkában részt vett, a kulturális bizottság, illetve a sajtóalbizottság ülésein megtanulhatta, ha eddig még nem tudta volna: a politika nemcsak a lehetőségek művészete, hanem a kölcsönös elvárások egyeztetésének tudománya is. Erre a közös tanulásra volt idő, hiszen az 1990-ben választott Parlament történetében példátlan módon törvénytervezetünk vitája majd két esztendeje, 1990 nyarán vette kezdetét.

A múlt hétig a kulturális bizottságban, illetve a sajtóalbizottságban 41 alkalommal folytattunk egyeztető tárgyalásokat. Többször fogadtunk külföldi vendégeket és részt vettünk - szintén tapasztalatszerzés céljából - külföldi tanulmányutakon is. A vita két fontos szakaszában kértünk véleményeket a rádióban és a televízióban működő érdekvédelmi, szakmai szervezetektől és a kereskedelmi rádiózás, televíziózás hazai és külföldi potenciális résztvevőitől.

Azt hiszem, teljesen igaza van a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőjének, aki legutóbb úgy jellemezte vitánkat, hogy azt bizonyos idő eltelte után nem a konszenzus, hanem a kompromisszumkeresés jellemezte. Néhány tárgyalás után ugyanis kiderült, hogy az albizottságunkban dolgozó képviselők között a tömegkommunikációs eszközök funkciójának, társadalmi szerepvállalásának megítélésében túlságosan nagyok az elvi különbségek. Az elvszerű konszenzuskeresés helyett többnyire a pragmatikus kompromisszumok megalkotására szorítkoztunk. Ebből a szempontból az elvi ellentéteket - némileg leegyszerűsítve természetesen - így lehetne meghatározni.

A két álláspont közül az egyik szerint az államtalanítás, a médiumok függetlenedése törvényének kell lennie a magyar médiumtörvénynek. A másik álláspont szerint a közszolgálati médiumok elsődlegesen az értékteremtés és értékközvetítés eszközei, amelyek végső soron nem függetlenek a szolgálatot elváró közösségtől és az államtól, annak képviselőitől, a Kormánytól, legfeljebb politikai értelemben pártatlanok. A kormányzat feladata a közszolgálati médiákban e vélemény szerint természetesen nem terjedhet túl a működtetésben megjelenő részfelelősségben. A kormányzati felelősség a kereskedelmi rádiózásban és televíziózásban szintén nem terjedhet túl az előbb jelzett határon. Ennek a véleménynek a képviselői szerint a működtetésért vállalt kormányzati felelősség minden országban tetten érhető, s a magyar változat ettől nem tér és nem is térhet el.

A két elvi álláspont különbözősége miatt folytak konkrét kérdésekben igen hosszas eszmecserék, hogy egészen finoman fogalmazzak. Így például akkor beszélgettünk ily hosszasan, amikor arról esett szó, hogy a frekvenciahasználatot pályázat útján odaítélő Rádió és Tévé Hivatal lehet-e államigazgatási státusban vagy sem, és végső soron azért kérdőjelezik meg az első álláspont képviselői a jelenleg érvényben lévő 1990/57. úgynevezett kinevezési törvény különhagyásának jogosultságát.

További gyakorlati problémák voltak. A közszolgálati eszközök politikai pártatlanságát ellenőrizni hivatott bizottságot kezdetben az egyik elképzelés kis létszámúnak gondolta és benne a politikai erők részvételét majdnem meghatározó nagyságúnak remélte. Két okból. Először az érdemi munka megkönnyítése szempontjából lett volna kívánatos a kislétszámú testület létrehozása eme álláspont szerint, ugyanakkor pedig az esetleges politikai kényszereknek úgy lehetne eszerint elébe menni és hatástalanítani az ilyenféle törekvéseket, ha paradox módon a politikai szereplők igényeit kényes, törvényszabta kiegyensúlyozás révén kielégítik, s nyilvánossá teszik.

A másik álláspont, a nagy létszámú felügyelőbizottság elképzelése, rendkívül széles társadalmi reprezentáció létrehozásával próbálta a politikai intervenció esélyeit a minimálisra csökkenteni. A jelenbeli kompromisszum közepes nagyságú - 20-30 közötti létszámról van szó - testületről beszél, ahol a politika képviselete nem lehet több, mint 50%-os. Megjegyzendő, hogy mindennek ellenére a felügyelőbizottság összetételében még mindig nem alakult ki végső bizottsági álláspont, mert a FIDESZ jelezte: számukra elfogadhatatlan, hogy minden más szervezettípussal ellentétben, az egyházak ne egy, hanem három tagot delegáljanak a felügyelőbizottságba.

Tisztelt Ház! A törvénytervezet kontextusából, azzal, hogy kiemeltem és elmondtam egy ilyen fontos résznek a - még mindig kissé elnagyolt - vitatörténetét, azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a tervezet egészét és részleteit tekintve is milyen szerteágazó, de a törékeny kompromisszumok létrejöttét mégiscsak elősegítő munkamegbeszéléseket tartottunk albizottságunkban.

Minden párt bizottsági képviselője és a tömegkommunikáció - a műsorsugárzással foglalkozó szakemberek, hivatalnokok is - egyetértettek abban, hogy a törvény életbelépése és az első műsorszolgáltatási engedélyek kiadása közötti, úgynevezett átmeneti időszakot mindenképpen le kell rövidíteni. Szükséges ez a magyar tömegkommunikáció és a nézők érdekei miatt is, hiszen a verseny, a versenytársak megjelenése bizonnyal jótékony hatást gyakorol majd a honi tömegkommunikációra, nem beszélve a gazdaságpolitikai jelentőségéről ennek a törekvésnek.

Hogy ennek az ügynek a jelentőségét esetleg azok is megértsék, akik nem foglalkoztak mélyebben ezzel a tervezettel: itt arról van szó, hogy ha a jelenlegi paraméterei, előírásai maradnak a törvénynek vagy törvénytervezetnek, akkor körülbelül 1994 elejére-tavaszára-közepére várható a szóban forgó műsorszolgáltatási engedélyek kiadása. Bizottságunkban konszenzus mutatkozott a tekintetben, hogy ezt az időt mindenféleképpen le kell rövidíteni - ha kell, bizottsági módosító indítványt adunk be annak érdekében, hogy ez az időszak fél évnél vagy háromnegyed évnél lehetőleg ne legyen hosszabb.

Látszólag részletkérdés, de a magyar vidéki rádiózás szempontjából mégis sorsdöntő az a javaslat, amely nem került be jelen tervezetünkbe: eszerint a Magyar Rádiónak ne csak jogosultsága legyen körzeti, közszolgálati rádióműsor-szolgáltatást végezni, hanem - a magyar rádiózás évtizedes hagyományainak megfelelően - kötelessége legyen ez a feladat.

A Kereszténydemokrata Néppárt által megfogalmazott legfontosabb aggály az, hogy véleményünk szerint kidolgozatlanok a majdani rádió- és televízió-közalapítvány gazdálkodásáról szóló részei törvényjavaslatunknak. Véleményünk szerint a közalapítvány gazdálkodását stratégiai szinten irányító kuratóriumnak mint köztestületnek, problematikusak a hatásköri szabályai, a működési feltételeit szabályozó cikkelyek, s nem tisztázottak a kuratórium tagjainak fölmentéséről és visszahívhatóságáról szóló részei a törvénynek.

Ugyancsak a kuratórium tervezett összetételével összefüggésben fogalmazta meg aggályait a FIDESZ, azzal a javaslatával, amely az úgynevezett összeférhetetlenségi szabályok kiterjesztését szabályozza: eszerint ne lehessenek tagjai a kuratóriumnak vezető párttisztségviselők, illetve országgyűlési képviselők.

A Magyar Szocialista Párt legfontosabb aggálya tervezetünk jelen változatával kapcsolatban az volt, hogy az úgynevezett közszolgálati szabályzat, s ennek elfogadásának mikéntje nincs kellő hangsúllyal, illetve pontosan tisztázva a jelen szövegben. Az összeférhetetlenség más értelmű kiterjesztéséről beszél az a javaslat is, amely szerint a "Ki nem kaphat műsorszolgáltatási engedélyt a kereskedelmi rádiózás, kereskedelmi televíziózás területén?" felsorolásba bekerülne a Polgári Törvénykönyv szerinti "közeli hozzátartozó" is.

A Szabad Demokraták Szövetsége szerint ki kellene venni a tervezetünk által érintett intézményeket a közalkalmazotti törvény, a köztisztviselői törvény, a költségvetési intézményekre vonatkozó törvények és az államigazgatási hatóságokra vonatkozó törvények bizonyos rendelkezései alól, tekintettel a felügyeleti intézkedésekre és azok lehetőségeire. Az SZDSZ szerint jelezni kellene, hogy a Rádió és Televízió Hivatalt kizárólag bírói úton lehet befolyásolni, nem kormányhatósági utasításokkal.

Több párt fogalmazta meg azt az aggályt, hogy a frekvenciatörvény esetleges végső elfogadása a médiumtörvény általános vitájának lezárása előtt előidézhet olyan helyzetet, hogy a pályázat útján majdan elnyert műsorszolgáltatási engedély mégsem lesz érvényesíthető. Nos, ezzel kapcsolatban bizottságunk hozott egy állásfoglalást, amely arról szól, arra hívja fel a tisztelt Ház figyelmét: azt tartaná üdvösnek, hogyha a frekvenciagazdálkodásról szóló törvény, illetve a távközlésről szóló törvénytervezet általános vitája nem záródna le addig, amíg a médiumtörvény általános vitája tart.

A Magyar Rádió alelnökének szakmai és a pártok politikai szempontjai alapján, bizottságunkban azt a megoldást támogattuk, hogy a 143. § maradjon el, a 34. §-ban pedig a törvény a Magyar Rádió számára tegye kötelezővé, a jelenlegi rendben, a külföldre történő műsorszolgáltatást.

Az SZDSZ és a FIDESZ szerint a kormányfőnek nem lehetne joga az RTH tanácsadó testületének kétharmados támogatását élvező valamennyi elnökjelöltet elutasítani, és új pályázatot kiírni. Ugyancsak problematikus a két párt szerint az, hogy a miniszterelnök csupán az RTH TT véleményének ismeretében, s nem annak hozzájárulásával hívhatná vissza az RTH-nál kinevezett elnököt.

Anélkül, hogy képviselői autonómiájukat megkérdőjelezném, a törvény mielőbbi - bizottságunk véleménye szerint mindenképpen még a nyári szünet előtti - elfogadása egyebek mellett csak úgy válna lehetővé, hogy ha az egyébként szükséges módosító indítványok nem indukálnának újabb és újabb lezáratlan kérdéseket. A kétharmadosság politikai kényszere, úgy hiszem, mindannyiunkat kötelez.

Bizottságunkban egyetértésre jutottunk abban, hogy a Rádióban és a Televízióban mára kialakult helyzet végső soron senkinek sem jó. Az ütközések forgácsai a miniszterelnöki és a köztársasági elnöki hivatalokig repülnek. Úgy hisszük, ez a törvényjavaslat többek között lehetőséget biztosítana arra, hogy az egyébként nagy valószínűséggel elkerülhetetlen viták, politikai nézetkülönbségek végre ott tárgyaltathassanak meg a médiumokkal kapcsolatban, ahová azok valók, és ahol az összes fejlett demokráciákban ezeket a vitákat lefolytatják: a felügyelőbizottságokban, a kuratóriumokban, a frekvenciahasználatot önös érdek nélkül odaítélő hivatali testületekben.

Nem utolsósorban ettől az aktuálpolitikai kényszertől, a ránk nehezedő felelősség súlyát mindvégig érezve döntött úgy bizottságunk - négy szabaddemokrata képviselőtársunk tartózkodó szavazata mellett - egyhangú "igen"-nel, hogy általános vitára alkalmasnak tartja a Rádióról és a Televízióról szóló törvényjavaslatot.

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: Nem, Elnök Úr, nem ügyrendi kérdésben. Ugyan a bizottsági ülésen egyeztetni nem egyeztettük azt, hogy itt kisebbségi véleményt szeretnénk ismertetni, ennek ellenére szeretném kérni, hogy a bizottságban megjelent kisebbségi véleményt röviden ismertethessem.

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: A bizottsági ülésen is, illetve az államtitkár úr előadásában is hallhattuk azt, hogy milyen rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít mind a kormányzat, mind pedig az ellenzék annak, hogy e törvényjavaslat minél jobb formájában kerüljön elfogadásra. Ennek érdekében - hallhattuk - hónapokon keresztül tartó előkészítő munkálatok zajlottak.

Ennek ellenére a ma reggeli bizottsági ülésen mégis megdöbbenve tapasztalhattuk azt, hogy az Igazságügyi Minisztérium képviselőjétől határozott kérdésünkre, arra a kérdésre, hogy a törvényjavaslatnak mely rendelkezései tartoznak kétharmados elfogadást igénylő többséghez, nem kaptunk választ. Nem kaptunk egyértelmű és világos választ, pedig a kérdésünk egyértelmű és világos volt.

Ezen fejleményeket annak tudatában is megdöbbentőnek tartom, hogy tulajdonképpen az Alkotmány 61. §-ának (4) bekezdése értelmében a rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslat egyike azon törvényjavaslatoknak, amely véleményünk szerint a legtipikusabban azok közé a törvények közé tartozik, amelyek e Házban kétharmados szavazást igényelnek.

DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy valóban nem volt arról szó a bizottságban, hogy a többségi vagy a kisebbségi véleményt részletesen ismertetjük, ezért én az imént csak a legszükségesebb megjegyzésekre szorítkoztam, tájékoztattam a Házat a döntésről.

Először is tényszerűen hozzátartozik a bizottságon történtekhez, hogy az Igazságügyi Minisztérium képviselője egyértelmű utalást tett az Alkotmány vonatkozó passzusára hivatkozva, megjelölte tematikusan az Alkotmány szóhasználata szerint azokat a tárgyakat, amelyek ebben a törvényben kétharmados elemet képeznek, és nyilatkozott a tekintetben, hogy a törvény egésze - mert erre nézve is kérdést kapott igen tisztelt ellenzéki képviselőtársaimtól - nem kétharmados többségre szorul.

Ezek után a vita befejeződött és sor került a szavazásra. Olyan felvetés az ülésen, hogy ez a törvény az Alkotmánnyal bármilyen vonatkozásban is szemben állna, nem állna összhangban, semmilyen oldalról nem merült fel. Nekünk abban kellett állást foglalnunk, hogy ez a törvény alkalmas-e arra, hogy az Országgyűlés megvitassa, alkalmas-e arra, hogy az Országgyűlés majd mérlegelhesse azt, hogy elfogadja-e ezt a törvényt vagy elveti.

Egy ilyen döntés, az általános vitára való alkalmasság kérdésének a döntése, tehát nem azt jelenti feltétlenül, hogy egy adott bizottság azt a törvényt teljes egészében tartalmilag, úgy, ahogy van, magáévá teszi, hanem arról való véleménynyilvánítást jelent, hogy ez egy tárgyalható munkaanyag.

Hadd hivatkozzam számos precedensre, mi nagyon sok esetben tárgyaltunk olyan törvényeket, amelyekben kétharmados rendelkezések szerepeltek, és még egyetlenegy esetben nem merült fel bármilyen oldalról - így ellenzéki oldalról sem - olyan igény, hogy előzetesen határozzuk meg, melyek lesznek majd azok a kétharmados rendelkezések, amelyek ilyen döntést igényelnek.

Úgyhogy mindezekre tekintettel úgy gondolom, a többség teljesen megnyugtató és megalapozott álláspontot foglalt el akkor, amikor ennek a kérdésnek ilyen szinten való érintése, de kétségtelenül nem tüzetes megvitatása mellett is és ellenére is úgy értékelte, hogy ez a törvény alkalmas az általános vitára bocsátásra. (Taps a jobb oldalon.)

Ez nem így van, tisztelt elnök úr, és a Házszabálynak semmilyen olyan kitétele nincsen, ami a bizottságokat egy ilyen vita lefolytatására hatalmazná fel. A Házszabály egy helyen utal erre a vitára, amelyről itt most szó van; azt mondja a Házszabály, hogy az általános vita a miniszteri expozé és a bizottságok jelentésének a megvitatásából áll.

Tisztelt Ház! Arról, hogy egy törvényjavaslat alkalmas-e általános vitára vagy sem, ez nem alkalmas a megvitatásra, nincs értelme erről vitatkozni. Az nyilvánvaló, hogy minden törvényjavaslat alkalmas valamilyen módon megvitatásra, még a legrosszabb, még a legalkotmányellenesebb törvényjavaslat is, legfeljebb a Ház kimondja, hogy alkalmatlan. (Fodor András Attila: Csak az időt húzza! Agyondumálja az általános vitát!)

