DR. PETŐ IVÁN, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal kezdeném felszólalásomat - jobban mondva, azzal kezdem -, hogy az államtitkár úr azt kérte tőlünk bevezető beszédében, arról beszéljünk, ami a törvényjavaslat keretében van, amit a címe takar, és azt kérjük számon a törvényjavaslattól, amivel a cím foglalkozik. Ezt az államtitkár úr, illetve a Belügyminisztérium apparátusa kérheti, de gondolom, a Kormánytól számon kérhetjük azt, hogy miért nincs itt, aminek itt kellene lenni, vagy miért nem beszélhetünk most másról, miért nem beszélhetünk most lakástörvényről. Már az eddig elhangzott felszólalásokból is kitűnik, hogy két alapvető vélemény van jelen ebben a Házban, ebben a pillanatban: az egyik szerint ez a törvényjavaslat ebben a keretben tárgyalható, a másik vélemény szerint - ezt az önkormányzati bizottság kisebbségi előadója elmondta és mások is jelezték - nem tárgyalható ilyen keretek között ez a törvényjavaslat, mert alapvető információk hiányoznak, egyszerűen önmagában ez a javaslat nem ítélhető meg. Miután a Kormány számára fontos valamiért, hogy ez a törvényjavaslat ilyen keretek között kerüljön ide, megmondom őszintén, szerencsésebbnek tartottam volna, hogyha a belügyminiszter úr - ha már úgy is erre jár - adja elő ennek a fontos törvényjavaslatnak az indokolását. Azt is meg kell mondanom, hogy a kérdés jellegére való tekintettel, jobban örülnék, ha a Népjóléti Minisztérium képviselője is jelen lenne, hiszen a lakásügy nem egyszerűen belügyi- igazgatási kérdés, hanem alapvetően szociális kérdés - is. (Nagy taps a bal oldalon.) Tehát mondanivalóm lényege, egyik lényege: nagyon jó lenne most egy lakástörvény általános vitájába belekezdeni - abban a reményben, természetesen, hogy még a nyári szünet előtt lesz a magyar Parlament által meghozott lakástörvény. Az csak a kisebb baj ebben a pillanatban, hogy nyárig sem a lakástörvényből általában, sem ebből a törvényből nem lesz törvény, és nem túl praktikus úgy tárgyalni egy fontos ügyet, hogy többhónapos szünetet iktatunk a tárgyalás folyamatába. A nagyobb baj az, hogy ez a törvényjavaslat már címe szerint is csak nagyon korlátozott feladatra vállalkozik; ezt itt többen elmondták. A lakások, helyiségek elidegenítésére vonatkozó - ezt talán nem tudják a kivülállók, akik kevésbé ismerik a témát, de a cím azt mondja - egyes szabályokról kíván rendelkezni ez a javaslat. Ez azt sugallja az érdeklődő számára, hogy feltehetően lesznek ugyanebben a témában más szabályok is, de nem tudjuk ebben a pillanatban, hogy a lakások és helyiségek bérletéről, elidegenítéséről és más, hasonló ügyekről valóban kíván-e a Kormány esetleg más szabályokat is alkotni - tehát már maga a cím is félrevezető. Nem lakástörvényről van tehát szó, hanem egy szeletéről a lakásügynek, holott már jó lett volna - '91 áprilisára hangzott el valami ilyen ígéret - lakástörvénynek a Parlament elé kerülni. A fő baj nem is ez - mármint az, hogy ez a törvény esetleg csak az ügynek egy szeletével foglalkozik -, a fő baj az, hogy ebben a törvényben nincs nyoma olyasminek, amiről Sóvágó képviselőtársam beszélt, és amit ő tud: hogy léteznek különböző elképzelések a lakáskoncepció jegyében. Nem az a fontos, hogy legyen valahol egy ilyen írott elképzelés, vagy fogalmazódjanak ilyen írott elképzelések, hanem az lenne a fontos, hogy ebben a törvényben egy lakáselképzelés következményei mutatkozzanak. Ebben a javaslatban, ami előttünk van, igen-igen gyéren mutatkoznak egy lakáskoncepció látható jelei. Különösen nem mutatkoznak