DR. KERTÉSZ ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr, köszönöm a szót. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszter Úr! Először szeretnék néhány korábbi hozzászólásra utalni. Nagyon örülünk, hogy a legtöbb hozzászólóval, közöttük kormánypártiakkal is, egyformán látjuk a problémákat. Egyformán látjuk, hogy a mezőgazdaság igen súlyos válságban van. Hogy korábban mulasztások történtek a Kormány részéről is, a tárca részéről is, ezt azt hiszem, Nagy Ferenc József miniszter úr is említette. Remélhetőleg a rendtartási törvénynek sikerül ezen is javítani. Cséfalvay képviselő úr felvetette az importélelmiszerek kérdését. Azt hiszem, hogy ezeket esetleg csak választékbővítés céljából szabad behozni, de esetleg inkább csak kiemelt üdülőövezetekbe, vagy ahol nagyobb idegenforgalmi központok vannak, de semmiképpen nem a hasonló minőségű magyar termékek rovására. Egyetértünk abban is, hogy a terméktanácsokra szükség van, és hogy azoknak alulról kell szerveződniük, és abban is, hogy a rendtartás törvénye önmagában nem oldja meg a problémát, hisz nem is oldhatja meg, de egy lehetőséget mindenképpen biztosítania kell. Rátérnék néhány gondolat elmondására. Alapvető és fontos kérdésnek tartjuk az agrárpiaci rendtartás törvénytervezetét, régóta is vártuk már, hisz az eddigi események, hozzászólások bizonyították, hogy nagyon sok problémát esetleg elkerülhettünk volna ezzel. A keretjelleg miatt azonban túlságosan is a bizalomra épül a törvény, s a szabaddemokrata képviselőtársam éppen említette, hogy ez a bizalom már fogyóban van a termelők részéről. Ezt leginkább az eddigi földlicitálások bizonyították, s nem véletlen az, hogy nagyon kevés földet igénylő akarja csak saját maga művelni a földet, inkább bérbe kívánja adni azt a jelenlegi bizonytalanságok miatt. Az alapvető elvárás, hogy egy minimális biztonságot, kiszámíthatóságot adjon a törvény. Ez biztosíthatja csak azt, hogy hosszú távra merjenek az új vállalkozók hozzákezdeni a föld műveléséhez. Egynéhány privatizációs esemény sem hiszem, hogy erősítette a magyar termelők bizalmát, amilyen volt a cukorgyárak esete és a növényolajipar privatizációja. Három fő elvárásnak kell megfelelni a megszülető törvénynek: legyen kiszámítható, kalkulálható jövedelem, biztosítson megfelelő belföldi ellátást, és biztosítson lehetőséget a felesleges termékek exportjára. Ezáltal remélhetőleg elkerülhetők lesznek azok a hullámhegyek és -völgyek, amelyek különösen az utóbbi két évben a sertéshús területén előfordultak. Néhány fontosabb kérdés, amivel foglalkozni kívánok, az idei aszálykár és annak kezelése, a költségvetés és a rendtartás kapcsolata, az agrárpiaci rendtartás hivatalának a kérdése, valamint a rendtartás és a piac szereplőinek a kérdése. Az idei aszálykár rendezésében a Kormány döntései megfelelő normatív intézkedések voltak, kedvezményes hitelekkel, adóelengedéssel, és az elmúlt hét csütörtökön is születtek ilyen döntések, amelyek biztatást adnak a termelőknek. Ezek az európai normáknak megfelelő döntések voltak. A költségvetés és a rendtartás kapcsolatában egyik koalíciós képviselőtársam is hangsúlyozta már, hogy akár túltermelés, akár hiány jelentkezik, intervenciókra mindenképpen szükség van. Arra az egyensúlyra, ami az állattenyésztés és a takarmánytermesztés között fönnáll, feltétlenül vigyázni kell. Egyik képviselőtársam említette, hogy ilyen tragikus helyzetben régen nem volt az állattenyésztés, ilyen drasztikus méretű, mértékű állatlétszám- csökkenés és különösen tenyészállatlétszám-csökkenés régen nem volt, és ez sajnos, várhatóan a minőség rovására megy. Egy ésszerű létszámcsökkentés természetesen a minőség javítását is szolgálhatja. Miniszter úr említette a növekvő sertésfelvásárlási árakkal kapcsolatban, hogy esetleg importtal fogják az árakat letörni. Nem tudom, hogy ez lesz-e az egyetlen üdvözítő megoldás, hisz végig kell gondolnunk, mi lesz