Tehát arra szeretném a Ház figyelmét felhívni, hogy a bizottságok házszabályellenes gyakorlatot folytatnak, amikor nem vitatják meg a törvényjavaslatokat, a törvényjavaslatokról nem készítenek a Háznak egy jelentést, amelyet a frakciók a parlamenti vita során meg tudnak vitatni, hanem egy egyszerű, abszolút formai szavazással, pusztán arról szavaznak - még egyszer mondom, a Házszabályban erre semmifajta utalás nincsen -, hogy alkalmas-e vagy sem.

Nagyon jó lenne, ha a Ház vezetése; elnök úr, az elnökség és a házbizottság úgy instruálná a bizottságok elnökeit, hogy a jövőben házszabályszerű vitát folytassanak le a bizottságok, hogy legyen miről a Háznak vitatkozni, ...(Fodor András Attila: Ezért nem mennek el a választópolgárok!)...ugyanis - tisztelt Ház - a Parlament vitára való és nem pedig alkalmassági szavazásokra, amelyekben - hadd tegyem hozzá - nyilvánvalóan egy egyszerű többségi-kisebbségi szavazás történik. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

DR. KULIN FERENC (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szükségképpen ugyanazokról a kérdésekről fogok szólni, amelyekről Balázsi Tibor előadásában már hallottunk. Egy sajátos nézőpontból világítanám meg ezeket a kérdéseket, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának nézőpontjából.

Hadd kezdjem azzal a megállapítással, hogy ennek a törvénynek a jelentősége messze túlmutat a médiaügyön. Nem egyszerűen arról van szó, hogy törvényi szabályozást kívánunk biztosítani a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és az újonnan induló kereskedelmi rádiók és televíziók számára, hanem kísérletet teszünk tulajdonképpen a lehetetlen megvalósítására, kísérletet teszünk arra, hogy véget érjen egy áldatlan viszálykodás az ellenzéki pártok és a kormánypártok között. Olyan felügyelet alá kerüljenek a médiumok, amelyek minden parlamenti csoport, politikai erő számára elfogadható garanciákat adnak a tekintetben, hogy a médiumok semlegesen, pártatlanul, függetlenül működnek.

Hogy miért alakult ki ilyen hosszantartó vita mégis ezekről a kérdésekről, annak okairól szeretnék néhány szót szólni. Balázsi Tibor úgy jellemezte az ellenzék és a kormányzópártok közötti vita okát, hogy míg ez az ellenzék elsősorban az államtalanításra, a Kormánytól való függetlenítésre törekszik - mármint a médiumok függetlenítésére -, a kormányzópártok értékszempontokat tartanak a legfontosabbnak, kulturális és szellemi értékvédelemre rendezkednek be. Én ezt egy picit módosítanám, és azt mondom, hogy az alapvető konfliktus itt nem államtalanítás és értékvédelem között van, hanem a közszolgálati és kereskedelmi médiumok szabályozásának, irányításának alapvető technikai kérdései körül zajlottak és zajlanak.

Két nagyon fontos alapelv ütközik egymással. Az egyik a működőképesség elve, amit nagyobb hangsúllyal mi, kormányzópártok és az MDF képviseltünk, és valóban a másik oldalon megjelent az államtalanítás elve, amelyik viszont a mi megítélésünk szerint abban a tiszta formájában, ahogyan a szabaddemokraták és a fiatal demokraták képviselői ezt hangoztatták és szerették volna megvalósítani, abban a formában a működőképességet veszélyeztetné.

Én nem akarok itt részletekbe menni, mindenkinek a fantáziájára bízom azt, hogy - teljesen függetlenül a magyarországi médiaháborútól, pusztán elméletileg - ennek a két követelménynek az egyeztetése logikailag mennyire lehetséges. És azt hiszem, nyilvánvaló, hogy egymást nagyon-nagyon nehezen megvalósító, egymás megvalósulását nehezen megvalósító, egymás megvalósulását nehezen megengedő elvekről van itt szó, hiszen hogyha olyan testületek, bizottságok felügyeletére, hatáskörébe utaljuk a médiumokat, amelyek a parlamenti kétharmados többség elve alapján működnek, tehát konszenzuskényszerrel működnek, akkor nem tudunk elvi garanciákat adni a tekintetben, hogy a működőképesség mindenkor biztosítva legyen.

Mindaddig, amíg a legapróbb hétköznapi kérdésekben kétharmados szavazattöbbséggel kell dönteni, addig nincs rá biztosíték, hogy ez a kétharmados szavazattöbbség minden helyzetben megszületik, következésképpen az a veszély fenyegetheti a médiumokat, hogy nincs irányítási lehetőség. Ezt a logikai ellentmondást tudomásul véve, tudomásul kellett vennünk azt a fajta politikai adottságot és kényszerhelyzetet is, hogy az Alkotmány leszögezte, lefektette azokat az alapelveket, amelyek szerint itt a legfontosabb kérdésekben igenis kétharmados szavazattöbbséggel kell megszületnie ennek a törvénynek, függetlenül attól, hogy ezek a legfontosabb kérdések a 150 vagy 155 paragrafuson belül mennyiségileg mit jelentenek. A legfontosabb kérdésekben kétharmadról van szó.

Ha tehát van egy ilyen késztetés, sőt kényszer, hogy nekünk meg kell kísérelnünk, akkor csökken a logikai ellentmondás jelentősége, és vállalkoznunk kell a lehetetlenre, meg kell próbálnunk olyan törvénytervezetet átvinni a Parlamenten, amely a két alapelvnek valamiféle kompromisszumára épül.

Éppen ezért, mert ez az egész törvénytervezet ezt kísérli meg, én magát a törvényjavaslatot nem úgy értelmezem, mint aminek a megvalósulása vagy elfogadása esetén valami rendkívüli jelentőségű győzelmet aratott volna a Parlament saját maga fölött, hanem úgy értelmezem, mint egy kísérlet kezdetét. Ennek a törvénytervezetnek az elfogadása nyithatná meg azt az időszakot, amikor újfajta stílusban, újfajta tárgyalási modorban, egyezkedési modorban közelíthetnének egymáshoz a kormányzó és ellenzéki pártok, kiiktatnák az érintkezésükből azokat az elemeket, amely elemek ma lehetetlenné teszik a közszolgálati médiumok semleges és pártatlan működését.

Mi a Magyar Demokrata Fórum nézőpontjából ennek a törvénytervezetnek a tétje? Úgy is feltehetném a kérdést, hogy mennyiben érdekelt, miért érdekelt a Magyar Demokrata Fórum abban, hogy ez a törvény megszülessen. Érdekelt azért, mert nem érdeke, hogy a jelenlegi állapot fennmaradjon. Nem érdeke, hogy szabályozatlan legyen a médiumok világa. Nem érdeke, hogy mindennapos viták tárgya legyen az, hogy egy politikai vitaműsor vagy egy hírműsor vajon a kormányzópártok iránti lojalitás szellemében született-e. Ezt az irritáló tényezőt szeretném kiiktatni a politikai munkánkból, ezért tehát elsősorban elvi szempontból vagyunk érdekeltek.

Mit értek ezeken a kedvezőtlen tendenciákon? Azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a rendszerváltás utáni helyzet nemcsak abban az értelemben új helyzet, hogy végre pártok közötti megállapodás alapján lehetne, kellene szabályozni a médiumokat, hanem abban a tekintetben is, hogy korszakfordulót jelent a rendszerváltás utáni állapot a televíziózás és a rádiózás tekintetében, forradalmasodik a rádiózás és televíziózás egész világa, új műsorszolgáltatók tucatjai, esetleg százai fognak megjelenni a médiapiacon. Ezeknek nagy része nem közszolgálati médium lesz, hanem kereskedelmi médium lesz, éppen ezért alapvető érdekünk, hogy nagyon világosan, egyértelműen megkülönböztessük egymástól a közszolgálati médiumok feladatait, lehetőségeit, jogait és a kereskedelmi médiumok feladatait és jogait.

Amit kedvezőtlen tendenciának neveztem, az éppen az, hogy az elmúlt két esztendőben ennek a kétfajta profilú televíziózásnak és rádiózásnak az elemei már szinte szétválaszthatatlanul összebonyolódtak, összegabalyodtak, a közszolgálati televízióban és rádióban jelentek meg - hozzáteszem szükségképpen, érthető módon - a kereskedelmi televíziózásnak és rádiózásnak a mozzanatai, mert hiszen azt a lendületet, azt az igényt visszafogni, visszatartani nem lehetett, amit egyfelől a piac médiumokkal való szolgálata, másfelől pedig a médiumoknak a piacelvek szerinti működése jelentett vagy követelt.

Ha statisztikát végeznénk az európai közszolgálati televíziók irányítási rendszeréről, akkor arra az eredményre jutnánk, hogy ezekben a televíziókban többnyire kormányzati erők, kormányzati szervek játsszák az irányítás, a politikai ellenőrzés szerepét. A legtöbb nyugati televízió - legalábbis papírforma szerint - ilyen elven működik, és csak néhány országban tettek kísérletet arra - Finnországban, Németországon belül a bajoroknál, Svájcban többek között -, hogy abban a szellemben, abban az értelemben államtalanítsák vagy függetlenítsék a médiumokat a kormányzati tényezőktől, amilyen szellemben ez a törvény megkísérelte ezt a függetlenítést. Vagyis a mintákra való utalást azért tartom fontosnak, hogy világos legyen mindnyájunk előtt, hogy amikor a magyar rádió és televíziótörvény tervezetében egymással súrlódó, ütköző érdekként jelenik meg a kormányzat jelenlétigénye és a Kormánytól való függetlenítés igénye, ez nem valami egészen speciális magyar állapotokat tükröz, hanem ennek a két igénynek, két törekvésnek nyomát találjuk az európai televíziózásban is.

Akármelyiket követnénk tehát, nem lehetne azt mondani, hogy a magyar televíziós törvény elmarad, eltér, évtizedekkel kullog az európai televíziózás gyakorlatában kialakult normák mögött. Vagyis nem hivatkozási alap, nem abszolút hivatkozási alap a nyugateurópai televíziózás gyakorlata.

Szeretném, hogyha a vitában, a későbbi vitákban ezt ki is iktatnánk, és nem kiragadott példákra hivatkozva próbálnánk hol az egyik oldalon, hol a másik oldalon alátámasztgatni saját érveinket. Vállaljuk fel saját érdekeinket, saját értékszempontjainkat, és ezek mentén folytassuk majd le a vitát.

Nem szólhatok a médiatörvény-tervezetről általánosságban sem anélkül, hogy ezt a sajátos nézőpontot is ne nevezném meg, amely a bizottsági munkámon belül különös hangsúlyt kapott, és amelyet a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja is rendkívüli fontosságúnak ítélt. Tulajdonképpen, ha nem lenne politikailag ennyire feszült a légkör, akkor ezzel kellett volna kezdenem.

Azzal kellett volna kezdenem, hogy ebben a törvénytervezetben milyen garanciákat látunk arra, hogy az újrainduló magyar televíziózás és rádiózás vajon kellőképpen védelmezi-e a magyar kulturális értékeket és érdekeket. Ez az alapkérdés. Hiszen nyilvánvaló, hogy a nagyobbrészt külföldi tőkével beinduló médiumok - új médiumok - olyan mennyiségű kulturális termékkel - idézőjelben mondom, hogy "kulturális termékkel", mert nagyon alacsony színvonalú kulturális termékkel - fogják elárasztani az országot, hogy joggal nevezhetjük az első számú feladatnak azt, hogy ebben a helyzetben a törvény hosszú távon teremtsen biztosítékokat a magyar szellemi és kulturális érdekek védelmére.

Mit jelent a kulturális érdekvédelem? Nem pusztán azt, hogy megfelelő műsoridőben jelenjenek meg magyar irodalmi alkotások, színházi produkciók, a magyar filmgyártás korábbi termékei, hanem azt is jelenti, hogy ennek a törvénynek lehetőség szerint kereteket kell biztosítania arra, hogy a Magyarországon létrejött szellemi kapacitásokra támaszkodó, szellemi értékekre támaszkodó filmgyártó kapacitás, tehát műszaki és technikai bázis is felhasználható legyen, beépíthető legyen, bemozdítható legyen a törvény megszületése után. Ez is szellemi értékvédelem, hiszen a magyarországi, magyar alkotóknak a foglalkoztatását jelenti.

E tekintetben a törvény paragrafusai tükrözik mind az ellenzék, mind a kormánypártok által elfogadott elvet, miszerint itt nagyon szigorú kvótákkal kell ezt az érdekvédelmet biztosítani. De tükrözi még azt a problémát is, hogy ezek a kvóták sem a magyar kultúra szempontjából, sem a bejövő külföldi tőke képviselőinek a szempontjából nem megnyugtatók. Itt még a részletes vita során nagyon komoly ütközések várhatók.

Hadd utaljak csak nagyon röviden arra, hogy azt a megállapodást, miszerint a közszolgálati televíziókban a magyarországi gyártású produkcióknak 51%-ot kell legalább kitenni, és ezzel együtt az európai gyártásúaknak 70%-ot, a kereskedelmi televízióknál a magyarországi gyártásúaknak 30, az európaiaknak 55%-ot kell kitenni, ez már a kétfajta érdeknek, a piaci, a gazdasági érdeknek és a kulturális érdekek ütközésének az eredményeként született.

Legfontosabb kérdésként a kereskedelmi rádiókat és televíziókat irányító, pontosabban a kereskedelmi médiumok engedélyezését szabályozó törvényi pontot látják, ahol is a miniszterelnöknek a kinevezési joga mellett olyan visszahívási joga is van, amit feltétel nélküli, korlátozások nélküli beavatkozási lehetőségnek ítél az ellenzék.

Mi akceptáljuk azt, hogy ezen a ponton nem jött még létre mindkét fél számára elfogadható megállapodás. A továbbiakban nyitottak vagyunk ezt a kérdést tovább vitatni. Előre jelezve azt, hogy természetesen ebben a vitában mi változatlanul a saját szempontjainkat szeretnénk megértetni az ellenzékkel, és szeretnénk, hogyha eljutnánk olyan pontra, ahol a függetlenítés, az államtalanítás igénye és a mi alapelvünk valahol közös nevezőre jut.

A másik kérdés ugyancsak nagyon fontos, azt hiszem, hogy e tekintetben különösebb vitákra nem lesz szükség: olyan passzust kell tartalmazni az átmeneti rendelkezéseknek, amely passzusban megnyugtató módon rendeződik a törvény végrehajtásának az ütemezése. Nem engedhető meg, hogy egy, remélhetőleg még a nyáron elfogadott törvény után még másfél évig húzódjon a törvény alapelemeinek a gyakorlatba való átültetése.

Végül hadd szóljak a kétharmadosság kérdéséről. Én most az általános vita kezdetén ezt a vitát formális vitának tartom. Tudniillik az ellenzék tudja: teljesen függetlenül attól, hogy ebben a törvényben mely pontok nevezhetők meg az Alkotmányban leírt tételek szerint kétharmadosnak és mely pontok nem - minden pontján úgy mentünk végig, hogy kerestük a pártok közötti konszenzus lehetőségét, és nem állítható az, hogy az általunk egyszerű többséget igénylő pontokon kevesebb konszenzus, kisebb értékű konszenzus jött volna létre, mint a kétharmados pontokon, sőt azt mondanám, hogy változatlanul a kétharmadot igénylő pontoknál maradtak meg a legélesebb ellentétek.

Következésképpen azt javasolnám, hogy az általános vitának ebben az induló szakaszában ezt a kérdést ne vitassuk. Megítélésem szerint ezt a kérdést vagy le kell venni a napirendről azért, mert ki fog derülni, hogy nem tudunk megegyezni az alapkérdésekben, vagy pedig megegyezünk az alapkérdésekben, és teljesen lényegtelen, másodrangú vagy sokadrangú kérdéssé fog válni, hogy technikailag hogyan szabályozzuk a végszavazást, vagyis sokkal nagyobb lenne a megegyezés esélye, ha előbb azt tisztázzuk, hogy miben tudunk megegyezni, miben nem! Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)

HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, Elnök úr, doktortalanul ugyan, de nagyon megtisztel. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tájékoztatási törvények megteremthetik, de el is temethetik a szabadságot. Ezért rendelkezik úgy Alkotmányunk, hogy a sajtó, a rádiózás, a televíziózás dolgait kétharmados többséggel, vagyis a mindenkori ellenzék bevonásával, általános egyezkedéssel lehet szabályozni.

Kevés nagy rendszerváltó törvény maradt hátra, mely teljesen új fejezetet nyit, emberhez méltóbb életminőséget teremt. Ilyen a héten tárgyalásba vett adattörvény például, amely megvédi magánéletünket és ugyanakkor kinyitja előttünk az általunk eltartott hivatalokat. Ilyen a médiatörvény, amelynek preambuluma kimondja: a sajtószabadság gyakorlati érvényesítése, a rádiózás, televíziózás függetlenítése a cél!