olyan jelek, amelyeket a Kormány által hangoztatott és mindenki által elfogadott szociális piacgazdaság lakáskoncepciójának lehetne nevezni, hacsak - a törvényjavaslat szövegének ismeretében - nem az a magyar Kormány lakáskoncepciója, ami ebből a javaslatból kitetszik. És itt most néhány kellemetlen dolgot sorolok, amelyeket ebből a törvényjavaslatból ki lehet olvasni. Az állam a lakásügy területén felhalmozódott gondokkal nem kíván a továbbiakban foglalkozni - legalábbis e javaslat olvasása kapcsán csak ez juthat az ember eszébe -, oldja meg a problémát ki-ki maga, illetve oldják meg az önkormányzatok. Az önkormányzatok, azzal, hogy megkapták a volt tanácsi bérlakásvagyont, boldoguljanak az elmúlt évtizedek tragikus lakásörökségével - ez olvasható ki ebből a javaslatból -, az elmaradt felújításokkal, a kielégítetlen igényekkel, a költségeket nem fedező lakbérekkel. Ebből a javaslatból az olvasható ki - és erre más szabály ebben a pillanatban nem létezik -, hogy akinek eddig lakásigénylése volt, az - legalábbis a Kormány elképzelése szerint - felejtse el. Felejtse el az a 80 ezer ember, akinek ebben a pillanatban érvényes lakásigénylése van. Ha az önkormányzatok méltányolják ezeket a lakásigényeket, akkor valamilyen, nem törvényben szabályozott módon kezelhetik ezeket, esetleg. Ebből a javaslatból az olvasható ki, hogy akinek a tulajdonába beköltöztettek bérlőket - az úgynevezett kényszerbérbeadásokról van szó -, és ők maguk vagy esetleg családtagjaik lakásgondokkal küzdenek, annak ellenére, hogy lakásvagyonuk van, ne számítsanak a mai magyar állam segítségére; ezt valahogy majd meg fogják oldani. Ebből a törvényjavaslatból az olvasható ki, hogy aki családi házat, jelentős vagyont bérlakásra cserélt, vagy saját költségén teremtett összkomfortot a félkomfortos vagy komfort nélküli bérleményből, aki tetőtér-beépítéssel, jelentős anyagi áldozatokkal lakást teremtett, ne számítson, vagy csak igen korlátozottan számítson szerzett jogai állami elismerésére. E törvényjavaslat olvasójának mindenképpen ez ütközik a szemébe: gyakorlatilag igazgatási kérdésnek, illetve a bérbeadók és bérlők szerződéses viszonyának tekinti a mai magyar lakásügyet, holott - ez közhely, de mégis érdemes e javaslat kapcsán elmondani - a lakás különleges fontosságú, nemzeti vagyon szempontjából fontos kérdés a lakáskérdés, hanem a háztartási vagyon jelentős része is a lakásvagyonban, a lakásban, a bérlakásban ölt testet. Egy ilyen törvénynek azt is tükröznie kellene, hogy a háztartások gazdasági viselkedése, a megtakarítások, a kiadások szerkezete is alapvetően kapcsolódik a lakásrendszerhez. És, persze, tükröznie kellene egy ilyen törvényjavaslatnak - még ha csak egy szeletével foglalkozik a kérdésnek, akkor is -, hogy a lakáskérdés döntően szociális kérdés, a lakbér, a lakásbérlet, a lakástulajdon más, mint általában a tulajdon - mint a földtulajdon, mint a helyiségtulajdon stb., stb. -, a lakáskérdés, a lakástulajdon kérdése vagy a lakhatás kérdése létszükségleti kérdés, alapvető jog - majdhogynem emberi jog. És hát, ennek kapcsán még egyszer megismétlem: hol van ebből a javaslatból a Népjóléti Minisztérium álláspontja, hol van jelen e javaslat kapcsán a szociális szempont, amely egy szociális piacgazdaságnál elengedhetetlen lenne? És itt megemlítem, hogy még néhány hete is a Népjóléti Minisztérium egyik felelős vezető beosztottja azt mondta, hogy ezt a törvényjavaslatot csak úgy lehet tárgyalni, ha társítjuk mellé a szociális törvényt, amely sok, e törvényjavaslat kapcsán