DR. UGRIN EMESE, a Független Kisgazdapárt 10 tagú csoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttem szólók utaltak arra, hogy a jelen törvénytervezetet - a lakáskérdések problémáját rendezendő - kifejezetten szociális kérdésnek kell tekintenünk, és mivel nincsen még jelen pillanatban egy elkészített szociális törvénytervezetünk, nagyon nehéz és szinte lehetetlen értékelni vagy megítélni a jelenlegi javaslatot. Én azonban a szociális helyzet mellett szeretnék arra utalni, hogy a lakáskérdés, a bérleti rendszernek egy modern gazdasághoz igazított szabályozása mindenképpen az egész gazdaság fejlődésére kihathat. A modern piacgazdaság és szerkezetátalakítás egyik alapvető feltétele az infrastruktúra fejlettsége mellett a modern bérleti rendszer, hiszen meggyőződésünk az, hogy a jelenlegi nagyarányú munkanélküliségnek is egyik akadálya az, hogy a magyar munkaerő egyelőre egyszerűen nem mobilizálható. Csak egyetlen korábbi tapasztalatra szeretnék utalni, még az 1989. és a 90- es év fordulóján, amikor az ózdi ipari telepítések kezdtek csődbe jutni, több ezer dogozót engedtek el, és emlékszem rá, hogy akkor Győrből megjelent még a RÁBA azzal, hogy ő ötszáz ilyen szakmájú szakmunkást tudna foglalkoztatni. S a munkaerő-áramlás egyik legnagyobb akadálya az volt, hogy közel ötszáz dolgozó áttelepítése Ózd környékéről Győrbe, ötszáz lakást jelentett, ugyanakkor, ha családonként csak két gyereket számolunk, akkor legalább ezer férőhelyes iskolai igényt jelentett. Arról nem is beszélve, hogy a kétkeresős családmodell alapján még további ötszáz munkahelyre lett volna szükség. Nagyon jól mutatja azt, hogyha Magyarországon a lakásbérleti rendszer és a tulajdonjogoknak és a bérleti jogoknak a pontos szabályozását nem fogjuk tudni megvalósítani, akkor lehetetlenné válik éppen a lakáskörülmények miatt a magyar gazdaság dinamikusabb fejlesztése. Nem véletlen az, hogy Nyugat- Európában nem annyira a lakásvásárlásra koncentrálnak az emberek, hanem - éppen azért, mert a munkájuk gyakran bizonytalan, dinamikusabban kell változtatni a lakóhelyüket - bérlik a lakásokat. Azt hiszem, hogy ezen az úton kell nekünk is haladni, és éppen ezért a jelen törvénytervezet fontossága igen nagy. Ugyanakkor azonban azt gondoljuk, hogy van a tervezetnek egy alapvető hibája, amely abból indul ki, hogy Magyarországon már elegendő lakás van, kialakult a piacgazdaság a lakás területén, és a lakásvásárlás, a lakásépítés anyagi feltételei biztosítottak. Ennek a gondolatnak a jegyében vállalkozik a törvény-előkészítő arra, hogy a piacnak megfelelően liberalizálja a bérleti szerződések feltételeinek kialakítását és a bérleti díjak megállapítását. Abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy egy hiánygazdaságot kell szabályoznunk, de valahogy olyan formában, hogy annak rugalmassága már a jövő felé is mutasson. Ez az alapkoncepció, amelyet a törvény-előkészítők elfogadtak, a mai magyar valóságban úgy gondoljuk, hogy az állampolgárok - legyenek azok bérlők vagy tulajdonosok - lét- és jogbizonytalanságát okozhatja. Csak egyetlen példára szeretnék utalni, és azért emelek ki egy olyan országot, egy olyan példát, amely azt hiszem, hogy az európai viszonylatok között is kiemelkedő: Belgium, ahol nemhogy lakáshiány nincs, hanem lakástúlkínálat van, és még ez a Belgium sem engedheti meg magának, hogy a szerződéseket, a bérleti díjakat, a lakások minősítését teljesen szabadon engedje. Ezeket központilag szabályozzák, minimális felső határa van a béreknek, a szerződő feleknek pedig nagyon pontosan előírt, központilag előírt feladataik, kötelességeik és jogaik vannak, amelyeket központilag adnak ki. Tehát a szerződéseket nem két ember, két fél szabadon köti, hanem központilag szabályozzák. A