A rádióra és a televízióra figyelő, különböző pártállású kedves honfitársainkat, akiket még érdekelnek a közügyekről folyó viták, nem kell meggyőznünk arról, hogy nem mindegy, tárgyilagos ismertetésben kapják-e a híreket és vajon minden hírt megkapnak-e? Amiért fizetnek: a televízió, a rádió őket szolgálja-e avagy csupán a mindenkori kormánypolitikát és kormányideológiát? Vajon válogathatnak-e, mit látnak, hallanak, avagy helyettük döntenek? Elegendő választék lesz-e az éterben, ahogyan az újságok között a standon? Azokat kell meggyőznünk ezzel a törvénnyel, akik már elvesztették a hitüket, hogy a tájékoztatás más is lehet, mint hatalmi eszköz.

A törvénynek meg kell hoznia a politikától való szabadságot is. Ezt várják a rádióra, televízióra már nem figyelő honfitársaink, akik remélhetőleg csak átkapcsoltak a médiaháború elől a szomszédba, vagy éppenséggel az óceán túlsó partjára a kábelek és a műholdak segítségével, és várják, mikor kapcsolhatnak vissza egy magyar nyelven versengő, ezerszínű, szórakoztató műsorkínálatba, egy tárgyilagos, értük élő és tőlük függő hírvilágba, a saját községük, városuk, vidékük vagy éppenséggel érdeklődési körük, vallásfelekezetük, kisebbségük életébe?

Mindehhez nem elég - tisztelt Ház - a Magyar Rádió három, és a Magyar Televízió két csatornája. Kétpillérű rendszert kell kiépítenünk, a közmédia és a magánmédia kettőssége léphetne a mostani egyoldalú állami kínálat helyébe. A társadalom ismét egyszer előbbre tart, mint a politika, országszerte száz felé közelít a helyi stúdiók száma, amelyek a törvény startjelére beruházókra, nézőkre és hallgatókra vágynak és várnak.

Reális lehetőség van arra, hogy viszonylag gyorsan meginduljon egy hirdetésekből eltartott szórakoztató, országos harmadik televíziócsatorna. Reális lehetőség van arra is, hogy az ország sűrűn lakott vidékein körzeti műsorok induljanak, amelyek szintén hirdetésből tartják el magukat. Megnyílik a lehetőség a korszerű technikai eljárások alkalmazására, magyar nyelvű műholdas programok sugárzására, amelyek természetesen az egész magyar nyelvterületet kiszolgálhatják. Ugrásszerű fejlődésnek indulhatnának a kábeles és más elosztó rendszerek. Ha a Magyar Televízió a kettő közül valamelyik csatornáját műholdra bízná, és földi frekvenciákkal csak ott segítené a vételt, ahol a mai kábelrendszerek még nem eléggé fejlettek, a felszabaduló földi adóhálózaton a vállalkozók további lehetőségeket kaphatnának.

A kétpillérű rendszer nem vetné el a magyar rádiózás majd 70 éves és a televíziózás 35 éves eredményeit, hanem beépítené őket a modern világgazdaság környezetébe és nem utolsósorban az új magyar demokráciába! Lehet, hogy ez az utóbbi a nehezebb? A Magyar Rádió még a Magyar Királyság idején született, a Magyar Televíziót a Népköztársaságtól kaptuk. Ez most a Köztársaság rádió-televízió-törvénye kell hogy legyen, ehhez kell méltónak lennie.

Mint láttuk, a tájékoztatás szabadsága és függetlensége a kulcsszó. Ez egyaránt áll az eddigi állami médiára, amelynek közszolgálativá kell válnia, és az újonnan kialakuló médiabirodalomra, melyet a társadalomnak saját erejéből kell megteremtenie a maga tetszése szerint. A szabadság mindkettőnél a mindenkori politikai hatalomtól és a gazdasági összefonódások hatalmától való függetlenséget jelenti, ami persze másképp és másképp valósul meg a két területen. Cserébe azért, hogy a közszolgálati médiatörvény garantálta módon közpénzt kap, s lényegében adószerű díjakból, esetleg költségvetési céltámogatásokból tartják fenn, csupán magas színvonalú, pártatlan tájékoztatással, a vélemények sokszínűségének bemutatásával, a kultúra, az ismeretterjesztés iránti kötelezettségekkel tartozik, s nem szolgálatokkal - politikai szolgálatokkal!

A magánmédia esetében nemcsak az egyes állomások pártatlanságáról, s némi kulturális és tájékoztatási minimumról kell gondoskodni, hanem arról is, hogy a kialakuló piac egészében nyitott, manipulálatlan legyen. Nyilvános és normatív pályázati rendszerben kell elnyerniök az engedélyeket; biztosítani kell, hogy a szükséges felügyelet és ellenőrzés örvén később se kérdőjelezhesse meg senki a függetlenségüket. Ehhez elsősorban magának az engedélyező és felügyelő szervnek a függetlenségét kell garantálni!

Megfelel-e ezeknek a feladatoknak a törvényjavaslat? Majdnem! De az a kis hiány hatásában óriási lehet! Nem tagadom, csalódással érzékeltük, hogy a másfél évi közös munka, a konszenzusépítés után a Kormány által megfogalmazott végső szöveg éppen ezeken a döntő pontokon minden értesítés nélkül eltért a kialakult kompromisszumoktól, holott a közmédia ügyeiben valódi kompromisszum született, hiszen két mereven eltérő elképzelés csapott össze valóban - ahogy Kulin Ferenc és Balázsi Tibor mondta -: az állami szerepvállalás és az államtalanítás!

Nos, ez az első eset tudomásom szerint az új demokratikus Parlamentben, hogy a politikai erők megegyeztek: egyenlő és viszonylag alacsony jelenlétet biztosítanak a mindenkori kormányerőknek és a mindenkori ellenzéknek a közmédiában és a törvényben mindenütt, ahol a politika egyáltalán szerephez jut. De megállapodtunk abban is, hogy a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót megszabadítjuk az évente ismétlődő és természete szerint elkerülhetetlenül politikai alkudozássá váló költségvetési kényszertől. Ehhez képest a végleges javaslatban a költségvetési intézményekhez jut vissza a szöveg, ami az egész közalapítványi szerkezetet, ezt a meglehetősen bonyolult, önállósítási manővert, megoldást fölöslegessé teheti, és a közrádiót és a köztévét visszavetheti a népköztársasági kőkorszakba; az ÁVÓ kőkorszakba.

Sajnos, bajba jutott a kompromisszum a Rádió és Televízió Hivatallal is. A törvényjavaslat hatpárti egyeztetései során az egyik legfontosabb megoldás volt, hogy a médiaengedélyeket kiadó Rádió és Televízió Hivatal - RTH - viszonylagos autonómiát élvező különleges hatóság legyen, elnöke nem lehet kormányhivatalnok a szó mindennapi értelmében. Az eredeti MDF-javaslat szerint az RTH elnökét a miniszterelnök nevezi ki és menti fel, az RTH pedig a Kormány alá tagolt államigazgatási szerv.

Ezzel állt szemben az ellenzék kétharmados országgyűlési választásról és ellenőrzésről szóló javaslata. A kettő között igyekezett kompromisszumot találni a Kormány elé került konszenzusos szöveg, amelyet a Kormány sajnos az utolsó pillanatban megváltoztatott; gyakorlatilag mindent megtartott, amit kapott, és visszavett mindent, amit adott. A kompromisszum szerint a kormányfő megkapta az RTH-elnök kiválasztásának és kinevezésének jogát. De a hivatal autonómiájának növelése céljából a miniszterelnök - az RTH társadalmi tanácsa egy olyan szerv, amelyben természetesen a kormánypártok képviselői is helyet foglalnak - ennek a társadalmi tanácsnak a kétharmados támogatását elnyert pályázók közül választhat a kompromisszum szövege szerint; s ugyanilyen fontos, hogy a miniszterelnök csupán a társadalmi tanács kétharmadának egyetértése esetén mentheti fel a kinevezettjét.

Ezt a szöveget az utolsó pillanatban egy miniszterelnöki vétóval egészítették ki, amely szerint a miniszterelnök mindig új pályázatot rendelhet el, és egyszerűen kihagyták azt a bekezdést, amely szerint az RTHTT jóváhagyó határozata esetén mentheti fel a miniszterelnök a kinevezett elnököt. Tehát a miniszterelnök addig vétózhat most - a mindenkori miniszterelnök -, amíg a mindenkori elnököt meg nem találja, aki esetleg az ő ízlését, egyedül az ő ízlését fejti ki; és hangsúlyoznom kell, hogy egy ilyen törvénynek, tisztelt Ház, hosszú időre kell szólnia. És akkor menti fel, amikor akarja. Ez bizony, tisztelt Ház, egy vétóval több és egy garanciával kevesebb az elfogadhatónál. Nem fogadhatjuk el, hogy bármely mostani vagy jövendő Kormány a rádiók, televíziók engedélyezését és ellenőrzését uralhassa. Remélem, másfél évi konszenzusépítés nem volt hiába, és a Kormány megtalálja a módját, hogy visszatérjen a megegyezéshez, a Rádió és Televízió Hivatal különleges státuszához.

Vannak más politikai természetű problémák is, például a kinevezési rendről szóló törvény, amelyet annak idején ideiglenesnek szánt az Országgyűlés; csak indokolásában utal arra, hogy a kinevezésben a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek konszenzust kell teremtenie a pártatlanság és a sajtószabadság érdekében. Ha a törvényjavaslat szerinti módon külön törvényben hagyjuk a kinevezést, nem építjük be a szövegbe, és nem tesszük világossá, hogy itt konszenzuskényszerről van szó, mint mindenütt a törvényben, akkor csak állandósítjuk a mai izgatott vitákat, amelyekre a társadalomnak egyre kevésbé van szüksége a nem éppen rózsás helyzetében.

A megoldás az lehetne, hogy a miniszterelnök és a köztársasági elnök változatlan jogosítványai mellett kétharmados véleményezési jogosítványt kapna a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriuma. Állítom, hogy ez növelné a Rádió és a Televízió működőképességét, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a mostani kinevezési törvény még azt is lehetővé teszi, hogy akár ne is ismerjék, kik lesznek azok az alelnökök, akiket kineveznek melléjük. Én nem hiszem, hogy bárki ebben a Házban szívesen lenne olyan intézmény vezetője, amelynek nem válogathatja meg a legfőbb munkatársait, vagy legalábbis nem hallgatják meg a tanácsát ebben.

Egy szót kell ejtenem a külföldi részvétel és a magyar kultúra támogatásának összefüggéséről. Helyeseljük a monopóliumok korlátozását, legyen az külföldi vagy magyar. De a külföldi tulajdonlás törvényben javasolt korlátja elriaszthatja a beruházásokat. Európai ég van fölöttünk, a műholdak jóvoltából már most is homályos jelentésű a külföldi tulajdon fogalma, s ha valóban az Európai Közösség felé haladunk, akkor nemsokára értelme sem lesz ennek a megkülönböztetésnek. Nálunk működnek majd ezek az állomások, magyar nyelven, s ezeket éppúgy nem lehet majd elvinni hazánkból, mint egy épületet, amit itt húztak fel, vagy egy darab földet.

Annál fontosabb viszont - s remélem, ebben mindnyájan egyetértünk -, hogy a műsoraik ténylegesen gyarapítsák vagy legalábbis segítsék a magyar kultúrát, támogassák a nagy múltú hazai filmgyártást. Az SZDSZ ezért a külföldi tulajdonlás korlátainak beépítését javasolja, ugyanakkor támogatja a magyar kultúrára vonatkozó százalékos előírásokat és a hazai gyártási kötelezettséget. Módosító indítványban fogjuk javasolni, hogy a játékfilmidő 15%-a magyar gyártási kvóta legyen. (Rövid szünet. Haraszti Miklós keresi a papírjait.)

Vannak olyan szakmai problémák a törvényben - Kulin Ferenc is utalt ezekre -, amelyek nem politikai okokból, de az előzőekhez hasonlóan veszélyeztethetik a törvény sorsát. Lényegében a politikai jellegű problémák céltalanná, ezek a szakmai jellegű hiányosságok viszont értelmetlenné tehetik a törvényt.

Az egyik legfontosabb probléma - amire Kulin Ferenc is utalt - az átmenet tisztázatlansága. Bebizonyosodott, hogy a mostani törvényi rendelkezések szerint két-három éven belül nem tudna fölállni független kereskedelmi rádiózás, tévézés, és két év ez a csúszás a közmédia esetében. Azt szeretnénk, hogyha ezen a problémán - ahogy egy másikon is, nevezetesen a frekvenciatörvénnyel való összefüggés problémáin, és egyáltalán, tisztelt Ház, minden problémán, amely ebben a törvényben előfordul - különleges eljárással haladnánk tovább. A bizottsági munkát kell folytatnunk. A bizottsági munkát, a bizottsági konszenzusépítés fonalát kell fölvennünk, ugyanis ha a módosító indítványok tömege fog zúdulni a Házra, akkor akár a véletlen folyamán is összekuszálódhat és tönkremehet a törvény kényes szövete. Ezt a munkamódszert javasoljuk, és akkor reményünk lesz a sikerre.

Bizonyos vagyok benne, tisztelt Ház, hogy a szabaddemokraták, az ellenzék pártjai a közös sikerért fognak dolgozni. Kérem önöket, az összes képviselőt, hogy minden frakcióban együtt és külön-külön ezt kívánják önök is, a közös sikert, amely csak mindnyájunké lehet. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)

PREPELICZAY ISTVÁN (Független Kisgazdapárt-i képviselők 35 tagú csoportja): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy immár nem is annyira másfél, mint inkább két éve önök nem nagyon irigyelhették a sajtóalbizottságot, most mi nem irigyeljük önöket ezért a kis kötetért. S valójában ez a történet nem is ekkor kezdődött. Szabad György elnök úr nyilatkozta a hét végén és emlékeztetett rá, hogy az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokon is ez egy nagyon fontos kérdés volt; sajnos nem sikerült annak idején végeredményben megegyezni. Tehát ennek sokkal nagyobb a múltja.

Alapjában véve most azt vizsgáljuk, hogy mennyiben alkalmas ez a törvénytervezet a vitára. Meg kell, hogy mondjam, személy szerint a több mint egy évvel ezelőtti, fele ilyen terjedelmű törvénytervezet számomra szimpatikusabb volt. Egy kicsit az az érzésem, fennáll egy olyan veszély, ami a műszaki életben ismert, hogyha valamit működtetni akarunk, akkor azt szabályozni kell ahhoz, hogy működjön. Na, most ennek a szabályozásnak van egy optimuma; ha ezen túlszabályozunk, az a működés gátjává fog válni. És bizonyos jelenségek utalnak arra, hogy ebben a törvényben vannak ilyen csapdák. Ugyanakkor nemcsak ilyen, hanem objektív okai is voltak annak, hogy megnövekedett a törvény, mert hiszen ez a törvény vezeti be először a közjogi alapítvány fogalmát, amit tulajdonképpen itt kellett kifejteni.

Ugyanakkor rosszul hatott erre a törvényre az is, hogy ugye, ez foglalkozik közszolgálati szabályzattal, alapítványi alapítólevéllel, kuratóriumok működésével, utalás van szervezeti működési szabályzatra - amik mind nincsenek meg. Tehát avval, hogy ezt a törvényt netán sikerül megtárgyalni és elfogadni, ez a kérdés még korántsem oldódik meg, mert rengeteg olyan dolgot kell még pótlólag hozzá elkészíteni - és hivatalból nekünk jóváhagyni tulajdonképpen -, amik ma nincsenek. És egy kicsit ez is bővítette a törvény terjedelmét, mert olyan részletkérdéseket, amelyeket az említettek kellene, hogy szabályozzanak, kényszerűségből a törvény szabályozza.

A másik egy olyan vitatott kérdés, amiben én nem is hiszem, hogy valaha sikerül közös megállapodásra jutni. Itt többen hangsúlyozták, kiemelték a pártatlanság, a politikai pártatlanság kérdését. Nem hiszem, hogy egy kormánypárti és egy ellenzéki politikusnak ugyanaz a pártatlan. És valahol ezeknek a bizottságoknak kellene ezeket felügyelni, csak hát ezekkel a bizottságokkal is baj van egy kicsit. Például a kuratórium esetében. Haraszti képviselőtársam is utalt rá, a politikai részvétel azonos arányú, három kormánypárti, három ellenzéki jelölt kerül be, majd további ötöt fölkérnek. Ki ez az öt? Mennyire pártatlan? Mennyire tekinthető semlegesnek? Egyáltalán van-e pártatlan ember? Ki egyezik meg ebben az ötben? Ezt például nem szabályozza ez a törvény. Mi az elfogadási arány? Netán a már meglévő hat tagnak a kétharmada?