fölvetődő problémát kezelni tud. Szociális törvény nincs - ezt is megemlítették már előttem -, javaslat nincs, önmagában kell tárgyalnunk ezt a szociális vonzataiban is nagyon bonyolult problémát. Ahhoz, hogy ezt a törvényjavaslatot egyáltalán érdemben lehessen tárgyalni, ismernünk kellene egy koncepciót, kellene maga az a koncepció - kormánykoncepció -, amely ezeket a szempontokat, ezeket a szerteágazó szempontokat átfogja. (10.30) Ehhez tisztázott elképzelések kellenének, hogy hogyan alakítható ki egy rugalmas, vegyes tulajdonú lakásszerkezet. Minden elfogadható és működő piacgazdaságban egyszerre van jelen az önkormányzati, a magántulajdonú bérlakásrendszer és a saját tulajdonú családi, szövetkezeti tulajdonforma. A lakásrendszer fontos eleme a szociálpolitikának is mindenhol, ahol piacgazdaság működik, és ezt sem szabad szem elől téveszteni. Igaz, általában önkormányzati, helyi megoldásokra épül a lakáspolitika, de az is igaz - ez a törvényjavaslat ezt tartja szem előtt -+ csak a jegyzőkönyv kedvéért említem, hogy a Népjóléti Minisztérium képviselője megjelent. (Dr. Surján László miniszter megérkezik.- Taps a bal oldalon.) De az is igaz: a magyar önkormányzatoknál összehasonlíthatatlanul tágabb pénzügyi lehetőségű önkormányzatok tudják csak kezelni ezt a problémát, tehát nem lehet az önkormányzatokra bízni önmagában ezt a kérdést Magyarországon. Az állam általában - ezzel, mint elvvel egyet lehet érteni - mint az átfogó kondíciók alakítója van csak jelen a lakáselosztó, lakásépítő, lakbérmegállapító, mindent elrendező fennsőbbség, mint ahogy eddig próbált jelen lenni. Nálunk azonban még ki kell alakítani azokat a kereteket, amelyek között az állam visszavonulhat a kívánatos közvetett szerepbe. A jelen magyarországi lakáshelyzetben nem lehet a gyeplőt a lovak közé dobni, az önkormányzatokra és a lakosságra bízni, hogy oldják meg a problémát, teremtsenek egy működő lakásrendszert. Kormánypárti képviselőtársaim - jelesül Sóvágó képviselőtársam, de nyilván ezt még fogjuk hallani másoktól is, a Belügyminisztérium képviselőitől - elmondják majd - erre számítani lehetett és a továbbiakban is fogjuk hallani - , hogy a liberális SZDSZ vagy általában a liberális pártok, az ellenzéki pártok, mindig szapulják a kormányzatot államszeretetükért, ha egyszer végre államtalanítani akarnak valamit, akkor meg azért bírálják őket, hogy az állam miért vonul ki egy ilyen fontos szférából, miért hagyja szabadon az önkormányzatokat. Mi ezzel szemben a valódi helyzet? Én úgy látom, hogy egy modern demokráciában általában - és azt gondolom, hogy ez áll közel az igazsághoz - az állam csak ott van jelen, ahol nélküle az intézmények nem képesek működni, nélküle, mármint állam nélkül nem oldhatóak meg a feladatok. Ezzel szemben a Kormány - és ebben a törvényjavaslatban is tükröződik - álláspontja ma ennek éppen a fordítottja. Az az álláspont tükröződik a tevékenységben és ebben a javaslatban is, hogy az államnak mindenütt jelen kell lenni és mindent lehetőleg a kezében kell tartani ilyen-olyan-amolyan eszközökkel, de azokról a területekről, amelyek nehezen kezelhetőek, azokról ki kell vonulnia; ebből a javaslatból ez tűnik ki. (Közbeszólás balról: Igaz! - Taps.) A rendszer átalakításában, mármint a lakásrendszer átalakításában a kulcspont - ebben azt hiszem, egyetértünk - a bérlakások ügye. Bérlakások nélkül ugyanis csonka marad a lakáspiac, nincs szociálpolitika, bizonyos társadalmi csoportok, bizonyos élethelyzetben lévő emberek egyszerűen ellehetetlenülnek. Az emberek számára