DR. HATVANI ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! 1992. június 26-án - olvashattuk a napilapokban - a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar sorsáért aggódó és felelősséget érző érdek- képviseleti, tudományos és civil szervezetek képviselői megalakították az első Országos Társadalmi Agrárparlamentet. Szeptember 25-ére Borsod-Abaúj-Zemplén megye társadalmi agrárparlamentjének előkészítő bizottsága termelőket, érdek- képviseleti szerveket, kormányzati szerveket és országgyűlési képviselőket hívott miskolci tanácskozására. Ez utóbbi tanácskozáson négy képviselőtársammal én is részt vettem és az ott szerzett benyomásaim hatására hoztam most ide választási körzetem, Borsod- Abaúj-Zemplén megye és az egész magyar agrárágazat ügyét a tisztelt Országgyűlés elé napirend előtti felszólalás keretében. Napirend szerinti ügyeink tárgyalási idejének terhére kértem szót, mert úgy hiszem, ma az agrárágazat ügyét nem hangsúlyozhatjuk eléggé és elégszer. Úgy hiszem végül - és remélem felszólalásom végén erről sikerül képviselőtársaimat is meggyőznöm -, hogy a társadalmi agrárparlamentek gazdasági és társadalmi jelzéseinek feltétlenül és sürgősen el kell jutnia a magyar Parlamentbe is, ha máshogyan nem, akkor hát ilyen módon. Az agrárágazat helyzetéről nem kívánok sokat beszélni, hiszen azt az ügy nálam sokkal szakavatottabb képviselői nap mint nap megteszik. Az agrárágazat helyzetéről annyit azonban engedjenek meg mégis elmondanom, engedjék meg, hadd idézzem az Országgyűlés elé azokat a gondokat, gondolatokat, amelyekről 1992. június 26-án Budapesten Göncz Árpád köztársasági elnök védnökletével közel 500-an, majd vidéken elsőként Miskolcon megyei tanácskozáson, 1992. szeptember 25-én mintegy 150-en összehívták, illetve megalakították az országos, illetve megyei társadalmi agrárparlamenteket. (15.10) A tanácskozások mondanivalójának összegzésére nem találok alkalmasabb kifejezést, mint azt, hogy segélykiáltás hangzott el mind a két helyen, egyazon dologról, ugyanoda címezve. Miről volt tehát végül is szó? Többek között arról, hogy 1991-hez viszonyítva 22%-kal csökkent a szarvasmarha, 28%-kal a sertés, 42%-kal a juh és 46%-kal a tyúkfélék állománya. Kalászos gabonából 30%-kal kevesebb termett, mint az elmúlt 5 év átlagában, mert 12%-kal csökkent a vetésterület, zuhant a műtrágya- felhasználás, és még aszály is volt. Az első félévben a mezőgazdasági termelők 28%-kal kevesebb terméket értékesítettek, mint az előző év hasonló időszakában. Összességében az agrártermelés 13%-kal fog kevesebbet produkálni, mint az előző évben. És miközben az élelmiszerárak 22%-kal növekedtek, a mezőgazdasági termelők termékeiket csak 1%-kal olcsóbban tudták eladni, mint egy évvel korábban. A mezőgazdaságban dolgozók átlagkeresete 18%-kal alacsonyabb, mint a más ágazatokban dolgozóké. A mezőgazdasági nagyüzemek 1991-ben 10 milliárd forint nyereséget és 31 milliárd forint veszteséget produkáltak, 1400 nagyüzemből 625 veszteséges volt, és ez az arány az idén tovább romlik. A magántermelők jövedelme is hasonló mértékben romlott. Banki szempontból a mezőgazdaság 70%-a hitelképtelen. Ez a megdöbbentő kijelentés a közelmúltban hangzott el egy kecskeméti vitaülésen, magas beosztású bankhivatalnokok előadásában. Ebből pedig az is következik, hogy a mezőgazdaság pénzügyi problémái banki eszközökkel megoldhatatlanok. Év végére várhatóan 160-180 ezerrel kevesebb magyar állampolgár tud a mezőgazdasági termelésből megélni. Egy év alatt 30%-kal csökkent ebben az ágazatban a foglalkoztatás. Egyértelmű, hogy a másfél évtizede lappangó agrárválság napjainkban egyre nyíltabb formában tör utat magának. Ha lehet, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az országos átlagnál is rosszabb a helyzet. 1991-ben a megye szövetkezeteinek 70%-a volt veszteséges. 