A másik a felügyelőbizottság kérdése, ahol végső soron egy nagyon jó szándékú javaslatból fejlődött ki a mai állapot, amit Kósa Ferenc képviselőtársam tett, valójában mindannyiunk örömére. Csak nem tudom, hogy ez is hogyan kezelhető. Ugyanis ott van például, ha jól emlékszem, a felügyelőbizottság h) pontjában, hogy "Az újságírók érdekvédelmi és szakmai szervezete egyévenkénti váltással..." Amikor ez megszületett, akkor volt a MÚOSZ. Most már van a MÚOSZ és a MÚK, tehát kettő. És hol a garancia arra, hogy holnap nem áll össze tíz újságíró, és csinál egy harmadik újságíró-szövetséget? Elképzelhető, hogy akkor azonos súllyal ez a három egy-egy évre képviseli magát ebben a bizottságban?

Szándékosan ilyet mondtam, mert van ennél sokkal rosszabb is, hisz épp mostanában van a kezünkben a kisebbségek támogatási összege, ahol látszik, hogy például a cigányszervezeteknél szinte azonos elnevezéssel tömegével jelennek meg szervezetek, mert egymás között nem tudnak megegyezni. Kérdés, hogy fognak tudni megegyezni a felügyelőbizottságba való delegálásról; vagy ha mind a hatvan szervezetet felvesszük, akkor hatvan évre be van táblázva az évenkénti váltás? Szóval ezek nehézséget okoznak, ebben a kérdésben és kezelhetetlenné teszik egy kicsit szerintem.

Egy fogyókúra semmiképp nem ártana valahogyan ennek a törvénynek, de sajnos azt nem tudtuk elérni, hogy a Rádió és a Televízió vezetése - mint a két legfontosabb média - az eltelt közel két év alatt - illetve azért az elnökök kinevezése óta másfél év eltelt - egy használható, mindenki által elfogadható szervezeti és működési szabályzatot hozzon létre. Ha ez meglenne, könnyebb lenne a helyzetünk a törvény egyes részeivel.

Én azt hiszem, a törvényjavaslaton még az is rontott, hogy kölcsönhatásba került a napi politikával. Ugyanis az előbb már utaltam rá, hogy tavaly év elején, már január tájékán egy feleekkora vastag kis törvény volt, ahol abban a pillanatban úgy nézett ki, hogy egy-két kritikus ponttól eltekintve az ellenzék és a kormánypárt is meg tud egyezni. Mi történt ekkor? A két nagy média elnöke szervezeti és működési szabályzat nélkül, kinevezett alelnökök nélkül felállította az intendatúrákat, egy nagy belső átalakításba kezdett, ami sajnálatosan visszahatott a bizottsági munkára. És valahol ettől a ponttól kezdődtek el azok a dolgok, amik miatt én néha egy kicsit humorosan azt szoktam mondani, hogy ez a törvény néhol a bizalmatlanság törvénye. S alapjában véve nem is az a baj, hogy itt jelenik meg a bizalmatlanság - a baj az, hogy a bizottságon belül jelent meg a bizalmatlanság, ami mérhetetlenül lelassította a munkát. Ez aztán még tovább rontotta az alelnöki kinevezések körüli huzavona, és ez ennek a törvénynek egyáltalán nem tett jót.

Úgyhogy valószínűleg ezt a törvényt nem kötelező szeretni. Bevallom, én nem szeretem, és frakciónk jó néhány tagja nem nagyon szereti - de hát egy törvényt nem szeretni kell, hanem betartani és betartatni, illetve hát nekünk valahogy megegyezni benne. Kétségtelenül az sem tett jót, hogy még az utolsó pillanatban, a tárgyalásaink befejezése után is történtek változások, amivel kapcsolatban meg kell, hogy mondjam, mikor megkaptam a törvényt, volt egy-két olyan pontja, hogy én is csodálkozással vettem észre, mert hisz a megállapodásban nem ez szerepelt.

Ennyi kifogás után talán úgy tűnhetne, hogy nem kellene ezzel foglalkozni - de sajnos kell. Sajnos mindenképpen kell... És az alapvető baj pontosan az, hogy a mi több mint másfél éves munkánk pont azt célozta volna, hogy itt az önök munkáját könnyítsük meg; hogy egy olyan megegyezéses törvényjavaslat jöjjön ide, hogy itt már tényleg csak nagyjából, részletkérdéseken lehessen valamit vitatkozni, de az alapkérdéseken nem.

KÓSA FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaságnak nincs médiatörvénye. Hiánya felmérhetetlen károkat okozott a múltban és késlekedése már-már jóvátehetetlen károkat okoz a jelenben. Törvényi szabályozás híján áldatlan helyzet alakult ki a médiákon belül és a médiák körül egyaránt. Mivel a médiáknak döntő befolyásuk lehet egy-egy ország politikai életére, kultúrájára, a társadalmi létezés számtalan területére, végső soron akár egy-egy nép vagy nemzet sorsára, mindaz, ami a médiákban történik, nem az intézmények belügye, hanem közügy. Mégpedig a legfontosabb közügyek egyike, hiszen a médiák potenciális hatalma ma már a hagyományos hatalmi ágakéval vetekszik, sőt bizonyos körülmények között akár fölébük is kerekedhet.

A médiokráciával, miként minden hatalommal, lehet élni és lehet visszaélni. Lehet működtetni egy-egy társadalom vagy nemzet érdekében, de sajnos ellenében is. Sajnálatos tény, hogy nekünk, magyaroknak a médiákról főként mint ellenünk működő hatalomról vannak leginkább tapasztalataink. Az elmúlt évtizedekben nem múlt el nap, hogy a hatalmi önkény a médiákon át valamilyen módon és valamilyen mértékben meg ne alázott volna bennünket emberi és állampolgári mivoltunkban.

Volt alkalmunk megtapasztalni és tudatosítani magunkban, milyenné torzulhat egy kizárólagosan birtokolt, törvényileg szabályozatlan és a társadalom által ellenőrizhetetlen médiahatalom. Ha belegondol az ember a kézivezérlésű médiák hajdani működésébe és roncsoló hatásába, tulajdonképpen nem is annyira a naponta ismétlődő politikai handabandázást találja a legelkeserítőbbnek, hiszen a kiüresedett politikai frázisokkal szemben ott sorakoztak a valóságos történelmi tények. A gondolkodásra hajlamos emberek az 1956-os forradalom eltiprása után már világosan látták, hogy a katonai diktatúra és az európai demokrácia, a rabság és a szabadság, a hazugság és az igazság egymást kizáró fogalmak és jelenségek. Egyre világosabban látni lehetett azt is, hogy ennek a sztálini, hruscsovi, brezsnyevi történelmi torzulatnak körülbelül annyi köze volt egy minden eddiginél emberibb, szabadabb és igazságosabb társadalom eszméjéhez, egyszóval mindahhoz, amit szocialista értéknek nevezhetünk, mint mondjuk ama názáreti férfiú szelíd tanainak a középkori inkvizícióhoz.

A hajdani hatalom és a szolgálatába szegődött médiokrácia - legyen tisztelet természetesen a kivételeknek - az igazi pusztítást a tudatos és alattomos kontraszelekció által végezte. Minden értéket, lett légyen az emberi, nemzeti, erkölcsi, kulturális, tudományos, politikai vagy bármi egyéb, minden lehetséges módon igyekezett kiszorítani a nemzet tudatából. Ahogyan a költő mondaná: "szóval, tettel és hallgatással" is. Az alávetett társadalom helyzetét szellemi megtévesztéssel próbálták súlyosbítani.

Minden hitvány hatalom kényelemre vágyik, és örök időkre akar berendezkedni, nem kedveli, ha tőle függetlenül vagy netán vele szemben is gondolkodnak. Nincs kedve bíbelődni az ellenvéleményekkel. Úgy véli, számára az a legkényelmesebb, ha rajta kívül senki más nem gondolkodik. Az alattvalónak az a dolga, hogy törődjön bele a sorsába. Ne lássa, amit látnia kéne, ne higgyen olyasmiben, amiben hinnie kéne, ne kételkedjen olyasmiben, amiben kételkednie kéne, egyszóval ne legyen alkalmas saját létérdekeinek a felismerésére. És aki ebben a megalázó helyzetben felemelte a fejét, netán a szavát, az rögvest rákerült valamilyen listára és a médiákban nem szerepelhetett. Ha véletlenül alkotó volt, nemhogy a műveit, még a nevét is tilos volt említeni. Miért is? Ideológia mindenre volt. Ha valaki gyógyszert vitt Gyimesbe, az már nacionalistának számított és ugye 40 éven át a nacionalizmus volt a fő veszély. És ha valaki francia filozófiát olvasott fel barátainak a svábbogaras albérletében, az már kozmopolita ellenzékinek számított, és ugye az ideológusok szerint a kozmopolitizmus volt a másik fő veszély.

Aki pedig a szocializmusnak nevezett rendszer uraitól számon próbálta kérni a szocialista eszméket, az lett a közénk furakodott ellenség, az ideológia szerint ez volt a legfőbb veszély. Kizárni, bezárni, kitiltani, betiltani, eltiltani, agyonhallgatni, elnémítani - ezek voltak a médiapolitika leggyakoribb szállóigéi évtizedeken át. És ahogyan múltak az évek, úgy szaporodtak a tilalmi listák.

Ám a médiahatalom, a rendszer holtbiztosnak vélt bázisa korántsem működött tökéletesen. Sok-sok tisztességes ember, barát, kolléga is dolgozott a rádióban és a televízióban, és a legtitkosabb listák is rendre napvilágra kerültek. Eleinte némi szorongással olvastuk a neveket, később azonban egyre szilárduló önérzettel, mert igazat mondani akkoriban még rangot jelentett. Erkölcsi és szakmai rangot. És talán ez a jelentéktelennek látszó mellékkörülmény volt az, amitől még a magamfajta jámbor halandó is úgy érezhette, nem teljesen feleslegesen él ebben az országban.

Tisztelt Országgyűlés! Elnézést a látszólagos kitérőért, de ha csakugyan változtatni akarunk a médiák helyzetén, számot kell vetnünk mindazzal, amit megörököltünk. A dialektika elemi szabálya, ha valamit akarunk, meg kell neveznünk azt is, amit nem akarunk, amiből végképp elegünk volt. Törvényt alkotunk, keményen kell fogalmaznunk. Nem akarunk több kényelmes hatalmat, manipuláló médiákat, nem akarunk semmiféle önkényt, hazudozást, kézivezérlést, kontraszelekciót. Éppen elég volt megélni és túlélni azt a szellemi, erkölcsi tatárjárást, ami az elmúlt évtizedekben ránk zúdult a médiákból.

Nem csupán zsendülő demokráciánk szakadhat meg, hanem végső soron akár a történelmünk is. S ha már felemlegettem a múltat, illik szembenéznem a jelennel is. Az örökségünk olyan, amilyen. Megszabadulni tőle éppoly nehéz, mint amilyen nehéz volt elviselni. Géppisztolyos őrség már nem dölyföl a rádió és a televízió bejáratánál, de törvény híján a médiák jogállása, szervezeti és felügyeleti rendje, egész működése fölöttébb bizonytalan. Főként a tévénél dolgozó kollégáimtól tudom, hogy ez a mostani, átmeneti, anarchikus helyzet elmélyült, felelősségteljes munkára alkalmatlan. Súlyosbítja a gondokat, hogy ebben a törvényi és erkölcsi vákuumban a médiákon belül és a médiák körül valóságos háború dúl, afféle aki bírja, marja zsákmányszerző háború a pozíciók, a befolyási lehetőségek birtoklásáért, de hovatovább már a munkahelyek megtartásáért is.

Miközben tehát a műsorfolyam szürkén hömpölyög, a háttérben zajlik a médiahatalom újrafelosztása. Túlságosan nagy a tét, pattanásig feszülnek az idegek, olykor-olykor már el is pattannak, mint láttuk ezt a múlt héten Gombár Csaba esetében. Ebben az idegőrlő helyzetben, miként minden háborúban, a legnagyobb terhet azok viselik, akik a frontvonalakon, az ütközőzónákban dolgoznak. Naponta viszik vásárra a bőrüket, naponta kell állva maradniuk a támadások kereszttüzében, naponta kell megküzdeniük emberi és szakmai tisztességükért és naponta kell elszenvedniük a gyalázatosabbnál gyalázatosabb gyanúsítgatásokat, mert ebben a vér nélküli háborúban mindenki gyanús. Ha valaki emitt áll, támadják onnét, ha valaki amott áll, támadják innét, s ha valaki lelkiismeretét követve megy a maga útján, és megpróbál kimaradni ebből a mesterségesen felszított törzsi marakodásból, azt támadhatják mindenhonnét.

Az Országgyűlés felelőssége nyilvánvaló és főként átháríthatatlan. Az országot járva és a választópolgárokkal beszélgetve legalábbis én úgy érzékelem: az embereknek van elég gondjuk, nem érdekli őket a médiaháború, nem érdekli őket az sem, kik és mikor kezdték - kizárólag az iránt érdeklődnek, mikor lesz már vége ennek az oktalan acsarkodásnak. Tőlünk, képviselőktől pedig azt várják, hogy tisztességes törvényekkel teremtsünk végre békés és igazságos rendet a médiák körül - és ezt várják tőlünk a médiákban dolgozó szakemberek is.

A sors különös kegyelme folytán mi, magyar szocialisták nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ebbe a méltatlan médiaháborúba belebocsátkozhatnánk. Lehetséges persze, hogy a párt perifériáján akadnak még elszórtan ilyen-olyan, hataloméhes, militáns figurák, hiszen efféle csökött ámokfutók valamennyi párt környékén találhatók. (Tirts Tamás: A centrumban nincsenek!) Mindenesetre tanúsíthatom és felelősséggel kijelenthetem, hogy a Magyar Szocialista Párt elnöksége nyílt és alapos vita után egyhangú döntést hozott a szocialisták elvi álláspontjáról a médiákkal kapcsolatos legfontosabb alapkérdésekben. Ez az elvi-politikai állásfoglalás röviden és tömören az alábbiak szerint összegezhető: Legyen mielőbb korszerű, az európai demokratikus országok törvényeihez igazodó, valamint a magyar sajátosságoknak megfelelő médiatörvény. Biztosítsa a törvény az információk szabad áramlását, az elfogulatlan, előítéletektől és torzítgatásoktól mentes, korrekt tájékoztatást a hazai, az európai és a nagyvilág kulturális és egyéb szellemi értékeinek megismertetését - általában a műsorok minőségének, színvonalának emelését, minden műfajban. Garantálja a törvény a közszolgálati médiák lehető legteljesebb szuverenitását, akadályozza meg a közvetlen vagy közvetett kisajátítás bármely formáját. Tegye lehetővé a törvény, hogy a közszolgálati médiákban dolgozók szabadon alkothassanak és tevékenykedjenek, törvényerejű közszolgálati szabályzat rögzítse jogaikat, erkölcsi és szakmai kötelezettségeiket, és tiltsa az információs hatalommal való visszaélés bármely módját.

Mármost, ami engem illet, a kulturális bizottságban dolgozó képviselőtársaim és a hivatalos jegyzőkönyvek is tanúsíthatják, hogy közös előkészítő munkánk során szóban és írásban - s talán a tőlem telhető némi szakismerettel - igyekeztem képviselni és érvényesíteni a föntebb jelzett alapelveket. A több mint egy esztendeig tartó bizottsági munkálatok során a legsúlyosabb és legelmélyültebb viták a közszolgálati médiák jogállása körül bontakoztak ki. Ez természetes is, hiszen ez az alapkérdés: nem kevesebbről kellett itt elgondolkodnunk, mint hogy kié is legyen a Magyar Rádió és a Magyar Televízió.

Fölmerült az a sajátos javaslat is, hogy legyenek a közszolgálati médiák a szabadpiachoz igazodó részvénytársaságok. Igen ám, csakhogy mi történik, ha fölvásárolja őket mondjuk egy arab sejk, például egy hithű olajmágnás? Még elképzelni is furcsa, milyen ötletei támadhatnak tulajdonosi hóbortjában. Mi történik, ha teljhatalmú tulajdonosként az jut az eszébe, hogy Vitray Tamás burnuszban közvetítse a Fradi-meccset, Kudlik Juli pedig "lefüggönyözött" arccal konferálja a Deltát? A szilveszteri kabaréban talán helye lehet az ilyesminek, de hát egész évben... Talán ez mégis túlzás volna.