a lakhatás lehetetlenné válik. Gondoljanak csak arra, hogy a fiatalok, pályakezdők nem képesek ma sem, és nyilván a jövőben sem lesznek képesek azonnal tulajdonhoz jutni, bérlakással kell kezdeni a lakáshelyzetük megoldását. Ha mobilabb lesz a magyar társadalom, ha a munkanélküliség problémáját nem regionálisan, hanem országosan akarjuk kezelni, akkor sűrű lakásváltoztatásra, lakhelyváltoztatásra van szükség. Nyilván itt is elképzelhetetlen, hogy tulajdonban lévő, tulajdoni dominanciájú magántulajdonra épülő lakásokkal oldják meg ezt a problémát. Nagy és szabad bérlakásállomány kell ehhez. Nyilvánvaló, a mai lakásgondok nem a korábbi hatósági lakásrendszerrel oldhatók meg, mint ahogy negyven évig sem volt képes megoldani az állam, hanem úgy oldhatóak meg, ha lesz lakáskínálat, hiszen csak kínálati rendszerrel lehet normális piaci lakbéreket megteremteni. Az önkormányzatok a saját ingatlanpolitikájukkal azonban nem képesek gyors lépéseket tenni a magántulajdonú bérházak tömeges építésére, és ők maguk - mármint az önkormányzatok - nyilvánvalóan akármilyen jónak is ítéli a Belügyminisztérium anyagi helyzetüket, nem rendelkeznek elegendő forrással ahhoz, hogy bérlakásokat építsenek, de nem is lenne kívánatos - és ebben egyetértünk azt hiszem, a kormánypárti képviselők többségével -, ha az önkormányzatok lennének a bérlakások domináns tulajdonosai. Olyan kormányzati poltikára lenne tehát szükség - és ezt a javaslatot csak ennek ismeretében lehetne egyáltalán megítélni -, amely ösztönzi az önkormányzatokat a lakásberuházások ingatlangazdálkodás útján történő serkentésére, hiszen csak ezen az úton nőhet a lakáskínálat, csökkenhetnek a magánszféra bérlakásainak árai az átlagjövedelmekhez igazodva, ezen az úton mozdulhat meg a befagyott lakáspiac, költöznének kisebb lakásba például azok, akik ma vagyonuk biztosítása érdekében messze az igényeiket meghaladó lakásban élnek. Ennek a törvényjavaslatnak a megítéléséhez tudni kéne, hogy a Kormány egyáltalán mit gondol a bérlakásrendszerről. Szeretné, mondjuk, a Kormány, ha a mostani önkormányzati bérlakások minél nagyobb része eltűnne, magántulajdonná változna. Felvetődik: cél vagy véletlenszerű következmény lesz ennek a javaslatnak a nyomán, hogy csak az eladhatatlan bérlakások maradnak az önkormányzatok tulajdonában, csak ezekkel lehet önkormányzati szociálpolitikát, lakáspolitikát csinálni. E javaslat alapján így néz ki. Felmerül: akarja a mai Kormány, hogy legyen egyáltalán számottevő bérlakásállomány - mármint általános nyilatkozatokon túl -,vagy a családi tulajdonú, "Az én házam, az én váram" koncepció híve. Ennek jegyében felmerül: preferálni akarja a mai gazdaságpolitika a családiház-építést esetleg kedvezményes hitelekkel, vagy más lakásmegoldási kérdéseket akar-e előnyben részesíteni? Sokat emlegették itt kormánypárti képviselőtársaim is és államtitkár úr is, hogy a javaslat beszél a lakbértámogatásról, és ebben az ügyben fontos lépéseket tesz, de annak forrásából - ezt említette az önkormányzati bizottság kisebbségi előadója -, hogy az állami költségvetés vállal-e szerepet a lakbértámogatásban, vagy az önkormányzatoktól várja ehhez a források megteremtését, nem tudunk semmit. A bérlakások, függetlenül a tulajdoni formától - mármint hogy nem tudjuk, hogy a Kormány erről hogy vélekedik, Sóvágó képviselőtársam tett erre utalásokat, de ezek még csak elképzelések, ha jól értettem - kapjanak-e támogatást, avagy a bérlők kapjanak-e támogatást: eldöntendő kérdés. És az, hogy ebben a törvényjavaslatban milyen