akkor a feleslegessé váló takarmánymennyiséggel, esetleg támogatással tudnánk exportálni, és esetleg növekszik tovább a falusi munkanélküliség. Tehát mindenképpen összefüggéseivel együtt kell a problémát vizsgálnunk. Korábbi interpellációmban már utaltam erre, 1991. szeptember 3-án, éppen a megkésett húsakció kapcsán utaltam az egyensúly szükségességének a fenntartására, sőt már 1990-ben utaltam az intervenció szükségességére, éppen a relatív túltermelés jelentkezése miatt, ami különösen a tejtermelés vonatkozásában volt meg. Hadd mondjak néhány szép gyakorlati példát is. Egy 1800 anyakoca-létszámú sertéstelepre a felszámoló biztos kimondta az "ítéletet" - természetesen idézőjelben az ítélet -, hogy egyharmadára kell csökkenteni a tenyészállatlétszámot. Erről a telepről évente 14 községbe kb. 15 ezer malacot helyeztek ki bérhizlalásra. Hozzávetőlegesen ez kb. 100 ember foglalkoztatását, esetleg részfoglalkoztatását biztosította. Hangsúlyozni kívánom, hogy nem a nagyüzemet kívánom védeni, de mi lesz az így felszabadult munkanélküliekkel, hogy fognak megélhetést találni, esetleg munkanélküli- járadékot kell fizetni nekik. E mellett a telep mellett működött egy vágóhíd és húsfeldolgozó is, ez hozzávetőlegesen 60 embernek szintén munkát adott, már jelenleg ez is csak félkapacitással üzemel. (18.10) De mondhatok nagyobb vágóhidakat, amelyek exportra dolgoznak, és ahol jelentős nagyberuházások voltak a közelmúltban, például a kapuvári vágóhíd esetében vagy a pápai exportvágóhíd esetében; az is ma már fél kapacitással üzemel. Eldöntendő kérdés tehát, hogy importtal letörjük-e az árakat, elvegyük-e a magyar sertéstartók kedvét továbbra is, vagy fizetjük a munkanélküli-járadékot a falusi munkanélkülieknek is. Gyakran hallani, hogy a költségvetés nem képes a jövedelemhiányt pótolni a mezőgazdaságban. Ezt természetesen senki nem várja, hanem az eddigi rossz gyakorlat, a kapkodó vagy rossz döntések megelőzését kívánjuk ezzel a törvénnyel elérni. De hangsúlyozni kívánom - mint ahogyan többen is hangsúlyozták már -, hogy ebben a nehéz, átmeneti időszakban mindenképpen többet kell áldoznia a költségvetésnek a mezőgazdaságra. A rendtartás és piac szerepével kapcsolatban is már több vélemény elhangzott. Egyetértés van abban, hogy a lehetőségeinket konszenzussal kell kihasználni. Mindenképpen be kell vonni az érdekképviseleteket is. Ehhez feltétlenül szükség lenne az agrárkamarai törvény elfogadására is - miniszter úr is említést tett már erről -, valamint a terméktanácsok bevonására. Abban, hogy milyen szerepük legyen, még viták folynak, de ha a megfelelő törvényi szinten hatáskör és felelősség fog hozzájuk kapcsolódni, én úgy gondolom, hogy mindenképpen megfelelően fogják a mukájukat végezni. És mindenképpen a termelői alapegységekre, az agrárkamarai községi mezőgazdasági bizottságokra kell hogy támaszkodjanak a terméktanácsok, hogy megfelelő, hiteles adatforrásuk legyen. Több vita volt a hivatali kérdésekről is. Én úgy gondolom, hogy szétszórtan, több minisztériunál elhelyezve egyrészt a felelősség is megoszlik, másrészt - gondolom - a költségkihatása sem kevesebb. Tehát így, hogyha egy hivatalban egy helyen lenne koncentrálva a döntési lehetőség, tehát a felelősség is, én úgy gondolom, hogy megfelelőbb lenne a működése. Tisztelt Képviselőtársaim! Közismert az, hogy a betegséget könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Sajnos a mezőgazdaság beteg, hogy úgy mondjam, elfekvő, padlón van. Itt a megelőzéssel már elkéstünk. Azt hiszem, nekünk nem azon kell vitatkoznunk, hogy ezt a mai helyzetet az utóbbi negyvenöt év, vagy a legutóbbi két év okozta-e, hanem sürgősen cselekednünk kell. Én úgy gondolom, hogy a kilábolás lehetőségét kell mindenképpen biztosítanunk, és ezzel a lehetőséggel a szorgalmáról közismert magyar ember, a parasztság biztos, hogy élni is fog. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)