A félreértések elkerülése végett meg kell jegyeznem: a részvénytársasági forma ugyanakkor a kereskedelmi médiák esetében természetes és nagyon hatékony forma lehet. Akármilyen megdöbbentő, vannak még hívei annak a képtelenségnek is, hogy legyen a Rádió és a TV az ott dolgozók magántulajdona. Jó néhányan dolgoznak még a médiákban olyanok, akik birtokon belül érzik magukat, és az sem zavarja tulajdonosi öntudatukat, hogy a médiák közpénzen működnek. Talán mondanom sem kell, hogy a lehetséges változatok közül mi, szocialisták, a köztulajdon mellett döntöttünk, és azt szeretnénk, ha a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót hazánk valamennyi állampolgára a sajátjának tudhatná és érezhetné. Éppen ezért, a közszolgálati médiák jogállására vonatkozóan a közalapítványi formát javasoltuk. Véleményünk szerint ez biztosíthatja a legmarkánsabban a közszolgálati médiák szuverenitását - mindenféle kisajátítási szándékkal szemben. Védelmezi a társadalmat a mindenkori állami befolyással szemben, ugyanakkor védelmezi a nemzeti szuverenitást a közvetlen vagy közvetett tőkebefolyással szemben is.

Megtisztelő számunkra, hogy a kulturális bizottságban dolgozó képviselőtársaim többsége végül is ezt a formát fogadta el, és ezt a formát támogatták a legkülönfélébb szakmai testületek is. Túlzás nélkül mondhatjuk: ezzel a döntéssel egy jelképes értékű - talán történelminek is nevezhető - mozzanathoz érkeztünk, hiszen a magyar népnek történelme során még sohasem adatott meg, hogy a szó szoros értelmében - tehát törvényileg és politikailag is garantálva - birtokba vehesse az ország valamely jelentős intézményrendszerét. 1848 és 1956 kivételes forradalmi pillanatait leszámítva, most jutott el ahhoz a reális esélyhez, hogy ezt végre-valahára megtehesse. Úgy tűnik, most már kizárólag rajtunk, képviselőkön múlik, megértjük-e ennek a történelmi esélynek a jelentőségét. Szeretném remélni, hogy igen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Általánosságban ennyit akartam mondani. A részletekről, a törvénytervezetben még meglévő ellentmondásokról, feszültségekről a részletes vitában kívánok szólni -mert egyébként mélyen egyetértek Haraszti Miklós és Prepeliczay István képviselőtársaimmal: itt még sok mindenről kell beszélnünk ahhoz, hogy végül is mindannyiunk által jó lélekkel elfogadható törvény szülessék.

DR. MOLNÁR PÉTER (FIDESZ): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Goethe egy alkalommal a következőket mondta Eckermann-nak: "A dolog persze csábító," - mondta - "ha olvasva nagy hatással van ránk egy darab, azt gondoljuk, bizonyára színpadról is így hatna, és fejünkbe vesszük, hogy egy kis fáradtsággal el is érjük majd ezt. De ez egész más dolog. Az a darab, amelyet a költő szándéka és készsége eredetileg nem a deszkákra rendelt, nem is fog ott megállni, és bármit is művelünk vele, mindig maradni fog benne valami oda nem tartozó és ellenkező."

Az előttünk fekvő törvényjavaslat meglehetősen ellentmondásos, hosszas előkészítési folyamat után került a tisztelt Ház elé. Ezt a folyamatot én alapvetően egy olyan kettősségként írnám le, amely úgy jellemezhető, hogy egyrészt a felszínen botrányoktól hangos és kevésbé botrányos, de szintén, szinte háborús állapotokat jelentő médiavitáktól kísért, állandó békétlenség állapota a média működése körül. Az állomásokat mindenki ismeri, bár a háromoldalú tárgyalásokon sem sikerült a média ügyében megegyezni. Azt követően a nemzeti csúcs napirendjéről is lecsúszott ez a dolog, és le lehet még írni a további elemeit ennek a folyamatnak, amikor az alelnökviták és más ügyek voltak az állomásai annak a vitasorozatnak, ami éppen a múlt héten csúcsosodott ki dramaturgiailag is meghatározható ponton, a Magyar Rádió elnökének botrányos leváltási kísérletében.

Eléggé paradox dolog, hogy ugyanakkor a törvényjavaslat végre a Parlament elé került, annak a hosszas, szinte a Parlament alakulásától fogva tartó bizottsági előkészítő munkának az eredményeképpen, amelynek során a Parlament kulturális bizottságában, illetőleg főleg a sajtó albizottságában egy példátlan hatpárti előkészítő munka folyt a törvényjavaslat megszületése érdekében.

Azt hiszem, hogy ezt a két, egymással párhuzamosan zajló folyamatot tulajdonképpen nem is csak mint ellentmondást lehet tekinteni, hanem mint egy logikus, folytonos törekvést lehet tekinteni a törvényjavaslat előkészítését, éppen azért, mert a felszínen sokkal hangosabban megjelenő és sokszor botrányos médiaviták ténylegesen éppen azt jelzik, hogy a legfőbb ideje volna már törvényes szabályozással megpróbálni elősegíteni azt, hogy kiteljesedhessen a sokszínű médiapiac Magyarországon a verseny áldásos hatásaival, és megnyugtatóbb módon indulhasson el törvényes háttérrel ennek a sokszínű médiapiacnak az intézményesülése, az intézményrendszer különböző elemeinek a megszilárdulása. Éppen azért, hogy utána végrehajthassuk a nyilván hamarosan szükséges korrekciókat, mert nyilván nem fogunk tudni most tökéletes törvényt vagy nem fog tudni ez a Parlament első nekifutásra tökéletes törvényt csinálni, másrészről pedig ennek a területnek a hihetetlenül gyors technikai fejlődése is nyilván korrekciókat tesz majd szükségessé. Mindenesetre ezzel a törvényjavaslattal egy olyan nagyon nehéz feladatot kellene megoldanunk, hogy a valóságban részben még nem létező viszonyokat kellene valamilyen módon szabályoznunk, hiszen jelenleg nincs Magyarországon az elektronikus sajtónak egy sokszínű intézményrendszere, piaca, nincs igazi versenyhelyzet. Tehát tulajdonképpen egy nem létező dolgot kell ezzel a törvényjavaslattal életre hívnunk, megalkotnunk úgy, hogy közben életszerű szabályozást hozzunk létre, ami nem gátolni fogja a sokszínűség kialakulását, hanem elősegíteni, mégpedig megfelelő módon.

Szó esett már arról a bizottsági előadó beszédében, hogy megítélésem szerint a hosszas hatpárti előkészítés ellenére igazából konszenzusos alapokon sajnos - legalábbis egészében - nem nyugszik ez a törvényjavaslat, és ennyiben sajnos az előterjesztést tevő államtitkár úr véleményét pontosítanom kell. Sajnos nem tükröz hatpárti konszenzust a törvényjavaslat, hanem tükröz bizonyos kérdésekben hatpárti konszenzust, de nagyon sok kulcskérdésben sajnos csak kompromisszumokat, sok helyen tökéletlen kompromisszumokat tükröz. És ezeket a kompromisszumokat - mint már más előttem szólók, így Haraszti Miklós is fölhívta rá a figyelmet -, nem egy ponton az utolsó hetekben az igazságügyi minisztériumi törvényjavaslat-szövegező munkában megváltoztatták, illetve kiegészítették a törvényt olyan elemekkel, amelyek számomra, a FIDESZ számára elfogadhatatlanok. Ezeket az elemeket mindenképpen ki kellene küszöbölni ahhoz, hogy a törvényjavaslat a FIDESZ számára elfogadható legyen.

Általánosságban még két kérdést szeretnék megemlíteni a törvényjavaslattal kapcsolatban. Nevezetesen azt, hogy egyrészt a törvényjavaslattal szemben ellentmondásos elvárások fogalmazódtak meg annyiban - erre részben Kulin Ferenc, az MDF vezérszónoka is kitért -, hogy fölvetődött az, hogy erős garanciákkal kell körülbástyázni a média intézményrendszer megfelelő függetlenségét, ami a FIDESZ szerint nem jelent természetes százszázalékos függetlenséget. S természetesen különböző módon értelmezendő az alapvetően közpénzekből finanszírozott Magyar Rádió és Magyar Televízió, illetve a közszolgálati média tekintetében, és másképpen a piacról élő kereskedelmi televíziók és rádiók esetében.

Nincs tehát szó arról, hogy - mondjuk - bizonyos, a különböző intézmények jellege, fajtája szerinti kontrollt a FIDESZ egyáltalán ne fogadna el. Ezek nagyon is szükségesek, pl. felügyelőbizottság a közmédiánál, és hasonló dolgok, illetve a törvény előírásai, műsorkvóták előírásai és hasonló dolgok. De azt gondolom, hogy pontosan azért, mert nekünk egy olyan időszak után kell itt egy, a magyar jogrendszerben új típusú dolognak számító törvényt megcsinálni, amely időszakban a média - enyhén szólva - nem működhetett különösebben független módon. Ezért nekünk mindenképpen a nyugati példáknál erősebb garanciákkal is ezt a függetlenséget kell körülbástyáznunk, erre a függetlenségre kell helyeznünk a hangsúlyt, természetesen addig a határig, ahol a függetlenséget biztosító - természetüknél fogva bonyolultabb, komplikáltabb - megoldások még nem idézik fel a működésképtelenség veszélyét.

A törvényjavaslatnál néhány ponton ez a dilemma - megítélésem szerint - most fölmerül, de ezek a problémák azt remélem, hogy tisztázhatók, illetve kialakítható olyan rendszer, amikor a média függetlenségének a garanciái is benne lehetnek a törvényben, és a másik oldalról viszont működőképes intézményrendszer jön létre.

Kulin Ferenc ugyan most nincs a teremben, de őneki szeretném mondani azt - mivel ő hosszan kitért nyugati példák taglalására és az európai normákkal vetette össze ezt a törvényjavaslatot -, hogy ez a bizottsági viták során is többször fölmerülő kérdés volt. Nekünk az átalakuló Közép-Kelet-Európában a média működésének szabályozásánál nem elegendő olyan garanciákat betennünk a törvénybe, ami Nyugaton egy szerves fejlődés és erős, folyamatosan élő demokratikus hagyományoktól megerősítve elegendő lehet a média megfelelő működésének biztosítására.

Nagyon sokan a társadalomtudósok közül a médiát a negyedik hatalmi ágnak tartják. Olyan médiatörvényt kellene alkotnunk, ami Magyarországnak a mostani átmeneti viszonyai között, és a demokratikus hagyományok felélesztési kísérlete és megerősítési kísérlete, és a civil társadalom éppen most kezdődő újraformálódása közepette tudja biztosítani azt, hogy a média valamilyen módon egy kontrolláló, az állampolgárok számára a demokráciát valóban biztosító negyedik hatalmi ággá tudjon válni annak révén, hogy megfelelő sokszínűségével és a versenyhelyzetből adódó, egymást kontrolláló sok-sok résztvevőjével a médiapiacnak tudjon működni.

Ennek a kialakításához - és ez a másik általános tényező, amit még meg szeretnék említeni a törvényjavaslattal kapcsolatban, ennek a kialakításához - viszont nekünk egy hatalmas ugrást kellene egy csapásra megtennünk. Nyugaton ugyanis többlépcsős, hosszú folyamat eredménye volt először a közszolgálati média sokáig állami monopóliumokként való működésének az alakítása - nem egy helyen még most is monopóliumot képez az állami média - és kereskedelmi szabályozása.

Nekünk most egyszerre kell rendezni ezeket a kérdéseket, a közszolgálati média helyzetét, törvényes hátterét megteremteni, hogy úgy működhessen, hogy egyoldalú függésbe ne kerüljön semmilyen politikai erőtől, azoktól egyenlő távolságot tudjon tartani, és a sokszínű piaci kialakítását is lehetővé tegyük.

Az eddig elmondottakon túl, azokkal egyezően azt várjuk, hogy sokszínű piac, versenyhelyzet alakuljon ki független módon. Itt az előbb említettek értelmében a megfelelően értelmezett speciális függetlenséget értem ezen, amelyhez bizonyos módon a különböző típusú médiánál a különböző kontroll-lehetőségek kapcsolódnak a társadalom részéről. Tehát a függetlenség legyen biztosítva a törvény által, és természetesen a nemzeti kultúra értékeinek, s az európai és az egyetemes kultúra értékeinek a megjelenése valamiféle kizárólagosan érvényesülő piaci logika esetleges megjelenésével szemben.

Az államtitkár úr is említette, én is aláhúznám annak a fontosságát, hogy természetesen az európai - közösen elfogadott európai - normáknak meg kell feleljen ez a törvényjavaslat, és ezt én is hozzá tudom tenni, hogy - mondjuk - a közszolgálatiság vagy a műsorszolgáltatás általános alapelveinek tekintetében ez a törvényjavaslat valóban megfelel az Európában bevett normáknak.

Viszont itt is van a törvényben pontosítani való, mert nem egy alapelv megfogalmazása nem eléggé egyértelmű, és megint csak nálunk nem alakultak még ki olyan szokásjogi és a politikai kultúrába szilárdan beépült normák, amik azt biztosítanák, hogy egy tágabb meghatározásként leírt alapelv értelmezésénél ne egy újabb médiaháborús fejezet vegye kezdetét, hanem valahogyan konszenzus legyen akörül, vagy legalább kompromisszum, hogy mit is jelent egy általánosságban megfogalmazott norma. Itt pontosabb szövegezésre kellene megítélésem szerint törekednünk.

A törvényjavaslatnak tehát nagyon sok és nehéz feladatot kellene teljesíteni. Ehhez képest, illetve a FIDESZ vázlatosan, nagyon általánosan megfogalmazott elvárásaihoz képest sajnos nagyon sok tisztázatlan, illetve módosítandó elem van a javaslatban. Azzal együtt, hogy el kell hogy ismerjem, már csak azért is, hiszen magam is már nagyon hosszú ideje ebben a munkában részt veszek, hogy a többéves, másfél-kétéves előkészítő munka során ez a törvényjavaslat nagyon sokat csiszolódott, és nagyon sok pontján egy jó minőségű törvényjavaslattá vált, és kiegyensúlyozott intézményi megoldások is találhatók benne.

Most, ha megengedik, akkor mégis néhány konkrét problémára hívnám fel a figyelmet, tehát olyan kérdésekre, amelyeket a hátralévő tárgyalás során mindenképpen meg kellene oldani ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat elfogadható legyen. Tehát most nem a jól megfogalmazott, jól megszövegezett részeket dicsérném, hanem a kritikai kérdésekre helyezném a hangsúlyt, pontosan azért, hogy előrébb léphessünk.

Az előbbi logikában mozogva néhány vitás kérdést, módosítandó paragrafust vagy intézményi megoldást említenék egyrészt a közszolgálati média, az országos közszolgálati média, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió helyzetének rendezése tekintetében, másrészt pedig abban a tekintetben, hogy mi kellene még ahhoz, ebben a törvényjavaslatban mit kellene megváltoztatni ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat valóban elősegíthesse a sokszínű médiapiac és a versenyhelyzet mielőbbi kialakulását.

A közszolgálati média, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió tekintetében egyrészről megint csak vitatkoznék az államtitkár úrral: nem kellően rendezett ezeknek az intézményeknek a jogállása, nem kellően rendezett a közalapítvány helyzete, hiszen ez a megoldás a magyar jogrendszerben jelenleg nem létezik, és vitatható az is, hogy a költségvetési szerv forma, amit a Magyar Rádió és a Magyar Televízió Közalapítvány hozna létre, az mint ilyen, hogyan is illeszkedne a magyar jogrendszerbe, és mennyiben oldható fel az az ellentmondás, hogy egyrészt egy viszonylagos függetlenséget élvező közalapítvány hozná létre a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót, másrészt viszont ezek költségvetési szervként működve valamiféle állami hierarchiába tartoznának bele. Itt tisztázatlan kérdések vannak. Ezeket mindenképpen, elsősorban az Igazságügyi Minisztérium részéről teendő javaslatok formájában kellene megoldani, amely javaslatokat a sajtóalbizottságban a továbbiakban egyeztetni lehetne.

A közalapítvánnyal kapcsolatos probléma még, hogy megítélésem szerint és a FIDESZ véleménye szerint, illetve a FIDESZ véleménye szerint a közalapítványok alapító okiratát mindenképpen már most el kellene kezdeni kidolgozni, megint csak az Igazságügyi Minisztériumban, a hatpárti egyeztetést erre is, erre a folyamatra nézve is érvényesítve, egyúttal, éppen azért, hogy ez az alapító okirat a törvényjavaslat elfogadásával egyidőben kerülhessen elfogadásra, ne hátráltathassa a Maqyar Rádió és a Magyar Televízió új rendben való működését, működése való átállását az, hogy az alapító okiratról csak később kezdődik egy esetleg elhúzódó, terméketlen, be nem fejezhető vita.

Ez nagyon fontos lenne, és általában is itt említeném meg azt, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió új rendbe való átállásának a kérdéseit, a határidőket, a döntési jogosítványokat pontosabban kellene a törvényben kidolgozni, és rövidebb határidőkkel kellene lehetővé tenni azt, hogy ne csak két-három év múlva kezdhessen az új rendszerben működni ez a két intézmény.