álláspontot foglalunk el, hogyan ítéljük meg az ebben foglaltakat, ehhez tudni kéne. Milyen feltételekre számítsanak tehát az önkormányzatok - próbáltam eddig ehhez néhány szempontot elmondani, amit tudni kéne -, amikor a maguk lakásrendelkezéseit és a mögöttes lakáskoncepciójukat egy éven belül, amikor ez a törvényjavaslat hatályba lép, ki kell dolgozniuk. És milyen lakossági lehetőségekkel kell kalkulálniuk? Ebben a pillanatban egyikről sem tudunk semmit. Az önkormányzatok a saját elképzeléseiket nem tudják mire építeni. A tervezet abból indul ki - és ezt többen említették -, hogy nincs igazi tulajdonosa a mai bérlakásállománynak. A feladat tehát az, hogy teremtsünk tulajdonost, ennek részeként - és ez csak helyeselhető -, a mai önkormányzati bérlakások tetemes részét privatizálni kívánják. De hogyan működne a tervezett elképzelés? A mi véleményünk szerint ez az elképzelés - független a szándékától - kényszerprivatizáláshoz vezetne, kényszer lenne az önkormányzatok részéről is jelentős részben a privatizáció, és jelentős részben a vevők egy része részéről is. Az önkormányzatok ugyanis, minden feltételezéssel szemben ez a véleményem, nem fognak a lakossággal szembefordulni, nemcsak azért, mert közvetlen kapcsolatban vannak a lakossággal és függnek a lakosságtól, hanem más okok miatt sem. A mai normákat ugyanis érdemben az önkormányzatok nem valószínű, hogy szigorítani tudják, hiszen van egy kialakult gyakorlat a lakások elidegenítésénél - és ez a kiindulópont. Említette Sóvágó képviselőtársam is, ha jól emlékszem, de mások is, és a törvény ismerői tudják is, hogy két éve elvileg az önkormányzatok szabadon emelhetnék a lakásárakat. Hogy ez a feltételezés, amiről én az imént beszéltem, mennyire valóságos, azt jelzi az, hogy az önkormányzatok nem élnek ezzel a lehetőséggel, tehát nem úgy fog működni a dolog, mint ahogy ezt a törvény alkotói feltételezik. Jelzi egyébként a problémákat az a tény, hogy amíg +88-ban, tehát néhány évvel ezelőtt, egy év alatt összesen 8 700 lakást adtak el Budapesten és 7 nagyobb városban, addig tavaly ennek közel tízszeresét, 82 000-et, és már eladták az önkormányzati bérlakások 25%-át. (10.40) Ami eddig megtörtént, az már normát teremt. Az eladott lakások jelentős része az önkormányzati bérlakásállomány jobb minőségű, értékesebb része. Egyszerűen nem tehetik meg az önkormányzatok azt, hogy a jobb minőségű lakások után a feltehetően hátrányosabb helyzetű embereket hátrányban részesítsék és megváltoztassák hátrányukra a normákat. Nem tehetik meg azt, hogy a törvény után szigorítsák a feltételeket. Ez a törvényjavaslat csak a kedvezmények maximumát rögzíti, és olyan helyzetet teremt ezzel, hogy az önkormányzatoknak kellene a kedvezmények maximumát szűkíteni. Feltehetően az önkormányzatok ebbe a csapdába nem fognak belemenni. Nem fognak kellemetlenkedni a lakosságnak. De egyébként is az önkormányzatok viselkedését nyilván meg fogja határozni, hogy nem is képesek azok az önkormányzatok, amelyek területén jelentősebb mennyiségű bérlakás van, nem is képesek működtetni a lakásvagyont, hisz nincs ehhez forrásuk. Itt ugyan elhangzott, hogy az önkormányzatoknak a lakáson kívül sok és jelentős jövedelmük van, az önkormányzatok nem így érzik. Még egyszer és újra érdemes ennek kapcsán megemlíteni, hogy ugyan az önkormányzati vagyon, lakásvagyon értéke névlegesen nagy, de mindenki tudja, hogy ez egy negatív hozamú vagyon, ezzel több a kiadás, mint az ebből származó bevétel. Ez is arra sarkallja az önkormányzatokat, hogy hosszú távú