liberalizálás gondolata, legalábbis a törvény szelleméből következően, úgy gondolom, hogy az önkormányzatokat is egy tudathasadásos helyzetbe hozhatja, hiszen elvárja tőlük, hogy lakástulajdonosként lépjenek föl, ugyanakkor a közvagyonjellegnek megfelelően a helyi közügyek megoldásai érdekében szociális feladatokat is el tudjanak látni. Ez nem kevesebbre ösztönzi az önkormányzatokat, minthogy egyszerre feleljenek meg a piaci és szociális követelményeknek, vagyis - kényszerhelyzetben lévén - súlyozniuk kell, és vagy az egyik, vagy a másik követelmény háttérbe fog szorulni, tehát ez egy nagyon komoly problémát fog jelenteni. A másik nagyon komoly gond, úgy gondoljuk, az, hogy az önkormányzatok, mivel teljesen önállóan alkothatják meg rendeleteiket és belső szabályozásaikat, olyan területeken, mint például Budapest, komoly káoszt és zűrzavart okozhat, hiszen Budapesten 22 önkormányzat van, mint ahogy arra már Pető Iván is utalt, és hogyha ezeknek nem írja elő a törvény az együttműködési kötelezettségeket, akkor az nagyon komoly problémát fog okozni, és végül is egyes kerületek elszegényedéséhez, másoknak pedig a túltelítettségéhez fog vezetni. Ez utóbbi ellen pedig csak úgy tudnak majd a kerületek védekezni, hogy meg fogják akadályozni a nagyarányú beköltözködést, tehát kényszerhelyzetben a lakhatási jognak vagy a szabad költözködésnek a korlátozásáról kell gondolkodniuk, és ez pedig mindenképpen egy diszkrimináció felé kényszeríti az önkormányzatokat. Ezért mi azt javasoljuk, hogy ebben a törvényben mindenképpen külön fejezetben külön kell foglalkozni a budapesti helyzettel annál is inkább, hiszen a lakosság egyötöde él itt, és az itteni körülményeket kell mindenképpen megfogalmazni, az itteni sajátosságoknak megfelelően. Többek szájából elhangzott az, hogy a jelen törvénytervezet a tulajdonost, vagyis a bérbeadót védi elsősorban, akivel szemben a bérlő háttérbe van szorítva. Ez megmutatkozik abban is, hogy a tervezet csak a bérlő kötelezettségeit sorolja fel, amíg jogosultságai elenyészőek. Ugyanakkor nem tisztázott, hogy - figyelembe véve a privatizációs folyamatokat is - kik lehetnek a bérbeadók, milyen jogosítványokkal rendelkező szervezetek lehetnek például bérbeadók. Figyelembe kell venni ugyanis azt, hogy a bérbeadónak vannak karbantartási, hatósági eljárási feladatai is, amelyeket az önkormányzat nem láthat el mint testület. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy a törvénytervezetnek pontosítania kellene a bérbeadó fogalmát, annak hatáskörét és illetékességét. Ugyanúgy nagyon fontosnak tartunk egy másik kérdéskört is szabályozni: az önkormányzati lakásra és a házastársak közös kérelmére bérlőtársi szerződést ír elő kötelezően a törvény 4. §-a. Úgy gondoljuk, hogy ez a rendelkezés hiányos, mert nem rendelkezik arról, hogy milyen kihatással jár lakásügyi vonatkozásban, ha a házastársak nem kötnek a bérbeadóval bérlőtársi szerződést. A házasság felbontása esetén a házassági együttélés teljes és helyrehozhatatlan megromlásáért felelőssé tehető bérlő például a volt közös lakásban marad, míg a vétlen fél a bérlőtársi szerződés hiányában azt köteles lesz elhagyni. Ha nem bérlőtárs, milyen címet maradhat a lakásban? A javaslat indoklása szerint a megszorítás oka annak az igénynek az elismerése, hogy a házastársak akaratuk esetén együttesen legyenek bérlőtársak, és javaslat garantálja a bérleti jogviszony folytatását, ha a visszamaradó házastárs a bérlő halálakor állandó jelleggel a lakásban lakott. Ezt azért tartottam fontosnak kiemelni, hiszen ez a törvénytervezet végül is az emberek mindennapi, hétköznapi életét is befolyásolja, meghatározza. Tehát nemcsak egyszerűen szociális, gazdasági kérdés, hanem az alapvető magánéletbeli problémákat is