További problémák a Magyar Rádióval és a Magyar Televízióval kapcsolatban a beléjük rendelendő felügyelőbizottság összeállításával, összetételével kapcsolatosak - Balázsi Tibor említette a FIDESZ kifogását a felügyelőbizottság összetételével kapcsolatban. Én itt azt az elemet emelném ki, hogy bármilyen mértékű részvételről is szól a törvényjavaslat, sem más társadalmi szervezetnél, de az egyházaknál speciális okból is, az állam és az egyház szétválasztása elvének okából is elfogadhatatlan az a megoldás, hogy az egyházak számára rendelt felügyelőbizottsági helyeket vagy helyet a törvényjavaslat ossza meg az egyházak között, nem pedig az egyházak dönthessenek arról - az egyházak önállóságát ez az állami beavatkozás súlyosan sértené. Erre is szeretném felhívni a tisztelt Parlament és a törvényjavaslatot előterjesztő tisztelt államtitkár úr, illetve minisztérium figyelmét.

A felügyelőbizottság összetételével kapcsolatban még hadd említsem meg azt is: más részről viszont az, hogy a felügyelőbizottságban részt vevő tagoknak a rotációja hogyan alakul, ezt a dolgot a FIDESZ megítélése szerint másként kellene szabályozni. Itt az évenkénti váltás a Prepeliczay István által is említett okokból működésképtelenséget okozhat. Itt valamiféle praktikusabb megoldást kellene alkalmazni.

A kinevezési törvénnyel kapcsolatban az a kifogásunk, hogy ha a Parlament létrehoz egy-egy közalapítványt vagy egy-egy alapítványt - itt az alapítványi probléma megoldása után lehet majd talán rendezni a végleges kifejezést és meghatározást -, tehát abban az esetben nem indokolt igazán az, hogy ennek a közalapítványnak, illetve ennek az irányító testületének, kuratóriumának semmilyen beleszólása ne legyen az általa létrehozandó Magyar Rádió és Magyar Televízió vezetőinek kiválasztásába.

A külföldi adások főszerkesztőségével kapcsolatban pedig egy eléggé botrányos megoldást, illetve lehet, hogy csak félreértést vagy valamilyen át nem gondolt elképzelést találtunk a törvényjavaslat legutolsó, végső szövegében. Nevezetesen azt, hogy a külföldi adások főszerkesztősége kikerülne a magyar országos közszolgálati rádiónak a szervezeti rendszeréből, és a Kormány fennhatósága alá kerülve egy külön rádióként sugározna műsort a környező országokba, illetve általában az egész világba.

A kulturális bizottság múlt heti ülésén Csúcs László, a Magyar Rádió nemrégen kinevezett alelnöke fejtette ki többek között azt a véleményét, hogy ez a megoldás mennyire elfogadhatatlan, és mennyire sértené a Magyar Rádió működési logikáját, és szerepét mennyiben korlátozná. Megítélésem szerint pedig garanciális szempontból is fontos lenne, hogy a külföldi adások főszerkesztősége továbbra is a Magyar Rádió rendszerében működjön. Ennek törvényi megoldása egészen egyszerű: a 143. §-t kell elhagyni és a 34. §-ba kell beletenni, hogy a Magyar Televízióhoz hasonlóan a Magyar Rádió is nemcsak körzeti, hanem külföldre irányuló műsorszolgáltatást is kell, hogy végezzen.

Már csak pár észrevételt szeretnék tenni a tekintetben: a törvényjavaslat mennyiben alkalmas arra, hogy elősegítse a sokszínű médiapiac és a versenyhelyzet mielőbbi kialakulását. Itt négy probléma van. Egyrészt megint csak a határidők, amelyeket más képviselőtársaim is említettek már, úgy szerepelnek a törvényjavaslatban, hogy évekig is eltarthat, míg azok szerint valaki Magyarországon a törvény elfogadása után - mondjuk - kereskedelmi rádió vagy televízió működtetésére engedélyt, lehetőséget kaphat. Mindenképpen radikálisan le kellene rövidíteni ezt a folyamatot úgy, hogy természetesen a garanciák az engedélyezési eljárás során ne sérüljenek. Azt hiszem, hogy ez megoldható, illetve mindenképpen meg kell oldanunk ezt a problémát, különben a törvényjavaslat egyik legalapvetőbb célját nem éri el.

A második kérdés, amelyet itt szeretnék megemlíteni, a Rádió és Televízió Hivatal, amely talán a legfontosabb intézmény lesz, amelynek a működését szabályozni fogja - mindenképpen egy független vezető által kell legyen majd irányítva. Itt én is nagyon sajnálatosnak találom azt, hogy a törvényjavaslat végső szövegében egy nehezen megalkotni próbált kompromisszum szövege kiegészült olyan megoldásokkal, amelyek végső soron a miniszterelnök úr kezébe, illetve a mindenkori miniszterelnök kezébe tennék le e hivatal vezetői kinevezésének, illetve felmentésének a jogát.

Úgy értékelem, hogy ezzel a megoldással a kormánykoalíció, illetve a Kormány visszatért az eredeti kemény álláspontjához, miszerint ennek az intézménynek a vezetőit egyszerűen a miniszterelnök nevezi ki és kész! - semmilyen garancia nem kell arra, hogy ez a személy a mindenkori kormánytól független személy tudjon lenni! Ezért szeretném leszögezni, hogy a FIDESZ továbbra is azt tartaná megnyugtató álláspontnak, megoldásnak a törvényben, ha a Parlament plenáris ülése kétharmados választással helyezné pozíciójába a Rádió és Televízió Hivatal elnökét. Ez lenne az egyetlen logikus és kellően garanciális megoldás! Kizárólag politikai okokból lehet ezt a megoldást ellenezni a kormánykoalíció részéről. Erre valódi jogi érvek - amelyek ma Magyarországon érvényesek lennének - nincsenek!

Szintén szóba jött már, de én is szeretném hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a frekvenciatörvénnyel és a távközlési törvénnyel való egyeztetése a médiatörvénynek. Ugyanis hiába alkotunk meg egy jó médiatörvényt, az a frekvenciatörvény és a távközlési törvény nem megfelelő szövege esetén olyan lehet, mint a sajtószabadság, a hírlapterjesztés szabadsága és megfelelő kiépítése a hírlapterjesztés lehetőségeinek megléte nélkül!

Ezért szeretném aláhúzni, hogy mindenképpen érvényesítenünk kellene, illetve el kellene fogadnia a Parlamentnek azt a kulturális bizottsági állásfoglalást, illetve javaslatot, hogy a frekvenciatörvény, illetve a távközlési törvény általános vitája ne legyen lezárva addig, amíg a médiatörvény általános vitája tart - éppen azért, hogy a nagyobb arányú módosításokat is bármelyik törvényen át lehessen vezetni a kellő összhang megteremtése érdekében.

Zárásképpen még egy vitakérdés a piac kialakításának szükségességével kapcsolatban, illetve hogy a törvényjavaslat megítélésem szerint miért nem szolgálja jelenleg a célt kellőképpen. Látni kell, hogy itt nagyon beruházásigényes területről van szó. Az adóhálózatok kiépítése, a stúdiók létrehozása és minden más nagyon sok, nagy összegű befektetést igényel, úgyhogy itt biztos, hogy különös mértékben szükség lehet a külföldi tőke megjelenésére.

Én is elmondtam és hangsúlyoztam, hogy másrészről a nemzeti kultúra megjelenését is hathatós eszközökkel biztosítani kell majd a médiában - a kereskedelmi médiában is -, ezt azonban a FIDESZ megítélése szerint nem a külföldi tőke részvételének korlátozásával lehet megoldani, hanem a műsorkvóták előírásával.

Ez az utolsó probléma, amelyet fel akartam vetni. Meggondolásra ajánlanám, hogy nem azon múlik, hogy a nemzeti kultúra egy kereskedelmi tévében megjelenik-e vagy sem, hogy ki a tulajdonosa, hogy annak külföldi-e a tulajdonosa korlátozás nélkül, hanem azon múlik, hogy a törvény kellően ellenőrizve mennyiben írja elő azt, hogy - mondjuk - magyar filmek vagy más magyarországi gyártású műsorok jelenjenek meg ennek az adott kereskedelmi televíziónak a műsorában.

Még természetesen nagyon sok problémát, nagyon sok vitás kérdést lehetne elmondani, de az idő korlátozott és így is nagyon hosszan beszéltem. Tettem ezt azért, hogy elmondjam, melyek azok a kérdések, amelyeket még tisztázni kellene, melyek azok a hiányosságok, amiket pótolni kellene, mik azok a területek, ahol új vagy más módosított kompromisszumokat kellene keresnünk annak érdekében, hogy ez a törvény megszülethessen, amit én remélek, annak ellenére, hogy éppen tegnap az egyik napilapban lehetett olvasni egy médiaszakértő lengyel professzor által említett mondást, ami Lengyelországban hangzott el azzal kapcsolatban, hogy ők sem tudtak még médiatörvényt csinálni mind ez idáig, és azt fogalmazta meg ezzel kapcsolatban egy érintett Lengyelországban, úgy tűnik, hogy a kommunizmust könnyebb volt megdönteni, mint a médiatörvényt megalkotni. Hát, a médiatörvény megalkotásának a kísérlete is tart már egy idő óta. Én remélem, hogy azért a végére fogunk jutni ennek a munkának.

ELNÖK: (dr. Szűrös Mátyás) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy képviselőtársaim és a magam nevében tisztelettel köszöntsem a díszpáholyban helyet foglaló Könnyű Ernő és Henry Reuss urakat, az amerikai kongresszus hazánkba látogató küldöttségének tagjait. (Taps. - A vendégek a díszpáholyban felállva köszönik meg az üdvözlést.)

A küldöttség tagjai egy amerikai kormányprogram keretében a volt kongresszusi tagok szövetségének képviseletében tartózkodnak hazánkban, hogy tapasztalataikkal segítsék Országgyűlésünk munkáját. Itteni tartózkodásukhoz, megbeszéléseikhez, tapasztalataik átadásához sok sikert kívánok.

TÓT SÁNDOR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor most végre elérkeztünk a szabad magyar Parlamentben az egyik legkényesebb és legfelelősségteljesebb törvénytervezet vitájához, eszembe jut az ír Chestertonnak Híres Eretnekek című esszékötetéből az egyik anekdota. Azt mondja az író: tételezzük fel, hogy az utcán csődület támad egy lámpavas körül. A befolyásos emberek elhatározzák, hogy a lámpát le kell dönteni. Honnan, honnan nem, odacsöppen egy kopott ruhás középkori szerzetes, a középkor szellemében, skolasztikus módon leinti őket és azt mondja, pardon, álljunk meg egy pillanatra, először is vitassuk meg a világosság természetét, mert ha a világosság jó... és ebben a pillanatban valaki otromba módon hátulról leüti a szerzetest. Elkezdődik azonnal a lámpavas ledöntése, folyik tovább természetesen a veszekedés, aztán kiderül, hogy egyeseknek a lámpavasra volt szükségük, mások kifogásolták, hogy miért gázlámpa és miért nem elektromos, aztán mások afelől panaszkodtak, hogy túl fényes ez a gázláng is, másoknak meg túl sápadt. Folyik egész éjjel a veszekedés, és időről időre nem csitul, csak éppen csendesedik, de újra felfokozódik a vita, s mindig a lámpáról van szó. Aztán eltelik az idő és a szerzetes is valahogy észhez tér, és hallja, hogy a vita tovább folytatódik, s keserűen megjegyzi: amit eddig a világosságban csináltatok, most folytathatjátok a sötétségben.

Tisztelt Országgyűlés! A szóban forgó lámpát ezúttal én úgy nevezném, hogy a tisztesség világossága. És úgy érzem, hogy hosszú vita után a bizottságban ez a tisztesség jelen volt; én nagyon bízom benne, hogy az elkövetkezendő idők során is állva marad ez a lámpavas, és senkinek nem jut eszébe, hogy a világosság filozófiáját kétségbe vonja. Mert hogy a rádió és a televízió több, az ember, a társadalom erkölcsi, kulturális felemelését szolgáló eszköz a könyvnyomtatás után, még bizonyságul a magyar irodalom két nagyon érzékeny alakjának, Babits Mihálynak és Sík Sándornak néhány sorát is idézném. Mindketten a rádióról írnak.

Babits ezt vetette papírra "az istenek halnak az ember él" ciklusban: "Sok évszázadon át azt hitte az ember, hogy a kirepült hang elvész a messzeségben, és elhal, mint a kirepült lélek. De lehet-e halála annak, mi egyszer élt? A hang, ha elnémult, még nem veszett el, a hang halhatatlan, s mikor már nem is hallja senki, él és repül tovább. S örök, irtózatos, néma zsivajban járjuk útainkat. Megőrülne, aki egyszer meghallaná, a Föld minden hangja itt leng fülünk körül. Mily keveset fog föl a fül kis rádiója az óriási koncertből, mely kiindul minden pillanatban a földkerekség minden pontjáról, talán egy isteni Fül felé."

És Sík Sándor: "Látok a légen át. Légen és zűrön és sötétségen át, káprázatokon és minden sokféleségen át, és minden őrültségen át, látom, hogy az öklök szétsimulnak, szemkarikák, ajakráncok, homlokbarázdák elsimulnak, minden tisztázatlan nem - emberhangok elcsitulnak, lám a zengő kagyló koszorúja alatt olyan testvér-egyforma minden arc."

Talán hangsúlyoznom sem kell, hogy mi, kereszténydemokraták nem tudunk másképpen gondolkodni sem a rádióról sem a televízióról, s erről legutóbb első kongresszusunk népes tábora csak megerősített. Hiszen mindkét médium mélységes összefüggésben van azzal, amit a civilizáció értékközvetítő hivatásának tekintünk, vagyis a kultúra, az erkölcs szétsugárzó eszközei feladatának az éterben és az égi mezőkön.

Persze nem egyszerű manapság valódi kultúráról szólni, s főleg nem egy láncaitól megszabadult országban, amely most keresi a helyét a gazdaságban, a politikában az európai mértékek szerint. Ám nem felejthetjük el, kultúránkban sem lehetünk mások, csak önmagunk, hiszen örökségünk kijelölte számunkra az utat, amit el nem veszíthetünk, nehogy hűtlenné váljunk történelmünkhöz, a más népek által is elismert rendkívül gazdag tradíciónkhoz, amely mindig a továbblépés lehetőségét segíti elő. Nekünk, magyaroknak aranyunk és ezüstünk nincs, de van szellemi kincsünk, amellyel kapcsolatban nyugodtan elmondhatjuk egyik múlt század végi költőnkkel: "mert nem győzhet más, csupán a szellem."

Védekező ország voltunk és vagyunk a történelemben, s identitásunkat a szó által tudtuk a leggyakrabban bizonyítani. Magyar szavaink által, ahogyan Nemeskürty István Széchenyi-díjas író mondja legutóbbi könyvében: Küldetéstudatunk fő őrzője és hordozója a nyelv. Batsányi János világosan megfogalmazta: "Eddig fegyverrel teljesítettük hivatásunkat, ezentúl fegyver helyett nyelvünk szépségével győzzünk meg mindenkit." Batsányiról aztán igazán nem mondható el, hogy nacionalista lett volna, hiszen Napóleon egyik bizalmasának szűkebb köréhez tartozott.

Igen, küldetéstudatunkra kell hivatkoznunk akkor is, amikor médiumokról beszélünk, amelyek pillanatonként sugározzák szavainkat, megmutatják arcunkat. Érezzük-e hát a felelősséget? Szent a nyelv! - kiált fel Füst Milán -, s több kincsed nincs neked. A szó ezúttal több a beszélt nyelvnél: információ, szórakoztatás, irodalom, történelem, istentisztelet, liturgia a hang és a kép által, élő képsor, mely az igaz valóságnak felel meg, nincs benne torzítás, nincs benne részrehajlás, sanda politikai, merkantilista érdek, romboló ideológia, hanem csupán egyetlen lámpafény ragyog benne: a tisztességé.

Mi, kereszténydemokraták akként beszélhetünk sajtó- és médiaetikáról, mi több, morálról, hogy egyetlen törekvésre figyelünk: valamiféle egyensúlyt kell teremteni szellemi és anyagi értékek között, mert ez az egyensúly teszi lehetővé, hogy olyan társadalmi helyzet teremtődjék, amelyet az élők többre és magasabbra becsülnek a puszta szükségérzet és a puszta hatalomvágy beteljesülésénél. A szellemi értékek fogalma a lelki, az értelmi, az erkölcsi és az esztétikai területeket foglalja magába. E fogalmak nélkül nem létezhet a jövő kultúrája sem, amelynek kialakítására - mint az Inter Mirifica kezdetű zsinati dokumentum is hangsúlyozza - a rádiónak, a televíziónak elsőrangú szerepe, több: hivatása van.