vagyongazdálkodási szempontok helyett rövid távú szempontokat tartsanak szem előtt, és inkább szabadulni próbáljanak a lakásvagyontól. A mai gyakorlat és az önkormányzatok szegényes pénzügyi helyzete teremti meg tehát azt a normarendszert, aminek alapján, ahogyan az önkormányzatok viselkedni fognak. A mai bérlő - ez a másik oldala ennek az ügy- nek - ha eddig nem akarta volna megvenni a lakását, most már sokkal inkább meg akarja venni, hiszen ez a javaslat a bérlői jogokat - mint arról esett szó és ennek van racionális alapja - jelentősen csökkenteni kívánja. Jóval túlmegy egyébként a bérlői jogok csökkentésében ez a javaslat a szerintem elfogadhatónál, vagy legalább is sokkal több bizonytalanságot hagy, mint ami elfogadható lenne. A felmérések szerint eddig az önkormányzati bérlakásban lakóknak körülbelül egyharmada kívánt bérlakásban maradni, és csak a másik kétharmad volt az, amelyik ilyen-olyan-amolyan feltételekkel megvásárolni kívánta a bérlakást. Úgy tűnik, hogy ennél az egyharmadnál is kevesebben lesznek azok, akik inkább az önkormányzati bérlakási megoldást vállalják. Hiszem, ez a javaslat - ezt a bérlők érdekképviseleti szervei nagyon sokszor elmondják - eléggé bérlőellenes, vagy mondhatni, nagyon bérlőellenes, hiányoznak belőle a bérlővédelmi szabályok. A bérlő jogai egy kínálatkorlátozott rendszerben alapvetően máshogyan működnek, mintha lenne kínálat. Itt nem egyenlő a helyzete a bérlőknek és a bérbeadóknak, ezt már eleve figyelembe kell venni. Ebben a javaslatban a tulajdonosi kötelezettségek minimálisan szabályozottak. Alapvető jogi probléma, hogy az önkormányzat mint tulajdonos eleve fölényben lesz, hiszen ő gyakorlatilag hatóságként fogja szabályozni a bérleti rendszert. A törvényjavaslat nem foglalkozik a lakásbérlet tartalmával, a lakbér tartalmával, nem tisztázza, hogy miért szedhető szolgáltatási díj. A lakbéremelésnél semmiféle korlát nincs, nemcsak maximális, hanem olyan korlát sincs, hogy hetente, havonta, évente hányszor lehet lakbért emelni. Mindez elképzelhető, hogy nem ezen az úton oldható meg, csak azt kívánom ezekkel a tételekkel jelezni, hogy a bérlő bizonytalanságba kerül az eddigi helyzethez képest. Helyzete romlik, tehát minden józan ösztöne azt fogja sugallni, hogy vásárolja meg a lakást. És ráadásul egy alapvető kérdés, amiről kollégáim részletesebben beszélnek a későbbiekben, hogy a szerzett jogokat a bérleteknél csak igen-igen részlegesen garantálja ez a javaslat. Egyáltalán a lakbérek problémája alapvető kérdés ennek a javaslatnak a kapcsán. Mindenki tudja, hogy alapügy a lakbér. Mégiscsak egyetlen paragrafus foglalkozik érdemben ezzel a kérdéssel, holott ma alapvető szempontokat kellene egyeztetni, és alig-alig egyeztethető szempontokat kellene lakbér ügyben egyeztetni. A helyzet ma a következő. Csak zárójelben jegyzem meg, nem tartozik a témához, hogy az átlagosnál hosszabban beszélek a kérdésről, de miután feltehetően ma délelőtt másnak a tárgyalására úgysem nagyon nyílik mód, azt gondolom, semmi fontosabb dologtól nem veszem el az időt és maga a lakáskérdés meglehetősen fontos ügy. A magyar társadalom elég tekintélyes részét érinti és ez a törvényjavaslat a magyar társadalom napi ügyeit érinti. Úgyhogy folytatva tehát szeretném jelezni, hogy a háztartások lakbérrel ma már - ezt mindenki tudja - alig-alig terhelhetőek, hiszen a háztartások kiadásaiban a felmérések szerint a lakásra fordított kiadások több mint egynegyedét teszik ki a kiadásoknak, és minden becslés szerint ez a teher nem nagyon növelhető 