orvosolni kell, hiszen ebbe is beleszól a törvényjavaslat. Meg kell említenünk azonban azt is, hogy nem minden esetben védi a törvénytervezet a tulajdonosi jogokat. Ellentétben Sóvágó képviselő úrnak azon véleményével, hogy a kényszerbérbeadók korábbi kiszolgáltatottságát a törvény szabályozza, mi úgy látjuk, hogy ez a kiszolgáltatottság jelen pillanatban még mindig fennáll. Lényegében az önkormányzattól függ, hogy milyen összegű lakbért enged meg a személyi tulajdonú, 1989. január 1-jétől bérbeadott lakásoknál. A kényszerbérlet következtében a tulajdonos már évtizedek óta lakásából kiszorulva gyakran egy olcsó bérű lakást nyújt a tanácsok lakásügyi osztálya kiutalása alapján a bérlők részére, a bérlő a tulajdonos terhére veszi igénybe az alacsony bérű lakásban megnyilvánuló támogatásokat. A javaslat e rendelkezése tartalmilag a lakástulajdonosok negatív diszkriminációját jelenti, sérti a kényszerbérbeadók tulajdonához való jogát, melyet az Alkotmány 8. §-ának (1) és 17. §-ának ugyancsak (1) bekezdése biztosít. (12.20) És végül néhány szót arról, amiről kevesen beszéltek, az albérletek rendezéséről, amely - úgy gondolom, megint a nagyvárosokban különösen nagyszámú embernek az életét befolyásolja, s különösen a fiatalokét. A tövény V. fejezete szól az albérleti viszonyokról. A 23. szakaszban előírja, hogy az albérleti szerződést nemcsak az önkormányzati és állami, hanem valamennyi lakás részének albérletbe adásáról írásba kell foglalni. Ezt követelik meg ugyanis a szerződő felek érdekei. Az albérleti díjban a felek szabadon állapodnak meg. Úgy gondoljuk, hogy az albérleti díj érvényesen kiköthető legmagasabb összegét az adott lakás bérleti díjához mérten, annak megfelelő arányban törvényi úton kell megállapítani, vagy legalábbis elő kell írnia a törvénynek, hogy erről rendeletek születhessenek. Az eltúlzottan magas összegben kiköthető albérleti díj csak a lakásnélküliek számát fogja növelni és az eddig meg nem oldott szociális problémákat még súlyosabbá fogja tenni. Semmiképpen nem tudjuk elfogadni a 23. szakasz (5) bekezdésében a bérlők részére biztosított, indoklás nélküli felmondási jogot, mert ez az albérlő teljes kiszolgáltatottságát és létbizonytalanságát fogja eredményezni. A jelenlegi szabályozásnak megfelelően az albérleti jogviszonyt abban az esetben lehetne felmondani - mely lehetőségek a bérbeadó részére állnak fenn - , ha a bérlő a lakását elcseréli, vagy azt műszakilag is megosztja. Továbbá úgy gondoljuk, hogy albérleti jogviszony létesítése után a felmondást a megváltozott egészségügyi vagy családi körülmények is kell, hogy indokolják. Szeretném hozzátenni éppen az albérleti jogviszonyok külföldi tapasztalata alapján, hogy komoly szerződés és központilag elfogadott szerződés próbálja garantálni az albérletek rendezésénél is, például Belgiumban, a bérbeadó és bérbevevő jogait. Nagyon fontos lenne pontosan a tulajdonosok és a bérlők jogai érdekében, hogy meghatározzuk azokat a feltételeket, amelyek arra vonatkoznak, hogy például károkozás esetén, tehát ha a bérlő egy lakásrészt tönkretesz, akkor milyen garancia van arra, hogy a tulajdonos azért a kártérítést megkapja. Nem szükségszerű ezt bírósági úton rendezni, hiszen úgy gondolom, ha a bérleti szerződés előfeltételeit központilag tudjuk szabályozni, akkor legegyszerűbben kaució, biztosíték formájában lehetne ezt garantálni, és nem lenne annyi vita a bérleti jogviszonyból, mint amennyi ma is van. Köszönöm, hogy meghallgattak, és majd a részletes vitában módosító indítványokat adnánk be. Szeretném hangsúlyozni, nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez a törvénytervezet megszülessen, de jelenlegi állapotában módosító indítványok nélkül nem tudjuk elfogadni. Köszönöm. (Taps középről.)