Konzervatív fölfogás? Újra csak nem szabadulhatok a már idézett Chestoertontól: "Fokozatosan enyésznek könyveinkben a rend és a biztonság eszményei. A dolgok viszonyaira vonatkozó általános nézeteket kisöprűzték a politikából, az irodalomból, s most megkérdőjelezhetjük, mit nyertünk és mit veszítettünk ezáltal."

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor egy nemzet körül elbizonytalanodnak a dolgok, a hatékonyságot kezdik emlegetni. Az egykori pápa, VII. Gergely - Hildebrandt erre ezt felelte volna: Nem a hatékonyságért, hanem az egyházért kívánok dolgozni. - Mi hozzátehetjük Széchenyit követve: és a magyar hazánkért! Ez nem beszűkülés, hanem ablaknyitás a nagyvilágra, Európára, amit szeretnénk a teljes építő értékével behozni a kép- és a hanghullámok által is ebbe az országba.

Bocsássanak meg a kitérőért, de mi nem hallgathatjuk el azt a fontos hivatást - ismétlem: hivatást! -, amely a médiumok funkciója. Hajdan az egyiptomiak mandola sugárívbe foglalták festményeiken az emberfigurákat, jelezvén: minden ember kapcsolatban van az éggel és földdel. Mai nyelven szólva: különös rádiókészülék mindenki, fölvesz és lead jeleket. És nem mindegy, hogy ez a kapcsolat a már magunk gyártotta technikai eszközök által is hogyan teremtődik meg, és égve marad-e a tisztesség lámpása!

Mindazt, amit elmondtam, kivetítem a nemzet képernyőjére, és Sipos Istvánt idézem, aki a francia szakirodalom lapjairól olvas. "Ez az irodalom azt állítja - mondja a szerző -, hogy a kelet-európai népek történelmük (hangjuk és képeik) erejét ajánlhatják elsősorban a világnak, amelynek ideális eszköze a műholdas televíziózás." Mi több, kis népek esetében nyelvük, tradícióik, nemzeti örökségük őrzése végett nincs más megoldás, ahogyan azt Jacques Delors esszenciális kérdésföltevése is igazolja, vajon a műholdas csatornák összességével szemben miként őrizheti nyelvét, mely kultúrájának fényereje, egy tízmilliónyi lelket számláló nép. Vajon ez a törekvés, hogy minden nép vagy a népek közössége saját audiovizuális eszközök segítségével őrizhesse a maga identitását, nem ugyanannak a szabadságnak a védelmét jelenti-e, amelyet máshol oly ünnepélyesen hirdetnek? Igen, szebbet sohasem láttam, amint két kölyök cserelátogatáson fölfedi a másik létének titkait - az eszkimó a sivatagban, a beduin a jéghegyek között.

Mi kereszténydemokraták tehát, amint az elmondottakból kiderült, a rádiót és a televíziót nem egyszerűen elektronikus sajtónak, tájékoztatási eszköznek, hírközlő szervnek fogjuk fel, hanem az emberi kultúra tömeges méretű közvetítőjének, amely önmaga is kultúrateremtő. Ha pedig külön szót ejtünk a tudományról, talán hangsúlyoznunk sem kell, mit jelent a tudomány háromféle tevékenysége közül annak elősegítése, éppen a médiumok által, ami így írandó le: a közösséget tisztultabb műveltséghez vezetni.

A rádió és a televízió jelentőségét éppen az adja, hogy a kultúra anyagi, szociális és szellemi ágazatainak ható tényezőit eljuttatja a társadalomba. A kereszténydemokratáknak ugyancsak feladatuk, hogy a társadalmi rendszerváltásban, az európai demokráciákhoz hasonlóan, Magyarországon kialakuljon a kettős médiarendszer, amit a közszolgálati és a kereskedelmi rádiók és televíziók együtt jelentenek. Támogatói vagyunk annak, hogy létrejöjjön a kereskedelmi médiumok sokszínű szabad versenye, ugyanakkor nemzeti érdeknek valljuk, hogy a médiarendszer középpontjában egy valóban szabad és független nemzeti közszolgálati Magyar Rádió és Magyar Televízió álljon...

TÓTH SÁNDOR (KDNP): A közszolgálati rádiót és televíziót az teszi közszolgálativá és abban különbözik a kereskedelmi műsorszolgáltatóktól, hogy tevékenysége, működése és műsortartalma nem gazdasági alapokon, gazdasági érdekből szerveződik, hanem a társadalom egészét, illetve annak egy meghatározott közösségét szolgálja, vagyis a médium kulturális, társadalmi szolgáltatást nyújtó intézmény. Amíg a kereskedelmi rádiózás és televíziózás gazdasági vállalkozás, és működtetéséhez a tulajdonosok anyagi érdeke fűződik, a közszolgálati műsorszolgáltatók működtetéséhez nem anyagi-gazdasági érdek fűződik, és meggyőződésünk, hogy csak a közszolgálati rádió és televízió lehet szabad és független! Ennek garanciája a köztulajdonlás, a műsorszolgáltatás ellenőrzésének társadalmi jellege. Határozott álláspontunk, hogy a köztulajdonú, a társadalmat szolgáló köztelevízió és közrádió fenntartását és működtetését a társadalomnak, illetve intézményrendszernek kell vállalnia és biztosítania.

Amikor a kereszténydemokrata frakció kiáll amellett, hogy törvényi szabályozással is biztosítva legyen a kereskedelmi műsorszolgáltatók gazdag, színes palettája és a hallgatókért, nézőkért folytatott szabad versenye, egyúttal határozottan állítja, hogy a sokoldalú tájékoztatást, kulturális értékközvetítést egyedül megvalósítani képes és hivatott közszolgálati médiumok nem hozhatók versenyhelyzetbe a gazdasági érdekek szerint működő rádióval és televízióval! A kereskedelmi műsorszolgáltatók csak a kereskedelmi médiumokkal versenyezhetnek! Nekünk az a kötelességünk, hogy a törvény erejével is garantáljuk a szabad és független közszolgálati, nemzeti rádió és televízió fönntartását, és megvédjük a gazdasági és politikai érdekköröktől függő kereskedelmi adóktól! (Közbeszólás a jobb oldalról: Úgy van! - Szórványos taps a jobb oldalon.)

Amikor a Kereszténydemokrata Néppárt és a frakciónk elégedetlen a rádió és a televízió eddigi működésével, vezetőinek tevékenységével, akkor azt hangsúlyozza, hogy ezek a nemzeti intézmények nem sajátíthatóak ki egyoldalúan bizonyos politikai, gazdasági érdekcsoportok által! Tiltakozunk az ellen, hogy a rádió és a televízió műsorszolgáltatásaikban figyelmen kívül hagyják a társadalom sokszínű igényeit, elvárásait, köztük az egyházakét és a felekezetekét is! (Taps a kormánypártok soraiban.) Keményen tiltakozunk az ellen is, hogy az egyetemes és a nemzeti műveltség értékei helyett a kommersz szemét, az ízléstelenség áradjon a hangszórókból és a képernyőkről! A keresztény művelődéstörténettel valljuk, hogy a kultúra fogalmának csak ott van helye, ahol az eszmény, amely a magatartást is meghatározza, átfogóbb és magasabb, mint az őt hordozó közösség érdekei! Alapvető szempontunk, hogy a magyar társadalom olyan közrádióval és -televízióval rendelkezzék, amelynek szellemiségében végre helyet kap a keresztény értékrend, amely szociológiai értelemben is szociálisan érzékeny! (Közbeszólás a jobb oldalról: Úgy van! - Szórványos taps a jobb oldalon.)

Igen, felelősek vagyunk a nemzetért, nemcsak a határokon belül, hanem azokon kívül élő testvéreink miatt is, hiszen a már említett nemzeti nyelv és kultúra értékei milliók számára szinte kizárólag a Magyar Rádió és a Magyar Televízió műsorai által juthatnak el. De ekként vagyunk felelősek azért is, hogy nemzetiségeink anyanyelvük révén jussanak társadalmi információkhoz, és hogy módjuk és lehetőségük legyen gazdag kultúrájukat az ország, tehát valamennyiünk számára közkinccsé tenni. Ez csak gazdagíthatja szellemi arcunkat.

Amikor a beterjesztett törvényjavaslatot vitatjuk, figyelemmel kell lennünk arra, hogy a rádióról és a televízióról szóló törvénynek az Alkotmány 61. szakasza (4) pontja szerint vannak olyan részei, minők a közszolgálati rádió és televízió felügyelete, vezetőinek kinevezése, a kereskedelmi rádió és televízió engedélyezése, a tájékoztatási monopóliumok megakadályozása, amely részek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának egyetértő szavazata szükséges. Azonban a rádióról és a televízióról alkotandó törvényhez a kereszténydemokrata frakció olyan alkotmányos követelményeket is figyelembe vesz, mint a szabad véleménynyilvánítás, a közérdekű adatok megismerése és terjesztése, a nemzeti és etnikai kisebbségek saját kultúrájának ápolása, anyanyelvük használata, a művelődéshez való jog, a tudományos, a művészeti és a vallási élet szabadsága.

Mindezek után az a véleményünk, hogy a törvényjavaslat preambuluma rendkívül leegyszerűsíti a törvényalkotás célját. A törvényjavaslat másról és többről beszél, mint az Alkotmány sajtószabadságról szóló rendelkezéseinek a rádió és a televízió műsorszolgáltatásban való gyakorlati érvényesülése. Meggyőződésünk, hogy a törvényalkotás célja az állampolgárok alapvető jogainak, a szabad véleménynyilvánításnak, az információ szabad versenyének, a kulturális sokoldalúságnak megvalósulása a rádió és a televízió műsorszolgáltatásaiban, ennek érdekében a médiumok szabadságának, függetlenségének biztosítása és védelme.

A kereszténydemokrata frakció a törvényjavaslatot koncepciójában jónak és elfogadhatónak tartja, olyannak, amely elősegítheti demokratikus társadalmi rendszerünkben a demokratikus, többpólusú tömegkommunikáció létrejöttét, amely biztosítja működésük feltételeit, hasznosan szabályozhatja a társadalmi viszonyokat. Ugyanakkor a jogalkotói előkészítés, a kodifikációs tevékenység hiányosságai összességében egy egyenetlen, több helyen végiggondolatlan, kimunkálatlan, szerkesztésében kezelhetetlen szövegezésű javaslatot is eredményezett. A tervezet egyes részeiben túlszabályozott, más részleteiben alulszabályozott. Miközben teljes részletességgel taglal szervezeti, eljárásjogi, szakmai, technikai kérdéseket, ugyanakkor alapvető törvényi részeket teljesen szabályozatlanul hagy vagy csupán elnagyoltan jelez. Miközben a törvényjavaslat összességében jól határozza meg a műsorszolgáltatás alapelveit, a legkidolgozatlanabb fejezete szabályozza a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót.

A közalapítványt, mint közjogi jogi személyt a magyar jogrend még nem ismeri. A törvényjavaslat legnagyobb hiányossága, hogy a jogalkotó nem gondolta végig a közalapítvány jogi, szervezeti, gazdálkodási rendszerét, vagyis hiányzik belőle annak tisztázása, tulajdonképpen mi a közalapítvány. Minden alapítványnak az a lényege, hogy az alapítótól jogilag, gazdaságilag és szervezetileg függetlenített legyen és az alapítótól meghatározott célt, az ugyancsak tőle rendelkezésre bocsátott vagyon hasznából finanszírozza. Az alapítónak kell rendelkeznie arról is, hogy milyen általános, döntéshozó ügyvivő és képviselő szervet hoz létre az alapítvány kezelőjeként. Ez a kezelő szerv a kuratórium, köteles az alapítvány vagyonát az alapító akaratának megfelelően kezelni és az alapítvány céljára fordítani. Az alapítvány vagyonának olyan mértékűnek kell lennie, hogy a vagyon haszna, hozadéka, valamint az alapítvány egyéb bevételei biztosítsák az alapítványi cél megvalósulását.

Kedves Képviselőtársaim! Nem hallgathatom el, hogy a kereszténydemokrata frakciónak komoly aggályai vannak, hogy a beterjesztett törvényjavaslatban nem egy működőképes, a célját biztosítani tudó alapítványi konstrukció került meghatározásra. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió részére olyan működési, gazdasági feltételeket kell biztosítani, hogy azok eleget tehessenek a nemzeti közszolgálati műsorszolgáltató kötelezettségeknek anélkül, hogy kiszolgáltatottak lennének akár az államigazgatásnak, akár bármely politikai, gazdasági, de bátran mondahtom, szakmai érdekcsoportoknak is.

Ugyanakkor a Magyar Rádió és a Magyar Televízió egy valamitől nem lehet független. A magyar társadalomtól. (Közbeszólás: Így van! Taps a jobb oldalon.) Mivel ezeknek az intézményeknek a társadalmat kell szolgálniuk, a társadalomnak kell szolgáltatniuk és nem úgy, ahogyan most teszik. Különben hogyan segítik elő a médiumok a nélkülözhetetlen közösségi eszmék kialakítását, amely nélkül nincs rend és nincs biztonság és fordítva. (Közbekiáltás: - Úgy van!)

Ha az Országgyűlés, mint a Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve létrehoz közalapítványokat olyan cél érdekében, mint a Magyar Rádió és a Magyar Televízió működtetése, akkor olyan állami tulajdont, nemzeti vagyont kell az alapítványok tulajdonába adnia, amelynek hasznából és az alapító által meghatározott egyéb bevételekből az alapítványi cél finanszírozható.

Az Országgyűlésnek - hangsúlyozom, az Országgyűlésnek - olyan alapítványi kezelő szervet kell létrehoznia, amelyben egy sor garanciális előírás biztosítja, hogy az alapítvány vagyonát az alapító Országgyűlés akaratának megfelelően kezeli és fordítja az alapítvány céljára, azaz a Magyar Rádió és a Magyar Televízió közszolgálati működtetésére.

Ugyancsak aggályosnak tartjuk a törvényjavaslatban a közalapítványok gazdálkodásának kidolgozatlanságát, a kuratóriumok, mint köztestületek létrehozásának, felmentésének, visszahívásának, működési feltételeinek, valamint jog- és hatáskörének, kötelességeinek, felelősségének szabályozatlanságát. Nem tisztázott, hogy a közalapítvány zárt vagy nyílt alapítványként jön-e létre. Politikailag is veszélyesnek tartjuk a nyílt alapítvány létrehozását, amelyre utaló mondatot tartalmaz a tervezet. Idézem: "Az alapítvány bevétele az alapítvány céljára befizetett pénzeszköz." Ily módon bárki közvetlenül vagy közvetve igenis hatást gyakorolhat az alapítvány működésére, végső soron a közszolgálati médiumok tevékenységére. Az alapítványok induló vagyonát csak az állami tulajdon képezi, amely jelenleg a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kezelésében van, amely egyúttal magát a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót jelenti mint működtetendő alapítványi célt, az alapítványoknak ténylegesen nem lesz hasznot hozó vagyonuk, mivel a jelzett vagyonnak nincs hozadéka és csupán működtetési, fenntartási kiadást jelent.

Képviselőtársaim! A törvényjavaslatban felsorolt alapítványi bevételek a műsorbevételi díjbevétel, a műsorszolgáltatási díjbevételi hányadok, a vállalkozói tevékenységek nyeresége is bizonytalan, tervezhetetlen bevételi források, amelyeket ráadásul a tervezet a majd megszülető más jogszabályok által kíván meghatározni. Így a közszolgálati médiumok működtetéséhez az alapítvány továbbra is az alapító Országgyűlés rendszeres költségvetési támogatására szorul, vagy pedig feléli a vagyonát, ami a Magyar Rádió és Magyar Televízió tönkretételét, felszámolását jelenti.

Az alapítvány gazdálkodásánál a kidolgozatlanságot csak fokozzák azok a rendelkezések, amelyek az alapítványi vagyonnak a műsorszolgáltató működéséhez szükséges részét - de ha meggondoljuk, ez a teljes vagyont jelenti, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió tulajdonába és kezelésébe adják. Így aztán végképp nincs vagyonuk a közalapítványoknak, vagy pedig előáll az a jogi és gazdasági lehetetlenség, hogy ugyanannak a vagyonnak két tulajdonosa: az alapítvány és a műsorszolgáltató, illetve két kezelője: a kuratórium és a műsorszolgáltató lesz.

Nemcsak az vitatható, hogy a kuratórium létrehozásának szabályai a jelenlegi parlamenti politikai struktúrához merevednek, de a legitimációját is elfogadhatatlannak tartjuk: egy sokmilliárdos vagyont kezelő testület úgy jön létre a tervezet szerint, hogy hat tagját a pártfrakciók delegálják, és rájuk van bízva, hogy a további öt főt a testületbe hívják - azonban sem jogi, sem gazdasági, sem politikai felelősségük nincs meghatározva. Semmiféle törvényi, garanciális szabályok nincsenek arra, hogy az alapító Országgyűlés akaratának megfelelően kezeljék az alapítvány vagyonát, és finanszírozzák az alapítvány célját.