30% fölé. Ma a meglévő lakások megtartása, mármint sokak számára a meglévő bérlakások megtartása is gond. Nemcsak az a probléma, ami korábban volt, hogy hogyan lehet lakáshoz jutni, hanem hogy hogyan tudják fenntartani a lakásaikat azok, akiknek van bérlakásuk. A piaci árakat belátható ideig bérből fizetni viszont nem lehet. A lakbéreknek ugyanakkor - és ez a dolog másik oldala - fedeznie kellene a tulajdonos lakásköltségeit, a tulajdonos számára a lakással kapcsolatos költségeket, nemcsak a lakás működésének költségét, hanem az amortizációt, a felújítást és - ez sem jelentéktelen tétel - az elmaradt felújítást is. Miközben ma mindenki tudja, hogy a lakbér a bentlakók számára alig elviselhető és alig emelhető, jogosan mondják azt az önkormányzatok, hogy ugyanakkor a lakással kapcsolatos kiadásainak alig 40%-át fedezi ez a nagy teher. Mi mindennek a következménye? Úgy vélem, hogy az önkormányzat elad mindent, a bérlő pedig megvesz mindent, amit ebben a pillanatban pillanatnyi érdeke diktál. Az egész problémát ez a megoldás nem megoldja, hanem elnapolja. Oda vezet - és erre Sóvágó képviselőtársam is utalt -, hogy tovább erodálódik a lakásvagyon, az új magántulajdonos messze nem méri fel a majdani terheit, az önkormányzat a megmaradó szociális lakásállományt nem tudja és nem is képes megóvni. Tehát tovább erodálódik a lakásvagyon. Addig, amíg az új társasházakat - már mint a privatizálás nyomán kialakuló társasházakat - fel nem vásárolják évek múlva azok, akik fenntartására képesek lesznek, esetleg hitelek ellenszolgáltatásaként, tovább fog romlani a lakásállomány. A figyelmen kívül hagyott társadalmi gondokon túl - amelyeknek egy részét próbáltam csak jelezni - a hiányzó lakáskoncepció mellett lényeges jogi problémák is felmerülnek a javaslat kapcsán. Ezek egy részéről beszélt Molnár képviselőtársam, és fognak beszélni más képviselők is feltehetően. Én csak egyetlen szempontot szeretnék kiemelni. Hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása után egy éven belül az önkormányzatoknak meg kell alkotniuk a saját szabályzatukat. Ha alapvető jogi problémák merülnek fel és esetleg valamiért visszakerül a Parlament elé alkotmányossági kifogások miatt ez a javaslat, akkor ez az elképzelés, ami időbeosztását tekintve helyes, össze fog omlani, az önkormányzatok nem tudják megalkotni azt az elképzelést, azt a szabályzatot, amit csinálniuk kellene. Összességében ez a javaslat a bérbeadó és a bérlő viszonyának általános, igen hiányos szabályozására és az önkormányzatonként megszületendő helyi stratégiákra bízza a bérlakásrendszer átalakítását. Ez is kell, nem kétséges, de ez kevés. Így viszont ennek a törvényjavaslatnak a következtében az ország élesen elkülönülő részlakáspiacokra fog esni, a rossz helyzetű települések tovább süllyednek. Külön gond - ezt csak jelzem -, hogy Budapesten 23 lakásszabályzat fog születni. A kerületek eltérő helyzetét így nem lehet kiegyenlíteni. Az ingatlanelőnyök, a budai hegyvidéki kerületek ingatlantulajdonlásából származó előnyei, azok jelentősek lesznek. A lakótelepes kerületek és az állam vidéki, úgynevezett szocialista városokra is, a lakótelepes településeken viszont rendkívül nagy teher fog hárulni és kiegyenlítés nélkül - félő - az önkormányzatokra és az ott lakó emberekre. Összefoglalva ez nem az természetesen, amit lakástörvénynek lehetne nevezni, de a Kormány által kialakított törvénykereten belül is alapvető változtatásokra lesz szükség. (10.50) Olyan törvény tárgyalásába fogtunk ma, amelyhez elkerülhetetlenül