107 mezőgazdasági szövetkezetből 44 csőd-, illetve felszámolási eljárás alatt áll. De hasonlóan súlyos a helyzet az állami gazdaságok és az élelmiszer-ipari vállalatok körében is. Jelentősen csökkent a magántermelők állatállománya is. A nehézipar és a gépgyártás összeomlása, a bányák bezárása miatt részben falukra zúdult munkanélküliek mellé tehát felsorakoznak a mezőgazdaság által kibocsátott munkanélküliek is. De a mezőgazdaság válsága kihat valamennyi más ágazat helyzetére is, hiszen ezernyi szállal kötődik az valamennyi más ágazathoz. És kihat a falu társadalmára is, talán helyre sem hozható változásokat idézve abban elő. Választókörzetemben, Edelényben és környékén például e tényezők együttes hatására ma az országos átlagot messze meghaladó a munkanélküliség aránya. Az aktív keresőképes lakosság több mint fele munkanélküli. Bizonyára ezért is én hoztam elsőként az agrárparlamentek segítséget kérő üzenetét ide, a tisztelt Országgyűlés elé. Az agrárparlamentek résztvevői azonban nemcsak segítségért kiáltottak, és tanácskozásaik végén kiadott állásfoglalásaik rám egyáltalán nem úgy hatottak, mint a néhai tehetetlen szocialista mezőgazdasági nagyüzemek kívánságlistái. A társadalmi agrárparlamentek legfontosabb üzenete a magyar Parlament számára véleményem szerint az, hogy vegyük végre és azonnal tudomásul, hogy az agrárágazat súlyos válságban van. Ez a válság nem átmeneti, hanem hosszú ideje tartó és egyre erősödő tendenciájú. Ez a válság az egész magyar gazdaságra kihat, és ez a válság politikai forradalmunk minden eddigi sikerét veszélyezteti. A válság felismerése az első feltétele a gyógyulásnak. Ha idáig sem jutunk el, olyanokká válunk, mint az előző rendszer struccpolitikát folytató kormányai és országgyűlései. Ezek az agrárparlamenti tanácskozások és az ezek után következők azt is üzenik elsősorban nekünk és a Kormánynak, hogy az agrárágazat ezt az egész országot terhelő válságot egyedül képtelen felszámolni. Azt is üzenik véleményem szerint és az én fogalmazásomban, hogy a mai magyar valóságról mit sem tudnak azok, akik azt hitték - és talán ma is hiszik -, hogy elég szabaddá tenni parasztot, földet, piacot és abból prosperáló gazdaság lesz. Súlyos történelmi mulasztást követ el az Országgyűlés és a Kormány, ha azt hiszi, a szabadságot jelentő törvényekkel teljesítette minden ez irányú kötelességét és moshatja kezeit. Az agrárparlamentek nemzeti kerekasztalhoz hívják tárgyalni, segíteni mindazokat, akiknek ma felelősségük a magyar mezőgazdaságot felemelni. Az asztal egyik félkörén már ott ülnek a vállalkozók, a munkavállalók és a munkaadók, a tudomány és a gyakorlat terén dolgozó értelmiségiek képviselői. A másik oldal még üres. Üres annak ellenére, hogy a tanácskozásról kiadott állásfoglalásokat az érdek-képviseleti szervek több mint 3 hónapja elküldték a parlamenti pártoknak, a szakminisztériumoknak és a miniszterelnök úrnak. Kezdeményezésükre választ a mai napig nem kaptak. Két héttel ezelőtt a szervezők már konkrét tárgyalási javaslatokat küldtek az illetékes minisztériumoknak. Vajon mi az oka a kezdeményezéseket elutasító magatartásnak? A választ az illetékes címzettek tudják megadni, én csak találgathatnék. Ezt nem teszem, mert remélem, hogy a Kormány is úgy látja, hogy mai nehéz helyzetünkben minden felajánlott segítséget el kell fogadni. Különösen el kell fogadni azt a segítséget, amit a válság felszámolásában legérintettebbek ajánlottak fel. Erre kérem én is a Kormányt, mint olyan térség képviselője, ahol 60 ezer ember sorsa a mezőgazdaság sorsától függ. Tisztelt Képviselőtársaim! Végül is azért kértem szót - íratlan szabályunk szerint politikai és politikai jellegű vitákra szánt szakaszban -, mert úgy gondoltam, nem válik az Országgyűlés munkájának és stílusának kárára, ha esetenként idehozzuk a mindennapi valóság eme egyik, egyáltalán nem mindennapi nagy gondját. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) (15.20)