A kereszténydemokraták ragaszkodnak ahhoz az elvhez, hogy az Országgyűlés által létrehozott közalapítványok kuratóriumai személyi összetételükben az Országgyűlés által legyenek legitimáltak -, ami egyébként azt a demokratikus konstrukciót is jelenti, hogy a közszolgálati nemzeti médiumok felügyeletében szintén érvényesül az államhatalmi ágak megosztása. A közalapítványok élén az Országgyűlés által választott és annak felelős köztestületek állnak. A műsorszolgáltató intézmények vezetőit - elnökeit, alelnökeit - kormányzati felelősséggel a miniszterelnök javasolja, míg a kinevezésük a köztársasági elnök jogköre, államfői felelősséggel. Ugyanakkor a közalapítványok működésének törvényessége tárgyában a bíróságnak kell eljárnia.

A törvényjavaslat kétséges számunkra a közalapítványi műsorszolgáltatók tekintetében is: csak költségvetési szervként tudjuk elképzelni a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót, amelyeknek a közszolgálati műsorszolgáltatás a feladatuk - amit már többször hangsúlyoztam. Ellenzünk minden olyan vállalkozói, kereskedelmi tevékenységet, amely nem kapcsolódik szorosan a közszolgálati műsorszolgáltatáshoz, és módot adhat arra, hogy az alapvető feladattól elvonva a figyelmet és az erőket, gazdaságilag kiszolgáltatottá teheti ezeket a nonprofit kulturális tájékoztató intézményeket. A közalapítványok azért is alakulnak, hogy gazdálkodásuk által finanszírozhatók legyenek a közmédiumok.

Szerkezeti hibája a tervezetnek, hogy a műsorszolgáltatók gazdálkodásánál az alapítványok gazdálkodására vonatkozó szakaszok is találhatók. A törvényjavaslat nem rendezi a médiavezetők - ma sok vitára okot adó - jogállását: amíg az elnökök feladatkörét részletesen szabályozza, még a javadalmazásukat is, addig teljesen hiányos az alelnökök feladat- és jogkörének meghatározása.

Átgondolandónak tartjuk a felügyelőbizottságok részletes szabályozását: egy olyan széles társadalmi rétegzettséget tükröző műsortanács működését javasoljuk célszerűnek, amely a közszolgálati műsorszolgáltatás tartalmi kérdéseit elvi szinten elemzi, megfogalmazza a társadalmi elvárásokat, a műsorpolitikai koncepciókkal, és a kritikát a sugárzott műsorszolgáltatással kapcsolatban. Bár a koncepcionális kérdésekben itt is egyetértünk, a törvényjavaslat további fejezeteit rendkívül részletezőnek és túlszabályozottnak érezzük, ugyanakkor úgy véljük, hogy a Rádió és Televízió Hivatal, valamint a rádió és a televízió műsorszolgáltatása engedélyezésének szabályozása gazdag kínálatú médiarendszer kialakulását biztosíthatja. A műsorszolgáltatások tulajdoni, tevékenységi koncentrációját - tehát a monopóliumellenes szabályokat - a törvényjavaslat az európai normáknak megfelelő színvonalon szabályozza - amint itt ellenzéki képviselőtársaimtól többször is hallottuk.

A kereszténydemokraták a Rádióról és a Televízióról szóló törvényt nem tekintik tized- vagy huszadrangú kérdésnek, ezért hőn óhajtott vágyuk, hogy minél előbb jó törvény szülessék - amit a magyar nemzet szolgálatára alkotunk meg, hogy - miként Sík Sándor írja: "Hallgassa az éteri hangokat százezer füllel és százezer szívvel, dobogó-remegő százezer-egyszívvel az Ember, az Ember, az Ember."

Rendkívül örülök, hogy az Országgyűlés munkája iránt ilyen nagyfokú nemzetközi érdeklődés nyilvánul meg. Tudomásul veszem azt a gyakorlatot is, hogy a díszpáholyban helyet foglaló vendégeket üdvözöljük - de semmiképpen nem tartanám kívánatosnak, hogyha elharapózna, hogy ebből a célból az országgyűlési képviselők beszédeit megszakítják. Köszönöm. (Taps.)

DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (Független Kisgazdapárt-i képviselők 10 tagú csoportja): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Imponáló terjedelmű, de imponáló tartalmúnak csak feltételesen és jóindulattal nevezhető törvényjavaslat fekszik előttünk. Ha alkalmam nyílik rá, a részletes vita során még visszatérek erre, és akkor majd alaposabban is kifejtem, mire is alapozom ezt a véleményem.

A leghatározottabban kifogásolandónak tartom, hogy a törvényjavaslat szerint az a műsorszolgáltatás tekintendő országosnak, amely az ország népességének legalább 50%-át teríti. Műszaki adottságainkat figyelembe véve sem lehet indokolt az "országos" fogalmának ez a leszállítása, és helyénvalónak találnám, ha az "országos" minősítés a szó eredeti jelentésének megfelelően, vagy ahhoz közelítően kerülne a törvénybe.

A magunk részéről szükségesnek és hasznosnak tartjuk a kereskedelmi televíziózás meghonosítását. Megfelelő határok között mindig is hívei voltunk a szabad versenynek - de nem tértől és időtől független feltételek mellett. Ezért, bár üdvözöljük a javaslatnak azt a kikötését, hogy a kereskedelmi televíziók teljes műsoridejük 30%-ában kötelesek magyarországi gyártású műsorszámokat bemutatni, még üdvözlendőbb lenne azonban, ha nem csak a magyarországi gyártás lenne kikötve. Véleményünk szerint nem annyira a helyszín, hanem az a fontos, hogy magyar művészek, műszakiak, tőke legyen ezek mögött a műsorok mögött. Kedvezőbb megoldásnak tartanám, ha a magyarok által gyártott műsorok részesedését 40%-ban határoznák meg.

Érdeklődéssel olvastuk a törvénytervezetben a közalapítvány bevezetésére vonatkozó rendelkezést. Benyomásaim szerint azonban ez a kísérlet nem sikerült valami fényesen: továbbra is marad a költségvetési függés. Véleményünk szerint, ha közalapítványról beszélünk, akkor semmiféle formában sem szabad idekeverni az állami költségvetést.

Vitathatók az alapítványi vagyon kezelésével megbízott kuratórium összetételével kapcsolatos rendelkezések is. A tervezet szerint a kormány- és az ellenzéki pártok három-három tagot delegálhatnak - ez a jelenlegi parlamenti helyzetnek már most sem teljesen pontos leképezése, és nem számol azzal, hogy a következő választások egészen más arányokat is produkálhatnak. Ezért egyszerűbbnek és kivihetőbbnek vélnénk, ha a jogszabály az "egy párt - egy küldött" egyszerű matematikájánál, illetve képleténél maradna.

Ezenkívül rengeteg egyéb címen kerülhetnének be tagok a felügyelőbizottságba: vallási, érdekképviseleti, szakmai stb. szempontok alapján. Lenne itt hely a nők, az ifjak, a nyugdíjasok és a szakszervezetek képviselőinek és másoknak, csak épp a lakosság azon részének nem, akinek nevében itt vagyunk, akiket mindenünnen ki akarnak semmizni; a magyar parasztságnak és polgárságnak.

"Itt nincs létszámcsökkentés azon az alapon, hogy kedves barátom, barátnőm, ne haragudj, itt van három hónap, keress valamilyen helyet magadnak. Hát, mi ahányan vagyunk, itt minden talpalatnyi hely be van töltve. Ennek egy jelentős része, nem tudom, mi az a jelentős része, de elég sokan vannak, alkalmatlanok. Ezt egyszer ki kell mondani." Ezek - tisztelt Ház - Vitray Tamás szavai.

Ám, amikor a nagy hazugságot már azok sem hitték el, akik azt sulykolták, hogy az élcsapat révén a dolgozó népé minden hatalom, újabb hazugsággal kellett előállni, hogy folytatódhassék minden tovább. Mielőtt a félrevezetett magyar Parlament és a társadalom felocsúdna, mert miért ne lenne félrevezetve az a Parlament, amelyik ugyanazokat a tüneteket mutatja, mint a társadalom? Ugyanúgy agyonhajszolt, lefárasztott és rászedett, mint a nemzet.

Miközben vaktöltényes, sztálinorgonás álháborúsdit játszanak és koncnak a lakitelkes Gombár Csabát is odavetik, mint a Justitia-tervet egykor, szóval eközben a törvényjavaslatban az áll, hogy szépen megosztoznak a rádión és a televízión. Csak egyetlen példát mondanék erre, a többit a részletes vitában szeretném kifejteni.

Egyetértek itt az előbbiekben a Tóth Sándor által elmondottakkal, ezért nem mondanám el részletesebben az ezzel kapcsolatos gondolataimat, csak annyit, hogy a kuratóriumban most még csak a demokrácia jelenleg konstatált erőviszonyai sem érvényesülnek. Hiszen itt a pártoktól is elszakadt hatpárti vezérkar akarata egy-egy alapon érvényesül, s a hat párt delegált emberei választanak még az általa ismertetett módon öt személyt.

Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk meg a kérdést, amíg a hat parlamenti párt össztaglétszáma talán százezer, ezzel szemben a társadalom többmilliós lakossága egyértelműen tapasztalható, hogy nem sorakozik fel a pártok mögött. Ez is magyarázata annak, hogy a törvényjavaslat a magyar társadalmat kirekeszti és ugyanígy figyelemre sem méltatja az egyre növekvő független képviselőcsoport ellenőrzési jogát.

Az időközi választások mutatják meg szemléletesen, hogy a pártoktól, többek között a paktum miatt, a konstruktív bizalmatlansági indítvány miatt, az állampolgárok a bizalmat egyre inkább megvonják, és a bizalmat elveszítő pártok vezetői akarják ezzel a törvényjavaslattal hatalmukat megerősíteni, s a társadalom fölé emelkedve hosszú távú döntő befolyásra szert tenni, még a saját parlamenti párttagjaikkal szemben is. (Szórványos taps.)

Tisztelt Ház! A paktumcsapda működik. A hatalmat mindenáron megtartani akaró hatpárti központi bizottság a televízió és a rádió fölötti totális befolyást megszerezve fölfelé törekszik az egyre inkább hangoztatott felsőházba, vagyis nem demokráciát akar, hanem kontraszelektált osztályhatalmat a magyar dolgozók millióival szemben.

A közös kommunista ház ideológiája után totálisan megjelenik a közös kapitalista ház ideológiája, szinte ugyanazoktól. Láthatjuk, hogy eljött a toalettkacsás televíziózás ideje. (Derültség.) Az ember bekapcsolja a televíziót és azt hiszi, hogy külföldön van. Képzeljék el azt a helyzetet, hogy amikor mondjuk Angliában bekapcsolja a televíziót az egyszeri állampolgár és azt látja, hogy kezdődik az adás, magyaros hangsúlyozású reklámokkal, ezután következik Toldi Miklós, majd a Helység kalapácsa, aztán egy sorozat a Kossuth családról, délután Jókai regények megfilmesítve, este magyar népzene és ez így menne nap mint nap.

Az egyszeri angolnak csak feltűnne valamikor, hogy valami nincs rendben. És váratlanul az az óhaja támadna: nem lehetne valami Shakespeare-szonettet? És amikor meghallja az angol sajtó az egyszeri angol óhaját, azonnal lenacionalistázza, lesovinisztázza. Azt a politikust, aki a védelmére kelne, populistának és demagógnak bélyegzi.

A rendszerváltás pillanatában mutatkozott egy kis zavar, de hamar helyreállt a rend, mindenki kontraszelektálhat most újra a saját elképzelése szerint. De csak szigorúan kétpólusosan és direktben! Ha valaki ezeket akarja szidni, mehet a 168 órához, ha a másikat, mehet a Vasárnapi Újsághoz. De ha valaki, bárki nem szid, csak kritika alá vonja őket, és elfogulatlanul értelmezi, nem kell a véleménye.

Persze azt sem viselik el, ha az ember saját választókörzetétől nem akar elszakadni, főleg akkor, ha náluk igen kevés ilyen ember van, ha saját közössége kultúrája szerint akar egyéniség lenni, nem pedig az ő osztályhatalmi, etilista kultúrértékeik szerint. Ebben érdekeik teljesen megegyeznek, ezért akarnak hatpárti központi bizottsági hatalmat a tv és a rádió felett.

Persze nekünk azt mondják itt, ez az igazi demokrácia. De milyen demokrácia az, ahol nem tűnik fel a kulturális bizottság egyik pólusának sem például, hogy ezer település gondját, baját többször kicenzúrázzák a Híradóból, és még csak fel sem szisszen az új magyar önépítés szerzője, hogy itt súlyosan megsértették a tájékoztatást, a demokratikus tájékoztatást, hogy kirekesztenek félmillió embert érintő problémát a nyilvánosságból.

Egyformán cenzúráznak ugyanabban a műhelyben liberális és nemzeti oldalról, s ez az igazi konszenzus, a kontraszelektáltak konszenzusa. Így válik érthetővé, hogy miért lett rövid időn belül az Össztűzből össznyalás (derültség), s hogy aki a múlt rendszerben is vezető volt a tv-nél és most is vezető, azt a múlt rendszerben is üldözték, és most is üldözik. (Dr. Kövér László: Új elnököt a tv élére!)

A nagy konszenzus persze érthető a MÚOSZ és a MÚK problémájában. Kell nektek pluralizmus? Osztódunk, mint az amőba. A magyar társadalom széles rétegei és az új nemzedék ebből a konszenzusból kimarad. Osztályhatalom készül itt - tisztelt uraim -, nem demokrácia. S ez a kontraszelektált osztály meg akarja szerezni a rádiót és a tv-t a néppel szemben, hogy a társadalmat és a társadalommal elkötelezett magyar Parlamentet egymással szemben kijátszhassák és manipulálhassák. (Közbeszólás a FIDESZ padsoraiban.)

Csak az juthat el a híradásokon keresztül a néphez, amit ők akarnak, konszenzusosan megszűrve. Ezt a kontraszelektált osztályhatalmat egyetlen dologra alapozzák, a megszokásra. Hogy megszokta ez a nép a zsarnokságot. Van benne valami, mert Montaigne szerint is: "Akik egyeduralom alatt éltek, és a jószerencse változtat sorsukon, és nagy harcok árán megszabadultak zsarnokuktól, ugyanilyen körülményesen sietnek majd nyakukba venni a zsarnokságot, ahelyett, hogy magát a zsarnokságot gyűlölnék meg végre." (Közbeszólás a FIDESZ padsoraiban.) A magyar társadalom megmutatta megint, hogy milyen lényeges különbség van a tv-propaganda, az Ipsos és a néplélek között. (Derültség.) Az 53%-osnak kikiáltott fiatalok, a legnépszerűbb Ipsos-párt a negyedik helyet szerezte meg úgy, hogy az összes pártra nem szavaztak annyian, hogy a szavazás érvényes legyen. Ennyit a néplélek és a tömegtájékoztatás kapcsolatáról. (Zaj.)

A kontraszelektált értelmiség osztálytörekvéseit csak úgy kontrollálhatjuk, ha a társadalom tudja, hogy nem demokrácia készülődik, és minden szinten megszervezi saját érdekképviseletét, hogy ne legyen kirekeszthető soha semmiből, a saját demokráciájából, a saját tv-jéből, rádiójából sem. (Közbeszólás a FIDESZ padsoraiban: Mindenkitől független!)

A tv szerkezetéről, hiányosságairól, a hivatalokról, a függetlenségről, a negyedik hatalmi ágról, a garanciákról, a felfüggesztőbizottságról és a kuratóriumról pedig a részletes vitában kívánok szólni. És sajnálom, hogy fiatal kollegáim nem tudják, hogy az általános vitában az általános kérdésekről szoktunk beszélni, és nem a részleteket elemezzük. Én úgy gondoltam, hogy itt most az átfogó, a törvény jelentőségét tekintve csak a törvény célját és társadalmi szerepét ellenzem. És örülök, hogy ilyen figyelemmel hallgattak. Köszönöm. (Közbekiáltás: Bravó! - Zaj. - Taps.)

ELNÖK: (dr. Dornbach Alajos) Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat vitáját elnapolom. Most soron következne a tárgysorozat szerint az egyes közlekedési törvények és törvényerejű rendeletek, a koncesszióról szóló törvénnyel összefüggésben szükségessé váló módosítását szolgáló törvényjavaslat általános vitája. Az idő előrehaladása miatt ezt a vitát megkezdeni már nem tudjuk, jövő heti ülésünkön kerül tárgysorozatra. A jövő heti előzetes tárgysorozatban ez még nem szerepel. Azt kézhez kapták, tekintsék úgy, hogy ezzel értelemszerűen a jövő heti programunk kiegészül.

1992. május 13. szerda, a tavaszi ülésnap 30. napja