több száz módosító indítvány érkezik, és - sajnos - ettől sem lehet ebből a törvényből az, amire ma szükség lenne! A szokásos puzzle-technikával fog ez a törvényjavaslat megszületni. Össze fogjuk rakni számtalan kis részből azt, amit majd törvénynek lehet nevezni, és ezt már említették: a kiinduló helyzetre - mármint a javaslatra - ez alig fog hasonlítani, és csak egy kis szeletkéjével foglalkozik annak, amivel foglalkozni kéne! Pedig a Kereszténydemokrata Néppárt Intéző Bizottsága éppen a minap szögezte le - idézem: "Az állam a lakásépítés finanszírozásából nem vonulhat ki teljes mértékben és ezt a jogalkotásban is érvényre kell juttatni." Az MDF a május elején tartott balatonkenesei összejövetelén oda nyilatkozott, hogy a munka súlypontja - mármint a kormányzati munka súlypontja - egyebek között a lakásfejlesztés és -finanszírozás programjának kidolgozása legyen. Egyetértünk, de ebben a pillanatban addig ebbe a törvényjavaslatba, amíg ezeket a szempontokat nem ismerjük, kár ennyi munkát beleölni! Egyáltalán érthetetlen és az általános vitára való alkalmatlanság kimondásakor ezt is szem előtt tartottuk: érthetetlen, hogy akarta azt, hogy ez az ügy így kerüljön ide, ha az MDF, ha a Kereszténydemokrata Néppárt, ha a Népjóléti Minisztérium ezzel a kerettel tulajdonképpen szintén nem tud mit kezdeni! Ehhez a javaslathoz - mondják itt képviselőtársaim, hogy a 35 kisgazda képviselő+ (Derültség.)+ ehhez a javaslathoz csak olyan módosításokat lehet beadni, amelyek az eleve rossz kereten belül korrigálnak, biztosítják az emberibb és jogszerűbb eljárást. Mi ilyen javaslatokat szeretnénk benyújtani; ezek közül, mármint ezek témái közül jelzek néhányat. 1. Javasolni fogjuk a szerzett jogok elismerését nagyobb mértékben, mint ahogy ezt a javaslat teszi. 2. A bérlői jogok és a tulajdonosi jogok tisztességes szabályozását. 3. Az utóbbiak differenciált kezelését és ennek megfelelően egy differenciált szerződésrendszert. 4. Mindennek révén azt kívánjuk elérni, hogy aki józan mérlegelés után önkormányzati bérlakásban kíván maradni, ne kényszerüljön lakásvásárlásra. 5. A másik oldalon biztosítani szeretnénk, hogy az önkormányzatok se akarjanak szabadulni a terhet jelentő bérlakásoktól, ezért javasolni fogjuk, hogy az önkormányzatok normatív költségvetési támogatásába épüljön be a tulajdonukban lévő bérlakásállomány figyelembevétele. 6. A fővárosi önkormányzatokkal egyeztetve megkíséreljük - ha biztosítható - a lakáskérdés részleges városi szintű kezelését elérni. 7. A normatív állami támogatású lakásépítéshez is kapcsolását kívánjuk javasolni. 8. Az ingatlanértékesítésből származó bevételek egy részéről a lakáshoz kapcsolódó fenntartási, korszerűsítési, építési kiadások pótlását kívánjuk segíteni. 9. A bérlakás-elidegenítés vevőt érintő pénzügyi szabályainak civilizálását kívánjuk elérni, mert úgy látjuk, az ötéves kamatmentesség és az utána belépő piaci kamat nem jó megoldás, a kedvezmény az inflációhoz kötődve nő vagy csökken, a kamatteher viszont az öt év után esetleg elviselhetetlenné válik a háztartások számára. 10. Aki nem veszi meg az önkormányzati bérlakást, annak a törvényben leírtnál nagyobb egzisztenciális biztonságot kívánunk nyújtani a mai lakbérekhez igazított esetleges limittel. Módosító javaslataink ehhez a tervezethez is lesznek, tehát jócskán - ahogy jeleztem - és feltehetően lesznek kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt. Jó lenne viszont mihamarabb egy lakástörvényt is tárgyalni! Köszönöm szépen. (Hosszantartó taps a bal oldalon.)